Budapesti Hírlap, 1927. május (47. évfolyam, 98–122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
Budapest, 1927. XLVII. évfolyam, 98. szám. Megjelenik kéttő kivételével mindennap. ElSUierai árak: Egy hónapra 4 pangó, negyedén* 10 pangó 80 fillér. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groachen, vasárnapon 40 Groachan. Egyaa szám ára 16 fillér, a Kolloidra az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. 1 ' » Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Sándor Tivadar. Vasárnapi szám ára 16 fillér. Vasárnap, május 1. Szerkesztőség: VIIi. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szánt. Igazgatóság és kiadóhivatal, VIII., József-körút 5. szám. Telefonszámok: J. 330-43, J. 300-53, J. 300-63, J. 323-84. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. A vörös május. — Emlékezés egy koporsónál. — Irta Buday Barna. Budapest, ápr. 30. „Megint rákovácsolták a Május 1-re a bilincseket... Félnek a mozdulatától, félnek az uj időket hirdető szavától ... Betiltották a Május lét... Lefoghatják zsarnok kezek, de mégis jön ... és a piros jövendőnek lobogóját lengeti... Ki a szabadba! ... Egyszer majd visszatérünk a városba ... az lesz a Májusi" így ir a szociáldemokrata közlöny a május elsejéről. Zsarnoki kézről, bilincsről, szuronyerdőről panaszkodik, sigy adja az elnyomottat, mintha szava sem volna s csak remegő hangon merné elsuttogni keserveit, noha törvényhatóságban, parlamentben, sajtóban, utcán az ő hangja a legmerészebb, a legkihívóbb. S a világuralom a termettség fensőségével követeli azt a májust, amely a kezébe szolgáltasson minden földi hatalmat. Mialatt pedig a szocialisták a vörös májust követelik, mi eltemettünk egy fehér aggastyánt, aki átélte azt az időt, amikor a tavaszi szél piros lobogót lengetett. Darányi Ignác történetet vitt fel magával a vörös májusról. Nem vész el semmi az életből. Minden gondolat, sóhaj és könnycsepp mérlegre kerül a leszámolás nagy órájában. És ha képzeletünk szárnya hitünket követi, hallani véljük, amint nagy halottunk lelke kopogtat az Egek kapuján. Nyílik a kapu, szellemalakok sereglenek körül s őrangyal fogadja a bebocsátást kérőt és igy szól: — íme megérkezett testvérünk, legyen közöttünk üdvözölve! Nagy pályát futott be földi otthonában mint államférfi, miniszter, gazdavezér, ország kegyeltje. De volt börtönlakó és pincetöltelék is és kivált szenvedései közben nyerte meg Urunk kegyelmét. — Forradalom tört ki, amelyet a szocialisták kezdettek, a kommunisták végeztek. Mi akkor legjobb szemű angyalunkat küldöttük le a földre, de ez sem tudta meglátni a különbséget e kettő között. És idején vörös katonák törtek rá sőt, aki mindenha a népért dolgozott, foglyul ejtették a nép nevében. Vigasztaló, hogy erről a nép nem tudott. A Börtön pincéjébe hurcolták a hetvenéves embert, ahol felelősségre vonták azért, hogy ő okozta a világháborút. A rémuralom szolgái azzal mulattatták magukat, hogy és idején felzavarták álmából, bűnösségének bevallását igyekeztek kicsikarni tőle. Megfenyegették, hogy hajnalban golyó vár reá s igy kínozták éjről-éjre beteg szivét a halálfélelemmel. Majd kibocsátották a fogságból, de csak azért, hogy megizleltessék vele a kétes értékű szabadság újra elvesztésének gyötrelmeit. Hamarosan ismét elhurcolták földalatti börtönbe, ahol minden kényelme a teste alá hányt alomszalma volt. S vele együtt sínylődtek a piszkos pincehelyiségben, örökös halálveszedelem között a szellemi élet kiválóságai, senkinek sem ártó férfiak, akiknek legtöbbje már közel volt az élet alkonyához. Szelidmultu polgárokkal teltek meg akkor a börtönök s ezek közül senki sem tudta, megéri-e a reggelt. Mert mig az erkölcsi kínzás minden eszközét végig próbálták rajtuk,, kint gyűlölködő hangok üvöltöttek s halált követeltek rájuk. — Ez volt a vörös május. — Testvérünk szelid és erős lélekkel állotta a megpróbáltatást. Nem