Budapesti Hírlap, 1927. április (47. évfolyam, 74–97. szám)

1927-04-01 / 74. szám

mi Sprins T. ffi. BiJ1 Budapesti Airup Nem részletre* ellenben készpénzért v­­ásárolhat Kedszer Testvérek Múzeum-körút 2 (Régi Nemzeti Színház épületében)] Tavaszi felSIEO wipecord.. P80 Spinatim...........P 72 Esőköppeny.........P221 Győződjék meg személyesen, minden Tételkényszer nélkül, hogy áraink a részletárakkal szemben­­ legalább 40val olcsóbbak. majdnem százan vannak, akik egyúttal köztisztviselők. (Zaj.) A közélet egészsége követeli, hogy az összeférhetetlenségi tör­vény idevonatkozó szakaszai ismét életbe­­léptettessenek. Az összeférhetetlenségnek egy másik faja, mikor képviselők válasz­tanak be kereskedelmi, ipari vállalatokba és pénzintézetek igazgatóságába. Ezeket a képviselőket azonban nem tudásukért, ha­nem azért választják be, hogy befolyásu­kat aprópénzre lehessen felváltani. Az ösz­­szeférhetetlenségi bizottság zsűrijét is úgy kellene összeállítani, hogy a bekerülők egytől-egyig olyanok legyenek, akiknek semmiféle érdekeltségük nincs. (Élénk he­lyeslés és taps.) Farkas Géza: Tessék indítványt tenni! Gaal Gaston: Van azonban az összeférhe­­tetleségnek egy sokkal veszedelmesebb neme, az, amely ezeket a vállalatokat az intézkedő tisztviselői karhoz fűzi. Majd ki­tér Kállay Tibor múltkori felszólalására, amikor a volt pénzügyminiszter kijelen­tette, hogy összeférhetetlenség esetén kész lemondani mandátumáról. Szerinte ez a kijelentés cinizmus. A költségvetést vizsgálva, megállapítja, hogy az államvasutak igazgatósági létszáma ma ugyanannyi, mint békében volt, és míg egy altiszt fizetése a békebelinek, 90 száza­léka, a hivatalnoki fizetés 45—50 száza­léka, addig az igazgatói fizetés 130 száza­lék. (Zajos éljenzés a baloldalon.) Háromszor annyi tisztviselő van, mint kellene. Ezután újból a tisztviselői kérdéssel fog­lalkozik és kijelenti, hogy ostoba gőg volna tőle, ha ellensége volna ennek a karnak, de kénytelen megállapítani, hogy három­szor annyi tisztviselő van, mint amennyi kellene. Már­pedig semmiféle társadalmat arra ítélni nem lehet, hogy azért dolgoz­zon és fáradjon, hogy a társadalom másik részét, mint a heréket, eltartsa. Azt indít­ványozná, hogy az állami tisztviselő legyen épp olyan szerződött hivatalnoka az állam­nak, mint amilyen szerződött hivatalnokai a magántisztviselők a vállalatoknak. Erre Amerika és Svájc már példával is szolgál­nak. A nyugdíj­kérdést pedig oldják meg egyszerű életbiztosítási kötvényekkel. Fel­panaszolja, hogy a nyugdíjakkal is vissza­élés folyik, mert miniszteri nyugdíjat ad­tak ki olyan tisztviselőnek is, aki csak egy napot töltött be miniszteri funkciót. Kitér az adózás problémájára is és ab­szurdumnak találja, hogy a kereseti adó­alanyok ki vannak véve a községi adózás alól. Szóvá teszi azt is, hogy míg a földbir­tok majdnem hetvennyolcmillió aranyko­ronát fizet, a társulati adó mindössze ki­lencmillió korona. Ennek az adónak a re­vízióját követeli. Ezzel kapcsolatosan hatá­rozati javaslatot is nyújt be, melyben kéri, hogy tegyen közzé a kormány részletes adóstatisztikát. Beszéde utolsó szakaszában a vámkérdéssel foglalkozik. Szóvá teszi a petróleum, a mész, a sodronyszegek és a textiláruk vámtételeit, részletes adatok