Budapesti Hírlap, 1927. április (47. évfolyam, 74–97. szám)
1927-04-13 / 84. szám
6 A rögtönítélő bíróság határozata. Az ügy nem tartozik a Több mint félóra hosszat tartó szünet után újból bevonult a bíróság és Töreky elnök kihirdette a bíróság határozatát. — A törvényszék mint rögtönitélő bíróság — mondotta az elnök — kimondja, hogy az ügy a rögtönitélő bíróság elé nem tartozik és az iratokat további eljárás végett az ügyészségnek visszaküldi. Egyúttal elrendeli a törvényszék a vádlottak további fogvatartását. Az ügyészség — szól a megokolás — lázadás előidézésért irányuló szövetség bűntettével vádolja a vádlottakat Ez a bűncselekmény nem tartozik a statáriális eljárás alá. A rendelet a lázadás befejezett bűncselekményét rendeli statáriális eljárás alá mondandónak, míg a szövetséget nem sorolja e bűncselekmények közé, amelyek rögtönítélő bíróság elé, rögtön bíráskodás alá vonandók. A törvényszék ezt a kiterjesztést nem alkalmazhatja, mert a rögtönbíráskodásról szóló rendeletet csak megszorítólag lehet magyarázni. Ott, ahol a rendelet a szövetségre, illetve a kísérletre is ki akarta terjeszteni a rögtönbíráskodást, azt a rendelet szövege ki is fejezi, így a gyilkosság, a szándékos emberölés bűntettének kísérletére, valamint a gyilkosságra való szövetkezés bűntettére is kiterjesztette, de a lázadásra való szövetségre nem. A vádlottak cselekvőségei a rendtörvénybe ütköző bűncselekmények tényálladékait mutatják, erre azonban a statáriális rendelet nem vonatkozik és ezért a rögtönbíráskodási eljárást velük szemben meg kellett szüntetni. A felsült próféta, Seton Watson dr. úrról, a nálunk hírhedt Scotus Viatorról lesz szó. Ez a férfiú, az ő saját írása szerint, mint nagy magyar barát, Kossuthnak lelkes tisztelője, jött hozzánk. Csakhogy — és ezt nem írja meg — előbb megállt Bécsben, hogy Wiliam Steed úrtól, a Times akkori bécsi levelezőjétől kérjen információkat. Főleg, hogy kiknek útján igyekezzék megismerni a magyar viszonyokat. Steeder elküldte Jászi Oszkárhoz és nemzetiségi izgató társaihoz. Ez az irányítás megfelelt az akkori brit politikának, amelyet az annexiós válság ingerelt és amely teljesen Oroszország balkáni politikáját támogatta Scotus Viator ekkor a londoni Spectatorban, a brit külügyi hivatal ismert orgánumában, kezdte a kapott információs anyagot irodalmilag értékesíteni. Cikkei bátorították nemzetiségi izgatóinkat és szinte biztatták őket a brit protekcióval. Egyik londoni tartózkodásom alatt felkerestem Set. Lee Strachey urat, a Spectator tudós szerkesztőjét és figyelmeztettem rá, hogy a Scotus Viator-féle cikkekben sok a rosszindulatú tévedés. Mert kritika nélkül veszik át az oláh, szerb és tót nemzetiségi agitátoroknak nagyrészt már nyomtatásban megjelent és meg is cáfolt cikkeit. Strachey úr erre azt válaszolta, hogy Watson dr. komoly tudós. Csak Esterházy Móric gróftól közölt egy, a magyar igazságot előtáró cikket. Watson úr föredvényei minden kritika nélkül jelentek meg a Spektatorban. Azután elkezdte publikálni könyveit, amelyekkel a brit nyilvánosság elé vitte a Jásziék útján kezéhez jutott, tartalmában valótlan, tendenciájában magyarellenes nemzetiségi agitációs anyagot. A rettentő trianoni békediktátum után Watson úr leplezetlen kárörömmel, szinte társszerzői önérzettel irta