Budapesti Hírlap, 1927. október(47. évfolyam, 222–247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

1927 október 9. '(222. sz.)' Budapesti Hírlap szocialistáink is igen könnyen eltanulhat­nának, ha a nyugati szocialista kongresz­­szusokra menvén, néha-néha elolvasnának egy ilyen plakátot. Ez nem rázza az öklit, hanem a gorombáskodás helyett inkább érveket mond. A plakát szövegét itt idéz­zük, hogy mindjárt kis ízelítőt is adjunk arról a különbségről, amiről Paul Boncour tapintatosabbnak vélte nem nyilatkozni: Ahol nem a gorombáskodáson kezdik. Polgárok! Szombaton és vasárnap szavazásra szólítanak benneteket, hogy elfogadjá­tok -e a Nagy Tanács határozatát, hogy a Szegények Adóját fölemeljék 10 száza­lékról 15 százalékra. A szocialista párt megragadja ezt az alkalmat annak az újból való hangoz­tatására, hogy erőteljesen folytatni kell olyan törvények követelését, amelyek az aggkori biztosítást és az özvegyek bizto­sítását megvalósítják. A szocialista párt küzdeni fog, ahogy csak tud, azért, hogy az ennek előkészítésére irányuló tanul­mány ne tartson tovább, mint ameddig feltétlenül szükséges. A genfi szocialista párt nem fog érdek­telenséggel viseltetni szemben azokkal a polgártársakkal, akik nyomorognak vagy rossz anyagi körülmények közt vannak. A párt felszólítja a munkásosztályt, hogy szombaton és vasárnap igennel fe­leljen a kérdésre, amelyet eléje tesznek. Mert megengedhetetlen, hogy az ag­goknak három vagy még több évig kell­jen várniuk arra, hogy az ilamra talál­janak. Mert jogos, méltányos és szükséges, hogy a svájci állampolgárok, amíg szár­mazási helyükről nem jön meg a segít­ség, nemzetiségre való tekintet nélkül, legalább pillanatnyi segítséget kapjanak ebben a városban, amelyben dolgoztak, hozzájárulván az általános jóléthez. Mert a­nélkül, hogy tagadni akarnák az ünnepségek, látványosságok és hang­versenyek nevelő, tanító és közegészségi értékét, a genfi szocialista párt bizonyos abban, hogy azok, akik ezeken részt ve­­hetnek, nem fognak habozni azzal az ál­dozattal, hogy frankonként öt szántim­­mal többet fizessenek azoknak a javára, akik nemcsak hogy nem tudnak ilyen helyekre menni, de akiknek nincs miből táplálkozniok és nincs miből öltözköd­­niök. Polgárok, a genfi szocialista párt arra hív föl benneteket, hogy igennel feleljetek a szavazásnál a Szegények Adó­jának az érdekében. A genfi szocialista párt, íme így hangzik egy szocialista plakát itt, nyugaton, amelyre mint példaképre oly sűrűn hivatkoznak mifelénk az elvtársak. F. A.­koznak végrehajtani, továbbá mindazon al­kalmakkor, midőn ha nem is a szó szoros értelmében vett műemlékeken végzett, de mindazonáltal olyan természetű építési, bontási, illetve átalakítási munkálatokat kívánnak végrehajtani, melyek az utca­vagy városképet, továbbá esetleg valamely tájkép szépségét lényegesen befolyásol­hatná, az ezekre a munkálatokra vonat­kozó terveket hozzájárulás céljából min­den esetben a Műemlékek Országos Bizott­ságához, illetve a székesfőváros területén a Bizottságon kívül a székesfővárosi Köz­munkák Tanácsához is adják be. A belügyminiszter a városok diszítéséért. A belügyminiszter ma két rendeletet bo­csátott ki a városok diszítése érdekében. Az egyik rendeletben figyelmébe ajánlja a hatóságok vezetőinek a városok, községek utcáinak fásítását, a másikban pedig fel­szólítja a hatóságok első tisztviselőit, hogy minden olyan alkalomkor, amidőn törté­neti, vagy kegyeleti vonatkozású épületek lebontásáról, vagy javításáról van szó, kér­jék a Műemlékek Országos Bizottságának hozzájárulását a tervezett munkához. A két hézagpótló rendeletről a hivatalos híradás a következő: A belügyminiszter valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselőjé­hez