Budapesti Hírlap, 1928. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-11 / 59. szám
1928 március 11. (59. sz.) Budapesti Hírlap építőmunka egy egyesület életében. Mindenki emlékezik még arra, hogy a forradalmi kormányok leglelkesebb támogatói , a proletárdiktatúra népbiztosainak is egy része a fővárosi felsőkereskedelmi iskolák tanáraiból válogatódott ki. A mai felsőkereskedelmi iskola azonban, a keresztény etika és nemzeti eszme szolgálatában áll és méltó helyet foglal el a nagymúltú és jóhírű középiskolák mellett Ernnek a változásnak előidézésében nem kis szerep jutott a Felsőkereskedelmi Iskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének, amely a forradalmak és a proletárdiktatúra vérzivataros napjai után, 1919 őszén, a sorsdöntő nagy elhatározások idejében alakult. A megalakulás óta letelt kilenc esztendőben csendesen, minden feltűnés kerülésével végezzük feladatunkat. Építünk aktiról felfelé és szívós kitartással küzdünk a minduntalan feltálaló nehézségekkel és sokszor a bámulatos közömbösséggel". Tagjaink száma nem nagy, ha sikereink vannak az érdeklődés is növekszik, ha munkánk eredménye szerényebb, az érdeklődés is megcsappan. Iskoláinkat betöltő nemzeti és keresztény szellem nemcsak a tanítás anyagának megállapításában és feldolgozásában, hanem a nevelés szellemében is mutatkozik. A mindennapi tanítást imával kezdjük é3 végezzük. Kötelező a rendes templombajára-., évenkénti lelkigyakorlatok, a protestáns vallásnak csendes napjai, a világháború hősi halottainak kultusza: ezek azok, amelyek ezt a célt leginkább szolgálják. Továbbá az is, hogy első évfolyamainkba felvett 14—15 éves tanulók az iskola évnyitó ünnepélyén fogadalmat tesznek az iskola zászlajára, az érettségi vizsgálattal eltávozó ifjak ugyanilyen fogadalommal búcsúznak iskolájuk zászlajától. Ebben a fogadalomban megígérik, hogy az életben hűek maradtak azokhoz az erkölcsi eszmékhez és tanításokhoz, amelyeket az iskoláiban nyertek. A felsőkereskedelmi iskolái, új tanítási tervesete, módszeres utasításai, valamint az új rendtartás is már ebben a szellemben készültek. A fővárosi felsőkereskedelmi iskola tanárok anyagi és státusügyeivel az ismert FANSz (Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége) iktató osztálya foglalkozik. A FANSz oktatóosztálya a főváros összes iskolatípusainak oktató személyzeteit foglalja magában és körülbelül 2500 tagja van. A FANSz gondossága minden anyagi kérdésre kiterjed. Most a hadviseltek elvesztett éveinek a fizetési fokozatokban való beszámításáért, az összes oktatószemélyzet fizetésbeli és rangsorbeli sérelmeinek méltányos és igazságos orvoslásáért folytat tárgyalásokat a főváros illetékes tényezőivel. Jablonkay Géza dr. Mulatságolt. „Kansz Budapesti Vasutas Sport Club táncestje. A minden évben nagyobb arányokat öltő táncestéjét ez idén is megtartotta a „Kansz" Budapesti Vasutas Sport Club a Vasúti és Hajózási Club összes termeiben. A táncest díszes külsőségek között zajlott le. A fővédők közül ott voltak: bencenei és kaióvai Párnán Gábor üzletigazgató, Latkóczy Pál, Gyalokay Imre, Heeger Árpád, Puskás Tivadar, Ruttkay Béla és Mossonyi Viktor. A bált a hagyományos vasutas-csárdással: Megy a