Budapesti Hírlap, 1926. január (46. évfolyam, 1–25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

1926 január 1. (1. sz.) Budapesti Hírlap vetségi titkárt és Agne Dac­attasét. Az új francia követet Bartha Richárd, a kabinet­­iroda főnöke fogadta. A megbízólevél át­adásánál közreműködött Walkó Lajos, a külügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott kereskedelemügyi miniszter is. A honvédelmi miniszter szabadsága. A kormányzó a miniszterelnök előter­jesztésére Csáki­ Károly gróf honvédelmi miniszternek december 29-től január 19-ig szabadságidőt engedelmezett és ennek tar­tamára a honvédelmi minisztérium ideig­lenes vezetésével Rakovszky Iván dr. bel­ügyminisztert bízta meg. Az államtitkárok beosztása a földmivelésü­gyi minisztériumban. A földmivelésügyi minisztérium ügyköré­ben az új év lényeges változást hozott. Mayer János földmivelésügyi miniszter Tahy Jakab és­ Kaán Károly államtitkárok nyugalomba vonulásával az államtitkári felülvizsglati hatáskört aként osztotta meg, hogy Schandl Károly politikai államtitkári teendői mellett a minisztérium egész ügy­köre Schandl Károly és Mayer Károly dr. államtitkár közt oszlik meg. Mayer Károly a fiatalabb tisztviselői gárdának mindenki által elismert egyik legkiválóbb tagja. Leg­utóbb évekig az elnöki osztályt vezette s a szociálpolitikai és munkásügyekben, vala­mint a minisztérium nagy horderejű egyéb ügyeiben tehetségével, szakértelmével és szorgalmával osztatlan elismerést vívott ki. Csicserin itt, Csicserin ott Német-francia-török-orosz-alliansz. Róma, dec. 24. (Római munkatársunktól.) Feltűnő he­vesen foglalkozik az olasz politika a párisi török-orosz szerződés kipattant szen­zációjával. Újságok, magánemberek, szé­lesen kommentálják. Ha nem lenne ép­pen karácsonyi szünet, a kamara és szenátus visszhangozná ezt az ideges vihart. Rómában azt állítják, hogy a szer­ződésnek harmadik ága is van — Francia­­ország. Végeredményében pedig egy egé­szen új és váratlan négylevelű lóhere, a német-francia-török-orosz alliansz bonta­kozik majd ki belőle. Annyi bizonyos, hogy Csicserin lázas ide-odautazgatása az utolsó hetekben nem ok nélkül történt. Erre nézve egy orosz előkelőség, — kinek a múltban (s talán a jövőben) élénk szerep jutott az orosz tra­gédiában, — a következő érdekes széljegy­zeteket adta nekünk. „Csicserin látszólag azért cikázik két hét óta London—Páris— Berlin között, hogy a mosszuli keserű cso­mót valahogyan meg ne oldja békésen Anglia, hanem hogy mennél jobban elmér­­gesíthesse a helyzetet nyugat és kelet kö­zött. Ez a külsőség. Annyi benne az igaz­ság, hogy a szovjetnek minden becsületes megegyezés antipatikus, már­pedig Cham­berlain, a genfi papiros­siker után nagyon hajlandó lett volna Angolával egészen tűr­hetően megegyezni. Ezt tehát el kellett rontani. Sikerült. De nem ez volt a főok. A főok kettős, s aki figyelemmel kiséri Moszkvát, naponta tapasztalhatja, hogy igazam van. A szovjet rosszul áll otthon. Most esedékesek a nyáron nagy garral eszközölt óriási gabonakötések, amelyekkel annak idején annyira beimponált Moszkva még Amerikának is, hogy a kétségtelenül igaz svéd és dán vöröskeresztes missziók ellentétes hírei ellenére minden nagy pia­con egyszerre irányító szerep jutott az­­orosz gabonaspekulációnak. Most aztán szállítani kellene a gabonát.