Budapesti Hírlap, 1926. augusztus (46. évfolyam, 172–196. szám)
1926-08-01 / 172. szám
1926 augusztus 1. (172. sz.) Budapesti Kirup Embervédelmi Kiállsá^ TOIMllfS^ 311 MTS nyílva! Harsogott a szava, mint Gábor arkangyal ítélethívó trombitája. Szegény Janó lecsüggesztett fővel szedegette a lábait, de aztán belátta, hogy felesleges neki olyan nagyokat lépnie, mert úgyis a levegőben viszik. Egymás mellé rakta tehát a szomorú bakkancsokat, állt, mint a cövek, a falu pedig tombolva ömlött utána, mint a sereg a magasra tartott zászló után. Beért a menet a községházára. Janót betuszkolták a kisebbik a szobába, rázárták az ajtót, Butalov Miso pedig kiadta a tömegnek a további parancsot: — Menjetek ebédelni, mert magam is megéheztem. Igaz no, erről majd megfeledkeztek. Pedig üres gyomorral csak hektikus ítéletet lehet hozni. Egy perc alatt üres lett a községháza udvara s nyargalt mindenki a maga cseréptányérja mellé, hogy erőt gyűjtsön a további eseményekhez. Magasan állt a Nap. Olyan tüzes nyilakat szórt alá, hogy szinte parázslott tőle a házak szamafedele. A forróság fokról-fokra beljebb rágódott az atyafiak torkába s ezellen Felsőpalojtán is csak az az orvosság, mint a gyújtogatók hazájában, Dacsólamon. Ebéd végeztével a falu férfinépe, mintha összebeszélt volna, megindult a kocsma felé. Ott már együtt ült a magisztrátus. Butalov Miso a második üveg fenekén kutatta az igazságot, de nem tudott tovább jutni annál az egyszerű megállapításnál: — Hű, de büdös meleg van. A kisbíró helyeslően bólintott, a bakter pedig gyönyörködve tartotta világosság felé a savószinű vinkót: — Hanem ez annál hűvösebb. Ivott, akinek mozgott a nyeldeklője (pedig hát a halottban is az áll meg utoljára), lassan-lassan barátságos szint öltött a világ, Rostyep Palyo se követelte többé az ítéletet, hanem inkább azon törte a fejét, miképpen lehet az, hogy padozatig áll már az ivóban a pipafüst s még mindig több fér belé. Most egyszerre nagyot csapott a biró az asztalra: — Hát ha meggondolom, csakugyan nem lehet az olyan nagy dolog! Visszhangzottak a falnak ütödő marcona szavak, mintha a saját erejüket akarták volna megduplázni. — még az orrfacsaró pipafüst is gyáván menekült előlük s akkor egy hosszú perc verejtékes némasága után hirtelen recsegve fordult balra Felsőpalojta okoskodásának tengelye. Senki se kérdezte, hogy miről van szó, mi az, ami nagy vagy kicsi s kicsiségében vagy nagyságában egyforma jelentőséggel bír a falura, csak az arcok kezdtek egyszerre hetyke, legényes kifejezést ölteni . Hrivnyák Szamo, akinek soha életében nem jutott az eszébe a maga erejéből semmi, egy megoldott világrejtély önérzetével, szemöldökig benőtt homlokán odaállt a korcsmaajtóba s csúfolódó hangon lökte ki az udvarra szorult tömeg sorai közé a nagy felfedezést: — Mit? Hát ti még mindég azt hiszitek, hogy nagy dolog?! Óh, óh, ti egy ügyüek, hogy ts nem találtátok ki ennyi fejjel az igazságot. Tudjátok meg, hogy igenis nem nagy dolog. Nem — nagy dolog! — Hogyan? — ütötte fel fejét az öreg Katusin, — hogy nem nagy dolog? — Nem nagy dolog? — kontrázott hitetlenül a nagyot halló Kukaj is. Kitől hallottad, te Szamo? — Kitől halottam? Hát a saját eszem tanított rá! — Nem is ér az akkor semmit. — Nem-e? Hát vedd ki a másik vattát is a füledből s akkor meghallhatod magától a bírótól. — Hm. Az már más. Ha a biró is azt mondta, akkor már lehet benne valami. Ki tudja? Hm. Hátha csakugyan nem olyan nagy dolog. A presbitérium állta még egy darabig a sarat, hogy igy-ugy, bizony nagy dolog lesz az mégis, mert tizenhat évi szüntelen tanulás után eresztenek csak valakit a szószékre, de a sok dühös ellentmondás pörölycsapása alatt úgy összelapult bennük is a meggyőződés, hogy negyedóra múlva maga a kurátor hangoztatta legharsányabban a győzedelmes forradalmi jelszót: Nem nagy dolog! Vakuljak meg, de nem nagy dolog! Mire előlépett Kapuszta Mise , a következő szavakkal fordult a bíróhoz: — De most már talán azt a szegény Janót is ki lehetne a dutyiból ereszteni?! — Kiereszteni! Kiereszteni — ordította a nép. — Hát itt van a kulcs — vonogatta vállát a biró — eresszétek ki. Szilaj, elragadtatott emberáradat hömpölygött a községházához, zörrent a kulcs, csattant a zár s a didergő foglyot a falu legszálasabb legényei ragadták karon s hurcolták magukkal az elöljáróság elé a korcsmába. — Ez az utolsó fertály óra! — harapdálta a száját Janó. De az ítélkezés elég furcsán kezdődött Két szál füstölt kolbászt, egy egész oldal szalonnát tettek eléje, a korcsmáros nagy üveg bort hozott, a falu apraja-nagyja meg versengve biztatta. — Egyél-igyál, barátocskám, van még több is. — Még egyszer jóllakatnak — törölte kétfelé a bajszát .Janós elkeseredésében akkorát kanyarított a szalonnából, hogy majd beletörött a bicskája. Milyen szép is a világ — gondolta amint az első viola illatú falat a nyelvéhez ért... s reszkető ádámcsutkával nyelte le torkába szivárgott könnyeivel együtt. Ne szomorkodj pajtikám, ütögette vállát a bíró — nem nagy dolog az! — Nektek nem. — szívta az orrát Janó de nekem. Fiatal vagyok én még arra. — De ha igazad van! — Miben van igazam? — pislogott Janó, aki végkép letett már róla, hogy neki ezen a világon még egyszer igaza lehessen. — Nos, hogy nem nagy dolog a prédikálás. Janó lecsapta a bicskáját. — Hát nem fogtok agyonütni? — Isten ments! Megiszunk egy hordó bort az egészségedre. — Hej te pupák! — rúgta ki Janó maga alól a lócát, hát mért nem mondtad meg te ezt mindjárt nekem. Nem szalonna kell akkor ide, hanem bor meg podzabucski. Azzal felkapta az üveget, leeresztett a torkán egy sóhajtásra valót, nyakon ragadta Butalov Misót s olyan táncot járt vele, hogy még a pókhálók is hintázni kezdtek a padlás gerendáin. Erre várt csak a többi. Két perc alatt döngölt a korcsma körül a föld ki egyedül járta, ki másodmagával, ki négykézláb, ki féllábon, ordítani azonban egyformán ordított valamennyi a konfirmált kamasz, a 72 éves egyházfival. Már ezt aem mindennapi kórust meg kellett hallat'i ’ az asszonyoknak is. __ Mi ez. iötte ki a fejét az ablakon Kukasné. Iiol ég? s A mostani rendellenesen hideg időjárásra nincs példa. Zavarban a meteorológusok. - Különféle magyarázatok. -Kozmikus okok. A Meteorológiai Intézet szombat déli jelentése szerint Lengyel- és Nyugat-Oroszország fölött egy mély depresszió, Anglia fölött pedig nagy légnyomás uralkodik, amely terjeszkedőben van és így az időjárásnak lassú javulása remélhető, egyelőre azonban a már napok óta tartó, változékony, hűvös, szeles idővel, de kereskedő esővel kell számolnunk. Az embereket, akiket az idei nyárnak feltűnő abnormitása már eddig is kétségbe ejt, ez a prognózis nem elégíti ki és bizony igen sokan vannak, akik magukban a meterológusokat szidják, mintha bizony ők lennének az okai a sok esőnek, a nyárközepi fogvacogtató időnek, vagy mintha módjukban állana az időjárás kialakulását szabályozni. Azok viszont, akik az időjárásnak az utóbbi időben tapasztalt igen kellemetlen és káros szélsőségei következtében kissé belekóstoltak a meterológiai tudományokba, azt mondják, hogy már ők is tudják, miért van a nyugatról jövő maximumok mellső oldalán hideg idő, hogyan támadt ez a mostani viharosan szeles időjárás a nagy légnyomási különbségek révén, de nem tudják azt, hogy éppen ennek az áldatlan időjárási helyzetnek a kialakulását mi idézi elő. Már azt is természetesnek találják, hogy vannak hőhullámok s ezeket hideg hullámok követik, végeredményben azonban kiinek köszönhetjük ezeket a meglepetésszerűen reánk zúduló szélsőségeket. Ha ilyen és ehhez hasonló kérdéseket intézünk a meteorológusokhoz, bizony zavarba hozzuk őket is, mert sajnos, az emberiség olyan későn ébredt az időjárás megismerésének szükségességére, hogy a meteorológia, a természettudománynak ez a legfiatalabbika még nem nyerhetett a fójelenségek szinte kaotikus sorozatába olyan