elő­­sorolásával. És fölhívja a figyelmet arra a méltánytalanságra, amely a magyarországi cégeket éri a bécsiekkel szemben a forgalmi adó kivetésénél. Részletesen ismerteti­­ an­nak a vámpolitikai ankétnek a lefolyását, me­let a Közgazdasági Társaságban tartot­tak a vámtörvény életbeléptetése előtt és mellyel azt kívánja bizonyítani, hogy a fo­kozott vámvédelem a magyar agrár­érde­keknek és a fogyasztóknak kárára van. En­nek az országnak pedig mindene a magyar föld és épp ezért nem szabad megakasztani a mezőgazdaság fejlődését azért, hogy há­ romszáz nagytőkésnek juttassák a fogyasz­tók millióiból kisajtolt milliárdokat. Annak ellenére, hogy sok hibát lát az or­szág gazdasági vezetésében, amikre mint ellenzéki képviselő rá is mutatott, köteles­sége kijelenteni, hogy minden olyan tény­kedésében a kormánynak, mely e hibák kiküszöbölésére vezet, mindig a kormány háta mögött fog állani. A költségvetést el­fogadja. (Általános helyeslés, a szónokot számosan üdvözlik.) Öt óra után került rá a sor Malasics Gé­zára, aki külpolitikai kérdésekkel foglalko­zott és óva intette a magyar kormányt az olasz barátság kimélyítésétől, mert szerinte az olaszok mai kormányformája, a fasiz­mus nem más, mint nemzeti jelszavak alatt tobzódó diktatúra. A szociáldemokra­ták külpolitikája az összes szomszéd álla­mokkal való jóviszony kiépítése. Beszéde végén azt követeli, hogy ha a legitimisták­nak megengedték a szervezkedést, engedjék meg a köztársasági propagandát is. Huszár Károly elnök napirendi indít­ványt tesz, mely szerint a legközelebbi ülést holnap délelőtt tartják, a költségvetés folytatólagos tárgyalásával. Az ülés hat órakor ért véget. * Hadik gróf harca a biztosítási javaslat ellen. A felsőház mai ülése. A mai ülés iránt nagy érdeklődés nyil­vánult meg. Jóval tiz óra előtt benépesül­tek már a folyosók és ezúttal is eljött, sőt a megjelentek között első volt József ki­rályi herceg, aki fiával, József Ferenc ki­rályi herceggel együtt egyik legszorgalma­sabb látogatója a felsőház üléseinek. Az ülés napirendjén három törvényja­vaslat szerepelt. Ezek közül a biztosítási törvényjavaslat felé fordult leginkább a figyelem, mert már a bizottsági tárgyalá­son heves ellenzői akadtak. Pesthy Pál igazságügyminiszter ismer­tette elsőnek a javaslatot, majd Hadik Já­nos gróf mondott hosszabb beszédet, amely­ben szigorúan bírálta a javaslat rendelke­zéseit. Különösen a biztosító­ kartellek ellen fakadt ki és élesen polemizált az igazság­ügyminiszterrel. Kívüle Somssich László gróf, az OMGE elnöke foglalt állást a ja­vaslattal szemben, míg Nagy Ferenc egye­temi tanár és Bernáth István, a Nemzeti Ban­­ elnöke a javaslat mellett sorakoztat­ták fel nyomós érveiket. A miniszterek közül Pesthy Pál és Bod János vettek tevékeny részt a vitában és szólaltak fel. Rövidebb-hosszabb időre megjelent az ülésteremben Bethlen István gróf miniszterelnök is és érdeklődéssel hallgatta a vita szónokait. Amikor szavazásra került a sor, a Ház túlnyomó többsége a javaslat mellett sza­vazott. Feltűnt, hogy a királyi hercegek végig bent maradtak az ülésteremben s amig sokan ki-kimentek egy cigarettára, szivarra a folyosóra és el-ellátogattak a büfsébe, ők híven bentmaradtak szavazni, ami a részletes tárgyalásnál