Budapesti Hírlap, 1926. április (46. évfolyam, 74–97. szám)
1926-04-27 / 94. szám
10 a szegény megboldogult Ellen Key sem tehet, — hogy olyan kevés gyönyörűségük és örömük van abban, amit kaptak. Szabad nekik immár a férfiakkal együtt tülekedni a száraz kenyérért, az élet gondja, nyomorúsága, ami legrettenetesebb — megaláztatása éppen úgy lenyomja őket, mint a férfiakat. Szabad nekik előre menni, ebben a bőr nélküli és felfelé repülni ebben a levegőtlen világban. Az életért való reális felelősség éppen úgy lenyomja váltóikat és megroppantja derekukat, mint a férfiemberét. A jövendőbe való nézés éppen olyan sötét és vigasztalan képeket rajzol elébük, mint a világ ura elé. Napóleon azt mondotta hogy a legderekabb ■ asszony, aki apja is tud lenni gyermekének. Ma annyi asszony leteszi, vagy próbálja letenni ezt az erőpróbát, nem vitézségből, hanem mert kénytelen vele. Az asszonyt lélek is bágyadt, erőtlen és leszerelt lett. Az Ellen Keyek munkája felszabadította, de nincs mit kezdeni energiájával. Szabadság! Jog! Egyenlőség! Istenem, ha egyebet nem nélkülözne az aszszony e nélkül ma bátran és boldogan ellennénk. Munka és kenyér kellene, de ez nincs. — a férfiaknak sincs. És ezért a munkáért, ezért a kenyérért szívesen oda is adná az asszony nehezen kivivett szabadságának, egyenlőségének, jogainak nagy részét cserébe. Az asszony lélek éppen olyan leszerelt, bágyadt és fáradt ma, mint a férfié, pedig csak pár évtizede fogott bele az igazi munkába. Ám ezért sohasem szabad azt hinnihogy az Ellen Keyek munkája hiábavaló volt. Ellen Key abban a boldogító és büszke tudatban hunyhatta le szemét hogy jó és igaz dolgot végzett. Mert az igazi nagy építés nem egy nemzedék számára készül. És egyszer csak felszárad a könny és a vér éve lélek. És megindul az energia s a nyomokat eltakarítva jön az ún. a nagy épités, az igazi, a szép, emberi munka, melyből bizonyára derekasan ki fogja venni majd részét az öntudatra ébredt uj asszonyi lélek is. Ellen Kev hivatása nem volt meddő és meg fogja hozni a maga nemes gyümölcsét. Mert Páter Walterszer szavai szerint soha semmi sem veszhet el abból, mihez igazi ember, vagy asszony munkája tapadt- amihez lelkének erejét, szivének vágyát, fantáziájának álmait hozzákötötte., Dánielné Lengyel Laura. * (Filharmónia.) Dohnányi Ernő vezetésével a filharmonikusok és a Palestrinakórus előadták tegnap este Beethoven kilencedik szimfóniáját. A magánéneket Medek Anna, Bazilidesz Mária, Székelyhidy és Szende énekelték. Dolmányi elgondolása a beethoveni koncepciót teljes nagyszerűségében juttatta érvényre. Zenekar, énekkar és szólisták tökéletes odaadással valósították meg a nagy és mély Beethoven-érző intencióit, kivált a szkerzó kecses ívelése pompásan sikerült zenekari produkció volt. A közönség meleg lelkesedéssel ünnepelte a kiváló mestert. A hangversenyt a Koriolán megnyitóval kezdték. A Zeneakadémia terme zsúfolásig megtelt közönséggel, amelyet azonban az élvezetben erősen gátolt a rettenetes hőség. * (Tóth Imre jubileuma.) Tóth Imre színészi munkásságának ötvenéves, színiakadémiai igazgatóságának tízéves jubileumát az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia tanári testülete és ifjúsága pénteken, április 30-án, délelőtt fél 12 órakor ünnepli az Uránia Színházban. A jubileumi ünnepségen a kormány, a tudományos és irodalmi testületek, a színházak és színészi egyesülések és a színiakadémia volt növendékeinek képviselői vesznek