Budapesti Hírlap, 1928. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-08 / 6. szám

8 sott végig a termen, abcugolni kezdték a rendőrtisztviselőt, mire ez kijelentette, hogy amennyiben nem tartanak rendet és mértéket, kénytelen lesz a gyűlést felosz­latni. Propper hangoztatta, hogy a mai ál­parlamentáris rendszer helyébe az általá­nos, titkos választójog révén a nép ural­mát kell állítani. Figyelmeztetett ama, hogy a bukott forradalmakat diadalmas forra­dalmak szokták követni. Kijelentette, hogy a passzivitással Garami indítványa nélkül is foglalkoztak volna, mert ahol erőszak­kal­­meghamisítják a közvéleményt, ott minden eszközt fel kell használni. A rend­őrtisztviselő ekkor arra kérte, hogy ilyen kifejezéseket ne használjanak, amire új­­ból lárma tárnokit: Vác! Váci Prupper a passzivitásra vonatkozóan azt a kijelentést tette, hogy amennyiben a parlamenti tak­tikán változtatni kellene, erre a pártve­­zetőségnek a pártválasztmánnyal, esetleg a rendkívüli pártgyűléssel együtt legyen joga határozni. Ha kell, a mandátumaikat bár­mikor odadobják. Még több szónok szólalt fel a délután folyamán, akik közül az egyik azt kérte, hogy a Duna-medence szociáldemokrata frakcióit hívják össze egy kongresszusra, amelyen szemtől-szembe beszéljenek a re­vízió kérdéséről. Az ülés délután hét órakor ért véget. Holnap délelőtt tovább folytatják a tanács­kozást. Cseh tiltakozás Peyer beszéde ellen. Prágából jelentik: A miniszterelnöki Vecser és a Narodne Listi a magyar szo­ciáldemokrata párt nagygyűléséről ir és a cseh-szlovák nemzet sérelmének nevezi Peyer Károlynak azt a megállapítását, hogy a magasabb kirk­urfokon álló magya­rok százezred alacsonyabb kultúrájú népek fennhatósága alá kerültek. Mindkét lap erősen támadja Zimák cseh­szlovák szociáldemokrata szenátort, a gyű­lés cseh­szlovák delegáltját, aki „nemzeté­nek sértegetése“ ellen nem tiltakozott. Az „örök barátság paktuma.“ A háborút kizáró egyezmény dolgában tett francia ellenjavaslat Washingtonban rossz hatást tett. Washington, jan. 7. Briandnak Kellogghoz intézett levelét, a m­elyben a háború száműzésére vonatkozó Kellogg-féle tervezetet támadó háborúkra kívánja korlátozni, ma délben nyújtotta át a külügyminisztériumban Claudel francia nagykövet. Az ellenjavaslatot a külügymi­­nisztérimban igen kedvezőtlenül fogadták. Rámutattak arra, hogy Briand most hirte­len öszezsugorítja április 6-án tett saját ja­vaslatát, s a támadó háború fogalmára eddig nem találtak általánosan kielégítő definíciót, amit Washingtonban ismételten hangoztattak. Ha Briand, akinek javaslata Kelloggéval azonos volt, ajánlatát vissza­vonja és a támadó háború területére kor­látozza, kevés kilátás marad arra, hogy a háború száműzésére tényleg használható szerződést köthetnek. Washington, jan. 7. (Havas.) A Kellogg javaslatára szóló vá­lasz, amelyet most nyújtottak át Washing­tonban, kijelenti, hogy Franciaország elv­ben egyetért Kellogg ama javaslatával, hogy az ilyen természetű békeszövetségi szerződés ne szorítkozzék csupán Francia­­ország és Amerika viszonyára, hanem ter­jedjen ki a főbb európai hatalmakra, vala­mint mindamaz egyéb hatalmakra, ame­lyek hajlandók a szövetségi szerződéshez csatlakozni. Válaszában Briand azt ajánlja, hogy módosítsák az amerikai javaslatot Olyan értelemben, hogy ne nyilvánítsanak jogellenesnek válogatás nélkül minden há­borút, hanem csu­rán a támadó háborút küszöböljék ki a nemzeti politikai