különben ép­pen eléggé igénybe vette őket. Az ülés lefolyása. Wlassics Gyula báró elnök 10 órakor nyitotta meg az ülést. Bejelentette, hogy a közigazgatási bíróság a közjegyzői ka­marák felsőházi tagválasztását megsemmi­sítette, az Imre József dr., Hódmezővásár­hely törvényhatóságának felsőházi tagja ellen beadott panasznak viszont nem adott helyet. Ezután Szmrecsányi Lajos egri ér­sek, mint a legfőbb fegyelmi bíróság el­nöke, letette az esküt, majd Vargha Fe­renc az igazolóbizottság jelentését terjesz­tette elő Huszár Aladár, Somogy várme­gye törvényhatósága felsőházi tagjának mandátuma ügyében. Az igazolóbizottság megállapította, hogy törvényeink értelmé­ben az aktív bírói állás, tehát a törvény­­széki elnöki állás sem összeférhetetlen a felsőházi tagsággal, ezért Huszár Aladár mandátumát véglegesen igazoltnak jelen­tette ki. Napirend szerint következett a felsőház 1927—28. évi költségvetésének gazdasági bizottsági jelentése, amelyet vita nélkül elfogadott a felsőház. Pesthy Pál a biztosítási törvény­javaslatról. A biztosítási törvényjavslat tárgyalására áttérve elsőnek Pesthy Pál igazságügymi­niszter szólalt fel. Rámutatott arra, hogy az 1875-ös törvényt a bíróságok betűi sze­rint alkalmazták és minden jogsegítést megtagadtak a biztosítótársaságoktól. Ez teremtette meg az úgynevezett „kikapcso­lási rendszer". A társaságok ügynökei be­járták az országot és elszedték egymás elől a biztosító feleket. Ismertette a kikap­csolási rendszer káros következményeit és ezzel kapcsolatosan a javaslat ezeket ki­küszöbölő rendelkezéseit. Hangsúlyozta, hogy a biztosítási ügyletet szanálni kell a szerződéses hűség jogelve alapján, azai azt jelenti, hogy a szerződő feleknek kölcsö­nösen be kell tartaniuk vállalt kötelezett­ségeiket. A törvény segítséget nyújt arra, hogy a biztosító intézetek a díjakat meg­kaphassák. De a biztosító felek semmi ve­szedelemnek nincsenek kitéve, mert ré­szükre minden védelem adva van. A kor­mány a törvényjavaslatot átmeneti időre tervezi. Ezután a kisebbségi véleménnyel foglalkozott. Kijelentette, hogy a javaslat igenis a közérdeket szolgálja. Nem áll meg az a vád, mintha a kormány ezzel a ja­vaslattal megkötötte volna a biztosítottak kezét. Ami a kartellkérdést illeti, ez a köz­gazdaságnak igen égető problémája, éppen ezért a kormány behatóan foglalkozik a kérdéssel. Hadik János gróf ismételt köz­beszólása után az igazságügyminiszter az­zal fejezte be szavait, hogy a javaslat a biztosítottak érdekeit védi, de életlehetősé­get ad a biztosító vállalatoknak is. Hadik János gróf éles bírálata. Hadik János gróf, a kisebbségi különvé­lemény előadója állott föl ezután szólásra. Előrebocsátotta, hogy kész lett volna elfo­gadni a javaslatot az általános tárgyalás alapjául, ha az igazságügyminiszter figye­lembe vette volna azokat a súlyos ellenér­veket, amelyeket ő a bizottságban felho­zott és hajlandó lett volna a javaslatot mó­dosítani. Miután ez nem történt meg, saj­nálattal kénytelen kijelenteni, hogy a ja­vaslatot nem fogadhatja el. Szerinte a ja­vaslat monopóliumot biztosít a kartell­ben lévő társaságok részére. Kartellek a külföl­dön is vannak, ahol azonban versenyeznek egymással, nálunk viszont csak egy kartell van és ez a törvényjavaslat