Budapesti Hírlap, 1926. június(46. évfolyam, 121–144. szám)
1926-06-01 / 121. szám
Budapest, 1926. XLVI. évsora 2000 kor.) Kedd, junius 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. EMiattal árak Egy hónapra 50.000 korona, negyedért* 155.000 Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groachen, vasárnapon 40 Groadton. Egyes szám ára hétköznap 2000 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz a Kiadóhirdető iroda. Pöezerkesztős: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23— 84. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. Újabb támadás a frankügyben. Budapest, máj. 31. Alig lépte át Bethlen István gróf miniszterelnök a határt, hogy a genfi tárgyalásokon részt vegyen, megindultak a külföldről szervezett sajtótámadások az ismert recept szerint, nyilván azzal a céllal, hogy a Népszövetséget a magyar kormány előterjesztései iránt kedvezőtlenül befolyásolják. Ezúttal még többről is szó van. A francia félhivatalos Temps a frankügyben hozott ítéletét bíráló közleményében bejelenti, hogy a prágai kormány a Népszövetség elé kívánja vinni a frankkérdést, mert a magyar igazságszolgáltatás munkájával távolról sem lehet megelégedve. A Temps közlése szerint a magyar bíróság igyekezete a bűnösök mentése volt s ebben a törekvésében nemhogy felderítette volna a frankügy rejtélyeit, hanem inkább eltussolta. Mert itt kétségtelenül a német monarchista szervezetekkel egyetértésben folytatott üzelmekről volt szó, amelyek veszedelmet jelentenek a Közép-Európában teremtett állapotokra. Nem elégítheti ki a követelményeket a bíróság ítélete sem a bűnösök megbüntetése, sem a hivatalos körök felelősségrevonásának tekintetében. Egyidejűleg a Malinban Sauerwein tiltakozik az ellen, hogy Barosst és Szőrtseyt felmentették, Telekit és Zadraveczet pedig nem is helyezték vád alá. A francia kormány más következtetéseket von le a porból, mint Bethlen István gróf, — írja Sauerwein — és a francia kormánynak alkalma lesz arra, hogy felfogását Parisban és Genfben megismertesse. Ugyancsak a francia Echo de Parisnak az a kifogása, hogy a bíróság a vádlottak javára enyhítő körülményként vette figyelembe a hazafias szándákot, magáévá tette tehát azt a felfogást, hogy a frankhamisítás a trianoni szerződés következménye. Ez a felfogás és a belőle származó boszúvágy mindazokat az államokat fenyegeti, amelyek az 1918. évi szerződéseknek köszönhetik létüket. Felveti tehát a lap azt a kérdést, hogy milyen eljárás indítandó Magyarországgal szemben. Felelete pedig az, hogy a Népszövetségben való felelősségrevonás kockázatos, mert esetleg arra vezethet, hogy a trianoni szerződést nyilvános vád alá vonják. E helyett célszerűbb volna a kis antantot bízni meg azzal, hogy Magyarországot rászorítsa a békeszerződések tiszteletben tartására, szóval rendet teremtsen Ugyanebből a lélekből ir a Nyíródni Politika című prágai újság, amely a trianoni béke ellen és az integritás viszszaállítására irányuló magyar akció jogosulatlanságát vitatván, komoran figyelmezteti Magyarországot arra, hogy ha meg nem hajlik a békediktátmunk előtt, akkor törnie kell. Azt hisszük, nem tévedünk, ha a francia és a cseh sajtó támadóözleményei között szellemi rokonságot állapítunk meg. Mind a sajtótámadások színpadi rendezésében, mind pedig abban a beállításban, amely a kifegyverzett Magyarországot láttatja az európai béke veszedelmének, a cseh kéz, a cseh idegesség és