panaszkodott, nem rendült meg hite; bibliát olvasott s megnyugodott az Úr akaratában. A nehéz idők múltával pedig nem fért hozzá a bosszuállás vágya. Tisztán maradt a gyűlölet érzésétől; az S ahol össze gazdák gyűlnek És komoly tanácsot ülnek S megvitatnak uj eszméket, Mert idő múltkor halad —: Oda leng a jótét lélek Mint buzdító sugarat. És ha tudós számítgatja: Mi a földrétegek titka, S mélybe nyügzött őserékért Helyes-e a küzdelem, — A magyar föld jótét lelke Biztatásul megjelen. Azt a tudós nem is sejti Mikor tételeit sejti, Mily nagy lélek van vele, Csak azt látja, mikor végzett, Hogy pontosan meg van fejtve Tudományos tétele. A tudós se, más se tudja Mi a sírontúli útja, Él-e lelke még tovább, — De a jótétlélek útja Mégsem ér a sírba’ véget, Él mert hat és tesz csodát. Van-e ki nem eszmél arra, Mi várt volna a magyarra, Ila nincs az a jótétlélek A nagy világrész előtt —■ S nem sugal magyar gazdákba Uj törekvést, uj erőt...? E lőtt a vész, biztos halálunk, Mégis élünk, talponállunk, Virul földünk harmadrésze, Újra buzdít régi hév, S nem kőbe, szivekbe vésve Aldolf a Darányi név. ő lelkében a fehér május élt. — És igy az Úr kegyelme magához emelte. Mert a mi Atyánk is fehér májust akar, amelyet az általa teremtett legszebb nap, az emberi szív ragyog be, hogy megbocsájtást és szeretetet hintsen szét. Csak ez, csak egyedül ez tudja elűzni az élet fájdalmas árnyékait. Roboz: Gazdasága a magyarnak Ne lett volna zsarolt gyarmat Es ne dúlta volna váltva Osztrák, török, vad tatár: Ezeréves anyaföldünk Édenkertnk volna már. S ne nyúzná a gazda bőrét S ne szívná a munkás vérét, Czenkjeinek szedve dézsmát, vámpír szájú Trianon: Gazda szívre vissza szállna A buzdító bizalom. Ki buzogna másért máskép Mint csak úgy, hogy tessék lássák? Ki süt nagy cipőt ha abból Az övé csak kis darab? Minden veszhet ha földünkből Ránk csak harmadrész marad ... Nem, — ne így... Ez fájó ének; Más kell magyarok szivének, Csüggedetlen tettre hivó. Komoly, intő, tiszta hang. Haliga! ... a templom toronyból Idehullik a harang. Ez a harang azt kongatja, Hogy a gazdák bölcse, attva Hű szeme örökre zárva, Földi része sírba száll, Lelke él, mint gazda-áldás. Azzal nem bír a halál. Nem fog testben megjelenni. Mégis mindig ott fog lenni Hol mezei munka folyó a jólétlelke ihletétől Lelkes jó munkákat végez Az emberi hangyaboly. A német metropolis nagy események előtt. Nyolcvanezer frontkatona békésen el akarja foglalni Berlint. Berlin, ápr. 29. (Saját levelezőnktől.) A Stahlholm, a frontkatonák nemzeti szövetsége, amely eddig minden élet megnyilvánulásában messze elkerülte Berlint, most egyszerre nagyon is hallhatóan, egy merész elhatározás következéseképpen, nem törődve ellenfeleivel, kopogtat a német főváros kapuin. Hivein szemlét kíván tartani a német központban a május elsejét, a vörös ünnepet követő első szabad vasárnapon. Nyolcvanezer nemzeti érzésű volt katona jön Berlinbe .. .! Mit jelent ez, kérdezik aggódva, akik még ma is féltik az új rendet nem várt megrázkódtatásoktól? Provokáció, süvíti a szocialista tábor, próbálkozás a monarchia visszaállítására, vagy legalább is tüntetés a respublika ellen! Több, mint provokálás, hangzik vissza a kommunista berkekből, gyáva kutya, aki nem száll velük szembe, ki az utcára, verjük vissza a nacionalista támadást és ha vér fog folyni, a felelősség nem bennünket terhel! És a lárma egyre nő, de a Stahlholm emberei sem hagyják magukat, ők igenis jönnek, akár tetszik, akár nem, igenis békés tüntetést terveznek Berlinben, mutatni óhajtják, hogy élnek, hogy tettekkel tényezők manapság azok is, akik a nemzeti hagyományok ápolását tűzték ki zászlójukra. Akcióba lép a Reichs- n A próba. írta Bodnár István. Bács Tivadar miniszteri titkár fütyörészve törtetett be a szobába. — Ilonka, Ilonka, hol vagy? Képzeld, holnap estére Csertán miniszteri tanácsoshoz vagyunk meghiva teára ... De ni, lefekszel? No, mi