Budapesti Hírlap, 1925. március (45. évfolyam, 49–73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

1925. március 1. (49. sz.) Budapesti Hírlap a kis-antant néven ismert szövetséges állam­alakulatnak, mint ősrégi kulturális egység­nek.­ Sőt mintha a kis-antant mostani ke­reteinek további kibővítésére is­­jogcímet keresne a magyarok, bolgárok és görögök bekapcsolásával! Sejtések ezek, melyeket az óvatos román theoria ugyan nem fejez ki nyíltan (hiszen a dákoromán elmélet első megalkotói sem mondták ki határozottan, hogy politikailag hová céloznak), de ame­lyek a románokat ismerő és a múlt tapasz­­talataiból okuló lélekben leküzdhetetlenül fölmerülnek, ha ez új elméletről gondol­kodik. Nem ez a hely és alkalom hivatott arra, hogy a trákoromán elméletet az objektív tudomány boncolókése alá véve, megillető értékére leszállítsuk. Azt mindnyájan érez­zük, hogy ez az elmélet oly félreeső terü­letekről gyűjti érveit, hol az adatok gyér száma és kétes értéke miatt a tudományos ellenőrzés nagyon nehéz, s viszont ott, hol jobban ismert területeken mozog, beleüt­közik sok olyan tételbe, melyeket a tudo­mány biztos eredményeinek tartottunk és tartunk ma is. De éppen azért, mert szem­beszáll az eddig általánosan elfogadott igaz­ságokkal, kihívja maga ellen a kritikát s ezzel a tudományos kritikával élni kell ne­künk, magyaroknak is, akik oly közelről vagyunk érintve a trákoromanizmus által, amely bennünket is bevon az ősromán kulturvülgy körébe. Mosollyal, kézlegyin­téssel nem lehet és nem szabad ezt a kér­dést elintézni, sokkal komolyabb a forma, melyben az elmélet megjelenik s az ered­mény, melyre céloz. Másokra hagyni sem szabad ezt a feladatot, hiszen a szóban­­forgó tudományos terület olyan, amely iránt a nyugateurópai népek kevés érdek­lődést és tájékozottságot tanúsítanak. Ezen a területen tehát a magyar tudo­mányra vár a jogos kritikai ellenőrzés fel­adata. Itt meg kell vallanunk, hogy a mun­kának bizonyos szervezésére és előkészíté­sére is szükség van, mert a trákoranianiz­­mus sem szórványosan jelentkező, hanem szervezett tudományos munkának az ered­ménye. A román tudományos mozgalom főfészke a Jorga által még a háború előtt szervezett s Bukarestijén működő Délkelet­­európai Intézet, mely az összes balkáni né­pek történetét, néprajzát, archeológiáját kutatja s a tanítványok egész sorát bo­csátja ki, akik a Jorga tervei szerint dol­goznak a t­ráko­román­izmus alapvetésén. A kritikának is ki kell terjeszkednie a bal­káni tudományszakok egész területére: ezt megkívánja maga a kritikai objektum, a trá­kor román­ elmélet. Ezzel előtérbe lép a Balkán-kutatás fon­tossága, mely a magyar tudományos élet programjában kezdettől fogva elég mos­toha gyermekként szerepelt s csak a világ­háború első éveiben keltett nálunk na­gyobb érdeklődést, mikor seregeink győ­zelmesen vonultak be a Balkán belsejébe. De mintha azóta, mióta seregeinket vissza kellett vonnunk a Balkánról, s az utánuk pedig, akinek nem dukál, hogy frakkja legyen, ingyen se kell a frakk, mert itt még azt tartják, hogy: „Nem kell görekk, nem kell frakk, Dolmány kell a ma­gyarnak!