Budapesti Hírlap, 1926. november (46. évfolyam, 249–272. szám)

1926-11-03 / 249. szám

4 GLikvidál - felszámol! o Likvidál — felszámol! O Likvidál — felszámol!G "5 E›x rsiNyakkendőház, 1, 5? ›_ CL SS­C£ £ Férfi divatáruk I1 i Angol inganyagok méterenként! o‹_ 00 *E ’· Harisnyák, keztjük! Nyakkendők! N 3© -1 GLikvidál — felszámol! © Likvidál — felszámol! G Likvidál — felszámol!0 1926 november 3. (249. sz.)Budapesti Hírlap sák a béke feltételeit. Ámítás volt, amit a népek önrendelkezési jogáról, az elnyo­mottak felszabadításáról, a polyglott or­szágok helyett létesítendő nemzeti államok­ról beszéltek. Ámítás volt az, amit a le­győzötteknek vigasztalásul ígértek, a ha­tárok majdani kiigazítása és a kisebbségek jogainak nemzetközi védelem alá helye­zése; és ámításnak bizonyult eddig az álta­lános lefegyverzésnek az az ígérete is, amelynek fejében a legyőzött államokat­­valósággal lefegyverezték s őket fegyveres Szomszédaik önkényének szolgáltatták ki. Az ámítások e nagy rendszerébe egészen beleillett az a rágalomhadjárat amellyel ellenségeinknek talán sok esetben öntudat­lan segítői nálunk Tisza Istvánt előbb a hatalomról leszorították, azután védtelen, üldözött vadként szolgáltatták ki végzeté­nek. De amint nálunk már ma tisztán világot előttünk a Tisza igazságának fénye, úgy dereng Európában is az útban levő igaz­ság fölkelő napja, amelynek fényében fog csak valósággá válni a népek békéje és világrészünk jóléte. Körünk szerencsésnek vallja magát, hogy az általa híven ápolt nagy emlék lel­kes hirdetőjéül a mai napra Vass József dr. őnagyi méltóságát nyerhette meg, kinek kiváló egyénisége, magas politikai és egy­házi állása különös fényt kölcsönöznek mai összejövetelünkek s akit midőn kö­rünk nevében melegen üdvözlök, egyszer­smind felkérek emlékbeszéde megtar­tására. Vass József emlékbeszéde. Berzeviczy Albert na£y tetszéssel foga­dott­ beszéde után Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter emelkedett szólásra és a következő ünnepi beszédet mondta: — Azok után a nagyok után, akik ezen a napon immár hét éven keresztül mind a mai napig az ő nagy gondolataik lobogó fáklyáját gyújtották meg Tisza István gróf emlékünnepén, legyen szabad nékem az őt életében csak távolról szemlélőnek, egy egészen kicsiny mécsest ide helyez­nem az ő roppant szobrának talapzatához, jóllehet tudom, hogy ennek a kis mécses­nek világossága kevés ahhoz, hogy ennek a gigászi szoboralaknak méreteit csak va­lamiképpen is be tudná világosítani. Úgy érzem magam, mintha görög színpadon volnék, ahol égbemeredő egyenes vonalo­­zású hatalmas oszlopok vannak, ahol egyetlen kőből van az oltár, a tragédia oltára kifaragva, ahol ott vannak jobb­ról és balról a strófák és antistrófák az eléneklő, elsirató kórusok és messze lent egy egész nemzet, amelynek lelkét a ki­bomlott tragikus feszültségnek rémülete üli meg. A Tisza ünnep nemzeti ünnep. — Tisza István gróf életében a strófák és antistrófák szakadatlanul hangzottak. Különösen az antistrófák, amelyek ellent­mondó strófák voltak, s amelyeknek zűr­zavara őt szakadatlanul kísérte minden cselekedetében; de most, amikor elomlott a hős anélkül, hogy okot adott volna az ilyen elomlásra, anélkül, hogy összeüt­közésbe került volna akár az igaz­ságossággal, akár a világrend bár­mely más posztulátumával, amikor ott látjuk őt egyetlen kőből faragva, a nemzet oltára előtt elomolva, akkor az én lelkem is megüli ugyanaz a rémület, amely megülte valamennyiünk lelkét ak­kor, amikor ennek a vészes előállásnak először hírét vettük. De feltámad bennem az a kérdés, miként van az, hogy a leg­utóbbi magyar politikai történelemnek legnagyob és legtöbbet gyűlölt alakját, legtöbbet üldözött és leginkább