Budapesti Hírlap, 1927. október(47. évfolyam, 222–247. szám)
1927-10-12 / 231. szám
2 sajtóközleményekből megállapítható, hogy Magyarország és a mai Oroszország közt létesített kereskedelmi megállapodás ratifikálása és általában az orosz politika kérdéseivel kapcsolatosan, külpolitikánkat határozatlansággal gyanúsítják. Jól tudjuk, milyen célokat szolgálnak ezek a gyanúsítások. Ismerjük ezt a befeketítési akciót, mely ellenünk azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a szovjetellenes politika szempontjából a románok megbízhatóak, a mi ellenben rejtélyesek vagyunk. Ezt a téves hitet el kell oszlatni. Tudományos fejtegetései után Miskolczy dr. politikai szempontból is hozzászól a kérdéshez és megállapítja, hogy „a III. Internacionale ellen való harc kell, hogy harc legyen a II. Internacionale ellen is“. Ha ez a megállapítása csupán úgy volna értelmezhető, hogy a II. Internacionalével szemben a marxi elv kérdésében keményen kell állnunk a harcot, úgy ebben egy nézeten vagyunk. De az a kérdés, hogy a II. Internacionale és Moszkva közt támadt taktikai harc vonalán miképpen kell elhelyezkedni, a gyakorlati politika kérdése és nem csupán elvi kérdés. Általános elvi szempontok merevségeivel a gyakorlati politika útjait nem szabad eltorlaszolni. Amióta a szociáldemokrácia minden nemzetközi szervezete egyre határozottabban áll sorompóba a kommunista szovjet rendszerrel szemben, hirdetem és hirdetni fogom, hogy rövidlátás volna ennek a harcnak világtörténelmi jelentőségét fel nem ismerni. A gyakorlati politika szempontjából ma az a lényeg, hogy a III. Internacionálé világforradalmasító akciójának egyik fő alaptétele a parlamentarizmus romjain építeni fel a terror, a diktatúra világát. Aki akár bal-, akár jobbfelől abba a csapdába esik bele, — amit a parlamentarizmus mellőzése jelent, — elrúgja lába alól a talajt, melyen a feudális rend bukása óta a világ rendje nyugszik és nyugodnia kell, míg helyébe nem egy átmeneti értékű rendszer, mint a diktatúra, hanem a nemzetek organikus fejlődéséből sarjadzó új rendszer fel nem építhető. Amíg a tömegek vágyainak, népek akaratának, szociális törekvéseinek hullámzó áradatában a demokrácia nagy vívmánya, a parlamentarizmus levezető medernek tekintendő és más jó medret helyébe vágni nem tudtunk, a parlamentarizmus sorompóin belül minden tényezővel, tehát a szociáldemokráciával is össze kell tudni fogni a III. Internacionálé ellen, megveregette a vállát — hát illik ez, ilyen soká odalenni. Te gézengúz. Korláth ránézett. Közelről látta csak, a hervadás lassít, fájó jeleit a rózsás arcon. És csodálta, hogy ilyen tud lenni. Kötekedő, felületes, vállveregető. — Hisz tudod, — súgta zavartan, — — Tudom, tudom, — sietett az asszony. ■■— A háta mögött most cingár alak jelent meg. — No végre, — nevetett Mirka, — Jancsi, ez Gáthy Pali a férjem, — Pali ez meg a híres-hirhedt Jancsi kezein. Korláth szédült és hallgatott. Az urak kezet fogtak. A kutya, amely lépten követte, most közibük állt és felnézett a gazdájára. Korláth megint végigsimított a furcsa fején, úgy érezte, a fehér ház csak külsőleg csalafintán változatlan, de a néma falai közt furcsa vigyorgó titokördögök laknak. Még be sem lépett és máris feléje sújtanak a szögesvégü kis virgácsokkal Minka ezalatt nagy nyájassággal befelé tuszkolta az urakat. — Egy kis harapni valóra, — uraim.