politikai ravaszság ismert jelei és módszerei jelentkeznek. A francia sajtó érdeklődése a frankügy iránt az utolsó időkben ellanyhult, a bírói munka ellen kifogás nem merült fel s hapokinak bellért eltelniük a bírói ítélet megismerése óta, míg a francia sajtó megtalálta a felháborodás érzését és a tiltakozás hangjait. Nem véletlenség, hogy a sajtónak ez a kormányozható ráeszmélése pontosan egybeesik Bethlen István genfi utjának és a népszövetségi tárgyalások idejével. De bár megszoktuk a Benesék kitét látni a népszövetségi ülésszakokat megelőző vádaskodások és felelősséglevonások rendezésében, ezúttal mégis gondolkozóba kell esnünk azon, vájjon szabad-e visszavezetnünk a franca sajtó szervezett támadását tisztán a csel, szellemi forásra s helyes, ha a rosszindulatú hadjárat rendezéséből a francia közvéleményt irányító tényezőket kizárjuk. Mi attól tartunk, hogy egyáltalán nincs olyan barátunk vagy jóakarónk, aki a francia közvélemény tájékoztatásában kellően részt venne és súlyra juttatná azt az igazságot és megértést kereső szellemet, amelynek ápolása közös érdekünk. De bármint álljon a dolog, Isten és ember előtt vállhatjuk, hogy a francia sajtó beavatkozása a magyar igazságszolgáltatás munkájába nemcsak illetéktelen és jogtalan, hanem igazságtalan is, mert a magyar bíróság tiszta és becsületes tárgyi igazságkeresését ebben az ügyben még ellenségeinknek sem volna szabad kétségbe vonniuk a legszélesebb nyilvános ellenőrzés mellett lefolyt per után. Mi elismerést vártunk a bírói ítélet nyomán, amely keményen sújtott megtévedt emberekre, akiknek cselekedetére az emberiesség érzése és az erkölcsi meggondolás mentő körülményeket talál. A felháborodást az ítélet ellen nem tartjuk sem emberségesnek, sem jóhiszeműnek. Az elfogultság támadását látjuk benne s jogtalan szándékát és méltatlan szellemét emelt fővel felebbezhetjük meg a világ itélőszékénél. Emlékezés Prielle Kornéliára. Irta Szász Károly. Ötven éve múlt, hogy először láttam. S miután most ünnepeljük születése százados fordulóját — tehát akkor már élete ötvenedik esztendeje felé járt, mikor mint Kaméliás hölgy, hattyúprémes báli köpenyben, igazán hóditó jelenségként elébünk lépett, a kis Várszínház színpadának kopott díszletű szobájában. Ez bizony eléggé régen volt, s én még nagyon fiatal színházlátogató voltam akkor — a latinban a dekinációkat tanultam, — de az a jelenet mégis olyan elevenen él emlékezetemben, hogy ha festő volnék, ragyogó színekben meg tudnám örökíteni azt a gyönyörűséges Gauthier Margitot, aki nem csak az ábrándos ifjú Duval Armand-t babonázta meg, hanem rajongást keltett minden nézőjében. Csakhamar megint láttam Prielle Kornéliát — az Alfonz úr-ban. Montaiglin hajóparancsnok boldogtalan feleségét adta, Raymonde-ot, akit egy léha ficsur elcsábított volt, s a bűnös szerelem gyümölcse egy titokban nevelt serdülő kis leány. Azt az előadást sem felejtem el soha. Édesapámmal együtt voltam a színházban, s a nagy jelenet alatt — mikor a szegény aszszony lelkében az anyai érzés és a női becsület rettentő tusát viv — olyan megrendítő volt a művésznő játéka,s hogy édesapám, aki különben is végtelenül fogékony lelkű költő-természet volt, s Prielle Kornéliának kora fiatalságuk óta rajongó tisztelője, felállt földszinti székéből, s a szomszéd páholy falához támaszkodva, szinte extázisban figyelte a játékot, szemében a megindultság könnyeivel. Ilyen mozzanatok olyan mély