Budapesti Hírlap, 1927. május (47. évfolyam, 98–122. szám)
1927-05-19 / 113. szám
WT7 mSftw W. fm. *tT Budapesti Rirlkf dezményeket erre az évre is újból érvényesítettem A kocsik minél gazdaságosabb kihasználása, a szállítás közben beálló sérülések megakadályozása, másrészt az áru könynyebb értékesítése és bizonyos formájú csomagolás meghonosítása érdekében a gyümölcsféléknek helyes csomagolásban való szállítására, a földművelésügyi minisztérium kívánságának megfelelően, a MÁV különösen a csomagolt árut részesítette nagyobb díjszabási kedvezményben. Az üres csomagolóládák szállítási költségeinek csökkentése céljából pedig még külön azt a kedvezményt bocsátja rendelkezésre, hogy bizonyos formájú és nagyságú, darabáruként szállított ládákra , terjedelmes árukra fennálló, vagy 50 százalékkal fölemelt díjszabást elejti. A gyümölcs- és főzelékfélékre a kedvezményeket az Ausztriába és azon túlra irányuló forgalom részére a magyar és osztrák köteléki árudíjszabás keretében is érvényesítik; itt még további díjmérséklés fog a felek rendelkezésére állani. Ezekben ismertettük azokat az intézkedéseket, amelyeket a MÁV vezetősége a gyümölcs- és főzelékértékesítés könnyítése érdekében tett A közlekedés terén tehát biztosítást nyertek az értékesítéshez szükséges előfeltételek. Most már az üzleti világon és a termelőkön a sor, hogy a terméseredmény kielégítő volta esetén az áruk szakszerű kezelésével és helyes csomagolásával, a piacok alapos feltárásával és az üzleti összeköttetések felhasználásával elhárítsanak minden akadályt az értékesítés útjából. Ha a fuvarlevelek kiállítása kellő pontossággal történik és a szállító közönség útközben nem ad új irányítást a szállítmányoknak, akkor az értékesítésnek a vasútüzemben lebonyolításra kerülő munkája akadály és késedelem nélkül lesz végezhető. Termésértékesítő ankét. Az Országos termésértékesítő ankét anyagának összegyűjtése céljából a Tisza jobbparti Mezőgazdasági Kamara is értekezletet tartott, hogy megismerje a vidék gazdáinak, valamint kereskedőinek felfogását és kívánságait. Az értekezleten nagy számban vettek részt a kamarai kerület gazdái, a kereskedelmi érdekképviseletek kiküldöttei, valamaint a szövetkezetek megbízottai. Az értekezletet Bottlik József elnök nyitotta meg, aki ismertette az értékesítés körül jelentkező nehézségeket és rámutatott arra, hogy a termésfeleslegek értékesítésének egységes megszervezése, milyen előnyökkel kecsegtet. Utána Serbán Iván dr. azOrszágos Mezőgazdasági Kamara titkára tartotta meg referátumát. Szemléltette azt a különbséget a vámpolitikai helyzetben, amiben a magyar mezőgazdaság a monarchia kebelében volt s amilyenben ma van. Az értékesítési nehézségek orvoslásának külső és belső feladatainak megvilágítása után megállapította, hogy a világverseny leküzdése céljából a magyar mezőgazdasági termelésnek a magyar legitim kereskedelemmel összefogva közös fronton kell küzdenie. Ugyanakkor pedig meg kell indulnia