Budapesti Hírlap, 1927. január (47. évfolyam, 1–24. szám)

1927-01-15 / 11. szám

t Propaganda-írások. A Budapesti Hírlap szerdai számában olvastam Mousset francia publicista neve alatt kiadott, Jugoszláviáról szóló könyv ismertetését. E könyvnek, mint még sok másnak, az a célja, hogy a trianoni békediktátumnak brutálisan erőszakos területi rendelkezéseit etnográfiai szempontból elfogadhatókká, a lakosság óhajtásának megfelelőkké tegyék a francia közvélemény előtt. Az efféle munka tárgyalási módszere már szinte sablonossá vált. A fejtegetések egyik sarkpontja a magyarországi és boszniai szerbek és horvátok üldözéséről regélő vádak fölsorolása, a másik pedig a szerbek, horvátok és bosnyákok, valamint a szlovének faji és nyelvi összetartozandóságának, sőt nemzeti egységességének bizonyítgatása. Egész kis könyvtárra megy már az e célokat szolgáló francia nyelvű szerb kiadványoknak a száma. Mousset könyve most második kiadásban jelent meg. Élénk tanúságául annak, hogy a belgrádi kormány ugyancsak résen van s a nyugati közvéleménynek most már érezhető változását az ilyen könyvekkel akarja a korábbi vágányra visszaterelni. Coljics János professzornak, a nagyszerb propagandisták atyamesterének La Pénninsule Balcanique című, két éve megjelent és a B. H.-ban szintén ismertetett munkája még veszedelmesebb a Mousset-félénél. Mert a propagandisztikus valótlanságokat tudományos mezbe öltözteti. A német irodalomban is van már egy nagyszerb propagandamunka. Wendel Herman vastag könyve: Der Kamf der Südslaven um die Freiheit und Einheit. Nagy területet igényelne az oláhok párisi kiadványainak fölsorlása. A cseheknél Niederle még az archeológia területén is ellenünk harcol s a prágai szláv intézet fő célja a magyarellenes tanok hirdetése és terjesztése. Például vehetjük ezt a tevékenységet. Ma például még magyarul sem tettünk közzé olyan munkát, amiből a nagyszerb propaganda kézzelfogható valótlanságát meg lehetne cáfolni. Annál kevésbé német, francia, vagy angol nyelven. Itt különösen érezzük a nagy hiányt, mert az oláh kérdésben Jancsó Benedek munkái pompás tájékozó és cáfoló anyagot adnak. Van néhány jó összefoglaló tanulmányunk a tót kérdésben is. A nagyszerb propagandával szemben teljesen fölszereletlenül állunk. Itt az ideje, hogy komolyan megkérdezzük az illetékeseket: meddig tart még ez a közöny és tétlenség? Vagy hát nekünk semmi megjegyezni valónk nincs a hazánk megcsonkítását igazolni akaró állításokra s ránk nézve egészen közömbös, hogy mit tud e kérdésekről a nyugati közvélemény és politikai élet? #5? farosr W.ff. rz. Budapesti Hirap hogy azoknak az ára lehetőleg jutányos legyen, vagyis, hogy a kicsinyben való bevásárlással egybekötött túl magas áraktól mentesülhessünk. Mi történik hát akkor velünk, ha mi az amúgy is a könyöradományszerűségig csekély illetményünket a jelenleginél is apróbb részleteikben kapnánk kezeinkhez? Nem nehéz belátni, hogy ez esetben a mi anyagi helyzetünk egyszerre a képtelenségig súlyosbodnék. Az amerikai viszonyokat a miénkkel öszszehasonlítani sem lehet, mert nem titok, hogy az amerikai köztisztviselőnek a heti illetménye is átlag véve több a mi illetményünk hav összegénél. A havi részletet többnyire a maga teljes egészében felemészti az előző havi fűszer-, hús-, liszt- és ruhabontó, mert illetményünk elégtelen volta mellett az úgynevezett előre nem látott kiadások lehetetlenné teszik azt, hogy a fent jelzett, elsőrendű életszükségleteinket készpénzzel fedezzük. Szóval hitelre vagyunk utalva. És ha például egyik-másik