Budapesti Hírlap, 1925. május (45. évfolyam, 98–122. szám)

1925-05-24 / 116. szám

6 di társaságból Gordoné a második állomás. Hangzatosabb nevén Riviera Gardone. Illik is hozzá a cima név, lakója Itália nagy szülöttje, Fiume hős kormányzója, a bécsi híres repülő, az Il fuoco még hirhedtebb szerzője, az II poéta, az olasz poétakirály. Tépett dicsőséggel, roncsolt idegekkel, betegen, ridegen vonult vissza magas fallal körülzárt, komoran fenséges palotájába Itália megöregedett híressége: Gabriele d‘Annunzio. A német tulajdonból elkobzott paradicsomi szépségű park és palota az olasz kormány ajándéka, — élethossziglan egy líra évi bért fizet érte d’Annunzio, a fiumei barátai hamisítatlan, valódi páncéloshajóval örvendeztették meg, s a park közepére, a költő ablakai elé állították a hatalmas alkotmányt. Legmagasabb árbocán d‘Annunzio élete végéig ott fog lengeni az olasz trikolor, zöld, fehér, piros színeit magyar szemet könnyen tévedésbe ejthető hamissággal csereberéli a magas dombon ide-oda futkosó friss tóparti szél. Teljes csendben, komoly nyugalomban, utolsó vele maradt barátnője társaságában éli Gardoneban sokat hányatott élete utolsó korszakát az Il poéta. Az olasz kormány tiszteli ugyan benne a nagy írót, Olaszország legnagyobb élő tehetségét, ében szemmel figyeli azonban egyúttal minden mozdulatát, — s ki tudhatná? — a gardonei park körül piros Baedeckerrel sétáló idegen, s a palotabejárat előtt festegető piktor személye mögött nem rejtőzik e véletlenül a milánói polizia titkos megbízottja, s ha d’Annunzio nagyritkán kimozdul vatikáni magányából, nem követi-e nyomon Mussoliniék éber őre? Gardaszerte meséli a nép, hogy aranyos kalicka d’Annunzio háza, s örökös rabságra ítélve benne Fiume rakoncátlan gyermeke. A hivatalos körök hevesen tiltakoznak ugyan, valahányszor a nép meséje szárnyra kél, — ám hiába — a nép szava, Isten szava. Csomó turista ácsorog állandóan a d‘Annunzio-palota rejtelmesen elzárt parkbejárata körül. A törött oszlopdarabokkal, repedezett nagy kőedényekkel stilizáltan telerakott tér közepén faragott kőkút, négy szögletén velencei kőoroszlán, magas árbocrúd tetején aranyos Madonna a Jézussal. A domb, melyre a tópartról félórai kapaszkodás után jutunk, selymes lombú olajfákkal teleültetve. Csak nem szimbólium ez is? Megváltó az olajfák hegyén...? Kegyetlen szójáték, de hisz d'Annunzioról, a nagy színjátszóról van szó. Tak-tak, kattognak végül a Kodakgépek, s a kiváncsi turistasereg csalódottan vonul el a behunyt szemű ház elől. Nagy viharok idején, amikor haragos tarajosra sepri a Garda-tó tükrét a süvítve rohanó szél, motoros csónakjába száll d’Annunzio, s talán lelke viharjának visszhangjaként kéjes gyönyörrel repül fel-alá a piszkoszöld hullámok korbácsolt hátán. Eszembe jut öt év előtti találkozásom d’Annunzio ezredessel , Fiuméban. Nagy zavarok, olasz jugoszláv viharok dúltak az egykor virágzó magyar kikötővárosban, s a felkorbácsolt népszenvedelem, a lelkek haragos hullámai hátán ott ringatódzott akkor is a nagy hadvezér-költő. Akkor trónig nyúló álmokkal foglalkozó diadalmas hadvezér, — ma, álmaiban csalódott, önmagával , embertársaival meghasonlott, csendes, szomorú poéta. A gardonei Grahd-Hotel parkjában pesti ismerősbe botlunk. Vass Elemér festőművészünk két hónap óta a Garda-tó színes világításában dolgozik, becsületet szerez a magyar névnek, az itteni társaság legelőkelőbbjeiről, belgák, spanyolok, angolok, olaszokról készített portréi művészetének máris hírét vitték, Madridba hívják, egyelőre Párisba készül, majd Schaumburg-Lippe herceg meghívásának tesz eleget, s azon sem csodálkoznánk, ha rövidesen amerikai dollárkirálynők karcsú silhouetjét fogja vásznára vetíteni. A művész és felesége s nagy csomó külföldi társaságában a Grand Hotel Gardone terraszáról gyönyörködünk az előttünk elterülő csodaszép tóparti képben. Mintha csak lapáttal szórta volna Napisten az aranyat a Garda mozdulatlan tükrére. Előttünk buja virágpompa, forró napsugár, a háttérben bundás hóemberek, összebújt havas hegycsúcsok sorakoznak. A tó napsugaras kékjébe karcsú felkiáltójel: az Isola di Garda nyúlik hosszasan. A sziget végén fehér pont: Borghese herceg márványpalotája. De ezzel aztán regényes hangulatunkra is pontot tehetünk, — öt óra — odalenn az agyonlnyúzott Tea for Two fox-trottal megszólal a jazz, papot-csapot, lenyugvó napot sietve otthagy, a táncterembe tódul mindenki: — Gftrcon, teát! L Budapesti Hírlap 1925 május 24. ,116. sz.) Vörös forradalom Perzsiában. — A moszkvai propagandának sikerült bolysevik forradalmat kirobbantani Perzsiában. — A bolysevik külpolitika egyenes utóda a cári Oroszország angol - India-ellenes külső politikájának. — A bolysevikok az Oroszországgal szomszédos nyugatázsiai államokban tudvalévően évek óta szorgos propagandaműködést fejtenek ki. Ez a propaganda — akárhogy nézzük is, voltaképpen ha más jelszóval is egyenes utóda annak az aknamunkának, a amelyet a régi, cári orosz külső politika Ankia ellen folytatott s amelynek célja a brit világhatalomnak a kikezdése és a megdöntése volt— Indián keresztül. Anglia és Oroszország még a régi időben állandó, makacs vetélkedésben volt Afganisztán, Beludzsisztán és Perzsia barátságáért, amely országok nyugat felé a védőbástyái, de éppen úgy a betörőkapui Indiának. Angliának annak idején sikerült is hatalmi szférájába vonni az Afgán uniót és a háború előtt Afganisztán ha formailag nem is, de lényegében egészen angol befolyás alá került, míg Perzsiában az orosz és az angol befolyás körülbelül kiegyensúlyozták egymást. A világháború szüneteltette a szükségbe került két nagyhatalom vetélkedését, mióta azonban Oroszországban bolysevik uralom van, Moszkva urai kommunista propaganda formájában élesztették fel a cári imperializmus keleti expanzivitását. Amikor az angol kormányok szóbaálltak a bolysevikokkal és a gazdasági megállapodás előfeltételeképpen a bolysevik propaganda megszüntetését követelték, nemcsak az európai anyaországra, de úgy lehet még inkább az ázsiai propaganda teljes megszüntetésére gondoltak, amely a nacionalista és önrendelkező jelszavak hangoztatásával az Indiában amúgy is egyre erősbödő gandhizmust, az elégedetlenséget megértő ketretes szavaival és a tüzet élesztő friss olajjal sűtötte. Moszkva megígérte, hogy nem csinál Keleten propagandát, sőt sértődötten tiltakozott e propaganda vádja ellen. Hogy az ilyen fogadkozást mennyire szabad komolyan venni, a legjobban bizonyítják a Perzsiából érkező hírek, melyekből kitűnik, hogy a nem valami energikus perzsa uralkodónak a puhasága és a vele szemben ugyancsak energikus perzsa kormány állandó súrlódásai miatt belső politikai káoszba borult Perzsiában sikerült a bolysevikoknak a vörös forradalom zsarátnokát lángra lobbantani. Hogy minő eredménnyel, az e pillanatban meg nem állapítható. A perzsiai bolysevik mozgalomról szóló jelentéseink a