Budapesti Hírlap, 1925. szeptember (45. évfolyam, 195–219. szám)

1925-09-24 / 214. szám

10 — (A román kormány Sulyok püspök ellen.) Kolozsvárról jelentik: Lepadatu kultuszminiszter, aki ez idő szerint Ko­lozsváron tartózkodik, fogadta a sajtó munkatársait, akik előtt kijelentette, hogy meglepetve értesült a királyhágómelléki re­­formátus egyházkerületi püspökválasztás­­ról. Kijelentette, hogy meglepetése annál nagyobb, mert az ügyben korábban nála­­járt küldöttségnek megmondotta, hogy amíg az új egyházi törvényjavaslatot a parlament mindkét háza el nem fogadja, a romániai egyházak jelenlegi á­lásában nem enged semmiféle változást. A leghatá­rozottabban közölte, hogy Sulyok István­nak a királyhágómelléki egyházkerület püspökévé való megválasztását a kormány semmiesetre sem veszi figyelembe és sem­miképp sem fogja jóváhagyni. A vatikáni konkordátum-tárgyalások ügyében kijelen­tette, hogy a tárgyalások folynak, de a részletekről nem érkeztek újabb értesí­tések.­­ (Rendjelviselési engedelem.) A kor­mányzó megengedte, hogy Vidéky Emil dr. műegyetemi magántanár a svéd királyi Észak Csillaga-rend tisztikeresztjét, Görgey­­István nemzetgyűlési képviselő, miniszteri osztálytanácsos és Dessewffy Arisztid kép­viselőházi osztálytanácsos, a Johannita­­rendbe tiszteletbeli lovag gyanánt való fel­vételük alkalmából nekik adományozott lo­vagrendi jelvényeket, Binét György, az olasz-magyar kereskedelmi kamara főtit­kára, az olasz királyi Korona-rend lovag­keresztjét, Partsch Ferenc volt cs. és kir. közös hadseregbeli főhadnagy csapatszám­­­vivő, Dvorak Hubert magyar királyi udvari tanácsos, állami vasgyári központi igazgató, Müller Alajos államgépgyári igazgató, Pil­­lis Károly és Förster Károly államgépgyári főfelügyelők és Kerkai Sándor államgép­gyári segédművezető a pápai Pro Ecclesia et Pontifice keresztet elfogadja és visel­hesse.­­ (A svájci nevelőszülők Budapesten.) A Budapestre érkezett svájci­ nevelőszülők jó része ma reggel korán fölkelt, hogy még a programszerű gyülekezés ideje előtt meg­látogassa ..pesti gyemekét“. Kilenc óra után pedig külön villamosokon a város megte­kintésére indultak. Ma délelőtt a pesti ol­dal nevezetességeit járták sorra s a kép­­viselőházat, a királyi Kúriát, a Szent Ist­ván-bazilikát stb. tekintették meg. A veze­tők magyarázatai során kiderült, hogy so­kan még odahaza igyekeztek alaposan meg­ismerkedni a magyar nemzet történetével és mai helyzetével, amit állandóan a leg­nagyobb érdeklődéssel kísérnek. Ebéd után ugyancsak külön villamosokon a Margit­szigetre mentek ki, este pedig a Royal­­szállóban a tiszteletükre rendezett „svájci est“-en vettek részt. Holnap különhajón Esztergomba mennek, ahol Csernoch János hercegprímás fogadja őket. A többi napo­kon is megfelelő szórakozásban és látni­valóban lesz részük, mert az Országos Gyer­mekvédő Liga igazgatósága szeptember 28-áig, hétfő estig terjedő változatos prog­ramot állított össze a svájci nevelőszülők tiszteletére.­­ (A kultuszminiszter Nyírbátorban.) Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közokta­tásügyi miniszter nyírségi körútján meg­látogatta Nyírbátort is, ahol a község kép­viselőtestülete, az elöljáróság és a közhiva­talok élén Baloghy László, a község fő­jegyzője üdvözölte. A miniszter megtekin­tette a minorita rendház tulajdonában lévő ritka műbecsű oltárképekkel és fafarag­­ványok­kal díszített gótikus templomot és kilátásba helyezte, hogy az ország ez egyik legkiválóbb műemlékének restaurálásához a szükséges állami segítséget előteremtik.­­A minorita rendháznál a minisztert Heiser Mihály házfőnök fogadta. Innen átment a szintén műemlékeink közé tartozó Báthory István-féle református templomba, ahol az egyház nevében Szabó Lajos kerületi esperes üdvözölte. Végül megtekintette a nyírbátori elemi iskolát is, melyet a köz­ség a felállítandó főgimnázium céljaira ajánlott fel. A minisztert kíséretével együtt villásreggelire Szabó Lajos református es­peres látta vendégül.­­ (Olasz vendégek Budapesten.) Teg­nap este az Országos Kaszinó éttermében a Popolo d’Italia előfizetőinek Budapesten tartózkodó csoportja vacsorára gyűlt össze, amelyen Diana Őngróf vezetése alatt meg­jelentek a budapesti olasz királyi követség tagjai, továbbá Pigmielli di Montecalro herceg, az Olasz-Magyar Kereskedelmi Ka­mara és a budapesti fasio elnöke, vala­mint az itteni olasz kolónia számos tagja. A kirándulócsoport nevében Tobino dr. mondott meleg szavakkal köszönetet a ha­tóságoknak a kirándulás szervezésének előmozdításáért. Pignatelli di Moritecalvo herceg nagy tetszéssel fogadott válasza után a társaság a legkellemesebb hangu­latban a késő esti órákig együtt maradt.­­ (Iparosküldöttség Ripka főpolgár­mesternél.) A Petrichevich-Horváth Emil báró elnöklése alatt működő Országos Ipa­­rosszövetség népes küldöttsége kereste fel ma délelőtt ifj. Háber Sándor alelnök, Re­­pold Károly építész, Bálint László szövet-s­ségi titkár vezetése alatt Ripka Ferenc fő­polgármestert. A küldöttségnek, mely a fő­városi közmunkákkal kapcsolatos vissza­éléseket tette szóvá, a főpolgármester ki­jelentette, hogy maga is lehetetlennek tartja a mai állapotot, mikor egyes városi üze­mek, mint vállalkozók részt vesznek nyil­vános árlejtéseken. Egyebekben megígérte, hogy a meginduló városi építési közmun­kákat generálvállalkozók kikapcsolásával egyenesen szakiparosoknak fogja juttatni. Ezenkívül azt is közölte a főpolgármester, hogy a felburjánzó nem szakiparos építési vállalkozók ellen úgy akar eljárni, hogy a nyilvános pályázatokon ezentúl csak ipar­­testületi tagok vehetnek részt.­­ (A m­. kir. osztálysorsjáték) befejezett fő- és utolsó osztályának összes nyeremé­nyeiről a hivatalos főjegyzék most jelent meg és minden elárusítónál betekintés vé­gett rendelkezésre áll. A játékban résztve­vőknek az elárusítók egy-egy példányt el is küldenek. Egyben megkezdődött a 15-ik osztály sorsjáték sorsjegyeinek árusítása az eddigi árakon. (Egész 120.000, fél 60.000, negyed 30.000 korona.) A legna­gyobb nyeremény szerencsés esetben há­­rom­milliárd korona, összesen 29.000 nye­reményt sorsolnak ki 27 milliárd és 905 millió korona összegben. A nyeremények készpénzben fizettetnek ki.