ruhakereskedő megemberel is minket a havi illetményünk rovására vagy egymillió korona hitellel, nem tehetné meg ugyanezt félhavi, avagy a heti illetmény rovására, mert tudja, hogy ez az összeg a heti illetményből ki nem telik, de még a félhaviból is aligha. Így tehát illetményünknek félhavi vagy heti összegekben való kifizetése a nagyobb összegeket igénylő cikkek beszerzésére nézve a hitelünktől is megfosztana minket. A szóban forgó cikk, bármily jó szándékból is indult legyen ki, még abból az okból is túl veszedelmes, mert javaslatának megvalósulása esetében azzal a kétségbe nem vonható hátránnyal is járna, hogy az érdekeltek a háború előtti illetményük mértékét a jelenlegi illetményük mértékével maguk is nehezebben tudnák, a valutában is történt, időközi változások mellett, helyesen összehasonlítani, ami könnyen az illetményrendezés kérdésének elhomályosodására és elposványosodására vezetne. Nagyrabecsülésem kifejezése mellett vagyok Balassagyarmat. Móricz Lajos ny. p. n. főtanácsos. Asszintdarabok története a megírásuktól a premierig. Csathó Kálmán felolvasása a Tisza István Körben. A Tisza István Társaskör mai előadóestjén Csathó Kálmán olvasott fel Mi van a kulisszák mögött címmel. A Kör dísztermében a következők jelentek meg: Beöthy László, Herczeg Ferenc, Szász Károly, Jeszenszky Pál, Teleszky János, Balázs Béla, Stromszky Sándor, Kenedi Géza, Orosdy Fülöp báró, Pap Géza báró, Geszty Andor, Bíró Henrik, Nyegre László, Berényi Jenő, Mattyasovszky György, Szomjas Lajos, Wolfner Tivadar és András bárók, Kálmán Gusztáv, Glück Frigyes, Söpkéz Sándor, Holitscher Pál, Bálint Rezső, Bencs Zoltán, Zerovits Kornél, Pongrácz Ferenc báró, Bernát Géza, Hegedűs Sándor, Ruffy Pál, Slezák Lajos, Fráter Jenő, Lévai Lajos báró, Maróthi Fürst László, Palágyi Gyula, Sömjén László, Kovách László, Ligeti Miklós, Zilahy-Kiss László, Hetényii Ákos, Kotányi Zsigmond, Matkovits Béla, Bay Sándor, Vadnai Tibor, Sztehló Dezső, Osváth Albert, Traeger Zsigmond, Lestyánszky Sándor, Hlatky Endre, Keresztessy Károly, Terbócz Miklós, Györgyei László, Dömötör József, Fazekas Ágoston, Csengery Árpád, Balázs B. Hugó, Lengyel Zoltán, Szepesházi Imre, Halmy József, Heinrich Elek, Halászy László, Szenessy Aladár, Tarnay János, Hegedűs Kálmán, Horváth Tivadar, Horváth Zsigmond, Mezey Dezső, Nagy Sándor, Fischer Mihály, Lorberer Jenő, Bauer Henrik, Vajda Ödön, Sándor Imre, Párdány Oszkár, Gerő Géza, Koós István, Moskovits Miklós, Kacsóh Kálmán, Király Ferenc, Heinitz Gusztáv és még sokan mások. Csathó előadásában végigkísérte a színdarabok történetét attól a perctől kezdve, hogy írójuk odateszi utánuk a pontot egészen addig a pillanatig, amidőn először gördül fel a függöny a közönség előtt. Vannak olyan írók, akik állandóan a színházakat járják, reménytelen darabjaikkal s szidják az őket meg nem értő igazgatót és rendezőket, pedig a színház kapva-kap a jó darab után, csakhogy ilyet nehéz találni a pelyva között. S a mellett jövedelmezőbb dolog is egy kezdő új tehetséget felfedezni. Mindenesetre könnyebb elhelyeznie a darabját az olyan kezdő íróknak, akik novellákkal és regényekkel már nevet csináltak maguknak. Amikor a színház már elfogadta a darabot, megkezdődik a munka, azzal, hogy először is minél többet törölnek belőle. Aztán: iratnak szereppéldányt, súgópéldányt és rendezőpéldányt, rendesen színésznövendékekkel másoltatják ezeket, akik így mellékkeresethez jutnak. A szereposztást az igazgató, a rendező és a szerző együtt határozza el. Csiky Gergely minden darabjának minden szerepét