“ Az ócska frakk ügye ezzel egyelőre le­került a napirendről, mikor azonban ta­vasszal a dalárda tánccal egybekötött hang­versenyére készült az egész város, eszem­­be jutott az ócska frakk, s nehogy az öreg Péter megint valami keveredést csináljon, így szóltam hozzá: — Tudja mit, Péter, az ócska frakkot odaajándékozzuk Marcinak! — Marcinak? A cigányprímásnak? — kérdezte az öreg meghökkenve. — Persze, hogy a Marci cigánynak! Úgy sincs frakkja s holnap este már frakkban muzsikáiba'!! Péternek s­zemmel l­á­tható­an nem tetszett a dolog, mert ebből azt következtette, hogy az uj szolgabiró úr igen nagy patrónusa lesz a cigányoknak, holott a muzsikások általában igen haszontalan népek! Nehogy az öregnek ideje legyen ellenvéleményét előterjeszteni s megokolni, hirtelenében rá­parancsoltam: — No Péter, fogja a két frakkot. Az uj frakkot vigye el a szabóhoz, hogy a hol­napi bálra vasalja ki; az ócska frakkot pe­dig vigye el Marci cigánynak. Péter szépen a karjára vette a két frak­kot s szó nélkül elment. Csak mikor már kívül volt az ajtón, akkor kezdett dör­­mögni. Nyilván engem szidott, meg a cigá­nyokat. Az öreg ugyanis sehogy­ se tudta fölérni ésszel, hogy hogy lehetek én olyan furcsa ember, hogy sohasem iszom s oly­kor-olykor mégis reggelig muzsikáltatom magamat, holott az igazán okos ember reg­gelig iszik, de muzsikaszó nélkül. Ha én most humoreszket írnék, egy da­rabig még nyújtanám a dolgot s holmi szellemi mazsolaszemekkel hintenérd tele a szépen nyúló irodalmi rétestésztát, mi­vel azonban ezúttal semmiféle műfajt sem akarok elkövetni, hát minden cifrázás nél­kül hamarosan megmondom, hogy bizony­nyomuló balkáni csapatok országunk két­harmad részét megszállották, az a meggyő­ződés lett volna úrrá közvéleményünkön, hogy nekünk nem érdemes többé foglal­kozni a Balkánnal. A háború elején létesí­tett balkáni érdekű tudományos kihalá­saink — igaz, anyagi és egyéb lehetőségek híján is — jórészt abban maradtak s bi­zonyos el­kedvetlenedést és elfordulást ve­hetünk észre tudományos köreinkben, mely­ kényszerítő ok nélkül is egyik-másik balkáni érdekű tudományos intézményünk szándékos leépítésében nyilvánul meg. Vég­zetes tévedés! A Balkán ránk nézve ma még nagyobb fontossággal bír, mint bármi­kor azelőtt. És pedig nemcsak politikai, hanem tudományos szempontból is. A po­litikai amalgamizálást, mely ott a mi ká­runkra folyik, nyomon követi, sőt — amint a trákorománizmus példája sejteti — néha meg is előzi a tudományos amalgamizálás s ha mi a mi értékeinket, igazainkat tisz­tán akarjuk kimenteni abból a veszedelmes zűrzavarból, éles tudományos megfigyelés alá kell vennünk annak a műhelynek min­den preparátumát, hogy biztosan és idejé­ben kiüthessük belőle a salakot. Ezt a célt pedig csak a Balkánnak mindenre kiter­jedő szervezett tudományos kutatása által érhetjük el. Vasutas-sztrájk Német­országban ? — A német birodalmi vasutak elutasították a munkások béremelést célzó követelését. — Nagy az izgalom­ az érdekeltek között. — Részleges sztrájkok. — Berlin, febr. 28. A német birodalmi vasutak vezetősége ma tárgyalást kezd a tisztviselőivel és mun­kásaival, hogy a béreket és a munkaidőt újra megállapítsák. Nemrégiben történt, hogy a munkások a birodalmi vasutaktól béremelést kértek, arra hivatkozva, hogy a drágaság erősen emelkedik és a mostani fizetések nincsenek arányban a tisztviselők és a munkások szükségleteivel. A vasutak vezetősége ebben az ügyben eddig elutasító magatartást tanúsított, ami az érdekeltek közt nagy izgatottságot keltett, úgy hogy például Lipcsében már kisebbfajta külön­­sztrájkok is keletkeztek. A mozgalom terje­désétől tartanak, sőt némelyek szerint, hogy számolni kell egy általános vasúti sztrájk­kal. A