annak az államilag és társadalmilag szervezett munkának, amellyel a termények minőségének javítását fogják elérni, mert a világversenyben nemcsak a kereskedelmi szerződések, a vámkérdések, tarifa, hitel és egyéb fontos kérdések a döntő tényezők, hanem az, hogy oly terményekkel jelenjünk meg a piacokon, amelyek a külföld versenyével szemben megállják a helyüket. Udhársi Neumann Adolf a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bejelentette, hogy a magyar kereskedelem részéről biztosítja mindezen kérdésekben a legmeszszebbmenő egyetértést és együttmunkálkodást. Megállapítja, hogy a termények értékesítésének kérdésében a magyar mezőgazdaság és a legitim kereskedelemnek érdekei lépten-nyomon találkoznak. Bottlik József elnök a szövetkezetek működésének jelentőségét emeli ki. Szerinte a szövetkezeti tevékenység a legális kereskedelem működésével sohasem fog összeütközni. Fontosnak tartja a termények minőségi javítás kérdését, amely elsősorban állami feladat s azt kívánja, hogy a nemesített magvak és a nemesfajta állatok tenyésztésére határozottan és bőven áldozzon az állam, mert ezzel hathat közvetetlenül legelőnyösebben a termények minőségi javítására. Kun András ezeknek a bajoknak is egyik fő okát abban a megkötöttségben keresi, mely az elmúlt évek rendelet tömegeinek rendelkezései következtében úgy a mezőgazdaságot, mint a kereskedelmet még most is akadályozzák a szabad mozgásban. Kívánja az egységes társadalmi front kialakítását és úgy találja, hogy ez a kereskedelemben már megvan, ellenben a gazdáknál, sajnos, nehezen alakul ki. Több felszólalás után a gyűlés véget ért A frankfurti tőzsde, Berlin, máj. 18. (Tudósítónk telefonjelentése.) Frankfurtban a tőzsde ma jól tartotta magát, az irányzat az egész vonalon erős volt, az esti számos vásárlási megbízás jött úgy belföldről, mint külföldről. Az árak jelentékenyen emelkedtek. A délutáni és az esti tőzsde között sem az árak, sem az irányzat dolgában nagyobb különbség nem volt. A bankjegyforgalom 19,4 millió pengővel csökkent. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a május 15-i kimutatás szerint a május 7-i állományhoz mérten 19,4 millió pengővel csökkent. E csökkenést a zsiróbefizetések, valamint a váltótárca- és érckészlet apadása idézte elő. A zsirószámtámlákra 6 millió pengő folyt be, melyből állami számlákra 0.8 millió, egyéb számlákra 5.2 millió pengő befizetés esik. A váltóesedékességek összege a váltóbenyújtások összegét 8.3 millió pengővel haladta túl. Az érckészlet a devizaigények kielégítése folytán 6.4 millió pengővel csökkent. Az állami adósság törlesztésére 249.000 pengő fordíttatott Az Egyéb követelések 0.6 millió pengő, az Egyéb tartozások pedig 2.3 millió pengő apadást mutatnak. A koronára szóló jegyek 1926 december 23-án kimutatott állományának még 4 százaléka van forgalomban. — A fővárosi üzemek megszüntetésének kérdése az iparkamarában. A kereskedelmi és ipari érdekképviseletek ma délután a