Budapesti Hírlap, 1926. augusztus (46. évfolyam, 172–196. szám)

1926-08-01 / 172. szám

1926 augusztus 1. (172. sz.) Budapesti Kirup ­Embervédelmi Kiállsá^ TOIMllfS^ 311 M­TS nyílva! Harsogott a szava, mint Gábor arkan­gyal ítélethívó trombitája. Szegény Janó lecsüggesztett fővel szede­gette a lábait, de aztán belátta, hogy fe­lesleges neki olyan nagyokat lépnie, mert úgyis a levegőben viszik. Egymás mellé rakta tehát a szomorú bakkancsokat, állt, mint a cövek, a falu pedig tombolva ömlött utána, mint a sereg a magasra tartott zászló után. Beért a menet a községházára. Janót betuszkolták a kisebbik a szobába, rázár­ták az ajtót, Butalov Miso pedig kiadta a tömegnek a további parancsot: — Menjetek ebédelni, mert magam is megéheztem. Igaz no, erről majd megfeledkeztek. Pe­dig üres gyomorral csak hektikus ítéletet lehet hozni. Egy perc alatt üres lett a köz­ségháza udvara s nyargalt mindenki a maga cseréptányérja mellé, hogy erőt gyűjtsön a további eseményekhez. Magasan állt a Nap. Olyan tüzes nyila­kat szórt alá, hogy szinte parázslott tőle a házak sza­mafedele. A forróság fokról-fokra beljebb rágódott az atyafiak torkába s ez­­ellen F­elsőpalojtán is csak az az orvosság, mint a gyújtogatók hazájában, Dacsólamon. Ebéd végeztével a falu férfinépe, mintha összebeszélt volna, megindult a kocsma felé. Ott már együtt ült a magisztrátus. Buta­lov Miso a második üveg fenekén kutatta az igazságot, de nem tudott tovább jutni annál az egyszerű megállapításnál: — Hű­, de büdös meleg van. A kisbíró helyeslően bólintott, a bakter pedig gyönyörködve tartotta világosság felé a savószinű vinkót: — Hanem ez annál hűvösebb. Ivott, akinek mozgott a nyeldeklője (pe­­dig hát a halottban is az áll meg utoljára), lassan-lassan barátságos szint öltött a világ, Rostyep Palyo se követelte többé az ítéle­tet, hanem inkább azon törte a fejét, mikép­pen lehet az, hogy padozatig áll már az ivóban a pipafüst s még mindig több fér belé. Most egyszerre nagyot csapott a biró az asztalra: — Hát ha meggondolom, csakugyan nem lehet az olyan nagy dolog! Visszhangzottak a falnak ütödő marcona szavak, mintha a saját erejüket akarták volna megduplázni. — még az orrfacsaró pipafüst is gyáván menekült előlük s akkor egy hosszú perc verejtékes némasága után hirtelen recsegve fordult balra Felsőpalojta okoskodásának tengelye. Senki se kérdezte, hogy miről van szó, mi az, ami nagy vagy kicsi s kicsiségében vagy nagyságában egyforma jelentőséggel bír a falura, csak az arcok kezdtek egy­szerre hetyke, legényes kifejezést ölteni . Hrivnyák Szam­o, akinek soha életében nem jutott az eszébe a maga erejéből semmi, egy megoldott világrejtély önérzetével, szemöldökig benőtt homlokán odaállt a korcsmaajtóba s csúfolódó hangon lökte ki az udvarra szorult tömeg sorai közé a nagy felfedezést: — Mit? Hát ti még mindég azt hiszitek, hogy nagy dolog?! Óh, óh, ti egy ügyüek, hogy ts nem találtátok ki ennyi fejjel az igazságot. Tudjátok meg, hogy igenis nem nagy dolog. Nem — nagy dolog! — Hogyan? — ütötte fel fejét az öreg Katusin, —­ hogy nem nagy dolog? — Nem nagy dolog? — kontrázott hi­tetlenül a nagyot halló Kukaj is. Kitől hal­lottad, te Szam­o? — Kitől