valósággal bele­kényszeríti ebbe azokat a társaságokat, amelyek eddig a kartellen kívül működtek. A törvény életbelépése után tehát lehetet­lenné válik a kartellen kívüli társaságok működése. Ez a javaslat nagy árdrágítást fog előidézni. Már most is olyan jelek mu­tatkoznak, hogy a kartell emelni akarja a díjakat. Arról van tehát szó, hogy amikor a gazda­társadalom, a keres­kedelem és az­­ ipar nyög a kartellek túlkapásai következ­tében, mikor a téglakartell hatvan száza­lékra emeli az árakat, amikor előáll a kor­mány egy olyan javaslattal, amely kartell­­monopóliumot teremt. (Úgy van! Úgy van! Helyeslés.) Állítólag a magyar társaságokat akarják erősíteni. Ezzel szemben megálla­pítja, hogy az egyik társaság angol, a má­sik osztrák, a harmadik olasz. Még a rész­vények is mind külföldön vannak. A biz­tosítási díjak mintegy hetven százalék ere­jéig szintén külföldre vándorolnak. A szer­ződési hűségről is lehetne egyet mást mon­dani. Különösen arról, hogy a kartell tag­jai hogyan tartják be egymás között ezt a szerződési hűséget, hogyan igyekeznek egy­mást hátulról leszúrni. (Derültség.) Kéri a kormányt, hogy a biztosító társaságok el­lenőrzésére szervezett felügyeleti hatóságot úgy alakítsa át, hogy abban a biztosítot­tak kellő számú képviselethez jussanak. (Helyeslés.) Beszéde további során sajnálkozását fe­jezte ki, amiért szigorú bírálatot kell mon­dania a javaslatról, de életében még ilyen pongyolán szerkesztett javaslatot nem lá­tott. Az igazságügyminisztérium kitűnő kodifikáló osztályát nem hibáztatja, mert ott kiváló jogászok élnek, de a munkatár­sak voltak azok, — a biztosító­ vállalatok, — akik a javaslatot ilyenné formálták. (De­rültség.) A biztosított felek érdekeinek vé­delmét ez a javaslat a semmivel teszi egyenlővé, szemben az osztrák törvénnyel, amely minden vonatkozásban védi a fele­ket. A javaslatot nem fogadja el. A biztosítási rendszer elfajulásáról. Rövid szünet következett ezután s ami­kor az elnök újból megnyitotta az ülést, Nagy Ferenc dr. e­gyetemi tanár emel­kedett szólásra. A javaslatot szükséges­nek tartja és elfogadja. Külföldön már mindenütt modern szellemben kodifikálták a biztosítási jogot. Utalt arra, hogy nálunk elfajult a biztosítási rendszer. A kis társa­ságok a már meglévő üzleteket akarják el­venni. Ezt akarja Hadik védeni? Hadik János gróf: Igen, ezt a szabad­versenyt. Nagy Ferenc szerint ez a szabadverseny nem kívánatos. Ha reformot alkotunk, mást nem alkothatunk, mint azt, amely ebben a javaslatban le van fektetve. A szabadversenyt ez a törvény csak fokozni fogja. A biztosítási intézményt feltétlenül meg kell erősíteni, mert hiába támaszt­­juk alá a feleket, ha a vállalatok nem tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek. A Gazdák Biztosító Szövetkezete is állást foglalt a javaslat mellett, pedig ők a gaz­dákat képviselik. Hadik János gróf: Tévedés! EZ már, nem altruista intézmény! Nagy Ferenc rámutat arra, hogy most nyolcvan társaság dolgozik Magyarorszá­gon, míg a háború előtt ennek fele sem dolgozott. Ez a törvény módot ad arra, hogy megszűnjön a csúnya, piszkos kon­­kurrencia. Az ügynöki verseny elfajulá­sát tovább tűrni nem lehet. Ezért van szükség visszaható erőre. A javaslatot el­fogadja, mert