Budapesti Hírlap, 1927. október(47. évfolyam, 222–247. szám)
1927-10-23 / 241. szám
8 a tüntetést nem lehetetlen, hogy ha tízszer adnák a darabot, már észre sem venné a bűzbombákat. A tüntetést végül általános nevetés oldotta fel. Lehotag monológjában pármai Izabella távozása után így szólt: — Illatának egy foszlánya még itt lebeg is levegőben. A közönség, amelynek a jegy árába a különös illatok élvezése nem volt beszámítva, óriási hahotában tört ki. A nevetés addig tartott, amit a közönség az utcára nem ért. Az a tegnapinál nagyobb szabású ostromállapot képe fogadta őket s az emberek elkomolyodva mondogatták egymásnak: ,, A rendőri asszisztencia és a színházelőadás semmiképpen sem illenek össze és hogy mily gúnyos nevetéssel kisérné az ilyen színházelőadást a baloldal, ha egy nacionalista írónak a darabját kellene ily módon hozzáférhetővé tenni a közönség részére. Akkor megállapítanák, hogy ez lehetetlenség. zdultnak az utcán. A kora délutáni órákban a tegnapinál is nagyobb rendőri készültség vonult a Nemzeti Színház elé. A Marinovich főkapitánynál folytatott tanácskozás döntése szerint ma hatásosabb módon biztosították a rendet. Tegnap este csak a színház kőitől álltak rendőrök, ma azonban a kordont kiszélesítették. A Blaha Lujza-teret, a Rákóczi-útnak és a József-körútnak a Nemzeti Színházzal szemben lévő részét teljesen körülzárták és a rendőrkordonon csak azokat bocsátották keresztül, akik megmutatták a mai napra érvényes színházjegyüket. A kordon körül mindenütt lovasrendőrök cirkáltak, készen arra, hogy az esetleg összeverődött csoportokat feloszlassák. A színház épületében sok detektív helyezkedett el, hogy szemmel tartsák a folyosókat és a nézőteret. Hét órakor nyitották meg a kapukat. A közönség lassan szivárgott. Először autókon érkezett a jobb helyek közönsége. Később kettesével hármasával feltűnő sok fiatalember jött. Ezek valamennyien megmutatták jegyüket és így beléphettek az épületbe. Az eladás pontosan a műsor szerinti időben megkezdődött. Háromnegyed nyolckor hirtelen élesfütty süvített fel a Rökk Szilárd utcában, a rendőrkordon háta mögött, éppen a Budapesti Hírlap épülete előtt. Ez a fütty volt a jeladás és megkezdődött az első tüntetés. Körülbelül száz-százötven főnyi fiatalember sípokkal, fütyülőkkel macskazenét csapott. A környékbeli üzletek, kávéházak és vendéglők redőnyeit ijedten eresztették le. A Rökk Szilárd utca torkolatánál álló néhány rendőr azonnal megfordult és a tüntetők felé sietett.. Ezzel egy időben Barna Béla főtanácsos a kirendelt karhatalom parancsnoka kiadta az utasítást, hogy lovasrendőrök oszlassák szét a tüntetőket. Kollár Elemér főfelügyelő vezetésével nyolc rendőr vágtatott be a Rökk Szilárd utcába. A tüntetők csoportjában még egy-két fütty hallatszott, a következő pillanatban azonban futással menekültek a rendőrök elől, akik egészen a Sándortérig szorították vissza őket. A tüntetők egy kisebb csoportja a Rókus-kórház mögötti kis utcába kanyarodott, mire ide is lovasrendőröket küldtek, akik szétoszlatták a csoportot. Ez az első tüntetés alig három percig tartott. Negyed kilenckor ismét kisebbszabású tüntetés volt a Rökk Szilárd utca torkolatánál, itt azonban már néhány gyalogosrendőr is elég volt az oszlatásra. Az első felvonás után megélénkült a színház bejárata és a nézőközönség közül sokan eltávoztak, mert nem akartak tanúi lenni a további