Budapesti Hírlap, 1927. április (47. évfolyam, 74–97. szám)

1927-04-13 / 84. szám

6 A rögtönítélő bíróság határozata. Az ügy nem tartozik a Több mint félóra hosszat tartó szünet után újból bevonult a bíróság és Töreky elnök kihirdette a bíróság határozatát. — A törvényszék mint rögtönitélő bíró­ság — mondotta az elnök — kimondja, hogy az ügy a rögtönitélő bíróság elé nem tartozik és az iratokat további eljárás vé­gett az ügyészségnek visszaküldi. Egyúttal elrendeli a törvényszék a vádlottak további fogvatartását. Az ügyészség — szól a megokolás — lá­zadás előidézésért­ irányuló szövetség bűn­tettével vádolja a vádlottakat Ez a bűn­cselekmény nem tartozik a statáriális el­járás alá. A rendelet a lázadás befejezett bűncselekményét rendeli statáriális eljárás alá mondandónak, míg a szövetséget nem sorolja e bűncselekmények közé, amelyek rögtönítélő bíróság elé, rögtön bíráskodás alá vonandók. A törvény­szék ezt a kiterjesztést nem alkalmazhatja, mert a rögtönbíráskodásról szóló rendele­tet csak megszorítólag lehet magyarázni. Ott, ahol a rendelet a szövetségre, illetve a kísérletre is ki akarta terjeszteni a rög­­tönbíráskodást, azt a rendelet szövege ki is fejezi, így a gyilkosság, a szándékos emberölés bűntettének kísérletére, vala­mint a gyilkosságra való szövetkezés bűn­tettére is kiterjesztette, de a lázadásra való szövetségre nem. A vádlottak cselekvőségei a rendtörvénybe ütköző bűncselekmények tényálladékait mutatják, erre azonban a statáriális rendelet nem vonatkozik és ezért a rögtönbíráskodási eljárást velük szemben meg kellett szüntetni. A felsült próféta, Seton Watson dr. úrról, a nálunk hír­hedt Scotus Viatorról lesz szó. Ez a férfiú, az ő saját írása szerint, mint nagy magyar barát, Kossuthnak lelkes tisztelője, jött hoz­zánk. Csakhogy — és ezt nem írja meg — előbb megállt Bécsben, hogy Wiliam Steed úrtól, a Times ak­kori bécsi levelezőjétől kérjen információkat. Főleg, hogy kiknek útján igyekezzék megismerni a magyar vi­szonyokat. Steed­er elküldte Jászi Oszkár­hoz és nemzetiségi izgató társaihoz. Ez az irányítás megfelelt az akkori brit politiká­nak, amelyet az annexiós válság ingerelt és amely teljesen Oroszország balkáni politi­káját támogatta Scotus Viator ekkor a londoni Spectatorban, a brit külügyi hivatal ismert orgánumában, kezdte a kapott in­formációs anyagot irodalmilag értékesíteni. Cikkei bátorították nemzetiségi izgatóinkat és szinte biztatták őket a brit protekció­val. Egyik londoni tartózkodásom alatt fel­kerestem Set. Lee Strachey urat, a Specta­­tor tudós szerkesztőjét és figyelmeztettem rá, hogy a Scotus Viator-féle cikkekben sok a rosszindulatú tévedés. Mert kritika nélkül veszik át az oláh, szerb és tót nemzetiségi agitátoroknak nagyrészt már nyomtatásban megjelent és meg is cáfolt cikkeit. Strachey úr erre azt válaszolta, hogy Watson dr. komoly tudós. Csak Esterházy Móric gróf­tól közölt egy, a magyar igazságot előtáró cikket. Watson úr föredvényei minden kritika nélkül jelentek meg a Spektatorban. Azután elkezdte publikálni könyveit, ame­lyekkel a brit nyilvánosság elé vitte a Já­­sziék útján kezéhez jutott, tartalmában va­lótlan, tenden­ciájában magyarellenes nem­zetiségi agitációs anyagot. A rettentő trianoni békediktátum után Watson úr leplezetlen kárörömmel, szinte társszerzői önérzettel irta egyik