Budapesti Hírlap, 1926. július (46. évfolyam, 145–171. szám)
1926-07-11 / 154. szám
1926 július 11. (154. sz.) Budapesti Hírap 5 L—— ?lBBBBIlBBBflBBBBBHniBBBBBBlBBBBBBBBn#BBHBBBBBBHBBBBBBBBBBliBBBBBll!SBBBHBBBBSIBflBBBBBHBBBBBHBHiN iii iimi .................. m ■' n i nr~ is tudod kedves olvasó, hogy mi is a gabietta. Hát az egy kicsiny, lécekből összeszögezett ládika, melybe jó szorosan, szépen sorban berakják a barackot, így azután a szellő is járja, a gyümölcs nem romlik meg és mert levéllel, selyempapírral díszítik, a fogyasztónak is tetszetős. Ahogy a gabrettás kocsi az állomásra érkezik, villámgyorsan rakják a gyümölcsöt a vagonokba. Amikor megtelik a vagon, lemérik, rákapcsolják a vonatra. Délután két óra! Az utolsó ládákat lökik fel a már induló vonatra. A mozdony sivit, a rácsajtókat rácsapják a kocsikra és megy a gőzös . . . Viszi a magyar föld termését, a mosolygó barackokat a németek és osztrákok hazájába. Wsulászi Gábor. Halálugrás a Ferenc József-híd csúcsáról. Ma délután 6 óra előtt izgalmas jelenetnek volt a Ferenc József-hídon járó-kelő közönség szemtanúja. A turulmadárhoz felkuszolt ugyanis Ecsedy Nándor 23 éves lakatos, aki nyomora miatt öngyilkos akart lenni. A turulmadárba kapaszkodó ember lehozatala érdekében kivonult a tűzoltóság, úgyszintén a mentők is, midőn azonban az életunt látta a feléje közeledő tűzoltókat, leugrott a magasból a Dunába. A készenlétben állók kimentették az életuntat és beszállították a Rókus-kórházba, ahol kiderült, hogy egyáltalában semmi baja sem történt. (A rendőrség hivatalos jelentése.) (Saját tudósítónktól.) Forró meleg délután van. A Ferenc József-híd álmosan nyúlik el a Duna fölé, alig egy pár ember lézeng rajta. Egy munkáskülsejű ember, szemérehúzott kalappal, gallér nélkül, furcsán imbolyog a híd korlátja mellett. Kezeit zsebébe sülyeszti, meg-megáll, majd újra nekilódul s mikor a híd ivének — amely egyenletes hajlással visz a híd legmagasabb pontjáig, a turulmadárig — legalacsonyabb pontjához ér, hirtelen elszántsággal felugrik a széles hidivre. Első pillanatban fel sem tűnt a dolog. Nem gondolt rá senki, hogy az igénytelen kinézésű ember és a magasan trónoló turulmadár között kapcsolatot keressen. Fel a turulmadárhoz. Az ember körülnézett egy pillanatra, majd hirtelen félig szaladva, félig kúszva, iramodott neki a lejtős ívnek s mire ez a pár járókelő jobban körülnézett, már ott kapaszkodott a torony rácsozatán, amelynek tetejében nagy fémgömbön a végső cél, a turulmadár volt. A rácstorony aljában megpihent. Elégülten tekintett szét, mint aki túl van a nehezén- Pár pillanatig ült belekarolva a rácsba, hol a járókelőkre, hol a szélesen hömpölygő Dunára nézett, sőt szinte patetikus mozdulattal kitárta szabadon lévő karját, majd a híd felé közeledő vontatógőzösnek integetni kezdett. •Bármennyire is lecsigázta a forró délután a pesti embereket, ez mégis kihozta sodrukból és gyors léptekkel siettek a most már szenzációra éhesek a híd budai oldalán lévő turulmadaras oszlop irányába. Persze az ilyenkor szokásos megjegyzések sűrűn röpködtek. — Szegény, ennek sincs lakása — mondta az egyik, — ott pedig nehezen fog aludni. Majd megindul a vita. — Beleugrik vagy nem ugrik bele. Leesik, nem esik le. — Nem