Budapesti Hírlap, 1926. augusztus (46. évfolyam, 172–196. szám)

1926-08-01 / 172. szám

ár­va­m Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Kifli*,té.l­ánki Egy hónap.. 90.000 koron*, negyedén. 139.000 kanna. Ausztriában agy példány ára hétköznap 30 Gronelien, vaaárnapon 40 ITraarkan Egyaa k­án­ána hétkSxnap 2000 kor. KffliSldra az nlSfixaláa káténaaaaa Blrdetéeakat Bndapestoa fairara allédra blrdaUlrada. Főszerkesztő: Csaj­thay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Vasárnapi szám ára 4000 korona Budapest, 1926. XLVI. évfolyam, 172. szám. Vasárnap, augusztus 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: VIll. kerület, Rükk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-kurut 5. sz. Telefonszámoló: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Levélcím: Budapest 4. Postafiók 55. Lesz és lehet-e nemzetközi büntetőtörvényszék? írta Faluhelyi Ferenc dr. pécsi egyetemi tanár. A Temps mai száma közli a brüsszeli nemzetközi büntetőjogi kongresszus hatá­rozatát. Létrejöttében nincs semmi része a volt központi hatalmaknak és Svájcnak sem, amelyek még mindig tüntetően távol­­tartják magukat az ezen kongresszust ren­dező, és egyoldalú politikai célok szolgála­tában álló Nemzetközi Büntetőjogi Egyesü­lettől. Hogy ez a magatartás fölötte meg­okolt volt, kiderül a kongresszusnak alább egész terjedelmében közölt határozatáb­ól, amely élével megint a volt központi hatal­maik ellen fordul. A jelentés szerint a kongresszus szerdán azt a kérdést tette megvitatás tárcsává, vájjon van-e helye nemzetközi büntetőbírás­kodásnak és ha igen, miként kellene azt megszervezni. A kongresszusnak több tagja felszólalt ebben a fölötte jelentős kérdés­ben; nevezetesen M. Donnedieu de Vabres, az egyik francia delegátus, aki a bü­ntető­­bírói hatáskört a hágai nemzetközi bíró­ságra kívánta átutalni, úgyszintén Pellat román és Rolin belga delegátus, akik egy véleményen voltak. Az ő közös fogalmazá­sukban született meg aztán óriási többség­gel a kongresszus határozata, amely m­in­­denekelőtt is megállapítja a tételt, hogy a nemzetközi büntetőbíráskodásnak igen­is helye van.­­ Már maga ez az alaptétel is rendkívül veszedelmes megállapítás, de még súlyo­sabbak a részletmegállapítások. Ezek so­rán ugyanis ki van mondva az, hogy a fel­állítandó nemzetközi büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik az államok részéről elkövetett minden igazságtalan támadás és a nemzetközi jognak minden megsértése. Ez a bíróság hivatott megállapítani az egyéni felelősséget is az ilyen állami nem­zetközi bűncselekmények elkövetéséért és köteles elbírálni az azokkal összefüggő minden fajta bűntetteket és vétségeket. Végül pedig ennek a bíróságnak hatáskör A Budapesti Hírlap mai száma 24 oldal. * Forradalom Felsőpalojtán. írta Maróthy Jenő. Nem olyan falu ez a Felsőpalojta, mint a többi. Nagy-Zólyom megye (ez is akkor lett nagy, mikor a többiből meg négy or­szágot csináltak) széltében-hosszában ki­­vakaródznak már a tótok becsületes zsupfedeles házaikból: itt is, ott is büszke cseréptető emeli a porta tekintélyét, ho­lott pedig annál csak az eternitpala na­gyobb fényűzés, hanem azzal legfeljebb­­ Rothschild fedezheti a házát, ha ugyan maradt neki pénze a háború után. Felső­palojta elfordítja szemét a korszellem he­gyeket lépő lábnyomától