angol szem­lében azt, hogy: Magyarország megmére­tett és könnyűnek találtatott. Vagyis, meg­­érdemelte sorsát s a halálitéletnek készült trianoni békediktátum méltán dobta a sir szélére. Watson urna­k ez az írása ott ég minden magyar szívben és koponyában. Nos,­­ azóta Watson arra rácáfolt a saját kormányának politikája. Mert ez a kormány megállapíthatta a magyar nem­zetnek mindent legyőző élniakarását, min­den gyötrelmet és lealázást tűrő martin ál­­hatatosságát, valamint államférfiainak ki­válóságát is. Most Bethlen gróf római útja után az ellenséges külföld is kénytelen meg­állapítani, hogy Magyarországra újra be­csült és számottevő tényezője az európai nemzetek családjának. Joggal várhatjuk ezek után, hogy Watson úr is revízió alá veszi a Magyarországról megalkotott véle­ményét. Értesülésünk szerint Steed úrral együtt sürgősen Belgrádba hívták és most ott időzik. Ez arra vall, hogy Watson úr továbbra is ellenségünk maradt. Az ő ellen­séges érzülete azonban most már bizonyára nem annyira meggyőződés, mint inkább csak a fölsült prófétának makacssága. Nem tehetünk róla, ha így van. A történelmi igazságszolgáltatás útján még azt is megér­heti Watson úr, hogy újabb kiadását bo­csáthassa ki Racial Problems of Hungary című munkájának. Ezt az előbbihez ha­sonló igazságossággal és jóindulattal rögtön megteheti, mihelyt Magyarország vissza­kapja ezeréves határait és Watson urnak megint lesz mit megvédenie a magyarok zsarnoki elnyomásától. Mert a csehek, szer­­bek és oláhok által valósággal elnyomott magyarok ügye igazán nem nagyon nyugta­lanította Watson urnák tudományos lelki­ismeretét. N. I. ROMPISTI HifllíP 1927 április 13. 181. szá . Egyetemeink és a nyugdíjasok. E sorok írója nyugdíjas állami tisztvi­selő, egy azok közül, akiket még 1925 jú­liusa előtt helyeztek nyugalomba, még­pe­dig váratlanul, alig 28 éves (mint mondják és amint miniszteri, meg egyéb hivatalos és nemhivatalos nyilatkozatok megerősítik, sikerekben és érdemekben nem egészen, sze­gény­ pályafutás után. (Hogy miért voltam a szanálás egyik első áldozata, a mai napig sem tudom bizonyosan.) Ez azt jelenti, hogy nyugdíjam igen csekély, nem sokkal nagyobb összeg ma, mikor hál’ Istennek nagy családdal, benne még 4 kiskorú gyer­mekkel vagyok megáldva, mint amilyen fizetésem volt évtizedekkel ezelőtt, mikor kineveztek és megházasodtam. Hogy anyagi helyzetem tehát nem valami rózsás, az nem szorul bővebb fejtegetésre és lehet, hogy Gáspárdy Elemér országgyűlési képviselő, a tegnapelőtti képviselőházi ülés szónoka, ha ismerné viszonyaimat, engem is „a tiszt­­viselőtársadalom nyomorgó nyugdíjasai" közé sorozna, bár magam, minden küszkö­désem mellett, nem számítom magamat ebbe a szomorú című kategóriába, hiszen a mindennapi kenyeret, ha nem is sok hozzávaló jó falatot, mindig meg tudtam adni gyermekeimnek és ha kopottas, folto­zott és kifordított ruhában is, rongyosan és piszkosan sohasem jártak. De akármeny­­nyire hálás is vagyok, mint az úgynevezett ó-nyugdíjas tisztviselőtársadalom egyik tagja, Gáspárdy képviselőnek az ő jóaka­­rata felszólalásáért, javaslatától, hogy egye­temeink számának csökkentése, illetőleg két egyetem bezárása révén megtakarított ösz­­szegek odaadásával segítenek a nyugdíjas tisztviselőkön, a leghatározottabban meg kell tagadnom a hozzájárulást és remélem, hogy