ugrik bele,, hiszen beleugorhatott volna innen a korlátról is — mondta valaki. — Meg aztán, aki bele akar ugrani, az nem áll meg útközben pihenni, nem nézeget szét úgy a világban mint ez ott. A csarnok mellől összeszaladt kofák és nénikék fejüket csóválva, kezüket kötényük előtt összetéve, nem értették az esetet: — Mér teszi az a szegény. Pedig még egészen fiatal! — Ni, most leesik! — sikított az egyik s szörnyüködve kapta két kezét a szeme elé. Emberünk ugyanis hirtelen mozdulattal felállt. De nem esett le, hanem elszántan lekapta fejéről a kalapot, párszor — mintegy búcsút intve — meglóbázta a levegőben s aztán hatalmas ívvel a Dunába hajította. A gyűrött, fekete munkáskalap lassan repült a levegőben. S a pesti ember dehogy törődött most már az emberrel. A kalapot nézte. Még mondogatták is: ■— Milyen ügyesen ledobta, éppen avízbe. Egyöreges, egyszerű kinézésű,, borotválatlan arcú, munkásember hozzá is tette: — No, a kalapját már előreküldte. Mos gyünk maga. Ez alatt az ember újra kúszni kezdett, tovább, feljebb a torony rácsozatán. A turulmadárra nem lehet felmászni. Lent a hídon tömeggé verődött össze a sok járókelő, akik mind a két oldalról, Pestről és Budáról siettek, hogy láthassák a közelmúltban elég gyakran szerepelt furcsaságot: egy turulmadárra mászó embert. Sokan akik kényelmesebben akarták szemlélni a nem mindennapi látványosságot, a Dunaparton, a Műegyetem előtt elhúzódó vasrácshoz támaszkodva várták a fejleményeket. A villamosok megakadtak, a rendőrposztok sürgősen intézkednikezdtek, autók és kocsik hosszú sorban lassan, lépésben haladtak. A turulmadaras ember pedig a szélben lobogó vöröses szőke hajával jobbra-balra tekintgetve kúszott, kúszott. Már a legfelsőbb rácsnál tart. Ott a nagy fémgömb, amelyen a turulmadár áll, hirtelen kiszélesedik, oldalából pedig alulról is jól látható kampók állanak ki. Itt egy pillanatra megtorpant a mászó ember. Egyik kezével a rácsot fogta, amelynek utolsó vasrúdjához ért már, másik kezével a nagy turult tartó gömböt tapogatta, mintha azon csodálkoznék, hogy milyen másként néz ki at közelről, mint onnan alulról. Végre elszántan megindul. A kiálló vaskampókba fogódzva igyekszik feltornászni magát a turulhoz, majd hirtelen meggondolja a dolgot és visszaereszkedik a vasrácshoz. Rágyújt egy cigarettára. Ki tudja, talán azt gondolta: Na, még csak egy cigarettát. Lent az emberek izgalma a tetőpontra hág. Az az érzése az embernek, hogy már mindenki szeretne túllenni rajta. Leugrik, vagy nem ugrik le. Ez a kérdés gyötri a hátrafeszített fejjel lefelé néző embertömeget. Az idő hat óra felé jár s alig venni észre, hogy már közel félórája tart ez az izgalmas látványosság. A kételkedők megszólalnak: — Valami artista lehet, aki mutogatja magát, csak reklám az egész. A magasban cigarettázó elszánt ember pedig ledobja a Dunába a cigarettacsutkáját s újra nekiindul. Most már gyorsabban megy, mint az első kísérlet, egy pár fogás, görcsös kúszómozdulat és ott ül a turulmadár lábánál, ötven-hatvan méter szédítő magasságban a víz felett és megfogja a madár vasszárnyát. Most tűnik csak ki, hogy milyen nagy ez az alulról kicsinek látszó madár, egy ember állva, éppen Iwpy eléri a szárnyát. Az ember megpróbál mindent, hogy