Budapesti Hírlap, 1927. február (47. évfolyam, 25–47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

* a Jogi képek a felsőházból. Irta Nagy Emil. Budapest, jan. 31. Megalakult a felsőház. Lelki sze­münk előtt ott áll ez a nagy határkő, amelyet a történelem felállított nem­zeti létünk göröngyös, tüskés útján. Ezelőtt hét évvel és néhány hónappal Wlassics Gyula báró berekesztette a főrendiház tanácskozásait, miután a képviselőház életerejét megfojtotta a hömpölygő forradalom szennyes ára­data, s ma ugyanaz a Wlassics Gyula báró elmondta mélytartalmú beszédét az új felsőház elnöki székéből, am­ely­­lyel a tanácskozásokat megnyitotta. Azt semmiképpen se lehet kétségbe­vonni, hogy a forma logikája, vagy ha úgy tetszik a logika formája az lett volna, hogy az első lépés legyen az annak idején berekesztett régi főrendi­ház újból megnyitása, s azután ha ez végleg feloszlottnak mondja ki magát, akkor kellett volna hozzáfogni az új felsőház megalakításához. De viszont azt is nehéz lenne állítani logikus ész­­szel, hogy a közjogi dogmatikai szabá­lyoknak ez az eljárás is megfelelt volna, mert hisz a főrendiház a király és a képviselőház együttes munkája nélkül, vagyis törvényhozási aktus nél­kül nem oszlathatta volna fel önmagát­­érvényesen. Ennek semmis aktusnak kellene lennie a legitimizmus oldalá­ról. Tehát a szorosan vett dogmatika szerint mindaddig, ameddig nincs ki­rályunk, meg kellett volna maradnia a régi főrendiháznak, régi, összetételé­ben, változatlanul, de működni azért mégse működhetnek, mert nincs király, aki összehívja. Ha valaki igazán a színtiszta közjogi elvek szerint akar gondolkozni s nem akar tudomást venni a való élet szükségleteiről, az csakis azt az elvet vallhatja jogosan, hogy meg kellett volna maradnia be­­láthatatlanul bizonytalan ideig betüről­­betűje a régi főrendiháznak, de csupán csak oda lenne láncolva, mint élettelen test az ország szekeréhez és az állan­dósított nemzetgyűléshez, mindaddig, amíg majdan a király így nem szól a tetszhalotthoz: „Kelj fel és járj“. Azért én ezt az egész dogmatikát, amire né­melyek olyan nagy súlyt vetnek, csak tetszhalott elméletnek, átmeneti mú­mia- tannak tudom tartani, s meg nem foghatom azt, hogy amikor a közjog nem tanítja már az Isten kegyelméből való királyság tanát, hanem a modern közjog a királyi hatalmat is a nemzeti szuverenitástól vezeti le, hogyan kép­zelik azt jeles emberek, hogy egy ön­erejéből élni hivatott nemzet tűrni tar­tozzék esetleg évek hosszú során át, hogy egy olyan hullaszerű testület le­gyen sorsa kerekéhez láncolva, ami dogmatikai szabályok miatt se nem működhet, de el se hagyható! Bár­mennyire sajnálom, s bármennyire igyekszem megérteni ezt a tant, nem vagyok rá képes, s ugyanolyan lélek­kel olvasom a kiváló, nagyérdemű Dessewffy Aurél gróf deklarációját is, mint olvastam és hallottam az eddigi hasonló kijelentéseket és fentartásokat. Úgy érzem, hogy minden rettenetesen felesleges, mert hisz azt mindenki tudja, hogy az állapot nem felel meg a haj­­szálfinom közjogi dogmatikának, de hát én Istenem, az ország túlnyomó nagy részének a szemében a letiport nemzet élni és felkelni akarása na­gyobb kincs a történeti szép idők leg­ragyogóbb elméleténél is. Azt pedig igazán nehéz