részt. Belépőjegyet az ünnepségre nem ad ki a rendező-bizottság. A Nemzeti Színház péntek esti előadásai, amelyen Tóth Imrének, a színház volt igazgatója és örökös tagja, művészi pályájának 50-ik évfordulóját ünnepük, Hevesi Sándor ünnepi beszéde vezeti be; utána premierként kerül színre Bartók József Zsuzsi című egyfelvonásos színműve és Zilahy Lajos a Házasságszédelgő című új vígjátéka; a kettő között pedig a Vén színész, Gyulai novellájának dramatizált formája. A három darab főszereplői: Rákosi Szidi, P. Márkus Emília, Helvei Laura, Bajor Gizi, K. Demjén Mari, T. Ligethy Juliska, Mihályfi Károly, Odry Árpád, Pethes Sándor, Palágyi Lajos és Pataky József. * (Operaház.) Erkel Ferenc gyönyörű nemzeti dalműve, Bánk bán, mely Környesy Béla halála óta nem szerepelt a műsoron, vasárnap este ú.i címszereplővel, Pilinsky Zsigmonddal került színre. Nehéz, sőt hálátlan megküzdeni Környey emlékével, akinek a nagyúr volt egyik legtökéletesebb alakítása. Pilinskynek a tragikus mozzanatok jobban sikerültek, mint a líraiak, ami szíző színészi karakterének inkább megfelel, de a zenei ellágyulásának kevésbé. Megjelenésben, játékban csupa méltóság és erő volt. Az együttes erősségei: Sándor Erzsi nagyszerű Melindája, Bazilidesz Mária királynéja, Szemere Tiborcza, Dalnoki Biberákja, Zavodszky Ottója és Farkas Peturja mind osztoztak az est sikerében. A zenekart Rékay Nándor vezette hévvel és lendülettel. * (Hangverseny.) Fehér Artúr szavalóestet adott vasárnap a Zeneművészeti Főiskolában. Az estén közreműködött Usetty Józsa énekesnő is, akinek értékes hangja és előadó készsége, ha technikai nézőpontból fejlődik, — még szép sikerekre tarthat számot. * (Jótékony előadás a Nemzeti Színházban.) A József kir. herceg Szanatórium Egyesület javára a Nemzeti Színház díszelőadás keretében a Peleskei nótárius reprizét tűzte ki műsorára, amelyben Márkus Emília, Pallag Matild, Odry Árpád, Rózsahegyi Kálmán játsszák a főszerepet. Az előadásra megígérték megjelenésüket a kormányzó, Auguszta kir. hercegasszony és József királyi herceg. A repriz iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. * (Ferenczi Zoltán bácsuja az egyetemi könyvtártól.) Ferenczi Zoltán dr., az egyetemi könyvtár főigazgatója, akit az Akadémia főkönyvtárosává választott, vasárnap délelőtt búcsúzott az egyetemi könyvtártól, mely alkalommal őt a könyvtári személyzet meleg ünneplésben részesítette. A könyvtár nevében Tettel Lőrinc helyettes igazgató, a személyzet nevében Fitz József könyvtárőr búcsúztatta a volt főigazgatót, méltatva az egyetemi könyvtár fejlesztése és felvirágoztatása körül huszonhatévi igazgatói működése alatt szerzett elévülhetetlen érdemeit. Az ünnepelt főigazgató, kinek a személyzet hölgyei virágokkal kedveskedtek, hosszabb, közvetetten beszéddel búcsúzott a könyvtártól és a személyzettől. * (Esperantó-matiné.) A La Fontaine Irodalmi Társaság vasárnap délelőtt tartotta az Uránia Színházban első esperantó matinéját. Vikár Béla író, az Akadémia tagja, okolta meg az esperantó jelentőségét. Riedel Margit operaénekesnő, Baghy Gyula esperantó író, Hermain Ferike hárfaművésznő előadásai után Sárosy Mihály esperantó fordításban magyar dalokat adott elő gitárkísérettel. Karinthy Frigyes író a nemzetközi segédnyelv szükségességét hangoztatta. Végül Szilasy Pázmány Zoltán egyetemi tanár megköszönte a La Fontaine Társaságnak, hogy a matiné rendezésiben az esperantó nyelvet irodalmi és művészi tekintetben is egyenrangúnak