Budapesti Hírlap, 1925. április (45. évfolyam, 74–97. szám)
1925-04-16 / 85. szám
r 1925 április 16. (85. sz.) Budapesti Hírlap A francia kormányválság, ■— Painlevének reménye van a kormányalakításra. — A szocialisták is rokonérzéssel fogadják. — Parisból érkező jelentés szerint Painlevé elfogadta a kormányalakításra szóló megbízást. Ez még nem jelenti a kormány megalakítását, azonban mindenesetre Painlevé előzetes tapogatózásainak kedvező eredménye. Painlevé, az egyébként jónemű matematikus az úgynevezett köztársasági szocialistáknak ugyanahhoz a harminc főből álló frakciójához tartozik, mint Briand, amely frakció legközelebb áll a jobboldali blokkhoz. Painlevé minden párton nagy népszerűségnek örvend és minthogy a szocialisták visszautasítása az új kabinetben való részvételt illetően kifejezetten Briand személyének szólt, lehetséges, hogy Painlevé meg tud velük állapodni. Briandtól azt követelték a szocialisták, hogy az ő pénzügyi programjukat tegye magáévá, amit Briand természetesen nem fogadhatott el. Lehet, hogy Painlevének a kormányában e feltétel nélkül is hajlandók részt venni. Briandnak ebben az esetben is szerepe jut, és pedig hír szerint a külügyi tárca. Szóba került Renault volt igazsug■ügyminiszternek elnöksége is, aki mellett ■viszont Herriot lett volna a külügyminiszter, ez a kombináció azonban, úgy látszik, tárgytalanná lett. Az új kormány helyzetét mindenesetre meg fogja könnyíteni, hogy a papírpénzmennyiség emeléséről már holnap és pedig valószínűen még az ügyeket e pillanatban továbbvivő Herriot-kormány jelenlétében fog szavazással határozni a kamara. Ez azután nyugodtabb atmoszférát teremt majd az új kormánynak. A kormányalakítási tárgyalásról az alábbi táviratok számolnak be: Painlevé vállalkozása, Paris, ápr. 15. A Havas Iroda jelenti: Painlevé elfogadta a kormányalakításra szóló megbízást. Paris, ápr. 15. (Wolff.) Painlevé ma délelőtt először Leon Blummal, majd Renaudet, Andre Hesse, Victor Borét és Emile Borét képviselőikkel, úgyszintén Schrameck és Chaumet szenátorokkal tárgyalt. Caillaux szerepe. Paris, ápr. 15. Caillaux, akivel Painlevé telefonbeszélgetést folytatott, ma este. Parisba érkezik. Páris, ápr. 15. (Wolff.) Caillaux S óra 45 perckor a kamarai elnökség épületébe érkezett, aholPainlevé kamarai elnök azonnal fogadta. Páris, ápr. 15. (Wolff.) Caillaux csak este 10 órakor hagyta el a kamara elnökének palotáját. Az újságírók előtt Caillaux kijelentette, hogy ma este még egyszer tanácskozni fog Painlevével. Este 10 óra után Painlevé kamarai elnök a köztársaság elnökéhez ment. Előzetesen kijelentette az újságíróknak, hogy nézete szerint a kormány aligha alakul meg előbb, mint holnap délután, vagy holnap este. Kikből áll az új francia kormány. Paris, ápr. 15. "Az új kormány valószínű tagjai lesznek Briand, Herriot mint külügyminiszter, Caillaux mint pénzügyminiszter, továbbá Sarraut és Schrameck szenátorok. Briand majdnem egész délelőtt jelen volt azokon a tanácskozásokon, melyeket Painlevé különböző személyiségekkel folytatott. A szocialisták feltételes támogatása. Páris, ápr. 15. A szocialista pártgyűlés mai délelőtti ülése, ellentétben a tegnapi nyugodt tárgyalásaival, nagyon viharosjellegű volt. A baloldal felfogása elutasította azt a gondolatot, hogy a párt a kormányban helyet foglaljon, vagy tartós együttműködést fejtsen ki. a közép az eddigi rendszert védelmezte, míg a jobboldal nézete (Varenne képviselő) hajlik a szocialistáknak a kormányba való belépéséhez. A záróülésen ma délután győzött a középnek. Blum és Fauré képviselők csoportjának nézete. A párt egyhangúlag kilátásba helyezi