Budapesti Hírlap, 1927. augusztus (47. évfolyam, 173–196. szám)

1927-07-17 / 185. szám

1977 augusztus 1I. 1186. szj . BUDAPESTI HÍRLAP 11 A Hungária, Ferencváros, Sabária, Attila, Bocskay és Újpest győzelme jugoszláv, osztrák és cseh ellenfeleken. A Középeurópai Kupa első fordulójába­n a Hungária, a Rapid és a Spárta győzedelmeskedett.­­ A Ferencváros a Hakoaht, a Sabária a Sláviát, az Attila és a Bocskay a Simmelm­et, az Újpest a szabadkai csapatokat győ­zte le. A nyári pihenőből éledező labdarúgó csapataink csaknem teljes számban pályára léptek a kettős ünnepnapon. A nagy csa­patok neves bécsi, prágai és belgrádi el­lenfelekkel mérkőztek s ezeket a mérkőzé­seket meglepően könnyen, nagy gólarány­­nyal nyerték meg. A sikerek reményt nyúj­tanak, hogy labdarúgó sportunk ismét visszaszerzi azt a pozíciót, amelyen néhány esztendővel ezelőtt állott s ismét félelmes híve lesz a magyar csapatoknak. A szezon­­eleji nagy győzelmeket örömmel könyvel­jük el, a labdarúgás hívei azonban csak akkor lesznek igazán boldogok, ha csapa­taink végig megtartják jelenlegi nagy for­májukat és a szezon közben is megismétlik szép győzelmeiket. A kettős ünnep legnagyobb eseményét a középeurópai kupa első mérkőzései szol­gáltatták. Budapest közönsége ugyan még mindig nélkülözni kénytelen a nagy labda­rúgó mérkőzéseket, a középeurópai kupa Bécsben, Prágában és Belgrádban lejátszott meccseit azonban nagy érdeklődéssel kí­sérte, hiszen a vándordíj küzdelmeiben két magyar csapat, a Hungária és az Újpest is részt vesz. A magyar együttesek között elsőnek a Hungária játszotta le mérkőzését Belgrád­ban legutóbbi legyőzője, a BSK ellen. A Hungária Orth, Hirzer és Nádiéz nélkül vett részt a mérkőzésen, mégis biztosan győzte le ellenfelét. A középeurópai kupa bécsi mérkőzésén a Napid a jugoszláv bajnok Hajdúkat győzte le, Prágában pedig a Sparta a bé­csi Admira ellen nyerte meg mérkőzését. A barátságos mérkőzések során nagy meglepetést keltett a prágai Slávia súlyos veresége Szombathelyen a Sabáriától. A Ferencváros legénysége Bécsben mérte ösz­­sze erejét a Hakoah reorganizált csapatá­val s a mérkőzés a magyar bajnok fölé­nyes győzelmével végződött. A bécsi Sim­­mering kettős vereséggel hagyta el az or­szágot, amennyiben Miskolcon az Attila 4:1 arányban, Debrecenben pedig a Bocs­­kay 9:0 arányban győzte le.­­ Az Újpest csapata Szabadkán vendégszerepelt s első napon a város kombinált csapatát­­ verte meg, másnap pedig a SAND-on vett reván­­sot a Bástya ellen. A professzionalista csapatok diadalmas nemzetközi mérkőzései mellett az amatő­rök is egész sereg mérkőzést játszottak. Ezek között azonban csak két jelentősebb mérkőzés volt. Budapesten a BLSz válo­gatott csapata a vidéki vasutas válogatott együttes ellen játszott. Győrött pedig a nyugati kerület válogatott csapata a po­zsonyi válogatott csapatot győzte le, pedig Pozsony együttesében a professzionalista