benyomást tudnak tenni a fiatal nékikre, hogy mikor ezeket a sorokat írom, a félszázados emlékek hatása alatt szinte megremeg kezemben a toll, s mintha fülembe csengenének a szerencsétlen Raymonde előbb elfojtott, de aztán kitörő gyötrelmének panaszos hangjai . .. Akkortájban Prielle Kornéliát általában az élő legnagyobb magyar színésznőnek tartották. Az én gyermek lelkemet is önkéntelenül áthatotta ez a meggyőződés, s valahányszor csak a kis Várszínház pirosüléses nézőterén megjelentem , ami aránylag eléggé gyakran történt, s különösen boldognak éreztem magamat, ha Prielle Kornélia is játszott. De minden róla szóló hírt is mohón kerestem és faltam a Fővárosi Lapokban, mely kedves újság érkezését már iskolába menés előtt az előszobában lestem. A nyári szünidőket akkor mindig Halason töltöttük, hová azonban abban az időben még nem vezetett vasút, így rendesen hajón mentünk Hartáig, Úszódig vagy Foktőig, s onnét Kiskőrösön, a Petőfi szülőföldén át, a pirtói nagy homokokon keresztül, nyolc órai kocsizással Halasra. Egy alkalommal Kiskőrösön — ahol kétórás etetőállomásunk volt — a nagy vendéglőben édesapám összetalálkozott egy igen jóképű, elegáns külsejű úrral, s elbeszélgettek. Mi gyerekek távolról néztük ezt a jelenetet, s mikor az idegen ur eltávozott, kíváncsian kérdezősködtünk kiléte felől. Édesapám mosolygott, s így szólt: — Hát szeretnétek tudni, ki volt ez az ur? Nevezetes ember! — Tessék megmondani! — Ez egykor, néhány évig a Prielle Kornélia férje volt. A neve Hidassy Elek. Ha jól emlékszem, azt is hozzátette édesapám, hogy rég nem látott barátja most a kiskőrösi járásban szolgabíró. Én kiszaladtam az udvarra, s áhítattal néztem az én imádott szüűvésznőm volt férje után, akiről aztán édesapám azt is elmesélte, hogy a szabadságharcban vitéz honvédkapitány volt, akkortájban ment hozzá a Szerdahelyi Kálmántól elvált bájos Kornélia, de aztán három év múlva ez a házassági kötelék is felbomlott, hogy a művésznő annak rendje és módja szerint megint megesküdjék Szerdahelyivel, akivel a színpadi szalonokban úgyis mindig együtt kellett játszania. Néhány társukkal ők voltak az életet tükröző deszkákon a könnyed társalgásnak, az előkelő magatartásnak, a komoly és kémikai nemben egyaránt finom jellemzésnek talán minden időkre szólóan legkiválóbb képviselői. Szerdahelyit én — sajnos — már nem ismertem. De Prielle Kornélia választékos egyéniségét annál jobban. Mert ha a Gauthier Margit-féle szerepeket akkor már lassanként átadta is utódainak — még sok nagy sikerének lehettem boldog tanúja. Csak úgy fecskeröptében — ahogyan emlékezetemben egy-egy alakítása felújul — utalok néhány szerepére. A 70-es, 80-as években a francia vígjátékok és színművek uralkodtak a Nemzeti Színház színpadán, bizony eléggé háttérbe szorítva az, eredeti drámairodalom termékeit, amiknek különben akkor — Szigligeti halála után, az egy Csiky Gergely sűrűn jelentkező darabjain kívül — újdonságokban nem is volt olyan özöne, mint manapság. Két nagyon ellentétes színpadi produkciójára különösen emlékezem a bűbájos Kornéliának — kit rendszerint csak igy, keresztnevén emlegettek, mint ahogy az uralkodókat szokták. De hát hiszen szuverénül uralkodott ő is a színpadon és a szíveken. Egyik nevezetes szerepe lett az Augier gyönyörű drámájában Fourchambaullné, kinek alakjában Kornélia a felületes, divatos, nagyvilági hölgyet, a Fourchambaull-ház bukása után pedig a másik végletbe