a baj? — Nem jól érzem magamat. — Még csak az kellene! Igazán nem szeretném, ha elmaradnánk. Nagyobb társaság lesz ott s félremagyarázhatnák, mivel... — Annak idején sokat udvaroltál a nagyobbik leánynak, báró Mindszenthynének. — No, no, sokat fecseg a világ. Annyi bizonyos, hogy egy inci-finci miniszteri fogalmazó, vagy segédtitkári hivatalból köteles kurizálni a főnöke lányának. De ez akkor volt. Tekla különben sem vette komolyan, én se. Jót mulattunk rajta, hogy minduntalan összeházasítanak. De azért bevallom, voltaképpen ő miatta kell okvetetlenül megjelennünk. Megígértem neki. Éppen ügydarabjaimat referáltam az apjánál, amikor odajött a férjével. Négy év után most vehettek csak egérutat Erdélyből. Igazán kedves volt. Végtelenül szeretne téged is megismerni . No ... no ... mutasd hát kicsikém a nyelvecskédet, meg ezt a szép kis fejet. Hát bizony meleg. Várj csak drágkám, tüstént hozom a lázmérőt. (Kis idő múlva.) Így ni, öt perc... és majd többet tudunk. — Nem, nem édes Tivadar, mégha semmi bajom sem lesz, akkor is jobban szeretnék veled, kettesben itthon maradni. Vannak pillanatok, amikor valósággal állítjuk a magányt, az ünnepi csendet... Tudod-e, milyen nap lesz holnap? Kanner, a munkások és az ifjúság re-publikánus szövetsége, ők szintén öszszetrombitálják embereiket, egyelőre csak azért, hogy készenlétben álljanak és nagy csapatokban megjelenhessenek, ha a Stahlhelm holmi puccsot próbálna megkísérelni, vagy ha véres összetűzésekre kerülne a sor akár a rendőrséggel, akár pedig a kommunistákkal. Az utóbbiak pedig Moszkva egyenes utasítására komoly ellentüntetésekre készülnek. Ami szabad a Stahlhelmnek, nem tiltható meg a respublikában a kommunistáknak sem. Tehát ők is felvonulást rendeznek május 8-án, ők is népgyűléseket tartanak a város több részén és programjukba vették, a nacionalista csapatok útjait minden lehető módon keresztezni. Hogy pedig e két ellentétes érzésű csapat nem halad el egymás mellett békésen, ha már összetalálkozik, tudja mindenki, aki a berlini utca lélektanát ismeri. Csak a szocialista párt foglal el, legalább hivatalosan, mérsékeltebb álláspontot. Az elvtársak már május elsején tüntetni fognak a nemzeti szövetségek berlini gyülekezése ellen. Minden mást a Reichsbannerre bíznak, ami taktikailag felette helyes, mert a nagy republikánus szervezetben képviselve vannak polgári elemek is, elsősorban a demokraták. A porosz kor— Csütörtök. — Oh, te profán ... Ötödik évfordulója annak, hogy a Tátrában először találkoztunk. Emlékszel még reá? — Emlékszem-e? Hát lehet ilyet elfeledni? Bizony akkor kutya rossz bőrben voltam. Cudarul megviselte az idegeimet az az istenverte hivatal. — így szoktátok mondani ti. — Így is van. Ez a taposómalom felőrli az ember minden életerejét... Sok séta, sok mozgás! — volt tehát az akkori, szigorú orvosi „javallat". Én aztán szót is fogadtam. Egész nap a hegyeket jártam. Órák hoszszat elcsatangoltam az árnyas, vadvirágos fenyvesben. Legtöbbször azonban egyedül, mert a kis fürdőn nem igen akadt társ a túlhajtott hegyi túrákra. Ismertem már minden zeg-zugot. Egyszer mégis egy keskeny gyalogútra tévedtem, amely mint valami vékony pántlika jó másfél óráig kígyózott előttem s amikor a osztásra kibukkantam, akkor kaptam észbe, hogy azt az utat egyenesen egy félóra alatt is megtehettem volna. A már előbb is ismert hercegi vadászlak állott előttem, csakhogy én a kanyargósabb hegyi utón — hátulról közeledtem hozzá. — Ez az igazi férfi tempó, sohasem az — egyenes út... — No, de nem bántam meg. Gyönyörű fiatal leány jött a gyalogösvényen velem szembe. Murilló-féle Madonna arc... Lelógó Gretchen frizurával... — Ezeket a szentimentális részleteket bátran elhagyhatja ... — Akaratlanul is a kalapomhoz kaptam. S a leány mosolyogva biccentett vissza, mintha régi ismerős lenne . .. — Sőt meg is szólította ilyenformán: Bocsánat uram, hogy megállítom, de meg