eszkö­­­­ei közül. Páris, jan. 7. (Havas.) Ma közzétették azt a választ, a amelyet Briand francia külügyminiszter Kellogg, amerikai államtitkárhoz intézett. A válaszban Briand kijelenti, hogy azon a véleményen van, hogy az eljárásnak az a módja, amelyet Kellogg ajánl, rendkívül alkalmas arra, hogy megfeleljen a francia kormány felfogásának. Helyes lenne, ha ennek jellegét Franciaország és Amerika aláírásával már most megpecsételnék. A francia kormány kész csatlakozni az Egyesült Államokhoz abban a törekvés­ben, hogy a Franciaország és Amerika részéről ilyen módon aláírt egyezményt hozzájárulásra ajánlják valamennyi nem- Zongorák, planinók negyven pengős r és élet­re, előleggel, minden ártan, csere, javítás, hangolás. Telefon: 2:76.78 Teréz-körút 43. Paulay Ede­ utca 33 Kernácsnál Bddapesti Riruf 1928 JarroÄr 8. 18. zetnek. Az egyezményben kikötnék, hogy a szerződő felek tartózkodnak mindenféle a támadó háborútól és minden felmerülhető ellentétet békés eszközök alkalmazásával igyekeznek elsimítani. A szerződő felek­nek kötelezniük kellene magukat, hogy az egyezményt tudomására hozzák vala­mennyi államnak és azokat is felhívják a csatlakozásra. A francia kormánynak meg­győződése, hogy ezt a javaslatot az egész világ hálával fogadná és hogy teljes siker fogja koronázni a két kormány ama fára­dozását, hogy általános elfogadást bizto­sítsanak az egyezmény számára. A Sömör, viszketegs­é­g, bőrkiütés­nél corona-kenőcs és szapa­n használ, fi­a­tható patikákban. Fő­raktár­i Korrapd­iemta­rt. Buda­pest, Kempinszky­ utca 4. A Bounty lázadói. A napokban egy, a Csendes-óceánról szóló könyvet forgattam, amelyben említés történik Pitcairn szigetéről. Ahogy ennek a buja vegetációjú, vulkanikus szigetnek a neve elébem került, mintha emlékezéseim tájának egy hátsó rekesze nyílt volna meg váratlanul. Megelevenedett előttem egy tör­ténet, amelyet valamikor nagyon régen, még egészen gyermekkoromban, ifjúsági regénynek átdolgozva olvastam. A­kkor iz­­gatóan érdekes mese volt az egész, most azonban, hogy meglett fővel utána lapoz­tam a történetnek, a legkülönlegesebb szo­ciális experimentumok egyike bontakozott ki előttem, melyet a gyarmatosítás korának története produkált. Pitcairn szigete és a Bounty lázadói­ A Bounty nevű angol fregatt Bligh Wil­liam sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt 1788 derekán indult el a Csendes-óceánra. A fregattnak az a parancsa volt az admi­­ralitásról, hogy csendestengeri gyümölcs­termő növényeket gyűjtsön és azokat Nyu­­gat-Indiának angol uralom alatt álló szi­getein honosítsa meg. A hajó hat hónapot töltött Tahitiben, melynek pazar pompája, édes semmitte­vése, napfénye, asszonyainak bája szétzül­lesztette a fegyelmet. Mikor a fregatt befe­jezte feladatát, az emberek egy része hal­lani sem akart az Angliába való visszaté­résről. Néhány nappal azután, hogy a hajó elhagyta a szigetet, Christian árbocmester vezetése alatt kitört a lázadás. A lázadók Bligh hadnagyot és a hozzá hű tizenhét embert megkötözték, azután egy üres men­tőcsónakra rakták és sorsukra hagyták őket, ők maguk pedig visszatértek Tahi­­tiibe. A tahitii szép napok azonban nem tar­tottak sokáig. Az emberek egy része aggo­dalmaskodni kezdett, hogy az adm­iralitás kerestetni fogja a nyomaveszett hajót és ők a lázadásért haditörvényszék elé kerülnek. Ismét Christian vezetésével nyolcan elhatá­rozták, hogy teljesen eltűnnek a világ szeme elől. Magukkal