ismerte el a nemzeti nyelvekkel. * (A Magyar Tudományos Akadémia jutalma a kiváló elemi iskolai tanítók részére.) Minthogy az érdemes tanítók jutalmazására negyedszázad előtt alapított Báró Wodianer-alapítvány tőkéjének a magyar korona értékének devalvációja folytán rendkívüli mértékben csökkent, a M. Tud. Akadémia úgy határozott, hogy az id. Báró Wodianer-alapítvány kamatainak felhasználásával saját bevételeiből két kiváló néptanító részére egyelőre évről-évre fejenként két-kétmillió korona jutalmat ítél oda szerzett érdemeik jutalmazására. Az Akadémia jutalmát Berzeviczy Albert igazgató és t. t. elnök ma adta át első ízben Krug Lajos soproni és Szirbek József székesfehérvári elemi iskolai igazgatóknak. Egyúttal hangoztatván, hogy az Akadémia teljes megértéssel és együttérzéssel kiséri a népművelés kiváló munkásainak fáradozását az elemi oktatás körül és a jutalom adásával köszönetét, elismerését, nagyrabecsülését és rokonérzését akarja kifejezni. * (Hogy kell megfigyelni?) A Természettudományi Társulatban szombaton Törkén Lajos dr. egyetemi magántanár .4 csillagos ég tüneményeinek megfigyelése című előadásában azokról a múló természetű égi jelenségek megfigyelés módjairól szólott, amelyek váratlan módon és időben jelentkeznek az égen. Néhány egyszerű, köztük egészen új módszert mutatott be a laikusok számára az új üstökösök, új csillagok fényváltozásának követésére. A tünemények pontos idejének megállapítására szolgáló egyszerű módszerek ismertetésével kapcsolatban az időmérés logikai folyamatának titkait is szemléltető módon tárta fel a hallgatóság előtt. * (Új magyar férfikarok.) A háború óta szünetelő Apolló című férfikari gyütemény, amint arról már hírt adtunk, Goll Aladár dr. szerkesztésében ismét megindult. A napokban megjelent legújabb száma Goldmark Károly Tavasz varázsa, Mendelssohn Vándordal, valamint Lavotta Rezső, a Zenebohócok kiváló zeneszerzőjének Benigna-szerenád című férfikari műveit tartalmazza. Évi előfizetési díj 10 pergő. Kiadóhivatal, VI., Lázár utca 18. * (A Magyar Történelmi Társulat) április 29-én délután 5 órakor a Tudományos Akadémia heti üléstermében felolvasó ülést tart, amelyen Rédey Tivadar dr. Mohács emléke költészetünkben. Haraszti Emil dr.. .A magyar zene történeti emlékeinek kiadása címmel olvasnak fel. * (Tömörkény István emlékezete.) A szegedi Tömörkény Asztaltársaság és a pusztaszeri Árpád Egyesület tegnap együttes emlékünnepet rendezett Tömörkény István halálának évfordulója alkalmából. A többezer főnyi közönség a kultúrpalota előtt sorakozott, majd a belvárosi temetőbe vonult, ahol Hunyadi Vass Gergely dr., majd Lángi István, Szeged város nevében Bokor Pál helyettes polgármester mondott emlékbeszédet. * (Az Aurora Kör Magyar Irodalmi Társaság) szerdán tartja rendes havi felolvasó ülését. Az ülésen szerepel Császár Elemér dr., elnöki megnyitó, Tóth Lajos, főtitkári jelentés, Orbán István rendes tag, novella. Haller István gróf éssau ifj. Zulawszky Andor költemények, bemutatja ifj. Szász Károly. Tóth Lajos, novella és ifj. Szász Károly, költemények. A rendes ülést zárt ülés követi. * (Finn-észt kulturest.) A budapesti Luther Márton Ifjúsági Körök április 28-án, szerdán délután 6 órakor a Deáktéri evang. iskolák dísztermében (IV., Sülőutca 1.) finn-észt kulturestet rendeznek, melyen Raffay Sándor dr. püspök mond megnyitó beszédet. Bán Aladár, a Turáni Társaság alelnöke a finn-észt népköltészetről tart előadást. Dárday