nem akarja, hogy a bizto­sítás alapjával rendüljön meg. Még egy ellenzéki felszólalás. A tapssal és éljenzéssel fogadott beszéd után Somssich László gróf, az OMGE el­nöke szólalt fel. Azzal kezdte beszédét, hogy ha a biztosítottak érdekeit akarta volna a kormány szolgálni, a biztosítási ügy egész komplexumát törvénybe iktat­hatta volna. Az egyik fél érdeke szerint monopolisztikus előnyöket biztosítani tel­jesen helytelen eljárás. Mi történik, ha a biztosítottak tudomást szereznek arról, hogy az a biztosító társaság, ahol bizto­sítva vannak, a bukás szélén áll? A biz­tosított köteles fizetni a díjakat egy mo­­sochba, amelyről biztosan tudja, hogy nem tudja visszafizetni. A másik kérdése, hogy mi történik háború esetén, amikor itt külföldi biztosító társaságok nem mű­ködhetnek. A gazdák is szükségesnek tartják azt, hogy a biztosító társaságok exisztenciája ne rendüljön meg, de nem az ő rovásukra. Nagy Ferenc azt mon­dotta, hogy a gazdák is a javaslat mel­lett nyilatkoztak. Tudomása szerint nem­csak a gazda, hanem más széleskörű ér­dekeltség is ellenezte ezt a javaslatot. A javaslatot nem fogadja el. Bernáth István dr. egyetemi tanár, a Nemzeti Bank alelnöke volt a következő szónok. Felvetette a kérdést, hogy ő, mint a Gazdák Biztosító Szövetkezetének igazgatósági tagja, felszólalhat-e ennek a javaslatnak a tárgyalásánál és nem je­lent-e ez ránézve inkompatibilitást? — Nem jelent, nem jelent — hangzott innen is, onnan is, mig Hadik János gróf intett a kezével és igy szólt: — Mi most nem dönthetjük ezt itt el* A Nemzeti Bank alelnöke a javaslatról. Bernáth István szerint, miután a felső­házban nincs megalkotva az inkompatibi­litási törvény, lehet erről dönteni. (Hall­juk, halljuk!) Nem ismeri el a kisebbségi véleménynek azt az állítását, hogy ez a javaslat közérdekbe ütközik. Éppen az ellenkezője áll­­ennek. A javaslat megfelel a szociális és gazdasági követelmények­nek, azzal pedig, hogy a szerződési hűsé­get helyreállítja, az erkölcsi rendet is szolgálja. Hadik János gróf nagyon ke­véssé veszi tekintetbe a biztosító társasá­gok érdekeit, pedig ez nemcsak a társasá­gok, hanem az egész gazdasági élet ér­deke is. Meglepte Hadiknak a Gazdák Biztosító Szövetkezete ellen intézett tá­madása és az a kijelentése, hogy a szö­vetkezet nem az, ami volt. Hadiknak tudnia kellene, hogy a szövetkezet igenis altruista alapon áll. Ezzel a megállapí­tással tartozik a szövetkezet élén álló Zselénszky Róbert grófnak, aki semmi­esetre sem maradna a szövetkezet élén, ha az nem közérdeket szolgálna. A javas­latot elfogadja. Az elnök az általános vitát bezárta és jelentette, hogy a pénzügyminiszter kiván szólani. Hadik János gróf, aki feltűnő idegességgel hallgatta úgy Nagy Ferenc, mint Bernáth István felszólalását, ekkor indignálódva felállott helyéről. — Bocsánatot kérek... — fordult az elnök felé. — Bocsánatot kérek... — mondotta szeretetreméltóan Wlassics Gyula báró is, majd hozzátette, hogy mint a kisebbségi vélemény előadójának még módjában lesz felszólalnia, most azonban a pénzügymi­nisztert illeti a szó. s Pouplin és Oxford Férfi ingekt mérték szerint is legjobb minőség szolid árakban KÉVÉÁRUHÁZI Budapest, IV., Kossuth Lajos­ utca 20. sz.­­ Mintákat szívesen küldünk.

Next