Budapesti Hírlap, 1926. november (46. évfolyam, 249–272. szám)
1926-11-03 / 249. szám
4 GLikvidál - felszámol! o Likvidál — felszámol! O Likvidál — felszámol!G "5 E›x rsiNyakkendőház, 1, 5? ›_ CL SSC£ £ Férfi divatáruk I1 i Angol inganyagok méterenként! o‹_ 00 *E ’· Harisnyák, keztjük! Nyakkendők! N 3© -1 GLikvidál — felszámol! © Likvidál — felszámol! G Likvidál — felszámol!0 1926 november 3. (249. sz.)Budapesti Hírlap sák a béke feltételeit. Ámítás volt, amit a népek önrendelkezési jogáról, az elnyomottak felszabadításáról, a polyglott országok helyett létesítendő nemzeti államokról beszéltek. Ámítás volt az, amit a legyőzötteknek vigasztalásul ígértek, a határok majdani kiigazítása és a kisebbségek jogainak nemzetközi védelem alá helyezése; és ámításnak bizonyult eddig az általános lefegyverzésnek az az ígérete is, amelynek fejében a legyőzött államokatvalósággal lefegyverezték s őket fegyveres Szomszédaik önkényének szolgáltatták ki. Az ámítások e nagy rendszerébe egészen beleillett az a rágalomhadjárat amellyel ellenségeinknek talán sok esetben öntudatlan segítői nálunk Tisza Istvánt előbb a hatalomról leszorították, azután védtelen, üldözött vadként szolgáltatták ki végzetének. De amint nálunk már ma tisztán világot előttünk a Tisza igazságának fénye, úgy dereng Európában is az útban levő igazság fölkelő napja, amelynek fényében fog csak valósággá válni a népek békéje és világrészünk jóléte. Körünk szerencsésnek vallja magát, hogy az általa híven ápolt nagy emlék lelkes hirdetőjéül a mai napra Vass József dr. őnagyi méltóságát nyerhette meg, kinek kiváló egyénisége, magas politikai és egyházi állása különös fényt kölcsönöznek mai összejövetelünkek s akit midőn körünk nevében melegen üdvözlök, egyszersmind felkérek emlékbeszéde megtartására. Vass József emlékbeszéde. Berzeviczy Albert na£y tetszéssel fogadott beszéde után Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter emelkedett szólásra és a következő ünnepi beszédet mondta: — Azok után a nagyok után, akik ezen a napon immár hét éven keresztül mind a mai napig az ő nagy gondolataik lobogó fáklyáját gyújtották meg Tisza István gróf emlékünnepén, legyen szabad nékem az őt életében csak távolról szemlélőnek, egy egészen kicsiny mécsest ide helyeznem az ő roppant szobrának talapzatához, jóllehet tudom, hogy ennek a kis mécsesnek világossága kevés ahhoz, hogy ennek a gigászi szoboralaknak méreteit csak valamiképpen is be tudná világosítani. Úgy érzem magam, mintha görög színpadon volnék, ahol égbemeredő egyenes vonalozású hatalmas oszlopok vannak, ahol egyetlen kőből van az oltár, a tragédia oltára kifaragva, ahol ott vannak jobbról és balról a strófák és antistrófák az eléneklő, elsirató kórusok és messze lent egy egész nemzet, amelynek lelkét a kibomlott tragikus feszültségnek rémülete üli meg. A Tisza ünnep nemzeti ünnep. — Tisza István gróf életében a strófák és antistrófák szakadatlanul hangzottak. Különösen az antistrófák, amelyek ellentmondó strófák voltak, s amelyeknek zűrzavara őt szakadatlanul kísérte minden cselekedetében; de most, amikor elomlott a hős anélkül, hogy okot adott volna az ilyen elomlásra, anélkül, hogy összeütközésbe került volna akár az igazságossággal, akár a világrend bármely más posztulátumával, amikor ott látjuk őt egyetlen kőből faragva, a nemzet oltára előtt elomolva, akkor az én lelkem is megüli ugyanaz a rémület, amely megülte valamennyiünk lelkét akkor, amikor ennek a vészes előállásnak először hírét vettük. De feltámad bennem az a kérdés, miként van az, hogy a legutóbbi magyar politikai történelemnek legnagyob és legtöbbet gyűlölt alakját, legtöbbet üldözött és