állítani tárgyilagosan, hogy­ a felsőház ne lenne szerencsésen megalkotva. Valóságosan magában egyesíti az ország konzervatív társa­dalmi értékeit. Nem hagy ki semmiféle igazi értéket és egy tényezőnek se ad túlzott jelentőséget. Szerencsés alkotás, amely dicséri Bethlen Istvánt, aki a modern állam követelményeit olyan si­keresen egyeztette össze a régi tradíciók lehető fentartásával. Nagy örömmel töltött el Wlassics Gyula bárónak az a néhány mondata, amelyet a Ház tanácskozási rendjének szentelt. Szóról-szóra ugyanazt a gon­­dolatmenetet láttam az ő beszédében, amit én már körülbelül négy év óta üllok-vétek az alsóházat illetően min­den siker nélkül. A felsőház elnöke azt mondotta, hogy a nemzetgyűlés tanács­kozásai csakis monológszerű egyes be­szédekből állnak, de tulajdonképpen nem is tanácskozások. Ezt az igazsá­got magyarázom én már sikertelenül annyi idő óta és Wlassics báró diag­nózisát alkalmazva, a Budapesti Hírlap hasábjain állandóan csak Időpocsékoló Országos Gyülekezetnek (Ipogy) nevez­tem a nemzetgyűlést, egyedül azért, mert ott csakis mozaikszerű egyéni fel­szólalások hangzanak el, a valódi ta­nácskozás és a valódi tárgyalás ár­nyéka nélkül. Még legutóbb január 23-i vezércikkemben is részletesen ki­fejteném azt, hogy a képviselőház csak úgy alakulhat át igazán tanácskozó tes­tületté, ha a részletes vitát áttesszük a bizottságokba, s a plénumban csak néhány szónok általános beszéde han­gozható el, nagyvonalú elvi kérdések­ben. • • • • • ■ ■ Wlassics Gyula báró ugyanezt mon­dotta s remélem, hogy az ő magasból jövő, nagyjelentőségű szava meg fogja győzni az intéző kört, amit én, sajnos, gyenge szavammal nem tudtam elérni. Különösen, ha majd látni fogják azt az óriási magasságot, amelyben a felső­ház vitái lesznek okos házszabályokkal az alsóház vitái fölött, ennek szeren­csétlen házszabályaival, akkor ta­lán véglegesen megérik majd az alsó­ház ügyrendjének ama gyökérig ható átalakítása is, hogy legyenek a bizott­ságokban szép, nagy, mély és kimerítő viták a részletkérdésekben, s legyenek lendületes, pezsgő, magasan szárnyaló, de csak pár napig tartó igazi szellemi összecsapások a plénumban. De nem tudok osztozni a felsőház ama határozatában, amellyel kétséges­nek mondotta Huszár Aladár kaposvári törvényszéki elnök mandátumának az érvényességét. Igaz az, hogy a betű­­magyarázat szerint van alapja annak a felfogásnak, amelyet a bizottság a Ház elé terjesztett, de kiálló ellentét­ben áll az a felsőházi törvény szelle­mével. Természetesen a törvény szerkeszté­sekor gondolni kellett volna arra, hogy a bírói testület tagjait is beküldheti a vármegye a felsőházba. De hát hiszen épp az a baj, hogy a nemzetgyűlés ház­szabályaival valóságos részletes vita nem volt lehetséges, mert hisz amint az imént említett vezércikkemben is ki­fejtettem, a plenáris tárgyalás zűr­zavara csak korcsot hozhat a világra, de nem egészséges szülöttet. Ezért van az, hogy majdnem minden törvényünk hemzseg a rejtett ellentétektől, s lap­pangó hiányoktól, amiket csak később vesznek észre, mert a törvényjavasla­tok a mai házszabályok szerint nem mennek keresztül tulajdonképpeni rész­letes tárgyaláson. Elrebeg vagy hatvan­­hetven képviselő, egyes magános szó­­lamú általános beszédet, de a