zajos jeleneteknek. A színházba volt kivezényelve a főkapitányság politikai osztályának néhány detektívje. Ezek a zsiniházba igyekvők között fölismertek sok olyan fiatalembert, akik a különféle utcai tüntetések révén régi ismerősei a rendőrségnek. A fiatalembereknek nem is volt jegyük és mivel a rendőrségnek tudomása volt arról, hogy néhány bazárban és játékkereskedésben nagymennyiségű kisebbfajta rakétát és gyújtóbékát vásároltak, eltávolították őket a színház környékéről. Félkilenckor újabb lovasattakra volt szükség. A Rákóczi-út és Klauzál utca sarkán nagyobb csoport verődött össze és zajongott. A rendőrök néhány perc alatt visszaszorítoták őket. Utána a József-körúton a Savoy-szállóval egyvonalban újabb tüntetés kezdődött. Ezeket is lovasrendőrök kergették szét. A második felvonás alatt a detektívek és rendőrök kiürítették a színház karzatát. Ez természetesen nem ment teljesen simánés a kiutasított fiatalemberek közül néhányan hangosan tiltakoztak az utcán. Többen a színészbejáró elé vonultak és követelték, hogy engedjék fel őket az igazgatósági irodába, mert vissza akarják kérni a jegyükért kifizetett pénzt. Ennek a kívánságnak természetesen nem lehetett eleget tenni, mire zúgolódva eltávoztak. Nemsokára a karzat kiürítése után történt az első komolyabb természetű tüntetés. A Rákóczi téren többszázfőnyi tömeg verődött össze és hangosan tüntetett. Beleér István felügyelő vezetésével lovasrendőrök siettek oda. A tömeg egy része a Himnuszt kezdte énekelni, a többi azonban tovább folytatta a zajongást. A rendőrök oszlásra szólították fel a tömeget, mikor azonban nem mozdultak, megkezdték szétoszlatásukat. A tömeg szét is szaladt, azonban a Rákóczi téren összeszedett kövekkel dobálni kezdte a rendőröket. Egyik ló megbotlott, és lovasa a kövezetre zuhant. A tüntetők közül egy csoport közrefogta és fenyegető magatartást tanúsított. Ezzel egyidőben egy kődobás homlokon találta Pekert. A helyzet annyira kiéleződött, hogy a felügyelő parancsot adott, oszlassák szét kardlappal a tömeget. A kardlapozás során Gáspár László 27 éves orvostanhallgatót könnyebb természetű sebesülés érte. A lovasrendőrök elől szétszaladt a tömeg és néhány perc alatt tiszta lett az utca. A megsebesült Gáspár László a VIII. kerületi kapitányság épületébe ment, ahová megérkeztek a mentők s az első segítség után a Rókus-kórházba vitték. A Rákóczi-téri epizód után még egyszer csoportosultak a tüntetők a Dohányutca és Erzsébet körút sarkán, a lovasrendőrök azonban itt is szétszórták őket. Ettől kezdve már csak teljesen jelentéktelen kisebb csoportok zajongtak, akiknek szétoszlatására elég voltnéhány rendőr. A villamosmegállókat úgy, mint tegnap, ma is a színház környékétől valamivel messzibbre helyezték, az áthaladó villamosokról pedig senkit sem engedtek leszállni, nehogy a tüntetőkhöz csatlakozzanak. így sikerült elérni, hogy féltizenegy tájban már teljes csend volt a Nemzeti Színház környékén. Közben egymásután vezették le a színház épületéből a rajongókat s a Blaha Lujza-térre, a Tinódy-szobor tövébe kísérték őket. A rendőrség munkája közben érkezett a Blaha Lujza-térre Foss József népjóléti miniszter autója. A miniszter megállíttatta a gépkocsit, magához kérette a karhatalom parancsnokát és érdeklődött a történtek iránt. Barna főtanácsos egész idő alatt érintkezőben állt a főkapitánysággal és telefonon sűrűn tájékoztatta