támogatását, de ezt egész sor pénzügyi és szociális feltételtől teszi függővé. A szocialista párt feltételeit külön manifesztumban állítják össze, amelyet úgy terjesztenek az új kormány elé, mint ahogy ez a Herriot-kormányba való belépés idején történt. Páris, ápr. 15. (Havas.) A szocialista csoport bejelentette, hogy a Painlevé által alakítandó kormány politikáját támogatni fogja. Síemlíeró : Eltiporják a régi árakat! RÖVID kereszthúros, legmodernebb éretáncélos zongora 15 millió korona euró ,VUR4VÓCZMITT _ .. A ttVirttUJI A négymilliárdos infláció. Paris, ápr. 15. (Wolff.) A kamara 329 szavazattal a kommunisták 27 szavazata ellenében elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a jegybankforgalmat 45 milliárd frankra, a Francia Bank részéről az államnak adható előleg összegét pedig 22 milliárdról 26 milliárdra emeli. Az ellenzék tartózkodott a szavazástól. A kamara továbbá elfogadott egy szocialista módosító javaslatot, melynek értelmében a ma elfogadott törvény érvénye július 15-én véget ér. A törvényt a szenátushoz utalják át, amely, hír szerint, ma éjszakai ülésen tárgyalja azt, hogy a törvény már holnap a hivatalos lapban megjelenhessék. Ausztria újabb nehézségek előtt. — A kormány kérése a népszövetség tanácsához. — Bécs, ápr. 15. A főbizottság mai ülésén Hamek dr. szövetségi kancellár közölte a kormánynak azt az elhatározását, hogy kérést intéz a Nemzetek Szövetségének tanácsához, hogy Európa e részének gazdasági és forgalmiviszonyait vegye beható vizsgálat alá. Az osztrák kormányt azok a kedvezőtlen viszonyok kényszerítik erre a lépésre, amelyek Ausztria gazdasági helyzetére a jelenlegi általános viszonyok kifejtenek. Az állami pénzügyek válsága a genfi akcióval nincs leküzdve. Pénzügyi téren van haladás, ami a devizaforgalom korlátozásának megszüntetéséből is kitűnik. Ausztria most más nehézségek előtt áll, amelyek ugyan nem veszélyeztetik az állam életét, de alkalmasak arra, hogy a gazdasági és szociális területen való nyugodt és kedvező fejlődést befolyásolják ,a munkanélküliek száma már mintegy 170.000-et tesz ki. Ez aszám Ausztriára oly súlyos megterhelés, hogy feltétlenül segítséget kell találni. Az ausztriai gazdasági akadályok egész Európában éreztetik hatásukat, európai kérdésről van itt szó. Az osztrák kormány ennélfogva megkéri a Nemzetek Szövetségének tanácsát, hogy bízza meg a tudományos szakférfiak lehetőleg csekély számú társaságát azoknak a tényleges viszonyoknak megállapításával, amelyek miatt Ausztria és egész Európa szenved. Ennek az elvileg nem politikai bizottságnak emlékirata szolgálna alapul a Nemzetek Szövetségének a nehézségek megvitatásában. A kancellár fejtegetései után vita kezdődött. Felszólalt Malaja dr. külügyminiszter is. A többségi pártok képviselői a nyilatkozatot tudomásul vették. A szociáldemokraták kijelentették, hogy készek minden olyan akciót támogatni, amelynek célja a külfölddel való kereskedelmi kapcsolatok javítása. Félnek azonban a Nemzetek Szövetségének messzemenő beavatkozásától és attól, hogy a kereskedelempolitikai akciót a csatlakozás ellenfelei kihasználják. elragadtatással szemléli a közismert MEINL-cég kirakatait. Ez a cég az idén is kirakatversenyt rendez előkelő fióküzleteiben, ahol ízléses ajándékkosárkák, tetszés szerinti nagyságú, formájú és összeállítású húsvéti tojások,továbbá legfinomabb likőrök, cognac és a cég utolérhetetlen kávé- és teakeverékei kaphatók. NAPIHÍREK. A B. H. olvasóihoz! Lehetővé akarjuk tenni, hogy a nehéz viszonyok között élő középosztály, olcsón jusson egész heti szórakoztató olvasnivalójához. Ennélfogva elhatároztuk, hogy mindenkinek, aki 120.090. — korona helyett 140.000.