s nem enged a szalmatetőből. — Mit? Hogy az unokák rosszabbak legyenek, mint a nagyapáik? Ki hallott már ilyen bolondot? — Hiszen igaz: a tűz nehezebben kezdi ki, a szél ne­hezebben bolygatja meg a cserepet, de hát ugyan mikor volt utoljára tűz, vagy em­lítést érdemlő szélvihar Felsőpalojtán? — Vagy huszonöt év előtt. Egészen más az, ha például Dacsólamon cseréppel fed az utolsó zsellér is, mikor ott minden ház­ban három gyújtogató lakik. Felsőpalojtán­­ csak a mennykő gyújtogat, azt pedig ki-­­ játszani se nem szabad, se nem illik, mert olyan helyről jön, ahol kétszer is meggondolják, kinek üssenek vele a nyaka közé. Már ha valahol ilyen gyermeki bizalom­mal néznek a Gondviselés szemébe, ott az elemek is megemberelik magukat s félre­­állanak, nehogy magukra haragítsák a gazdájukat. Az a huszonöt év előtti tűz vajmi kevés kárt tehetett a faluban, mert ma már nyoma se látszik. A falu végéről nézve olyan észrevétlenül finom szín­átmenettel sorakoznak egymás mellé a szoros időrendben épített házak zsuptetői, mint valami családfa lombjai. A legelől állók szalmája sárga, mint a búzavetés, a sárga szín csendesen átmegy a dohány­barnába, hogy még hátrább helyt adjon a jól kis­zitt cseréppipa szépia szik­ének. Odább deresedő foltok ütköznek elő a sö­tét alapból, kezdődik az öregkor, őszül­nek a házak s bizonyára meg is fognak halni, de ahhoz még egy kőhajitásnyi út kell; mire megtesszük, az ősz szalmaszá­lak helyét ragyogó zöld moha lepi be s az a néhány ház, mely a hegy lábához la­pulva valamikor falut inditott magából, mélyen csüngő, roskatag, smaragdszin ereszével alig különbözik a temető sir­­dombjaitól. Van­­ aztán valami egyéb is, ami mesz­­sziről figyelmezteti a járókelőket, hogy rendkívüli helyre tévedt. Az utcára néző muskátlis ablakok szem­­­üldöklve között sima kőtáblára vésve ott áll a tulajdonos neve, fölötte pedig egy­­egy gyümölcsnek, állatnak vagy haszná­lati tárgynak domborművű képe, aszerint,­­ hogy a ház építője mit választott családi szimbólumául, így került a százhúsz hol­das Kulik Palyo piros betűs neve fölé a Vénusz-alma, Kapuszta Gyúró pléhtáblás ablakai közé pedig a hurkatöltő. Az egyik — Felsőpalojta heraldikusai szerint — azt jelenti, hogy Palyót suhanckorában almalopáson érte a jegyző s úgy elpá­holta, hogy két hétig min tudott ülni. Ez alatt az idő alatt szállt annyira magába, hogy elhatározta, miszerint vagyont gyűjt s almát élete végéig csak a saját fáiról kóstol. Sikerült is neki fogadalmát meg­tartania s most övé a legnagyobb gyümöl­csös a faluban." Kapuszta Gyúró esete már kényelme­sebb természetű. Nagybátyját, Kapuszta Janót, az esküvője előtti napon hurkatöl­tés közben megütötte a guta. A vagyon Gyúróra szállt, hatökrös gazda lett belőle, azonban a kegyeletes ember létére nem felejtette el, hogy szerencséjét egy rozs­dás hurkatöltőnek köszönheti. Hanem mindezeknél több erkölcsi bá­torságra mutat Sztrapacska Miso példája, aki vastagnyaku kétliteres üveget pingál­­tatott a háza elejére s mikor a szomszé­dok nagy fejcsóválva más jelvényre akar­ták kapacitálni, türelmetlenül legyintett. — Ejh, sohse povedáljatok nekem, ba­rátaim, — hiszen hiába mázoltatnék ök­röt vagy szamarat az üveg helyébe, azért csak mindenki tudná közületek, hogy két liternél kevesebb bort az orrom alá se viszek. Ezt csinálja Miso után a