tárgyalások még nem értek véget, úgy hogy még remény van az ellentétek ki­­egyenlítésére. A helyzet komolyságára jellemző a Vor­wärts égyük cikke, amely feltűnő mérsékelt hangon ír ugyan a fenyegető veszedelem­ről, azonban a sorok között érezteti, hogy­­a vasutasok semmitől sem riadnak vissza, az öreg vaksi Péter megint elhibázta a dolgot s az ócska frakkot vitte el a szabó­hoz ,­ a jó frakkot vitte el a cigánynak. Nem állítom, hogy az öreg szántszándék­kal cselekedte ezt, de arra se merek mér­get venni, hogy nem szándékosan cserélte föl a két frakkot, azt gondolván magában, hogy így valahogy majd csak elveszi a ked­vemet a muzsikások támogatásától. Mikor a szabó másnap délben hazahozta a kivasalt ócska frakkot, szerencsére mind­járt észrevettem a tévedést, s még idejében­­ elhozathattam Marcitól a jobbik frakko­­­­m­at, s estig még ki is vasaltathattam. Az­­ ócska frakkot Péter gondosan beakasztotta­­ a szekrénybe. Esze ágában se volt a történ­tek után azt a cigánynak odaadni. Látva, hogy Péter minden további tárgyalás nélkül akarja a régi frakkomat utódomnak meg­menteni, én se szóltam egy szót se, de el­határoztam, hogy majd túljárok az öreg­nek az eszén! És mivel szinte babonás féle­lemmel attól tartottam, hogy az ócska frak­kal az öreg még harmadszor is csinál va­lami keveredést, nem is halogattam a dol­got. A fényesen sikerült bál után ugyanis két-h­árom kisasszonynak nem is anny­ira éjjeli, mint inkább reggeli zenét adtam, s aztán víg muzsikaszóval hazakisértettem magamat, s mialatt a muzsikások az abla­kom alatt állva húzták a nótámat, bemen­tem a szobámba, előkotorásztam a régi frakkot, s minekutána többször meggyőződ­tem arról, hogy a jó frakkom tényleg való­sággal csakugyan rajtam van, s így nem történhetik újabb tévedés, a szépen kivasalt ócska frakkot kiadtam az ablakon Marci cigánynak. .. ... Az én kedves kritikusaim azt mond­ják, hogy az írásaimban mindig van valami rejtett tanulság; nos, most nyíltan megval­lom, hogy jogászkori frakkom történetét a fiatalság okulására írtam meg. Ebből a tör­ténetből ugyanis megtanulhatja a mai fia­talság, hogy elég, ha az ember a tudori ok­levelet viszi haza, mert, lám, a régi frakk csak bajt csinál! Hertzes Ferenc és Hevesi Sándor Ma Dome pályázatáról. Azoknak a nyilatkozatoknak sorát, ame­lyekben irodalmi és színházi életünk jele­sei mondják el véleményüket Lyka Döme úr felh­ívásáról és pályadíjáról egy, az ember tragédiájához hasonló nemzeti drá­mai költemény megírására, ma teljessé teszi Herczeg Ferencnek, a nagy regény- és drámaírónak, valamint Hevesi Sándor­nak, a Nemzeti Színház igazgatójának alábbi hozzászólása.* A Lyka Döme-féle terv nagyon szép és érdemes volna mindnyájunknak össze­fognunk, hogy az ige testet öltsön. Pályá­zat útján azonban nem tartom a tervet megvalósíthatónak, még­pedig azért nem, mert nálunk az elismert írók régóta távol tartják magukat a pályázatoktól. A pályá­zat sok huzavonával jár, pedig a mai színházi viszonyok mellett, midőn a nagy siker a milliók százait jövedelmezi a szerzőnek, a legnagyobb pályadíj sem tudná őt kárpótolni a pályázat által oko­zott időveszteségért. De azonkívül­ az el­ismert író nem szívesen teszi ki magát a mellőztetés veszedelmének. Valószínű te­hát, hogy a pályázaton ismeretlen kezdők fognak részt venni. Nagyon kívánatos volna, ha közülök egy új Madách buk­kanna ki, azonban az akadémiai dráma­pályázatok után ítélve az ilyen­ örvende­tes meglepetésre alig lehet számítani. Nem marad tehát egyéb hátra, mint el­fogadni Berzeviczy Albert javaslatát. Kér­jék fel a Kisfaludy­ Társaságot, hogy bízza meg valamelyik ismert színműírót a da­­­­rab megírásával. Ez nem ideális megol­­dás, nem is bizonyos, hogy akad-e vállal­kozó,­­ de az adott viszonyok között mégis a legjobb. Herczeg Ferenc.