Budapesti Hírlap, 1925. május (45. évfolyam, 98–122. szám)

1925-05-01 / 98. szám

Csicserin megtiltotta követeinek, hogy tudta és akarata nélkül valamelyes nyilatkozatot adjanak. Kellemetlen parancs és még kel­lemetlenebb követni! Tessék csak elgon­dolni! Kétszáz író és újságíró közepette a nagykövet semmit sem tegyen, csak hall­gasson, vagy közömbös dolgokról beszél­jen! Azt hiszem, hogy Krestinsky nagykö­vet a világ legügyesebb diplomatái közé tartozik. Mert feladatát úgy oldja meg, hogy csak akkor tud németül, ha az ember egészségi állapota után tudakozódik, vagy az időjárás ellen panaszkodik, de mihelyt a politikára kerül a sor, kijelenti, hogy csak oroszul beszél. Még csak nem is érti a német szót, vagy legalább is félreérti. Nem kívánhatja tehát senki tőle, hogy be­széljen, vagy nyilatkozzon, amikor attól kell tartani, hogy nem is tudja voltakép­pen, hogy ki kérdezője mire kiváncsi. Nem, ezt senki sem követelheti tőle, ez okból senki se reméljen bármiféle komoly véle­ményt, bírálatot, értékes megjegyzést, v­agy akár csak tréfás szót is. A nagykövet a vi­lág egyik legszívesebb, legudvariasabb, de leghallgatagabb vendéglátója. Előre meg­mondották nekem, hogy így lesz. De a nagykövet barátságosan int és a vendégsereg betódul a legnagyobb terembe. A középen hosszú széles asztal, terítve és telerakva a szezon minden különlegességé­vel, az egyesült francia, német és orosz konyha minden remekével. A háború előtt ilyen terített asztal talán csak fejedelmek­nél várta vendégeit, a háború óta ilyen asztalt még nem láttam. A híres cári par­­cellán, az ezüst evőeszközök sokasága, a finoman metszett poharak, telítve sörrel és a híres orosz fehér szilvapálinkával csalo­gatják a vendégeket, de senkinek sem kell erővel utat és h­elyet keresni, jut is, marad is elég, itt azután megvolt az alkalom is, kissé körülnézni a vendégseregen. Elsősor­ban föltűntek a külügyi hivatal vezetői, a sajtóosztály irányítói, a bel- és külföldi új­ságírók, még­pedig minden pártból, nem hiányoztak a nemzeti szélsőjobb, sőt a kommunistákkal örökös harcban álló szo­cialisták e­lőharcosai sem. .A politikusok kö­zül Hötzsch tanár birodalmi képviselőnek, a német nemzeti párt egyik vezérének, volt a legnagyobb udvara. Szinte zajtalanul ke­reste fel a barátságosan vitatkozó csoporto­kat, Marx jobbkeze, Spicker nyugalmazott miniszteri tanácsos. Hasztalan volna min­den tagadás, a szovjet­ palotában találkát adott "egymásnak "Berlin szellemi világa. Az is­ itt van, aki világéletében mindig a kom­munizmus ellen küzdött és a jövőbeli is küzdeni fog. És vele ül, vele beszéli meg a világeseményeket Moszkva egyik-másik ra­jongó híve. Az orosz nagykövet megérdemli Csicserin köszönetét, palotáját nem kerüli, hanem szívesen keresi fel — egész Berlin. Amint a termeket végigjárom, egyszerre a magyar társaság közepette vagyok. Egy sereg magyar, de mindannyian — a szov­jetkövetség tagjai. Az egyik a sajtó dolgai­val foglalkozik, a másik a kereskedelmi ér­dekeket képviseli, a harmadik hivatalosan az or­osz lapokat tudósítja és a negyedik a jó ég tudja mit csinál. De mindannyian nagyszerűen beszélnek magyarul és rend­kívül örvendenek, hogy egy másik magyar­ral — a másik világból találkoznak. És az egyik mélabúsan kérdi: — Mi újság otthon? — Otthon? ... Hát persze otthon. Hisz ők valaha a vö­rös táborban működtek, talán futva hagy­ták el Magyarországot, orosz alattvalókká lettek és nem egyszer harcolnak is minden lehető módon volt hazájuk ellen. De ha találkoznak valakivel, akinek még hazája Magyarország, kitör belőlük a szívük és megkérdik el sem fojtva meghatottságukat, hogy mi újság otthon? Elmondom nekik, talán nem úgy, ahogyan nekik tetszik, de a valóságnak