Kereskedelmi és Iparkamarában ülést tartottak, a versenyt támasztó községi üzemek megszüntetésének tárgyában Bittner János kormányfőtanácsos elnöklésével. Fayer Sándor, a kiküldött bizottság elnöke beszámolt az eddig végzett munkáról, majd Hirsch Zsigmond, Végh Gyula, Belopotoczky Kálmán, Farkas Vilmos, Földes Gyula, Hawerland Antal, Kovács Hermann, Gerenday Antal, Pickler J. Gyula, Balkányi Kálmán, Füredy Lajos, Szász Elemér és Györbiró István dr. felszólalása után elhatározták, hogy a fővárosi üzemek kérdésében mint eddig, a jövőben is a fokozatos megszüntetés elvét fogják követni. A gazdák sürgetik a földreform befejezését. Azoknak a visszás állapotoknak rendezése tárgyában, melyeket a földreform teremtett, a Magyar Gazdaszövetség május 17-én értekezletet tartott, melyen képviseltették magukat a gazdatársadalmi szervezetek, valamint mindazok az intézmények, melyeknek a földreform végrehajtásában részük van. Az értekezleten Ivády Béla országgyűlési képviselő elnökölt. Jelen voltak Holzwarth Ferenc miniszteri tanácsos a földmivelésügyi minisztérium, Mattyasovszky Miklós az OFB, Marschall Ferenc országgyűlési képviselő az Országos Mezőgazdasági Kamara, Koós Zoltán dr. a Magyar Földhitelintézet, Buday Barna az OMGE képviseletében, Csizmadia András, Czettler Jenő, Forster Elek, Gaal Gaston országgyűlési képviselők és még igen sokan. Az értekezlet Ivády Béla javaslatára kimondotta, hogy a reform pénzügyi részének mielőbbi megoldását tartjaszükségesnek, ami elsősorban az állam feladata. Sürgősen meg kell állapítani a megváltási árat és lehetővé kell tenni, hogy azoktól az új birtokosoktól, akik az állammal, a régi tulajdonossal és a földdel szemben fennálló kötelességeiknek nem tudnak eleget tenni, a birtoktestek azok kezére kerülhessenek, akik arra érdemeseknek bizonyultak. Hangoztatta az értekezlet, hogy az új kis és törpebirtokosokat a gazdatársadalmi szervekbe be kell vonni, mely célra a gazdaköri szervezkedés látszik a legjobban bevált módszernek. — Ipari tanulmányt ösztöndíj Münchenbe. Az Országos Iparegyesület a müncheni kézműipari kiállítás és a világhírű Deutsches Museum tanulmányozása céljából társaskirándulást rendez, amelynek résztvevői egyúttal Salzburgot és Nürnberget is megtekintik. A kereskedelemügyi miniszter támogatásával az Országos Iparegyesület több iparos részére ösztöndíjat hirdet, amelynek nyertesei kirándulási költségeit az Országos Iparegyesület fedezi. Pályázatok legkésőbb e hét végéigrövid uton az Országos Iparegyesületnél (VI., Gróf Zichy Jenő utca 4.) nyújtandók be, megjegyezvén, hogy a résztvevők június 11-én indulnak és június 19-én érkeznek vissza. — Szeszgyártás fából. .A Magyar Kémikusok Egyesülete a Magánmérnökök Országos Szövetsége helyiségeiben e hó 25-én ülést tart, amelyen Zechmeister László dr. egyetemi tanár .Szeszgyártás fából, sósavas eljárással“ címen előadást tart. A budapesti értéktőzsde hivatalos jegyzései pengőben Legutóbbi zárlat (I): mai legkisebb (II), legnagyobb (III) és záróárfolyamok (IV) Államadóssági kötvények: SW/IP.1911 0.38 1918—1923 — 1918—1925 0.28 IV* hk. I—V o.