Bulla is szerepelt. Az Országos Testnevelési Tanács rende­lete értelmében a professzionalista csapa­tok a Magyar Kupa fővárosi selejtező mér­kőzésein még nem játszhattak s így a Kis­pesten lebonyolított Kispest—K. Húsos meccsen kívül csak amatőrcsapatok szere­peltek az első fordulóban. A vasárnap és hétfőn lejátszott mérkő­zések eredménye itt következik. A Középeurópai­ Kupa mérkőzései: Hungária—Beogradski SK 4:2 (2:0). Belgrádban 5000 néző előtt, a bécsi Göbel bíráskodása mellett nagyszerű játékkal győ­zött a Hungária csapata. Az első gólt a 116-ik percben Jeny szabadrúgásából Kvosz fejelte. A 38. percben Skvarek lőtte a második gólt. A második félidő 8. percében Lotirovic tizen­egyesből rúgta a BSK első gólját, de hat perc múlva már Jeny lövéséből ismét a BSK kapu­jában volt a labda (3:1). A Hungária további támadásai a 27-ik percben végződtek újabb eredménnyel, amikor Molnár szöktetéséből Opata védhetetlen gól lőtt (4:1). A 43. perc­ben Göbel bíró ismét tizenegyest ítélt a Hun­gária ellen , Popovics a hálóba rúgta a lab­dát (4:2) Rapid (Birs)—Hajdúk (Spalato) 8:1 (1:1). A Hajdúk csapata csak az első félórában volt méltó ellenfele a Rap­ának, sorsa azo­nban csak a második félidőben pecsételődött meg, amikor a bécsi csapat egymásután lőtte a gó­lokat. A mérkőzést Bécsben játszották le. Bíró, Stepanovszky, Sparta (Prága)—Adudra (Bécs) 5:1 (3:1). A Prágában lejátszott mérkőzésen az Ad­­mira nem érdemelte meg a nagy gólarányú vereséget. A mérkőzést Gera Ferenc vezette. Nemzetközi mérkőzések: Bécs: Ferencváros—Hakoah 5:2 (2:1). Miskolc: Attila—Simmering (Bécs) 4:1 (1:0). Debrecen: Bocskay—Simmering (Bécs) 9:0 (4:0). Szombathely: Sabaria—Slávia (Prága) 4:1 (1:1). Szabadka: Újpest—Szabadkai kombinált 12:0 (5:0). — Újpest—SAND 7:1 (2:1). Újverbász: Rákosligeti AC—Verbászi SC 2:2­­ (1:1). — Verbászi SC—Rákosligeti AC 2:1 (1:0) Tallin: FTC—Tallinn SC 2:1 (1:0). Válogatott mérkőzések. Budapest: BLSz—Vidéki vasutasok 6:1 (3:0). Győr: Nyugatmagyarország—Pozsonyi CsAF — MLSz 3:1 (2:1). A Magyar Kupa selejtező mérkőzései: 1­33 FC—Budafoki SK 3:0 (1:0). EMDSz—Zuglói AC 3:1 (2:0). BSzKRt—Nyomdász 3:0 (1:0). EMTK—SzNSE 7:2 (2:1). I. ker. FC—NFC 3:1 (2:1). VÁC—JSC 2:1 (1:1). Kalapos—Cukrász 4:3 (4:1). Turul Mote—VII. ker. AC 9:2 (3:0). Kispest—Kispesti Húsos 14:0 (4:0). Törekvés—Kispesti Törekvés 11:0 (3:0) BRSC—TTC 1:1 (1:0, 0:0). FTC—Palotai Remény 2:2 (1:1). Vasas—UTSE 2:1 (2:0). UTE—ETC (4:0). Barátságos mérkőzések Budapest: Kispest—Wekerle 5:1 (1:0). — Vasas—BAK FC 8:2 (4:2). — Budai 33—József­város 4:1 (1:0). — Erzsébetváros—Rákospalota 3:2 (0:2). — UTSE FC Lipótvárosi 1:1 (1:0). — Wekerge—Lipótváros 3:1 (2:0). Békéscsaba: Bástya—CsAK, Előre kombinált 2:1 (0:1). Pécs: Pécs Baranya—II. ker. SC 2:2 (0:1). II. ker. SC—Pécsi SC 5:2. Nagykanizsa: Kanizsai FC—Amatőr váloga­tott 0:0. Nyíregyháza: Debrecen—Nyíregyháza 6:4 (5:2). Vác: Városi