—• koronát küld kiadóhivatalunknak, negyedévig küldjük a Budapesti Hírlapot és a Ma Este címü képes színházi és regénymelléklettel ellátott hetilapot. Az előfizetés a József körút 5. alá küldendő. A BUDAPESTI HÍRLAP kiadóhivatala. (A Budapester-Strasse ügye.) Berlinből jelentik: A Budapester-Strasse nevének megváltoztatásáról a döntést a berlini városi tanács a legközelebbi szerdára halasztotta. (Megalakult a romániai magyar sajtóvállalat.) Kolozsvárról jelentik: Az unitárius kollégiumban a napokban tartották meg Ferenczy József dr. ügyvéd elnöklésével a romániai magyar sajtóvállalat részvénytársaság alakuló közgyűlését. A közgyűlésen Kovács Kálmán dr. a gyűlés öszszehívója bejelentette hogy a 3 millió lent kitevő részvénytőkét teljesen lejegyezték s az alaptőke 33 százalékát már be is fizették. A közgyűlés elfogadta az alapszabálytervezetet és kimondta a megalakulást. A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot, hogy a párt hivatalos lapjának mielőbbi megindítása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Az igazgatóság már meg is kezdte a tárgyalásokat az egyik kolozsvári részvénytársasági alapon megjelenő lap vezetőségével abban az irányban, hogy a lap a magyar párt hivatalos orgánuma legyen. Ha ezek a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a párt teljesen új lapot indít meg. (Müncheni diákok magyarországi tanulmányútja.) Vasárnap érkezett Budapestre a bécsi hajóval a müncheni népfőiskolának 100 hallgatója Csonkamagyarország közgazdasági és kulturális intézményeinek tanulmányozása céljából. A külügyminisztérium nevében Gerevich Zoltán miniszteri tanácsos, a főváros nevében Zilahy Dezső, az Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, a Vas utcai kereskedelmi akadémiai tanfolyam nevében Krisch Jenő igazgató, a Verein der Reichsdeutschen in Budapest nevében Baabe elnök, a MEFHOSz. nevében Kovács Dénes egyetemi hallgató mondott üdvözlőbeszédet. A münchenieknek Thirring Gusztáv egyetemi tanár Budapestről. Schwalm Amadé dr. tanár pedig Magyarország a múltban és a jelenben címmel tartott előadást a Vasutcai kereskedelmi iskolai tanfolyamon. Welezek János gróf német követ hétfőn délután teát, kedden délután 6 órakor a főváros a Gellért-szálló télikertjében fogadó estét rendezett a bajor vendégek tiszteletére, amelyen Zilahi-Kiss Jenő dr. alpolgármester mondott üdvözlőbeszédet, amelyre Bóhl Vilmos népfőiskolai igazgató, a tanulmányút vezetője válaszolt. Az estén megjelent Welczek János gróf német kötet is. A müncheni vendégek innen Kecskemétre utaznak. (Az ünnepnapok kérdése Csehországban.) Prágából jelentik: A szenátus alkotmányjogi bizottsága ma egyhangúlag határozatot fogadott el, amelyben követeli a kormánytól a következő ünnepnapok fentartását: húsvéthétfő, pünkösdhétfő és karácsony másodnapja. (A telefon a Hortobágyon.) Debrecenből jelentik: A Hortobágyra bevezetett telefon felszereléséről szóló számadás elkészült és kiderült belőle, hogy a telefon bevezetése 91 millió koronába került. I . (Napirend.) 