megtagadja velem együtt mindenki, aki a magyar kultúra munkása ma, vagy az volt a múltban és aki ismeri a magyar kultúra szükségleteit. Kétségtelen, hogy Ti­sza István kormányának, illetőleg Janko­­vich Béla kultuszminiszternek egyik legna­gyobb tette volt, hogy a háború zord ide­jében felállította a harmadik és negyedik egyetemet és a Bethlen-kormánynak, ille­tőleg Klebelsberg Kunó grófnak nagy ér­deme, hogy a mostani nehéz időkben is fentartja és fejleszti Csonka-Magyarország négy egyetemét. Isten mentsen meg bennünket nyugdíja­sokat attól, hogy a mi anyagi fölsegíté­­sünk céljából kár essék Magyarország jö­vendőbeli kultúrájának e leghatalmasabb pilléreiben. Adjunk hálát a Gondviselésnek, hogy nemzetünk minden baja és nyomo­rúsága ellenére lehetővé tette egyetemeink szaporítását, egész nemzeti fejlődésünk egyik legalapvetőbb feltételének megvaló­sítását. Hogy mennyi szellemi és majdan anyagi haladást is fog egyetemeink verse­nye, tudományt nevelő és tudósokat nevelő munkássága eredményezni, azt a nemzet egésze csak húsz-harminc év múlva fogja közvetetlenül tapasztalni, és addig hinnie kell kulturpolitikusaink mélyebb belátásá­nak és hathatós érvelésének. A szegény nyugdíjasok sorsa, az enyém is, egy múló, szomor­u jelenség, sőt igaz, részben nagy méltatlanság és igazságtalanság is, — s adja Isten, hogy mielőbb elmúljék — mely mégis csak a ma élő magyarságnak egy kis töredékét sújtja, míg ellenben az egye­temek dolga az örök nemzeti létnek nagy­jelentőségű ügye. Mi, öreg nyugdíjasok, majd csak elviseljük valahogy a súlyos idők keserveit, és ha egy pár év múlva kidőlünk e földi létből, talán kissé kime­rültebben, kissé elgyengültebben, mint elő­deink, abban a reményben, azzal a hittel hunyjuk le szemünket, hogy a magyar nemzet a maga kulturális energiájánál fogva, melynek négy fejlődő egyetemünk leggazdagabb erőforrása, új életre fog len­dülni és gyermekeink, vagy legalább is unokáink meg fogják látni azt az időt* mikor ismét nemcsak nemzeti létünkről, hanem nemzeti nagylétünkről szólhatunk. Mi — egy nemzedék, illetőleg egy nemze­déknek kis töredéke — küzködhetünk és ha kell, nyomoroghatunk, — adja Isten, hogy ne kelljen — el is pusztulhatunk, de a magyar tudománynak, a magyar kultu­­rának élnie, virulnia kell. Ennek az élet­nek érdekében minden áldozatot meg kell hoznunk, de ezt az életet sohasem szabad más érdeknek feláldoznunk. Ennek az élet­nek megkárosításával — és egyetemeink számának csökkentése igen nagy, helyre­hozhatatlan megárosítása volna — nem akarják a magyar köztisztviselői társada­lom nyugdíjas tagjai a maguk életét meg­könnyíteni. Azt hiszem, hogy ezt sorsom minden részese nevében kijelenthetem. Ó-Nyugdíjas. Bolysevista szervezkedés Görögországban. A szovjet követségek propaganda munkája. — Munkások, egyetemi hallgatók, középiskolások sejtjei. — Antimilitarista bizottságok. A görög rendőrség leleplezései. Athén, április hónap. (Saját tudósitónktól.) A görög főváros rendőrsége érdekes memorandumot terjesz­tett a kormányhoz s egyúttal nyilvános­ságra is hozta rögtön, hogy így a közvéle­mény nyomását is felhasználja olyan irány­ban, hogy a kormány kénytelen legyen ko­molyan gátat vetni a görögországi kommu­nista izgatásnak, mely már az egész Bal­kán amúgy is kétes békéjét fenyegeti. A rendőrség ugyanis el akar bánni a szovjet