Marinovich főkapitányt a történtekről. Szeszler Hugó helyettes főkapitány is megjelent a Nemzeti Színháznál és maga is részt vett a rendőrség munkájának irányításában. Az előadás befejezéséig összesen huszonhat fiatalembert kisértek a Blaha Lujzatérre. Ezek között négy utcai tüntető volt, huszonkettőt pedig a színházból vezettek ki. Mind a huszonhatot a VII. kerületi kapitányságra kisérték, ahol Koós Géza főtanácsos megkezdte igazoltatásukat. Az előadás után az utcán több rendzavarás nem fordult elő. Kihallgatások. A VII. kerületi kapitányságon megkezdték az előállítottak kihallgatását. Időközben összesen negyvenhatra szaporodott a számuk. Elsősorban azokat hallgatták ki, akik a színházban az első zajos jeleneteket rendezték. Zaymus Illés negyvenhároméves, nyugalmazott iparfelügyelő mérnök, Dobó Gusztáv húszéves joghallgató és Tabák Hermán huszonkétéves cipőfelsőrészkészítősegéd volt az első kihallgatottak között. Nagy meglepetésre, Tabák Hermán zsidó vallásúnak mondotta magát s állítólag véletlenül köhögött. A kihallgatottakközött van Steiner Lajos huszonhároméves joghallgató, aki a tömeget a rendőrség ellen izgatta. Steiner ellen megindították az eljárást. A főkapitányságon azonnal megindították a vizsgálatot a Rákóczi téren történt kardhasználat ügyében. A vizsgálat adatai alapján a rendőrség hivatalos jelentést adott ki. A jelentés szerint mikor a József körút és Bérkocsis utca sarkán a karhatalom szétoszlatta a tüntetőket, Gáspár László hátulról megütötte Molnár V. György rendőrőrmestert. Amikor a rendőr visszafordult, arcul ütötte. A rendőrőrmester erre jogszerűen kardot rántott és Gáspár László felé sújtott. A joghallgató a fején és a balkezén sérült meg. A mentők a Rókus-kórházba vitték. A rendőr támadója ellen hatósági közeg ellen való erőszak miatt megindították az eljárást. Az igazoltatás után az előállított embereket elbocsátották a rendőrségről, azonban megindítják ellenük az eljárást. Éjszaka féltizenkét órakor már teljes csend és nyugalom volt a színház környékén és a rendőri készültséget bevonták. SsramsTi fteuf T9T? ofWSer IS. flff, *T gyökerén hazai vesszők, fajtisztán, legolcsóbban a Nemzetközi Borkereskedelmi R.T.-nál Budapest, IV. Egyetem utca 2. Kérjen Árajánlatot! A tegnapi tüntetés, a Nemzeti Színház előtt és a színház épületében pénteken este lezajlott tüntetés ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. Mint jelentettük, összesen nyolc, vanöt tüntetőt fogtak el, akiket bekísértek a VII. kerületi kapitányságra. Itt valamennyiüket igazoltatták. Az igazoltatás a hajnali órákban fejeződött be. A tüntetőket néhány kivételével igazoltatás után elbocsátották, azonban megindították ellenük az eljárást. Két fiatalembert, Zsabka Kálmánt és Scheuer Józsefet, akik az eddigi adatok szerint vezérszerepet játszottak a tüntetésben, ideiglenesen tovább is a rendőrségen tartották. Zsabkát, aki a VII. kerületi kapitányság épületében rosszul lett, úgy hogy a rendőrkórházba kellett szállítani, ma reggel a kórházból kisérték a rendőrségre és kihallgatták. „Olaszország csökönyösen ragaszkodott a magyar békeszerződés megváltoztatásához" Az olasz terv szerint magyar maradt volna Szatmár, Nagyszalonta, Arad és Temesvár. — Lloyd George „jogos követeléseink“-ről. — V. V. Tilea román politikus a békekonferencia titkairól. Egy nagyfontosságú történelmi dokumentumnak számítható könyv