öt VI—VII. 0.08 W /. II. VH. 0.18 ív. 17 V O.Bo VIII. Népe*. köt. 6.— Kénysz. k. 98.— 1L HL IV. 0.64 0.68 0.55 C.37 C.8S 0.37 Záloglevelek és kölcsönkötvények: Malmok: i. n.m.rv. Back-m. Bore,M. Concord. Budapesti g. Gizella Hung. Pesti Vikt. Transd. 60 57 0.40 0.7 11.4 11.51 32 84 32 — 2 2.8 S 581 11.6 85 64 57 0.9 II.Ol 84.6 8.3 3.2 Belv. Tkt. — — — Egy.s Főv. — — — ~ Kisbirtok. — — _ — M Alt. Tk. — — — — Agrárb. — — — — Földhitel. — — — — Lesz&m. B. Moktár — — — “ Th. K. Jb. — — — — Pesti Hazat — — — — P. H. Közs. — — — — Keresk- B. ~ — — Fővárosi kölcsönkötvények: 1897. évi — — — — 1903. évi — — — — 1916. évi — — — — 1918. évi — — — — 1920. évi — — — 1914. évi — — — — Vasúti kötvények: Baszkért A 8.— 8.— — 8.— Baszkért B — — — 1.8-Vasúttorz. — — — -Rog.-M. B. Atlantica Fabank Földi). B. Hazai Hermes Általános Magy. Inltel 83.8 Bankok: 95 1.6 1.61 20 - 93.6 60 98 Ingatlan M.-Cseb b. Forgalmi Jelzálog Keresk H. Leszámít. M.-Német Nemzeti B. 210.6 Bank 63.5 Közt. Jelz. — Városi B. — Merkúr 18 Osztr. Hit. e* Keresk. B. 125 Wiener B. 39 2494.8 148 26 88.5 49 162 *7 87 49 79 ee.é 96.2 96 1.84 2084 süi24 96 6 118 27 89.5 51 78 97.5 210 210.5 62 64 — 18 61 26 124.e 127 — 29.6 Belvárosi Lipótvárost Egy F. T. Általános Maktár Hazai Fővárosi Takarékpénztárak: 78 80 90 58 97.3 86.5 2.5 79 — 20 60 97 98 ee 87 — 248 J. Maeg. Fonelére Pannónia Pátria Biztosítók: BSCO 102 815 19 118.8 118.8 95 1.80 20 98 60 81.5 20 96.4 18 26.6 83 49 78 97 210 18 64.6 126.5 29.5 79 20 59 97.8 86.6 2.8 820 115 Bányák és téglagyárak: Bauzir tr, Beocsini Borsodi Szentr. Cement Kohói Kőbányai Uraléka Magnezit Aszfalt Alt. kösz. Nagy Kat. Salgó Újlaki Urikányi Nyomdák: 1 712 IS 220 220 292 *222 2.C 220 Élelmiszervállalatok: 12.3 12.2 12.6 12.5 Halteny, 1 0.98 10.88 54 54 56 55 Óceán — — — — 260_ *7 90 160 Püspöki — — — _ 56 61.5 55.5 65 Gáz- és villamossági es.8 Bt 89 38 vállalatok: 240 21 Gil 1.2 245 30 668 256 tí1 684 32.5 656 80.5 678 82. c Egyes. Izzó 181 181 Auer 70 — Vasmegyei — — 187 186.75 70 70 69.5 46.5 72.8 46 76 47 71.5 47 Olajművek: 10 10 194 200 208 205 Olaj 1 — Athén. Frankl. Pallas Révai Steph. Wodian. 818 25 14 13.820 bO 61 47 18. S 20 81 47 25 16 13.5 20 Vasművek és gépgyárak: Csáky Bródl V, Gazd. K, Fegyver Franki A, Ganz D. Ganz VII, Klstar. Hoffherr Kaszab Kissling Kühne Láng Lipták Mág. Magy. ae. Belga fém Lámpa Chaudoir Győri v. Rima Forbm. Schllck TeuchotT Vulkán Warner 815 18.5 24211 22.5 175 — 6 18-e iá 246 254.8 228 175 287 152 616 18.7 264li 236 181 120 15.2 85 130 137 lő 67 85 123 124.5 128.8 0.50 0.44 0.16 93.5 92.6 ICO 14 - -25 - 27 186.515 85.5 129 0.4483 14 7 25 Faipari vállalatok: 40 _ 40 Merkuria Fournir Gutmann Hazai fa Karnsb. Kronberg. Lignum Lichtig Ófa Rézb. Szlavón. Unió II. Zabola! Közlekedési vállalatok: 21 — 109 101 2.7 179 2.6 184 