­­— ami nincs. Először is: nem termett any­­nyi, amennyit a szovjet eladott. Másodszor: az orosz paraszt a gabonáját ma már nem adja­­ki a szovjetnek. Ezért kell nagy hir­­telenül aranyat és brilliánst szállítani Ber­linbe és Parisba,­­ amiről Csicserin úr persze nem beszél. Ez az egész Csicserin hemzsegés arra való, hogy éppen erről az anyagi válságról elterelje a világ figyelmét. Hogy mellékesen London, Paris, Berlin minden titkos kommunista csoportja foko­zottabb akcióra kapott Csicserintől ösztön­zést, erről Briand híres Csicserin-lakomá­ján senkinek sejtelme sem volt. Az orosz tiranusok belpolitikai és anyagi helyzete ma olyan labilis, hogy egyetlen komoly angol fricska elég lenne ezt az egész szovjetosdit fölborítani. He a világ meg van bomolva, mert a legegyszerűbb igazságokat sem látja meg. London és Róma ajkát harapdozja a párisi orosz­­török szerződésen — Paris és Berlin pedig ujjong. Holott az egész csak egy nagy blöff, — elrejteni az ordító igazságot: kol­dusboton a szovjet, s kezd lábra állni a muzsik. Mindenki béke után esetig, a nagyhatal­mak komolyan, az apró óriások álszentes­kedve,­­ Csicseerin pedig a szemét for­gatja, a szovjet csakis a békén dolgozik. Mindez önámitás. Nincs Béke, állandó a vakandtulás, amíg a szovjet él. Csicserin szerződései éppen olyan értéktelen ron­­szerződései éppen olyan értéktelen rongyok valóságban, mint a szovjet összes egyéb adásai és vételei. Soha ennél ironikusabb világcsalás nem folyt, önmagát adja el Európa a leghazugabb kalandornak. De amikor egyetlen kézlegyintés elég lenne, le­törölni a térképről egy „államot", mely valójában csak egy terrorista kufárhad, — a világ nem mozdul, a világ lakomákat ren­dez tulajdon hóhérjának. Igaza van Chamberlain-nek, ha azt mondja, hogy Anglia nem ülhet le addig tárgyalni a szovjettel, amíg nem tudja ga­rantálni a szerződései realitását. De ez nem elég,­­ mert amíg ezt a passzív Anglia megállapítja, azalatt Csicserin brit hadi­hajó legénységét tudta föllázítalni, a­mint a múlt héten és szépen összekovácsolja a brit világhatalom ellen Anglia valamennyi ellenségét." így orosz informátorunk .Ezzel szemben az olasz sajtó hallatlanul ideges, hogy Csi­cserin nem jött Rómába, amint tervezte, hanem Parist és Berlinit favorizálta. Pedig Csicserin egyszerűen nem mert Rómába jönni. Lesz. Condoni levél Pestről. Ma Nagy Emil. Ha valaki például egy szép vidéket meg­ismer, ha íróember, úgy kétségen kívül joga van megírni azokat a benyomásokat, amelyeket annak a szép vidéknek a látása benne felkeltett, s ezt a jogát senki se fogja kétségbe vonni. Sőt még a könyvek irányában is fennforog ugyanez az írói szabadság, hisz tudjuk, hogy ugyanarról a könyvről akár egy évezreden át is írtak az írók más és más időkben, más és más meggyőződéssel és benyomásokkal telítve. Egyedül csakis a színdarabok vannak arra a sorsra kárhoztatva, hogy mindaddig, amíg játsszák, csak egyszer szoktak róluk írni, rendesen az első előadás után, akkor is csak az úgynevezett hivatásos kritikusok tekintéllyel kibélelt céhjéhez tartozók. Én­ most mégis arra a merészségre vete­medem, hogy olyan színdarabról emlé­kezem meg, amely már jó ideje túl­ van az első előadáson. De hozzáteszem ehhez, a kritikusok monopóliumának nagyobb meg­nyugtatására, hogy a világért se mernék elkalandozni erre a bizonytalan és sikamlós mezőre, ha ennek a színdarabnak a látása életem egy igen kedves korának emlékeit nem idézné föl bennem. Zilahy Lajos Zenebohócait néztem meg tegnap. Zilahy Lajossal Londonban ismerkedtem meg. Szász Zsombor vendégszerető magyar úri házánál akadtunk össze a Mayfairen, abban az időben, amikor még Zilahy is, én is, kínszenvedéssel foglalkoztunk az angol szavaknak igazi angolos kiejtésével, ami bizony nem könnyű dolog annak, aki erre a nagy feladatra már nem gyerek fejjel vállalkozik. Elhatároztuk Zilahyval, hogy a világért se beszélünk együtt ma­gyarul, mert hisz nem azért mentünk ki Londonba, hogy ott