jelent meg Erdélyben egy fiatal román politikus tollából Románia diplomáciai működése 1919 novembertől 1920 márciusig címmel. A munka szerzője, Tilea Viorel Virgil dr., Vajda-Voevod Sándor akkori román miniszterelnök volt titkára és mint ilyen, együtt utazott vele ki a béketárgyalásokra és elkísérte őt londoni útjaira is. A könyvet, melyet személyes tapasztalatai és naplószerű feljegyzései alapján írt meg a szerző, Jakabffy Elemér, romániai magyar képviselő, nagyszerű nemzetpolitikai szemléje, a Magyar kisebbség jelentette meg magyar nyelven, hogy így rávilágítson az erdélyi magyarság kisebbségi sorsba való szakadására. A könyv első részében Tibea dr. ismerteti a békekonferencia nagyhatalmainak álláspontját, akik a román különbéke következtében nem akarták elismerni azt a titkos szerződést, amelyet 1916 augusztus 17-én kötött Románia Angol-, Francia-, Olasz- és Oroszországgal, és amely szerződésben a nagyhatalmak elismerték a románok jogát a következő területekre: Erdély, az egész Bánát a Maros torkolatával, Orosháza, Békéscsaba, Vásárosnamény és a Szamos vidéke. A román békedelegáció vezetője, Bratianu Ionel azonban a nagyromán nemzeti ideálok érdekében tovább is hajlíthatatlanul követelte ezeket a területeket, jóllehet a temesvár—báziási vasútvonaltól nyugatra eső területeket ekkor már Jugoszláviának ítélték. Mivel pedig a nagyhatalmak nem mutattak engedékenységet Románia irányában, Bratianu egyszerűen otthagyta Párist. Ekkor alakult meg a Vajda-Voevod-kormány, melynek élén a miniszterelnök elhatározta, hogy „elsősorban is visszaszerzi a nagyhatalmak bizalmát — amelyet egy pillanatra elveszítettek, — és újra megalapozza velük a baráti viszonyt a diplomácia összes eszközeivel. Másrészt tárgyalásokba kívánt bocsátkozni a nagyhatalmak védelme alatt Csehszlovákiával és Jugoszláviával a máramarosi és a bánsági határvonal kedvezőbb megállapítása végett. A könyv részletesen ismerteti ezután Vajda-Voevod londoni látogatásának (1920 január 28—február 3) részleteit, amely alatt elsősorban „a magyaroknak Románia ellen kifejtett propagandáját igyekezett ellensúlyozni". Itt Maniu Gyulával együtt külön sajtóirodát is álított fel, úgy hogy rövidesen sikerült is néhány lapban rokonérzéssel íratni a román viszonyokról és kívánságokról. Majd sorra veszi Vajda- Voevod tevékenységét az egyes szomszédállamok felé kijelölendő határvonal megállapításánál. És ennél a résznél nagyjelentőségű adatokat találunk a trianoni határ kijelölésére vonatkozóan. A román határ kitűzése ugyanis meglehetős nehézségekkel járt. „A szakértők első ülésüket 1918 február 8-án tartották. Az olasz kiküldöttek által proponált határvonal Soborsintól nyugatra, Belényes mellett húzódott felfelé Csúcsa irányába, úgy hogy Szatmár, Nagykároly, Nagyszalonta és Arad Magyarországnak maradtak volna. Az amerikai kiküldöttek által fentartott határvonal kevéssel tolta ki nyugatra e vonalat s a nagyobb városok közül Mária-Radnát akarta Romániához csatolni. A franciák a jelenlegi határvonallal majdnem azonos határvonalat proponáltak, de úgy, hogy Békésgyula Romániához került volna. Az angolok Makó városát is Romániának szánták és a Jugoszláviával együtt képezendő hármashatár - pontot Szegedtől valamivel keletre tervezték. A négy állam által proponált határvonalból és az ehhez kapcsolt érvekből megismerhetjük azt is, hogy a különböző nemzetek milyen érzelmeket tápláltak irányunkban. A végeredmény kompromisszum lett, őszinték kell, hogy legyünk és el kell ismernünk, hogy ez a kompromisszum nekünk kedvezett.