halottam? Hát a saját eszem tanított rá! — Nem is ér az akkor semmit. — Nem­-e? Hát vedd ki a másik vattát is a füledből s akkor meghallhatod magá­tól a bírótól. — Hm. Az már más. Ha a biró is azt mondta, akkor már lehet benne valami. Ki tudja? Hm. Hátha csakugyan nem olyan nagy dolog. A presbitérium állta még egy darabig a sarat, hogy igy-ugy, bizony nagy dolog lesz az mégis, mert tizenhat évi szüntelen tanulás után eresztenek csak valakit a szó­székre, de a sok dühös ellentmondás pö­rölycsapása alatt úgy összelapult bennük is a meggyőződés, hogy negyedóra múlva maga a kurátor hangoztatta legharsányab­ban a győzedelmes forradalmi jelszót: Nem nagy dolog! Vakuljak meg, de nem nagy dolog! Mire előlépett Kapuszta Mise , a követ­kező szavakkal fordult a bíróhoz: — De most már talán azt a szegény Janót is ki lehetne a dutyiból ereszteni?! — Kiereszteni! Kiereszteni — ordította a nép. — Hát itt van a kulcs — vonogatta vállát a biró — eresszétek ki. Szilaj, elragadtatott emberáradat höm­­pölygött a községházához, zörrent a kulcs, csattant a zár s a didergő foglyot a falu legszálasabb legényei ragadták karon s hurcolták magukkal az elöljáróság elé a korcsmába. — Ez az utolsó fertály óra! — harap­­dálta a száját Janó. De az ítélkezés elég furcsán kezdődött Két szál füstölt kolbászt, egy egész oldal szalonnát tettek eléje, a korcsmáros nagy üveg bort hozott, a falu apraja-nagyja meg versengve biztatta. — Egyél-igyál, barátocskám, van még több is. — Még egyszer jóllakatnak — törölte kétfelé a bajszát .Janó­­­s elkeseredésé­­ben akkorát kanyarított a szalonnából, hogy majd beletörött a bicskája. Milyen szép is a világ — gondolta amint az első viola illatú falat a nyelvéhez ért... s reszkető ádámcsutkával nyelte le torkába szivárgott könnyeivel együtt. Ne szomorkodj pajtikám, ütögette vál­lát a bíró — nem nagy dolog az! — Nektek nem. — szívta az orrát Janó de nekem. Fiatal vagyok én még arra. — De ha igazad van! — Miben van igazam? — pislogott Janó, aki végkép letett már róla, hogy neki ezen a világon még egyszer igaza lehessen. — Nos, hogy nem nagy dolog a prédi­­kálás. Janó lecsapta a bicskáját. — Hát nem fogtok agyonütni? — Isten ments! Megiszunk egy hordó bort az egészségedre. — Hej te pupák! — rúgta ki Janó maga alól a lócát, hát mért nem mondtad meg te ezt mindjárt nekem. Nem szalonn­a kell akkor ide, hanem bor meg podzabucski. Azzal felkapta az üveget, leeresztett a torkán egy sóhajtásra valót, nyakon ra­gadta Butalov Misót s olyan táncot járt vele, hogy még a pókhálók is hintázni kezd­tek a padlás gerendáin. Erre várt csak a többi. Két perc alatt döngölt a korcsma körül a föld ki egye­dül járta, ki másodmagával, ki négykéz­láb, ki féllábon, ordítani azonban egyfor­mán ordított valamennyi a konfirmált ka­masz, a 72 éves egyházfival. Már ezt a­e­m mindennapi kórust meg kellett hallat'i ’ az asszonyoknak is. __ Mi ez. i­ötte ki a fejét az ablakon Kukasné. Iiol ég? s A mostani rendellenesen hideg időjárásra nincs példa. Zavarban a meteorológusok. - Különféle magyarázatok. -Kozmikus okok. A Meteorológiai Intézet szombat déli je­lentése szerint Lengyel- és Nyugat-Orosz­­ország fölött egy mély depresszió, Anglia