leginkább félreértett alakját emlékezetében a nemzetnek mindig szélesebb és szélesebb körei iparkodnak körülvenni és ma már ott tartunk, hogy nem a Tisza István Társaskör kincse ez a megemlékezés, hanem mindig szélesebb hullámokat ver a gyász és büszkeség és most már az egész nemzet felfigyel akkor, amikor Tisza István nevét említjük és politikájáról beszélünk. (Helyeslés.) Talán nem tévedek és itt van az a kicsi világosság, amelyről az előbb említést tettem mécsesemmel kapcsolatban, ha azt mondom, hogy a magyar nemzeti társadalmi gondolat, amely elbukott 1018. október 31-én, vezérét érzi ösztönszerűen Tisza István grófban és éppen ez az ösztönös megérzés az, ami feléje hajlítja az egész nemzet kegyeletét és megemlékezését, mert ugyanakkor, mikor maga a gondolat bukott el szimbolikus módon, ennek a gondolatnak vezére hullott el meg nem érdemelt sorscsapás alatt. Nemzet és társadalom. És Az én tételem: utána menni gróf Tisza István gondolatainak és megmutatni, hogy ő valóban ennek a nemzeti értelemben vett társadalmi gondolatnak volt a vezére. Nincsen szociológus és nincsen politikus, reálpolitikus, aki előbb-utóbb, de mindenekelőtt még világnézete kialakulásának lehetőleg kezdetén bele ne ütköznék ebbe a két nagy fogalomba és valóságba: nemzet és társadalom. Gróf Tisza István maga is megvallja egyik értekezésében, hogy ez a két fogalom olyan, mint a mindennapi jóbarát, találkozunk velük minduntalan, foglalkozunk velük, ellenben, ha egyszer megvizsgáljuk, hogy tulajdonképpen mi ezeknek a fogalmaknak tartalma, akkor nehézségre bukottunk és nem tudunk róla hirtelenében számot adni. Ő egyik értekezésében foglalkozik ezekkel a gondolatokkal és teljesen tisztázza ezt a két gondolatot, lenyúl egészen az egyénig és az egyénire, s megállapítja e két egymástól eltérő ellentétes irányú, de egymásra utalt ősadottságot, őstehetséget, hogy úgy mondjam, őserőt, amelyekkel feltétlen számolni kell, mert ezek a hajtóerői magának a történelemnek. Az egyik — mondja — az önzés, amely az egyént a legmélyebben jellemzi, a másik az altruizmus, amely együtt jár ugyancsak az egyén őladottságával, mert hiszen az egyén nemcsak önzést hoz magában a természetében mintegy hozományként, hanem igazi rendeltetése az, hogy magasabb egységbe összefonódó életet éljen embertársaival és ezért szükséges volt, hogy a teremtő beleiktasson egy másik erőt is, amely felülemeli a kicsinyességeken. — Ha nézem e két fogalmat, a nemzet és társadalom fogalmát az ő útmutatása nyomán, azt látom, hogy Tisza István gróf amint vívódott és küzködött ezekkel a gondolatokkal, a társadalom fogalmát inkább gazdasági értelemben veszi, a nemzet fogalmát pedig majdnem teljesen politikai értelemben. Gazdasági értelemben veszi a társadalom fogalmát, amikor megállapítja azt, hogy az önzés, mint nagy hajtóereje minden fejlődésnek, szükségképpen érdekcsoportokra hajtja fel az államközösségben élő emberek tömegét, érdekcsoportokra, amelyek igaz, hogy nemcsak az anyagi érdek okán különülnek el egymástól, hanem érzések összeütközése nyomán is, mint amilyenek például a vallási ellentétek lehetnek. Az egész társadalom nagy sistergő katlan, amelyben ellentétek sistergnek és ütköznek meg egymással, robbannak ki és szakadatlan öszszeütközésben mutatják a társadalom nagy életét. Már most továbbmenve: ő a társadalom nagy ellentétektől feszülő élete fölé mintegy vigaszul odahelyezi a nemzet fogalmát és életét, amikor kutatja, hogy vájjon mi a nemzet fogalmának tartalma és megállapítja azt, hogy mindenekelőtt mi nem az. Nem faji közös tulajdonságok adják a nemzet fogalmának tartalmát és szélesen kiterjeszkedik arra, hogy például a