“ Olaszország akkori barátságos magatartását ime tehát már nemcsak Nitti olasz miniszterelnök könyvéből, hanem egy román politikus emlékiratából is őszintének és nagyértékűnek ismerhetjük meg. Ez a támogatás Itália részéről a további tárgyalások folymán is megnyilvánult Amint Tila írja: „A legteljesebb támogatást a magyarok az olasz hivatalos körök részéről élvezték. S igy az a veszély is fennállott, hogy a magyarok javára revideálni fogják a határt. Amennyivel késett a szerződés tárgyalása, annyival nagyobb lett e veszedelem részünkre. És nagyon nehezen lehetett a Magyarországgal kötendő szerződést tárgyalás elé hozni, mert a szövetségesek egyike halogatta az ügyet, csak azért, hogy minél jobban segíthesse a magyarokat. Többhetes sürgetés után 1920. március harmadikén délután tárgyalásra került a Magyarországgal kötendő békeszerződés. A különböző delegátusok között súlyos nézeteltérések keletkeztek, főleg akkor, amikor az olasz előterjesztést tárgyalták, amely szerint Románia, Cseh-Szlovákia és Jugoszlávia határait a magyarok javára meg kell változtatni. Ezt az előterjesztést, úgy tetszik, valamelyes mértékben támogatták az angol delegátusok is, a franciák ellenben erélyesen támadták. Nitti volt a magyarországi határrevízió kérdésének kezdeményezője és ezt azzal okolta meg, hogy az utódállamokban igen sok magyar marad. Nitti a cseh-szlovákiai határvonalnak kérdését vetette tárgyalás alá, de így egyúttal a román határvonal kérdése is napirendre kerül. Az olasz szakértők véleménye alapján ajánlott határvonal körülbelül a régi Erdély határa lett volna (1848 és 1866), így tehát a nyugati havasoktól nyugatra eső városokat nem kapták volna meg. Március 8-án délután jutott a Magyarországgal kötendő békeszerződés a külügyminiszterek és a nagykövetek tanácsa elé, amelyen az olasz kiküldött, Scialoja ez alkalommal is megkísérelte a békeszerződés módosítását a magyarok javára, noha „nem olyan erélyesen mint előbb". Ez alkalommal elhatározták, hogy a szerződés territoriális pontjait nem módosítják, mindössze az Ausztriánakjuttatott területeken engedtek népszavazást. (?) Ezzel tehát a magyar békeszerződés végleges formát nyert, de a szerzőnek egy feljegyzése szerint „március 15-én egy szövetséges nagykövet azt mondta Vajda Voodovnak, hogy Nitti még mindig csökönyösen ragaszkodik a Magyarországgal kötendő szerződés radikális megváltoztatásához, mások pedig figyelmeztették, hogy a határkiigazító bizottságokban „egyes tagok“ meg fogják kísérelni a magyarok támogatását." Roppant érdekes, annak a nagyon is ismert fontos ténynek román részről való megállapítása, hogy a békekonferencia intéző államférfiai nem voltak tájékozva a magyarországi viszonyokról. „Meg kell állapítani — írja Tiba, hogy az angol miniszterelnök nem ismerte alaposabban a magyar problémát és mert Nitti és bizonnyos angolok, a magyarok hűséges barátai, befolyásolták, a szerződésre vonatkozóan nem vett végleges és határozott magatartást." Másutt pedig Vajda Woodovnak és Lloyd Georgenak egy 1920. január 30-án folytatott magánbeszélgetéséről a következőket jegyzi fel: Viszketegségnél, bőrkiütésnél Boraha-Kenőcs és szappan használ Hajának eredeti színét visszaadja a Dr. Morisson-féle hajvíz