megfelelően, nem arra töre­kedve, hogy megtérítsem őket, hanem in­kább azt a tudatot e­rősítve, hogy azoknak akik szeretetteikből otthon maradtak, nem megy rosszul a dolguk. Nem könnyű fel­adat. Nem könnyű ebben a körben, ahol az én lelkemben mégis csak a múlt emlé­kei kísértenek. Mit is szóljak, amikor az egyik így beszél: Nekem már volt valaha összeköttetésem a Budapesti Hírlappal. Én voltam ugyanis az a népbiztos, akinek fel­adata volt a Budapesti Hírlapot beszüntetni és a Vörös Újságot helyette megteremteni. Persze azt feleltem, amit ő úgyis tud, hogy a Budapesti Hírlap újból el virágzik és gyarapodik. Különös egy nép vagyunk! Együtt ülünk, a hazáról beszélünk és mind­egyikünknek más a hazája .Szerencse, hogy közbeszól egy telivér orosz újságírónő, Keith doktornő és elmondja, hogy ő bár orosz asszony, mégis őreiben a magyar vér folyik. Az édesanyja — magyar asz­­szony volt. Csoda-e, hogy ebben a palotában gyor­san telnek az órák? És csoda-e, hogy senki sem kérdi, mire jó ez a páratlan fényes est, a maga sajátos változatos társaságával, amelyben a hivatalos vezetőkkel politikáról nem is szabad beszélni? Búcsúzóul még egy pillantást vetek Lenin képére. A nagy szalon fém­falát borítja, egy Olaszországban élő orosz művész munkáin. Lenin ott áll moszkvai palotájának óriási, rideg, minden dísztől ment udvarán, egy­szerű szürke utiruhában útisapkával a fe­jén, zsebretett kezekkel. Ha nem tudnám, hogy Lenin, ha nem tudnám, hogy itt egy orosz művész próbálta ura és parancsolója szellemében megörökíteni Szovjetország meg­teremtőjét, sok mindenféle megjegyzés­el kísérhetném a különös képet. De kétségte­len hogy teljesen beleillik a különös palo­tába. Mert ha a falról nem tekintene le reánk Lenin, ajkán az ismeretes gúnyos mosollyal, talán még azt gondolhatnék, hogy az utolsó tíz esztendő története csak gonosz álom volt. .. eredmény sehogy sincs arányban a fárad­ságával. Hasonlítsuk össze ezzel a vaktában va­dászó magános vadásszal azt, akinek jó vizslája van. Állapítsuk meg előbb, hogy mi az a jó vizsla. Jó vizsla az, amelynek kitűnő orra (szaglása) van, amely föltét­lenül engedelmes és amelyben teljes mér­tékben megvan a vizslafaj öröklött tulaj­donsága, a vadnak keresése, még pedig szabályos keresése. A keresztvonalban a vadász előtt jobbról-balra, balról-jobbra s eközben folyvást a vadászra ügyelve, hogy nem változtat-e irányt, nem fordul-e meg például, amikor a jó és teljesen fegyelme­zett vizsla minden hívás és intés nélkül is rögtön a vadász elé kerül), és a vad hig­gadt, biztos megállása, mindaddig, amíg a vadász oda nem megy, hogy a felötlő va­dat lelője. Ha még mindehhez az is járul, hogy a vizslánk az intésünkre (paran­csunkra) elhozza a lelőtt vadat, még­pe­dig úgy, hogy össze nem ropogtatja, kárt nem tesz benne, a szárny­a­zott vadat pe­dig alaposan végzett munkával fölkutatja és elhozza, végül, ha sem szárnyas, sem futó vad után el nem fut, akkor megér­demli a jó vizsla nevet. Már most az ilyen jó vizslával, amely­ről feltételezem, hogy tele van vadászszen­vedelemmel, t. i. hogy szeret vadászni, — kimegyek egymagamban akárhová, ahol vadászatra alkalmas a terület s ahol van is vad, és eleresztem: keress! — a vizslám gyönyörűen végigszáguldja a terepet, amed­dig engedem; magam akár leülhetek a vadászszékemre, amelyet bot alakjában vit­tem a karomon, s csak akkor mozdulok, amikor a vizslám áll. Amikor tudniillik megérezte a vadat s hozzá húzva, egyszerre mereven, mozdulatlanul jelzi szoborszerűen előrenyújtódzó testével, egyenesre kinyúj­tott farkával, hogy ott van a vad előtte. Őt nem csalhatja meg a vad azzal, hogy meglapul. A jóorrú vizsla messziről meg­érzi; ötven-hatvan lépésnyiről már húz rá; húsz