német nemzeti egységben helyet kapnak olyan fajok, amelyek kétségkívül ellentétes, vagy egymástól elütő tulajdonságokat mutatnak, hogy ugyanígy nem lehet kétségbevonni az angol nemzet egységét, jóllehet az angol nemzet tagjai között is elütő faji tulajdonságokkal rendelkezők vannak. A nemzet inkább nagy morális egység, mondja ő, amely az összetartozantóság érzése alapján és a tudattá, öntudattá emelkedett meglátás alapján fogja egybe az állam keretébe tartozó egyéneket, a polgárokat. És Tisza István gróf, aki életében talán soha szóvirágokat nem használt, akit költői lendületen ritkán lehetett rajtakapni, mikor a nemzet fogalmát fejtegeti, szinte költői régiókba lendül és azt mondja, hogy a nemzet fogalmát megtaláljuk a közös múlt átérzésében, a múlt fájdalmainak és örömeinek közösségében. Mindenki tagja a nemzetnek egy állam keretén belül, aki meg tudja siratni ugyanazt a csatát, amelyet siratunk valamennyien, akinek lelke, ha visszaszáll a múltba, a nemzet múltjának dicsőséges lapjain felemelkedik, kitágul és magasabb szférába tartozónak érzi magát; aki közös dalokat tud énekelni, magyar dalokat, aki közös magyar könyeket híd sírni, aki együtt tud sírni és kacagni a nemzettel, aki együtt zokog a nemzettel, amikor a nemzetnek sírni valója van, az mind beletartozik a nemzetbe, tartozzék valláshoz, felekezethez elkülönülve, vagy pedig ilyen, vagy olyan fajtához, ilyen vagy olyan tulajdonságokkal legyen felruházva. Ez a felemelkedés és összetartozás biztosítva van akkor,a együtt tud sirni, kacagni, örülni és szenvedni a szenvedő ,nagy magyar nemzettel. (Helyeslés és taps.) — A nemzet fogalmában ez a roppant racionális ez, az összetartozandóság érzése taszít és vonz. Taszítja azokat, akikről észreveszi, hogy a nemzet létérdekeivel ellentétes munkát kívánnak végezni és vonz mindenkit, akiről megsejti, hogy valóban lélek és elhatározás szerint beletartozik ebbe a nagy folyamatba. De tulajdonképpen a fő célja ennek a nagy Istentől adott erőnek az hogy az egyént a saját önös érdekszférájának kicsinyes szintje fölé emelje, hogy megtanítsa az egyént, a polgárt arra, hogy van egy magasabb érték, amelyért érdemes és kell dolgozni és kell áldozatot hozni egészen a megsemmisülésig. És amikor ezt olvasom írásában, assonanciát látok saját tragikus sorsában és úgy látom, úgy hallom, mintha acélsíneket érckalapáccsal ütögetnének, amikor ezeket a mondatokat látom kigyöngyözni a tolla alól, felemelkedni az egyéni önző kicsinyesség fölé, meglátni a nemzet egységének elhivatását, megérteni, hogy áldozatot kell hozni ezért a magasabb célért, megérteni, hogy arra vagyunk hivatva mi polgárok saját önös érdekünk kötelező munkálásán felül, hogy ezeknek háttérbe szorításával ezt a magasabb érdeket szolgáljuk egészen az egyéni élet feláldozásáig, megsemmisüléséig. csodálatos A tndomány csodítja az Aladeon-t Ampa, mely 94% fovogával és 6% Mrmilyen minőségi petróleummal égve, 80 gyertyafényt! hófehér nappali világosságu izzófényt Araszt, égese szag-és koron mélkíti, nem füstöl, fénye Allandó és egyenletes, tilt,biztos, nem robbanhat, 10.5 Allooolban is minden veszély nélkül hordozhat). Kezelése oly egyszeri, hogy gyermekre is nyugodtan rábizható. Fénye háromszor jobb, mint bármely más lámpáé. Anyagfogyasztása harmadát teszi más lámpa fogyasztásának. Rendelje meg EE rrpájÉS még ma! Bérmentesített ingyenes ismertetőt küld a vezérképviselet. Aladdin Kereskedelmi Részvénytársaság Budapest, IV. kerület, Molnár utca 19 c. cx&si 4. A nagy magyar unió gondolata. — De ebben a gondolatvilágban a legmagasabb posztulátumot állítja föl Tisza István gróf a polgárokkal szemben. Azt mondja, vájjon nem