AC—VTC 1:0 (1:0), mezőny old manje, aki ötvenkét esztedős a korára, de csak huszonnötéves a testi kondíciójában. A versenyzők hatalmas teljesítményei előtt meg kell hajtani az elismerés zász­laját. Mennyi szív, akarat és erő, de külö­nösen sportszeretet kell egy ilyen verseny­hez, amelyben nem serkentik a résztvevő­ket a nézők tízezrei, mert nézők csak a városokban és a falvakban verődtek nagy csoportokba, míg az országút mentén csak legelésző jószág, nyájak közönyös­­érdek­lődése mellett a sportjuk iránti rajongó szeretet öntött újabb és újabb erőt a derék fiúk lankadó izmaiba. A Magyar Kerékpáros Szövetség nagy­szerű munkát végzett a rendezés terén. A hatóságok — Felsőrajk község kivételével — mindenhol példás rendben nyitottak utat az áthaladó versenyzőknek, akiket az egész Dunántúl meleg szeretettel fogadott és akik diadalmas útjukon sok ezer újabb hívet szereztek a kerékpározásnak. A verseny második és harmadik szaka­szának, valamint a négy nap összesített eredményét alább adjuk." Nagykanizsa-Pápa (188 km.): 1. Vida László (BSE) 7 óra 46 perc 45 mp. 2. Huszka Dezső (Világosság KK) há­romnegyed géphosszal. 3. Hugyecz (Postás) géphosszal. 4. Saspár (Kitartás KK) gép­hosszal. 5. Hölczl (Világosság KK) gép­hosszal. Pápa Budapest (175 km): 1. Vida László (BSE) 3 5 óra 50 perc 30 mp. 2. Hölczl Elemér (Világosság KK) 5 óra 51 p. 25 mp. 3. Huszka (Világosság KK) 5 ó. 54 p. 25 mp. 4. Bálint (Postás) 5 ó. 54 p. 41 mp. 5. Hugyecz (Postás) 5 ó. 54 p. 41 mp. Összesített végeredmény: 1. Vida László (BSE) 30 óra 36 perc 17 mp., 2 Huszka (Világosság KK) 30:55:20, 3. Hugyecz (Postás) 31:04:24, 4. Balás (MTK) 31:48:30, 5 Saspár (Kitartás KK) 32:11:43, 6. Néger (Turul KK) 32:14:09, 7. Szlama (Postás) 32:19:33, 8. Csörgey (Horgony KK) 32:54:31, 9. Bálint (Postás) 32:55:33, 10. Pillér­­(Világos­ság KK) 33:03:59, 11. Reichert (JKK) 33:26:59, 12. Wittner (Árpád JKK) 33:30:41, 13. Suba (RKK) 33:48:27, 14. Wagner (Postás) 33:57:01, 15. Várkonyi (Világosság KK) 34:14:16, 16. Balogh (Postás) 34:20:03, 17. Csőke (Vasas) 34:26:11, 18. Galambos (RKK) 34:34:23, 19. Paula (MÁV) 34:36:43, 20. Dalmady (Postás) 34:47:48, 21. Boldizsár (MTK) 34:56:24, 22. Adamik (Világosság KK) 35:00:54, 23. Knoch (KAC) 35:22:40, 24. Hölczl (Világosság KK) 35:28:28, 25. Könczöl (KAC) 35:29:16, 26. Zsák (KAC) 35:41:00, 27. Horváth (Postás) 35:44:22, 28. Szekeres (Postás) 35:45:24, 29. Gergely (TTC) 35:56:47, 30. Rusovszky (MTK) 36:05:43, 31. Papp (FTC) 37:27:59, 32. Dudás­ (RKK) 37:38:03, 33. Lestyán (BTK) 37:40:12, 34. Sternberg (Turul KK) 37:55:23, 35. Csutorás (Világosság KK) 38:45:52, 36. Domanov (TTC) 38:45:53, 37. Bauer (RKK) 38:56:00, 38. Szenes (KAC) 39:17:22, 39. Szarvas (Diadal KK) 41:44:26, 40. Keresztes (Lehel KSE) 44:07:00, 41. Terényi (TTC) 53:30:00. A csoportok helyezési sorrendje: F­őversenyzők: 1. Vida (BSE), 2. Huszka (Vil. KK), 3. Hugyercz (Postás), 