egyik angol szemlében azt, hogy: Magyarország megméretett és könnyűnek találtatott. Vagyis, megérdemelte sorsát s a halálitéletnek készült trianoni békediktátum méltán dobta a sir szélére. Watson urnak ez az írása ott ég minden magyar szívben és koponyában. Nos, azóta Watson arra rácáfolt a saját kormányának politikája. Mert ez a kormány megállapíthatta a magyar nemzetnek mindent legyőző élniakarását, minden gyötrelmet és lealázást tűrő martin álhatatosságát, valamint államférfiainak kiválóságát is. Most Bethlen gróf római útja után az ellenséges külföld is kénytelen megállapítani, hogy Magyarországra újra becsült és számottevő tényezője az európai nemzetek családjának. Joggal várhatjuk ezek után, hogy Watson úr is revízió alá veszi a Magyarországról megalkotott véleményét. Értesülésünk szerint Steed úrral együtt sürgősen Belgrádba hívták és most ott időzik. Ez arra vall, hogy Watson úr továbbra is ellenségünk maradt. Az ő ellenséges érzülete azonban most már bizonyára nem annyira meggyőződés, mint inkább csak a fölsült prófétának makacssága. Nem tehetünk róla, ha így van. A történelmi igazságszolgáltatás útján még azt is megérheti Watson úr, hogy újabb kiadását bocsáthassa ki Racial Problems of Hungary című munkájának. Ezt az előbbihez hasonló igazságossággal és jóindulattal rögtön megteheti, mihelyt Magyarország visszakapja ezeréves határait és Watson urnak megint lesz mit megvédenie a magyarok zsarnoki elnyomásától. Mert a csehek, szerbek és oláhok által valósággal elnyomott magyarok ügye igazán nem nagyon nyugtalanította Watson urnák tudományos lelkiismeretét. N. I. ROMPISTI HifllíP 1927 április 13. 181. szá . Egyetemeink és a nyugdíjasok. E sorok írója nyugdíjas állami tisztviselő, egy azok közül, akiket még 1925 júliusa előtt helyeztek nyugalomba, mégpedig váratlanul, alig 28 éves (mint mondják és amint miniszteri, meg egyéb hivatalos és nemhivatalos nyilatkozatok megerősítik, sikerekben és érdemekben nem egészen, szegény pályafutás után. (Hogy miért voltam a szanálás egyik első áldozata, a mai napig sem tudom bizonyosan.) Ez azt jelenti, hogy nyugdíjam igen csekély, nem sokkal nagyobb összeg ma, mikor hál’ Istennek nagy családdal, benne még 4 kiskorú gyermekkel vagyok megáldva, mint amilyen fizetésem volt évtizedekkel ezelőtt, mikor kineveztek és megházasodtam. Hogy anyagi helyzetem tehát nem valami rózsás, az nem szorul bővebb fejtegetésre és lehet, hogy Gáspárdy Elemér országgyűlési képviselő, a tegnapelőtti képviselőházi ülés szónoka, ha ismerné viszonyaimat, engem is „a tisztviselőtársadalom nyomorgó nyugdíjasai" közé sorozna, bár magam, minden küszködésem mellett, nem számítom magamat ebbe a szomorú című kategóriába, hiszen a mindennapi kenyeret, ha nem is sok hozzávaló jó falatot, mindig meg tudtam adni gyermekeimnek és ha kopottas, foltozott és kifordított ruhában is, rongyosan és piszkosan sohasem jártak. De akármenynyire hálás is vagyok, mint az úgynevezett ó-nyugdíjas tisztviselőtársadalom egyik tagja, Gáspárdy képviselőnek az ő jóakarata felszólalásáért, javaslatától, hogy egyetemeink számának csökkentése, illetőleg két egyetem bezárása révén megtakarított öszszegek odaadásával segítenek a nyugdíjas tisztviselőkön, a leghatározottabban meg kell tagadnom a hozzájárulást és