fölött pedig nagy légnyomás uralkodik, amely terjeszkedőben van és így az időjá­rásnak lassú javulása remélhető, egyelőre azonban a már napok óta tartó, változé­kony, hűvös, szeles idővel, de kereskedő esővel kell számolnunk. Az embereket, aki­ket az idei nyárnak feltűnő abnormitása már eddig is kétségbe ejt, ez a prognózis nem elégíti ki és bizony igen sokan van­nak, akik magukban a meterológusokat szidják, mintha bizony ők lennének az okai a sok esőnek, a nyárközepi fogvacog­­tató időnek, vagy mintha módjukban ál­lana az időjárás kialakulását szabályozni. Azok viszont, akik az időjárásnak az utóbbi időben tapasztalt igen kellemetlen és káros szélsőségei következtében kissé belekóstoltak a meterológiai tudományokba, azt mondják, hogy már ők is tudják, miért van a nyugatról jövő maximumok mellső oldalán hideg idő, hogyan támadt ez a mostani viharosan szeles időjárás a nagy légnyomási különbségek révén, de nem tudják azt, hogy éppen ennek az áldatlan időjárási helyzetnek a kialakulását mi idézi elő. Már azt is természetesnek talál­ják, hogy vannak hőhullámok s ezeket hi­deg hullámok követik, végeredményben azonban kiinek köszönhetjük ezeket a meglepetésszerűen reánk zúduló szélsősé­geket. Ha ilyen és ehhez hasonló kérdéseket intézünk a meteorológusokhoz, bizony za­varba hozzuk őket is, mert sajnos, az em­beriség olyan későn ébredt az időjárás megismerésének szükségességére, hogy a meteorológia, a természettudománynak ez a legfiatalabbika még nem nyerhetett a fó­­jelenségek szinte kaotikus sorozatába olyan bepillantást, amelynek alapján a végokok már most megállapíthatók lennének. A hőmérséklet évi menetében ilyen visszaesés nem mutatkozik. Tény az, hogyha a hőmérséklet sok esz­tendő megfigyelései alapján kiszámított évi menetét vizsgálgatjuk, akkor találunk olyan időpontokat, amikor a hőmérséklet a rendestől eltérően alacsonyabb. Ilyenek a májusi fagyokkal kapcsolatban lépnek fel s június első felében mutatkoznak, de ter­mészetesen nem mindenütt és nem egy­forma mértékben. Az is kimutatható, hogy nálunk, Közép-Európában néha július vé­gén, néha augusztus elején is gyakrabban mutatkozik a hőmérsékletnek némi vissza­esése, azonban olyan mértékű, mint a mos­tani, hogy a hőmérő higanyoszlopa július­ban, éppen az év legforróbb hónapjában napközben és még hozzá több napon át egymásután tíz-tizenkét fokra szálljon le, szinte példanélküli s a legnagyobb ritkasá­gok közé tartozik- Elégtelen elméletek. Lehet, hogy majd ha Földünk minden részéről s hosszú évtizedek, talán évszáza­dok megfigyelési sorozatai állanak rendel­kezésünkre, talán meglő­jük az ilyen ese­teknek is a magyarázatát, ma azonban csak feltevésekkel szolgálhatunk, amelyek hol­nap talán már meg is dőlhetnek. Ilyen hipotézisek közé tartozik az is, hogy hűvös nyarainknak okozója az északi sarkvidékekről a rendesnél nagyobb szám­ban és tömegben s a délibb szélességi fo­kokra lenyomuló jéghegyek hűtő hatása. Fogadjuk el ezt a tételt helyesnek. Ebben az esetben azonban felmerül az a kérdés, hogy miért kerül egy évben több, a másik­ban kevesebb az arktikus világból a mér­sékelt övekbe? Ha pedig ennek oka a sarki tájak nagyobb felmelegedése, úgy