4. Csörgey (Horgony KK), 5. Reichert (JKK). Juniorok: 1. Bálint (Postás), 2. Wittner (Árpád KK), 3. Suba (KKK), 4. Dalmady (Postás), 5. Boldizsár (MTK). K­ezdők: 1. Balás (MTK), 2. Saspár (Ki­tartás KK), 3. Néger (Turul KK), 4. Szlama (Postás), 5. Pillér (Vil. KK). Szeniorok: 1. Paula (MÁV), 2. Knoch (KAC), 3. Zsák (KAC), 4. Papp (FTC). # Az Országos Testnevelési Tanács vándor­díját az első kiírás alkalmával a Postások csapata nyerte meg a Világosság KK. csa­pata előtt. Végül megemlítjük, hogy a versenyben komolyabb baleset nem történt, bukások miatt csak lényegtelen horzsolásokat szen­vedett a versenyzőknek egy elenyészően csekély töredéke és — amint kiderült — a mohácsi kórházba szállított Wéber Bélának sincsen kar- és lábtörése, hanem csupán az egyik ujját rándította meg. i­s Harminc és fél órát száguldott kerékpáron Vida László a négynapos körverseny győztese. A Nagykanizsa-Pápa és a Pápa-Budapest szakaszon is Vida maradt az élen — Huszka Dezső volt a második, Hugyecz Károly a harmadik helyeze­t — Negyvenegy versenyző fejezte be a versenyt A Postások csapata nyerte az OTT vándordíját. Pénteken reggel 63 kerékpáros­­ indult útnak a Magyar Kerékpáros Szövetség négynapos országúti kerékpárosversenyé­­ben és közülük hét­főn a kora délutáni órákban negyvenegyen érkeztek vissza ke­rékpáron Budapestre. A Budapest—Pécs—Nagykanizsa—Pápa B­udapest 772 km­-es útvonal terepe ala­posan próbára tette a versenyzők teljesítő­­képességét. Áll ez különösen az első két nap viszontagságos útjára. Budapest és Pécs között afrikai forróságban kellett a kerék­pározás derék katonáinak a helyenként hi­hetetlenül rossz utakkal és sűrű porfelhők­kel megküzdeniök, másnap pedig Somogy­­ország mutatta meg nekik, hogy milyen­nek nem szabad egy országútnak lenni. Az első két nap keserűségeit azonban köny­­nyen felejtették a versenyzők a másik két nap kitűnő útjain, amelyeken egyre foko­zódó sebességet fejtettek ki és minden reá­lis következtetést meghazudtolva az első három nap 557 kilométerével a lábukban a verseny utolsó napján 30 km­-es óraát­laggal száguldottak Budapestre. Olyan telje­sítmény ez, amilyen a rövidebb távú ver­senyekben is csak ritkán adódik és a kül­földi nagy kerékpárosversenyekben is csu­pán a professzionálus versenyzők küzdel­mében fordul elő néha­napján. A nagyszabású összetett verseny Vida László (BSE) klasszikus győzelmével vég­ződött. Az ifjú jeles versenyző győtesként szakította át a célszalagot valamennyi sza­kasz céljában és a második napon szerzett tizenkét perces előnyével bebizonyította, hogy két év óta tartott hegemóniáját nem kizárólag — mint mondani szokták — fej­lettebb taktikai érzékének és gyorsabb végsportjának köszönheti. A második he­lyen Huszka Dezső (Világosság KK), a harmadikon Hugyecz Károly (Postás) végzett. Mindketten megérdemelten jutot­tak előkelő helyezésükhöz. A további helyezések sorrendjét a jövő