Budapesti Hírlap, 1925. május (45. évfolyam, 98–122. szám)
1925-05-01 / 98. szám
Csicserin megtiltotta követeinek, hogy tudta és akarata nélkül valamelyes nyilatkozatot adjanak. Kellemetlen parancs és még kellemetlenebb követni! Tessék csak elgondolni! Kétszáz író és újságíró közepette a nagykövet semmit sem tegyen, csak hallgasson, vagy közömbös dolgokról beszéljen! Azt hiszem, hogy Krestinsky nagykövet a világ legügyesebb diplomatái közé tartozik. Mert feladatát úgy oldja meg, hogy csak akkor tud németül, ha az ember egészségi állapota után tudakozódik, vagy az időjárás ellen panaszkodik, de mihelyt a politikára kerül a sor, kijelenti, hogy csak oroszul beszél. Még csak nem is érti a német szót, vagy legalább is félreérti. Nem kívánhatja tehát senki tőle, hogy beszéljen, vagy nyilatkozzon, amikor attól kell tartani, hogy nem is tudja voltaképpen, hogy ki kérdezője mire kiváncsi. Nem, ezt senki sem követelheti tőle, ez okból senki se reméljen bármiféle komoly véleményt, bírálatot, értékes megjegyzést, vagy akár csak tréfás szót is. A nagykövet a világ egyik legszívesebb, legudvariasabb, de leghallgatagabb vendéglátója. Előre megmondották nekem, hogy így lesz. De a nagykövet barátságosan int és a vendégsereg betódul a legnagyobb terembe. A középen hosszú széles asztal, terítve és telerakva a szezon minden különlegességével, az egyesült francia, német és orosz konyha minden remekével. A háború előtt ilyen terített asztal talán csak fejedelmeknél várta vendégeit, a háború óta ilyen asztalt még nem láttam. A híres cári parcellán, az ezüst evőeszközök sokasága, a finoman metszett poharak, telítve sörrel és a híres orosz fehér szilvapálinkával csalogatják a vendégeket, de senkinek sem kell erővel utat és helyet keresni, jut is, marad is elég, itt azután megvolt az alkalom is, kissé körülnézni a vendégseregen. Elsősorban föltűntek a külügyi hivatal vezetői, a sajtóosztály irányítói, a bel- és külföldi újságírók, mégpedig minden pártból, nem hiányoztak a nemzeti szélsőjobb, sőt a kommunistákkal örökös harcban álló szocialisták előharcosai sem. .A politikusok közül Hötzsch tanár birodalmi képviselőnek, a német nemzeti párt egyik vezérének, volt a legnagyobb udvara. Szinte zajtalanul kereste fel a barátságosan vitatkozó csoportokat, Marx jobbkeze, Spicker nyugalmazott miniszteri tanácsos. Hasztalan volna minden tagadás, a szovjet palotában találkát adott "egymásnak "Berlin szellemi világa. Az is itt van, aki világéletében mindig a kommunizmus ellen küzdött és a jövőbeli is küzdeni fog. És vele ül, vele beszéli meg a világeseményeket Moszkva egyik-másik rajongó híve. Az orosz nagykövet megérdemli Csicserin köszönetét, palotáját nem kerüli, hanem szívesen keresi fel — egész Berlin. Amint a termeket végigjárom, egyszerre a magyar társaság közepette vagyok. Egy sereg magyar, de mindannyian — a szovjetkövetség tagjai. Az egyik a sajtó dolgaival foglalkozik, a másik a kereskedelmi érdekeket képviseli, a harmadik hivatalosan az orosz lapokat tudósítja és a negyedik a jó ég tudja mit csinál. De mindannyian nagyszerűen beszélnek magyarul és rendkívül örvendenek, hogy egy másik magyarral — a másik világból találkoznak. És az egyik mélabúsan kérdi: — Mi újság otthon? — Otthon? ... Hát persze otthon. Hisz ők valaha a vörös táborban működtek, talán futva hagyták el Magyarországot, orosz alattvalókká lettek és nem egyszer harcolnak is minden lehető módon volt hazájuk ellen. De ha találkoznak valakivel, akinek még hazája Magyarország, kitör belőlük a szívük és megkérdik el sem fojtva meghatottságukat, hogy mi újság otthon? Elmondom nekik, talán nem úgy, ahogyan nekik