Budapesti Hírlap, 1927. október(47. évfolyam, 222–247. szám)
1927-10-01 / 222. szám
1927 október 9. '(222. sz.)' Budapesti Hírlap szocialistáink is igen könnyen eltanulhatnának, ha a nyugati szocialista kongreszszusokra menvén, néha-néha elolvasnának egy ilyen plakátot. Ez nem rázza az öklit, hanem a gorombáskodás helyett inkább érveket mond. A plakát szövegét itt idézzük, hogy mindjárt kis ízelítőt is adjunk arról a különbségről, amiről Paul Boncour tapintatosabbnak vélte nem nyilatkozni: Ahol nem a gorombáskodáson kezdik. Polgárok! Szombaton és vasárnap szavazásra szólítanak benneteket, hogy elfogadjátok -e a Nagy Tanács határozatát, hogy a Szegények Adóját fölemeljék 10 százalékról 15 százalékra. A szocialista párt megragadja ezt az alkalmat annak az újból való hangoztatására, hogy erőteljesen folytatni kell olyan törvények követelését, amelyek az aggkori biztosítást és az özvegyek biztosítását megvalósítják. A szocialista párt küzdeni fog, ahogy csak tud, azért, hogy az ennek előkészítésére irányuló tanulmány ne tartson tovább, mint ameddig feltétlenül szükséges. A genfi szocialista párt nem fog érdektelenséggel viseltetni szemben azokkal a polgártársakkal, akik nyomorognak vagy rossz anyagi körülmények közt vannak. A párt felszólítja a munkásosztályt, hogy szombaton és vasárnap igennel feleljen a kérdésre, amelyet eléje tesznek. Mert megengedhetetlen, hogy az aggoknak három vagy még több évig kelljen várniuk arra, hogy az ilamra találjanak. Mert jogos, méltányos és szükséges, hogy a svájci állampolgárok, amíg származási helyükről nem jön meg a segítség, nemzetiségre való tekintet nélkül, legalább pillanatnyi segítséget kapjanak ebben a városban, amelyben dolgoztak, hozzájárulván az általános jóléthez. Mert anélkül, hogy tagadni akarnák az ünnepségek, látványosságok és hangversenyek nevelő, tanító és közegészségi értékét, a genfi szocialista párt bizonyos abban, hogy azok, akik ezeken részt vehetnek, nem fognak habozni azzal az áldozattal, hogy frankonként öt szántimmal többet fizessenek azoknak a javára, akik nemcsak hogy nem tudnak ilyen helyekre menni, de akiknek nincs miből táplálkozniok és nincs miből öltözködniök. Polgárok, a genfi szocialista párt arra hív föl benneteket, hogy igennel feleljetek a szavazásnál a Szegények Adójának az érdekében. A genfi szocialista párt, íme így hangzik egy szocialista plakát itt, nyugaton, amelyre mint példaképre oly sűrűn hivatkoznak mifelénk az elvtársak. F. A.koznak végrehajtani, továbbá mindazon alkalmakkor, midőn ha nem is a szó szoros értelmében vett műemlékeken végzett, de mindazonáltal olyan természetű építési, bontási, illetve átalakítási munkálatokat kívánnak végrehajtani, melyek az utcavagy városképet, továbbá esetleg valamely tájkép szépségét lényegesen befolyásolhatná, az ezekre a munkálatokra vonatkozó terveket hozzájárulás céljából minden esetben a Műemlékek Országos Bizottságához, illetve a székesfőváros területén a Bizottságon kívül a székesfővárosi Közmunkák Tanácsához is adják be. A belügyminiszter a városok diszítéséért. A belügyminiszter ma két rendeletet bocsátott ki a városok diszítése érdekében. Az egyik rendeletben figyelmébe ajánlja a hatóságok vezetőinek a városok, községek utcáinak fásítását, a másikban pedig felszólítja a hatóságok első tisztviselőit, hogy minden olyan alkalomkor, amidőn történeti, vagy kegyeleti vonatkozású épületek lebontásáról, vagy javításáról van szó, kérjék a Műemlékek Országos Bizottságának hozzájárulását a tervezett munkához. A két hézagpótló rendeletről a hivatalos híradás a következő: A belügyminiszter valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselőjéhez intézett körrendeletben különös figyelembe ajánlja a hatóságok vezetőinek a városok és községek utcáinak és tereinek fásítását és az elültetett fák gondozását, hangsúlyozva a fontos egészségügyi, kulturális és szociális hasznot, amelyek az utcák és terek fásításához fűződnek. A rendelet szerint legcélszerűbb volna helységenként a kérdéssel előszeretettel foglalkozók sorából bizottságokat alakítani s e bizottságok feladatkörébe utalni, hogy a fásítás kérdését megoldják. Azok részére, akik városuk vagy községük utcáinak, tereinek fásítása körül olyan eredményes munkásságról számolnak be, amely különleges méltánylást érdemel, a miniszter megfelelő erkölcsi, esetleg pénzbeli jutalmazást is ígér. A törvényhatóságokhoz intézett körrendeletben felszólítja a belügyminiszter a hatóságok első tisztviselőit, intézkedjenek, hogy mindazon alkalmakkor, midőn műemlékeken, vagy egyéb történeti, illetve kegyeleti vonatkozással bíró épületeken, építkezési, lebontási vagy bármilyen természetű átalakítási munkálatokat szándé Ha van Paléologue-jegyzék, hol van? Ma már mindenki arról az okmányról beszél és vitázik, amely három nappal ezelőtt egyik napilapunkban látott napvilágot s amely körül azóta a találgatás egyre nagyobbra dagadó hullámai gyűrűznek. Ennek az okmánynak a végén egy 1920-ban vezető állásban volt francia külügyminisztériumi funkcionárius neve volt olvasható s az okmány lényege, hogy kifejezésre juttatta bizonyos komoly francia köröknek a hajlandóságát, hogy módok kerestessenek a trianoni békeszerződés által okozott sebek orvoslására. A Budapesti Hírlap már megállapította, hogy az okmány közlése nyomán valóságos hadjárat kezdődött, amely azonban sajnos, valahogyan ferde irányba térült. Rámutattunk arra, mennyire téves ezt az okmányt úgy beállítani, mintha alkalmas lett volna, avagy módot adott volna arra, hogy a trianoni szerződés súlyos rendelkezéseit a priori el lehessen hárítani. Ámde egyhangúan felhangzik a vádló kérdés, kinek a hibájából maradt el ez az azt mondhatnék „előzetes 11 reparáció és kinek a hibájából nem vált valóra mindaz, ami a francianyelvű dokumentumban olyanynyira kecsegtetőnek tetszik. Az első pillanat általános izgalmát meg lehet érteni. Ámde mi történt az okmány közlése óta? A magyar külügyminisztérium kijelentette, hogy a bizonyos Paléologue-féle jegyzék, avagy tervezet nincs a keze között. Apponyi Albert gróf, a magyar békedelegáció vezetője megállapította, hogy a békedelegáció nem kapott ilyen jegyzéket. Valóságos Odüsszeákon áthajózott nyilatkozatok során Simonyi-Semadam akkori miniszterelnök ma megállapítja, hogy kormánya nem kapott amolyan hivatalos okmányt, aminkről szó van.És végül a Quai d’Orsay, a francia külügyminisztérium is kijelentette, hogy archívumában nincs ily jegyzék s annak sincs nyoma, hogy ilyen jegyzéket onnan továbbítottak volna. Ennek ellenére ma azután azt olvassuk, hogy e dokumentumnak állítólag foltatása is volt, jóval utóbb, amikor már teljes felelősséggel bíró névvel ellátott újabb jegyzék ismételte meg az ismert kedvező javaslatot. Hogy egyáltalán hozzá lehessen szólni a kérdéshez, mit kell tehát legelsőbb tisztázni? Az okmány dolgát. Hogy volt-e, van-e csakugyan ilyen okmány? És ha van, álljon elő vele, akinek a kezében van. Hadd lássuk, mi a jelentősége és hogyan illeszthető bele az 1920. évi hivatalos és nem hivatalos tárgyalások komplexumába. A nagyjelentőségű valóságot, hogy bizonyos francia körökben megvolt a hajlandóság, hogy rajtunk legalább utólag segítsenek, már hangoztattuk és aláhúztuk. Most már csak az a kérdés: kifejezésre jutott-e ez a hajlandóság valóban egy olyan okmányban, aminél napok óta többé-kevésbbé értetlenül táncol körül a Trianont elviselni nem tudó újságolvasó magyar közvélemény. Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnök újabb nyilatkozata Tekintettel azokra a nilatkozatokra, amelyeket egyes lapok Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterlnöknek tulajdonítanak és amelyek szövegezésükben egymástól eltérnek, a Magyar Távirati Iroda munkatársa felkereste Simonyi-Semadam Sándort és tőle a következő hiteles nyilatkozatot kapta: — A Magyarság tegnapelőtti számában közzétett Paléologue-féle jegyyzőkönyvre vonatkozóan a lapoknak csupán a következő nyilatkozatot adtam: Az ügyet a kormány tárgyalta. Miniszteri tanácskozáson döntöttünk benne minden huzavona és haladék nélkül és a kormány a maga részéről mindent megtett, hogy az ügy perfektuáltassék. Hogy a dologból nem lett semmi, annak egyedüli oka Paléologue bukása. Minden, ami ezenkívül vagy ettől eltérő fogalmazásban nevem alatt megjelent, nem fedi az én kijelentéseimet és azzal magamat nem azonosítom, így nem mondottam, hogy a Magyarságban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Minden további kérdésre a választ kereken megtagadtam, úgy amint a jövőben sem fogok ebben az ügyben semmiféle nyilatkozatot tenni. Mit mond Khuen-Héderváry Sándor gróf. Khuen-Héderváry Sándor gróf államtitkár, aki Walkó Lajos miniszter távollétében a külügyminisztériumot vezeti, a kormánynak a Paléologue-jegyzék ügyében elfoglalt álláspontjáról a következőket mondotta: — A kormányt meglepte ennek a jegyzéknek nyilvánosságrahozatala, nem a benne foglaltak miatt, hanem azért, mert a jegyzéknek a külügyminisztériumban a nyomát sem találják, márpedig egy ilyen jegyzéknek nyoma volna. Sem a békedelegáció, sem a külügyminisztérium nem kapta meg ezt a jegyzéket és így a kormány intézkedni nem is tud. Hogy miként lehet ezt a kérdést tisztázni, arra nézve nem tudok ebben a pillanatban konkrét választ adni. Elsősorban meg kell várni, hogy Franciaország részéről hogyan foglalnak állást a Paléologueügyben. Mayer János földművelésügyi miniszter, aki 1920-ban is tagja volt a Simonyi-Semadam-kormánynak, ezt mondta: — Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnököm már nyilatkozott. Nekem itt annál kevésbé lehet mondanivalóm, mert ez idő szerint is aktív miniszter vagyok. Őszi újdonságaink olcsó árban minőségben kivitelben vezetnek! Átmeneti kabát........ 72 Felöltő............ 68 Őszi öltöny.............1 80 Szőrmebekecs ... IOO Esőkabát......... 22 LEDERER TESTVÉREK Ruha Áruháza Múzeum körút 2. épületében. Ebben az ügyben tehát kozatot nem tehetek, semmiféle nyilat- Apponyi Albert gróf: — Mint már megmondottam, a Paläologue-féle jogérzéket nem láttam, de bizonyos előző tágulásokról, mint a békedelegáció vezetőjének, tudomásom volt, azonban a férfiak között szokásos diszkréció a leghatározottabban megtiltja nekem, hogy ezeknek a tágulásoknak az anyagáról közlést tegyek a nyilvánosság számára. Ami a felelősség kérdését illeti, felfogásom szerint senkinek sincs oka félni ennek feltevésétől. A francia ügyvivő nem hiszi, hogy van ilyen dokumentum. A budapesti francia követségen De Vienne gróf francia követ távollétében a francia ügyvivő nyilatkozott és a következőket mondta: — Nem hiszem, hogy a kérdéses dokumentum abban a formájában, ahogy azt a Magyarság közölte, autentikus lenne. Egyébkéntez a közlés nem alkalmas arra, hogy módosítsa a francia kormánynak Magyarországgal szemben elfoglalt álláspontját. A francia kormány és a budapesti francia követség is minden igyekezetével azon van, hogy azok a kötelékek, amelyek már eddig is egybefűzik intellektuális és gazdasági téren Franciaországot és