— — Papramorgóra öregem, — javította a férje, — remélem kikészítette. A nagy piratóriumban félkaréjban várták a hitelezők a milliárdost, akinek egykor átkozott képét most minden héten hozták a lapok. Korláth az ő csendes, fanyar mosolyával nézte az ajtót. Ugyanazt az ajtót, amelyre egykor egy felbőszült öregember keményen és kérlelhetetlenül rámutatott. Akkor egy könnyű kéz érintette a vállát. Korláth megfordult. Az öreg plébános volt. Gyerekkori öreg barátja, akihez rovargyűjtés és botanikus kirándulás egész meghittsége fűzte. Az öreg úr nagyon el volt érzékenyülve. — Derék fiam, hát visszajöttél, — mondogatta egyre-másra. __ Megjöttem atyám, fizetni jöttem — mondta rá Korláth keményen, szinte kihívóan és körülnézett. Az urak összenéztek. Minka, aki épp egy tányér pogácsát tartott elibe, turbékolósan kacagott. Amikor azt látom, hogy a szociáldemokrácia alkotmányos után a parlamentek igénybevételével akarja a tömegek részére a szociális fejlődést előmozdítani és azért áll harcban Moszkvával, mert Moszkva e mederből ki akarja szorítani a világ munkástömegeit: képtelen vagyok elfogadni a tételt, hogy a szocialisták azonos megítélésben részesíttessenek a kommunistákkal. Már két év előtti sajtópolémiám során hangoztattam, hogy azért vagyok ellene annak, hogy Magyarországra bolysevista kereskedelmi ügynökök raja legyen rászabadítható, mert az 1919-iki bolysevista epidémiával szemben nem tekintem Magyarország munkástömegeinek minden rétegét immunisnak. Ez azonban, mint lokális jelenség, nem zavarhatja meg a minden államférfiúra nézve kötelező szélesebb horizontlátást. A világ munkástömegeinek lelki és fizikai megszervezettségén fordul, várjon megúszhatja-e a szociáldemokrácia és ez esetben vele egy vonalban a kapitalista világrend is, azt a krízist, amellyel a bolysevista propaganda fenyegeti. Ma még az a helyzet, hogy áll a harc, melynek során látjuk az ide-oda tántorgó szocialistákat is (akiket II. és V. internacionalistáknak gúnyolnak), de a zürichi rezolució, a párisi és londoni szakszervezeti kongresszus óta kétségtelen, hogy a szociáldemokrácia túlnyomó többsége a polgári társadalommal a parlament tribünjén együttműködve, alkotmányos úton akar harcolni. A szociáldemokrácia selejtező munkája a különféle nemzetközi szervezeteken belül, — akár bomlásnak, akár tisztulásnak nevezzük ezt az akciót, — olyan nemzetközi folyamat, amelyet úgy az egyes nemzetek szociálpolitikájának helyes irányítása, mint igen fontos külpolitikai érdekek szempontjából is figyelmen kívül hagyni nem szabad. Osztom Bethlen István gróf miniszterelnöknek az elmúlt nyáron a felsőházban hangoztatott ama nézetét, hogy a magyar szociáldemokrata munkásság 1919-ben való viselkedése nem nyújtott alapot ahhoz, hogy őket a kommunistáktól meg lehetett volna különböztetni. Nekem azonban bizonyítékaim vannak arra, hogy nem a szervezett munkásság volt az, aki a bolysevizmushoz vezető folyamatot Magyarországon megindította. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a polgárinak nevezett Károlyi-féle forradalom vált a bolysevizmus előkészítőjévé, főként azzal, hogy a régi országgyűlés helyébe nem sietett haladéktalanul parlamentáris nemzeti képviseletről gondoskodni. Részben beteges . Ugyan Jancsi, ne izólj már, hisz tudjuk a főúrtól, hogy mindent szerencsésen letörlesztettél. Most már a ház is tisztázva van, hát rendjén van, hogy átveszed, csak arra kérnélek igen szépen, — az álnok Minka a régi szerelmes elborult érzéssel támogatta a szavait, — arra kérnélek a Pali nevében is, hogy jövő őszig minket még itt megtűrj. Addig tető alá kerül a mi ügyünk is. Jól sáfárkodtunk, innen ugyan egy szög sem hiányzik, — ugye szomszédok? — méltán rászolgáltunk, hogy ki ne tégy, míg hontalanok vagyunk, na de hát úgy ismerem én a te jó szivedet, hogy nem is tennéd, ugye Jancsi? Minka ezzel letette a pogácsát, előhúzta a zsebkendőjét és letörült két fényes gurulós könnyet. Korláth úgy érezte, mindig több és több vigyori titokördög lepi el a szobát. Mindenünnen előbújnak, ugratják, incselkednek vele. ő már egész bolond és kábult tőlük... Mit beszélnek ezek itt össze-vissza? A pap nevetett. — Fiam, — mondta aztán nagyon szelíden — adj hálát Istennek, hogy adósságaid végére jártál, és vedd birtokodba a felszabadult apai házat. Adjon az Úr erőt, hogy becsületes munkádat sokáig folytasd. Korláth kételkedni kezdett a saját eszében. Vagy ezek bolondok, vagy ő bolond, de valahogy valami borzalmas tévedés van a dologban. Ő egy összegben hozta el a váltságdíjat, itt van a zsebében, a hatalmas kamatóriások pontos kimutatásával. Ezek az ő szipolyai pedig nem szipolyok többé. Az adósság le van törlesztve. A pénz befolyt. Az ügyvéd időközben végignézte a nyugtákat. A jegyzővel tisztázta a házra vonatkozó részleteket. Az őrült káprázat tovább tartott. Iratok, nyugták, elismervények, hivatalos copf, aztán görbülten távozó hajlongó házak, végül a hálakönnyek közt mosolygó Minka. Végre egyedül állt az öreg pappal az lelkületű, részben Moszkva szolgálatában álló felforgató elemek műve volt az 1918-ról 1919-re való átmenet, amely gondolkodásában és lelki időben alaposan megtépázta a magyar munkásságot. De hogy gyógyíthatatlanul beteggé tette volna, ezt nem hiszem, nem hihetem. Gyógyulása útjában ezt a munkásságot államférfim körültekintéssel és figyelemmel kell kísérni. Fel kell világosítani a munkásságot annak a nemzetközi folyamatnak nagy jelentőségéről, amely a szociáldemokrata munkásság szervezeteinek a kommunistáktól való megtisztítása által az osztályharc és forradalom útjáról a demokrácia útján akarja tartani a világ munkástömegeit. Amint e téren a nyugati országok munkásvezérei és államférfiai is megteszik kötelességeiket, úgy kell e kötélességet céltudatossággal teljesíteniök magyar államférfiaknak és munkásvezéreknek egyaránt. Csakis így lehet Moszkva világforradalmasító propagandájával szemben sikerrel megküzdve megvédeni a polgári társadalom és munkásság érdekeit. Budapesti Hirop tvn tt. wt. »j A bolgárok és szerbek nagy pere, írta Németh József. A legújabb híradások szerint úgy áll a dolog, hogy sikerülni fog nagyobb komplikációk elhárításával rendezni a macedón akciók miatt Bulgária és Jugoszlávia között támadt összeütközést. Mégis szükségesnek látszik, hogy a kérdés mélyére tekintsünk s hogy a magyar nyilvánosság is tájékozva legyen a folyton ismétlődő nyugtalanító események hátteréről és jelentőségéről. A pártatlanul és tárgyilagosan öszszeállítható tényállás a következő: Bulgária csak azért lépett be az 1912. év folyamán a balkáni szövetségbe, mert úgy a szerbek, mint a görögök elismerték Macedónia jelentékeny részére való igényét és szerződésileg biztosították. A bolgárszerb szerződés szerint — melynek tartalmát a Times 1913. évi