Budapesti Hírlap, 1927. február (47. évfolyam, 25–47. szám)
1927-02-01 / 25. szám
* a Jogi képek a felsőházból. Irta Nagy Emil. Budapest, jan. 31. Megalakult a felsőház. Lelki szemünk előtt ott áll ez a nagy határkő, amelyet a történelem felállított nemzeti létünk göröngyös, tüskés útján. Ezelőtt hét évvel és néhány hónappal Wlassics Gyula báró berekesztette a főrendiház tanácskozásait, miután a képviselőház életerejét megfojtotta a hömpölygő forradalom szennyes áradata, s ma ugyanaz a Wlassics Gyula báró elmondta mélytartalmú beszédét az új felsőház elnöki székéből, amelylyel a tanácskozásokat megnyitotta. Azt semmiképpen se lehet kétségbevonni, hogy a forma logikája, vagy ha úgy tetszik a logika formája az lett volna, hogy az első lépés legyen az annak idején berekesztett régi főrendiház újból megnyitása, s azután ha ez végleg feloszlottnak mondja ki magát, akkor kellett volna hozzáfogni az új felsőház megalakításához. De viszont azt is nehéz lenne állítani logikus észszel, hogy a közjogi dogmatikai szabályoknak ez az eljárás is megfelelt volna, mert hisz a főrendiház a király és a képviselőház együttes munkája nélkül, vagyis törvényhozási aktus nélkül nem oszlathatta volna fel önmagátérvényesen. Ennek semmis aktusnak kellene lennie a legitimizmus oldaláról. Tehát a szorosan vett dogmatika szerint mindaddig, ameddig nincs királyunk, meg kellett volna maradnia a régi főrendiháznak, régi, összetételében, változatlanul, de működni azért mégse működhetnek, mert nincs király, aki összehívja. Ha valaki igazán a színtiszta közjogi elvek szerint akar gondolkozni s nem akar tudomást venni a való élet szükségleteiről, az csakis azt az elvet vallhatja jogosan, hogy meg kellett volna maradnia beláthatatlanul bizonytalan ideig betürőlbetűje a régi főrendiháznak, de csupán csak oda lenne láncolva, mint élettelen test az ország szekeréhez és az állandósított nemzetgyűléshez, mindaddig, amíg majdan a király így nem szól a tetszhalotthoz: „Kelj fel és járj“. Azért én ezt az egész dogmatikát, amire némelyek olyan nagy súlyt vetnek, csak tetszhalott elméletnek, átmeneti múmia- tannak tudom tartani, s meg nem foghatom azt, hogy amikor a közjog nem tanítja már az Isten kegyelméből való királyság tanát, hanem a modern közjog a királyi hatalmat is a nemzeti szuverenitástól vezeti le, hogyan képzelik azt jeles emberek, hogy egy önerejéből élni hivatott nemzet tűrni tartozzék esetleg évek hosszú során át, hogy egy olyan hullaszerű testület legyen sorsa kerekéhez láncolva, ami dogmatikai szabályok miatt se nem működhet, de el se hagyható! Bármennyire sajnálom, s bármennyire igyekszem megérteni ezt a tant, nem vagyok rá képes, s ugyanolyan lélekkel olvasom a kiváló, nagyérdemű Dessewffy Aurél gróf deklarációját is, mint olvastam és hallottam az eddigi hasonló kijelentéseket és fentartásokat. Úgy érzem, hogy minden rettenetesen felesleges, mert hisz azt mindenki tudja, hogy az állapot nem felel meg a hajszálfinom közjogi dogmatikának, de hát én Istenem, az ország túlnyomó nagy részének a szemében a letiport nemzet élni és felkelni akarása nagyobb kincs a történeti szép idők legragyogóbb elméleténél is. Azt pedig igazán nehéz állítani tárgyilagosan, hogy a felsőház ne lenne szerencsésen megalkotva. Valóságosan magában egyesíti az ország konzervatív társadalmi értékeit. Nem hagy ki semmiféle igazi értéket és egy tényezőnek se ad túlzott jelentőséget. Szerencsés alkotás, amely dicséri Bethlen Istvánt, aki a modern állam követelményeit olyan sikeresen egyeztette össze a régi tradíciók lehető fentartásával. Nagy örömmel töltött el Wlassics Gyula bárónak az a néhány mondata, amelyet a Ház tanácskozási rendjének szentelt. Szóról-szóra ugyanazt a gondolatmenetet láttam az ő beszédében, amit én már körülbelül négy év óta üllok-vétek az alsóházat illetően minden siker nélkül. A felsőház elnöke azt mondotta, hogy a nemzetgyűlés tanácskozásai csakis monológszerű egyes beszédekből állnak, de tulajdonképpen nem is tanácskozások. Ezt az igazságot magyarázom én már sikertelenül annyi idő óta és Wlassics báró diagnózisát alkalmazva, a Budapesti Hírlap hasábjain állandóan csak Időpocsékoló Országos Gyülekezetnek (Ipogy) neveztem a nemzetgyűlést, egyedül azért, mert ott csakis mozaikszerű