Budapesti Hírlap, 1927. július (47. évfolyam, 146–172. szám)

1927-07-01 / 146. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak. Egy hónapra 4 plag­, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groseheo, vasárnapon 40 Greschia Egyes szám ára 16 fillér,­­ a külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Felelős szerkesztő: Lándor Tivadar. Aga­io filléiv Budapest, 1927. XLVII. évfolyam, 146. szám. Péntek, julius 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőségi VIII. karaiét, Rökk Szilárd­ utca 4. Igazgatóság és kiadóhivatal­­ VHL, József-körút 5. Talafonszámok : J. 300-43, J. 300-93, J. 300-63, J. 323-84. Laval­imi Budapest 4, Postafiók 59. Kelety Dénes, Budapest, jan. 30. Arról értesülünk, hogy Kelety Dé­nes, a Magyar Királyi Államvasutak el­nökigazgatója, távozik állásából. „Mél­tatást” kellene írnunk. De vannak fér­fiak, akiket tetteik méltatnak. Akik anélkül, hogy maguk is akarnak, grá­nittömbökből önmaguknak állítanak emléket. Minden virág, melyet az ilyen obeliszkre teszünk, csak gyengíti az összbenyomást, csak zavarja a vonalak harmóniáját, szépségét. Mondjuk el in­kább szárazon, mit tett Kelety Dénes. A kommunizmus szörnyű pusztítása után, szinte egyik napról a másikra, akcióképessé tette a vasutat, ami döntő­­fontosságú volt a közellátás és a vidék­nek Budapesttel való összeköttetése szempontjából. A románok kitakarodása után pedig femberfeletti erővel hozzálátott a Máv­ kifosztott kocsiparkjának és megbom­lott fegyelmének helyreállításához. Munkáját teljes siker koronázta, el­­annyira, hogy amikor a „győztes” utódállamokban a piszoktól, rendetlen­ségtől és a vasúti szerencsétlenségektől nem lehetett utazni, a legyőzött Ma­gyarország vasútja már a rend, a pon­tosság, a biztosság és az egyre fokozódó­­kényelem képét mutatta. Megcsinálta a szerves tarifareformot. Trianon egészen megváltoztatta Ma­gyarország gazdasági szerkezetét. Új helyzet előtt állottunk, melyhez alkal­mazkodnunk kellett. Ennek a felisme­résnek eredménye egy, a viszonyokkal számoló új tarifa lett, melynek­ politiká­ját be kellett illeszteni az általános ke­reskedelmi politikába, szolgálatába állí­tani a mezőgazdasági cikkeink kivite­lére, az iparunk fenntartására és fej­lesztésére irányuló törekvéseknek. Ke­lety érdeme az is, hogy megkezdtük a köteléki díjszabás kiépítését, ami vas­úti hálózatunknak a nemzetközi közle­kedési hálózatba, termelésünknek pe­dig a világforgalomba való bekapcsoló­dását biztosítja. Vasúti üzemünket kiemelte a bürok­ratikus gazdálkodás hínárjából és egész pénzügyi és üzleti ténykedését kereske­delmi alapra fektette, úgyhogy a Máv. üzletpolitikájában ma ugyanolyan mozgékonyság, ugyanolyan célszerű­ség érvényesül, mint akármelyik nagy magánvállalat vezetésében. Felismerte, hogy az olyan nagy gaz­dasági intézményt, mint a Máv.-ot, nem az érintett magángazdasági té­nyezők felfogása ellen kell vezetni, ha­nem ellenkezően, e tényezők jogos óha­jának lehető figyelembevételével, ta­pasztalataik lehető felhasználásával. Ezirányú törekvéseinek megtestesü­lése az állandó tarifabizottság. Nagy érdeme a kedvezéses díjszabá­sok rendszerének kiépítése és hogy a Máv. beruházásaira szolgáló nagy köl­csön felvételét már kész program várja. Tevékenységének eredménye, hogy a Máv. újra fölösleggel dolgozik, jólle­het maga viseli egész személyzetének óriási nyugdíjterhét, fizeti kölcsönei­­nek kamatszolgáltatását és folyó beru­házásainak költségét. Száraz adatok ezek, de szűl­en be­szélnek minden frázisnál. Kelety Dé­nes a legnehezebb viszonyok között a Máv.