Gótai Alma­nach . . . Pedig amiben igazán nehéz volna Felső­­palojtát utánozni, az csak most követke­zik. Ez pedig szerényen mondva, se több, se kevesebb, minthogy a kovácsmű­helytől a hegyoldalba épített ökörisájtóig nincs ember a faluban, aki ne járna el vasár­­naponkint a templomba. Mintha maga Gábor arkangyal lebegne a csillagbuzogá­­nyos torony fölött, kora reggeltől kezdve ünnepi ruhába öltözött emberrajok tódul­nak egymás sarkát taposva a szentelt falak közé. Ámde ne gondolja azt senki, hogy például Katusin Palyo aranyozott búzakalászokkal díszített kalapját tarkó­jára vágva, akkor állhat be a menetbe, amikor neki tetszik. Ohó! Első az öreg­asszonyok csoportja. Azok ébrednek a leg­korábban s jog szerint is övék az első­ség, mert legközelebb állván az örök álom küszöbéhez, annyi ájtatosság gyűlik össze bennük, hogy reggeli hat órától déli ti­zenkettőig is alig győzik a Mindenható zsámolya elé teregetni. Már a második éneket húzzák Kulkainé irányítása mel­lett, mikor úgy hét óra tájban megérkez­nek az aggastyánok. Csupa 60—80 éves férfi, kék-piros virágokkal kihányt bá­ránybőr ködmönben (kánikulában venni annak igazán hasznát), rezes arcokkal,­ cserzett nyakakkal, melyeken egy-egy ak­kora repedés vonul végig, mint száraz­ság idején a Hruskár-hegy vörös agyag­ján. Utánuk következik a falu gerince, a javakorabeli aszonyok s férfiak tábora s mire a toronyban elsőt harangoznak, be­tódul a nyugtalan fiatalság is. Az marad utoljára, bizonyára azért, mert ők még csak most követik el a bűnöket, amiket később majd le kell vezekelniük. Hanem aztán meg is hallgathatja akárki azt az éneket, amivel a hatféle hangnem­ből álló vegyeskar a templom gerendás padlását ostromolja. Borotvaélnél véko­nyabban sikít a szoprán, szélvészként ül­dözi a tenor, a basszus pedig, akárcsak valami elszabadult titán, bőgve rázza a hegyeket alattuk mind a két változatban: öregek és fiatalok ajkán tombolva, hogy az orgonaszó, mint a kelepcébe került róka, hol előre szalad, hol közöttük kul­log, hol hátul maradozik s behúzott fark­kal menti nyomorult életét erősebb ve­­télytársai elől. Akkor aztán egyszerre csend lesz. A szószéken megjelenik Dereczkey tisztelendő ur, felolvassa az igét s kivág egy olyan 5500 Magyarország gazdasági jövője, irta Hadik János gróf. Budapest, jul. 31. A háború, a forradalom, a megszál­lás és reánk nézve katasztrofális béke­kötés az ország gazdasági életét alap­jaiban rendítette meg. Felbomlott az évezreden át kialakult gazdasági hely­ség, Csonka-Magyarországnak a nem­zetközi gazdasági helyzetbe való be­illeszkedése is elvesztette régi harmo­nikus voltát. Az a sok csapás, amely érte az országot, ráadásul az amúgy is gyenge magyar tőkeerő nagy részét is elpusztította. A gazdasági romlást okozta még a kommunizmus letörése utáni években folytatott és a helyzete­ket ki nem használó helytelen pénz­ügy-gazdasági politika. Ezek a tények okozták azt, hogy az ország gazdasági élete a teljes összeomlás előtt állott. Egész új utakat kellett keresni az or­szág gazdasági életének megmenté­sére és újjászervezésére. Téves az a hit, mintha az ország pénzügyeit és gazdasági életét a nemzetközi tőke igénybevétele nélkül rekonstruálni lehe­tett volna. Mert ha volt is a szanálás megkezdése előtt olyan időszak, ami­kor ez talán sz­­krétföld segítsége nélkül