athéni diplomáciai missziójával, mely a diplomáciai kiváltságokkal visszaélve, tűz­fészket rendezett be az ország s az egész Balkán felforgatására. Mindenesetre érde­mes erről a jelentésről és memorandumról a magyar közönségnek is hallani egyet­­mást, mert az athéni szovjetmisszió eljá­rása nem valami különlegesség, hanem hasonló helyzetet teremt mindenütt Mosz­kva, ahová diplomáciai összeköttetések cí­mén hivatalosan be tudja tenni a lábát. A görög rendőrség jelentése ilyen rész­leteket tartalmaz: — Amidőn a diplomáciai összeköttetést 1924 június hónapjában Szovjetoroszor­­szággal a görög kormány fölvette és ezzel párhuzamosan szovjet kereskedelmi misz­­sziók működését is megengedte, a misszió első ténykedései közé tartozott a kommu­nista mozgalom lehető legerélyesebb elő­segítése és a helyi kommunista párt tevé­kenységének teljes erkölcsi és anyagi tá­mogatása. Ettől kezdve a III. Internacio­­nálé írásbeli utasításait a szovjet követség diplomáciai futára juttatta rendeletési he­lyükre. Különböző ürügyek alatt moszkvai ügynökök a szó szoros értelmében elárasz­tották Görögországot. Bebizonyítást nyert, hogy a propagandát kizárólag ez a szovjet­­misszió irányította, melynek kebelében kü­lön propaganda-osztály működik, utasítá­sait az orosz külügyi népbiztosság erre ille­tékes osztályától nyert. A diplomáciai és kereskedelmi tevékenység csak eszköz volt, a fő cél a forradalmi propaganda. — Amidőn 1926 május elején arról volt szó, hogy Szovjetoroszországgal vámügyi szerződést kötünk, egész „szakértő-törzs" érkezett meg Oroszországból a tárgyalá­sokra, amiről az idegenek ellenőrzésére il­letékes közbiztossági hatóság csak a hír­lapok révén nyert tudomást. A rendőrség akkoriban sürgősen kérte, hogy az Orosz­országból jövő úgynevezett szakértők ellen­őrzése és nyilvántartása érdekében megfe­lelő tájékoztatást kapjon, de minden erre irányuló törekvése eredménytelen maradt. Az egyezmény tárgyalására érkezett nagy­számú személyzet egyszerűen az exterrito­­riális jog védelme alatt állott. Nem tud­juk, mi késztette az akkori kormányt ilyen kockázatos lépés elhatározására. Minden­esetre megállapítható, hogy Szovjetorosz­­ország így hozzánk került nagyszámú ügy­nökei az exterritoriáls jog védelme alatt szabadon fejthettek ki tevékenységet nem­csak Görögországban, mert ezt az egész Balkánra is kiterjesztették. Mi, a rendőrség, már akkor erélyesen tiltakoztunk ez ellen s véleményünket a szovjet misszió állam­felforgató üzelmeiről írásban is leszögeztük. A terjedelmes memorandum többi része ismerteti a szovjet követség védelme és irá­­nyítása alatt folyó propaganda módszereit, elterjedését az egyes társadalmi osztályok­ban és foglalkozási ágakban és eddigi ered­ményeit. A kommunisták módszere abból áll, hogy minden városban és községben meg­alakítják a maguk szervezetét s nyilvános beszédekkel, proklamációkkal, könyvekkel és folyóiratokkal terjesztik tanaikat., az ilyen kommunista folyóirat jelenik meg rendszeresen Görögországban. A kommunis­ták három csoportra oszlanak: vannak 1. tényleges kommunista párttagok, 2. meg­győződéses kommunisták, akik hat hónapig észrevétlen állandó megfigyelés alatt álla­nak s amennyiben ez alatt az idő alatt ha kommunistáknak bizonyulnak, a párt tény­leges tagjaivá válnak, különben pedig ki­rekesztik őket, 3. a kommunizmussal