lépésnyiről már állja. Az orra cim­­pája remeg. Az egyik első lábát felemeli; a farka vége rezeg; a szemét szinte dül­­leszti; — ha a vad előre mozog, rögtön kö­veti; megérzi ezt a mozgást a szag erejének a csökkenéséről; — a vadász odamegy mö­géje szépen-lassan, sietés és izgulás nélkül; hisz’ bizonyos, hogy ott van a vad s an­nak most már előbb-utóbb fel kell repül­nie, vagy ugrania. Akkor pedig meglepetés nélkül lehet biztosan lőni. Mindez így történik annyiszor amennyi­szer, de mégis mindig más-más árnyalatok­kal, amelyek biztosítják a vadász folyto­nos érdeklődését, szórakozását az új meg ú­j helyzetekben. Ahol a jó vizsla jelzés nélkül áthaladt, ott nincs vad, ott nem kell a vadásznak ellenőrző kutatást végeznie. A vizsla ellenben még a legkisebb fűrjét is jelzi, megállja, é­s ezzel figyelmezteti a vadászt, hogy legyen készen, jöjjön, mert ott van a vad, elötte. Az a vadászember, aki ennek a vizslás vadászatnak az örömeit nem ösm­éri, a leg­szebbet, a legélvezetesebbet nélkülözte a vadászéletében. Annak fogalma sincs arról, hogy milyen eb ő kutya nélkül. Azt csak az tudja, aki maga tapasztalta, hogy mit jelent a jó vizsla. Legendának is beillő történetek keringe­nek vadászkörökben a vizslával átélt nagy­szerű esetekről. Minden vizsla megannyi egyéniség, némelyik igazi lángelme, amely úgy gondolkodik, mint egy ember, néha még okosabban is. Az édesapám egyik hí­res öreg vizslája körülbömbölte azt a fiatal fát, amelyen egy lelőtt erdei szalonkám fennakadt, é­s fel akart rá mászni. Fónagy Józsinak volt egy vizslája, amely mindig vakkantott, ha a bozótosból erdei szalonka kelt fel előle, mert Józsi barátom, a meg­romlott hallásával, nem hallotta meg a szalonka felsuhogását, s igy a vizslája figyelmeztette rá. Szilárd Imre néhai kedves társamnak a kis „te­mető dögésze“ — egy finom kis kr­­szetter, — nagy mulatságot, de bosszúságot is szerzett néha nekünk, amikor elásta a lelőtt foglyokat, amit valami atavisztikus ösztönből tehetett. Volt egy Negro nevű fe­kete igen okos vizslám, amely a futó fo­golynak a kukoricásban rendesen eléje ke­rült s szemközt velem állotta, hogy el ne menekülhessen. Ilyen vizslám egyébiránt több is volt, de Negro csinálta a legszebben ezt a manővert. Egyik vizslám, a remek kis Ralph, telivér angol pointer, nem bírt a vé­rével s ha nem eresztettem ki, hogy keres­sen, a szó szoros értelmében kitörte a nya­valya. A Blitz nevű gyönyörű kis szuka­vizslám túltett szeszélyességben minden hisz­térikán, s vele magával is megesett az a hisztériás tűnél, hogy anyának képzelte magát, pedig nem is volt várandós; de azért vackot vert magának; a bimbói meg­teltek és csepegtek a tejtől; vicsorogva őrizte képzelt kölykeit a vackában, a mel­lett hűségesen eljött velem vadászni. — Szegény jó Lord sárga vizslám a lokomotív sebességével keresett, s minthogy így mesz­­sze el-elkerült tőlem, sokszor nem enged­tem el magam mellől. Azzal csapott be, hogy úgy mutatta, mintha érezne valamit. Ilyenkor engednem kellett, hadd húzzon rá a vadra. De amikor szem elől osonhatott, megszökött. Nem volt ott vad, csak huncut­ságból jelzett, hogy előre engedjem. De minden igazán jó vizsla akkor válik azzá, ha foglalkoznak vele s ha állandóan a gazdája mellett lehet, aki szereti és ta­nítja, becézi, folyvást neveli, magához szok­tatja. Az ilyen vizsla azután szinte gondo­latolvasóvá válik. A gazdája minden inté­sét érti. Majd hogy beszélni lehet vele, ahogy Madarász Gyüria múzeumi igazgatóőr­­barátom­ beszélt az ő Milinkójával. Még embereket is utánoztatok vele, kész karri­katúra volt. Minthogy mindig csak kis ma­darakat lőtt előtte a gazdája a múzeum számára, ő — Milinkó — bizony a vad iránt édeskeveset érdeklődött. A