nagy remény­ségei vezetik be. Húsz éven aluli négy ifjú kezdőversenyző, Balázs Vilmos (MTK), Saspár János (Kitartás), Néger Ferenc (Tu­rul KK) és Szlama Ferenc (Postás) impo­nálóan biztosan utasították maguk mögé a főversenyzők és juniorok rutinkrozottabb hadát. A szenior gárdának négy tagja fejezte be a versenyt, közöttük Papp Gyula, a Izgalmas küzdelmek, mérsékelt eredmények a magyar úszóbajnokságokban. Sípos Manci kétszer győzött a hölgy gyorsúszásban Stieber Lotti fölött, de mindkétszer holtversenyt állapítottak meg. — Csaknem botrányba ful­ladt a 111. két TVE—MIK vizipoló mérkőzése. Az Úszó Szövetség kétnapos bajnoki viadala. A kettős ünnepen rendezett úszóverseny keretében tizenegy bajnoki számot bonyolí­tott le az Úszó Szövetség. A nagyközönség előtt lefolyt verseny izgalmas küzdelmeket hozott, az eredmények azonban nem elégí­tették ki sem az úszósport vezetőit, sem a nagyközönséget. A bajnoki verseny mintegy próbamérkőzés volt a bolognai Európa­­bajnokságra s mindenki abban reményke­dett, hogy mellúszóink, háromúszóink és hölgy versenyzőink a bajnokságban olyan eredményeket fognak produkálni, amelyek alapján eshetőségük lehet a bolognai jó szereplésre. A remények azonban egyik számban sem váltak valóra s csupán a rövid- és hosszútávolságú úszóinkban bíz­hatunk a bolognai versenyen. A 400 méteres gyorsúszásban a jászapáti Fe­h­ér II. Istvánt csak két tized másodperc­cel előzte meg a célban a szegedi Wannie II. Andrást. A 100 méteres gyorsúszásban Bárány István megerőltetés nélkül győzött, ellenben pompás küzdelem folyt a második helyért a versenyen kívül indult Gáborffy Antal és Wannie I. Rezső között. A 200 méteres mellúszásban Tapolczai János, az újonnan feltört tehetség csaknem megverte Hollósy Frigyest, aki csak az utolsó for­duló után előzte meg riválisát. Meglepetés volt a 100 méteres három­szás eredménye: a csabai Ullrich János és a ludovikás Bits­­key Aladár a harmadik helyre szorította Bart­ha Károlyt. A legszebb küzdelem azonban az 1500 méteres versenyben adódott. Fehér II. Ist­ván a start után rögtön az élre tört és egyenletes tempókkal úszva 1300 méterig vezetett. Itt azután felnyomult Halasy, meg­előzte ellenfelét, akivel azonban az utolsó 50 méteren hatalmas küzdelmet vivott s végül a közönség­­ tapsvihara közben fél testhosszal győzött. Talán még az 1500 méteres versenynél is jobban izgatta a közönséget Sípos Manci és Stieber Lotti küzdelme a 100 méteres gyors­úszásban. A starttól kezdve végig egyvo­nal­­ban úszott a két hölgyversenyző s együtt érkeztek be, a célt talán egytized­­perccel sem ha I­arább mégis Sípos Manci fogta meg. A célbíró ennek ellenére holtversenyt jelentett s a közönség ezt a döntést tudo­másul is vette. A verseny utolsó számaként újból starthoz állt a két hölgyúszó, hogy eldöntsék a bajnokság sorsát. Már elmúlt 8 óra, amikor a megismétlésre került a sor, a közönség azonban kitartott