részletek terén nincs tanácskozás, nincs munka. Csakis így történhetett meg az,­ hogy most a kaposvári törvényszék kiváló, jeles elnökének a mandátuma kétsé­gessé tehető. De én azt gondolom, hogy­ha valaki a törvény szellemét nézi s nem a paragrafusok tökéletlen fogal­mazását vagy véletlen hiányosságát, úgy be kell látnia, hogy nem lehet in­kompatibilis egy törvényszéki elnök tagsága ugyanabban a felsőházban, ahol a táblai elnök, kúriai elnök és másodelnök, valamint a koronaügyész állásuknál fogva viselnek mandátumot. Mert hisz ha ezek a nagyállású bírák lehetnek egyszerre bírák és felsőházi tagok, a vilgon semmi ok sincs annak a feltevésére, hogy a törvény egy tör­vényszéki elnököt inkompatíbilissá akart volna tenni. De ha a betűkön való okoskodás mégis érvénytelennek mutatná ezt a választást, akkor azon sürgősen kell törvénnyel segíteni, mert ha hivatalánál fogva lehet a felsőház tagja három felsőté­­madási bírósági elnök, úgy kétszeri lehet annak a tagja valamely törvényszék elnöke, s a jogtudomány, s a bírói állás szép meg-Az új országgyűlés m­a véglegesen meg­alakult. A képviselőház és a felsőház be­fejezték az igazolóeljárást és megválasztot­ták elnökségüket. Az új törvényhozók munkája most már akadálytalanul meg­indulhat. Az országgyűlés két házának új elnökei: Wlassics Gyula báró és Zsitvay Tibor. Mindkettőjüket az egyhangú bizalom emelte a magyar közjogi méltóságok leg­díszesebb sorába. Az a megnyugtató érzé­sünk, hogy a törvényhozás két házának méltóságát, munkaképességét az ő ráter­mett személyiségük teljes mértékben bizto­­sítani fogja. Mai székfoglaló beszédük gaz­dag és tevékeny munkásság ígéreteit csil­logtatják. Zsitvay Tibor visszapillantást vetett a magyar alkotmányos és közjogi élet fejlő­désére, amely a szuverén és örök nemzet akaratából évszázadokon keresztül fejlő­dött ki a szent korona elméletévé, messzire megelőzve a nyugati népek papiros­ alkot­mányait. A most feltámadó régi alkotmá­nyos intézmények idején az irányításból nem kérhetnek részt maguknak többé a hangulatok és szenvedélyek. Döntő tényező csak az öntudatos meggyőződést és az el­lenvéleményt is tisztelni tudó tárgyilagos­ság lehet. A rendeleti kormányzás helyett egész vonaton érvényesülni kell a törvény­­hozótestületek akaratának. Jelentős ered­mény, hogy idegen hatás és rendiség nem tényezők többé a magyar közjogban és így a tradíció és a tételes törvény irányozzák ezután a politikai életet. A felsőházban Wlassics Gyula báró az elnöki pártatlanság fontosságára mutatott rá, amely nem engedhet sem a felső, sem az alsó hatalom önkényének. Majd mél­tatta a főrendiház reformját, melyet sike­rült úgy megoldani, hogy a haladás gon­dolata odasimult a tradíciókhoz. Óva in­tett az ellentétektől, mert a két Háznak a nemzeti egyetemesség érdekeit kell szét­tisztelése az, amit Somogy vármegye cselekedett, s lehetetlenség, hogy olyat mondjanak ki, hogy a vármegye biró­­embert nem küldhet be a felsőházba, ami ellenkeznék minden régi magyar tradícióval. Gondoljunk csak vissza arra, hogy ha például a régi főrendű­ ház idején egy Esterházy gróf, vagy Széchenyi törvényszéki elnök lett volna. Nem hiszem, hogy bárki akadt volna, aki azt vitatná, hogy az illető gróf nem lehet főrendiházi tag mert