gőzös Kanizsára Heeger Árpádné Gámán Gáborral, Pethő Ferencné Heeger Árpáddal nyitotta meg. A nagyszámban összegyűlt vasutas-intelligencia a legkellemesebb hangulatban záróóráig maradt együtt, ami a fényes sikert biztosította. A rendezés kifogástalan munkáját Bálint Béla és Balogh István látták el dicséretreméltóan. A megjelent hölgyek: Asszonyok: Pettin Ferencné, Ekker Józsefné, Keresztes Béláné, Balogh Istvánná, Vizéz Mátyásné, Mazán Gyuláné, Mogyorósy Károlyné, Kovács Józsefné, Wéber Béláné, Schmied Istvánná, Hankó Elemérné dr.-né, Zócsay Viktorné, Topál Józsefné, Varga Ferencné, vitéz Kadora Gyuláné, Galgócz Gáborné, Vajda Imréné, Héger Árpádné, Váci Lajosné, Horváth Pálné dr.-né, Kenescséry Bertalanná, Balogh Benedekné, Kocsis Istvánná, Kovali Zoltánná, Kovásznai Rezsőné, Halász Jenőné, Inándy Dezsőné, Lipták Pálné, Macár Tivadarné, Kemény Szilveszterné, Zügeber Jánosné, Hoffmann Tiborné, Szekeres Gézáné, Fülöp Zsigmondné, Sajó Ferencné, Woost Pálné, Szabó Jánosné. Leányok: Balogh Brigitta, Prank Katóka, Boross Ilus, Keresztes Irmuska, Keresztes Margit, Keresztes Ilonka, Kovács Olga, Schmied Terike, Schmied Rózsika, Schmied Irmuska, Váci Katóka, Huszár Piriké, Jeney Évi, Szőllössy Margit, Papp Gizikó, Pazar Ili, Gyenes Elvira, Kocsis Antónia, Topál Margit, Kocsis Bélygázligytákst Ilfántiokayi Jenő bélyegkereskedése, Budapest, IV., Váci utca 45. szám Ilonka, Csutár Edit, Tollas Babi, Bajmócy Erzsike, Kormos Ilonka, Kormos Babi, Bóth Micike, Bakó Ilonka, Simay Piriké, Csendes Évike, Vanyó Gizike, Kemény Bucika, Ferency Tluska, Puskás Teea, Galgahévizy Nusika, Forró Emmuska, Tamás Rózsa, Urbanek Évike, Kövessy Magdus, Velzer Antónia, Szekeres Gizike, Szekeres Janka, Vásárhelyi Nóra, Galambos Médike, Németh Ilike, Vásárhelyi Sárika, Bálinth Micike, Buchsbaum Terike, Sőnek Mária, Sőnek Terike. Rádióműsorok. Vasárnap, március 11. Budapest (555.6). 9.00. Újsághírek, kozmetika. 10.00. Zenés mise a Egyetem-téri templombló. Szentbeszédet mond Tóth Tihamér dr. c. apát, egyetemi tanár. 11.00. Pontos időjelzés. 12.00. Szimfonikus zenekari hangverseny a Zeneművészeti Főiskola kupolaterméből. Vezényel Unge Erznc karnagy, a Zeneművészeti Főiskola tanára. Beethoven-matiné. Közreműködik Báthy Anna, a VárosiSzínház tagja és Harsányi Olga hegedűművésznő. 1. III. Leonóra: Meguytó. 2. F-dúr románc. Zenekari kísérettel előadja Harsányi Olga. 3. Ab! Perfido. Hangverseny-ária. Zenekarral éneklik Báthy Anna. 4. V. (Sors) szimfónia négy tételben. Utána: kb. 1.50. Időjárásjelentés. 15.30. A földmivelésügyi minisztérium rádióelőadósorozata. Takács Gyula m. kir. gazdasági felügyelő: Burgonyaültetés előtt.11.00. Bergenyőc bácsi mesél a gyermekeknek. 16.55. Pontos időjelzés, időjárásjelentés. Utána: Az első liga-futballmérkőzések félidejének eredménye. 17.00. Fodor Oszkár dr. egészségügyi főtanácsos: Amerikai kultúra, amerikai higiénia. 17.16. Előadás a Stúdióból. Tökmag. Vígjáték három felvonásban. Irta Dario Nicodemi. Fordította Lakatos László. Személyek: Tökmag — Harsányi Ila. Tito Sacchi, mérnök — Somló István. Giulio Bernini, mérnök — Fenyő Aladár. France, énekesnő — Holló Klára. Emilia, Bernini felesége — Kürthy Sári. Egisto, pincér — Ungváry Andor. Giglia, néptanító— Győző Lajos. Egy idegen úr — Göndöcs Gyula. Az I. felvonás után az első liga-futballmérkőzések végeredménye. 