eső, mindenről lemondani kész jószívű feleséget és anyát egyaránt pompásan tudta éreztetni. Másik emlékezetes alakítása még a Belet izgató boulevard-drámájában volt, A 47-ik cikkben. Kornélia a szenvedélyes, álnok kreol nőt Korát adta, aki az I. felvonásban fekete selyemkendővel felkötött állat jelenik meg a törvényszék előtt, mert régi kedvese pisztolyával támadt volt reá. Az évek múlva történő utolsó felvonásban aztán a gonoszlelkű asszony — ki mindenáron meg akarná rontani a gályarabságból kiszabadult egykori derék kedvese életét, boldogságát ~s megőrül. Ahogyan ezt a megőrülési jelenetet Kornélia játszotta, az a színpadi ábrázoló erő igazán megrázó megnyilatkozása volt. Akkor már serdülő diák voltam, de a messzelátó csakúgy reszketett kezemben, amint a művésznő nagyszerű arcjátékát, gesztusait figyeltem. A realisztikus alakításnak ez a művészi fénye ragyogta be a Prielle Kornélia nagyszerű játékát, mikor az első igazi magyar társadalmi drámában, Csiky Gergelynek ma alig elképzelhető hatással adott új darabjában, a Proletarok-ban a ..szent özvegybe!, Szedervári Kamillát adta. Ezt az A nemzetgyűlés megszavazta a tizenkétórás üléseket. Az appropriációs vita második napja. Második napja volt ma a nemzetgyűlésen az appropriációs vitának teljesen üres padsorok mellett. A kormánypárti Tamássy József és a szociáldemokrata Peyer Károly beszéltek, Strauss István pedig személyes kérdésben szólalt föl és összeférhetetlenségi bejelentést tett önmaga ellen. Az ülés végén megválasztották a Haller István összeférhetetlenségi ügyében ítélkező zsűrit, majd megszavazták Dobosi-Halász Móricnak azt az indítványát, amelynek értelmében holnaptól kezdve tizenkétórás ülésekben folytatják az appropriációs javaslat vitáját. Ennek értelmében holnaptól kezdve délelőtt 10 órától este 10 óráig fognak tartani az ülések. • Tamássy József, az első szónok, a köztisztviselőkérdéssel foglalkozik. Egy foglalkozási ág sem hozott olyan áldozatot, mint a közalkalmazottak osztálya. (Helyeslés a jobboldalon.) A létszámcsökkentésnél negyvenháromezer közalkalmazott vesztette el kenyerét. Cáfolja Gaal Gastonnal ebben a kérdésben tett egyes megállapításait. A nyugdíjasok ügyét nem tartja megoldhatatlan problémának, de ennek rendezése külföldi kölcsön útján nem történhet meg. Végleges rendezés csak akkor lesz lehetséges, ha az utódállamok átvállalják a reájuk eső nyugdíjterheket. A javaslatot elfogadja. Strausz István félreértett szavainak helyreigazítására kér szót. A jegyintézet zárószámadását sürgető beszédére Bugyi Antal adott választ, holott válaszadásra csak felelős miniszter jogosult. Ezután összeférhetetlenségi bejelentést tesz maga ellen, mert egy pénzintézet igazgatósági taggá választotta. Az elnök a bejelentést az összeférhetetlenségi állandó bizottsághoz utasítja. Peyer Károly, a következő szónok a költségvetést bírálja, majd a tisztviselőkérdésről beszél. Szerinte a tisztviselői kart az egész országban államosítani kellene. Különösnek találja hogy Csonka-Magyarország többet fordít tisztviselői illetményekre, mint Az ülés lefolyása: Scitovszky Béla elnök tizenkét órakor nyitja meg az ülést Jelenti, hogy Apponyi Albert gróftól távirat érkezett, amelyben köszönetet mond a nemzetgyűlésnek nyolcvanadik születésenapján nyilvánított üdvözléséért. Napirend szerint következik a felhatalmazási javaslat tárgyalása. A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal