Budapesti Hírlap, 1926. október(46. évfolyam, 222–248. szám)

1926-10-01 / 222. szám

6 a nyomozás menetét. A rendőrség új nyo­mozása valószínűen hosszabb ideig tart. A nyomozásra vonatkozóan illetékes helyen még nem tartják időszerűnek nyilatkozni, mert nem akarnak az esetleg várható ered­mény elé vágni. Mindenesetre örvendetes lenne, ha si­kerülne ennek a sötét gonosztettnek még földerítetlen részeit S a még szabadon járó bűnrészeseket megállapítani. A két Tisza-gyilko­ssági per — a katonai és a polgári — bőséges nyomot és adatot tárt fel s csak az akkori közviszonyok tették lehetővé, hogy a bűntett egyik-másik szá­lát egyeseknek sikerült elhomályosítani s ezzel a bíróság ítéletét szűkebb körre szo­rítani. Ha ez az új nyomozás ezeket a szálakat is felderítené, azt mindenütt elég­tétellel fogadnák. A SAKK írta Maróczy Géza A jatekjáték kézikönyve. Legkiválóbb megyei mesterek játszmái, modern megnyitásokkal és változatokkal, különös tekintettel a vezérosel ée spanyoljátékra. Uj bővített kiadás áré: 560 000 kor. Budapesti Hírlap könyvkereskedése Vili.. .J­ózsef-körút 6. Budapesti Hírlap 1926 olf­etter­s­ 1222. sz) A mindenség határai. Massány Ernő dr. rádióelőadása. Magányos óráinkban sokszor megtörténik Velünk az, hogy szinte megfeledkezünk környezetünkről, a körülöttünk végbemenő eseményekről és teljesen önmagunkba mé­­lyedünk. Nagy problémákat forgatunk ilyenkor agyunkban! Eltűnődünk a lét kér­déseiről, földi rendeltetésünkről, arról, hogy mi lesz velünk halálunk után és megkísé­reljük elképzelni, milyen is a túlvilági élet. Rendesen amikor elmélkedésünkben ehhez a ponthoz érünk, áruljuk el igaz emberi mivoltunkat, mert önkénytelenül is az ég­boltra tekintünk, ott fenn, a végtelen ma­gasságokban keressük azt a helyet, ahol az örökkévalóságot megkezdjük, mintha bizony az öröklétnek va­­e a kezdete és vége, volna külön kitűzött helye. Ugyanakkor azonban ráeszmélünk arra a hiábavaló­ságra is, amely e kérdések meddő fesze­­getésében rejlik , vagy visszazökkenünk a hétköznapi valóságba, vagy látszólag hoz­zánk közelebb álló, talán könnyebben megoldhatóbb feladatokon törjük eszünket. Hiszen ma, amikor a természettudományok olyan hétmérföldes csizmákban haladnak előre, segítségükkel szinte már semmi sem lehetetlen. Amint megoldottuk a legnehe­zebbeknek, a legképtelenebbeknek látszó problémákat, mint például a repülést, a hangnak elektromos hullámokon való átvi­telét s még sok egyéb csodás dolgot, úgy talán biztosabb támpontot nyerünk azok­ban a kutatásokban is, amelyekben eddig sajnos túlnyomórészt csak feltevésekkel dolgoztunk. Ilyen a többi között maga a csillagászat, amelyről már eddigi előadá­saink révén is meggyőződhettünk, hogy ebben a poézissel teli tudományban mily nagy szerepet játszanak a hipotézisek, a feltevések. Pedig a csillagászat tulajdon­képpen a száraznak látszó számadatok hi­hetetlen tömegén épül fel. Akinek véletle­nül alkalma nyílik betekintést nyerni va­lamelyik csillagvizsgáló intézet dolgozószo­bájába, az ha a számoknak ellensége, szent borzalommal menekül, mert kezdve a távcsövi vizsgálatoktól, az utolsó és a laikus képzelőtehetségét felcsigázó káprá­zatos eredményekig minden, de minden számokban jut kifejezésre. Ez elvégre ter­mészetes is, hiszen olyan méretekkel van az asztronómusoknak dolguk, amiket sza­vakba foglalni lehetetlenség. Ha például egy-egy csillagászati számadatot ki akar­nánk mondani, egyben szólva kificamod­nék a nyelvünk. Még nehezebb ezeknek a méreteknek az elképzelése is, merő lehe­tetlenség, mert az a szűk látókör, amely­ben élünk, agyunkat tompulttá teszi a vég­telenséggel határos fogalmak átérzésére. Mint tudjuk, a hozzánk legközelebb álló égitest a Hold s ennek közepes távolsága a földtől 384.000 kilométer. Már ennek a tá­volságnak elképzelése is igen ne­héz s fogal­mat csak úgy alkothatunk magunknak, ha tudjuk azt, hogy kilenc és félszer kellene Földünket az egyenlítő mentén körülutazni, amíg olyan utat teszünk meg, amely meg­felel a Föld és Hold közötti távolságnak. Amikor pedig arról van szó, hogy Napunk milyen távolságban van tőlünk, akkor már­is a kilométerek millióival állunk szemben, mert a Nap körül tudvalévően kereken 150 millió kilométernyi távolságban keringünk. Ez azt jelenti, hogy ha valaki születése pil­lanatában egy modern repülőgépre ülne és egyenesen a Napba szállna, 85—86 éves öreg­ember lenne, amire célhoz jutna. Amint ebből a két leegyszerűsített példá­ból is látjuk, már akkor is, amikor csupán a mi naprendszerünkhöz tartozó, tehát Föl­dünk testvéreinek, mint a Jupiternek, Mars­nak és a többi bolygónak távolsága kerül szóba, olyan számokkal kerülünk összeköt­tetésbe, amelynek hangoztatását a laikus emberek nem szívesen tűrik, gyakori leírá­suk pedig még a szakembereknek is fárad­ságot jelent. Amikor az asztronómusok a csillagtávol­ságok mérésénél észrevették, hogy minő ha­talmas és szóval csak körülményesen leír­ható hosszúságokkal van dolguk, a köny­­nyebbség kedvéért más mértékegységekre kellett áttérniük, ami elvégre természetes is, hiszen a posztot sem mérhetjük kilo­méterekkel, hanem csak méterekkel és cen­timéterekkel, szóval mindent a hozzáillő mértékegységgel. A csillagászok a Föld—Nap közötti tá­volságot vették föl egységül s ha valamely állócsillag távolságának kifejezéséről volt szó, azt mondották, hogy az például tőlünk kétezerszeres naptávolságban van, ami ugye­bár azt jelenti, hogy kétezerszer olyan mesz­­sze van, m­int a Nap a Földtől. Azonban, mint minden e világon, úgy a csillagászat is fejlődött, haladt a maga érdekes útjain. Mind mélyebbre hatolt be a világegyetem titokzatos műhelyébe és gyakran tett olyan fölfedezéseket, aminektől néha bizony maga is megdöbbent. Így például a már gyakrab­ban említett Ticho Brahe dán csillagászról mondják, hogy amikor mérései alapján ész­revette, miszerint az állócsillagok tőlünk több mint 3600-szoros naptávolságban van­nak, annyira megrémült, hogy megint egy olyan világrendszert gondolt ki, amely, ha elterjed, még akkor a tizenhetedig század­ban is a csillagászati tudományoknak nagy visszafejlődését jelentette volna. Ticho Brahe nem akarta elhinni, hogy az addig bizony szerény méretűnek képzelt világegyetem ily messze határokig terjedjen ki. Todd az ő pompás népszerű csillagásza­tában igen szemléltető képet nyújt ezekről a távolságokról. Azt mondja, hogy a Föl­dünk déli oldalán látható legfényesebb csillag, az Alfa Centauri — amely az összes állócsillagok közül a legközelebbi szomszé­dunk — 275.000-nyi naptávolságát úgy ábrázolhatjuk, ha egy kicsiny, a Napot je­lentő ponttól csak három és fél méternyi távolságban rajzolunk egy másik pontot. Ezekből a példákból is láthatjuk, hogy még a naptávolságok is túl kicsiny és cél­szerűtlen mértékegységek, ha az egész nagy mindenséget akarjuk felmérni. A fizikai ismeretek bővülése egy új egy­ség megválasztására módot is adott. Ugyanis megállapították, hogy a fény egy másod­perc alatt 300.000 kilométernyi utat tesz meg, azaz a Földet a fénysugár egy másod­perc alatt hét és félszer utazhatná körül. Ehez a szédítő sebességhez — mint azt ma már minden rádióamatőr tudja — csak az elektromos hullámé hasonló. Ha már most kiszámítjuk azt, hogy egy évben hány má­sodperc van s ezt a számot megszorozzuk háromszázezerrel, akkor megkapjuk, hogy egy év alatt a fény minő utat fut be a vi­lágűrben. Kilométerekben kifejezve így hi­hetetlenül nagy számot kapunk, még­pedig kilenc és fél billió kilométert. Fényévekben fejezve ki az álló csillagok számát, azt kapjuk, hogy a már említett s hozzánk legközelebb lévő álló csillag négy és egyharmad fényévnyi távolságban van, ami azt jelenti, hogy ha azon a csilla­gon ma valami történik, akkor azt csak négy és egyharmad év múlva láthatnék meg. Az Arcturus, a Göncöl szekere rúd­­jának meghosszabbításában lévő ez a gyö­nyörűen szikrázó fényes csillagnak a tá­vola százhatvan fényév. Minél mélyebbre hatol be az ember az égbolt titkaiba, annál jobban kitűnik jelen­téktelensége s a világegyetemben még a porszemnél is kisebb volta. Amikor az asztronómiának a csillagászati műszerek tökéletesedése révén folyton újabb kutatá­sokra nyílt alkalma s azt kezdte vizs­gálni, hogy tulajdonképpen milyen is a világegyetem és ha vannak, úgy hol van­nak határai, akkor folyton megdöbben­tőbb adatok birtokába jutott. Még néhány év előtt azt hitték, hogy az égbolton körül­futó és zárt gyűrűt alkotó Tejut milliónyi és milliónyi csillagokból álló rendszere fog­­lalja magában az egész világegyetemet. En­nek a rendszernek az alakja frissen sütött farsangi fánkhoz hasonló. A fánk felülete jelképezheti az égboltot s a fánknak fehér pereme a Tejutat. Kaptayn vizsgálatai sze­rint ez a fánk olyan irtózatos méretű, hogy magasságában a fénynek 8000 fényévre, szélességében pedig 30.000 fényévre van szüksége, amíg egyik szélétől a másikig az utat megteszi. A Tejút azonban még nem jelenti az eddig általunk ismert világ legszélsőbb ha- tárait. A Tejuton túl is találunk nagy szám­mal nálánál nagyobb világrendszereket, amelyek közül az egyiknek, amely tőlünk Lundmark szerint 56 millió fényévnyi tá­volságban van, az átmérője majdnem négy­szer akkora, mint a Tejuté, sőt az Andro­­méda csillagképében lévő ködfolt átmérője harminckétszer akkora. Szinte csodálni való, hogy az emberi értelem ezeknek az elképzelhetetlen dimen­zióknak láttára össze nem roppan. Hiszen a csillagászatnak eme döbbenetes felfede­zései csak azt mutatják, hogy még újabb szédületes meglepetésekre lehetünk elké­szülve, mert még az eddig ismert távolsá­gokon túl is kell, hogy legyenek milliónyi más világok, amelyeknek meglátása eddig még a legtökéletesebb messzelátókkal fel­­fegyverzett emberi szemnek, a legérzéke­nyebb fényérzékeny fotográfiai lemeznek sem sikerült. Talán nem is fog sohasem sikerülni. Ha egy csillagra rátekintve, tudjuk azt, hogy még a fénynek is millió és millió évre van szüksége, amíg hozzánk elér s mi annak a csillagnak nem a jelenlegi, hanem ugyanannyi millió év előtti állapotát lát­juk, akkor kell, hogy az időről és térről alkotott korlátolt felfogásunk halomra dől­­jön és a végtelenségnek, az örökkévalóságá­nak érzete lelkünket azokba a szférákba­ ragadja, ahol ennek a látszólag kaotikus világegyetem minden pirinyó tagjának örök érvényű útjait megszabják és irányítják. A dunántúli evangélikus Szombath­ely, szept. 