Magyarországot, békésen és nyugalomban fejlődhessenek. Mindaz, ami alkalmas izgalom és 113ugtalanság felkeltésére, inopportunusnak látszik. Mit irt a Simonyi-Semadam-kormány Millerandnak? A Paléologue 1920 ápr. 15-én kelt állítólagos jegyzéke körül terjengő homály sok tekintetben megvilágosodik, ha a békeszerződés aláírása előtt eltelt napok és hetek történetét böngésszük. Tudvalévő, hogy a magyar békeküldöttség 1920. március 31-én visszatért Budapestre, mert Apponyi megítélése szerint a békekonferencia válasza a magyar ellenjavaslatokra egyhamar nem volt várható. Neuillyben Praznovszky s néhány társa maradt. A békeküldöttség budapesti tevékenyége egészen május elejéig arra szorítkozott, hogy statisztikai adataink hevességéről bizonyító jegyzék készült s május 2-án Apponyi megsürgette Pécs és a nekünk ítélt területek kiürítését. Május hatodikán Henry ezredes átadta Praznovszkynak a végleges békefeltételeket s Millerand híres kísérőlevelét, amiket Praznovszky aznap hazahozott Budapestre. Nyilván nem volt tehát a magyar békeküldöttségnek tudomása a Paléologue-féle jegyzékről, mert hiszen ha tudomása lett volna róla, egy Apponyi nem hagyta volna kiaknázatlanul azt az öt hetet, ami a békeküldöttség Parisból hazatérte s a végleges békefeltételek átadása között eltelt. Halvány célzás sem történt azonban a Paléologue-jegyrzékre, holott, ha erről tudott volna a mi Apponyink, a mi mindenre kiterjedő békeküldöttségünk, akkor módja és ideje lett volna akár ez alatt az idő alatt, akár 1920. május 10-án kelt, a békedelegáció lemondását bejelentő, Mitterandnak írt levelében legalább célzást tenni erre. Nem tett rá célzást, sőt az utóbbi levélben élesen és keményen fordult szembe Párissal, mondván: „Nem is szólva hazánkkal szemben való igazságtalan intézkedéseiről, a békeszerződés sérti az új államokhoz csatolt népek elvitáthatatlan jogát, mert nem volt módjukban, hogy akaratuknak kifejezést adjanak. Kézzelfoghatóan ellenkezik a szabadság elvével, amelyre a magyyar békedelegáció egész működését alapította, abban a hiszemben, hogy ebben a tekintetben közös alapon áll a hatalmakkal... Azt is szívesen megállapítjuk, hogy a kísérőlevél mintha ajtót nyitna a szerződésben lévő bizonyos igazságtalanságok (a szót a kísérőlevélből tesszük) helyrehozásának ...“ Egyetlen szó vonatkozás sem volt tehát Apponyi Budapesten 1920 május 16-án kelt levelében a Paléologue-jegyzékre, holott ha erről tudott volna az akkor öt hétig egyhuzamban itthon vesztegelt békeküldöttségünk, elképzelhetetlen lett volna, hogy Apponyi valamit ebből a tolla hegyére ne vett volna. Másnap, május 17-én, a Simonyi-Semadam kormány írt levelet a „Nagykövetek Konferenciája Elnökének, A. Millerand ur őexcellenciájának." Ebben a levélben, melyben kijelentettük, hogy a békeszerződést aláírjuk, valóban lett volna mód arra, hogy a Paléologue-jegyzékre hivatkozzunk, hogy ebből következtetéseket vonjunk le, hogy ennek alapján reménységeket hangoztassunk. Mindez nem történt meg A magyar kormány egyedül és kizáróan a kísérőlevelet taglalta, mondván: „A szövetséges és társult hatalmak kijelentik kísérő levelükben, hogy a kijelölt határvonalakon változtatni nem lehetett, megbízzák azonban a határmegállapító bizottságokat, hogy tegyenek javaslatot olyan változtatásokra, ameleket szükségesnek látnak a szerződés okozta igazságtalanságok jóvátételére, amely igazságtalanságok megszüntetése általános érdek. A kísérőlevél értelmében ezek a bizottságok teljes mértékben meg fogják védeni a szomszédos népek érdekeit... Ezekben a kifejezett ígéretekben közeledést látunk ahhoz az érveléshez, amellyel a feltételekkel szemben védekeztünk... Simonyi-Le- 3