remélem, hogy megtagadja velem együtt mindenki, aki a magyar kultúra munkása ma, vagy az volt a múltban és aki ismeri a magyar kultúra szükségleteit. Kétségtelen, hogy Tisza István kormányának, illetőleg Jankovich Béla kultuszminiszternek egyik legnagyobb tette volt, hogy a háború zord idejében felállította a harmadik és negyedik egyetemet és a Bethlen-kormánynak, illetőleg Klebelsberg Kunó grófnak nagy érdeme, hogy a mostani nehéz időkben is fentartja és fejleszti Csonka-Magyarország négy egyetemét. Isten mentsen meg bennünket nyugdíjasokat attól, hogy a mi anyagi fölsegítésünk céljából kár essék Magyarország jövendőbeli kultúrájának e leghatalmasabb pilléreiben. Adjunk hálát a Gondviselésnek, hogy nemzetünk minden baja és nyomorúsága ellenére lehetővé tette egyetemeink szaporítását, egész nemzeti fejlődésünk egyik legalapvetőbb feltételének megvalósítását. Hogy mennyi szellemi és majdan anyagi haladást is fog egyetemeink versenye, tudományt nevelő és tudósokat nevelő munkássága eredményezni, azt a nemzet egésze csak húsz-harminc év múlva fogja közvetetlenül tapasztalni, és addig hinnie kell kulturpolitikusaink mélyebb belátásának és hathatós érvelésének. A szegény nyugdíjasok sorsa, az enyém is, egy múló, szomoru jelenség, sőt igaz, részben nagy méltatlanság és igazságtalanság is, — s adja Isten, hogy mielőbb elmúljék — mely mégis csak a ma élő magyarságnak egy kis töredékét sújtja, míg ellenben az egyetemek dolga az örök nemzeti létnek nagyjelentőségű ügye. Mi, öreg nyugdíjasok, majd csak elviseljük valahogy a súlyos idők keserveit, és ha egy pár év múlva kidőlünk e földi létből, talán kissé kimerültebben, kissé elgyengültebben, mint elődeink, abban a reményben, azzal a hittel hunyjuk le szemünket, hogy a magyar nemzet a maga kulturális energiájánál fogva, melynek négy fejlődő egyetemünk leggazdagabb erőforrása, új életre fog lendülni és gyermekeink, vagy legalább is unokáink meg fogják látni azt az időt* mikor ismét nemcsak nemzeti létünkről, hanem nemzeti nagylétünkről szólhatunk. Mi — egy nemzedék, illetőleg egy nemzedéknek kis töredéke — küzködhetünk és ha kell, nyomoroghatunk, — adja Isten, hogy ne kelljen — el is pusztulhatunk, de a magyar tudománynak, a magyar kulturának élnie, virulnia kell. Ennek az életnek érdekében minden áldozatot meg kell hoznunk, de ezt az életet sohasem szabad más érdeknek feláldoznunk. Ennek az életnek megkárosításával — és egyetemeink számának csökkentése igen nagy, helyrehozhatatlan megárosítása volna — nem akarják a magyar köztisztviselői társadalom nyugdíjas tagjai a maguk életét megkönnyíteni. Azt hiszem, hogy ezt sorsom minden részese nevében kijelenthetem. Ó-Nyugdíjas. Bolysevista szervezkedés Görögországban. A szovjet követségek propaganda munkája. — Munkások, egyetemi hallgatók, középiskolások sejtjei. — Antimilitarista bizottságok. A görög rendőrség leleplezései. Athén, április hónap. (Saját tudósitónktól.) A görög főváros rendőrsége érdekes memorandumot terjesztett a kormányhoz s egyúttal nyilvánosságra is hozta rögtön, hogy így a közvélemény nyomását is felhasználja olyan irányban, hogy a kormány kénytelen legyen komolyan gátat vetni a görögországi kommunista izgatásnak, mely már az egész Balkán amúgy is kétes békéjét fenyegeti. A rendőrség ugyanis el