20.00- Magyar nótaest. Laurisin Lajos, az Operaház tagjának és Jaloveczky László, a Belvárosi Színház tagjának közreműködésével. Az énekszámokat Horváth Sándor kíséri zongorán. 21.00- Pontos időjelzés, sport-és ügetőversenyeredmények. 21.00. Belga hangverseny. Közreműködnek Maas Marcell és Gertler Endre. Bevezetőt mond Péterffy István. Műsor: 1. Franck Cézár: Szonáta négy tételben (Gertler—Maas). 2. Franck Cézár: Praeludium, Choral és Fuga (Maas). 3. Leken: Largo, hegedű-zongoraszonátából (Gertler—Maas). 4. a) De Greef: Napnyugta ;b) De Boeck: Esquiusse; c) De Boeck: Toccata; d) Jongue: Ronde Wallone. (Egy belga népdal fölött.) (Maas.) 22:50. A Britannia-nagy szálló bárjából Mrs. Pearl jazz-bandje hangversenyez. A Telefon Hírmondó műsora idén 9 órától este 8-ig azonos a rádió műsorával. Kb. 8 órakor az Operaház Karenina Anna II. és III. felvonása. Utána azonos a rádióval. Hétfő, március 12. Budapest (555.6). 9.30. Hírek, közgazdaság. 12.00. Pontos időjelzés, hírek, közgazdaság. 13-00. Időjárás- és vízállásjelentés. 15.00. Hírek, közgazdaság, élelmiszerárak. 116.00- Kabók Győző az ifjúság számára magyar költők remekeiből ad elő. 16.45. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, mozik műsora. 17.00. Történelmi előadás. Török Pál dr., a Tudományos Akadémia könyvtárosának felolvasása: Magyarország szerepe a Nyugat védelmében. A török háború kora és Mohács. 17.30. Bécsi keringő-délután. Zenekari hangverseny. 1. Josef Strauss: Sphärenlenge. 2. Lanner: Pester Walzer. 3. J. Strauss: Morgenblätter. 4. Zierer: Weater Madin. 5. Josef Strauss: Wiener Bonbons. 15.40. Mit üzen a rádió? 19.40. IV. kamarazenekari hangverseny a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Közreműködnek: Marin Corti hegedűművész. Vezényel Komor Vilmos. 1. Milhaud: Serenade. 2. a) Georg Jokl: Nachtmusik; b) Ravel: Pavanne. 3. Castelnuovo—Tedesco: Hegedűverseny. Előadja Mario Corti. 4. a) Locatelli— Guenini: Adagio e menuetto con variazioni; b) Boeherini: B-dúr gordonkaverseny. Előadja:, Arturo Bonucci. 5. Mozart: F-dúr szimfónia. A műsor valamennyi száma Budapesten először kerül előadásra. 22.10. Pontos időjelzés, hírek. Utána: Az Ostende-kávéházból Vörös Feri és zenekarának hangversenye. I. Sándor Jenő dr.: Szerelmes vagyok én, szép asszony, magába. 2. Bachmann Jó József: Ne játssz velem. 3. Cowler— Farkas R.: Nem vagy legény, Berci. 4. Magyar hillgatók. 5. Hubay A.—Vörös Feri: Magának nem leszek én többé bolondja. 6. Berényi V.: Granada gyöngye. 7. Lavotta R.: Szerenád a Tisza-ház előtt (hegedűszóló). 8. Hubay A.—Vörös Feri: Nem én akartam, te akartad így. 9. Percy Thomson: Kicsi bébi, kicsi médi. 10. Schumann: Träumerei (savofonszóló). 11. Zerkowitz B.: Nem tagadom. 12. Vas Henrik: Fog maga még én utánam simi. 13. Hubai A.—Vörös F.: Kinek a szőke, kinek a barna. 14. Osman Prérez: Ay, ay, ay (szerenád, hegedűszóló). 15. Nádor József: Várj rám. 16. Sándor Jenő dr.: A pesti nő. 17. Vértes Henrik: Ma még a lied a szivem. 18. Kósa József: Feledjen el . .. A FEMBARIUM KATODAJU RÁDIÓCSÖVEK KIVÁLÓSÁGÁT HIRDETJÜK Kedd, március 13. Budapest (555.6). 