feljusson a turulmadár hátára, hogy a szárnyára felülhessen, kapaszkodik, erőlködik, nem megy. A madárra nem lehet felmászni. Megérkezik a tűzoltóság és a mentők A vakmerő ember beleun a kísérletezésbe. Látja, hogy hiábavaló, tehát szépen leül a madár mellé s onnan tekintget körül. Majd újra feláll és integetni kezd a lent állóknak, a Dunán úszó hajóknak és azt a benyomást kelti, hogy búcsúzik az emberektől, búcsúzik a Dunától, a várostól és az élettől. Az asszonyok az izgalomtól sápadtan kiabálnak: — Jajj, leugrik a szerencsétlen. Mindenki szinte lenyűgözve a leugró ember katasztrófájának bénító hatása alatt lélegzetvisszafojtva kimeredt szemekkel, a végsőig fokozott izgalom határán nézett és várt. Az ember pedig fen a turulmadárnál egyre integetett... Ekkor hirtelen a tűzoltók jól ismert szirénájának éles hangja hasított bele a levegőbe. Azemberek fellélegzettek. Mintha nagy nyomástól szabadult volna meg mindenki Örömmel nézték a vágtatva érkező tűzoltó autót, amelyen a motoros tolólétra feküdt összehajtva. Nyomában a mentők piroslobogós kocsija érkezett. A tűzoltók elhelyezkedtek a turulmadár alatt, hangos vezényszavak hallatszottak, a következő pillanatban motorberregés, a tolólétra lassan emelkedni kezd a levegőbe, egyenesen a turulmadár felé. Mind közelebb és közelebb ér a létra felső foka a turulmadár mellett álló emberhez s most már senki sem mert volna arra gondolni, hogy itt még más is következhetik, minthogy a turulmadaras ember szépen belekapaszkodik a létra felső fokába, azon lejön s a rendőr majd felírja a nevét, s aztán az emberek elszélednek. Borzalmas ugrás a turulmadárról a Dunába. Ámde nem ez történt. A tolólétra már ott lebegett a megmenteni óhajtott ember közelében. Lassan beigazították úgy, hogy szépen elérhette volna s túl lehetett volna minden veszedelmen. Az ember azonban, aki úgy látszik az élet helyett mégis csak a haléit választotta, széles mozdulatokkal integetett a tűzoltóknak, jelezve, hogy nem kér a létrából, nem akar lemenni. Ijedten kiáltott fel egy pár hang s a meglepetés moraja zúgott végig a már szinte megnyugodott embereken: • Nem akar lejönni, mégis leugrik! Két fürge tűzoltó kúszik már a létrán, ■hogy a makacskodót lehozza. Az ember még egyre integet, hogy hagyják őt, hagyják őt, nem kell neki semmi és semmiféle segítség. Végre felér az előli kúszó tűzoltó a létra túlsó fokára s látszik, hogy erélyes mozdulattal figyelmezteti a turulmadaras ember, hogy most már igazán elég volt. Alkalmam volt beszélni ezzel az emberrel, aki így mondda el a halálraszánttal folytatott beszélgetést: i — Azonnal jöjjön fel — mondta a tűzsoltó. Erre a turulmadaras szinte rezignáltan, hamisítatlan pesti beszédmodorban válaszolt: i — Kár volt fáradnia, apám, én most úgyis elmegyek! Na, Isten vele! i A pár pillanatig tartó beszélgetés utána mindenre elszánt ember egyszerre hatalmas lendülettel szinte elrúgta magát a madár mellől. A tömeg, amely mindenre el volt készülve, csak erre nem, dermedten nézte ezt a mozdulatot. Egy pillanatig úgy tetszett, hogy az ember a levegőben lebeg.A pillanat igen kis részéig szinte állni látszott, kitárt karral, s aztán fokozódó sebességgel zuhant lefelé ... Egy hatalmas kiállás, sikoltás tört ki a