Viktor a Kalevipoegból szaval. Sebestyén Andorné észt és magyar dalokat énekel és a Bujcsu Bajtársi Egyesület énekkara finn-észt dalokat ad elő Belépőjegy nincs. * (Megalakult a soproni daloskerület.) A soproni és sopronmegyei dalosegyesületek április 25-én Meiszner Ernő dr-nak, a soproni magyar férfidalkör elnökének elnöklésével Sopronban gyűlést tartottak, amelyen megalakították a soproni daloskerületet. Elhatározta a közgyűlés, hogy a soproni daloskerület megalakulását Széchenyi István nyugvóhelyén, Nagycenken, Áldozócsütörtök napján mondják ki. * (Széchenyi-ünnep Szegeden.) A Dugonics Társaság tegnap Széchenyi emlékünnepet rendezett, amelyen Szalay József dr. megnyitó beszéde után Imre Sándor egyetemi tanár méltatta Széchenyi István nagyságát, majd Juhász Gyula szavalta el költeményét. Végül Móra Ferenc olvasta fel tanulmányát Szeged Széchenyi korában címmel . (A Teleki pályadíj.) Az Akadémia mai ülésén felbontották a Teleki pályadíjra beérkezett és dicsérettel kitüntetett A kereszt tövében című pályamunka jeligés levelét. A levél felbontása után kitűnt, hogy a jeles pályamunka szerzője Liptay Károly. * (Berzsenyi-ünnep.) Celldömölk közönsége, a járásban fekvő Kemenesalja nagy szülöttének, Berzsenyi Dánielnek emlékét fényes külsőségek között ünnepli meg május 9-én, a költő születésének 150-ik évfordulója alkalmából. * (Slelge Lindberg Békéscsabán.) Helye Lindberg, a kiváló finn énekes, az Aurora Kör vendégeként tegnap Békéscsabán énekelt. A nagyszámú közönség mind őt, mind kisérőjét, Denise Moliét lelkesen ünnepelte. Az Aurora Kör május 6-án, a jubiláló Rózsahegyi Kálmánt látja vendégül, aki három egyfelvonásos vígjátékban és magánszámokkal szerepel. * (A Petrogalii emlékmű-pályázat eredménye.) A Petrogalli Oszkár részére Besztercebányán felállítandó emlékmű pályázatára 17 pályázat érkezett be. Az első díjat Wimm, Szőnyi és Makk Lajos pozsonyi művészek nyerték. A második pályadíjat Pál Hugó budapesti műépítésznek és Cser Károly szobrászművésznek ítélték meg. * (Napóleonról) (Világhódítók, világbirodalmak) tart előadást Laurentzy Vilmos dr. egyetemi magántanár szerdán délután fél 4 órakor az Urániában. Budapesti Hírlap 1926 április 27. (94. sz.) A legmulatságosabb és legszebb zenésű operett a pénteken kerül először színre a sirály SiiRhizbao a legnagyszerűbb szereposztásban m ■■nnmiMniiii iimiii i mi mi ii i—■mim— ■ i Színház. * (Az Ember tervez próbát.) Szombaton, május 1-én mutatja be a Nemzeti Színház Kamaraszínháza Relle Pál Ember tervez című háromfelvonásos komédiáját. A nagy érdeklődéssel várt darabból Hevesi Sándor vezetésével, most folynak az utolsó próbák. Főszereplők: N. Tasnády Ilona, Petheő Attila, Uray Tivadar, Gál Gyula, Bartos Gyula, Sugár Károly. A sajtó-főpróbát pénteken, április 30-án tartják. * (79! Dr. Szabó Juci, 79!) Magyar Színház — kedd este — a szezon legjobb vígjátéka — Dr. Szabó Juci — 79-ik előadás. A Párizsi kirakat attrakciója. 1. A világ legmulatságosabb operettszövege. 2. A világ legjobb slágermuzsikája. 3. Titkos Ilona énekel. 4. Törzs Jenő énekel. 5. Csortos Gyula énekel. 6. Titkos és Törzs csengettyűs nézőtéri mókája. 7. A világ legfiatalabb koloraturénekesnője, Eggert Márta. 8. Gombaszögi Ella, Dénes György. 1. Molnár remek operett-együttese. 9. A legszebb párisi toalettek a színpadon. 10. Franciás merészség a szövegben. 