* Lyka Döme úr szándéka hazafias és tisz­teletreméltó, minden dicséretre és elisme­résre érdemes, de meggyőződésem­ az, hogy — a kikötéseket tekintve — meddő fog maradni. A történelmi dráma kultusza egyik feladata a Nemzeti Színháznak, a­mely örömmel támogat is minden ily irá­nyú kísérletet, de olyan pály­ázat, mely egyenesen Madách páratlan, egyetlen és utánozhatatlan művét tűzi ki utánzandó mintául: visszatartja a tehetségeket és fölszabadítja a kontárokat. Az ilyen mű­ koncepciója csak költői lélekből fak­ad lma, csak belső kényszer s nem külső ösztönzés révén. Legjobb esetben egy hazafias diorá­mát, történelmi arckép- vagy eseményso­rozatot kaphatunk, nem költői vagy drá­mai alkotást. Azután meg az a mű, a me­lyet Lyka úr a fantáziájában lát: valóság­gal esztendők munkája, ha komoly szó ko­moly el­tökéléssel fog hozzá. Nem­ volna-e hely­esebb és célravezetőbb, ha Lyka Döme úr a legjobb történelmi drámát jutalmazná, a­mely — mondjuk — a következő három esztendő alatt a budapesti színházakban színre kerül? Vagy fia nem a legjobbat: azt, a­mely a magyar nemzet kikét leghívebben és legköltőibben tudja színpadra vinni. Az ilyen pályázat legalább a színházakat és a színházak számáét dolgozó drámaírókat ösztönözné s a hazafias lelkű magyar me­cénás igy sokkal több valószínűséggel ér­hetné el nemes és fenkölt célját. Hevesi Sándor. 3 A Rote Hilfe vádjai a magyarországi szociáldemokraták ellen. — Szenzációs fejlemények várhatók. — Megírtuk azt a harcot, mely most a Bécsben székelő Rote Hilfe és a Népszava között egy különös helyreigazítási nyilat­kozat körül folyik. A Népszava mai számában röviden vé­gez ezzel a rá nézve mindenesetre rend­kívül kellemetlen üggyel és csak annyit közöl, hogy Gábor Andor és Király Albert Bécsben tartózkodó bolosevisták nyilatko­zatát, melyben egész kategorikusan azt ál­lítják, hogy az elmúlt év második felében 7352 dollárt (522 millió magyar koronát) adtak a magyarországi szociáldemokraták­nak, melyet nemcsak,, hogy hivatalos he­lyiségben szétosztottak, hanem a párt eb­ből több ízben kölcsönt is kért, azért nem közölték lapjukban, mert a nyilatkozat tartalma nem felel meg a valóságnak. Közli azt is a Népszava, hogy ebben az ügyben a sajtóhely­reigazítás közzétételére megindult eljárás folyamán a budapesti büntető járásbíróság a keresetet elutasí­totta, illetve az érdemi határozathozatalt mellőzte. Peidl Gyula, a szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának egyik vezetője, ki­jelentette ma, hogy a Rote Hilfe állításai nem felelnek meg a valóságnak és hogy nem kapott sem segítséget, sem kölcsönt a Rote Hilfe-től, mely mögött, mint több ol­dalról is megállapítják, pénzügyi támoga­tóként az orosz bolysevikok állanak. A Népszava nem nyilatkozik érdemben a bécsi bolosevikok állításaira. Egyébként a helyreigazítás közzétételére indított ke­reset tárgyában még nem döntött a bíró­ság. Február 14-én arra utasította Beck Oszkár dr. ügyvédet, Gábor Andor és Ki­rály Albert jogi képviselőjét, hogy nyolc napon belül, a panaszosok