­­ (68.632 tanuló tanul a főváros isko­láiban.) A főváros közoktatási bizottsága ma délután Purebl Győző tanácsos elnök­lésével tartott ülésén az elnök megállapí­totta, hogy a főváros iskoláiba ez idén összesen 68.632 tanuló iratkozott be. A felsorolt adatokból kitűnt, hogy a leány­­gimnáziumot és a felsőkereskedelmi iskolá­kat kivéve, az összes többi iskolákban csökkent a tanulók száma. Ez minden­esetre érdekes és gondolkodásra késztő je­lenség. Az ülésen egyébként sok minden­ről esett szó, így — egy hozzájuttatott memorandum alapján — Kozma Jenő az elbocsátott tanerők ügyét tette szóvá és az igazságtalanságok jóvátételét sürgette. Az elnöklő tanácsos kijelentette, hogy reví­zióról csak konkrét­ és nem sommás ala­pon lehet szó, egyebekben pedig megdön­tötte azt a tévhitet, mintha annak idején az elbocsátások és degradálások közül ki­záróan a felekezeti nézőpont lett volna a döntő. Hosszabb vitát provokált az új tandíjszabályzat. Az erre vonatkozó elő­terjesztést Körmöczi Zoltán dr., Kibiti Hor­váth János, Havady Barnabás, Buday De­zső, Szegesey József dr., Dinich Vidor, Wolff Károly és Bánóczi László felszóla­lása után 16 szóval 14 ellenében a bizott­ság elfogadta. Külön érdekessége volt az ülésnek Péter József szocialista városatyá­nak az a bejelentése, hogy ő végiglátogatta és tüzetesen felülvizsgálta az összes óbu­dai óvodákat. A bizottsági tagnak nem áll jogában az iskolalátogatás és így Péter gyanútlan bej­entése éles ellenzést vál­tott ki­­ az ellenkező oldalon és az elnök is megállaitotta, hogy a szocialista város­atya jogtalanul járt el. Péter végül is be­ismerte, hogy erről a tilalomról nem volt tudomása és kijelentette, hogy nem a politika, hanem csupán a kultúra szolgá­latában járta sorra az óvodákat. Az ülés elején az elnök a részvét és az elismerés meleg és őszinte hangján emlékezett meg Várossy Gyula tanácsos haláláról. Az el­hunyt éveken át kiváló és derék vezetője volt a főváros tanügyének.­­ (Százkilométeres gyorsasággal indul­nak a vonatok — Ausztriában.) Bécsből jeleníti tudósítónk. A vasút igazgatósága elhatározta, hogy október elsejétől kezdve mindazokon a vonalakon, amelyeknek egyenes pályája és a pálya erőssége meg­engedi, a vonatokat százkilométeres gyor­sasággal járatja. A menetsebességnek ily nagymértékű fokozásával Ausztria mind­járt Franciaország után következik, mert Németországban, ahol szintén nagy menet­­sebességgel közlekedő vonatok állanak a közönség rendelkezésére, a legnagyobb me­netsebesség csak nyolcvan kilométer órán­­ként. Ami a magyar közönség előtt ezzel a hírrel kapcsolatosan hihetetlennek tűnhet fel, az, hogy az osztrák vasút nem emeli, sőt bizonyos mértékben még olcsóbbá teszi a viteldíjakat.­­ (Ismét munkához lát az EMKE.) Kolozsvárról jelentik: Az EMKE közműve­lődési egyesület, amelynek működését be­tiltották volt, hosszú küzdelmet folytatott azért, hogy jogi személynek ismerjék el. A törvényszék a múlt hónapban hozott ha­tározatában elismerte az EMKE-t mint jogi személyt és elrendelte a jogi személyek­­jegyzékébe való felvételét. Fellebezés foly­tán az ügyet most tárgyalta a kolozsvári tábla, amely helybenhagyta az első bírósági határozatot. A most már jogerős bírói ha­tározat alapján az EMKE igazgatóválaszt­mánya legközelebb összeül és a kultur­­egyesület ismét megkezdi működésé­t (ötvenéves a pécsi evangélikus templom.) A pécsi evangélikus gyülekezet szép ünnep keretében tartotta meg tem­ploma fennállásának ötvenéves jubileu­mát, amely alkalomra a gyülekezet a tem­plomot nagy költséggel teljesen renovál­­tatta. A templom ünnepélyes átadására el­jött Kapi Béla dunántúli evangélikus püs­pök, Stráner Vilmos, az Erzsébet tudo­­mányegyetem teológiai fakultásának dé­kánja, Schell Lajos, a to­­rta-baranya­­somogyi evangélikus egyházmegye főespe­rese, Müller József alesperes és még töb­ben a lelkészi karból. A jubileumi ünnep­séggel kapcsolatban a tobia-baranya-so­­mogyi evangélikus egyházmegyei lelkész­­egyesület három napra terjedő teológiai konferenciát tart.­­ (Harangjáték lesz Pécsett is.) A Pécs-belvárosi római katolikus­ hitközség közgyűlésén elhatározták, hogy a belvárosi templom tornyát harangjátékkal szerelik fel. Ez lenne Magyarországon a mária­­besnyői mellett a második harangjáték.Ez­zel kapcsolatban felmerült az a terv is, hogy a harangjáték részére átalakított templomtorony egyúttal a pécsi hősök em­lékének a megörökítésére is szolgálna. A templomtorony alját ugyanis kápolnává alakítanák át, amelynek falaira felvésnék a hősök nevét. A harangjátékot a nap egy bizonyos szakában a hősök emlékére szó­laltatnák meg.­­ (Tollagi Adolf temetése.) Tollagi Adolfot, a Népszínház elhunyt neves ko­mikusát csütörtök délután helyezik örök nyugvóhelyére a rákoskeresztúri teme­tőben.­­ (A KANSz országos nagyválasztmányi ülése.) A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége Séthy Antal államtit­kár elnöklésével országos választmányi ülést tartott. Az elnök bejelentette, hogy a pénzügyminisztertől ígéretet kapott, hogy a státus és fizetésrendezéssel kapcsolatos tárgyalásokra a Szövetséget is meghívja és véleményét meghallgatja. Bejelentette to­vábbá a legutóbbi program bizottsági ülé­sén Tamássy József nemzetgyűlési képvi­selő személyesen ismertette a státus és fizetésrendezésre vonatkozó javaslatát, amelyre a programbizottság tagjai észre­vételeiket és ellenvetéseiket részletesen megtették. Javornitzky Jenő dr., igazság­ügyi miniszteri számvevőségi főtanácsos, vezértitkár teljes terjedelmében ismertette az elnöki bizottság által már elfogadott javaslatot, amely szerint a szövetség a nyugdíjasok, özvegyek és árvák helyzeté­nek megfelelő javítását kívánja és kéri, hogy a státus és fizetésrendezés az előter­jesztésben foglaltak alapján nyerjen meg­oldást. Walter Ottó nyugalmazott postahi­vatali igazgató, Neményi Imre dr. nyugal­mazott államtitkár, a nyugdíjasok, özve­gyek és árvák érdekében szólalt fel. Rágó József dr. törvényszéki bíró (Nyíregyháza) a köztisztviselői kérdést az egyenlő köz­teherviselés alapján kéri megoldani, Nagy Endre dr. postaigazgató (Szeged) a státus­rendezéssel kapcsolatosan megfelelő fize­tésrendezést kíván, Szalay Gábor dr. báró postafőigazgató a postáspótlék újbóli en­­gedelmezését kérelmezi, Erdős Béla dr. osztálytanácsos felszólalása után Andor Endre dr. helyettes államtitkár hatalmas és megkapó beszédében vázolta a helyze­tet és a teljesítendő kívánságokat tárta fel. Hozzászóltak még: Halász Lajos dr., kirá­lyi főügyész, Arató Gyula nyugalmazott he­lyettes államtitkár, Kirchner Viktor dr. királyi kúriai bíró és Asontea Győző ki­rályi f. tanfelügyelő. A tárgyalás során a vezértitkár bejelentette, hogy a betegsegé­lyezési intézmény reformjára vonatkozó tervezet készen van és az illetékesek ki­jelentése szerint a hozzászólás végett a szö­vetségnek ki fog adatni.­­ (Francia katonák garázdálkodása.) Saarbrückenből jelentik: A Saarbrückener Zeitung jelenti: Tegnap este négy francia katona súlyos csendhá­boritást követett el. A katonák este 10 óra tájban egy vendég­lőbe mentek és sört hozattak. Közvetetle­­nül ez mám az egyik kést rántott elő és rá­rontott a vendégekre, míg a másik három székekkel fedezte a késelő katona házát. A vendéglős leányát fejbeoszták és három vendéget súlyosan megszurkáltak. A kato­nák ezután elmenekültek. Az utcán meg­támadtak egy asszonyt és elrabolták hat­vanöt frankot tartalmazó pénztárcáját. A­ tetteseket a rendőrség letartóztatta.­­ (Londonban üldözik a kommunistá­kat.) Londonból jelentik: A Daily Mail jelenti: A belügyminisztériumi hivatalno­kok és a rendőrség vezetői között lefoly­tatott tanácskozások során, hír szerint, a kommunista üzelmek elleni nagyarányú hadjáratot beszéltek meg. Mint a lap je­lenti, máris elhatározták, hogy mintegy ötven orosz és francia nemzetiségű egyént kiutasítanak és a belügyminisztérium meg­bízta a rendőrséget, hogy állítsa össze azoknak a külföldieknek a névjegyzékét, akik ellen az a gyanú, hogy boluseviki célok érdekében dolgoznak . (Levente-ünnepek.) A Budapest Szé­kesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság Levente Egyesülete holnap, csütörtökön tartja zászlóavatási ünnepét a MAC mar­gitszigeti sporttelepén. Ma délután zajlott le az ünnep első része: a zászlószentelés. Plathy György dr. nemzetgyűlési képviselő, a Levente Egyesület elnökének vezetése alatt 150 levente vonult föl a Szent István- Bazilikába, ahol Mészáros János dr. érseki helynök fényes segédlettel szentmisét pon­tifikált és a római katolikus egyház nevé­ben megáldotta a zászlót. Innen a menet a Deák-téri evangélikus tempóimba, majd a Kálvin-téri református templomba vo­nult, ahol Raffay Sándor dr. és Ravasz László dr. püspökök áldották meg a zászlót. Az ünnep második része, a zászló­­bontás holnap délelőtt 10 órakor lesz a margitszigeti sporttelepen, a Levente Egye­sület atlétikai versenye keretébeni ünne­pen megjelenik Horthy Miklós kormányzó, feleségével együtt s az első szeget a kor­mányzó fogja beverni a zászlórudba. — Mohács környéke nagyszámú közönségé­nek jelenlétében szentelték föl a dunaszek­­csői leventék zászlaját. Kiss Lajos esperes misét szolgáltatott és lelkesítő beszédet in­tézett a leventékhez. Jankovich-Bésán Jó­zsef gróf felesége, mint zászlóanya verte be az első szöget. Délben százterítékes ban­kett volt, melyen Fischer Béla alispán a kormányzóra mondott lendületes felkö­­szüntőt. Jankovich­ Bésán gróf szekcsői földbirtokos pedig lelkesítő szavakkal hívta föl az ifjúság figyelmét a haza iránti köte­lességekre. Délután atlétikai verseny volt, melyen az ifjúság szép eredményeket ért el.