9.30. Hirek, közgazdaság. 11.00. His Masters Voice művész- és tánclemezek. 12 00. Pontos időjelzés, hirek, közgazdaság. 13.00. Időjárás- és vízállásjelentés. 15.00. Hirek, közgazdaság, élelmiszerárak. 15.30. Tündérvásár meseóra. 1. Altay Margit: Lili csinyjei. 2. Bagdy István mesét mond Girigárt hercegről. 3. Sarlós Lili operaénekesnő operaáriákat énekel. Zongorán kísér Mikus-Csák István Zongoraművész. 4. Szentgyörgyi Czeke Vilma mesél. 5. Mikus-Csák István: Liliputitrió, a) Gavotte, b) Dialóg, c) Rondo. Előadják: Hegedűn Bartha Ferenc, gordonkán Schermann Sándor, zongorán a szerző Mikus-Csák István. 6. Posta és rejtvények. 16.45. Pontos időjelzés, időjárás, vízállásjelentés és mozik műsora. 17.00. Az Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. Vezényel Komor Vilmos karnagy. Közreműködik Nánássy Erzsi zongoraművésznő. Weber hangverseny. 1. Peter Schmoll. Megnyitó. 2. Konzertino. Előadja Nánássy Erzsi 3. Oberon-ábránd. 4. Felhívás keringőre. 5. Bűvös vadász. Megnyitó. 18.15- Természettudományi előadás. Élik Gyula dr. egyetemi magántanár. Nemes prémfi állatok tenyésztése. 19.00. Német nyelvoktatás. (Eduard Szentgyörgyi dr.) 19.30. Műsoros est. Közreműködnek: Szász Ila, Makláry Zoltán, Surányi Andor, Sziklay József, Dénes Oszkár, Humayer Mihály, Gyárfás László, Wogenhuber Oszkár, Ferenczy Károly. 1. A szivárvány. Monolog. írta Voinovich Géza (Makláry). 2. Szász Ha magánszámai: a) Gyerekzsúr, b) Pesti legenda. 3. Humoros zongoraszámok. 4. a) „Halandzsa“, b) „A dráma.“ Karinthy Frigyes két tréfája. 5. Sziklay József kupléi. 6. Borsóvá! Lengyel Gyula: a) Marci, b) Marci meg a gomb, c) Marci szabadságon (Makláry). 7. Ferenczy Károly énekszámai. 8. a) Fotográfia. Harmath Imre tréfája, b) Csirkefogó, gazember. Tréfa. 9. Humoros zongoraszámok. 21.15. Pontos időjelzés, hírek. Utána: a Britannia nagyszálló étterméből Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye. Az összes rádiócikkek valamint akkumulátorok és anódtelepek árait lényegesen leszállítottam! Egy lámpás készülék ...................................... P 24. . . . T. R. T. erősítő......... ............... P 16 — T. R T b*ngjszró ............................................ P 8*56 hangszóró.................................... ......... P IS* -T. R. T. 500 korulenzátor ............... ............... P 3* ~ 500 cm. „Y" forgókondenzátor ............. ... P 6.55 10 V. Vartu anódakkumulátor......... ............... P 4*40 60 , „ . ........................... P 34 — Vas , ........................... P 47*— Reich Miklós Budapest, VI., Vilmos császár út 45 Kérje azonnal díjtalan árjegyzékem ! ILII1 '■!í.!'! 1 HUJ Mi legyen az ebéd? Hétfő, márc. 12. I. Lencseleves, sonkástészta. — II. Kalarábéleves, rántott karaj céklával, tejespite. Kedd, márc. 13. I. Húsleves, marhahús makarónival, paradicsommártás. — II. Borsóleves, töltött burgonya, forgácsfánk. Szerda, márc. 14. I. Borjú becsinált leves, madártej. — II. Rántottleves, disznópörkölt burgonyával, zsemlebudding. Csütörtök, márc. 15. I. Burgonyaleves, rostélyos rizzsel. — II. Hamisleves, borjúszegű tarhonyával, mogyorócsók. Péntek, márc. 16. I. Halpaprikás, darástészta. — II. Paradicsomleves, gombás