akar bánni a szovjet athéni diplomáciai missziójával, mely a diplomáciai kiváltságokkal visszaélve, tűzfészket rendezett be az ország s az egész Balkán felforgatására. Mindenesetre érdemes erről a jelentésről és memorandumról a magyar közönségnek is hallani egyetmást, mert az athéni szovjetmisszió eljárása nem valami különlegesség, hanem hasonló helyzetet teremt mindenütt Moszkva, ahová diplomáciai összeköttetések címén hivatalosan be tudja tenni a lábát. A görög rendőrség jelentése ilyen részleteket tartalmaz: — Amidőn a diplomáciai összeköttetést 1924 június hónapjában Szovjetoroszországgal a görög kormány fölvette és ezzel párhuzamosan szovjet kereskedelmi miszsziók működését is megengedte, a misszió első ténykedései közé tartozott a kommunista mozgalom lehető legerélyesebb elősegítése és a helyi kommunista párt tevékenységének teljes erkölcsi és anyagi támogatása. Ettől kezdve a III. Internacionálé írásbeli utasításait a szovjet követség diplomáciai futára juttatta rendeletési helyükre. Különböző ürügyek alatt moszkvai ügynökök a szó szoros értelmében elárasztották Görögországot. Bebizonyítást nyert, hogy a propagandát kizárólag ez a szovjetmisszió irányította, melynek kebelében külön propaganda-osztály működik, utasításait az orosz külügyi népbiztosság erre illetékes osztályától nyert. A diplomáciai és kereskedelmi tevékenység csak eszköz volt, a fő cél a forradalmi propaganda. — Amidőn 1926 május elején arról volt szó, hogy Szovjetoroszországgal vámügyi szerződést kötünk, egész „szakértő-törzs" érkezett meg Oroszországból a tárgyalásokra, amiről az idegenek ellenőrzésére illetékes közbiztossági hatóság csak a hírlapok révén nyert tudomást. A rendőrség akkoriban sürgősen kérte, hogy az Oroszországból jövő úgynevezett szakértők ellenőrzése és nyilvántartása érdekében megfelelő tájékoztatást kapjon, de minden erre irányuló törekvése eredménytelen maradt. Az egyezmény tárgyalására érkezett nagyszámú személyzet egyszerűen az exterritoriális jog védelme alatt állott. Nem tudjuk, mi késztette az akkori kormányt ilyen kockázatos lépés elhatározására. Mindenesetre megállapítható, hogy Szovjetoroszország így hozzánk került nagyszámú ügynökei az exterritoriáls jog védelme alatt szabadon fejthettek ki tevékenységet nemcsak Görögországban, mert ezt az egész Balkánra is kiterjesztették. Mi, a rendőrség, már akkor erélyesen tiltakoztunk ez ellen s véleményünket a szovjet misszió államfelforgató üzelmeiről írásban is leszögeztük. A terjedelmes memorandum többi része ismerteti a szovjet követség védelme és irányítása alatt folyó propaganda módszereit, elterjedését az egyes társadalmi osztályokban és foglalkozási ágakban és eddigi eredményeit. A kommunisták módszere abból áll, hogy minden városban és községben megalakítják a maguk szervezetét s nyilvános beszédekkel, proklamációkkal, könyvekkel és folyóiratokkal terjesztik tanaikat., az ilyen kommunista folyóirat jelenik meg rendszeresen Görögországban. A kommunisták három csoportra oszlanak: vannak 1. tényleges kommunista párttagok, 2. meggyőződéses kommunisták, akik hat hónapig észrevétlen állandó megfigyelés alatt állanak s amennyiben ez alatt az idő alatt ha kommunistáknak bizonyulnak, a párt tényleges tagjaivá válnak, különben pedig kirekesztik őket, 