félreértett alakját emlékezetében a nemzetnek min­dig szélesebb és szélesebb körei iparkod­nak körülvenni és ma már ott tartunk, hogy nem a Tisza István Társaskör kincse ez a megemlékezés, hanem mindig szé­lesebb hullámokat ver a gyász és büszke­ség és most már az egész nemzet felfigyel akkor, amikor Tisza István nevét említ­jük és politikájáról beszélünk. (Helyes­lés.) Talán nem tévedek és itt van az a kicsi világosság, amelyről az előbb emlí­tést tettem mécsesemmel kapcsolatban, ha azt mondom, hogy a magyar nemzeti társadalmi gondolat, amely elbukott 101­8. október 31-én, vezérét érzi ösztönszerűen Tisza István grófban és éppen ez az ösz­tönös megérzés az, ami feléje hajlítja az egész nemzet kegyeletét és megemlékezé­sét, mert ugyanakkor, mikor maga a gon­dolat bukott el szimbolikus módon, ennek a gondolatnak vezére hullott el meg nem­ érdemelt sorscsapás alatt. Nemzet és társadalom. É­s Az én tételem: utána menni gróf Tisza István gondolatainak és megmutat­ni, hogy ő valóban ennek a nemzeti ér­telemben vett társadalmi gondolatnak volt a vezére. Nincsen szociológus és nincsen politikus, reálpolitikus, aki előbb-utóbb, de mindenekelőtt még világnézete kialaku­lásának lehetőleg kezdetén bele ne ütköz­nék ebbe a két nagy fogalomba és való­ságba: nemzet és társadalom. Gróf Tisza István maga is megvallja egyik értekezé­sében, hogy ez a két fogalom olyan, mint a mindennapi jóbarát, találkozunk velük m­induntalan, foglalkozunk velük, ellenben, ha egyszer megvizsgáljuk, hogy tulajdonképpen mi ezeknek a fogalmak­nak tartalma, akkor nehézségre buko­ttunk és nem tudunk róla hirtelenében számot adni. Ő egyik értekezésében fog­lalkozik ezekkel a gondolatokkal és telje­sen tisztázza ezt a két gondolatot, lenyúl egészen az egyénig és az egyénire, s meg­állapítja e két egymástól eltérő ellentétes irányú, de egymásra utalt ősadottságot, őstehetséget, hogy úgy mondjam, őserőt, amelyekkel feltétlen számolni kell, mert ezek a­ hajtóerői magának a történelem­nek. Az egyik — mondja — az önzés, amely az egyént a legmélyebben jellemzi, a másik az altruizmus, amely együtt jár ugyancsak az egyén őladottságával, mert hiszen az egyén nemcsak önzést hoz ma­gában a természetében mintegy hozo­mányként, hanem igazi rendeltetése az, hogy magasabb egységbe összefonódó éle­tet éljen embertársaival és ezért szüksé­ges volt, hogy a teremtő beleiktasson egy másik erőt is, amely felülemeli a kicsi­nyességeken. — Ha nézem e két fogalmat, a nemzet és társadalom fogalmát az ő útmutatása nyomán, azt látom, hogy Tisza István gróf amint vívódott és küzködött ezekkel a gondolatokkal, a társadalom fogalmát in­kább gazdasági értelemben veszi, a nemzet fogalmát pedig majdnem teljesen politikai értelemben. Gazdasági értelemben veszi a társadalom fogalmát, amikor megállapítja azt, hogy az önzés, mint nagy hajtóereje minden fejlődésnek, szükségképpen érdek­­csoportokra hajtja fel az államközösség­ben élő emberek tömegét, érdekcso­portokra, amelyek igaz, hogy nemcsak a­z anyagi érdek okán különülnek el egy­­m­­ástól, hanem érzések összeütközése nyomán is, mint amilyenek például a val­lási ellentétek lehetnek. Az egész társada­lom nagy sistergő katlan, amelyben ellen­tétek siste­rgnek és ütköznek meg egy­mással, robbannak ki és szakadatlan ösz­­szeütközésben mutatják a társadalom nagy életét. Már most továbbmenve: ő a társa­dalom nagy ellentétektől feszülő élete fölé mintegy vigaszul odahelyezi a nem­zet fogalmát és életét, amikor kutatja, hogy vájjon mi a nemzet fogalmának tar­talma és megállapítja azt, hogy mindenek­előtt mi nem az. Nem faji közös tulajdon­ságok adják a nemzet fogalmának tartal­mát és szélesen kiterjeszkedik arra, hogy például a német