Budapesti Hírlap, 1927. október(47. évfolyam, 222–247. szám)

1927-10-12 / 231. szám

2 sajtóközleményekből megállapítható, hogy Magyarország és a mai Oroszor­szág közt létesített kereskedelmi meg­állapodás ratifikálása és általában az orosz politika kérdéseivel kapcsolato­san, külpolitikánkat határozatlanság­gal gyanúsítják. Jól tudjuk, milyen célokat szolgál­nak ezek a gyanúsítások. Ismerjük ezt a befeketítési akciót, mely ellenünk azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a szovjetellenes politika szempontjából a románok megbízhatóak, a mi ellen­ben rejtélyesek vagyunk. Ezt a téves hitet el kell oszlatni. Tudományos fejtegetései után Mis­­kolczy dr. politikai szempontból is hoz­zászól a kérdéshez és megállapítja, hogy „a III. Internacionale ellen való harc kell, hogy harc legyen a II. Inter­­nacionale ellen is“. Ha ez a megállapí­tása csupán úgy volna értelmezhető, hogy a II. Internacionalével szemben a marxi elv kérdésében keményen kell állnunk a harcot, úgy ebben egy néze­ten vagyunk. De az a kérdés, hogy a II. Internacionale és Moszkva közt tá­madt taktikai harc vonalán miképpen kell elhelyezkedni, a gyakorlati politika kérdése és nem csupán elvi kérdés. Általános elvi szempontok merevségei­vel a gyakorlati politika útjait nem szabad eltorlaszolni. Amióta a szociáldemokrácia minden nemzetközi szervezete egyre határozot­tabban áll sorompóba a kommunista szovjet­ rendszerrel szemben, hirdetem és hirdetni fogom, hogy rövidlátás volna ennek a harcnak világtörténelmi jelentőségét fel nem ismerni. A gyakorlati politika szempontjából ma az a lényeg, hogy a III. Internacio­­nálé világforradalmasító akciójának egyik fő alaptétele a parlamentarizmus romjain építeni fel a terror, a dikta­túra világát. Aki akár bal-, akár jobb­­felől abba a csapdába esik bele, — amit a parlamentarizmus mellőzése jelent, — elrúgja lába alól a talajt, melyen a feudális rend bukása óta a világ rendje nyugszik és nyugodnia kell, míg he­lyébe nem egy átmeneti értékű rend­szer, mint a diktatúra, hanem a nem­zetek organikus fejlődéséből sarjadzó új rendszer fel nem építhető. Amíg a tömegek vágyainak, népek akaratának, szociális törekvéseinek hullámzó ára­datában a demokrácia nagy vívmánya, a parlamentarizmus levezető medernek tekintendő és más jó medret helyébe vágni nem tudtunk, a parlamentariz­mus sorompóin belül minden tényező­vel, tehát a szociáldemokráciával is össze kell tudni fogni a III. Internacio­­nálé ellen, megveregette a vállát — hát illik ez, ilyen soká odalenni. Te gézengúz. Korláth ránézett. Közelről látta csak, a hervadás lassít, fájó jeleit a rózsás arcon. És csodálta, hogy ilyen tud lenni. Köte­kedő, felületes, vállveregető. — Hisz tudod, — súgta zavartan, — — Tudom, tudom, — sietett az asszony. ■■— A háta mögött most cingár alak jelent meg. — No végre, — nevetett Mir­ka, — Jancsi, ez Gáthy Pali a férjem, — Pali ez meg a híres-hirhedt Jancsi kezein. Korláth szédült és hallgatott. Az urak kezet fogtak. A kutya, amely lépten kö­vette, most közibük állt és felnézett a gaz­dájára. Korláth megint végigsimított a furcsa fején, úgy érezte, a fehér ház csak külsőleg csalafintán változatlan, de a néma falai közt furcsa vigyorgó titokördögök laknak. Még be sem lépett és máris feléje sújtanak a szögesvégü kis virgácsokkal Minka ezalatt nagy nyájassággal befelé tuszkolta az urakat. — Egy kis harapni valóra, — uraim.