tetszik, de a valóságnak megfelelően, nem arra törekedve, hogy megtérítsem őket, hanem inkább azt a tudatot erősítve, hogy azoknak akik szeretetteikből otthon maradtak, nem megy rosszul a dolguk. Nem könnyű feladat. Nem könnyű ebben a körben, ahol az én lelkemben mégis csak a múlt emlékei kísértenek. Mit is szóljak, amikor az egyik így beszél: Nekem már volt valaha összeköttetésem a Budapesti Hírlappal. Én voltam ugyanis az a népbiztos, akinek feladata volt a Budapesti Hírlapot beszüntetni és a Vörös Újságot helyette megteremteni. Persze azt feleltem, amit ő úgyis tud, hogy a Budapesti Hírlap újból el virágzik és gyarapodik. Különös egy nép vagyunk! Együtt ülünk, a hazáról beszélünk és mindegyikünknek más a hazája .Szerencse, hogy közbeszól egy telivér orosz újságírónő, Keith doktornő és elmondja, hogy ő bár orosz asszony, mégis őreiben a magyar vér folyik. Az édesanyja — magyar aszszony volt. Csoda-e, hogy ebben a palotában gyorsan telnek az órák? És csoda-e, hogy senki sem kérdi, mire jó ez a páratlan fényes est, a maga sajátos változatos társaságával, amelyben a hivatalos vezetőkkel politikáról nem is szabad beszélni? Búcsúzóul még egy pillantást vetek Lenin képére. A nagy szalon fémfalát borítja, egy Olaszországban élő orosz művész munkáin. Lenin ott áll moszkvai palotájának óriási, rideg, minden dísztől ment udvarán, egyszerű szürke utiruhában útisapkával a fején, zsebretett kezekkel. Ha nem tudnám, hogy Lenin, ha nem tudnám, hogy itt egy orosz művész próbálta ura és parancsolója szellemében megörökíteni Szovjetország megteremtőjét, sok mindenféle megjegyzésel kísérhetném a különös képet. De kétségtelen hogy teljesen beleillik a különös palotába. Mert ha a falról nem tekintene le reánk Lenin, ajkán az ismeretes gúnyos mosollyal, talán még azt gondolhatnék, hogy az utolsó tíz esztendő története csak gonosz álom volt. .. eredmény sehogy sincs arányban a fáradságával. Hasonlítsuk össze ezzel a vaktában vadászó magános vadásszal azt, akinek jó vizslája van. Állapítsuk meg előbb, hogy mi az a jó vizsla. Jó vizsla az, amelynek kitűnő orra (szaglása) van, amely föltétlenül engedelmes és amelyben teljes mértékben megvan a vizslafaj öröklött tulajdonsága, a vadnak keresése, még pedig szabályos keresése. A keresztvonalban a vadász előtt jobbról-balra, balról-jobbra s eközben folyvást a vadászra ügyelve, hogy nem változtat-e irányt, nem fordul-e meg például, amikor a jó és teljesen fegyelmezett vizsla minden hívás és intés nélkül is rögtön a vadász elé kerül), és a vad higgadt, biztos megállása, mindaddig, amíg a vadász oda nem megy, hogy a felötlő vadat lelője. Ha még mindehhez az is járul, hogy a vizslánk az intésünkre (parancsunkra) elhozza a lelőtt vadat, mégpedig úgy, hogy össze nem ropogtatja, kárt nem tesz benne, a szárnyazott vadat pedig alaposan végzett munkával fölkutatja és elhozza, végül, ha sem szárnyas, sem futó vad után el nem fut, akkor megérdemli a jó vizsla nevet. Már most az ilyen jó vizslával, amelyről feltételezem, hogy tele van vadászszenvedelemmel, t. i. hogy szeret vadászni, — kimegyek egymagamban akárhová, ahol vadászatra alkalmas a terület s ahol van is vad, és eleresztem: keress! — a vizslám gyönyörűen végigszáguldja a terepet, ameddig engedem; magam akár leülhetek a vadászszékemre, amelyet bot alakjában vittem a karomon, s csak akkor mozdulok, amikor a vizslám áll. Amikor tudniillik megérezte a vadat s hozzá húzva, egyszerre mereven, mozdulatlanul jelzi szoborszerűen előrenyújtódzó testével, egyenesre kinyújtott farkával, hogy ott van a vad előtte. Őt nem csalhatja meg a vad azzal, hogy meglapul. A jóorrú vizsla messziről megérzi; ötven-hatvan