30. A dunántúli evangélikus egyházkerület tegnap és ma tartotta ezidei közgyűlését, amelynek fénypontja a kiváló főpásztor, Kapi Béla ünneplése volt, lelkésszé szen­telésének huszonötödik, püspöki működé­sének tizedik évfordulója alkalmából. Úgy a tegnapi, mint a mai ünnepségeken a sze­retet és ragaszkodás számos jelével vették körül a dunántúli evangélikus püspököt, aki egészen kivételes egyházkormányzói és papi erényekkel ékes. A dunántúli evangélikus tanítóegyesület közgyűlésével kezdődtek a tanácskozások. Krug Lajos elnöki beszéde után dísztaggá választották Sas István nyugalmazott taní­tót, az egyesület megalakítóját. Deák Ist­ván, Finta Sándor, Szutter Dániel, Major József tanítók előadása következett, majd kezdetét vette a püspök jubilálására ösz­­szehívott díszközgyűlés, nagyszámú és elő­kelő közönség jelenlétében. Egymásután emelkedtek szólásra Jánossy Gábor, Vas vármegye árvaszéki elnöke, Greisinger Ot­­tóné, az evangélikus nőegyesület és Schleif­­fer Károly ezredes a katonaság nevében, s valamennyien a püspök érdemeit magasz­talták. Kapi Béla gyönyörű szavakban vá­laszolt. A Luther­ Szövetség ünnepségén is szerepelt a püspök s a napot diszlakoma zárta be, amelyen ismét a püspök mondott emlékezetes pohárköszöntőt a felekezetek egyetértéséről. „Ha — úgymond a többi között — a felekezetek harcba kezdenének, ebből a küzdelemből nem kerülne ki győz­tes, csupán legyőzött, vesztes fél. Ez pedig a keresztyénség legdrágább eszméje, Krisz­tus legszentebb hagyatéka: A szeretet és a béke lenne." Csütörtök reggel a templomban tartot­ták meg a kerületi közgyűlést többszáz hivatalos kiküldött jelenlétében. A köz­gyűlés díszét különösképpen emelte, hogy ezúttal Radvánszky Albert báró egyete­mes egyházi és iskolai felügyelő is meg­jelent, Kuthy Dezső egyetemes főtitkár kíséretében. Mind a kilenc egyházmegye bőven volt képviselve s ott voltak a többi között: Schökl Lajos, Müller Róbert, Né­meth Károly, Vargha Gyula, Hérints La­jos, Zongor Béla, Mesterházy Sándor, Ta­­káts Elek, Scholtz Ödön nemzetgyűlési képviselő fő-, illetve alesperesek, Ittzés Zsigmond dr., Zergényi Jenő dr. kormány­főtanácsos, Ajkay Béla dr., Mechwart Ernő, László Kálmán dr., Mihály Sándor, Csemez István gazdasági főtanácsos, volt egyházkerület közgyűlése, országgyűlési képviselő, Berzsenyi Jenőő dr. egyházmegyei felügyelők, Szentmár­­toni Radó Lajos a pénzügyi bizottság eln­nöke és sokan mások. Mesterházy Ernő dr. földbirtokos kerületi felügyelő nyitotta meg elnöki beszéddel a közgyűlést, majd az üdvözlések következtek. A kormány nevében Tarányi Ferenc dr. Vas vári megye főispánja, a kultuszminiszter­ kép­­viseletében Tóth István dr. miniszteri ta­nácsos, az egyetemes egyház részéről Radvánszky Albert báró szólott, a soproni teológiai fakultás köszöntőjét Pröhle Ká­roly dr. egyetemi professzor, Vas várme­gyét Vidos Árpád dr. főjegyző, Sopron városát Thurner Mihály dr. polgármester, Szombathely városáét pedig Kiskos István polgármester mondotta a püspökhöz s az ünnepelt főpap megindult hangon vála­szolt. Nagy tetszéssel kisért beszédében foglalkozott Kapi püspök az időszerű ju­bileumi eseményekkel, majd a lelkészek és tanitók rossz gazdasági helyzetével, végül pedig igy folytatta: — Megemlítem, hogy Ravasz László és Antal Géza püspökökön keresztül