külföldi tartóz­kodására való tekintettel, közjegyzőileg hitelesített meghatalmazást csatoljon be. Az ügyvéd a rendelkezésére álló rövid idő alatt nem tudott ennek a formai kötele­zettségnek megfelelni, így tehát a bíró­ság anélkül, hogy a bécsi bolysevisták ál­lításának valóságát megvizsgálta volna, az ügy érdemében nem határozott, hanem tisztán formai okokból elutasította a ke­resetet. Értesülésünk­ szerint a szükséges forma­litásokkal ellátott meghatalmazás útban van és minden valószínűség szerint újból előterjesztik a helyreigazítás közlése iránt beadott keresetet. Az egész ügy ebben a formájában, amint az üggyel tökéletesen tisztában lévő forrásból értesülünk, csak jelentéktelen előjátéka olyan események­nek és közléseknek, amelyek szenzáció erejével fognak hatni. A bécsi bolosevikok vádijai olyan hatá­rozottsággal vannak megkondoiálva, hogy a Népszavának és a szociáldemokrata párt­nak azokra adott válasza nem elégíti ki azt a közvéleményt, mely az ily­en ügyek­ben tisztán és határozottan kivan látni. Politikai körökben nagy­ érdeklődéssel kí­sérik az ügyre vonatkozó közleményeket, s meg lehet állapítani, hogy még a tárgyi­­­­lagos ellenzéki körökben is követelik, hogy az ügy minden tekintetben tisztáztasssék, mert, mint ezen az oldalon mondják, ez a magyarországi szociáldemokrata pártnak elsőrendű érdeke. A egységes pártban és a keresztény pártokban pedig éppenséggel kevésnek tartják azt az elintézést, amivel a szociáldemokraták az ügy fölött napi­rendre akarnak térni. Valóban a közvéle­mény követeli, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben, van-e a szociáldemokraták­nak valami közük ebben a vonatkozás­ban a boluseviki pénzzel dolgozó Rob­ Ildiéhez és mik azok a fejlemények, ame­lyet ebben az ügyben a bécsiek még kilá­tásba helyeznek. A szociáldemokraták, — mint éjjel érte­sülünk — holnap éles hangon cáfolják, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt Moszkvától segélyt vagy kölcsönt ka­pott. Egyben adatok hely­ett azt állítják, hogy a „reakció“, vágyás, a kormány és a bécsi bolysevisták szövetkezett össze elle­nük, akik pedig — már mint ők — „éles harcban“ állnak a bolysevákokkal. Anélkül, hogy mi is az ügy érdemi ré­széről mondanánk ítéletet, meg kell állapí­tanunk, hogy ezt az ügyet nem az éles hang, hanem a tisztázás dönti el.. A bécsi boly­se­­visták nem azt állították, hogy a magyar­­országi szociáldemokrata párt Moszkvától kapott segélyt és kölcsönt, hanem ezt, hogy a Rote Hilfe adott a bebörtönözöttek csa­ládjai számára segélyt s hogy a párt ebből vett magának kölcsön pénzeket s azt, hogy a Rote Hilfe pénzeit a párt hivatalos helyi­ségében osztották szét. Arra szeretnénk­ határozott választ, hogy a Rote Hilfétől kaptak-e pénzt vagy sem. Talán minden vitának véget vetne, ha a szociáldemokra­ták bemutatnák azoknak a kérdéses idők­ben kiosztott segélyeknek hiteles aktáit s ezekkel együtt igazolnák ugyancsak hitelt érdemlően azt is, honit honnan vették az erre fordított összegeket. Ha csakugyan a Rote Hilfe adta, akkor baj van, mert Bécs sincsen olyan messze Moszkvától, mint ahogy a szociáldemokra­ták szeretnék a világgal elhitetni. Ha pedig nem onnen jött a pénz, akkor igazán nem értjük, hogy miért nem mond­ják meg a szociáldemokraták, hiszen ezzel egyszerre elintéznék az egész ügyet s nem kellene­­kíváncsian várni, mi lesz a Bécsb­ől folytatásként előre jelzett érdekes szen­záció.

Next