nemzeti egységben helyet kapnak olyan fajok, amelyek kétségkívül ellentétes, vagy egymástól elütő tulajdon­ságokat mutatnak, hogy ugyanígy nem le­het kétségbevonni az angol nemzet egy­ségét, jóllehet az angol nemzet tagjai kö­zött is elütő faji tulajdonságokkal rendel­kezők vannak. A nemzet inkább nagy mo­rális egység, mondja ő, amely az össze­­tartozantóság érzése alapján és a tudattá, öntudattá emelkedett meglátás alapján fogja egybe az állam keretébe tartozó egyé­neket, a polgárokat. És Tisza István gróf, aki életében talán soha szóvirágokat nem használt, akit költői lendületen ritkán le­hetett rajtakapni, mikor a nemzet fogal­mát fejtegeti, szinte költői régiókba lendül és azt mondja, hogy a nemzet fogalmát megtaláljuk a közös múlt átérzésében, a múlt fájdalmainak és örömeinek közössé­gében. Mindenki tagja a nemzetnek egy állam keretén belül, aki meg tudja siratni ugyanazt a csatát, amelyet siratunk vala­mennyien, akinek lelke, ha visszaszáll a múltba, a nemzet múltjának dicsőséges lapjain felemelkedik, kitágul és magasabb szférába tartozónak érzi magát; aki közös dalokat tud énekelni, magyar dalokat, aki közös magyar könyeket híd sírni, aki együtt tud sírni és kacagni a nemzettel, aki együtt zokog a nemzettel, amikor a nemzetnek sírni valója van, az mind bele­tartozik a nemzetbe, tartozzék valláshoz, felekezethez elkülönülve, vagy pedig ilyen, vagy olyan fajtához, ilyen vagy olyan tu­lajdonságokkal legyen felruházva. Ez a felemelkedés és összetartozás biztosítva van akkor,­a együtt tud sirni, kacagni, örülni és szenvedni a szenvedő ,nagy ma­gyar nemzettel. (Helyeslés és taps.) — A nemzet fogalmában ez a roppant racionális e­z, az összetartozandóság ér­zése taszít és vonz. Taszítja azokat, akik­ről észreveszi, hogy a nemzet létérdekei­vel ellentétes munkát kívánnak végezni és vonz mindenkit, akiről megsejti, hogy valóban lélek és elhatározás szerint bele­tartozik ebbe a nagy folyamatba. De tu­lajdonképpen a fő célja ennek a nagy Is­tentől adott erőnek az hogy az egyént a saját önös érdekszférájának kicsinyes szintje fölé emelje, hogy megtanítsa az egyént, a polgárt arra, hogy van egy ma­gasabb érték, amelyért érdemes és kell dolgozni és kell áldozatot hozni egészen a megsemmisülésig. És amikor ezt olvasom írásában, assonanciát látok saját tragikus sorsában és úgy látom, úgy hallom, mint­ha acélsíneket érckalapáccsal ütögetnének, amikor ezeket a mondatokat látom kigyön­gyözni a tolla alól, felemelkedni az egyéni önző kicsinyesség fölé, meglátni a nemzet egységének elhivatását­, megérteni, hogy áldozatot kell hozni ezért a magasabb cél­ért, megérteni, hogy arra vagyunk hivatva mi polgárok saját önös érdekünk kötelező munkálásán felül, hogy ezeknek háttérbe szorításával ezt a magasabb érdeket szol­gáljuk egészen az egyéni élet feláldozá­sáig, megsemmisüléséig. csodálatos A tndom­ány csodítja az Aladeon-t Ampa, mely 94% fovogával és 6% Mrmilyen minőségi­ petróle­ummal égve, 80 gyertyafényt! hófehér nappali világosságu izzófényt Araszt, égese szag-és koron mélkíti, nem füstöl, fénye Allandó és egyenletes, tilt,biztos, nem robbanhat, 10.5 Allooolban is minden veszély nélkül hordozha­t). Kezelése oly egyszeri­, hogy gyermekre is nyugodtan rábizh­ató. Fény­e háromszor jobb, mint bárm­ely más lámpáé. Anyagfogyasztása harmadát teszi más lámpa fogyasztásának. Rendelje meg EE­ rrpájÉS még ma! Bérmentesített ingyenes ismertetőt küld a vezérképviselet. Aladdin Kereskedelmi Részvénytársaság Budapest, IV. kerület, Molnár­ utca 19 c. cx&si 4. A nagy magyar unió gondolata. —­ De ebben a gondolatvilágban a legma­gasabb posztulátumot állítja föl Tisza István gróf a polgárokkal szemben. Azt mondja, vájjon nem szánalomraméltó-e