bepillantást, amelynek alapján a végokok már most megállapíthatók lennének. A hőmérséklet évi menetében ilyen visszaesés nem mutatkozik. Tény az, hogyha a hőmérséklet sok esztendő megfigyelései alapján kiszámított évi menetét vizsgálgatjuk, akkor találunk olyan időpontokat, amikor a hőmérséklet a rendestől eltérően alacsonyabb. Ilyenek a májusi fagyokkal kapcsolatban lépnek fel s június első felében mutatkoznak, de természetesen nem mindenütt és nem egyforma mértékben. Az is kimutatható, hogy nálunk, Közép-Európában néha július végén, néha augusztus elején is gyakrabban mutatkozik a hőmérsékletnek némi visszaesése, azonban olyan mértékű, mint a mostani, hogy a hőmérő higanyoszlopa júliusban, éppen az év legforróbb hónapjában napközben és még hozzá több napon át egymásután tíz-tizenkét fokra szálljon le, szinte példanélküli s a legnagyobb ritkaságok közé tartozik- Elégtelen elméletek. Lehet, hogy majd ha Földünk minden részéről s hosszú évtizedek, talán évszázadok megfigyelési sorozatai állanak rendelkezésünkre, talán meglőjük az ilyen eseteknek is a magyarázatát, ma azonban csak feltevésekkel szolgálhatunk, amelyek holnap talán már meg is dőlhetnek. Ilyen hipotézisek közé tartozik az is, hogy hűvös nyarainknak okozója az északi sarkvidékekről a rendesnél nagyobb számban és tömegben s a délibb szélességi fokokra lenyomuló jéghegyek hűtő hatása. Fogadjuk el ezt a tételt helyesnek. Ebben az esetben azonban felmerül az a kérdés, hogy miért kerül egy évben több, a másikban kevesebb az arktikus világból a mérsékelt övekbe? Ha pedig ennek oka a sarki tájak nagyobb felmelegedése, úgy miért nem egyforma az minden évben? A másik elmélet azt mondja, hogy az egyenlítői vidékek jutnak nagyobb hőmennyiséghez s ennek következtében élénkebb a trópusi és sarki vidékek közötti légtömegkicserélődések, amelynek következtében időnként így nyáron is, hideg légáramlatok törnek be a melegebb zónákba és a ,,hideg" és „meleg" hullámok egymást rövidebb időközökben váltogatják. Megint felvetődik a kérdés, miért jut a térszek közötti földöv egyenlőtlen hőenergiamennyiségekhez? Gyakran hangoztatott feltevés az is, hogy a rendesnél intenzívebb és gyakoribb zivatarok zúdítanak le ránk a felsőbb rétegekből hideg légtömegeket. Ebben az esetben viszont az a kérdés, hogy a légköri elektromos jelenségek abnormis változásait mi idézi elő? Kérdési kérdésre halmozhatunk, anélkül, hogy pozitív eredményre jutnánk! Hiszen még ez a hipotézis sem nyújt elfogadható magyarázatot, hogy talán a vulkánok nagyobb aktivitása befolyásolja az időjárást és zavarja meg annak rendes kialakulását. Talán Földünkön kívüli erőkkel kell számolnunk ? Éppen azért, mert a földi jelenségek eddig biztos támpontot nem nyújtanak, a végokokat mind gyakrabban kozmikus okokban keresik. A napfoltokkal kapcsolatot nem sikerült kimutatni, a bolygók hatása pedig a Napnak irtózatos tömege mellett eltörpül s még ha van is, az végtelenül kicsiny lehet. Ennek következtében akadnak olyanok, akik feltételezik, hogy a világűrben olyan kozmikus anyag lebeg, amelynek létesítését nem tudjuk mai műszereinkkel kimutatni, amellyel azonban ha földünk ezzel találkozik, akkor legalább is atmoszféránkban érezzük annak hatását. Igazolják ezt az állításukat azzal, hogy most például az egész földgömbön hideg idő uralkodik s nemcsak a mi nyarunk hűvös, hanem délafrikai jelentések szerint az ottani tél is igen szigorú s ahhoz hasonlót eddig nem észleltek. Ilyen egyes jelenségekből általánosítani nem szabad. A föld felületén lévő megfigyelőállomások száma aránylag még igen kevés, és a meglévők adatait sem foglalhattuk még egybe, tehát csak hozzávetőleges képünk sem lehet az egész földgömbön uralkodó időjárásról. Ebben a nagy bizonytalanságban nincsen egyetlenegy vigasztaló mozzanat sem s az emberiségnek egyelőre csupán az lehet a feladata: tűrjön és szenvedjen tovább, amig fejlődésnek olyan fokára jut, amelyen tudása, munkája