-ot úgy pénzügyileg, mint tech­­nikailag aktívvá tette. Ez pedig nagy dolog. Mert hiszen a vasút a gazdasági élet szíve. De ennél is több. Kulturális élet, közigazgatás, közbiztosság elkép­zelhetetlen, ha ezen a ponton hiba van a kréta körül. Az államháztartás sza­nálása körüli munka sikerében is ré­sze volt annak a tudatnak, hogy a vasút jó kézben van. Kelety Dénes ellen a politizálás vád­ját szeretik emelni ellenségei. Kérdez­zük: aki ilyen arasznyi idő alatt egy­­nyit alkotott, ráérhetett-e arra, hogy politizáljon? Meglehet, hogy Kelety működése elején mellette, körülötte még az idő, a kor politizált. Kelety Dénes maga azonban kezdettől végig csak dolgozott. Rendbehozta a vasutat és büszkék lehetünk arra, hogy idegen segítség nélkül hozta rendbe, magyar munkával, magyar ésszel. Ausztriának angol professzort kellett hozatni vas­útja betegágyához, a beteg magyar vasutat azonban magyar orvos gyó­gyította ki. A vasúti üzem élő, folyton dolgozó szervezet. Mellette tovább is őzt kell állani, annál is inkább, mert a kilába­lás után a gyarapodás, az erőgyűjtés még hátra van. És Kelety Dénes mégis távozik. Miért hagyja el helyét, nem tudhatjuk. Nem is kérdezzük: olyan gazdagok vagyunk-e kiváló emberek­ben, hogy az ilyen férfiak munkáját nélkülözhetjük? Bele kell nyugodnunk a ténybe, hogy Kelety Dénes távozik. Távozik úgy, hogy magával viszi a fé­nyes sikerrel teljesített kötelesség tu­datát. És távozik úgy, hogy magával viszi őszinte, fenntartás nélküli nagyra­becsülésünket. Büszkék vagyunk, hogy ebben a társadalomban, melyet Wells robotoló, pénzhajhászó és kom­plikált társadalomnak nevez, akadnak férfiak, akik olyan ideális szellemben fogják fel hivatásukat, mint Kelety Dénes. A magyar mérnöki kar és a magyar hivatalnokosztály legszebb, legneme­sebb erényei egyesülnek ebben a fér­fiúban, aki tudásával, kitartásával, koncepciójával és gerincességével im­ponáló munkateljesítést ért el. Olyat, mely távozása alkalmából még azokat is tiszteletre fogja kényszeríteni, akik tőle ezt a tiszteletet, rossz helyre cím­zett politikai gyűlöletből, minden áron meg szeretnék tagadni. Vitézi ének. Irta Il­gnerné Benedek Irén. . Báthory István erdélyi fejedelem ide­jében nagy hite volt Adorjáni Balázs és Fekete Nagy János hőstetteinek. Ők vol­tak a fejedelem legvitézebb hadnagyai. Abban az időben a regőcök és kobzosok sok vitézi éneket írtak Adorjáni Balázs és Fekete Nagy János hőstetteiről. Egyszer, amikor hosszabb ideig szüne­telt a fegyvercsörtet­és, a két jóbarát el­határozta, hogy hazamegy és szétnéz a gazdaságában. Már hét éve nem jártak otthon. Legényemberek voltak. Gazdasá­gukat cselédkézre bízták. Nem is nagy reménykedéssel indultak haza. Azóta arra­felé kétszer is járt a török. Amit az egyik otthagyott, a másik elvitte. Cselédeik hű­ségében sem nagyon bíztak. Fekete Nagy Jánosnak öreg édesanyja gondozta úgy, ahogy a gazdaságot, de Adorjáni Balázs­nak senkije sem volt. Amikor megérke­zett sepsiszéki birtokára, bizony nem volt minek örvendenie. Csak szomorúság, ke­serűség fogadta. Házát feldúlták, kifosz­tották. Istállóit, kamaráit üresen találta. Mindent elhordtak belőle. Szomorúan ült boltíves háza füsttel bámult falai közt. Elkeseredve töprengett. Nem tudta, mihez kezdjen. Nagy elbusulásából kutyaugatás, szánkócsengés rázta fel. Vendége érkezett. Szomszédja , nemes és nemzetes Bakó István uram jött át hozzá, hogy hírt hall­jon a nagyvilágból. Kezdetben az ország dolgát beszélték. Azután Balázs elpanaszolta, hogy amig odajárt, elpusztult a gazdasága.