az a ma­gyar ember, aki csak gazdának, iparosnak, munkásnak, munkaadónak, vagy csak lö­késnek, csak proletárnak érzi magát és nem mind ezek mellett és mind­ezek fölött magyarnak. A társadalom gazdasági érte­lemben vett és ellentétektől feszülő fo­galma fölé helyezi tehát a nemzet fogal­mát, a nemzeti egység és az önfeláldozás fogalmát és az állam és a társadalom közé helyezi be korrektívumul a legtisz­tább értelemben vett nemzeti egység fo­galmát. És ennél a pontnál fejtegetéseiben elér odáig, hogy a kötelességének érzi megvonni a haladás jövő vonalát. Visz­­szatekintést vet a múltra, a görög és ró­mai államformákra, az olasz önálló váro­sok politikai életére és megállapítja azt, hogy a nemzetekben több-kevesebb mér­tékben mindig megvolt a politikai sza­badság felé való törekvés. A történelem folyamán a nemzetek legmagasabb fokú politikai életének formái pedig szinte sé­maszerűen a következő evolúciókban pe­regtek le. Először patriarkális autokrácia volt és amikor ez kiélte magát, követke­zett egy oligarchikus arisztokratus állam­forma, majd ezután következett egy demokratikus államforma, amelyet túl­zásai megbuktattak és hozták helyébe a cezárizmust, a legnagyobb mérvű zsar­nokságot. És fölveti a kérdést várjon most, amikor az emberiség az utolsó fél­ezer évben már egészen új tényezők ha­tása alatt fejlődik, szintén ezen séma sze­rint kell várnunk a nemzetek élete leg­magasabb formájának szukrescenciáját? Azt mondja: nem.­­ Megállapítja, hogy a fejlődés kétségkí­vül a demokrácia felé indul, azonban a nem­zetek életében az újkorban olyan tényezők működnek gazdasági, kulturális, politikai és vallási téren, olyan eszmék, találmá­nyok, törekvések, amelyek a nemzet min­den egyes tagját sokkal magasabb színvo­­nalra állítják és lassan-lassan emelik fel­felé valamennyit az átlagember felé, úgy, hogy a demokrácia gondolata és a szabad­ság követelése nem olyan előfeltétel többé. Tisza a nemzeti politikus. c­íme tehát az egyén, a társadalom, a nemzet és az állam. Rendkívül érdekes­nek tartom azt, hogy Tisza István gróf okfejtésében a nemzeti állam gondolata nem, vagy csak ritkán fordul elő azzal a határozottsággal, amellyel tulajdonkép­pen egy logikai konzekvencia végső tétele­ként levonható volna ez a követelmény fejtegetéseiből. Ennek okát ott látom, hogy a nemzeti egység és önfeláldozás, a nemzeti munka és elhivatottság gondola­tát oly szélesen fejti ki, hogy szinte egy­beesik már a nemzetnek és a legmagasabb értelemben vett politikai életnek gon­dolata magával az államnak gondolatával, másrészt pedig, hogy más politikai arénán működött. A dualisztikus monarchia ke­retén belül kellett végeznie munkáját, s ezen belül a politikai önmegtagadás is törvénye kellett hogy legyen, amint volt is, mert az 1867-iki kiegyezés alapján állva, erősíteni próbálta ugyan politikai­lag nemzetét, mint nemzeti államot min­den rendelkezésre álló eszközzel és lehető­séggel, ellenben mindig a lehetőségek kere­tein belül kellett maradnia és érezte, hogy kell maradnia, mert tudta azt, hogy ama nagy kereten belül, amelyen belül akkor a nemzet életét élte, a feladat nem az, hogy a keret széttöressék, hanem, hogy azon belül minél teljesebb és tökéletesebb módon élhesse ki az állami életét a ma­gyar nemzet. (Helyeslés). Ezért jogos azt mondanunk, hogy Tisza István gróf, ez­ az igazi lelkű magyar,­­ akinek írásai­ból lehet látni leginkább nekünk, akik tá­volabbról szemléltük nagyságát, hogy mi­csoda hatalmas, szinte félelmetes, min­dent lenyűgöző erő volt benne a nemzeti érzés, az önmegtagadás politikusa volt a kiegyezés keretén belül anélkül, hogy egy pillanatra is elvesztette volna szemei elöl a nemzetnek érdekeit. (Helyeslés.)

Next