— — Papramorgóra öregem, — javította a férje, — remélem kikészítette. A nagy piratóriumban félkaréjban vár­ták a hitelezők a milliárdost, akinek egy­kor átkozott képét most minden héten hozták a lapok. Korláth az ő csendes, fanyar mosolyával nézte az ajtót. Ugyanazt az ajtót, amelyre egykor egy felbőszült öreg­ember kemé­nyen és kérlelhetetlenül rámutatott. Akkor egy könnyű kéz érintette a vál­lát. Korláth megfordult. Az öreg plébános volt. Gyerekkori öreg barátja, akihez ro­vargyűjtés és botanikus kirándulás egész meghittsége fűzte. Az öreg úr nagyon el volt érzékenyülve. — Derék fiam, hát visszajöttél, — mon­dogatta egyre-másra. __ Megjöttem atyám, fizetni jöttem — mondta rá Korláth keményen, szinte kihí­­vóan és körülnézett. Az urak összenéztek. Minka, aki épp egy tányér pogácsát tartott elibe, turbékolósan kacagott. Amikor azt látom, hogy a szociál­demokrácia alkotmányos után a parla­mentek igénybevételével akarja a töme­gek részére a szociális fejlődést elő­mozdítani és azért áll harcban Moszk­vával, mert Moszkva e mederből ki akarja szorítani a világ munkástöme­geit: képtelen vagyok elfogadni a tételt, hogy a szocialisták azonos megítélésben részesíttessenek a kommunistákkal. Már két év előtti sajtópolémiám so­rán hangoztattam, hogy azért vagyok ellene annak, hogy Magyarországra bolysevista kereskedelmi ügynökök raja legyen rászabadítható, mert az 1919-iki bolysevista epidémiával szemben nem tekintem Magyarország munkástöme­geinek minden rétegét immunisnak. Ez azonban, mint lokális jelenség, nem zavarhatja meg a minden államférfiúra nézve kötelező szélesebb horizontlátást. A világ munkástömegeinek lelki és fizi­kai megszervezettségén fordul, várjon megúszhatja-e a szociáldemokrácia és ez esetben vele egy vonalban a kapita­­lista világrend is, azt a krízist, amellyel a bolysevista propaganda fenyegeti. Ma még az a helyzet, hogy áll a harc, melynek során látjuk az ide-oda tán­torgó szocialistákat is (akiket II. és V. internacionalistáknak gúnyolnak), de a zürichi rezolució, a párisi és lon­doni szakszervezeti kongresszus óta kétségtelen, hogy a szociáldemokrácia túlnyomó többsége a polgári társada­lommal a parlament tribünjén együtt­működve, alkotmányos úton akar har­colni. A szociáldemokrácia selejtező munkája a különféle nemzetközi szer­vezeteken belül, — akár bomlásnak, akár tisztulásnak nevezzük ezt az ak­ciót, — olyan nemzetközi folyamat, amelyet úgy az egyes nemzetek szociál­politikájának helyes irányítása, mint igen fontos külpolitikai érdekek szem­pontjából is figyelmen kívül hagyni nem szabad. Osztom Bethlen István gróf minisz­terelnöknek az elmúlt nyáron a felső­házban hangoztatott ama nézetét, hogy a magyar szociáldemokrata munkásság 1919-ben való viselkedése nem nyújtott alapot ahhoz, hogy őket a kommunis­táktól meg lehetett volna különböztetni. Nekem azonban bizonyítékaim vannak arra, hogy nem a szervezett munkásság volt az, aki a bolysevizmushoz vezető folyamatot Magyarországon megindí­totta. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a polgárinak nevezett Károlyi-féle for­radalom vált a bolysevizmus előkészí­tőjévé, főként azzal, hogy a régi or­szággyűlés helyébe nem sietett haladék­talanul parlamentáris nemzeti képvise­letről gondoskodni. Részben beteges . Ugyan Jancsi, ne izólj már, hisz tud­juk a főúrtól, hogy mindent szerencsésen letörlesztettél. Most már a ház is tisztázva van, hát rendjén van, hogy átveszed, csak arra kérnélek igen szépen, — az álnok Minka a régi szerelmes elborult érzéssel támogatta a szavait, — arra kérnélek a Pali nevében is, hogy jövő őszig minket még itt megtűrj. Addig tető alá kerül a mi ügyünk is. Jól sáfárkodtunk, innen ugyan egy szög sem hiányzik, — ugye szomszé­dok? — méltán rászolgáltunk, hogy ki ne tégy, míg hontalanok vagyunk, na de hát úgy ismerem én a te jó szivedet, hogy nem is tennéd, ugy­e Jancsi? Minka ezzel letette a pogácsát, előhúzta a zsebkendőjét és letörült két fényes gu­rulós könnyet. Korláth úgy érezte, mindig több és több vigyori titokördög lepi el a szobát. Min­denünnen előbújnak, ugratják, incselkednek vele. ő már egész bolond és kábult tőlük... Mit beszélnek ezek itt össze-vissza? A pap nevetett. — Fiam, —­ mondta aztán nagyon sze­líden — adj hálát Istennek, hogy adóssá­gaid végére jártál, és vedd birtokodba a felszabadult apai házat. Adjon az Úr erőt, hogy becsületes munkádat sokáig folytasd. Korláth kételkedni kezdett a saját eszé­ben. Vagy ezek bolondok, vagy ő bolond, de valahogy valami borzalmas tévedés van a dologban. Ő egy összegben hozta el a váltságdíjat, itt van a zsebében, a hatal­mas kamatóriások pontos kimutatásával. Ezek az ő szipolyai pedig nem szipolyok többé. Az adósság le van törlesztve. A pénz befolyt. Az ügyvéd időközben végignézte a nyug­tákat. A jegyzővel tisztázta a házra vonat­kozó részleteket. Az őrült káprázat tovább tartott. Ira­tok, nyugták, elismervények, hivatalos copf, aztán görbülten távozó hajlongó házak, vé­gül a hálakönnyek közt mosolygó Minka. Végre egyedül állt az öreg pappal az lelkületű, részben Moszkva szolgálatá­ban álló felforgató elemek műve volt az 1918-ról 1919-re való átmenet, amely gondolkodásában és lelki időben ala­posan megtépázta a magyar munkás­ságot. De hogy gyógyíthatatlanul be­teggé tette volna, ezt nem hiszem, nem hihetem. Gyógyulása útjában ezt a munkásságot államférfim körültekin­téssel és figyelemmel kell kísérni. Fel kell világosítani a munkásságot annak a nemzetközi folyamatnak nagy jelen­tőségéről, amely a szociáldemokrata munk­ásság szervezeteinek a kommu­nistáktól való megtisztítása által az os­z­tályharc és forradalom útjáról a de­­mokrácia útján akarja tartani a világ munkástömegeit. Amint e téren a nyugati országok munkásvezérei és államférfiai is meg­­teszik kötelességeiket, úgy kell e kötél­­ességet céltudatossággal teljesíteniök magyar államférfiaknak és munkásve­zéreknek egyaránt. Csakis így lehet Moszkva világforradalmasító propa­­gandájával szemben sikerrel megküzd­­ve megvédeni a polgári társadalom és munkásság érdekeit. Budapesti Hirop tvn tt. wt. »j A bolgárok és szerbek nagy pere, írta Németh József. A legújabb híradások szerint úgy áll a dolog, hogy sikerülni fog nagyobb kompli­kációk elhárításával rendezni a macedón akciók miatt Bulgária és Jugoszlávia kö­zött támadt összeütközést. Mégis szüksé­gesnek látszik, hogy a kérdés mélyére te­kintsünk s hogy a magyar nyilvánosság is tájékozva legyen a folyton ismétlődő nyug­­talanító események hátteréről és jelentősé­géről. A pártatlanul és tárgyilagosan ösz­­szeállítható tényállás a következő: Bulgária csak azért lépett be az 1912. év folyamán a balkáni szövetségbe, mert úgy a szerbek, mint a görögök elismerték Macedónia jelentékeny részére való igény­ét és szerződésileg biztosították. A bolgár­­szerb szerződés szerint — melynek tartal­mát a Times 1913. évi június 5., 