miért nem egyforma az minden évben? A másik elmélet azt mondja, hogy az egyenlítői vidékek jutnak nagyobb hő­mennyiséghez s ennek következtében élén­­kebb a trópusi és sarki vidékek közötti lég­tömegkicserélődések, amelynek következté­ben időnként így nyáron is, hideg légáram­latok törnek be a melegebb zónákba és a ,,hideg" és „meleg" hullámok egymást rö­­videbb időközökben váltogatják. Megint felvetődik a kérdés, miért jut a térszek kö­zötti földöv egyenlőtlen hőenergiamennyi­ségekhez? Gyakran hangoztatott feltevés az is, hogy a rendesnél intenzívebb és gyakoribb ziva­tarok zúdítanak le ránk a felsőbb rétegek­ből hideg légtömegeket. Ebben az esetben viszont az a kérdés, hogy a légköri elektro­mos jelenségek abnormis változásait mi idézi elő? Kérdési kérdésre halmozhatunk, a­nél­kül, hogy pozitív eredményre jutnánk! Hi­szen még ez a hipotézis sem nyújt elfogad­ható magyarázatot, hogy talán a vulkánok nagyobb aktivitása befolyásolja az időjá­rást és zavarja meg annak rendes kialaku­­lását. Talán Földünkön kívüli erőkkel kell számolnunk ? Éppen azért, mert a földi jelenségek ed­dig biztos támpontot nem nyújtanak, a vég­okokat mind gyakrabban kozmikus okokban keresik. A napfoltokkal kapcsolatot nem sikerült kimutatni, a bolygók hatása pedig a Napnak irtózatos tömege mellett eltörpül s még ha van is, az végtelenül kicsiny le­het. Ennek következtében akadnak olya­nok, akik feltételezik, hogy a világűrben olyan kozmikus anyag lebeg, amelynek lé­tesítését nem tudjuk mai műszereinkkel kimutatni, amellyel azonban ha földünk ezzel találkozik, akkor legalább is atmoszfé­ránkban érezzük annak hatását. Igazolják ezt az állításukat azzal, hogy most például az egész földgömbön hideg idő uralkodik s nemcsak a mi nyarunk hűvös, hanem dél­afrikai jelentések szerint az ottani tél is igen szigorú s ahhoz hasonlót eddig nem észleltek. Ilyen egyes jelenségekből általá­nosítani nem szabad. A föld felületén lévő megfigyelőállomások száma aránylag még igen kevés, és a meg­lévők adatait sem foglalhattuk még egybe, tehát csak hozzávetőleges képünk sem le­het az egész földgömbön uralkodó időjá­rásról. Ebben a nagy bizonytalanságban nincsen egyetlenegy vigasztaló mozzanat sem s az emberiségnek egyelőre csupán az lehet a feladata: tűrjön és szenvedjen to­vább, amig fejlődésnek olyan fokára jut, amelyen tudása, munkája révén a nagy mindenségben ható összes erőket felismeri és kiaknázza. Massány Ernő dr. Históriás pillanatt­ a Az a bizonyos sastoll. Párisban történt, a krími háború után, 1856-ban, éppen het­ven éve. A francia külügyminiszter nem Briand volt, hanem Valevszki gróf, akiről a rossz nyelvek azt beszélték, hogy I. Na­póleonnak közeli érdekeltsége van az apa­ság terén. A nagyhatalmak együtt ültek, hogy a Szebasztopolnál mély sebet kapott Oroszország számára békejegyzőkönyvet csináljanak. Páris örömmámorban úszott, hiszen Párisban I. Napóleon bukása, azaz a bécsi kongresszus éve, 1815. óta nem tartottak európai kongresszust s a nagyra­vágyó III. Napóleon sugárzott a boldog­ságtól, hogy az ő császársága alatt sike­rült a negyvenéves böjt után finom nagy­követi lakomákat rendezni s Európa nya­kára ülni. Több mint