21 106 8.6 2.7 188 40 106 8 2.6 156 Miskolci I. Nova Államvan. Tröszt 49 60 84 46.2 61.6 84.4 46.1 m. 89 63.585 46 IV. 39 62.6 84.8 47.8 Cukorgyárak: Délcukor 121 121 124 128 Magy. cnk. 284 240 246 Georgia 21.1 21.4 Mezöh. cuk. — — Stummer 01 92 ‘44 22 21.9 95 95 Sörgyárak és szeszipari vállalatok: Rész r. sör 118 106 128 127.5 Tem. szess— — — — Főv. sör 96 96 97 a 7 Oschwindt 146 147 112 US Királysor 11.5—11.6 11.6 Polgári sör 245— — ‘63 Krausz ar. 10.3 10.8 IC. 10.6 Pann. sör 41— 41 41 Temes. sör— — — — Szállodák és gyógyfürdők: Égisz 66 — 67 67 Lukácst. 1.8 — 1.8 1.8 56 20.8 65 21.6 es23 67.522 Textilipari vállalatok: es—62.5 62.6 Gyapjúm. 15.6—16.6 15.6_ Szövő K.— — — _ 16.5 16Goldberger 91 88 62 11 125 125 14* 130Győri tex. EC— 48 46 15 15 15 Juta es 6865.6 65 9.20 __2.20 2.20Karton 7.7 7.88 7.8 86.5_ 87 87Pamut 81.5 81 82 81 22.6— 28 26 Szegedi k. 4141.6 42 .1.5 Vegyipari vállalatok: Chinoin 26.6 27 28 27 Dankca 13 18.5 IS.9 18.5 Diana 18 —de ■e Spódium 81.6 «— btt 82.5 Flóra— —25.5 25.5 Műtrágya 71.5 78 75 74.5 K.-Mur. 96— 95 95 Klotild 27.5— 26 26 Szikra 219 210 213 212 Különféle vállalatok: 20.5 — — Adria Közúti Városi Búr Déllv. MFTR Bevaute 61.5 88 16.9 22.6 25.3 — 6375 64.5 16.5 22.5 26.2 36 17.2 23 26.3 36 16.0 28 16.6 Bóni Győri bor Brassói Corv. film Dorogi g. Dun. sert. Papír Féltén Hangya Német mg. Kábel Őstermelő Gumam Vasúti for Interrezim Starfikia Telefon Uxno sz. Zagyva?t. 44 44 44.9 26 1 25 24.6 66.5 78 tré 66.6 24.6 85 163 10 188 24.8 26 74 165.5 89 20.6 44Tb 25 188 24.6 86.5 71 165 88.6 82 31.3 32.8 32.8 NYILTTÉREzüst evőkészletek, nászajándékok, brilliána ékszerek. eyesgy.o.kologón vásárolhatók SCHMELCZER BENŐNÉ J. Károly-körút 28. szám. (Központi városház főkapunál a parkszanatórium schweizerhof GRAZ-WETTELSDORF Orvosi vezetés: Dr. Erik Kühnell, Leddihn-, Phisik-, diabet-gyógymódok. Legmodernebb hízó- és soványitó-kúrák, az Arteriosclerose legújabb kezelése. Csúz- és rheumatismus-oltások. Gondosan vezetett konyha? Mérsékelt árak! Értékpapírpiac, Budapest. Az itteni részvénypiac irányzata ma mindvégig szilárd volt. Ezt a szilárdságot nem tudta befolyásolni az a két fizetéskép- telenség, amely ma nyilvánosságra került. Ezek közül az egyiket, Lányi Kornélét már tegnap eszkomptálta a tőzsde. Angazsmánját, mely 40.000 pengő körül jár, már tegnap elintézték. Mára csak a hivatalos közhírrététel maradt. A második eset egészen jelentéktelen. Egy Raditz Adolf nevű tőzsdetagról van szó, aki ird és mond 4000, azaz négyezer pengős különbözetet nem tudott kifizetni, ami elég jellemző eset. A mai szilárdság a berlini és bécsi tőzsde megjavulásáról szóló hírekből táplálkozott. A Kőszén 651-ről 683-ra emelkedett. A Ganzok, a Fegyver, a Lámpa, a Tröszt, az Izzó, a Nasici, a Magyar Cukor drágulása körülbelül 5 százalék, a Magnezité és a Bauxité 8 százalék. Mindez elég szerény forgalom keretében jött létre. A legnagyobb üzlet Rimában és Salgóban volt, melyeket Bécs szakadatlanul vásárolt. Az előbbi 5, az utóbbi 8 százalékkal drágult. Erős kereslet nyilvánult a sörpapírok iránt is, melyek közül a Polgári Sör és a Részvénysör, külföldi keresletre, 8—10 százalékkal tudták növelni árfolyamukat. A zárlati árak a legnagyobbak. Az utótőzsde változatlanul szilárd. A ma esti magánforgalom barátságos volt. Magyar Hitel 98.50, Kereskedelmi Bank 126.