6., 11. és 13-iki számai ismertették, az egész szöve­gét pedig a párisi Mát­in 1913 november 26-án közölte — a bolgároké lett volna győzelem eset­én a Vardar-balparti vidék és a Sztruma folyótól keletre eső tenger­­melléki terület. Arbitrálás alá esett volna a Küsztendiltől délnyugati irányban Sztru­­gáig húzódó területi sáv, Kumanovo, Usz­­kob (Szkoplje), Kicsevo, Dibra és Sztruga városokkal. Az orosz cárnak kellett volna eldönteni, hogy e terület Szerbiáé legyen-e, vagy Bulgáriáé? Kralovo, Velesz (Köprülü), Monasztir (Bitely) és Oh­rida feltétlenül bolgár birtokot jelöltetett meg. A bolgár és szerb kormányok e megegyezését a leg­nagyobb lelkesedéssel fogadta a bolgár nem­zet. Hiszen sokszázados nemzeti vágyako­zás kielégítését ígérte. Ez a lelkesedés tette képessé a bolgárokat arra a példátlanul nagy harci elszántságra és vitézségre, amely­­lyel néhány nap alatt megsemmisítették a törökök fő haderejét, bevették kisebb szerb segítséggel Drinápolyt és egészen Csatald­­zsáig hatoltak. A bolgárok hősi elszántsága, nagy véráldozatai döntötték el a nevezett országok háborús vállalkozásának sikerét. A szerbeknek csak Kumanovonál volt elég könnyű csatájuk s innen jóformán érdem­leges harc nélkül jutottak Bitolyig. A gy­apja nagy térdk­épe alatt. Az öreg sas ke­ményen nézett le reája a szúrós, fekete szemeivel. A fiú visszanézett. Hosszan ... Tisztán. — Ő volt? — kérdezte mintegy önma­gától. — Ő, — bólintott a plébános. — A te nevedben fizetett. Majd megszakadt az 5 büszke öreg szive te miattad, fiam. Fájt, amit tettél, de még százszor jobban fájt a saját elhamarkodott haragja. Gyakran mondogatta nekem: öregember ne haragudjék. Nagyon üt és önmagát sújtja legjobban, öregember szeressen. Már nagyon kevés ideje van a szeretetre. És szeretni sohsem lehet eléggé. Minden elsején föl kellett mennem Pestre és onnan bank útján küldettük a pénzt. Nagy gabona­pénzeket, apró, összespórolt részleteket, nem egyszer egy-egy szebb vadászpuska árát. És senki sem tudta, —­­még anyád sem, — hogy is higyjen ben­ned ... Késő délután lett, mikor Kolláth még mindig ottjárt a temető öreg fái alatt. Egy­más mellett aludtak, az öreg magyar, meg az édesanyja. Szerették őt és ő elvesztette őket. Mindent elvesztett. Elvesztette Min­két, —­a más asszonya lett. Elvesztette a régi, bércövezte házát, megcsonkították. És elvesztette a nagy célt, a nagy hajtóerőt, amely akkora lendületet adott az ő éle­tének. Cserébe egy marék emléket vetett oda neki a nagy élet, és visszakapta a szabad­ságát. És mialatt fel s alá járt az öreg fák alatt, érezte, hogy minden nélkülözésnél jobban fájnak az emlékek és hogy a cél­talan magányos szabadsággal már nem tud mit kezdeni. Üresnek érezte a világot, ki­­fosztottnak önmagát,­­ és vágyott a régi keresztje után, amely annyira nyomta a vállát, de a nagy felszabadulás percének reményében hűséges, komoly élettársává vált. .. rögöknek még kevesebb dolguk volt a tö­rök haderővel. Tudjuk, hogy a bolgárok nagy hadisike-­ rei után a szerbek is, a görögök is keve­­selni kezdték osztályrészüket. Szerbiának a szerződés Ószerbiát adta, a Metohija és Rigómező termékeny medencékkel, Priz­­ren, Novipazar, Pristina városokkal és a­ a cári döntésről feltételezetten a fent emlí­tett terülősávot. A szerb kormány a bel­grádi sajtó útján mérges polémiát indított a bolgárok ellen. Egyszerűen érvénytelen-­ nek nyilvánította a területi megállapodást. Még­pedig