meggyötört nézőkből. Egy páran elájultak, sokan eltakarták a szemüket, hogy ne is lássák a borzalmas zuhanást. Az ember pedig zuhant lefelé, közvetetlenül a korlát mellett a Dunába, amelynek a híd pillérje mellett örvénylő vizében hangos csattanással merült el. Zuhanásában kiterjesztett karral, egyenesen, mintha a levegőben állna, a lábával érte a vizet. A hatalmas loccsanás után mindenki a híd korlátjához iparkodott, hogy láthassa a rémjelenet folytatását. Semmi baj sem történt. Az elmerült ember után hiába néztek, hiába várták, hogy felbukkanjon azon a helyen. Alig telt el egy pár másodperc, a mentőautó hangos szirénadugással rohant a Duna partjára, hogy szükség esetén azonnal kéznél legyen, a partról pedig két csónak indult el. Egyszerre csak jó messze attól a helytől, ahol elmerült, megjelent a már ismert vörösesszőke koponya, majd kiemelkedett a halaira szánt életunt feketekabátos válla és mindenkinek csodálkozására, egyenletes tempókkal — mintha semmi sem történt volna vele, — úszni kezdett a közeledő csónak felé. Egy pár evezőcsapás, egy lendület és az előbb még közel hatvan méter magasban lebegő fiatalember ott feküdt a csónakban. Jól láthatni, amint felül, — mintha álomból ébredne — s végigsimitja arcába hulló vizes haját. Már a parton vannak, ahová most seregestől csődül a borzalmas látvány részleteit újra és újra mesélő, szomszédjának magyarázó néző, — kiemelik a csónakból, nagy barna pokrócba csavarják s már ott fekszik a hordágyon az autó sötét homályában. Előbb még a levegőben, majd a Duna mélyén, most pedig a mentőautóban, amely sebesen robog tova. * Ezelőtt tíz és egynéhány évvel Csipcsala László mozifelvétel céljaira feláldozta magát: a turulmadárról fejest ugrott a Dunába és halálát lelte. Csipcsala nagyon szegény volt, pénzt és nevet akart magának szerezni. Ma Ecsedy Nándor, szintén igen szegény, névtelenül akart a halálba menekülni: a turulmadárról, a 60 méter magasból a Dunába ugrott. Kutyabaja sem lett. A rendőr mindenesetre felírta. Vagy talán mozifelvétel készült erről az esetről is? 9 (■■sí M Túlzsúfolt raktárunk apasztása miatt rendkívül olcsó leszállított áraink még érvényűen vannak! 4 méterig selyem, szövet, vászon- és mosó-ARAD a már leszállított árakból e héten még külön HUNNIA Divatáruház, ^ ■os engedmény! Ifálvin-tér 6 B aa m Ba m m B9n B* mu B n 3 Butti H OSE R9BBB1 IBBBBI Abdel Krímet internálják. Paris, júl. 10. A marokkói kérdéssel foglalkozó francia és spanyol delegátusok ma tartották meg utolsó ülésüket. A jövő héten Briandi és Primo di Rivera, akit hétfőn estére várnak Parisba, aláírjákaz egyezményt. A hivatalos közlést előreláthatóan kedden teszik közzé. Spanyol forrásból a következőképpen ismertetik az egyezmény fővonalait: Katónál tekintetben továbbra is megmarad az eddigi együttműködés, az esetleg teendő intézkedéseket a két vezérkar egyetértően rendeli el. Azokat a spanyol hadizónákat, amelyeket a francia csapatok tartanak megszállva, most már átveszik a spanyol csapatok. „ Abd el Krímet egy szigetre internálják, amely a sadagaszkári kormányzó alá tartozik. A számkivetés tartamára vonatkozóan még nem egyeztek meg: Franciaország hat évet javasol, Spanyolország ellenében életfogytig tartó számkivetést akar.