­­ (Házasság.) Szombaton vezette oltárhoz Szatmárott Mikecz Ödön dr., Mikecz Dezső Szabolcs vármegye nyugalmazott alispánja és felesége Jármy Panna fia Böszörményi Lillát, Böszörményi Emil dr. földbirtokos és felesége Meskó Máris leányát. A fényes esküvőn a Mikecz-, Böszörményi-, Meskó- és Jármy-csa­­ládok mellett Szat­már és Szabolcs vármegyék ősi törzsökös családtagjainak legelőkelőbbjei nagyszámmal vettek részt. Így a Domahidy-, Ujfalussy-, Csaba-, Kölcsey-, Bertalan-, Hel­­meczy-, Thaisz-, Uray-, Magyary-Kossa- és Szilágyi-csal­ádok.­­ (Ezüstmenyegző.) Vasárnap délután 4 órakor tartja a budapesti karmeliták templo­mában ezüstmenyegzőjét Szlezák László és felesége, szül. Vancsó Anna. Az egyházi jubi­leumi szertartást P. Husz Brokárd karmelita tartományi főnök végzi. . . (Pasics miniszterelnök útja.) Bel­grádi távirat szerint a Vreme arról ad hírt, hogy Basics miniszterelnök a jövő hónap első napjaiban tér haza. Olaszországon ke­resztül vezető útjára Mussolini saját külön­­vonatát bocsátja rendelkezésére.­­ (A Polgáriskolai Tanáregyesület a kultúráért.) Az Országos Polgáriskolai Ta­náregyesület Duna—Drávaközi Köre e hó­nap 19-én Brand Ede, a mohácsi áll. polg. fiú- és leányiskola igazgatójának fárad­hatatlan munkája eredményeképpen hosszú szünetelés után ismét megalakult. A súlyos gazdasági viszonyok miatt az alakuló gyű­lésen csak kevesen jelenhettek meg, de a résztvevők lelkes gárdája tanújelét adta annak, hogy fennen fogja lobogtatni a nemzetiségi vidékeken a keresztény, ma­gyar kultúra lobogóját. Az alakuló köz­gyűlés egyhangú lelkesedéssel Brand Ede igazgatót választott elnökéül, ügyvezető­­alelnök Kardos Pál bátaszéki áll. polg. iskolai igazgató lett, alelnök pedig özv. F. Futina Sarolta, a pécsi közs. polg. leány­iskola igazgatója.­­ (Magyar konzulátus Sao­ Paolóban.) A kormányzó Sao Paoloban tényleges ma­gyar királyi konzulátus felállítását engedel­­mezte és e konzuli hivatal vezetésével re­­visnyei Reviczky István dr. I. osztályú kon­zult bízta meg.­­ (A románok megint bezártak egy is­kolát.) Kolozsvárról jelentik: A rettegi re­formátus felekezeti iskola értesítést ka­pott a tanfelügyelőségtől, amelyben a köz­­oktatásügyi minisztérium utasítása alap­ján elrendeli az iskola bezárását azzal a megokolással, hogy a református tanítók nem bírják tökéletesen az állam nyelvét. Ugyanebben a községiben van egy állami iskola is, amelynek épülete összedülés előtt áll és alig vannak növendékei, mert a túlnyomóan református vallási szülők a felekezeti iskolába járatják gyermekei­ket. A közoktatásügyi minisztérium a re­formátus iskola bezárásával egyidejűen intézkedett a­z állami iskola épületének helyreállítása iránt is, mégpedig úgy, hogy a község lakóira 120.000 leu iskolaadót vetett ki.­­ (Svájcban lesz a szocialista munkás­­internacionale titkársága.) Zürichből je­lentik: A szocialista munkásinternacionale ülésezésén elhatározták, hogy az állandó titkárság székhelyét Londonból Svájcba teszik át. A választás Zürichre esett és Adler Frigyes titkár, aki jelenleg London­ban van, megjelent a londoni svájci kö­vetségnél, hogy beutazási engedélyt kérjen Zürichbe. A Svájci Távirati Iroda értesü­lése szerint a zürichi kanton illetékes hi­vatala a kérést teljesítette. ■ KISS H. cipőnagykereskedő szállítok minden mennyiségben H175-17S-19 MiXsa­u 13, (Dohing-u. eaTofc.. Budapesti hírlap 1925. szeptember 24. )(214. sz.)

Next