intézett körrendeletben különös figye­lembe ajánlja a hatóságok vezetőinek a városok és községek utcáinak és tereinek fásítását és az elültetett fák gondozását, hangsúlyozva a fontos egészségügyi, kul­turális és szociális hasznot, amelyek az utcák és terek fásításához fűződnek. A rendelet szerint legcélszerűbb volna hely­­ségenként a kérdéssel előszeretettel foglal­kozók sorából bizottságokat alakítani s e bizottságok feladatkörébe utalni, hogy a fásítás kérdését megoldják. Azok részére, akik városuk vagy községük utcáinak, te­reinek fásítása körül olyan eredményes munkásságról számolnak be, amely külön­leges méltánylást érdemel, a miniszter megfelelő erkölcsi, esetleg pénzbeli jutal­mazást is ígér. A törvényhatóságokhoz intézett körren­deletben felszólítja a belügyminiszter a ha­tóságok első tisztviselőit, intézkedjenek, hogy mindazon alkalmakkor, midőn mű­emlékeken, vagy egyéb történeti, illetve kegyeleti vonatkozással bíró épületeken, építkezési, lebontási vagy bármilyen ter­mészetű átalakítási munkálatokat szándé­ Ha van Paléologue-jegyzék, hol van? Ma már mindenki arról az okmány­ról beszél és vitázik, amely három nap­pal ezelőtt egyik napilapunkban látott napvilágot s amely körül azóta a talál­gatás egyre nagyobbra dagadó hullá­mai gyűrűznek. Ennek az okmánynak a végén egy 1920-ban vezető állásban volt francia külügyminisztériumi funk­cionárius neve volt olvasható s az ok­mány lényege, hogy kifejezésre juttatta bizonyos komoly francia köröknek a hajlandóságát, hogy módok kerestesse­nek a trianoni békeszerződés által oko­zott sebek orvoslására. A Budapesti Hírlap már megállapította, hogy az ok­mány közlése nyomán valóságos had­járat kezdődött, amely azonban saj­nos, valahogyan ferde irányba térült. Rámutattunk arra, mennyire téves ezt az okmányt úgy beállítani, mintha al­kalmas lett volna, avagy módot adott volna arra, hogy a trianoni szerződés súlyos rendelkezéseit a priori el lehes­sen hárítani. Ámde egyhangúan fel­hangzik a vádló kérdés, kinek a hibá­jából maradt el ez az azt mondhatnék „előzetes 11 reparáció és kinek a hibá­jából nem vált valóra mindaz, ami a francianyelvű dokumentumban olyany­­nyira kecsegtetőnek tetszik. Az első pillanat általános izgalmát meg lehet érteni. Ámde mi történt az okmány közlése óta? A magyar kül­ügyminisztérium kijelentette, hogy a bizonyos Paléologue-féle jegyzék, avagy tervezet nincs a keze között. Apponyi Albert gróf, a magyar békedelegáció vezetője megállapította, hogy a béke­delegáció nem kapott ilyen jegyzéket. Valóságos Odüsszeákon áthajózott nyi­latkozatok során Simonyi-Semadam akkori miniszterelnök ma megállapítja, hogy kormánya nem kapott amolyan hivatalos okmányt, aminkről szó van.­­És végül a Quai d’Orsay, a francia külügyminisztérium is kijelentette, hogy archívumában nincs ily jegyzék s annak sincs nyoma, hogy ilyen jegy­zéket onnan továbbítottak volna. En­nek ellenére ma azután azt olvassuk, hogy e dokumentumnak állítólag fol­tatása is volt, jóval utóbb, amikor már teljes felelősséggel bíró névvel ellátott újabb jegyzék ismételte meg az ismert kedvező javaslatot. Hogy egyáltalán hozzá lehessen szólni a kérdéshez, mit kell tehát leg­­elsőbb tisztázni? Az okmány dolgát. Hogy volt-e, van-e csakugyan ilyen ok­mány? És ha van, álljon elő vele, aki­nek a kezében van. Hadd lássuk, mi a jelentősége és hogyan illeszthető bele az 1920. évi hivatalos és nem hivatalos tárgyalások komplexumába. A nagyje­lentőségű valóságot, hogy bizonyos francia körökben megvolt a hajlandó­ság, hogy rajtunk legalább utólag segít­senek,­­ már hangoztattuk és alá­húztuk. Most már csak az a kérdés: ki­fejezésre jutott-e ez a hajlandóság való­ban egy olyan okmányban, aminél na­pok óta többé-kevésbbé értetlenül tán­col körül a Trianont elviselni nem tudó újságolvasó magyar közvélemény. Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnök újabb nyilatkozata Tekintettel azokra a n­­ilatkozatokra, amelyeket egyes lapok Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterlnöknek tulajdoníta­nak és amelyek szövegezésükben egymás­tól eltérnek, a Magyar Távirati Iroda mun­katársa felkereste Simonyi-Semadam Sán­dort és tőle a következő hiteles ny­ilatko­­zatot kapta: — A Magyarság tegnapelőtti számában közzétett Paléologue-féle jegyyzőkönyvre vonatkozóan a lapoknak csupán a követ­kező nyilatkozatot adtam: Az ügyet a kormány tárgyalta. Minisz­teri tanácskozáson döntöttünk benne min­den huza­vona és haladék nélkül és a kor­mány a maga részéről mindent megtett, hogy az ügy perfektuáltassék. Hogy a do­logból nem lett semmi, annak egyedüli oka Paléologue bukása. Minden, ami ezenkívül vagy ettől eltérő fogalmazásban nevem alatt megjelent, nem fedi az én kijelenté­seimet és azzal magamat nem azonosítom, így nem mondottam, hogy a Magyarság­ban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Minden további kérdésre a­ választ kereken megta­gadtam, úgy amint a jövőben sem fogok ebben az ügyben semmiféle nyilatkozatot tenni. Mit mond Khuen-Héderváry Sándor gróf. Khuen-H­éderváry Sándor gróf államtit­kár, aki Walkó Lajos miniszter távollété­ben a külügyminisztériumot vezeti, a kor­mánynak a Paléologue-jegyzék ügyében elfoglalt álláspontjáról a következőket mondotta: — A kormányt meglepte ennek a jegy­zéknek nyilvánosságrahozatala, nem a benne foglaltak miatt, hanem azért, mert a jegyzéknek a külügyminisztériumban a nyomát sem találják, már­pedig egy ilyen jegyzéknek nyoma volna. Sem a békedele­gáció, sem a külügyminisztérium nem kapta meg ezt a jegyzéket és így a kormány in­tézkedni nem is tud.­­ Hogy­ miként lehet ezt a kérdést tisz­tázni, arra nézve nem tudok ebben a pil­lanatban konkrét választ adni. Elsősorban meg kell várni, hogy Franciaország részé­ről hogyan foglalnak állást a Paléologue­­ügyben. Mayer János földművelésügyi miniszter, aki 1920-ban is tagja volt a Simonyi-Sema­­dam-kormány­nak, ezt mondta: — Simonyi-Semadam Sándor volt mi­niszterelnököm már nyilatkozott. Nekem itt annál kevésbé lehet mondanivalóm, mert ez idő szerint is aktív miniszter vagy­ok. Őszi újdonságaink olcsó árban minőségben kivitelben vezetnek! Átmeneti kabát........ 72 Felöltő............ 68 Őszi öltöny.............1 80 Szőrmebekecs ... IOO Esőkabát......... 22 LEDERER TESTVÉREK Ruha Áruháza Múzeum körút 2.­­ épületében. Ebben az ügyben tehát kozatot nem tehetek, semmiféle nyilat- Apponyi Albert gróf: — Mint már megmondottam, a Palä­­ologue-féle jogérzéket nem láttam, de bizo­­ny­os előző tágulásokról, mint a békede­legáció vezetőjének, tudomásom volt, azon­ban a férfiak között szokásos diszkréció a leghatározottabban megtiltja nekem, hogy ezeknek a tágulásoknak az anyagáról közlést tegyek a nyilvánosság számára.­­ Ami a felelősség kérdését illeti, felfo­gásom szerint senkinek sincs oka félni en­nek feltevésétől. A francia ügyvivő nem hiszi, hogy van ilyen dokumentum. A budapesti francia követségen De Vienne gróf francia követ távollétében a francia ügyvivő ny­ilatkozott és a követ­kezőket mondta: — Nem hiszem, hogy a kérdéses doku­mentum abban a formájában, ahogy azt a Magyarság közölte, autentikus lenne. Egyéb­ként­­ez a közlés nem alkalmas arra, hogy módosítsa a francia kormánynak Magyar­­országgal szemben elfoglalt álláspontját.