révén a nagy mindenségben ható összes erőket felismeri és kiaknázza. Massány Ernő dr. Históriás pillanatt a Az a bizonyos sastoll. Párisban történt, a krími háború után, 1856-ban, éppen hetven éve. A francia külügyminiszter nem Briand volt, hanem Valevszki gróf, akiről a rossz nyelvek azt beszélték, hogy I. Napóleonnak közeli érdekeltsége van az apaság terén. A nagyhatalmak együtt ültek, hogy a Szebasztopolnál mély sebet kapott Oroszország számára békejegyzőkönyvet csináljanak. Páris örömmámorban úszott, hiszen Párisban I. Napóleon bukása, azaz a bécsi kongresszus éve, 1815. óta nem tartottak európai kongresszust s a nagyravágyó III. Napóleon sugárzott a boldogságtól, hogy az ő császársága alatt sikerült a negyvenéves böjt után finom nagyköveti lakomákat rendezni s Európa nyakára ülni. Több mint egy hónap kellett hozzá, hogy megérlelődjék a békepaktum. A történelem feljegyezte, hogy az 1856. évi békeszerződés aáirására a tollat a párisi állatkert legszebb sasának a szárnyából tépték ki s az aláírások után a madarak királyának tollat Eugénia császárné kapta meg emlékül. Azt mondják a franciák, ez a sastoll volt III. Napóleon végzete. Fejébe szállt a dicsőség, melyet az 1856. évi párisi béke neki, Európa ünnepelt döntőbírójának juttatott s azóta I. Napóleonnak képzelve magát, Európának uj térképet akart csinálni. Az eredmény: Szedán lett s Versaillesben 1871 január 18-án a nagy Bourbon, XIV. Lajos tündérkastélyában egy másik sas, a német sas szeme villámlott meg. Még egy sasról beszéljünk? Az 1920-ban s 1921-ben is párisi sas tollával írták alá a békéket. Ez a dicsőség megint fejébe szállt a franciának. Az eredmény ma: a frank Szedánja. De vájjon nem tartogat a távol jövő, a História, mely az élet tanítómestere, magistra vitae, még egy Szedánt, igazit, Franciaország számára? Igazit. Moltkeval. Biss marokkal. Mindenfelé siri csend. A magaslatok elhagyva. A távolban füstölgő házak. A jövő Szedánja. . . Tacitus. A nagy történetírót olvastam. A britannok vezére, Calgacus, ekként lelkesítette harcostársait a rómaiak ellen. „Telve kapzsisággal, ha ellenségük gazdag, telve uralmi gőggel, ha szegény, sem napkelet, sem napnyugat ki nem elégitheti őket soha. A pusztaságot, mely nyomukban kél, békének nevezik." A nagy római közel kétezer évvel ezelőtt a brittek vezérének szájába majdnem a britt Keynesnek a franciákról szóló kritikáját adja. * Les Actes des Apêtres. Az apostolok cselekedetei. Ez királypárti újság címe volt a nagy francia forradalomban. A forradalom vezéreit tette nap-nap után nevetségesekké, gyűlöltekké. Fiatalemberek írták, hol vad, hol finom szatírával. Mikor Robespierret bírónak választották, ez az újság ezt írta: „Ítélni kellemesebb, mint akasztatni." Robespierre vonata még nem érkezett meg Párisba. Ma még itél Páris parlamentje és Páris népe. De ha megjön Robespierre vonata, akasztatni fog. * A hamburgi dock. „Németország II. Vilmos alatt" című tanulmányában leírja II. Vilmos nagy kancellárja, Bülow, azt a napot, melyen Ballin a nyolcvanéves Bismarckot végigkalauzolta a hamburgi kikötőn. A vaskancellár tudvalévően nem volt híve a gyarmati politikának, a hadiflottának, kontinentális politikát akart folytatni. De mikor meglátta, amiről nem is álmodott, a roppant kikötőt, hajóóriásaival, dockjaival, kápráztató forgalmával, az óceánok forgalmát német vizekre terelő géniusz mélyen meghatotta s azt mondta Ballinnak: „Mélyen meg vagyok indulva. Ez uj időt, uj világot jelent." Aztán jött gondolom 1920, s eladták a német flottát. Kockát vetettek rá. S a békeszerződés első lapjára reáírták: „Itt nyugszik a német világkereskedelem s apja, a német flotta". Intézeti kelengyék, erős minőségű sifonok, ágynemű és lepedővásznak, iskolai ruhakelmék, paplanok és takarók, harisnyák — cipők legolcsóbban beszerezhetők K PVI*'’* Tuházati a 911 JL4 V JLr áruházban, Kossuth Lajos utca 20. — —------------------------------------------11