Budapesti Hírlap, 1926. augusztus (46. évfolyam, 172–196. szám)

1926-08-13 / 182. szám

8 nagy csomaggal, amely a karját majd le­szakította. Hát bár ez furcsa kaland volt, eszmél fel Kuli, aztán csak­ elfogja a kí­váncsiság s bemegy egy másik kapu alá, hogy megnézze, mit hurcolt félórán keresz­tül. Nehéz fa­tömb esik ki a papiros csomag­ból, rápingálva a gyalult felére tökéletlen vonásokkal, de felismerhetően egy vén kecske. Nagy Emil mint elnök. Derűs jelenet a jogászok világ­kongresszusán. A Bécsben ülésezett International Law Association köréből kaptuk az alábbi jóízű kis közleményt: Az angol központ Nagy Emilt kérte föl arra, hogy a léghajózással és a rádióval kapcsolatos jogi kérdéseket tárgyaló bizott­ság ülésén elnököljön. Nagy Emil németül, franciául és angolul egyformán jól beszél­vén, nagyon jó és gyors elnöknek bizonyult ilyen sok nyelven beszélő nemzetközi ta­nácskozás számára. A­ német felszólaláso­kat mindjárt maga lefordította az elnöki székből angolra, az angol felszólalásokat elmondta németül azoknak, akik nem tud­nak angolul. A francia felszólalást pedig franciául igazgatta. Barrat amerikai hírne­ves ügyvéd tréfásan azt indítványozta, hogy tegyék meg örökös elnökké, mert ilyen gyorskezű­ chairman-t nem kapnak még egyet. A tárgyalás során nagy vita merült föl abban a kérdésben, hogy föntartsák-e a nemzetek, tekintettel a rádióra, azt a régi római jogi tantételt, hogy akié a föld, azé a levegő, az éther tulajdona is, fel egészen a végtelenségig. Az előadó — angol jogász — azt javasolta, hogy a földterület tulajdo­nosának a nemzeti szuverenitását tartsák fönn az étherre nézve a rádiószikra hatal­mának ellenére is s az éther eme régi tulaj­donjoga legyen az alapja a jogszabályok alkotásának. Egy másik angol jogász ezzel szemben azt az álláspontot foglalta el, hogy a rádió­val szemben föl kell adni az éther tulaj­donjogának eme régi római jogi tantételét, hisz úgyse tudja ezt a jogot egyik állam se megvédeni a rádiószikrával szemben, mert még nem pipált olyan csendőrt a világ, amelyik a rádiószikrát meg tudja állítani a határon s igazolásra tudja felszólítani. Vé­gül a szónok így kiáltott föl: „Fel kell adni a jogrendszernek egy olyan jogot, amit úgyse tud megvédeni; a jog­rendszer csak olyan jogokat ismerjen el, amikre nézve meg tudja adni a jogosultak­nak azt a teljes biztosítékot, hogy joguknak tényleges érvényt is tud szerezni az állam." Melyik álláspont helyes? A kétféle felfo­gás között választani kellett. A helyzet már­­már azzal fenyegetett, hogy szavazással kell eldönteni a vitát, amikor imigyen szólalt meg felülről az elnök: " Az utóbb felszólalt honourable gentle­man felfogását nem tehetem egészen ma­gamévá, mert a jogrendszer az étheren kí­vül bizony ismer még egy igen nevezetes másik dolgot is, ahol az állam nem tud egész bizonyossággal tényleg is érvényt sze­rezni a jogilag jogosultnak s ez az­­ asz­­szonyi hűség. A férjnek ehhez kétségtelen joga van a jogrendszer szerint, de kérdem én, hogy ennek ellenére, képes-e arra az állam, hogy jobban biztosítsa a férjek szá­mára a feleség hűségét, mint a rádiószikra ellen az éther tulajdonjogát s ez a tény mégse elég ok arra, hogy föladjuk a házas­ság intézményét, amit a honourable gentle­man az éther tulajdonjogára nézve akar ... Óriási kacajban és tapsviharban végző­dött az elnöki szó s nem került az éther tulajdonjoga szavazásra, mert mindenkit meggyőzött a hasonlat, hogy