szánalomraméltó-e az a magyar ember, aki csak gazdának, iparosnak, munkásnak, munkaadónak, vagy csak lökésnek, csak proletárnak érzi magát és nem mind ezek mellett és mindezek fölött magyarnak. A társadalom gazdasági értelemben vett és ellentétektől feszülő fogalma fölé helyezi tehát a nemzet fogalmát, a nemzeti egység és az önfeláldozás fogalmát és az állam és a társadalom közé helyezi be korrektívumul a legtisztább értelemben vett nemzeti egység fogalmát. És ennél a pontnál fejtegetéseiben elér odáig, hogy a kötelességének érzi megvonni a haladás jövő vonalát. Viszszatekintést vet a múltra, a görög és római államformákra, az olasz önálló városok politikai életére és megállapítja azt, hogy a nemzetekben több-kevesebb mértékben mindig megvolt a politikai szabadság felé való törekvés. A történelem folyamán a nemzetek legmagasabb fokú politikai életének formái pedig szinte sémaszerűen a következő evolúciókban peregtek le. Először patriarkális autokrácia volt és amikor ez kiélte magát, következett egy oligarchikus arisztokratus államforma, majd ezután következett egy demokratikus államforma, amelyet túlzásai megbuktattak és hozták helyébe a cezárizmust, a legnagyobb mérvű zsarnokságot. És fölveti a kérdést várjon most, amikor az emberiség az utolsó félezer évben már egészen új tényezők hatása alatt fejlődik, szintén ezen séma szerint kell várnunk a nemzetek élete legmagasabb formájának szukrescenciáját? Azt mondja: nem. Megállapítja, hogy a fejlődés kétségkívül a demokrácia felé indul, azonban a nemzetek életében az újkorban olyan tényezők működnek gazdasági, kulturális, politikai és vallási téren, olyan eszmék, találmányok, törekvések, amelyek a nemzet minden egyes tagját sokkal magasabb színvonalra állítják és lassan-lassan emelik felfelé valamennyit az átlagember felé, úgy, hogy a demokrácia gondolata és a szabadság követelése nem olyan előfeltétel többé. Tisza a nemzeti politikus. címe tehát az egyén, a társadalom, a nemzet és az állam. Rendkívül érdekesnek tartom azt, hogy Tisza István gróf okfejtésében a nemzeti állam gondolata nem, vagy csak ritkán fordul elő azzal a határozottsággal, amellyel tulajdonképpen egy logikai konzekvencia végső tételeként levonható volna ez a követelmény fejtegetéseiből. Ennek okát ott látom, hogy a nemzeti egység és önfeláldozás, a nemzeti munka és elhivatottság gondolatát oly szélesen fejti ki, hogy szinte egybeesik már a nemzetnek és a legmagasabb értelemben vett politikai életnek gondolata magával az államnak gondolatával, másrészt pedig, hogy más politikai arénán működött. A dualisztikus monarchia keretén belül kellett végeznie munkáját, s ezen belül a politikai önmegtagadás is törvénye kellett hogy legyen, amint volt is, mert az 1867-iki kiegyezés alapján állva, erősíteni próbálta ugyan politikailag nemzetét, mint nemzeti államot minden rendelkezésre álló eszközzel és lehetőséggel, ellenben mindig a lehetőségek keretein belül kellett maradnia és érezte, hogy kell maradnia, mert tudta azt, hogy ama nagy kereten belül, amelyen belül akkor a nemzet életét élte, a feladat nem az, hogy a keret széttöressék, hanem, hogy azon belül minél teljesebb és tökéletesebb módon élhesse ki az állami életét a magyar nemzet. (Helyeslés). Ezért jogos azt mondanunk, hogy Tisza István gróf, ez az igazi lelkű magyar, akinek írásaiból lehet látni leginkább nekünk, akik távolabbról szemléltük nagyságát, hogy micsoda hatalmas, szinte félelmetes, mindent lenyűgöző erő volt benne a nemzeti érzés, az önmegtagadás politikusa volt a kiegyezés keretén belül anélkül, hogy egy pillanatra is elvesztette volna szemei elöl a nemzetnek érdekeit. (Helyeslés.)