azért, mert a szerbek nagyobb haderőt küldtek akcióba, mint kötelesek lettek volna. Tehát nagyobb osztályrész il­leti őket. A szerb szkupstinában bolgár­ellenes felszólalások hangzottak el, Pasid miniszterelnök részéről is. A bolgárok vi­szont jogaikhoz, véres áldozataik eredmé­nyeihez ragaszkodtak és erőteljes módon adták álláspontjukat a szerbek tudomására. A szóharc és jegyzékváltás 1913 június vé­géig tartott. E hónapban a szerbek meg­egyeztek a görögökkel és románokkal Bul­­gária ellen. Június 29-én a bolgárok had­üzenet nélkül, a szerbek szerint alattomo­san, megtámadták a szerb és görög csapa­tokat. A jóformán érintetlen szerb és gö­rög haderők hamarosan leverték a Kirki­­lisszénél, Lüleburgasznál, Csataldzsánál és Drinápolynál bőségesen vérzett bolgár had­erőt. A román hadsereg minden ellentállás nélkül sétált be Bulgáriába. Az 1913. évi bukaresti béke a szerbeknek juttatta Mace­dónia területben nagyobb, a görögöknek pedig gazdaságilag értékesebb részét. Ro­mánia a bolgár Dobrudzsából zsákmányolt, Bulgáriában pedig nemzeti dallá lett a Szo­­juzniei — razbojnici kezdetű dal. A kezdő­ szavak jelentése: Szövetségesek — rablók. A költeményben pedig benne van egy vé­rig bántott nemzet keserű csalódása és bosszúálló indulata. Macedóniában is erő­sen éneklik. A szerbek és görögök által szerződés­­ellenesen elrabolt Macedóniát majdnem ezredéves nemzeti kapcsok kötik össze a bolgárokkal. Itt volt a Sismanidák nyugati bolgár cársága, Preszpa, majd Oh­rida székhellyel. Macedónia jó része hozzá tar­tozott a Aszlan dinasztia Bulgáriájához is. Mikor II. Bariliosz bizánci császár meg­­semmisítette a bolgár uralmat, meghagyta az Oh­ridából kormányzott bolgár nemzeti egyházat. A nemzeti együvé tartozás fo­lyamatosságát nem szakította meg a török hódítás sem. (1394.) Az egyházi, társa­dalmi és gazdasági kapcsolatok fennmarad­tak. Mihelyt Bulgária visszanyerte nemzeti államiságát, kormánya természetes köte­lességének tartotta e kapcson erőteljes tá­mogatását. Egyik szerb propagandista, az osztrák Gopcsevics Spiridion már 1889-ben panaszolta, hogy a bolgár kormány évi 3.700.000 frankot költ Macedóniára és húsz bolgár algimnáziumot, háromszázti­zenhárom elemi fiúiskolát, harmincegy leányiskolát tart fenn. Az angol Duckerts Ferriman 1914-ben megírta, hogy 1900- ban 785 bolgár iskola működik Macedó­niában, 1250 tanítóval és 39.782 tanuló­val. A világháború kitöréséig e számok je­lentékenyen szaporodtak. A szerbeknek a Vardartól keletre eső vidéken nem voltak intézeteik. Csak Ó-Szerbia területén tar­tottak fenn iskolákat és egyházakat persze sokkal jelentéktelenebb számban. (77 iskola és több mint 100 egyház). A görögök 927 iskolája a Sztramától nyugatra fekvő ten­germelléken és Epirus szomszédságában működött A bolgárok joggal érezték magukat ott­hon Mecadóniában s tarthattak számot ez ország bolgár nemzeti jellegű részére a török uralom megszűntével. Hiszen még a kereszténység kezdetén itt éltek és haltak meg nemzeti szentjeik: Szt. Klement és Naum, Methodiasz tanítványai Oh­ridá­­ban. Itt állanak a szintén bolgár nemzeti szentek kolostora: Szv. Joachim Oszo­govszki, — (Duracsko Recs az Oszogovo hegységben), — Szv. Prohov Pcsinszki I Klenicában, a Pcsinya folyó mellett) Szv.­­Gavrilo Lesznovszki (Lesznovóban). A sok iskola mellett hatvannál több kolostor és úgyszólván minden nagyobb faluban a bolgár exarcha alá tartozó pap meg tem-

Next