1925. április 16. Csütörtök. Római katolikus: Labrei B. Protestáns: Livii■ bért. Ó görög: Apr. 3. Nikéta. A Nap kél 5 óra 10 perckor, nyugszik 6 óra 50 perckor. A Hold kél 1 óra 50 perckor, nyugszik 11 óra 8 perc- 1 kor. Miniszterek lovadnak: Földmivelésügyi és igazságügyminiszter 12 óra után. Népjóléti miniszter 5 óra után. Nyitvalévő múzeumok: Nemzeti Múzeum állattára 9—112. Akadémiai Széchenyi-szoba 10—12. Iparművészeti Múzeum 9—12. Mezőgazdasági Múzeum 10—1. Ráth György-múzeum 9—1. Szépművészeti Múzeum régi tárlata 10—A 2. Nyitvalévő könyvtáárak: Városi nyilvános könyvtár 9—7. Akadémia könyvtára 3—7. Egyetemi könyvtár 9—7. Nemzeti Múzeum könyvtára 9—4. Erzsébet Népakadémia könyvtára 5—8. Iparművészeti Múzeum könyvtára 9—12 és 3—8. (Az időjárás.) A Meteorológiai Intézet jelenti: Az izlandi minimum délkelet irányban előre nyomulva az Északi-tenger táján erősen sülyesztette a légnyomást, viharos szeleket okozva. Minthogy a maximum délnyugaton változatlanul tartja magát, a nyomáskülönbségek Európa nyugati partjain feltűnően nagyok. Az erős nyugati légáramlás csak Közép- Európáig terjed, mert a légnyomás eloszlása itt már egyenletes, esők azonban Közép-Európában és mindenfelé voltak. Oroszországban a légnyomás emelkedett. Hazánkban az eső csak a nyugati határjegyekig jutott. Az idő változóan felhős, a hőmérséklet nem változott lényegesen. Nőjóslat: Változékony idő némi hősülnsedéssel és helyenkint csővel. (Egyetemi tanári kinevezés.) A Mull War Távirati Iroda jelenti: A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére kakasfalvi Lenért Zoltán dr. egyetemi magántanár, közkórházi főorvost a budapesti királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetem üresedésben levő orr- és cseregyógyászati tanszékére egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá kinevezte. (Az Országos Széchenyi Szövetség díszközgyűlése.) Széchenyi István gróf halálának 65 éves évfordulója alkalmából az Országos Széchenyi Szövetség szerdán délután díszközgyűlést tartott. A közgyűlést Czettler Jenő dr. egyetemi tanár, az Országos Széchenyi Szövetség tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. Beszédében rámutatott arra, hogy Széchenyi István szellemének kiépítését a zajtalan munkában, az önképzésben és a szociális oktatásban látja. Az ifjúságnak kötelessége Széchenyi István hagyatékát kivinni a falvakra, hogy a falu legkisebb embere is tudjon arról, hogy Széchenyi István a megalapozója mindannak a gazdasági és társadalmi fejlődésnek, amelyet a mai társadalmunk magáénak mondhat. Ezután Gaál Jenő dr. főrendiházi tag mondott ünnepi beszédet. Megemlékezése tárgyául Széchenyi megrendítő elmúlásának ma már minden irányban tisztázott körülményeit választotta. Részletesen ismertette a bécsi császári és udvari levéltárból nyilvánosságra került Széchenyitől elkobzott iratokat, Széchenyi döblingi éveit és utolsó napjainak történetét. Előadta kora ifjúságának milyen emlékei fűződnek Széchenyi István halálához. Majd fölhívta az ifjúságot, tegye szellemét a nemzet géniuszává. Czettler Jenő dr. ezután kihirdette a Széchenyi gróf jutalom pályázat 1924. évi eredményét. .A pályadíjat az idén ifj. Csaithay Ferenc ipaszinorrá nyerte el. Az ünnep Szegedy-Maszák Aladár, az Országos Széchenyi Szövetség elnökének zárószavaival ért véget. _ (Házasság.) Varna Margitkát Budafokról eljegyezte Hubay Kálmán dr. orvos Budapest. — (Rozgonyi) gyermekfelvételei is a leszállított árakon készülnek. Nadrágvasalás a FOX világszabadalommal, melytől a nadrág éle hónapokig megmarad. Egy nadrág vasalásának ára a „FOX“-szal együtt 15 ezer ICD-es vasalás csakis e héten, csütörtök, péntek, szombaton a Párisi Hagyomázban VI., Andrássy út 39. I. em. 5 ényképezni Képzelje el, mily érdekes lenne, ha önállóan fényképezné családját, rokonait és ismerőseit. Örömet szerezne vele önmagának, rokonainak és barátjainak. A fényképezést könnyen meg lehet tanulni és nem drága szórakozás Az V. Agfa - Foto - Tankönyv kezdeti részére, rövid idő alatt megtanítja fényképezni Az V. Agfa-Foto-Tankönyvet ingyen adjuk! Kérje azonnal ifj. Stern Bernát és Társai cégtől Budapest, VI., C ucca 6/Iil.