a színészekhez mérte, Herczeg Ferenc sohase gondol a színészre, mert, mint mondja, az megkötné a fantáziáját. Aztán megkezdődnek a próbák. Először olvasópróbát tartanak, hogy a színészeknek áttekintésük legyen a darabról. A legtöbb színész azonban nem törődik a darabbal, csak a saját szerepével s nem is igazak azok a legendák, amelyek a színészek szerep nem tudásáról elterjedtek. Legfeljebb lámpaláz, vagy diszpozíció okozza az esetleges zavarokat. A színpadon egy darab előadásában nemcsak az író és nemcsak a színész művészete jelentkezik, hanem a művészetnek még sok más ága is: mindezt harmóniába hozni a rendező feladata, ő teremti meg azt a keretet, amelyet az író megálmodott, ő szervezi meg az összhangot a színpad minden jelensége között. Egy színdarab megjelenítésének stílusosnak és korhűnek kell lennie. Ez két különálló dolog, bár ha a közvélemény rendesen összekeveri. Stílusos az előadás, ha az írónak, a darabnak, a külső kereteknek és a színjátszásnak a kifejezés módja megegyezik egymással. Korhű akkor, ha történetileg nincs ellene kifogás. A korhűség sokszor lehet stílustalan is. A rendező állapítja meg a darab berendezését, vagyis a kéziratban való megjelölését mindazoknak a dolgoknak, amelyek tárgy, helyváltoztatás, mozdulat alakjában melléktörténései a darabnak s amelyeket az író nem is irt meg; a rendező útmutatásai szerint ekészítik az úgynevezett vezérlapot, amelynek alapján aztán az ügyelők a kulisszák mögött történő dolgokat irányítják. Ilyesmi a zene, az autótülkölés, a tömeg éljenzése, a színészek belépése stb. Amikor mindez megszerveződött, akkor a rendező odamegy az igazgatóhoz: — Mennyit szabad költeni? Mire az igazgató természetesen így felel: — Egy krajcárt sem, hiszen van minden. — Nincs semmi. — mondja a rendező, — de ami van, az is rongyos. Végül is aztán abba maradnak, hogy hát csak annyit költenek, ami okvetetlenül szükséges. A rendező minden újat szeretne, az igazgató mindent régit. A rendező erre elhívja a szcénikust és megállapítják a díszletet, mi lesz benne új, mi a régi, aztán jön a kosztümtervező, kiválogatják a régiek között a felhasználhatókat és ami nincs meg, azt megcsináltatják. Most még a karmester van hátra, mikor milyen zene kell, s végre hozzá lehet kezdeni a próbákhoz. Szerző és rendező itt megismertetik a színészekkel a darab vezérmotívumait, ez az elmélet. A gyakorlat szerint azonban a színészek babonából nem nagyon erőltetik meg magukat olyasmiknek a megértéséért, ami a szerepük határán kívül esik.. A próbák eleine díszlet nélkül folynak. Gyakori természetesen az elkésés, amit a színházi törvényszék büntet. Percenként a havi gázsi bizonyos százalékának a levonását mondják ki a nyugdíjintézet javára. Sokszor félhavi, vagy egészhavi gázsiját is elvesztheti a színész, ha engedetlen a rendezővel szemben, vagy ha zavart okoz előadás közben. Néhány próba után már kezd kibontakozni a darab megjátszása. Kezd kifejlődni az összjáték. S mire elérkezik a főpróba napja, a színészek mind jól tudják a szerepet, memóriájukba rögződött minden szükséges mozdulat, minden hangsúly. A főpróba meghívottközönség és a kritikusok előtt történik, erről azonban, tekintettel arra, hogy magam is szerző vagyok, ne beszéljünk. Ne bántsuk egymást. A közönség azt hiszi, hogy csupa izzó költészet a színpad éjjel-nappal és nem tudja, hogy kemény munka folyik a deszkákon délelőtt, hogy kibontakozhasson rajta a művészet este. Az előadást, amelyet sok bájos anekdotával tarkított, a közönség állandó derültségben hallgatta meg s sokat