következők: London, máj. 23. A Daily Telegraph szerint Teheránból nyugtalanító jelentések érkeznek. Perzsa- Turkesztánban kitűzték a vörös lobogót. A teheráni kormány ellen való fölkelés nagy kiterjedést ölt. A perzsa turkmének akiket Moszkvából szereltek föl és akiket a turkmenistáni szovjet támogat, azt követelik Teherántól, hogy ugyanolyan önkormányzatot kapjanak, mint amilyent az orosz türkmének kaptak Moszkvától. A perzsa hadsereg gyönge és rosszul van fölszerelve. Bolysevik veszedelem fenyegeti Asszerbejdzsánt is. Paris, máj. 23. A Chicago Tribune jelenti Teheránból, hogy a perzsa kormány eljár az ottani bolusevik ügynökök ellen. A perzsa rendőrség nagymennyiségű iratot kobzott el a szovjet követségen, ami ellen az orosz delegátusok hevesen tiltakoztak. Helyreállott a felvidéki magyarság egysége. — Lelley Jenő lemondott a keresztényszocialista párt elnökségéről. — Miért bukott meg Lelley ? Pozsony, máj. 19. (Saját tudósítónktól.) A felvidéki magyarság egysége hosszú hetek sajnálatos küzdelmei után most már biztosítottnak tekinthető, őszintén be kell vallani, hogy az utolsó percben következett el a segítség és ha a válságot, amely már-már kezdte bontogatni a felvidéki keresztényszociális párt sorait, gyorsan meg nem oldották volna, akkor a cseh kormány, amely az utóbbi hetekben nagyon is fűtötte a lelkeket, elérte volna célját és az elszakított magyarság legerősebb pártjának csak roncsai maradtak volna meg. Az ellentéteket Lelley Jenő dr. nemzetgyűlési képviselő személye robbantotta ki. Lelley, akit érdemtelenül választottak meg néhány évvel ezelőtt a felvidéki keresztényszocialista párt elnökévé, állandóan napóleoni allűrökben pompázott. „Én vagyok a párt“ — mondogatta, ha vezérkarral vette magát körül és a saját, sokszor észszerűtlen politikáját igyekezett a pártra ráoktrojálni. A párt érdekeit egyéni érdekei alá rendelte és az ő személye volt az akadálya annak, hogy a Felvidék őslakossága nem tudta az egységes frontot megteremteni. Hlinka András, a tót néppárt vezére számtalan ízben kifejtette abbeli akaratát, hogy együtt óhajt harcolni a cseh kormány ellen és a Felvidék autonómiájáért a magyar ellenzéki pártokkal, de a kooperációról nem hajlandó Lelleyvel tárgyalni. Kerüljön a keresztényszocialista párt élére Körmendy-Ékes Lajos dr. — mondotta — és akkor nem lesz akadálya az együttműködésnek. Lelleyt ez sem hatotta meg és tovább igyekezett terrorizálni a pártot. Ha valaki felszólalt diktatórikus módszere ellen, rögtön kész volt a váddal: „A kereszténységet akarják megölni“. Legnagyobb hibája azonban az volt, hogy a pártnak internacionális jellegét akarta kidomborítani, aktív antiszemitizmust hirdetett és árulónak bélyegezte Körmendy-Ékes Lajost és társait, mivel ezek inkább a párt magyar voltát hangoztatták és nem akartak a jelszavakban magát kiélő antiszemitizmus hívei lenni. Mikor a pozsonyi Concordia-nyomda bűnös manipulációi napfényre kerültek, Lelley, hogy saját embereit, akik a nyomda ügyeit intézték, fedje, a bűnösök védelmére kért és a saját képére formált, hirtelenül összeszedett intézőbizottsággal kizáratta a pártból az ellenzék vezetőit: Jablovitzky János dr. és Palkovich Viktor keresztényszocialista nemzetgyűlési képviselőket és Bittó Dénes volt főispánt, a felvidéki magyarság pártközi vezérlőbizottságának elnökét. Álláspontjából akkor sem volt hajlandó engedni, amikor védenceire rábizonyult, hogy a rájuk bízott pénzzel