foglyot nem szerette, — nem is igen állotta. Csak a fürjet, talán mert az kicsi. Mai napság, amikor olyan drága minden, — a vadászat különösen — amikor egy parasztszekér fuvarnapszáma háromszázezer korona s az öklömnyi hajtógyerek is elkér huszonötezer koronát, a jó vizsli igazi kincse a vadásznak; mert akinek ilyen vizs­lája van, annak nem kell hajtó; hacsak vadhordó és tarisznyahordó fiú néni. A vadat megkeresi a­ vizsla, s legalább nem is igen vész el a lelőtt vad, minthogy a vizsla megtalálja. A jó vizsla annak, aki vizslát tarthat, —­ ami bizony Budapesten meglehetősen kö­rülményes dolog, — nemcsak biztosítja­ a vadászatai eredményét, hanem azt is, hogy a leghűbb, legmegbízhatóbb társsal tölti odakint az idejét, aki mellett sohasem unatkozhatik, mert mindig gondoskodik a szórakozásáról. Hisz’ már megában véve az, ahogyan a temperamentumos vizsla keres, folytonos reménykeltő látvány, ame­lyet a vadászember mindig élvez, még vad nélkül is. A május 3-iki ebkiállításon valószínűen ott lesz a mai vizsla-generáció szine-java, És pompás angol pointerek, a setterek, meg a sárga magyar vizslák, amelyek ha a tü­relmes, de szigorú pedigre és tenyésztéssel elérik egyszer majd az angol pointerek orr­­színvonalát, akkor méltók is lesznek rá, hogy minden magyar vadásznak ideáljaivá váljanak, amikor arról van szó, hogy a legmegbízhatóbb társaságban keressék oda­kint vadászszórakozásukat. Addig is rájuk illik bizony a vizsla nél­kül kin­ ténfergő vadászok legtöbbjére, hogy­­eb a vadász kutya nélkül. Budapesti Hírlap 191­5 május 1. (98. sz) Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavarta­lan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. Az egységes párt értekezlete. — Bethlen István gróf miniszterelnök Hoyos Miksa gróf római szerepléséről. — Az egységes párt Almásy László elnöklé­­sével pártértekezletet tartott. Az értekezle­ten résztvettek Bethlen István gróf minisz­terelnök, Rakovszky Iván belügyminiszter. Pestiig Pál igazságügyminiszter, Bod János pénzügyminiszter, Klebelsberg Kunó gróf ,kultuszminiszter, Mayer János földmivelés­ügyi miniszter, Vass József népjóléti mi­niszter, Ripka Ferenc dr. fővárosi kormány­­biztos és a pártnak igen számos tagja. Az értekezleten Szabó Sándor napirend előtti felszólalásában felhívja a kormány figyelmét azokra az anomáliákra, amelyek a fővárosi választással kapcsolatban kiadott szavazó­igazolványok terén mutatkoznak. Erődi-Harrach Tihamér ugyanezt a kérdést tette szóvá és rámutatott arra, hogy ellen­zéki oldalon igen súlyos panaszok merültek föl éppen amiatt, hogy az igazolványok helytelen és téves kiállítása révén a polgár­ságnak széles, rétegeit szavazójogától elütik. Rakovszky Iván belügyminiszter kijelen­tette, hogy minden lehetőt el fog követni abban az irányban hogy a szavazó­ igazol­ványok körüli visszásságok megszü­ntettes­­senek. Azt hiszi, sikerülni fog a kérdést kellő időben és úgy rendezni, hogy az aján­lási ivek benyújtására szánt határidő letel­téig a szavazó­ igazolványok kijavítása meg­történhetik, ha nem, úgy az ajánlási ívek beadására szánt határidőt egy héttel, eset­leg tíz nappal meghosszabbítják. A felszólaló képvieslő és a párt meg­nyugvásai vették tudomásul a belügyminisz­ter válaszát. Erődi-Harrach Béla azt indítványozza, hogy küldjön ki a párt szociálpolitikai bi­zottságot, mely­­i nemzet társadalmi helyre­állítása iránt a párt érdeklődését és alkotni akarását kifejezésre juttatná és a kormány­nak szociális irányú munkájában állandóan segítségére lenne. Bethlen István gróf miniszterelnök he­lyesli a szociálpolitikai bizottságnak a léte­sítését. A kincstári házhaszonrészesedésre vonatkozólag, amelyről Erődi-Harrach be­szélt, kijelenti a