a refor­mátus egyházzal a lehető legbarátságosabb­ viszonyban vagyunk. Az utolsó esztendők megerősítetted: abban a meggyőződésemben, hogy a két egyháznak közös vonatra kell­ helyezkednie. Reális összefogásban keres­sük meg a közös munkaprogramot, te­­remtsünk egységes védelmi fórumot, épít­sük ki a protestáns eszmék közös képvisel­­etét. Szólt ezután a püspök az egyetemes egyházfelügyelő hivatalos látogatásáról, az adakozásokról, az egyházi és belmissziói munka eseményeiről. Az evangélikus lelké­szek százharminckét gyülekezetben foglal­koztak az ifjúsággal, hétszáznál több val­lásos estélyt és emlékünnepséget tartottak. Elismeréssel nyilatkozott a lelkészek, taná­rok, tanítók és az összes egyházi tisztvise­lők odaadásáról. Hangsúlyozta, hogy a ke­rületi államsegély ma is nem egészen egy­­hatoda a békebelinek­­és sajnálni lehet, hogy a lelkészi kárpótlék valorizálásai mindeddig nem történt meg. A nagyszabású jelentést egész terjedel­mében kinyomatják. Ezután rátértek a folyóügyek tárgyalására. A közgyűléssel kapcsolatos lelkészegyesületi ülésen Né­meth Károly esperes, az Evangélikusok Lapja szerkesztője elnökölt. Délben közös ebéd volt, amelyen Mesterházy kerületi felügyelő köszöntötte a püspököt. A sárosdi gyilkosság ügyében őrizetbe vették Eszterházy gróf vadászmesterét. Székesfehérvár, szept. 30. A sárosdi titokzatos gyilkosság ügyében olyan esemény történt, amelynek döntő fordulatot tulajdonítanak a nyomozás ve­zetői. A gyilkosságot követő napon már jelentette a Budapesti Hírlap, hogy a nyo­mozás szálai Budapest felé vezetnek. A székesfehérvári rendőrség kérésére a főka­pitányság kihallgatta Szeydi Rezsőné hon­védszázados özvegyének Budapesten lakó leányát. A fiatal úrileány ugyanis a gyil­kosság napján Sárosdon tartózkodott, ahol nővérét, Pfigler Ferenc uradalmi vadász­­mester feleségét látogatta meg. A székes­­fehérvári rendőrség utasítása alapján a budapesti detektívek főként arra vonatko­zóan hallgatták ki a leányt, hogy nem hal­lott-e valami olyan adatot, amelyből kö­vetkeztetni lehet a tettes személyére és kér­dést intéztek hozzá, hogy nem hozott-e magával Sárosdról Budapestre egy vadász­­fegyvert. A kihallgatás során a leány iga­zolta, hogy semmiféle fegyvert nem hozott. Elmondotta, hogy sógorát este 9 óra táj­ban kihívta egy fiú az udvarra és mikor Pfigler Mihály visszajött, közölte vele és nővérével, hogy­ most tudta meg azt, hogy Szikszay Ferencet meggyilkolták. Pfigler elmondotta még azt is, hogy az értesítés előtt valamivel, pontosan 9 óra tájban la­kásának mellékhelyiségében volt, mikor Szikszay Ferencnek mintegy ötszáz lépés­nyire lévő háza irányából fegyverlövést hal­lott. A dolognak azonban nem tulajdonított nagyobb fontosságot és nem is törődött vele tovább. A budapesti rendőrség ezzel a kihallgatással a maga részéről be is fejezte a vizsgálatot. Annál nagyobb meglepetést keltett most, hogy Jónás rendőrfőtanácsos, a székesfe­hérvári kapitányság vezetőjének intézkedé­sére ma délben őrizetbe vették Pfigler Mihályt. Az őrizetbevétel okáról a nyomo­zás érdekében nem adhat közelebbi felvi­lágosítást a rendőrség. Az őrizetbe vett Pfigler Mihályt ma több ízben kihallgatták, a vadászmester azonban tiltakozik a gyanúsítás ellen, hogy bármi­lyen része, vagy tudomása lenne Szikszay Ferenc meggyilkolásáról. Kihallgatását to­vább folytatják és valószínű, hogy a gyil­kosság ügye rövidesen tisztázódik.

Next