egyéni felszólalások hangzanak el, a valódi tanácskozás és a valódi tárgyalás árnyéka nélkül. Még legutóbb január 23-i vezércikkemben is részletesen kifejteném azt, hogy a képviselőház csak úgy alakulhat át igazán tanácskozó testületté, ha a részletes vitát áttesszük a bizottságokba, s a plénumban csak néhány szónok általános beszéde hangozható el, nagyvonalú elvi kérdésekben. • • • • • ■ ■ Wlassics Gyula báró ugyanezt mondotta s remélem, hogy az ő magasból jövő, nagyjelentőségű szava meg fogja győzni az intéző kört, amit én, sajnos, gyenge szavammal nem tudtam elérni. Különösen, ha majd látni fogják azt az óriási magasságot, amelyben a felsőház vitái lesznek okos házszabályokkal az alsóház vitái fölött, ennek szerencsétlen házszabályaival, akkor talán véglegesen megérik majd az alsóház ügyrendjének ama gyökérig ható átalakítása is, hogy legyenek a bizottságokban szép, nagy, mély és kimerítő viták a részletkérdésekben, s legyenek lendületes, pezsgő, magasan szárnyaló, de csak pár napig tartó igazi szellemi összecsapások a plénumban. De nem tudok osztozni a felsőház ama határozatában, amellyel kétségesnek mondotta Huszár Aladár kaposvári törvényszéki elnök mandátumának az érvényességét. Igaz az, hogy a betűmagyarázat szerint van alapja annak a felfogásnak, amelyet a bizottság a Ház elé terjesztett, de kiálló ellentétben áll az a felsőházi törvény szellemével. Természetesen a törvény szerkesztésekor gondolni kellett volna arra, hogy a bírói testület tagjait is beküldheti a vármegye a felsőházba. De hát hiszen épp az a baj, hogy a nemzetgyűlés házszabályaival valóságos részletes vita nem volt lehetséges, mert hisz amint az imént említett vezércikkemben is kifejtettem, a plenáris tárgyalás zűrzavara csak korcsot hozhat a világra, de nem egészséges szülöttet. Ezért van az, hogy majdnem minden törvényünk hemzseg a rejtett ellentétektől, s lappangó hiányoktól, amiket csak később vesznek észre, mert a törvényjavaslatok a mai házszabályok szerint nem mennek keresztül tulajdonképpeni részletes tárgyaláson. Elrebeg vagy hatvanhetven képviselő, egyes magános szólamú általános beszédet, de a részletek terén nincs tanácskozás, nincs munka. Csakis így történhetett meg az, hogy most a kaposvári törvényszék kiváló, jeles elnökének a mandátuma kétségessé tehető. De én azt gondolom, hogyha valaki a törvény szellemét nézi s nem a paragrafusok tökéletlen fogalmazását vagy véletlen hiányosságát, úgy be kell látnia, hogy nem lehet inkompatibilis egy törvényszéki elnök tagsága ugyanabban a felsőházban, ahol a táblai elnök, kúriai elnök és másodelnök, valamint a koronaügyész állásuknál fogva viselnek mandátumot. Mert hisz ha ezek a nagyállású bírák lehetnek egyszerre bírák és felsőházi tagok, a vilgon semmi ok sincs annak a feltevésére, hogy a törvény egy törvényszéki elnököt inkompatíbilissá akart volna tenni. De ha a betűkön való okoskodás mégis érvénytelennek mutatná ezt a választást, akkor azon sürgősen kell törvénnyel segíteni, mert ha hivatalánál fogva lehet a felsőház tagja három felsőtémadási bírósági elnök, úgy kétszeri lehet annak a tagja valamely törvényszék elnöke, s a jogtudomány, s a bírói állás szép meg-Az új országgyűlés ma véglegesen megalakult. A képviselőház és a felsőház befejezték az igazolóeljárást és megválasztották elnökségüket. Az új törvényhozók munkája most már akadálytalanul megindulhat. Az országgyűlés két házának új elnökei: Wlassics Gyula báró és Zsitvay Tibor. Mindkettőjüket az egyhangú bizalom emelte a magyar közjogi méltóságok legdíszesebb sorába. Az a megnyugtató érzésünk, hogy a törvényhozás két házának méltóságát, munkaképességét az ő rátermett személyiségük teljes mértékben biztosítani fogja. Mai székfoglaló beszédük gazdag és tevékeny munkásság ígéreteit csillogtatják. Zsitvay Tibor visszapillantást vetett a magyar alkotmányos és közjogi élet fejlődésére, amely a szuverén és örök nemzet akaratából évszázadokon keresztül fejlődött ki a szent korona elméletévé, messzire megelőzve a nyugati népek papiros alkotmányait. A most feltámadó régi alkotmányos intézmények idején az irányításból nem kérhetnek részt maguknak többé a hangulatok és szenvedélyek. Döntő tényező csak az öntudatos meggyőződést és az ellenvéleményt is tisztelni tudó