tapsolt utána. Csathónak az elnöklő Horánszky Lajos mondott köszönetet. Trianon tükre. Oláh vallomás. A magyarbarátsággal , vajmi kevéssé megvádolható Adeverul igen figyelemreméltó cikket hoz a romániai kisebbségi kérdés előretöréséről. A cikkben Naszta Liviusz kétségbevonhatatlanul megállapítja, hogy az 1926. év fordulópont a romániai kisebbségek történetében, amenynyiben ez évben világlott ki bel- és külföldön egyaránt, hogy Romániában letagadhatatlanul létezik a kisebbségi probléma, amelynek igazságos megoldása az oláh állam legfontosabb kérdéseinek egyike. Még Bratianuék és Avarescu egykori első kormánya kereken tagadták e probléma létezését. Az idő rájuk cáfolt. Az új választótörvény meghozatala után kiderült, hogy kevésbé népszerű oláh pártot csakis a népkisebbségek szavazatai juttathatnak kormányra. Az mit sem von le az oláh lap megállapítása szerint a kisebbségi kérdés lehetőségeiből, hogy az Avarescu-kormány egyelőre még nem váltotta be a választási paktum ígéreteit. Szükségképpen előbbutóbb jönnie kell egy oly oláh demokratikus kormánynak, mely a kisebbségi javakat törvényesen és igazságosan rendezni fogja és ez esetben Bratianuékat éppen úgy, mint Avarescuékat megakadályozza majd az ellenakcióban az a ténykedésük, hogy az 1926-ik évben ők maguk is politikai egyezséget kötöttek a népkisebbségekkel és ezáltal elismerték azok létezését, Románia nem kap kölcsönt. A „győztes" Románia a föld kerekén sehol sem tud küllapra tartozik, de Petrovics feje utólag aligegymás után kimondta, hogy bankárjai csakis a kormány előzetes engedelmével nyújthatnak külföldi kölcsönt. E rendelkezés teljesen kilátástalanná tett Románia részére amerikai vagy angol kölcsönt. A külföldi államok közül egyedül Németország jöhetett volna még számításba, minthogy nagy tőkefelesleggel rendelkezik. De a németek, mint körültekintő, óvatos és kiváltképpen az oláhokat alaposan ismerő emberek olyan messzemenő ellenőrző jogot kívántak a kölcsön felhasználására vonatkozólag, hogy az oláh kormány nem merte a felajánlott kölcsönt igénybe venni. Különféle határidő. Ahány nevezetesebb magyar lap jelenik meg Erdélyben, mindegyik más és más határidőt jelöl meg arra vonatkozólag, hogy mikor is fogja Avarescu kormánya az esküt nem tett magyar tisztviselők nyugdíjügyét rendezni és elintézni. Az egyik lap szerint már januárban, a másik szerint márciusban, egy harmadik szerint csak majd ősszel. Nincs messze az őszi terminustól egy negyedik lap legvalószínűbb határidő megjelölése, majd ha fagy! Félteni lehet szegény Petrovics minisztert! Petrovics miniszter végre valahára valamelyes engedményt tett a népkisebbségeknek, mégpedig úgy, hogy részben rendeletet adott ki, részben törvényjavaslatot nyújtott be. Vonatkozik pedig az engedmény arra, hogy a teljesen eloláhosított állami kisdedóvót végzett gyermekek a nemzetiségi, illetőleg kisebbségi elemi iskolákba is beiratkozhatnak, a benyújtott törvényjavaslat pedig megengedi, hogy a kisebbségek iskoláiban a középiskolai tanulók anyanyelvükön tehessenek érettségi vizsgálatot. Hogy e rendelkezéseket azután hogyan fogják értelmezni és végrehajtani Petrovici tulajdon tanügyi közegei, az más lapra tartozik, de Petrovici feje utólag alighanem megfajul oly rendelkezések kiadásáért, melyek a jog és méltányosság határint vannak 6 hogy az „Ázsia az ázsiaiaké" feliratú zászlót Japánország ragadja a kezébe. London, jan. 14. A Daily Telegraph jelenti Sanghaiból. A Pittsburg amerikai cirkáló megérkezésével Sanghai védelmére irányuló tervek határozottabb