magyarul diskurál­­junk, hanem elsősorban azért, hogy meg­tanuljuk ott az igazi angol nyelvet. Sohse felejtem el, hogy ott tartózkodásom elején micsoda hihetetlen és idétlen makogást fejtettünk ki együtt Zilahy Lajossal, ami­kor itt-ott találkoztunk, és milyen büszkék voltunk arra, ha egyikünk a másiknak va­lami szép új kifejezéssel elhenceghetett, nehéz munkák gyümölcseképpen. Termé­szetesen ő emellett a nyelvtörő foglalkozás mellett hivatásához képest a színházakat bújta, én pedig a bíróságok és a parla­ment levegőjében éreztem otthon ma­gamat. Nemsokára rá Zilahy hazajött, de én még öt-hat hónapig azután is kint­­maradtam és azóta se láttam újra az én nyelvficam társamat, akivel oly nemes versenyt fejtettünk ki a nyakatokért angol szavak mennél helyesebb kiejtése irányá­ban. De tegnap este megnéztem a színda­rabját. Ha nem láttam őt viszont London óta fizikailag, ez az egészen különös lelki viszontlátás végtelenül kedves szellemi és lélekben­ élvezetet nyújtott nekem. Én is sokat jártam Londonban színházba, per­sze csak mint laikus néző. S most íme, teg­nap este lelki találkozásunk kedves órái­ban lépésről-lépésre, mozdulatról-mozdu- latra észleltem, hogy Zilahy Lajos nem hiába bújta olyan szorgalmasan a londoni színházakat. Az este során egész sor olyan érzésen mentem keresztül, mintha London valamely előkelő színházában érezném magamat, de azzal a különbséggel, hogy hiányzott a nézőtéren az a harsogó ha­talmas kacagás, amelyik a londoni színházi közönséget jellemzi, ami nem azt jelenti, hogy itt a darab nagyon nem tetszett volna, sőt ellenkezőleg, tegnap este is óriási sikert ért el, de a mi közönségünk nevetése más a színházban, mint az an­goloké. Az angol üzletember kenyérkere­­sete körében zárkózott. Nappali életét pe­dig nagyrészben kenyérkeresete, a business foglalja le. S ennek azután a következ­ménye, hogy mindazt a lelkességet és nyíltságot, amit a teremtő erő ebbe az értékes fajba beleplántált, fenntartás nél­kül kibocsájtja magából a színházban. Aki még nem volt egy nagyon sikerült lon­doni színházi bőadáson, az el se tudja képzelni azt a harsogó kacagást, amibe ott egybeolvad az egész nézőtér valami sike­rült tréfa láttára. De Zilahy nemcsak a te­kintetben jelentkezik előttem nagyszerű­nek, hogy a tegnapi találkozásunk alkal­mával megfigyelhettem az ő pompás lon­doni írói gazdagodását, de különösen a dolognak azt az oldalát látom nagyon ki­válónak, hogy Zilahy ezeket a londoni szó tréfáikat ráhelyezte egy oly mélységesen költői s kedvesen és ízlésesen érzelmi ta­lajra, hogy majdnem azt merném mon­dani, hogy a darabnak a fundamentuma, amelyekre az angol ten tréfák reá vannak építve, Gárdonyi Géza mélyénjáró, né­piesen bájos és bájosan szentimentális költészetére emlékeztet. De emellett még valami más nagyszerűt is produkált Zilahy és ez az, hogy színda­rabja, amelynek fényes pályafutást jósolok különösen az angol és amerikai szín­padokon, de másutt egyebütt is a világon, valami végtelen kedves ügyességgel köti össze az angol szellemű tréfákat és­­ a buffókomiikumot a magyar levegővel, a magyar földdel és a magyar észjárással. Megint csak azt kell mondanom, hogy Gárdonyi Géza népies magyar költészetét látom összekapcsolva a londoni levegővel. A darab ízig-vérig magyar talajon nőtt, de úgy, hogy ez a magyar talaj a színdarab külföldi diadalújján is érthető lesz idegen emberek számára is, azonban mégis úgy, hogy­ viszont ezek az idegen tréfa-sallan­gok semmit se vesznek el a darab ős­magyar jellegéből. Ez olyan valami csodá­latos kedves dualizmus a magyar érzés­­világ és a londoni világ atmoszférája kö­zött, hogy Zilahy lelkének ez a viszont­látása tegnap este nekem hihetetlen nagy örömöt okozott. Egészen boldogan ültem ott a helyemen, mert láttam, hogy egy egészen magyar vérünkből való fiatal­ember szorgalommal és tehetséggel milyen nagyszerű eredményre tudta vinni. Példát vehetne róla magyar fajtánk többi fiatalja is, mert hiába a tehetség csak úgy válik értékessé, ha ahhoz szorgalom és nemes ambíció is csatlakozik. Még a darab befejezése is kedves lon­doni emlékeket támasztott bennem. Leír­tam már egyszer egyik Londoni levelem­ben azt a kedves angol szokást, hogy a színdarabokat mindenkor a nemzeti him­nusz néhány akkordjával fejezik be." Addig a közönség meg se moccanik a he­lyéről, de mindenki ünneplésen föláll, amikor a God save the King első üteme felhangzik, s csak ha ez befejeződik, akkor megy el mindenki a ruhatárba. Tegnap este a Rákóczi-dallamával fejezték be az előadást. De ennél a pontnál is ked­vesen ravasznak és ügyesnek bizonyult Zilahy, mert az angol emléket úgy ültette át a hazai talajba, hogy az itthon ne kelt­sen disszonanciát. Mert tudvalevőleg a Rákóczi induló már csak indulói jellegé­nél fogva is arra készteti az embert, hogy azonnal induljon. Zilahy okosan, nem vállalkozott arra, hogy esetleg példá­ul a Himnuszt játszassa a zenekarral az elő­adás végén, mert az huncutul ízléstelenül sült volna ki, miután azt semmiképpen se tudom elképzelni, hogy a budapesti közönség az előadás befejeztével 5 percig méltósággal teljesen állva maradhasson a színházban a Himnusz akkordjára, ahe­­lyett, hogy a függöny legördülése után egymást lökdösve, eszeveszetten, rúgva és harapva tóduljon ki a ruhatárba Ebben a kis ügyességben, hogy Zilahy nem a Him­nuszt, hanem a Rákóczi-indulót játszatta londoni emlékei fejében, kicsiben mutatja azt a nagy bölcsességet, hogy miképpen szabad csak megkísérelni idegen dolgokat hozzánk átplántálni. Én nem siettem a­­ruhatárba túlságosan, aminek azután az volt a következménye, hogy meglehetősen hátra kerültem, s így kénytelen voltam valóságos lelki kunokkal végignézni azt az áldatlan, csúnya és kulturátlan jelenetet, ami nálunk egy-egy ilyen színház utáni ruhatári tolakodás alkalmával lejátszódik. Megfogadtam, hogy jövőre csak olyan valami kis kabátot viszek magammal, amit bedughatok az ülés alá, úgy, amint az Londonban szokásos, ha csak e tekin­tetben nem jutok összeütközésbe a bürok­­atikus szabályok valamely hatalmasa­n d­émvil­lanó tilalmi kézmozdulatával, a­mely rákényszerít arra, hogy vagy egy­általán ne vigyek kabátot magaimmal a színházba, vagy ha nem akarok meg­fázni, akkor parancsolólag vegyek részt abban az éktelen rúgás-, döfés-, böködés- és löködésben, amelynek tegnap részese voltam­. Amint ott állok, csendesen szo­rongatva kezemben a ruhatári jegyet és jobbról-balról élvezve a löködést és a szitkozódást, egyszerre csak megszólal mögöttem egy szentori hang: „26“/ Hátra­néztem, hogy ki ez a hatalmas úr, aki azt hiszi, hogy olyan messziről előre tudja nyújtani a ruhatári jegyét. De tapaszta­latlan elmém hamar kivilágosult, mikor a fölkiáltás a következő módon folytatódott a ruhatári hölgy felé irányítva és dühös szemvillogástól kisérve: „Hisz abban egyeztünk meg, hogy nem kell jegy, csak kiáltsam a számot". S csakugyan erre . 3 Utódai gyermekruha-különlegességek üzlete I­­., Párisi-utca 1. (Vác­-utca sarok) Occasió* eladásunk január hó 15-ig tart és azonkívül az üsszes raktáron­­ lévő gyermekruházati cikkek­­ rendkívül mélyen leszá­lltott ár­ban kerülnek eladásra engedménnyel Áruink közismerten a legjobb I minőségűek és a lege*sőrangi* kivitelben készülnek. Saját érdeke, hogy szükségletét minél előbb fedezze

Next