június 5., 6., 11. és 13-iki számai ismertették, az egész szövegét pedig a párisi Mátin 1913 november 26-án közölte — a bolgároké lett volna győzelem esetén a Vardar-balparti vidék és a Sztruma folyótól keletre eső tengermelléki terület. Arbitrálás alá esett volna a Küsztendiltől délnyugati irányban Sztrugáig húzódó területi sáv, Kumanovo, Uszkob (Szkoplje), Kicsevo, Dibra és Sztruga városokkal. Az orosz cárnak kellett volna eldönteni, hogy e terület Szerbiáé legyen-e, vagy Bulgáriáé? Kralovo, Velesz (Köprülü), Monasztir (Bitely) és Ohrida feltétlenül bolgár birtokot jelöltetett meg. A bolgár és szerb kormányok e megegyezését a legnagyobb lelkesedéssel fogadta a bolgár nemzet. Hiszen sokszázados nemzeti vágyakozás kielégítését ígérte. Ez a lelkesedés tette képessé a bolgárokat arra a példátlanul nagy harci elszántságra és vitézségre, amelylyel néhány nap alatt megsemmisítették a törökök fő haderejét, bevették kisebb szerb segítséggel Drinápolyt és egészen Csataldzsáig hatoltak. A bolgárok hősi elszántsága, nagy véráldozatai döntötték el a nevezett országok háborús vállalkozásának sikerét. A szerbeknek csak Kumanovonál volt elég könnyű csatájuk s innen jóformán érdemleges harc nélkül jutottak Bitolyig. A gyapja nagy térdképe alatt. Az öreg sas keményen nézett le reája a szúrós, fekete szemeivel. A fiú visszanézett. Hosszan ... Tisztán. — Ő volt? — kérdezte mintegy önmagától. — Ő, — bólintott a plébános. — A te nevedben fizetett. Majd megszakadt az 5 büszke öreg szive te miattad, fiam. Fájt, amit tettél, de még százszor jobban fájt a saját elhamarkodott haragja. Gyakran mondogatta nekem: öregember ne haragudjék. Nagyon üt és önmagát sújtja legjobban, öregember szeressen. Már nagyon kevés ideje van a szeretetre. És szeretni sohsem lehet eléggé. Minden elsején föl kellett mennem Pestre és onnan bank útján küldettük a pénzt. Nagy gabonapénzeket, apró, összespórolt részleteket, nem egyszer egy-egy szebb vadászpuska árát. És senki sem tudta, —még anyád sem, — hogy is higyjen benned ... Késő délután lett, mikor Kolláth még mindig ottjárt a temető öreg fái alatt. Egymás mellett aludtak, az öreg magyar, meg az édesanyja. Szerették őt és ő elvesztette őket. Mindent elvesztett. Elvesztette Minkét, —a más asszonya lett. Elvesztette a régi, bércövezte házát, megcsonkították. És elvesztette a nagy célt, a nagy hajtóerőt, amely akkora lendületet adott az ő életének. Cserébe egy marék emléket vetett oda neki a nagy élet, és visszakapta a szabadságát. És mialatt fel s alá járt az öreg fák alatt, érezte, hogy minden nélkülözésnél jobban fájnak az emlékek és hogy a céltalan magányos szabadsággal már nem tud mit kezdeni. Üresnek érezte a világot, kifosztottnak önmagát, és vágyott a régi keresztje után, amely annyira nyomta a vállát, de a nagy felszabadulás percének reményében hűséges, komoly élettársává vált. .. rögöknek még kevesebb dolguk volt a török haderővel. Tudjuk, hogy a bolgárok nagy hadisike- rei után a szerbek is, a görögök is keveselni kezdték osztályrészüket. Szerbiának a szerződés Ószerbiát adta, a Metohija és Rigómező termékeny medencékkel, Prizren, Novipazar, Pristina városokkal és a a cári döntésről feltételezetten a fent említett terülősávot. A szerb kormány a belgrádi sajtó útján mérges polémiát indított a bolgárok ellen. Egyszerűen érvénytelen- nek nyilvánította a területi