bíró, mikor előkelőbb kollégái ott ültek a főrendi­­­házban, éppen bírói állásuknál fogva. Csakis az olyan törvénymagyarázat les­het helyes, amely nem a véletlen be­­tűkre, hanem a lényegre, a törvény szellemére veti a súlyt. A vármegye, megbízása erejére nézve ugyanolyan gyökér, mint a születésen alapuló előző jog. Az a törvény, amelyik a bírói in­­­kompatibilitást megállapítja, olyan idő­ben kelt, amikor még a vármegye nem küldött tagot a felsőházba. Ezt a régi törvényt tehát csakis az új felsőházi törvény szellemében szabad nézni, de nem betű szerint­ gálnia. Nem szabad elfelejteni, hogy nem az egyes osztályok, hanem csak a nemzet összesége mentheti meg a magyar nemze­tet, — fejezte be beszédét nagy taps közel­pette Wlassics Gyula báró, aki a maga sze­­mélyében is az alkotmányos jogfolytonos­ság gondolatát hirdette újból, az elnöki székben, hiszen ő volt a főrendiház utolsó elnöke. A képviselőház mai ülésén fogatólago­­­san megválasztották a tisztikar többi tag­ját, Huszár Károly és Puky Endre alelnö­­köket, Karafiáth Jenő háznagyot és hat jegyzőt, akikhez holnap még négy újat vá­lasztanak. A­z osztályok jelentése alapján kétszáztizenhat képviselő beadott kétszáz­­harminchét megbízólevelet, melyek közül kétszáztizenhármat igazoltak, huszonnégy igazolást pedig ideiglenesen felfüggesztettek. Majd felszólították a több mandátummal rendelkező képviselőket, hogy nyolc nap alatt nyilatkozzanak, melyik kerület man­dátumát kívánják megtartani. A felsőház alelnökeivé egyhangúan Szé­chenyi Bertalan grófot és Thaly Ferencet, háznagyává pedig Rakovszky Endrét vá­lasztották meg. Megválasztottak azonkívül még nyolc jegyzőt is. Érdekes mozzanata volt a mai felsőházi ülésnek, amikor Dessewffy Aurél gróf or­szágbíró deklarációt olvasott föl, mely sze­rint fájlalja a régi főrendiház néhány tag­jának kimaradását és egyúttal kijelentette, hogy bár a felsőház munkájában részt­­vesznek, szerepükkel nem akarnak prejudi­kálni a magyar király alkotmányos jogai­nak. Ehhez a felszólaláshoz csatlakozott Szmrecsányi Lajos egri érsek is, aki han­goztatta azt a kívánságát, hogy a nemzet a királyával egyetértően fejezze ki kívánsá­gait Bethlen István gróf miniszterelnök­­éppúgy, mint a képviselőházban Apponyi felszólalásánál, pár szóval utalt rá, hogy a felsőház és a jogfolytonosság kérdéseiben a felsőházi törvény tárgyalásánál már kifej- Wlassics Gyula báró és Zsitvay Tibor az országgyűlés új elnökei. Megválasztották mind a két Ház tisztikarát — Bod János beterjesztette az adócsökkentő javaslatot — Felsőházi felszólalások a jogfolytonosság kérdésében. Budapest, 1927, XLVII. évfolyam, 25. szám Megjelenik hét 15 kivételével mindennap. ElSBxeMai áraki Egy hónapra 4 peagi, agyadévra ,0 peagi 80 f.lU*. Auartriaban egy példám ára hétköznap 30 Groschea, aaaárnapon 40 Groackaa. Egraa az ára ára 16 HUér. ■ t KSUSldra aa alenzetaa kaUzaraaa. Hird­etésaka­­ Budapariaa félvén naladlaa hirdető Iroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Ára 18 fillér. Kedd, február 1. Szerkesztőségi VIII. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. n­n­. Igazgatóság és kiadóhivatal: VTIL, József-kurut 5. szám. Telefonszámok: J. 43, J. 53, J. 63, J. 23—84. Levélcím : Budapest 4, Postafiók 55.

Next