11. Jazz-band. 12. Esténként táblás ház a Magyar Színházban. A „Kitty és Kati“ főpróbája. Martos Ferenc és Rényi Aladár rendkívül mulatságos szövegű és kitűnő zenéjű operettjének, a Kitty és A’ofi-nak, amelynek pénteken lesz a bemutató előadása, csütörtökön délelőtt fél 10 órakor tartják meg a sajtó képviselői előtt a főpróbát. Erre a főpróbára az arra illetékesek páholyt 200.000, zsöllyét 60.000 támlásszéket 40.000, erkélyjegyet 30.000 koronáért kaphatnak a Király Színház titkári hivatalában. A Kitty és Kati bemutató előadásáig, tehát csütörtökig bezáróan, esténként a népszerű ,4 királyné rózsája van műsoron. * (Vendégszereplések az Operaházban.) Az Opemházban holnap, kedden színre kerülő Sába királynőjében Szulamit szerepében vendég lesz Takács Clementin, a Zeneakadémia végzett növendéke. A szerdai tlamletben Claudius királyt Kálmán Oszkár helyett, a szombati Rigolettóban pedig Sparafucilet Székely Mihály helyett Venczell Béla énekli. Rigolettó címszerepében, a hosszabb olaszországi tanulmányútjáról visszatért Palló Imre lép fel. Vasárnap Szemere Árpád rendezésében, ez évadban másodszor tűzték műsorra Strauss Richárd Saloméját, melynek címszerepét Némethiy Ella először fogja énekelni. * (A Vígszínház — harmincéves.) Szombaton, május 1-én lesz harmincadik évfordulója a Vígszínház megnyitásának. Ebből az alkalomból a szombati előadást Iloktai Jenőnek, a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete elnökének ünnepi beszéde fogja bevezetni. Utána, mint minden este, az alvó férj kerül színre. * (Fél nyolctól fél tizenegyig kacagnak a Vígszínházban Az alvó férj előadásán.) Szenes Béla páratlan sikerű vígjátéka már a második jubileumához közeledik. * (Tiltó Durieux és kitűnő társulata a Fővárosi Operettszínházban) kedden kezdi meg vendégszereplését. Műsora: Kedden és szombaton: Der Schatten. Nicodemi drámája. Szerdán és vasárnap: Hedda Gabiet. Ibsen remekműve. Csütörtökön: Fedora. Sardou szenzációs szinjátéka. Pénteken: Gyges und sein Ring. Hebbel klasszikus tragédiája. A jövő hét keddjén kerül bemutatóra a Lady Fanny und die Dunstbotenfrage, Jerome K. Jerome vígjátéka. A jegyeket rendes helyárakon árusítják. * (Minden este Csókos asszony,) szombat kivételével, a Városi Színházban. A legnagyobb magyar , operettsiker változatlanul zsúfolt házakkal halad harmadik jubileuma felé; — a pompás szöveg, a páratlanul népszerű zene, — a legragyogóbb előadás minden alkalommal frenetikus hatást ér el. A Csókos asszony a Városi Színháznak fennállása óta legnagyobb sikere. * (Bőse Ader és Grosavescu együttes fellépése a Bohéméletben, szombaton a Városi Színházban) eseménye az idei operaszezonnak. Rose Ader, mint Jeritza lírai riválisa, Grosavescu, ki magyar születése dacára világhírre emelkedett, ünnepi előadást biztosítanak Puccini operájának. Az érdeklődés városszerte óriási; helyárak 20- tól 130 ezerig. * (Nagy Margit, — Szedő Miklós dr.) éneklik a Cigánybáró főszerepeit vasárnap délután a Városi Színházban — mérsékelt helyárakkal. * (Somogyi Nusi búcsúfellépései a Csókos asszonyban.) Somogyi Nusi már csak ma, kedden, szerdán és csütörtökön játszsza, mint a Városi Színház vendég híressé vált nagyszerű szerepét a Csókos asszonyban. * (Conrad Veidt) szerdai előadására megváltott jegyeket bezáróan szerda délután 6 óráig visszaváltja a Városi Színház pénztára. Hangverseny. * (Helge Lindberg bucsuestje ma) fél 9 órakor a Zeneakadémiában, melyen kizáróan Bach—Staendel műveit adja elő. Műsoron a Kreuzstabkantate is. Jegyek korlátolt számban Fodornál és az esti pénztárnál. «