megállapodást. Mégpedig azért, mert a szerbek nagyobb haderőt küldtek akcióba, mint kötelesek lettek volna. Tehát nagyobb osztályrész illeti őket. A szerb szkupstinában bolgárellenes felszólalások hangzottak el, Pasid miniszterelnök részéről is. A bolgárok viszont jogaikhoz, véres áldozataik eredményeihez ragaszkodtak és erőteljes módon adták álláspontjukat a szerbek tudomására. A szóharc és jegyzékváltás 1913 június végéig tartott. E hónapban a szerbek megegyeztek a görögökkel és románokkal Bulgária ellen. Június 29-én a bolgárok hadüzenet nélkül, a szerbek szerint alattomosan, megtámadták a szerb és görög csapatokat. A jóformán érintetlen szerb és görög haderők hamarosan leverték a Kirkilisszénél, Lüleburgasznál, Csataldzsánál és Drinápolynál bőségesen vérzett bolgár haderőt. A román hadsereg minden ellentállás nélkül sétált be Bulgáriába. Az 1913. évi bukaresti béke a szerbeknek juttatta Macedónia területben nagyobb, a görögöknek pedig gazdaságilag értékesebb részét. Románia a bolgár Dobrudzsából zsákmányolt, Bulgáriában pedig nemzeti dallá lett a Szojuzniei — razbojnici kezdetű dal. A kezdő szavak jelentése: Szövetségesek — rablók. A költeményben pedig benne van egy vérig bántott nemzet keserű csalódása és bosszúálló indulata. Macedóniában is erősen éneklik. A szerbek és görögök által szerződésellenesen elrabolt Macedóniát majdnem ezredéves nemzeti kapcsok kötik össze a bolgárokkal. Itt volt a Sismanidák nyugati bolgár cársága, Preszpa, majd Ohrida székhellyel. Macedónia jó része hozzá tartozott a Aszlan dinasztia Bulgáriájához is. Mikor II. Bariliosz bizánci császár megsemmisítette a bolgár uralmat, meghagyta az Ohridából kormányzott bolgár nemzeti egyházat. A nemzeti együvé tartozás folyamatosságát nem szakította meg a török hódítás sem. (1394.) Az egyházi, társadalmi és gazdasági kapcsolatok fennmaradtak. Mihelyt Bulgária visszanyerte nemzeti államiságát, kormánya természetes kötelességének tartotta e kapcson erőteljes támogatását. Egyik szerb propagandista, az osztrák Gopcsevics Spiridion már 1889-ben panaszolta, hogy a bolgár kormány évi 3.700.000 frankot költ Macedóniára és húsz bolgár algimnáziumot, háromszáztizenhárom elemi fiúiskolát, harmincegy leányiskolát tart fenn. Az angol Duckerts Ferriman 1914-ben megírta, hogy 1900- ban 785 bolgár iskola működik Macedóniában, 1250 tanítóval és 39.782 tanulóval. A világháború kitöréséig e számok jelentékenyen szaporodtak. A szerbeknek a Vardartól keletre eső vidéken nem voltak intézeteik. Csak Ó-Szerbia területén tartottak fenn iskolákat és egyházakat persze sokkal jelentéktelenebb számban. (77 iskola és több mint 100 egyház). A görögök 927 iskolája a Sztramától nyugatra fekvő tengermelléken és Epirus szomszédságában működött A bolgárok joggal érezték magukat otthon Mecadóniában s tarthattak számot ez ország bolgár nemzeti jellegű részére a török uralom megszűntével. Hiszen még a kereszténység kezdetén itt éltek és haltak meg nemzeti szentjeik: Szt. Klement és Naum, Methodiasz tanítványai Ohridában. Itt állanak a szintén bolgár nemzeti szentek kolostora: Szv. Joachim Oszogovszki, — (Duracsko Recs az Oszogovo hegységben), — Szv. Prohov Pcsinszki I Klenicában, a Pcsinya folyó mellett) Szv.Gavrilo Lesznovszki (Lesznovóban). A sok iskola mellett hatvannál több kolostor és úgyszólván minden nagyobb faluban a bolgár exarcha alá tartozó pap meg tem-