alakot öltenek. Általános a vélemény, hogy Sanghai, teljesen függetlenül O’Malley és Cseng hankaui tárgyalásaitól, kétségtelenül komoly zavarok színhelye lesz, valószínűen még a kántonnak megérkezése előtt, mégpedig a benszülött városrészben működő agitátorok hatalmas száma következtében. Ezek a nehézségek a kínai, valamint a külföldi üzemekben mind hevesebbé váló sztrájkok sorozatának alakjában jelentkeznek, amíg a csőcselék dühe tetőpontjára ér, s akkor elég tesz egy szikra, hogy a város lángba boruljon. A Daily Telegraph diplomáciai levelezője azt írja, hogy bár londoni hivatalos körökben remélik, hogy ennek szüksége nem fog előállani, a sanghai nemzetközi telepítvényeket a helyi önkéntes alakulatok szüksége esetén a legerélyesebben meg fogják védeni, akiket az összes rendelkezésre álló angol haderők támogatni fognak. Alapos remény van arra, hogy nemcsak Japánország és Franciaország, hanem az amerikai hadihajók is részt vesznek Sanghaj védelmében. Vucsang, jan. 14. Kínai tanulók a japán áruraktárakat kifosztották és nagymennyiségű árut hordtak széjjel vagy semmisítettek meg. ka. Kínában meglepetések érlelődnek. Észak-Kína és Japánország rokonérzéssel kezd lenni a délkínai nacionalisták íránt . Úgy látszik a hatalmak „egyetértése“ és a fegyveres védekezés gondolata is elkésett. Kínában még mindig változatlan ugyan a helyzet, mint azt már pénteki számunkban jeleztük, de az előjelekből arra kell következtetni, hogy az érdekelt hatalmaknak a kantoni kormánnyal, de általában Kínával szemeim követett politkájában változás készül. E változás első jellemzője, hogy bizonyos: most már inkább megvan a hajlamosság az együttműködésre. Elsősorban Shanghaiban, ahol drótsövénnyel veszik körül az idegenek negyedét. Egy új amerikai cirkáló is érkezett Shanghaiba s nyilván az együttműködésre való készség következményének ítélhető az a hir, hogy Anglia most már hajlandó a fegyveres akcióra. Ezt eddig gondosan elkerülte és a Hankauba követett okos és a kantoni követelésekkel szemben engedékeny angol politika azt eredményezte, hogy a kantoniaknak és a bolsevik agitátorok által fölizgatott hankau tömegnek nem volt miért és nem volt kit és mit megtámadni. Az angol vállalatoknak és kereskedéseknek az a módszere pedig, hogy nem hajlandók üzemeiket mindaddig újból megnyitni, míg a régi állapotot vissza nem állítják, a legsúlyosabban a kantoni kormányt és Hankau kiírni lakóit érinti, akik igy elesnek az anynyira várt nagy államjövedelemtől és mindennapi betevő falatjuktól. A kantoniak immár kitüzették újból Hankauban a brit lobogót és előreláthatóan kénytelenek lesznek további engedményeket is tenni. A kantoni kormány megrekedt aktivitását ügyesen használják ki az angolok és most már ultimátum formájában követelik koncessziós területeik visszaadását a kantoniaktól. Annál inkább meglepő és a britek fegyveres akcióra való kedvét bizonyára növeli az a hír, hogy most már a pekingi kormány is aggresszíve lép föl és állítólag azt követeli, hogy a tiencsini idegen telepeket is adják át a kínaiaknak. E mögött látszik meghúzódni az a másik verzió, hogy a kantoniakkal eddig háborúskodó Csang- Cso-Lin, Mandzsúria marsallja egyre több hajlamosságot mutat a kantoni nacionalistákkal való megegyezésre, valamint hogy a japán kormányban is a rokonérzés kezd felülkerekedni a kantoni kormány iránt. A végén ki fog tűnni, hogy az asszíriaiaknak a múlt év nyarán Nagaszakiban tartott konferenciája mégsem volt eredménytelen s az érdekelt hatalmakat egy szép napon könnyenaz a meglepetés érheti.