­­ Ha megint elmegy, amire visszajön, földön­futó koldus lesz. Nem tudja, mit csinál­jon? Mihez kezdjen, mert neki hóolva­dáskor vissza kell menni. A sokbeszédű, kevéspénzű ravasz Bakó előre kifőzött tervének ép kapóra jött nőtlen szomszédja elkeseredett panasza. Neki és végkép eladósodott bátyjának már rég fájt a foga az Adorjáni Balázs nagy birtokára. Törték is a fejeket, hogy tudnák elhocsárolnii. Közben felnőtt Bakó András leánya, Juliska. A szép Juliskának több kérője akadt, de nem adták férj­hez. Balázsnak tartogatták. Juliskával majd jön a birtok. Bakó István most is azért jött, hogy megkezdje az összeboro­­nálást. Ha megesküdtek,­­Balázs mehet vissza a háborúba. Akár ott is maradhat. Majd elintézik ők a birtokot. Egy ideig hallgatta Adorjáni Balázs panaszát, azután csak úgy a fogai közül mondta röviden. — Hát bizony öcsém, az lenne a leg­jobb, ha megházasodnál. Balázs kezére hajtotta fejét és elmé­lázott. — Hozz asszonyt a kúriába. Fiatalt, bátrat, ügyeset. — De hol kapok olyat, aki ezt a nagy terhet vállalja — aggodalmaskodott Balázs. — Hát biz azt keresni kell, mert hát az nem sültgalamb. Hallgattak, ittak. Bakó nekiindult a célnak: — Van elég lány, fiatal is, ügyes is, csak keresni kell. Balázs nem szólt, csak nagyokat só­hajtva, bámult bele a semmibe. Bakó fordított a dolgon. Ő is panaszra fogta: — Hát bizony öcsém, van gond, van baj mindenhol. Az én szegény András bátyám gutaütött béna. Még szerencse, hogy a lánya, Juliska olyan ügyes, bátor leány. Most ő vezeti az apja gazdaságát. Te talán nem is emlékszel rá... Amikor te elmentél, még babával játszott. De most látnád, milyen világszépe lett be­lőle. Olyan, mint egy festő rózsabimbó. Balázs nem értette meg Bakó uram kézzel fogható, világos szándékát, csak panaszkodott, aggodalmaskodott. Bakó uram egy ideig csak hallgatta Balázs panaszait. Közben napnál világo­sabban célzatoskodott. De amikor látta, hogy Balázs sehogy sem érti meg, tü­relmét vesztette és kivágta a szót: — Hát csak ammondó vagyok, vedd el a húgomat, Juliskát. Az majd helyre igazítja a szekered rúdj­át. Aztán meg én is ott leszek mellette. Balázs rácsodálkozott Bakó uramra, nyit mondott. Megpödörte hosszú bajuszát és csak any­­nyit mondott: — Meggondolom. Még elidogattak egy ideig. Bakó uram dicsérgette Juliskát, azután meg­hívta Balázst, hogy másnap látogasson el hozzájuk. Balázs megígérte. Ezek után Bakó uram — mint aki dolgát jól vé­gezte — szánkójára ült és haza csilingelt. Balázsnak egész éjjel a szép Juliska motoszkált a fejében. Meghányta, vetette a dolgot. A házasság mellett döntött. Reggel a bajuszát jól megviaszkolta, zsinegre csavarta és hátrakötötte. Dél­utánra olyan lett, mint a dugóhúzó. Ma­gára vette búzavirág kék mentését, ami úgy feszült rajta, hogy majdnem szét­pattant. Lóra ült és elindult Bakóékhoz háztaz nézni. Olyan sebesen vágtatott, hogy egy óra sem telt bele, máris be­táncoltatta lovát a Bakó Mihály uram tájára. Ott hangos örömmel fogadták. Nagy szívélyességgel tessékelték az ebé­delő házba, ahol a jó