ro­­konszenvező egyének, akikből fáradhatat­lan agitációval meggyőződéses kommunis­tákat nevelnek. A tavalyi községi választá­sokon már a 135.633 szavazó közül 22.539 kommunista szavazó volt, jelöltjeik száma 443 s ezek közül 187-et meg is tudtak vá­lasztani a községi tanácsokba, köztük több polgármestert is. Ma már több helység kommunista közigazgatás alatt áll, amit annál könnyebben vihettek keresztül, mert a polgári pártok tagjai csupa személyeske­­désből konfliktusban állanak egymással, a községi ügyekkel szemben teljesen közöm­bösen viselkednek, míg a kommunisták egyetlen ülésről el nem maradnak és a leg­nagyobb figyelmét mutatják. A szavazóknál veszedelmesebbek az ifjú­­kommunisták, akiknek szervezete közvetet­­lenül a moszkvai ifjukommunista pártnak van alárendelve s elnevezése „ifjukommu­­nisták nemzetközi szervezetének görög osz­tálya". Ez a szervezet különösen a polgári fiatalság kommunista irányba való terelé­­sére vetette rá magát, elsősorban antimili­tarista propagandát végez, továbbá a földi­munkásokat és a menekülteket bujtogatja. Hogy milyen fanatikusak, mutatja, hogy az 1926 szeptember 9-iki katonai zendülés alkalmával 15—16 éves gyermekek revolú­­verrel és puskával felszerelve, vakmerően megtámadták a katonai osztagokat is. Az ifjúsági kommunista mozgalomnak külön ágai vannak a fő- és középiskolákon. Az egyetemi diákság egy része vezető szere­pet foglal el a kommunista üzelmekben, a középiskolák pedig annyira fertőzve van­nak, hogy az athéni, pireuszi, larisszai, kla­­tói, argoszi és drámai főgimnáziumokban sikerült aktív kommunista szervezeteket föl­fedezni s a közoktatásügyi miniszter most fel akarja oszlatni a különböző burkolt diákegyesületeket, amilyen még az 1910- ben alakult „Tanulók Szövetsége”, mely a népnyelv megóvásának célját tűzte ki, de máris a kommunisták kezébe került. Ugyanez az eset a főiskolai hallgatók ligá­jánál is, melyet a napokban kommunista üzelmek miatt az egyetemi tanács feloszla­tott, irodáját és helyiségét lezáratta. A ligá­val nemrég fuzionált a Görög Leányiskolák Szövetsége, melynek tagjai a középosztályú családok kommunista alapon való megszer­vezését, illetőleg a családi élet teljes szét­­züllesztését vették munkába. Az egyetemi iránsák­ külön kommunista lapot is adott ki, melyet szintén most tiltott el a tanács. . A hadseregnél a ropaganda már 1922-ben megkezdődött, amikor sikerült a rendőrség­nek megszerezni a május 5-iki körözvényt, mely pontos adatokat tartalmazott a kom­munista propaganda előkészítésére és uta­sításokat a proletárdiktatúra megteremté­sére. A rendőrség azóta minden kormány­nál sürgette a katonai kommunista propa­gandának leleplezését és megakadályozását, de a pártharcok annyira igénybe vették a politikusokat, és annyira függő helyzetbe hozták a hadsereggel szemben, hogy sem­miféle lépés ebben az irányban nem tör­tént. Külön úgynevezett antimilitarista ko­mié működik egy központi vezetőség fel­ügyelete alatt. Tagjai Dovasz, Kolbász és Harakoposz tartalékos ezredorvosok, Anasz­­taziadisz dohánymunkás és Zahariadisz, az ifjúkommunista párt titkára. A komité­­nek minden helyőrségben fiókja, minden hadtestnél és a flottánál külön kommu­nista törzse van. Csak a kispolgári osztály konzervativizmusa vetett eddig gátat annak, hogy a különböző helyi kommunista zavar*

Next