egy hónap kellett hozzá, hogy megérlelődjék a békepaktum. A történelem feljegyezte, hogy az 1856. évi békeszerződés a­áirására a tollat a pá­risi állatkert legszebb sasának a szárnyá­ból tépték ki s az aláírások után a mada­rak királyának tollat Eugénia császárné kapta meg emlékül. Azt mondják a franciák, ez a sastoll volt III. Napóleon végzete. Fejébe szállt a dicsőség, melyet az 1856. évi párisi béke neki, Európa ünnepelt döntőbírójának jut­­tatott s azóta I. Napóleonnak képzelve ma­gát, Európának uj térképet akart csinálni. Az eredmény: Szedán lett s Versaillesben­­ 1871 január 18-án a nagy Bourbon, XIV.­­ Lajos tündér­­kastélyában egy másik sas,­­ a német sas­ szeme villámlott meg. Még egy sasról beszéljünk? Az 1920-ban s 1921-ben is párisi sas tollával írták alá a békéket. Ez a dicsőség megint fejébe szállt a franciának. Az eredmény ma: a frank Szedánja. De vájjon nem tartogat a távol jövő,­­ a História, mely az élet tanítómestere, ma­­­­gistra vitae, még egy Szedánt, igazit, Fran­­­­ciaország számára? Igazit. Moltkeval. Bis­­s marokkal. Mindenfelé siri csend. A magas­­­­latok elhagyva. A távolban füstölgő há­­­­zak. A jövő Szedánja. . . Tacitus. A nagy történetírót olvastam.­­ A britannok vezére, Calgacus, ekként lel­­­­kesítette harcostársait a rómaiak ellen. „Telve kapzsisággal, ha ellenségük gazdag, telve uralmi gőggel, ha szegény, sem nap­kelet, sem napnyugat ki nem elégitheti őket soha. A pusztaságot, mely nyomuk­ban kél, békének nevezik." A nagy római közel kétezer évvel ezelőtt a brittek vezé­rének szájába majdnem a britt Keynesnek a franciákról szóló kritikáját adja. * Les Actes des Apêtres. Az apostolok cselekedetei. Ez királypárti újság címe volt a nagy francia forradalomban. A forrada­lom vezéreit tette nap-nap után nevetsé­gesekké, gyűlöltekké. Fiatalemberek írták, hol vad, hol finom szatírával. Mikor Ro­­bespierret bírónak választották, ez az új­ság ezt írta: „Ítélni kellemesebb, mint akasztatni." Robespierre vonata még nem érkezett meg Párisba. Ma még itél Páris parla­mentje és Páris népe. De ha megjön Ro­­bespierre vonata, akasztatni fog. * A hamburgi dock. „Németország II. Vil­mos alatt" című tanulmányában leírja II. Vilmos nagy kancellárja, Bülow, azt a napot, melyen Ballin a nyolcvanéves Bis­marckot végigkalauzolta a hamburgi kikö­tőn. A vaskancellár tudvalévően nem volt híve a gyarmati politikának, a hadiflottá­nak, kontinentális politikát akart folytatni. De mikor meglátta, amiről nem is álmo­dott, a roppant kikötőt, hajóóriásaival, dockjaival, kápráztató forgalmával, az óceánok forgalmát német vizekre terelő géniusz mélyen meghatotta s azt mondta Ballinnak: „Mélyen meg vagyok indulva. Ez uj időt, uj világot jelent." Aztán jött gondolom 1920, s eladták a német flottát. Kockát vetettek rá. S a bé­keszerződés első lapjára reáírták: „Itt nyugszik a német világkereskedelem s apja, a német flotta". Intézeti kelengyék, erős minőségű sifonok, ágynemű és lepedővásznak, iskolai ruhakelmék, paplanok és takarók, harisnyák — cipők legolcsóbban beszerezhetők K PVI*'’* Tuházati a 911­ JL4 V JLr áruházban, Kossuth Lajos­ utca 20. — —------------------------------------------11

Next