borok és cinkapák már előre oda voltak készítve. Balázs elcsodálkozott Bakó Mihály uram nagy fürgeségén. Meg is kérdezte: — Úgy hallottam, bátyám-uram, hogy gutaütött, béna vagy ? — Az is voltam, öcsém. Csak most három hete gyógyított meg egy huncut talián — füllentett Bakó uram nagy jár­tassággal. Amikor Balázs a szép Juliskát meg-* látta, elállt a szava. Ilyen angyali szépet eddig csak a szentképeken látott. Ahogy­ megjött a szava, azonnal hozzá is látott a meghódításához. Elbeszélte nagyhírű hőstetteit... Hogy vágta le Győrnél egy suhintással öt töröknek fejét. Hogy­ fogta el Musztafát és egész pereputtyát! Sok feleségét, gyermekét és hogy há­nyatta kardra valamennyit. És, hogy Juliska szívét végkép meg­hódítsa, elbeszélte neki még sok más, ezekhez hasonló hőstetteit, amiktől a sze­­lidlelkű, fiatal leányban megfagyott a vér a nagy irtózattól. Balázs még vagy három este eliszoga­tott Bakó uraméknál és beszélte, a meg­riadt Juliskának, országoshírű hőstetteit. Negyedik este már a mátkaságot is meg­ülték. Juliska hiába sírt, hiába könyörgött, hiába esküdözött, hogy ő csak Bedlea Tamást szereti és csak az ő felesége lesz. Inkább a halálba megy, de az Adorjáni Balázs felesége nem lesz. A két kabzsi Bakó nem engedett. A mátkaság estéjén — Juliska tejtest­vére — a fürge Tokaj Gyurka, eltűn a kúriából. Senki sem tudta, hova lett csak Juliska. Ő imádkozott érte éjjel nappal. Kérte az Istent, segítse el Bécsbe hogy levelét, üzenetét átadhassa sze­­mesének, titkos vőlegényének, a gárdista hadnagy Bedeő Tamásnak. A Bakó-portán nagy volt az­­: Készülődtek a lakodalomra. Csak Julii járt kisirt szemmel, szédülten, mint ej nagy beteg. A lakodalom előtt pár nappal a feje­delemtől staféta érkezett. Balázsnak azon Kossuth Lajos és az Adria. Budapest, jan. 30. Az új magyar alkotmányos élet első lépésekor, 1848-ban, a felelős nemzeti kormány, rövid élete alatt is behatóan foglalkozott a magyar tengeri kikötő ügyével. Erről nagyon keveset tudott eddig úgy a történetírás, mint a poli­tikai tudomány s a nyilvános élet. A­ most kezdődött független államiságunk első éveiben megint csak Fiume okoz sok gondot kormányunknak. Az akkori és a mostani viszonyok között sok a hasonszerűség. Kossuthéknak egy jo­gilag szövetséges, közösen birtokolt, de a valóságban ellenséges állammal, Ausztriával kellett a tengeri kikötőért küzködni. Most egy barátságos nagy, hatalom, Itália segít bennünket Fiumé­hoz való jogaink érvényesítésében, az ellenséges érzésű Jugoszláviával szem­ben. Akkor Mária Terézia adománya tette magyar­á­lami tulajdonná Fiumét. Most a trianoni szerződés biztosítja ne­künk a használatát. Akkor a nemzeti tulajdonjog volt sokáig csak papirosom Akárcsak most a békediktátum idevágó paragrafusa. A szóbanlévő múltnak sok aktuális tanulsága van, amelyek jelen­tősége mostani fiumei problémánk meg­oldására nyilvánvaló. Ezért hasznos do­log az első magyar parlamentáris kor­mány adriai politikáját ismernünk.­­ Igazán nagy szolgálatot tett a magyar tudománynak és a Fiume dolgával most foglalkozó kormányzási és törvényho­zási tényezőknek a Magyar Adria Egye­­sület, amikor kiadta Horváth Jenő egyetemi tanárnak »A magyar kor­­mány adriai politikája 1818—49« című­ tanulmányát. Nemcsak a tudós történet­író fejtegetései értékesek e kötetben, ha­nem még inkább a közölt kétszáztizen­hat történelmi okmány. Ezeket a bécsi

Next