vittek hat tahitii benszülött férfit, tizenkét asszonyt és neki indultak, hogy az óceán valamelyik lakat­lan szigetén új hazát rendezzenek be ma­guknak. Amint a következmények mutatták, a megszökötteknek igazuk volt. Bligh had­naggyal és társaival csoda történt. Nem pusztultak el, hanem a nyitott csónakon szigetről-szigetre haladva, több ezer kilo­méteres uton eljutottak a portugál uralom alatt álló Timor szigetére, a Szunda­­archipelágusban és onnét Angliába. Haza­érkezésük után az admiralitás nyomban büntető-expedíciót küldött Tahitibe, amely hatot elfogott a még ott talált lázadók kö­zül. Ezek közül hármat kivégeztek, hármat pedig életfogytiglan tartó kényszermunkára ítéltek. Christianinak és társainak azonban nem akadtak nyomára. Hogy ezekkel mi lett, teljes tizenkilenc esztendőn keresztül titok maradt. 1808-ban a Topaze amerikai hajó vé­letlenül kikötött Pitcairn szigetén és hirü­l hozta a világnak a Bounty többi lázadói­nak történetét. Ez a történet olyan, hogy ha nem volna az első betűtől az utolsóig bizonyított valóság, fantasztikusan hangzó tropikus égövi regénynek lehetne tartani. A nyolc lázadó a benszülöttekkel együtt Pitcairn szigetére jutott el A sziget fekvése, klímája, vegetációja és minden egyéb, amit láttak, megnyerte a tetszésüket. Elhatároz­ták, hogy ott telepszenek meg. Mindent, ami érték volt a hajón, a szigetre hordtak, a hajót pedig, nehogy jelenléte árulójuk lehessen, felgyújtották. Elégették a világba való visszatérésük eszközét, azután meg­kezdték az új életre való berendezkedést. Az új élet azonban nem bizonyult olyan­nak, mint remélték. Képletesen szólva a sziget évkönyvei esztendőkön keresztül a borzalmak és gyilkosságok sorozatából ál­lottak. A durva tengerészek kegyetlenked­­tek a magukkal hozott benszülöttekkel, aki­ket teljesen rabszolgáiknak tekintettek. El­fojtott düh, gyűlölködés kezdődött velük szemben. A nők leírása, melytől el akar­ták ütni a benszülötteket, lángra lobban­hatta az ellenségeskedést. 1793-ban a ben­­szülöttek Christiant és négy társát agyon­verték. A megmaradt négy fehér ember a sziget egyik sarkába szorult és a kicsiny, de buvó és leshelyekben gazdag sziget hó­napokon át tartó fantasztikus háborúnak lett a színhelye. Végül a fehérek, lőfegy­vereik birtokában, az összes színes férfia­kat kipusztították. Négyen most már azt hitték, hogy kor­látlan urai a szigetnek és a kis kolóniának, amely gyermekekkel is megszaporodott. A rákövetkező évben azonban az asszonyok szabadulni akartak a pitcairni pokolból; titokban tutajt építettek, hogy azon gyer­mekeikkel együtt elhagyják a szigetet. A kísérlet nem sikerült és rabszolgasorsuk még nyomasztóbbá vált. De a végzet egymásután sújtotta a rab­szolgatartókat is. Teljesen elszakadva az ott­hontól, a fehér emberek társadalmától, egymást vádolták sorsukért. Egyenetlen­kedésük lassan gyűlölködéssé és nyilt harccá fokozódott. Egyikük Me Coy külön­vált a többitől és teljesen a ti, növény­ből készített bódító ital élvezetének adta magát. Beszámíthatatlanságának egy pilla­natában öngyilkosságot követett el. Egy másik, Quintal, összeveszett két társával s ezek, Adams és Young, fejszével agyonver­ték őt. 1800-ban meghalt Young, és Adams, akinek igazi neve tulajdon­képen Smith volt s az álnevet csak azért vette fel, hogy múltjának nyomait eltüntesse, a benszü­­lött asszonyokkal és huszonöt serdülő gyer­mekikel maga maradt a szigeten. Itt kezdődik