tárgyilagosság lehet. A rendeleti kormányzás helyett egész vonaton érvényesülni kell a törvényhozótestületek akaratának. Jelentős eredmény, hogy idegen hatás és rendiség nem tényezők többé a magyar közjogban és így a tradíció és a tételes törvény irányozzák ezután a politikai életet. A felsőházban Wlassics Gyula báró az elnöki pártatlanság fontosságára mutatott rá, amely nem engedhet sem a felső, sem az alsó hatalom önkényének. Majd méltatta a főrendiház reformját, melyet sikerült úgy megoldani, hogy a haladás gondolata odasimult a tradíciókhoz. Óva intett az ellentétektől, mert a két Háznak a nemzeti egyetemesség érdekeit kell széttisztelése az, amit Somogy vármegye cselekedett, s lehetetlenség, hogy olyat mondjanak ki, hogy a vármegye biróembert nem küldhet be a felsőházba, ami ellenkeznék minden régi magyar tradícióval. Gondoljunk csak vissza arra, hogy ha például a régi főrendű ház idején egy Esterházy gróf, vagy Széchenyi törvényszéki elnök lett volna. Nem hiszem, hogy bárki akadt volna, aki azt vitatná, hogy az illető gróf nem lehet főrendiházi tag mert bíró, mikor előkelőbb kollégái ott ültek a főrendiházban, éppen bírói állásuknál fogva. Csakis az olyan törvénymagyarázat leshet helyes, amely nem a véletlen betűkre, hanem a lényegre, a törvény szellemére veti a súlyt. A vármegye, megbízása erejére nézve ugyanolyan gyökér, mint a születésen alapuló előző jog. Az a törvény, amelyik a bírói inkompatibilitást megállapítja, olyan időben kelt, amikor még a vármegye nem küldött tagot a felsőházba. Ezt a régi törvényt tehát csakis az új felsőházi törvény szellemében szabad nézni, de nem betű szerint gálnia. Nem szabad elfelejteni, hogy nem az egyes osztályok, hanem csak a nemzet összesége mentheti meg a magyar nemzetet, — fejezte be beszédét nagy taps közelpette Wlassics Gyula báró, aki a maga személyében is az alkotmányos jogfolytonosság gondolatát hirdette újból, az elnöki székben, hiszen ő volt a főrendiház utolsó elnöke. A képviselőház mai ülésén fogatólagosan megválasztották a tisztikar többi tagját, Huszár Károly és Puky Endre alelnököket, Karafiáth Jenő háznagyot és hat jegyzőt, akikhez holnap még négy újat választanak. Az osztályok jelentése alapján kétszáztizenhat képviselő beadott kétszázharminchét megbízólevelet, melyek közül kétszáztizenhármat igazoltak, huszonnégy igazolást pedig ideiglenesen felfüggesztettek. Majd felszólították a több mandátummal rendelkező képviselőket, hogy nyolc nap alatt nyilatkozzanak, melyik kerület mandátumát kívánják megtartani. A felsőház alelnökeivé egyhangúan Széchenyi Bertalan grófot és Thaly Ferencet, háznagyává pedig Rakovszky Endrét választották meg. Megválasztottak azonkívül még nyolc jegyzőt is. Érdekes mozzanata volt a mai felsőházi ülésnek, amikor Dessewffy Aurél gróf országbíró deklarációt olvasott föl, mely szerint fájlalja a régi főrendiház néhány tagjának kimaradását és egyúttal kijelentette, hogy bár a felsőház munkájában résztvesznek, szerepükkel nem akarnak prejudikálni a magyar király alkotmányos jogainak. Ehhez a felszólaláshoz csatlakozott Szmrecsányi Lajos egri érsek is, aki hangoztatta azt a kívánságát, hogy a nemzet a királyával egyetértően fejezze ki kívánságait Bethlen István gróf miniszterelnöképpúgy, mint a képviselőházban Apponyi felszólalásánál, pár szóval utalt rá, hogy a felsőház és a jogfolytonosság kérdéseiben a felsőházi törvény tárgyalásánál már kifej- Wlassics Gyula báró és Zsitvay Tibor az országgyűlés új elnökei. Megválasztották mind a két Ház tisztikarát — Bod János beterjesztette az adócsökkentő javaslatot — Felsőházi felszólalások a jogfolytonosság kérdésében. Budapest, 1927, XLVII. évfolyam, 25. szám Megjelenik hét 15 kivételével mindennap. ElSBxeMai áraki Egy hónapra 4 peagi, agyadévra ,0 peagi 80 f.lU*. Auartriaban egy példám ára hétköznap 30 Groschea, aaaárnapon 40 Groackaa. Egraa az ára ára 16 HUér. ■ t KSUSldra aa alenzetaa kaUzaraaa. Hirdetésaka Budapariaa félvén naladlaa hirdető Iroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Ára 18 fillér. Kedd, február 1. Szerkesztőségi VIII. kerület, Rökk Szilárd utca 4. nn. Igazgatóság és kiadóhivatal: VTIL, József-kurut 5. szám. Telefonszámok: J. 43, J. 53, J. 63, J. 23—84. Levélcím : Budapest 4, Postafiók 55.