lépésnyiről már húz rá; húsz lépésnyiről már állja. Az orra cimpája remeg. Az egyik első lábát felemeli; a farka vége rezeg; a szemét szinte dülleszti; — ha a vad előre mozog, rögtön követi; megérzi ezt a mozgást a szag erejének a csökkenéséről; — a vadász odamegy mögéje szépen-lassan, sietés és izgulás nélkül; hisz’ bizonyos, hogy ott van a vad s annak most már előbb-utóbb fel kell repülnie, vagy ugrania. Akkor pedig meglepetés nélkül lehet biztosan lőni. Mindez így történik annyiszor amennyiszer, de mégis mindig más-más árnyalatokkal, amelyek biztosítják a vadász folytonos érdeklődését, szórakozását az új meg új helyzetekben. Ahol a jó vizsla jelzés nélkül áthaladt, ott nincs vad, ott nem kell a vadásznak ellenőrző kutatást végeznie. A vizsla ellenben még a legkisebb fűrjét is jelzi, megállja, és ezzel figyelmezteti a vadászt, hogy legyen készen, jöjjön, mert ott van a vad, elötte. Az a vadászember, aki ennek a vizslás vadászatnak az örömeit nem ösméri, a legszebbet, a legélvezetesebbet nélkülözte a vadászéletében. Annak fogalma sincs arról, hogy milyen eb ő kutya nélkül. Azt csak az tudja, aki maga tapasztalta, hogy mit jelent a jó vizsla. Legendának is beillő történetek keringenek vadászkörökben a vizslával átélt nagyszerű esetekről. Minden vizsla megannyi egyéniség, némelyik igazi lángelme, amely úgy gondolkodik, mint egy ember, néha még okosabban is. Az édesapám egyik híres öreg vizslája körülbömbölte azt a fiatal fát, amelyen egy lelőtt erdei szalonkám fennakadt, és fel akart rá mászni. Fónagy Józsinak volt egy vizslája, amely mindig vakkantott, ha a bozótosból erdei szalonka kelt fel előle, mert Józsi barátom, a megromlott hallásával, nem hallotta meg a szalonka felsuhogását, s igy a vizslája figyelmeztette rá. Szilárd Imre néhai kedves társamnak a kis „temető dögésze“ — egy finom kis krszetter, — nagy mulatságot, de bosszúságot is szerzett néha nekünk, amikor elásta a lelőtt foglyokat, amit valami atavisztikus ösztönből tehetett. Volt egy Negro nevű fekete igen okos vizslám, amely a futó fogolynak a kukoricásban rendesen eléje került s szemközt velem állotta, hogy el ne menekülhessen. Ilyen vizslám egyébiránt több is volt, de Negro csinálta a legszebben ezt a manővert. Egyik vizslám, a remek kis Ralph, telivér angol pointer, nem bírt a vérével s ha nem eresztettem ki, hogy keressen, a szó szoros értelmében kitörte a nyavalya. A Blitz nevű gyönyörű kis szukavizslám túltett szeszélyességben minden hisztérikán, s vele magával is megesett az a hisztériás tűnél, hogy anyának képzelte magát, pedig nem is volt várandós; de azért vackot vert magának; a bimbói megteltek és csepegtek a tejtől; vicsorogva őrizte képzelt kölykeit a vackában, a mellett hűségesen eljött velem vadászni. — Szegény jó Lord sárga vizslám a lokomotív sebességével keresett, s minthogy így meszsze el-elkerült tőlem, sokszor nem engedtem el magam mellől. Azzal csapott be, hogy úgy mutatta, mintha érezne valamit. Ilyenkor engednem kellett, hadd húzzon rá a vadra. De amikor szem elől osonhatott, megszökött. Nem volt ott vad, csak huncutságból jelzett, hogy előre engedjem. De minden igazán jó vizsla akkor válik azzá, ha foglalkoznak vele s ha állandóan a gazdája mellett lehet, aki szereti és tanítja, becézi, folyvást neveli, magához szoktatja. Az ilyen vizsla azután szinte gondolatolvasóvá válik. A gazdája minden intését érti. Majd hogy beszélni lehet vele, ahogy Madarász Gyüria múzeumi igazgatóőrbarátom beszélt az ő Milinkójával. Még embereket is utánoztatok vele, kész karrikatúra volt. Minthogy mindig csak kis madarakat lőtt előtte a gazdája a múzeum számára, ő — Milinkó — bizony a vad iránt édeskeveset érdeklődött. A foglyot nem szerette, — nem is igen állotta. Csak a fürjet, talán mert az kicsi. Mai napság, amikor olyan drága minden, — a vadászat különösen — amikor egy parasztszekér fuvarnapszáma háromszázezer korona s az öklömnyi hajtógyerek is elkér huszonötezer koronát, a jó vizsli igazi kincse a vadásznak; mert akinek ilyen vizslája van, annak nem kell hajtó; hacsak vadhordó és tarisznyahordó fiú néni. A vadat megkeresi a vizsla, s legalább nem is igen vész el a lelőtt vad, minthogy a vizsla megtalálja. A jó vizsla annak, aki vizslát tarthat, — ami bizony Budapesten meglehetősen körülményes dolog, — nemcsak biztosítja a vadászatai eredményét, hanem azt is, hogy a leghűbb, legmegbízhatóbb társsal tölti odakint az idejét, aki mellett sohasem unatkozhatik, mert mindig gondoskodik a szórakozásáról. Hisz’ már megában véve az, ahogyan a temperamentumos vizsla keres, folytonos reménykeltő látvány, amelyet a vadászember mindig élvez, még vad nélkül is. A május 3-iki ebkiállításon valószínűen ott lesz a mai vizsla-generáció szine-java, És pompás angol pointerek, a setterek, meg a sárga magyar vizslák, amelyek ha a türelmes, de szigorú pedigre és tenyésztéssel elérik egyszer majd az angol pointerek orrszínvonalát, akkor méltók is lesznek rá, hogy minden magyar vadásznak ideáljaivá váljanak, amikor arról van szó, hogy a legmegbízhatóbb társaságban keressék odakint vadászszórakozásukat. Addig is rájuk illik bizony a vizsla nélkül kin ténfergő vadászok legtöbbjére, hogyeb a vadász kutya nélkül. Budapesti Hírlap 1915 május 1. (98. sz) Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. Az egységes párt értekezlete. — Bethlen István gróf miniszterelnök Hoyos Miksa gróf római szerepléséről. — Az egységes párt Almásy László elnöklésével pártértekezletet tartott. Az értekezleten résztvettek Bethlen István gróf miniszterelnök, Rakovszky Iván belügyminiszter. Pestiig Pál igazságügyminiszter, Bod János pénzügyminiszter, Klebelsberg Kunó gróf ,kultuszminiszter, Mayer János földmivelésügyi miniszter, Vass József népjóléti miniszter, Ripka Ferenc dr. fővárosi kormánybiztos és a pártnak igen számos tagja. Az értekezleten Szabó Sándor napirend előtti felszólalásában felhívja a kormány figyelmét azokra az anomáliákra, amelyek a fővárosi választással kapcsolatban kiadott szavazóigazolványok terén mutatkoznak. Erődi-Harrach Tihamér ugyanezt a kérdést tette szóvá és rámutatott arra, hogy ellenzéki oldalon igen súlyos panaszok merültek föl éppen amiatt, hogy az igazolványok helytelen és téves kiállítása révén a polgárságnak széles, rétegeit szavazójogától elütik. Rakovszky Iván belügyminiszter kijelentette, hogy minden lehetőt el fog követni abban az irányban hogy a szavazó igazolványok körüli visszásságok megszüntettessenek. Azt hiszi, sikerülni fog a kérdést kellő időben és úgy rendezni, hogy az ajánlási ivek benyújtására szánt határidő leteltéig a szavazó igazolványok kijavítása megtörténhetik, ha nem, úgy az ajánlási ívek beadására szánt határidőt egy héttel, esetleg tíz nappal meghosszabbítják. A felszólaló képvieslő és a párt megnyugvásai vették tudomásul a belügyminiszter válaszát. Erődi-Harrach Béla azt indítványozza, hogy küldjön ki a párt szociálpolitikai bizottságot, melyi nemzet társadalmi helyreállítása iránt a párt érdeklődését és alkotni akarását kifejezésre juttatná és a kormánynak szociális irányú munkájában állandóan segítségére lenne. Bethlen István gróf miniszterelnök helyesli a szociálpolitikai bizottságnak a létesítését. A kincstári házhaszonrészesedésre vonatkozólag, amelyről Erődi-Harrach beszélt, kijelenti a