Pitcairn sziget történetének szinte biblikus fordulata. A borzalmak so­rozatán átment ember ráeszmélt önmaga és körülötte felnövekedő új generáció iránti kötelességére. Felelevenítette saját gyer­mekkorának emlékeit és a múltból szaka­dozottan felemelkedő tanításokat kezdte a gyermekek lelkébe csöpögtetni. Irni-olvasni tanította őket és naponta olvasott nekik a bibliából, amely valaha a Bounty kapi­tányi szobájának tartozéka volt. A lázadó fehér matrózok és olajbarna tahitii nők gyermekeiből egy keresztény hitű és kissé idegenszerű, polinéziai kifejezésekkel kevert angol nyelvű kis társadalom nevelődött a Déli kereszt alatt, a Csendes óceánnak egyik buja növényzetű, de a világforgalom útjából kieső szigetén. A Bounty esete már jóformán feledésbe merült, mikor a Topaze hírül vitte a világ­nak, hogy mi történt a megszökött láza­dókkal. Akkoriban a hírek lassabban jár­tak, mint ma, a tengeri közlekedés is las­súbb volt, de még az angol közvélemény is úgy vélte, hogy az egyetlen életben maradt ember jóvátette tizenkilenc esztendő előtt elkövetett bűneit. Mikor hat évvel később két angol hadihajó, a Briton és Tagus meg­látogatta a szigetet, utjuknak már nem az volt a célja, hogy a megsértett jogrendnek végső igazságot szolgáltassanak, hanem el­lenkezően, adományokat juttattak a sziget lakosságának. Adams még 1829-ig élt, az egyik tahitii benszü­lött asszony pedig 1883-ban halt meg. Az Adams halála után következő esz­tendőben a szigetlakók vissza akarta­k te­lepedni anyáik hazájába, Tahitibe, de a honvágy egy évi távollét után ismét vissza­vitte őket Pitcairn szigetére. 1856-ban az angol kormány telepítette át az egész lakos­ságot, amely időközben 60 férfire és nőre és 134 gyermekre szaporodott fel, a jóval nagyobb Norfolk szigetére, Újzéland és Új­­kaledonia között, de egy részük onnét is visszatért. Ma Pitcairn sziget lakossága százötven főből áll. A lakosok nyelve angol, melyet azonban tahitii szavakkal keverve beszél­nek. Lelki gondozásukat egy adventi­sta misszionárius látja el A misszionárius a szigeten a skót puritantizmust honosította meg, amelynek szigorúságát és ridegségét a Csendes-óceán meleg fuvallata enyhíti. A „közigazgatás“ a legteljesebb önkormányzat alapján történik. A négy tagú kormányzó testületet az összes felnőttek nemre való tekintet nélkül választják. Amit ez a tes­tület elhatároz, azt a sziget törvényköny­vébe jegyzik be. Ugyanebbe a könyvbe ve­zetik be a születéseket és halálozásokat is. Az angol kormány nevében a legfőbb fel­ügyeletet a Fidzsi szigetek miniszterrezi­dense gyakorolja. Ez az ellenőrzés azonban nem túlságosan szigorú, mert minden esz­tendőben átlag egy hajó szokta megláto­gatni Pitcairn szigetét. A háború alatt egy angol csendes-tengeri expedíció hajója érintette a szigetet és két Young nevű pitcairni­e hajón eljutott An­gliába, ahol a király is kihallgatáson fo­gadta a legkisebb angol önkormányzati gyarmat két polgárát és egyúttal a Bounty A ■ rendelő tör­e» nemibetegesc rúnáéi* '‘»IffjQf Ezüst SALVARS1*fi­­­oltás IMUUI Rendelés égés* nap- RÁKÓCZI-UT 32 . I GM.­L­­Rókáinál szemben VH., DokkaT­nta* 84. relefee 1. 4*4-17.