hűtlenül sáfárkodtak. Közben Leller magára maradt, csak szűkebb vezérkara tartott ki mellette. Hogy ekkor mi történt, ma még nem lehet pontosan megállapítani, de a prágai Tribuna cikke sok mindent elárult. A lap közölte a belügyminiszternek egy titkos és a csendőr,séghez intézett parancsát, amelyben arra hívta föl a csendőröket, hogy állapítsák meg, mennyiben lehet arra számítani, hogy a keresztényszocialista párt tagjai Lelley Jenő dr. befolyása alatt eltávolodnak a magyar orientációtól és a köztársaság alapjára helyezkednek. Néhány nap múlva a félhivatalos Prager Pressert Lelleyről dicsőítő áriákat és bevallotta, hogy a kormány megbízik Lelleyben. Olyan súlyos vádak voltak ezek, amelyeket Lelleynek legalább is meg kellett volna cáfolnia. Lelley azonban ezt nem tette meg, sőt még akkor sem volt egyetlen tiltakozó szava, amikor a kormánylapok elárulták, hogy a tót néppártból kiugrott Koza Matejovvel együtt Beneš pénzényj kormánypártot szervez a Felvidéken. Lelley már hetek óta bukott ember volt, de ezt nem akarta belátni. Pünkösdre összehivatta a keresztényszocialista párt kongresszusát, napidíjakkal akarta Pozsonyba csődíteni az embereket, akik majd az ő politikáját fogják igazolni. Számításába azonban egy kis hiba csúszott be. Szombaton összeült Pozsonyban a felvidéki keresztényszocialista párt országos pártválasztmánya, elhalasztotta a pártkongresszust és felelősségre vonta Lelleyt, aki mikor látta, hogy már eddigi hívei is ellene fordulnak, tajtékzó dühkel vetette magát ellenfeleire. Durva támadást intézett Körmendy-Ékes Lajos, Jablonitzky János, Szent-Ivány József, Palkovich Viktor, Szabő Géza, Bittó Dénes, Flackbarth Ernő dr. és mások ellen, majd bejelentette az elnökségről való lemondát és szűkebb vezérkarával együtt eltávozott az ülésről. Körmendy-Ékes Lajos dr. indítványára ekkor szavaztak arról, hogy elfogadják-e a lemondást vagy sem. 103 szavazat Lelley ellen szólt és csak ketten voltak, akik mellette törtek lándzsát. Lelley tehát megbukott, mégpedig csúnyán, de megérdemelte. És lemondásával helyreállott az egység. Az bizonyos, hogy a disszidensek vele együtt ott hagyják a keresztényszociális pártot, amely csak örülhet annak, hogy megszabadul a nyűgtől. Legföljebb 300—400 ember követi Lelleyt, de ez a szám elenyésző csekély, ha meggondoljuk, hogy a keresztényszociális pártnak közel negyedmillió tagja van a Felvidéken nemcsak a magyarok, hanem a németek és a tótok soraiban is. A tisztulás folyamata megtörtént és hiába igyek- szik Lelley, akit a Felvidéken minden magyarul gondolkodó ember árulónak bélyegez, megbontani a keresztényszociális párt sorait, a felvidéki magyarság rendülhetetlen akarattal vívja tovább önvédelmi harcát és a történelmi igazságba vetett hit erejét nem fogja tudni az elnyomás ezerfejű szörnyetege sem megtörni. Most egy öttagú bizottság intézi a keresztényszocialista párt ügyeit. Körmendy- Ékes Lajos, Jabloniczky János, Palkovich Viktor, Jánoky-Madocsányi Gyula és Petrissek Ágoston a tagjai. Az új elnök Jánoky-Madocsányi Gyula, Nyitra vármegye volt néppárti főispánja lesz, aki minden bizonnyal el fogja tüntetni azt az átkos örökséget, amit Lelley Jenő hagyott maga után. Ami a nőket érdekli. — Nyári divat. — A fehérnemű? Sohasem volt még olyan finom, olyan dúsan hímzett és csipkével olyan dúsan díszített, mint ma. Paradoxonnak látszik, de a fehérnemű ma inkább színes, mint fehér. Minden színes felsőruhához megvan a