s érdeklődés­sel nézte a villanyfényben az izgatottságtól sápadt és startrakész két hölg­yászót. Sípos Manci startja sikerült jobban, de Stieber Lotli behozta, sőt néhány centiméterrel meg is előzte. Sípos azonban jól tartotta magát s megismétlődön az első versenyben vivott ádáz küzdelem. A finisben Sipos ledolgozta néhány centiméteres hátrányát s most már messziről is jól láthatóan elsőnek fogta meg a célt. Mindenki gratulált a győztesnek, a közönség türelmetlenül várta az eredmény kihirdetését, amellyel azonban percekig kés­tek a funkcionáriusok. „Csak nem holtver­senyt állapítottak meg ismét?"‘ — zúgoló­dott a tömeg, amelynek sejtése azonban va­­lóra is vált, mert a célbíró megállapítása szerint újra egyszerre értek célba. Nagy fel­zúdulás fogadta az ítéletet, a közönség azon­ban már fáradt volt és zúgolódva bár, de tudomásul vette, hogy Sipos Mancinak há­romszor kell menyernie egy versenyt, hogy bajnok lehessen.­­ Izgalmak azonban nemcsak az úszóver­­senyen voltak, hanem a III. ker. TVE—• MTK vizi póló-mérkőzésen is, amelyen csak­nem botrány tört ki. A mérkőzést vezető Tichy bíró bizonytalan ítélkezéseit a közön­ség — akárcsak a futball-pályán — nagy lármával kísérte, amellyel még inkább za­varba hozta a bírót és megvadította a játé­kosokat is. Sorozatos faultok következtek, a játékot minden pillanatban meg kellett állítani , nem egyszer pedig a közönség lár­mája miatt kellett a játékot félbeszakítani. Ilyen hangulatban a második félidő vége felé a bíró, állítólag orrszájd miatt, kiállította Homonnay il-t, aki haragosan kiúszott a partra és neki akart menni Tichynek. Sze­rencsére azonban sikerült a magáról meg­feledkezett játékost lefogni s az öltözőie kisérni, ahol nagynehezen lecsillapodott. A kétnapos verseny bajnoki eredményei itt következnek: 100 méteres mellúszás hölgyek részére. Baj­nok: Benkő Margit (PUE) 1 p. 35.4 mp., 2. Molnár Ella (BSE) 1 p. 38.2 mp., 3. Gombos Magda (UTE) 1 p. 41.8 mp. —• 100 méteres háromúszás •hölgyek részére: (Bajnok nincs, mert az 1 p. 38 mp.-es standardot nem érték el.) 1. Szőke Kató (MUE) 1 p. 38.4 mp., 2. Bencze Irén (MUE) 1 p. 40.8 mp., 3. Vermes Magda (FTC) 1 p. 41 mp. — 400 méteres gyorsúszás Bajnok: Fehér II. István (JÖSSzE) 5­ p. 28.6 mp., 2. Wannie András (SzUE) 5 p. sz.8 mp., 3. Tarródy Géza (MESE) 5 p. 33 mp. — Sx100 méteres vegyes staféta. (Bajnok nincs, mert a 3 p. 56 mp. standardot nem ér­ték el.) 1. NSC (Hollóssy, Bartha, Surányi) 3 p. 57 mp., 2. MTK 4 p. 03 mp. —­ 100 mé­teres gyorsúszás. Bajnok: Bárány István (MESE) 1 p. 01.8 mp., 2. Gáborffy Antal (NSC) 1 p. 03.4 mp., 3. Wannie Rezső 1 p. 03.4 mp. — 100 méteres gyorsúszás hölgyek részére: 1. Sipos Manci (NSC) és Stieber Lett­ (MAC) holtversenyben 1 p. 24.­4 mp., 3. Virágh Éva (III. ker. TVE) 1 p. 25.4 mp. A versenyt megismételték s nagy kíszdelljei után 1 p. 23.4 mp. alatt Sipos Manci előbb ért célba, a cél*

Next