miniszterelnök hogy a kormány sohasem tett olyan nyilatkozatot, hogy a kincstári házhaszonrészesedésnek augusztusban fizetendő részletét,eltörlik, csak azt, mondta, hogy ezt az adónemet igazságtalannak tartja s módot keres arra, hogy ezt a kérdést a méltányosság követelményeinek megfelelően rendezhese. A pénzügyminiszter foglalkozik ezzel a kérdéssel, rövidesen a pártértekezlet elé terjeszti az erre vonatkozó tervezetet. A párt a miniszterelnök válaszát tudomásul veszi s Barthos Andor elnöklete alatt szociális bizottságot küld ki. Szabó Sándor a földmunkás kérdést teszi szóvá. Bethlen István gróf miniszterelnök kijelenti, hogy a kormány a felvetett kérdésekkel behatóan foglalkozik. A tárgyalások már annyira előrehaladottak, hogy a földmivelésügyi miniszter által kidolgozott tervezet rövidesen a párt elé kerül. Mayer János földmivelésügyi miniszter kijelenti, hogy több szociális javaslat már is elkészült. Marschall Ferenc a mezőgazdasági hitel kérdését teszi szóvá. Bod János pénzügyminiszter kijelenti, hogy a legközelebbi időbenkonkrét javaslatokkal fog előállani. A párt a miniszter válaszát tudomásul vette. Hoyos Miksa gróf a római, interparlamentáris konferencia kapcsán azokat a hallatlan támadásokat teszi szóvá, amelyek becsületében súlyosan érintik. Miután hazafias kötelességét teljesítette a kongresszuson, arra kéri a pártot, hogy becsületének védelmében támogassa. Végül beszámolt a konferenciának a lefolyásáról. Bethlen István gróf miniszterelnök szólalt fel ezután és hangsúlyozta, hogy azoknak a férfiaknak, akik külföldön nemzetközi fórumok előtt megjelennek, minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy az ország helyzetéről a külföldet tájékoztassák. Hogy a trianoni békeszerződésről Magyarországon mi az álláspont, azt hiszi, e tekintetben magyar emberek között különbség nincsen. Ebben a vonatkozásban egyik magyar állampolgár sem lehet különb, vagy hazafiasabb a másiknál. Tiltakoznia kell azonban az ellen, hogy becsületes hazafiakat pellengérre áll ittanuk. Kell, hogy a párt együttérzésének adjon kifejezést azzal a férfiúval szemben, aki népszerűségének föláldozásával is hazájának akart szolgálatot tenni akkor, amikor a kongresszuson felszólalt. A külföldön csak akkor fogunk magunknak barátokat szerezni, ha azokat a kérdéseket, melyek bennünket oly fájdalmasan érintenek, megfelelő módon, megfelelő helyen és megfelelő tapintattal fogjuk előadni. Ezt tette Hoyos Miksa gróf is felszólalásában s legyen meggyőződve arról, hogy a párt egyértelműen helyesli magatartását. A pártértekezlet a miniszterelnök felszólalását általános helyesléssel tudomásul vette. Perlaky György a burgonyatermés veszedelmére hívja fel a párt figyelmét s szóváteszi, hogy a burgonyavetőmaggal igen sok betegséget hurcolnak be az országba. Arra kéri a földmivelésügyi minisztert, hogy a veszedelem elhárítása céljából tegye meg ki szükséges lépéseket. Mayer János földm mrvelésügyi miniszter kijelenti, hogy ily irányú törvényjavaslat már elkészült és ezt a legközelebbi pártértékezlet elé fogja terjeszteni. Örffy Imre felhívja a pártértékezlet figyelmét azokra a visszásságokra, melyek a házadó kivetése körül észlelhetők. Bod János pénzügyminiszter kijelenti, hogy a vonatkozó rendeletek végrehajtásánál tényleg történtek hibák. Bejelenti a pártnak, hogy a legrövidebb idő alatt rendeletet fog kiadni, amelyben az árverések megtartását augusztus közepéig felfüggeszti. E kérdéshez Varga Imre államtitkár is hozzászólt. Almásy László elnök bejelenti, hogy a szófiai katasztrófával kapcsolatosan a párt vezetősége a bolgár követnél részvétét fejezte ki. Javasolja, hogy a párt ama tag