külön színes alsónemű, ami épp úgy harmonizál a felsőruha színével és anyagával, mint a kalap, a cipő és a harisnya. A nagyon finom alsónemű crepe de Chille-ből készül, sok füllel és a füllön az alsónemű anyagából készült rátét hímzéssel. Válltartó szalagja fél cm széles csupán és színes szalaghímzéssel díszítik. Gyönyörű dolgokat láttunk egy váci utcai nagy fehérnemű-kereskedésben. Barackvirágszinű crepe de Choine-ből készült hálóinges, derékig nyitott felsőrésszel, a nyaknál és kétoldalt dús izlandi csipkével. Kevés berakással és derékon szalagbehúzóval. Ugyanebből az anyagból egy szoknya- és egy nadrág-kombinációt. De nemcsak csipkével, azsúrral és hímzéssel is nagyon szívesen díszítik a fehérneműt. Határtalanul finomak a kézi filével díszített darabok, amelyeknek hímzésmintája rendszerint virág, vagy virággirland. Nagyon szépek s nagyon jól mosható a szines linón batisztból készült alsónemű. Dísze azsur, hímzés, tüll, vagy madár és állatmintás tüllcsipke. A linón batiszt méltó riválisa a japáné. Könnyű, hűvös, tartós és kitünően mosható. Kedves újdonság a fehér batisztból készült, szines hímzéssel díszített alsónemű. A napernyőkben a 70-es—80-as évek divatját látjuk viszont, alig észrevehető, inkább csak az anyagban észlelhető változással . . . A nyél rövid, vastag, feje dúsan díszített csont, vagy celuloid. Legkedveltebbek a madár- vagy állatminták. A nyél felül nemritkán rugóra jár, ami által a napernyő derékszögű elhajlást alkot és így lehetővé válik, hogy a minden valószínűség mellett majd közkedveltségnek örvendő nagy kalapoknál is megfelelhessen rendeltetésének. Anyaga legtöbbször színes selyem és csipke. Apró, finoman húzott fodrok díszítik, ami által összecsukottan úgy hat, mint egy bezárt virágkehely. Szépek a keskeny szalagból szivárványszerűen öszszeállított napernyők, amelyek minden gubával harmonizálnak. Nyári cipőkben legkedveltebbek lesznek a szürke, drapp, fehér és a fehér-szirtes összeállításúak. Nagyon szép, de nem tudjuk, tartós és praktikus lesz-e az újdonság erejével ható színen lakkcipő? Párisban már közkedveltségnek örvend, de nálunk még alig-alig látni belőle egy-két nagyobb üzlet kirakatának kivételével. A testszínű harisnya halálát a tavaszra jósolták s ennek ellenére sohasem láttunk több testszinü harisnyát, mint ma. Majdnem kivétel nélkül, minden ruhához testszinü harisnyát hordanak s a kirakatok is ennek a színnek számtalan árnyalatával vannak tele. És méltán. A világos ruhával sokkal jobban harmonizál a testszinü harisnya, mint a fehér, sőt a fehér antilop- és bőrcipők is szebben hatnak testszinü harinyán. A nyárra már feltétlenül megtartja uralmát a testszinü harisnya, sőt nagy kérdés, enged-e majd az őszre is? A fürdőruhák terén nagy változás van. A trikódolgok teljesen eltűntek és helyet adtak a sokkal szebb, praktikusabb és esztétikusabb taft- és klott-fürdőruháknak. Nagyon szépek a külön felsőrészes, színessel foglalt, vagy zsinórral és hímzéssel díszített ruhák. Derékrészük kivétel nélkül hosszú, néha harangszerűen bővülő szoknyácskával, vagy pedig sima, egybeszabott esetleg zsebekkel ellátva. A gumi-fürdősapkák helyét is elfoglalták a fürdőruha anyagából készült és annak megfelelő díszítésű háromszögletű, kendőszerűen szabott sapkák, amelyeket tetszés szerint lehet a fejre kötni. A fürdőköpenyek mintája nagyvirágos, élénkszínű frottír, egyszínű csuklyával és gallérral és az alsó részén széles felhajtó.