bizony azt étheren kívül van a jogrendszer által nem biztosítható egyéb jogosultság is . .. M­E­G­J­E­L­ENT MOLNÁR FERENC RIVIÉRA A nagysikerű vígjáték a szín­házi szezon jelentős eseménye. Ára 27,500 korona. Kapható és megrendelhető a BUDAPESTI HÍRLAP könyvkereskedésében, VIII., József­ körút 5. szám. Budapesti Hírlap 1926 augusztus 13. "(182. sz.) A magyar filmszínészképzés. Néhány nappal ezelőtt még hangos volt a budapesti sajtó a magyar filmügytől. A lapok pártállásra való tekintet nélkül fog­lalkoztak a magyar filmgyártással és az ezzel kapcsolatos imagus-üggyel. Mindenki visszaemlékezik arra a sajtókampányra, amely megindult a filmgyártást megindító szerv ellen, a Filmipari Alap ellen, csak azért, mert a színpadi szerzők és színészek részvénytársasága, a Mágus R.­T., nem ka­pott filmgyártás céljaira 30.000 dollár kölcsönt anyagi garancia nélkül. Termé­szetesen a nagy garral megkezdett sajtó­hadjárat a Filmipari Alap ellen eredmény­telen volt. A felsorakoztatott érvek sem­mivé váltak a Filmipari Alap jegyzőköny­vének nyilvánosságra hozatalával. A közön­­ség a Filmipari Alap jegyzőkönyveinek le­­közlése után meggyőződött arról, hogy a Mágus-ügy nem volt más, mint néhány ember egyéni ambíciójának kielégítése. A Filmipari Alap pillérei a hadjárat után még szilárdabban állanak. Ennek kizáró­lag csak az a magyarázata, hogy a Film­ipari Alapban tömörült egyének, Pekár Gyulával az élükön, azt a célt tűzték ki ma­guknak, hogy minden akadályon keresztül­viszik a magyar filmgyártás zászlaját. Néhány évvel ezelőtt még teljes erővel folyt a munka a filmgyárakban. A magyar filmek diadalmasan járták be az egész vi­lágot, mindenhol dicsőséget és megbecsü­lést szerezve a magyar névnek. Azóta köz­bejöttek a rossz gazdasági állapotok, ame­lyek szinte letörölték az európai filmpiac­ról a magyar filmeket. Évekig szüneteltek a magyar filmgyárak. Sötétek lettek a még nemrégiben vakító fénnyel kivilágított mű­termek és a sokezer­ filmmel foglalkozó ember kenyér nélkül került ki az utcára. Egy része külföldre vándorolt, ahol leg­erősebb támaszai lettek a világ filmgyár­tásának, más része itthon maradt, kínlódni és nyomorogni, mert élt bennük az a fana­tikus hit, hogy az elbukott magyar film­gyártás újra fel fog diadalmasan támadni és különb pozíciót fog kivívni, mint amilyent azelőtt a világpiacon elfoglalt. A filmgyártás megszűnésével évenként több mint egymillió dollár ment ki az or­szágból csak idegen filmekért. Éveken ke­resztül egy-egy millió dollárral csökkent a magyar nemzeti vagyon. Ebből a pénzből Magyarország soha egy garast sem látott és nem is fog látni vissza. Ez a nemzetgazdasági károsodás kény­­szerítette az illetékes faktorokat, hogy mélyebben foglalkozzanak a filmüggyel. Hosszú hónapokon át ankéteztek az illeté­kesek, míg végre Pekár Gyula elnökletével megalakult a Filmipari Alap. A Filmipari Alap a folytonos támadások és gáncsosko­­dások ellenére néhány héttel ezelőtt olyan megállapodásokat kötött, amelyeknek kö­vetkeztében néhány nap múlva megkezdő­dik a magyar filmgyártás újjáéledése. Né­hány nap múlva újra száz és száz munka­­nélküli magyar ember fog kenyérhez jutni. Néhány nap múlva megkezdődik az a munka­, amelynek következtében az építő­ipar, a fémipar és a faipar újra bekapcso­lódik a filmgyártásba, mint egypár évvel ezelőtt. Nemzetgazdasági szempontokból rendkívül óriás horderejű a filmgyártás megindulása. Tudnunk kell, hogy Ameriká­ban, sőt