3. a kommunizmussal rokonszenvező egyének, akikből fáradhatatlan agitációval meggyőződéses kommunistákat nevelnek. A tavalyi községi választásokon már a 135.633 szavazó közül 22.539 kommunista szavazó volt, jelöltjeik száma 443 s ezek közül 187-et meg is tudtak választani a községi tanácsokba, köztük több polgármestert is. Ma már több helység kommunista közigazgatás alatt áll, amit annál könnyebben vihettek keresztül, mert a polgári pártok tagjai csupa személyeskedésből konfliktusban állanak egymással, a községi ügyekkel szemben teljesen közömbösen viselkednek, míg a kommunisták egyetlen ülésről el nem maradnak és a legnagyobb figyelmét mutatják. A szavazóknál veszedelmesebbek az ifjúkommunisták, akiknek szervezete közvetetlenül a moszkvai ifjukommunista pártnak van alárendelve s elnevezése „ifjukommunisták nemzetközi szervezetének görög osztálya". Ez a szervezet különösen a polgári fiatalság kommunista irányba való terelésére vetette rá magát, elsősorban antimilitarista propagandát végez, továbbá a földimunkásokat és a menekülteket bujtogatja. Hogy milyen fanatikusak, mutatja, hogy az 1926 szeptember 9-iki katonai zendülés alkalmával 15—16 éves gyermekek revolúverrel és puskával felszerelve, vakmerően megtámadták a katonai osztagokat is. Az ifjúsági kommunista mozgalomnak külön ágai vannak a fő- és középiskolákon. Az egyetemi diákság egy része vezető szerepet foglal el a kommunista üzelmekben, a középiskolák pedig annyira fertőzve vannak, hogy az athéni, pireuszi, larisszai, klatói, argoszi és drámai főgimnáziumokban sikerült aktív kommunista szervezeteket fölfedezni s a közoktatásügyi miniszter most fel akarja oszlatni a különböző burkolt diákegyesületeket, amilyen még az 1910- ben alakult „Tanulók Szövetsége”, mely a népnyelv megóvásának célját tűzte ki, de máris a kommunisták kezébe került. Ugyanez az eset a főiskolai hallgatók ligájánál is, melyet a napokban kommunista üzelmek miatt az egyetemi tanács feloszlatott, irodáját és helyiségét lezáratta. A ligával nemrég fuzionált a Görög Leányiskolák Szövetsége, melynek tagjai a középosztályú családok kommunista alapon való megszervezését, illetőleg a családi élet teljes szétzüllesztését vették munkába. Az egyetemi iránsák külön kommunista lapot is adott ki, melyet szintén most tiltott el a tanács. . A hadseregnél a ropaganda már 1922-ben megkezdődött, amikor sikerült a rendőrségnek megszerezni a május 5-iki körözvényt, mely pontos adatokat tartalmazott a kommunista propaganda előkészítésére és utasításokat a proletárdiktatúra megteremtésére. A rendőrség azóta minden kormánynál sürgette a katonai kommunista propagandának leleplezését és megakadályozását, de a pártharcok annyira igénybe vették a politikusokat, és annyira függő helyzetbe hozták a hadsereggel szemben, hogy semmiféle lépés ebben az irányban nem történt. Külön úgynevezett antimilitarista komié működik egy központi vezetőség felügyelete alatt. Tagjai Dovasz, Kolbász és Harakoposz tartalékos ezredorvosok, Anasztaziadisz dohánymunkás és Zahariadisz, az ifjúkommunista párt titkára. A komitének minden helyőrségben fiókja, minden hadtestnél és a flottánál külön kommunista törzse van. Csak a kispolgári osztály konzervativizmusa vetett eddig gátat annak, hogy a különböző helyi kommunista zavar*