—, Nemzeti Bank 210.50, Maginezit 258.—, Kőszén 680.—, Salgó 74.60, Urikányi 206.—, Fegyver 254.50, Ganz-D. 237.—, Ganz-V. 182.—, Rima 129.20, Ofa 106.—, Nasici 187.—, Cukor 245.—, Izzó 137.—, Bécs, (máj. 18.) Szilárd nyitás után a mai gyár papírok általános árjavulása következtében a helyi értékek is jelentékeny árnyereséget szereztek. Zárlatkor a nap legnagyobb árfolyamait jegyezték. Zárlat: Népsz. k. 107, 6. kor. jár. 0.391, Osztrák Hitel 83, Magyar Hitel 118.35, Mercur 62, Nemzeti Bank 251, Dunagőzhajó 132, D.-Sz.-A. Vasút 20.45, Poldikohó 128.25, Rima 159.3, Kohó 69, Salgó 92.25, Kőszén 842, Urikányi 252, Magyar Cukor 306, Prága, (máj. 18.) A külföldi tőzsdék kedvező jelentései és a spekuláció vásárlókedve következtében általános volt a szilárdság. Zárlat: 4 és fél százalékos pr. 98.20, 6 százalékos inv. 99.70, 6 százalékos lisztk. 99.15, 6 százalékos osztr. 99.65, Zivno 434.5, Slovenska 178, Mercur 28, Osztrák Hitel 76.5, Königshoff 3240, Danek 533, Brünmni Geip 57.5, Ringhoffer 910, Simmering 82, Roth Cost. 575. Berlin, (máj. 18.) Bár csak a magánközönség és a külföld mutatott élénkebb vásárló kedvet, az árfolyamok általában megjavultak. Zárlat: Aranyk. 98.80, 4 százalékos o. aranyj. 30.25, 4 és fél százalékos m. 1913. 231/*, u. a. 1914. 24.4, Hansa 226, Északn. L 143.75, Darmstadti 240, O. Hitel 9.75, Bir. Bank 1696/*, Dinamit Nobel 147, Esseni Kőszén 185, Festékipar 302.5, Hammersen 174, Harpenn 216.75, Lahmayer 181.75, Laurakohe 831/* Mannesmann 206, Budapesti k. 63. Valutapiac* Budapest. Az értéktőzsde ,valuta és devizapiacán csendes forgalom mellett a francia frank és a líra megdrágult, míg a többi fizetőeszköz lanyhán tendált. A tőzsdetanács hivatalos árai, (máj. 18.): Devizazárlat: Amszterdam 228.95—229.65, Belgrád 10.063/1—10.093/*, Berlin 135.67,/s— 136.07VS, Bukarest szabad külföldi leu 3 42V« —3.52‘/s, Brüsszel 79.5272—79.77‘/j, Kopenhága 152.70—153.15, Oszló 147.70—148.15, Stokholm 153.15—153.60, London 27.783/1—1 27.867*, Milano 31.15—31.45, Newyork 572.45 —574.15, Paris 22.40—22.50, Prága 16.957** 17.0072, Szófia 4.12—4.16, Varsó 63.50—64.70, Bécs 80 5272—80.7772, Zürich 110.10* 110.4272. Valutazárlat: Angol font 27.79—27.95, belga 79.50—79.80, cseh korona 16.92—17, dán korona 15. 60—153.25, dinár 10.04—10.10, dollár 570.20—572.60, francia frank 22.55—22.75, hollandi forint 228.80—229.80, lengyel zloty 63.35—64.85, leu 3.30—3.45, lira 31—31.45, német márka 135.5772—136.07 V,, osztrák schilling 804272—80.7772, norvég korona 147.60—148.25, svájci frank 110.05—110.45, svéd korona 153.05—153.70. 15