a legyőzött Németországban is a harmadik iparágnak számít a filmipar, amely száz és százezer embernek ad ke­nyeret. Mivel csak napok választanak el az újjáéledéstől, kénytelenek vagyunk rátérni azokra a filmmel kapcsolatos lehetetlen állapotokra, amelyek a filmszakmában dúl­nak. Főképpen a filmszínészképzés körül történnek ma Magyarországon a legna­gyobb visszaélések. A magyar filmiskolák áldozatai. Tudvalévően évek óta működnek Ma­gyarország területén, de főképpen Budapes­ten azok az úgynevezett „filmakadémiák", amelyek gyárilag produkálják az elhelyez­kedni nem tudó filmszínészeket. Nagyhangú hirdetésekkel és fizetett kommünikékkel bolondították el a­­leszegényedett középosz­tály ideális lelkű gyermekeit. Hiszen min­dig megvolt a vágy a fiatalságban „a vi­lágot jelentő deszkák" iránt. A csodálato­san elkészített és kitűnően megrendezett amerikai és német filmek piacra kerülése óta ez a vágy a „világot megváltó" film­vászon felé tolódott el. A moziban az em­berek önkéntelenül is beleélték magukat a hős, vagy a hősnő szerepébe. Pola Negri, Mary Pickford, Rudolf Valentino és ezek­nek száz és száz társa csodálatos álmokat és vágyakat ébresztett az egész világ fiatal­ságának szívében. Természetesen ezek a vágyak a gazdagság, a hit és a dicsőség felé szálltak. Ezeket a vágyakat csak növelték a színházi krónikások hangulatos cikkei, amelyekben a karriereket túlságosan kiszí­nezve tálalták fel az olvasóközönség elé. Talán nem rosszakaratból, hanem túlbuz­­galomból ezeknek a karriereknek a megírá­sánál csak a hirt, a dicsőséget, a vagyont emelték ki. Ezzel szemben sajnálatos mó­don elfelejtették megírni, hogy míg Chap­lin elérte mai pozícióját, a addig évekig mint rongyos, kóbor artista nyomorogta keresz­tül Amerikát. Amikor egyik vagy másik csodálatosan játszó filmszínésznő életrajzá­­ról volt szó, elfelejtették megírni, hogy éh­bérért éveikig statisztált egyik vagy másik színháznál, évekig kínlódott, harcolt az ér­vényesülésért. Elfelejtették megírni, hogy ezer és ezer Pola Negri- és Haroldf Lloyd­­jelölt van, akiknek tehetségük van arra, hogy világhíresek legyenek, még ma is nyo­morognak, még ma is küzdenek az érvé­nyesülés reményében. Hogy mikor sikerül nekik feljutni az elsők közé, nem lehet tudni. Lehet, hogy soha. Ezek a gombamódra szaporodó filmaka­démiák zsúfolásig megteltek azokkal a hi­székeny emberekkel, akik az érvényesü­lésért otthagyták tisztességes polgári fog­lalkozásukat és mint a gyerek a szivárvány után, úgy szaladnak még ma is az után a cél után, amelyet talán sohasem érnek el. Ezek a filmiskolák milliókat szedtek­­ki és szednek ki még mindig ezektől a hiszékeny emberektől és végül elbocsátják őket egy pergamentre írott úgynevezett bizonyít­vánnyal, amely tanúsítja, hogy ezt vagy amazt a filmművészeti iskolát látogatták. Természetesen ezekkel a bizonyítványokkal nem mehetnek sehová, már csak azért sem, mert nincs hová menni. A­mellett, hogy évekig nem gyártottak Magyarországon filmet, e mellett a filmiskolák évekig gyár­tották­­ százszámra azokat az embereket, akik filmszínészeknek nevezték magukat, a­nélkül, hogy filmben valaha is szerepeltek volna. Így következett be azután az a hely­zet, hogy száz és száz tisztességes ember került az utca fertőjébe, csak azért, mert hagyta magát elbolondítani azok által az álmok által, amelyeket jól érthető okból a filmakadémiák és iskolák vezetői a tömeg elé varázsoltak. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy szükség van éppen most a magyar film­gyártás előestéjén, képzett, intelligens film­színészeikre, szükség van valóban gondosan és lelkiismeretesen tanító filmiskol­ákra. Azonban ezekbe az iskolákba csak azo­kat szabad felvenni, akik ug­y újok, mint tehetség szempontjából filmre valók. Véget kell vetni ezeknek a lehetetlen állapotok­nak, hogy egy pár millió koronáért min­denkit filmszínésszé varázsolnak, természe­tesen a legcsekélyebb elhelyezés lehetősége nélkül. A Filmipari Alap és Filmtanács elnö­ke, Pekár Gyula, már régebben látta ezeket a visszás állapotokat és tudomásunk szerint n néhány hónappal ezelőtt beadvánnyal for­dult a kultuszminisztériumhoz, hogy ezeket az erkölcsi mételyt okozó filmintézeteket csukják be, vagy helyezzék a legszigorúbb állami felügyelet alá. A magunk részéről legszívesebben látnánk, ha állami támoga­tással egy münchenihez hasonló filmakadé­mia alakulna, amelyben kizáróan a filmhez valóban értő és a filmmel valóban foglal­kozó emberek oktatnák az arra megfele­lőket. A jó színész még nem filmszínész. Nagy csodálkozással látjuk, hogy a Bu­dapesti Színészszövetség szinte kisajátítja magának a magyar filmgyártás területét. Mindenhol, ahol diadalmasan tör utat ma­gának a filmgyártás, a siker abban rejlik, hogy nem színpadi színészekkel dolgoztak, hanem a film szédületes technikáját tudó és megértő filmszínészekkel. Az amerikai filmgyártás csak azért lett naggyá, mert nem beszélő színészekkel dolgoztak. A szín­padi színész a hangjával fejezi ki azokat az érzelmi viharokat, amelyeket a filmszínész arcjátékkal produkál. A színpadi színész gesztusa, mozgása mindig a hangjához iga­zodik. Ennek megfelelően egy színpadi szí­nész soha nem lehet kitűnő a filmen. Ha körülnézünk, mindenhol azt látjuk, hogy ezer és ezer színpadi színész közül csak egy­­kettő tudott óriási eredményeket elérni. Moissi, Paul Wegener, a világ legnagyobb színésznagyságai közé tartoznak. Ezzel el­lentétben filmsikerük hallatlanul csekély és aránytalan a színpadon elért sikereikhez. Azonkívül a beszélő színészek szinte hozzá­nőttek a színpadhoz. Egy Márkus Emília, egy Jászai Mari sohasem kelthet olyan cso­dálatos illúziót a filmen, mint a színpadon. Hiányzik a behízelgő hang, amellyel a nézőt behunyt szemmel is illúzióba lehet ringatni. Ezért a Színészszövetség mai álláspontjával szemben az illetékeseknek rá kell feküdniük észszerű filmszínészképzésre. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy amint már megírtuk, állami filmakadémiát létesítsenek. Az állami filmakadémiákon csak az arra megfelelőket, a legszigorúbb rostálás után vegyék fel és a tanfolyam vagy az évfolyam elvégzése után biztosítsák azoknak az újjáéledt magyar filmgyártásban az elhelyezést. Akkor majd megszűnik az az erkölcstelen helyzet, ami dúl, akkor majd végeszakad annak az álla­potnak, hogy évenként száz és ezer embert bolondu­tsanak el csak azért, hogy néhány úgynevezett tanár úrnak legyen miből köny­­nyelműen megélnie. Az intelligens közép­osztály gyermekeire van szó, akiket meg kell menteni nemcsak az anyagi kizsákmá­nyolástól, hanem­­ az utcától is. Ezért a Filmipari Alap és a Filmtanács­hoz intézzük ezeket a sorokat. Pekár Gyula eddigi munkásságával megmutatta, hogy nem érdemtelenül került a filmgyártást fel­támasztó kormányszerv elnöki székébe. Pe­kár Gyulának a magyar filmgyártás és a magyar kultúra érdekében a legközelebbi jövőben