­­ A francia kormány és a budapesti francia követség is minden igyekezetével azon van, hogy azok a kötelékek, amelyek már eddig is egybefű­zik intellektuális és gazdasági téren Franciaországot és Ma­gyarországot, békésen és nyugalomban fejlődhessenek. Mindaz, ami alkalmas izga­lom és 113­ugtalanság felkeltésére, inoppor­­tunusnak látszik. Mit irt a Simonyi-Semadam-kormány Millerandnak? A Paléologue 1920 ápr. 15-é­n kelt állí­tólagos jegyzéke körül terjengő homály sok tekintetben megvilágosodik, ha a béke­szerződés aláírása előtt eltelt napok és he­tek történetét böngésszük. Tudvalévő, hogy a magyar békeküldött­ség 1920. március 31-én visszatért Buda­pestre, mert Apponyi megítélése szerint a békekonferencia válasza a magyar ellenja­vaslatokra egyhamar nem volt várható. Neuillyben Praznovszky s néhány társa maradt. A békeküldöttség budapesti tevé­kenyége egészen május elejéig arra szo­rítkozott, hogy statisztikai adataink heves­ségéről bizonyító jegyzék készült s május 2-án Apponyi megsürgette Pécs és a ne­künk ítélt területek kiürítését. Május ha­­todikán Henry ezredes átadta Praznovszky­­nak a végleges békefeltételeket s Millerand híres kísérőlevelét, amiket Praznovszky aznap hazahozott Budapestre. Nyilván nem volt tehát a magyar békeküldöttségnek tu­domása a Paléologue-féle jegyzékről, mert hiszen ha tudomása lett volna róla, egy Apponyi nem hagyta volna kiaknázatlanul azt az öt hetet, ami a békeküldöttség Paris­­ból hazatérte s a végleges békefeltételek átadása között eltelt. Halvány célzás sem­ történt azonban a Paléologue-jegyrzékre, holott, ha erről tudott volna a mi Appo­­nyink, a mi mindenre kiterjedő békekül­döttségünk, akkor módja és ideje lett volna akár ez alatt az idő alatt, akár 1920. má­jus 10-án kelt, a békedelegáció lemondá­sát bejelentő, Mitterandnak írt levelében legalább célzást tenni erre. Nem tett rá célzást, sőt az utóbbi levélben élesen és keményen fordult szembe Párissal, mond­ván: „Nem is szólva hazánkkal szemben való igazságtalan intézkedéseiről, a béke­szerződés sérti az új államokhoz csatolt népek elvitáthatatlan jogát, mert nem volt módjukban, hogy akaratuknak kifejezést adjanak. Kézzelfoghatóan ellenkezik a sza­badság elvével, amelyre a magyyar béke­delegáció egész működését alapította, ab­ban a hiszemben, hogy ebben a tekintet­ben közös alapon áll a hatalmakkal... Azt is szívesen megállapítjuk, hogy a kí­­sérőlevél mintha ajtót nyitna a szerződés­ben lévő bizonyos igazságtalanságok (a szót a kísérőlevélből tesszük) helyrehozásá­nak ...“ Egyetlen szó vonatkozás sem volt tehát Apponyi Budapesten 1920 május 16-án kelt levelében a Paléologue-jegyzékre, hol­ott ha erről tudott volna az akkor öt hé­tig egyhuzamban itthon vesztegelt béke­­küldöttségünk, elképzelhetetlen lett volna, hogy Apponyi valamit ebből a tolla he­gyére ne vett volna. Másnap, május 17-én, a Simonyi-Sema­dam kormány írt levelet a „Nagykövetek Konferenciája Elnökének, A. Millerand ur őexcellenciájának." Ebben a levélben, melyben kijelentettük, hogy a békeszer­ződést aláírjuk, valóban lett volna mód arra, hogy a Paléologue-jegyzékre hivat­kozzunk, hogy ebből következtetéseket vonjunk le, hogy ennek alapján remény­­ségeket hangoztassunk. Mindez nem tör­tént meg A magyar kormány egyedül és kizáróan a kísérőlevelet taglalta, mond­ván: „A szövetséges és társult hatalmak kijelentik kísérő levelükben, hogy a kije­lölt határvonalakon változtatni nem lehe­tett, megbízzák azonban a határmegálla­­pító bizottságokat, hogy tegyenek javasla­tot olyan változtatásokra, ameleket szük­ségesnek látnak a szerződés okozta igaz­ságtalanságok jóvátételére, amely igazság­talanságok megszüntetése általános érdek. A kísérőlevél értelmében ezek a bizottsá­gok teljes mértékben meg fogják védeni a szomszédos népek érdekeit... Ezekben a kifejezett ígéretekben közeledést látunk ahhoz az érveléshez, amellyel a feltételek­kel szemben védekeztünk... Simonyi-Le- 3

Next