miniszterelnök hogy a kor­mány sohasem tett olyan nyilatkozatot, hogy a kincstári házhaszonrészesedésnek augusztusban fizetendő részletét,­­eltörlik, csak azt, mondta, hogy ezt az adónemet igazságtalannak tartja s módot keres arra, hogy ezt a kérdést a méltányosság követel­ményeinek megfelelően rendezhese. A pénz­ügyminiszter foglalkozik ezzel a kérdéssel, rövidesen a pártértekezlet elé terjeszti az erre vonatkozó tervezetet. A párt a miniszterelnök válaszát tudo­másul veszi s Barthos Andor elnöklete alatt szociális bizottságot küld ki. Szabó Sándor a földmunkás kérdést teszi szóvá. Bethlen István gróf miniszterelnök kijelenti, hogy a kormány a felvetett kér­désekkel behatóan foglalkozik. A tárgyalá­sok már annyira előrehaladottak, hogy a földmivelésügyi miniszter által kidolgozott tervezet rövidesen a párt elé kerül.­­ Mayer János földmivelésügyi miniszter kijelenti, hogy több szociális javaslat már is elké­szült. Marschall Ferenc a mezőgazdasági hitel kérdését teszi szóvá. Bod János pénzügy­­miniszter kijelenti, hogy a legközelebbi idő­­ben­­konkrét javaslatokkal fog előállani. A párt a miniszter válaszát tudomásul vette. Hoyos Miksa gróf a római, interparla­mentáris konferencia kapcsán azokat a­ hallatlan támadásokat teszi szóvá, amelyek becsületében súlyosan érintik. Miután ha­zafias kötelességét teljesítette a kongresszu­son, arra kéri a pártot, hogy becsületének védelmében támogassa. Végül beszámolt a konferenciának a lefolyásáról. Bethlen István gróf miniszterelnök szó­lalt fel ezután és hangsúlyozta, hogy azok­nak a férfiaknak, akik külföldön nemzet­­­­közi fórumok előtt megjelennek, minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy az or­szág helyzetéről a külföldet tájékoztassák. Hogy a trianoni békeszerződésről Magyar­­­országon mi az álláspont, azt hiszi, e te­kintetben magyar emberek között különb­­ség nincsen. Ebben a vonatkozásban egyik magyar állampolgár sem lehet különb, vagy hazafiasabb a másiknál. Tiltakoznia kell azonban az ellen, hogy becsületes haz­­afiakat pellengérre áll it­tanuk. Kell, hogy a párt együttérzésének adjon kifejezést az­zal a férfiúval szemben, aki népszerűségé­nek föláldozásával is hazájának akart szol­gálatot tenni akkor, amikor a kongresszu­son felszólalt. A külföldön csak akkor fo­gunk magunknak barátokat szerezni, ha azokat a kérdéseket, melyek bennünket oly fájdalmasan érintenek, megfelelő módon, megfelelő helyen és megfelelő tapintattal fogjuk előadni. Ezt tette Hoyos Miksa gróf is felszólalásában s legyen meggyőződve arról, hogy a párt egyértelműen helyesli magatartását. A pártértekezlet a miniszter­elnök felszólalását általános helyesléssel tudomásul vette. Perlaky György a burgonyatermés vesze­delmére hívja fel a párt figyelmét s szóvá­­teszi, hogy a burgonyavetőmaggal igen sok betegséget hurcolnak be az országba. Arra kéri a földmivelésügyi minisztert, hogy a veszedelem elhárítása céljából tegye meg ki szükséges lépéseket.­­ Mayer János föld­m mr­­velésü­gyi miniszter kijelenti, hogy ily irányú törvényjavaslat már elkészült és ezt a legközelebbi pártértékezlet elé fogja ter­jeszteni. Örffy Imre felhívja a pártértékezlet figyelmét azokra a visszásságokra, melyek a házadó kivetése körül észlelhetők. Bod János pénzügyminiszter kijelenti, hogy a vonatkozó rendeletek végrehajtásánál tény­leg történtek hibák. Bejelenti a pártnak, hogy a legrövidebb idő alatt rendeletet fog kiadni, amelyben az árverések megtartását augusztus közepéig felfüggeszti. E kérdés­hez Varga Imre államtitkár is hozzászólt. Almásy László elnök bejelenti, hogy a szófiai katasztrófával kapcsolatosan a párt vezetősége a bolgár követnél részvétét fejezte ki. Javasolja, hogy a párt ama tag­

Next