lehetséges lett volna, ez azért nem történhetett meg, mert elmulasztottunk olyan intézkedéseket, amelyek alkal­masak lettek volna a belső hitelélet terén a megszűnt bizalmat helyreállí­tani. Enélkül önerőből egészséges ,pénzügyi és gazdasági politikát foly­tatni nem lehet. Az első feladat mindenesetre a meg­rendült állami pénzügyek helyreállí­tása volt. Ez 1924-ben a Népszövetség támogatásával meg is indult. Bud János pénzügyminiszter ezt a nehéz, nagy munkát teljes sikerre vezette. E siker elérését a nemzet nagy áldozat­készsége és Smith Jeremiás népszövet­ségi főbiztosnak irányunkban tanúsí­tott példátlan jóakaratú támogatása biztosította. Az államháztartás egyensúlyának és pénzünk stabilitásának biztosításával párhuzamosan meg kellett indítani a magángazdaságok rekonstrukcióját is. Ez irányban komoly lépések történtek. Az, hogy már a múlt év költségveté­sében sikerült a pénzügyminiszternek 180 millió aranykorona, és az idei költségvetési évben a július közepén közzétett beruházási program szerint mintegy­­ 115 millió aranykorona hasz­nos beruházást biztosítani, ez oly tény, mely alkalmas arra, hogy a nagy tőkehiánnyal küzdő országban a gazdasági vérkeringést megindítsa. Ezek a beruházások megindítják a mintegy tizenegy év óta sínylődő gaz­dasági élet rekonstrukcióját, fokozzák ezúton a munkaalkalmat és a hitel­élet alátámasztására új tőkeképződé­seket tesznek lehetővé. Az állam pénzügyeinek rendezése az ország felé irányította a külföldi tőke bizalmát, így sikerült a pénzügy­miniszternek megoldania a hosszú­lejáratú mezőgazdasági hitel kérdését, a vidéki városok kölcsönü­gyét és a vármegyék kölcsönének kérdését is. gazdasági életet alátámasztó eze­­rnyt a hitelakciókat megfelelő körül­tekintéssel folytatni kell, mert csak a hiányzó tőke pótlásával lehet megte­remteni azokat az alapokat, amelye­ken a gazdasági élet egészséges fej­lődése biztosítható. Arra kell töreked­­ni fejl, hogy hiteléletünkben mielőbb normális kamatpolitika érvényesüljön, mert a mai kamatterhek a gazdasági élet fejlődését megbénítják. A külföldi tőkén kívül előmozdíthatja ez a belső tőkeképződést is, amely már meg­indult és amely kívánatos, hogy minél erősebben fokozódjék. Az ország jövő sors­a a termelésen nyugszik. Minden eszközt fel kell használni a termelés előmozdítására. De e kérdésben csak akkor lehetne igazi sikereket elérni, ha úgy a mező­­gazdaságot, mint az ipart illetőleg tervszerű program dolgoztatnék ki. Az ily program tenné lehetővé annak meg­ítélését, hogy mit lehet a magángaz­daság saját erejéből, mit az állam tá­mogatásával és mit a külföldi tőke bevonásával beérni? A legnagyobb súlyt kell helyezni az ország érdekeit szolgáló kereskedelmi politikára. Minden akadályt el kell hárítani a kereskedelmi élet szabad mozgása elől. Nagy érdek a kü­lállamokkal való kereskedelmi szerződések megkötése. Magyarország kész is erre, amint azt az eddig megkötött szerződések igazol­ják, azonban nem jöhetnek létre szer­ződések olyan államokkal, amelyek egyoldalú áldozatokat követelnek tő­lünk. Ha az itt kifejtett gazdasági elvek fogják irányítani Magyarország poli­tikáját és ugyanakkor anélkül, hogy az államháztartás egyensúlyát kockáz­tatnánk, az adóterhek jelentékenyebb csökkentésén fogunk dolgozni, akkor az ország regenerációja elé bizalom­mal nézhetünk

Next