változtatnia kell ezeken az állapo­tokon. Ha ez megtörtént, csak akkor be­szélhetünk a magyar filmgyártás reneszán­száról és csak akkor beszélhetünk a magyar kultúrát külföld előtt is reprezentáló ma­gyar filmről, amely közelebb visz bennün­ket nemzetgazdasági és propagandisztikus szempontokból a régi Nagymagyarország határaihoz. Fordulat a cseh vámtárgyalásban? Prága, aug. 12. (Saját tudósítónktól.) A cseh-magyar vámtárgyaláson a mai napon, úgy látszik, fordulat állott be. A cseh kormány, miután a provizóriumra nézve a mai napig meg­állapodást kötni nem sikerült, holnap pe­dig lejárnak a magyar lisztre és gabona­­neműekre engedelmezett minimális vámok, ez utóbbiak érvényességét e hónap 31-ikéig meghosszabbította. Ezt a meghosszabbítást a csehek a maguk részéről nagy előzékeny­ségnek tekintik s azt hiszik, hogy annak kedvező hatása alatt a hónap végéig a provizórium bizonyosan, sőt esetleg a vég­leges kereskedelmi szerződés is létrejön. Prága, aug. 12. (Cseh Távirati Iroda.) A Magyarország­gal való gazdasági kapcsolatok rendezésére július 31-én Prágában újból megkezdett tárgyalásokat folytatják. Tekintettel arra, hogy a mindkét részről szóvá tett tarifa­­egyezmény kötésével összefüggő munkála­tok befejezése még bizonyos időbe kerül és a tárgyalások technikai okokból nem fe­jezhetők be az 1926. július 17-iki, 134. számú kormányrendeletben megállapított határidő alatt, a cseh kormány a magyar kormány kérésére hozzájárult ahhoz, hogy e munkálatok befejezése végett ezt a határ­időt ez évi augusztus 31-éig meghosszabbít­sák. A két küldöttség legközelebbi teljes ülése e hónap 16-án, hétfőn lesz. Csökkentik a francia had­sereg készültségét. Paris, aug. 12. Painlevé hadügyminiszter tegnap a kama­rában két törvényjavaslatot nyújtott be, a­mely a katonai szolgálati idő leszállítását, a hadsereg újoncozásáról szóló új határo­zatokat és a katonai alakulatok tényleges állományának alakítását öleli fel. London, aug. 12. A Daily News szerint az a határozat, hogy a rajnavidéki megszálló csapatokat csökkentik, a brit csapatokat csak kevéssé, vagy egyáltalában nem érinti. Angliának ezen a területen pillanatnyilag 8—9000 em­bere vám és ennek a létszámnak a további csökkentését nem tartják szükségesnek. A megszálló csapatok létszámcsökkentésének végrehajtására irányuló tervezetek kidolgo­zása előrehaladott állapotban van, azon­ban még számos részletet kell kidolgozni, mielőtt a tényleges visszavonás elkezdőd­hetnék. Az első csapatokat valószínűleg augusztus utolsó hetében szállítják el és a létszámcsökkentés szeptemberben fejeződik be. A létszámcsökkentést mindenesetre vég­rehajtják a Nemzetek Szövetsége szeptem­beri ülésezése előtt, amelynek legfontosabb pontja Németország felvétele. London, aufg. 12. A Morning Post tudósítójának jelentése szerint a rajnai megszálló csapatok csök­kentését elrendelő határozat nagy riadal­mat keltett a rajnavidéki katonai körök­ben. A rajnavidéki francia csapatok arany­­márkában kapják fizetésüket, úgyhogy a francia valuta ingadozását nem érzik. Szá­mos rajnavidéki francia tiszt és katona kénytelen azzal a lehetőséggel számolni, hogy vissza kell térnie egy kis francia­­edlvérségbe és a frankból kell megélnie. A parlament októberben ül össze. Paris, aug. 12. Poincaré az Echo de Paris tudósítójá­nak kijelentette, hogy a parlamentet októ­ber 10-e táján szándékozik összehívni a londoni és washingtoni egyezmények tár­gyalására.

Next