­­ Klókiul polfAri It MétyfékoUI mugtorlééfikr*, érettségire egyik lázadójának leszármazottait. Ezzel be is fejeződik a Bounty lázadói­nak története. A Csendes-óceán víztükré­ből pedig úgy emelkedik ki a Pi­teária­­sziget vulkanikus kúpja, mint az emberiség egy bűnökben fogant, de bűnhődésen át­ment parányi hajtásának otthona. T. S. Kovács Sebestény Endre : A kerepesi­ úti temető kapujánál dunán­túli halk kopogtatással kér holnap bebo­csátást Kovács Sebestény Endre gyopai földesúr, Tolna vármegye egykori jeles és nemes főispánja, a magyar református egyház oszlopos embere s budapesti egy­házközségi gondnoka, Tisza István barátja és magyar hazájának ragyogásban és bal­sorsban, fiatal­ szívvel és téli töredel­emiben végsehejletig hűséges jó fia. Atyja, Kovács Sebestyén Endre buda­pesti egyetemi professzor Deák Ferenc háziorvosa volt s a haza bölcsét olyan nagy lélekkel, önfeláldozással gyógyította, hogy 1875-ben, Deák halála után az or­szággyűlés mindkét háza hálairatot inté­zett hozzá, megköszönve a haza bölcse iránt tanúsított páratlan hűségét. Mikes Kelemen lelke i­rv már az apai házban körülvette az életnek induló fiatal Kovács Sebestényt, aki a maga hűségének aranyfoglalatába Tisza István barátságát illeszthette be ékkőnek. Életének legna­gyobb keserűsége az volt, hogy ez a hosz­­szú helytállásra felkészült hűség gazdátla­nul i­s tanácstalan gyásszal tört el derékon, amikor Tisza Istvánt megölték. A Tisza mellé felvonult fiúnak nem adta meg a sors az apa hosszú virrasztását Deák be­tegágya mellett; aggodalma, féltése ettől fogva befelé húzódott s merengéssé ham­vad! Kevesen tudtak annyit Tiszáról, mint­­ s a nagy mártirsziú kevesek előtt nyitotta meg oly szívesen ősmagyar kapuját, ám ezzel Kovács Sebestény Endre sohasem hi­valkodott, csak ahol nyugalmat vélt vele teremteni, ahol a jókat a jó ügyhöz re­mélte édesgetni megyében és gazdasoron, ott vette olykor-olykor ajkára Tisza ne­vét. Ilyenkor fölkapta égő félszemét — a másikat tragikus fiatalkori operációban vesztette el — és a magasba nézett, és a hétköznap embereitől el­hitetlen moso­lyuktól, ilyenkor — ellágyu­lás helyett — rekedté vált hangja s mint ahogy a közép­kor Arisztotelészt mondott érv helyett, úgy ő is minden vitát mellőz­hetőnek vélt, ha tulfelől Tisza kijelentésére hivatkozhatott. A nemzet életében különös és megbecsül­hetetlen szerep jutott a vele egyivású köz­életi férfiak ezeréves őrtállásának, mert védelmet jelentettek a nagy látókör és a­­ közérdekű megbízhatóság számára olyan viszonylatokban és olyan változások kö­zepette is, amelyekig a világ semmiféle szolgálati pragmatikája el nem ér. Ez az önzetlen és művelt őrszolgálat szigeteli el a nemzet önértéküknél fogva élre nyomult vezéreit azoktól, akik önérték hijján is az élre tolakszanak. Keményre hurkolt pányva­­e testőrök hűsége, amely műveltségével fé­ken tartja a faragatlan maradiságot, de hazafias féltéssel állja útját a nemzetsors­sal űzött kötekedésnek is. Közpályájukon e férfiakat ritkán viszi magasba könnyű emelkedés s még az ötlet ragyogása helyett is inkább a gondolat felelősségét vállalják. Senki sem merné azzal bántani őket, hogy jutalmat kínáljon ragaszkodásukért, mely­ről az élmény színét is gyorsan levássák­ a feledékeny évek. De akárhová állítja őket az, aki bízik bennök, építhet tűzfe­­gyelmükre és arra, hogy lelkek fáradtjáig s emeltfejű alázattal szolgálják az ország rájuk rakott ügyét Ez a jóravaló, ez az egyszerű, ez az igénytelen, de nehéz vasban végzett, ke­mény szolgálat töltötte ki Kovács Sebes­­tény Endre életét is k ezüst evőRészlefeR, pásiajáldéPo­.i, b*/'t áxt ékszerek g­y­olonÓD vAeAiolh­alak SCUMELCZIÍR BRNONICS KÁroly-korai 28. h ua. (KAzpoaU zároghAj­tó-Apoxuu/

Next