rizs, citromfelfujt. Szombat, márc. 17. I. Hagymaleves, savanyú tüdő burgonyás gombóccal. — II. Karfiolleves, felsál vadasan, tejes laska. Vasárnap, márc. 18. I. Tojásosleves, vesepecsenye burgonyapirével. — II. Aprólékleves, sült csibe vadsalátával, almáslepény. * Tejespikc: öt egész tojást, sóval kevés cukorral, félliter liszttel keverj jól el. Egy liter tejet önts hozzá lassan kint, nem egyszerre, mert akkor csomós lesz. Jól kizsírozott lemezre öntsd, tetejét is locsold meg olvasztott zsírral és gyors tűznél süsd pirosra. Melegében tálald kockára darabolva. Zsemlepudding. 14 dkg cukrot, 14 dkg vajat és hat tojássárgával kevert habosra, két tejben áztatott zsemlét, tíz dkg mazsolát, tíz dkg héjazott apróra vágott mandulát és hat tojásfehérjének habját add hozzá. Kikent formában, jó sokáig gőzben főzd és borsaiéval tálald. ■Mogyorócsók. Négy tojásfehérjének félig felvert, habjához kevert 17 dkg darált mogyorót, 24 dkg vaniliáscukrot és egy dkg lisztet. Vajjal kikent lemezre kanállal rakd apró csókoknak és lassan süsd meg. (Az ételleírások Simon Elemerné szakácskönyvéből valók.) 21 FŐVÁROS. — Áthelyezés. A polgármester ma a közszolgálat érdekében Orphanides Etel dr. tisztiorvost a IX. ker. elöljáróságtól a VII. ker. elöljárósághoz helyezte át. — Március huszonegyedikén lesz a legközelebbi közgyűlés. A főváros törvényhatóságának legközelebbi rendes közgyűlése március 21-én lesz, amikor a napirend legfontosabb tárgya a Községi Takarékpénztár ügye, illetőleg az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár részvénytöbbsége megszerzésének kérdése lesz. A 21-i közgyűlésen tárgyalják még a ferencvárosi helyi kikötő folytatólagos építésének kérdését és a tegnapi ülés napirendjéről visszamaradt ügyeket. Ma reggel megkezdték a tisztviselők fizetésemelésének kiutalását. A tisztviselők és alkalmazottak novemberben elhatározott fizetésemelését a belügyminiszter a múlt héten, mint jeleztük, jóváhagyta és a tanács utasította az elnöki ügyosztályt és a számvevőséget, hogy a kifizetésre az intézkedéseket tegye meg. A számfejtés munkája pénteken délután befejeződött és ma reggel megkezdték az összes ügyosztályokban a közigazgatási alkalmazottak fizetési különbözetének kiutalását. Az alkalmazottak havi javadalmuk 50—75 százalékát kapták meg, november 1-ig visszamenően, vagyis öt hónapra. A kifizetés még néhány napot igénybe vesz, a közoktatási alkalmazottak különbözetét pedig hétfőtől fogják kifizetni. Elutasította a városgazdasági bizottság a széna-téri műjégpálya tervét. A Budai Torna Egylet már hetekkel ezelőtt két beadványt intézett a városhoz, kérve, engedje meg a széna-téri sporttelepen egy műjégpálya építését, illetőleg járuljon hozzá, ahhoz, hogy az 1935-ig szóló területhasználati szerződést 1953-ig meghosszabbítsák. Erre a meghosszabbításra azért volt szükségük, hogy az építendő műjégpálya beruházási költségét amortizálhassák. A kérdés a városgazdasági bizottság elé került. A bizottság többségének az volt az álláspontja, hogy ezt a területet műjégpálya céljára olyan hosszú időre lefoglalni nem lehet, mert nem tudni, hogy a területre városrendezési célokból mikor lesz szükség. — A kávéházak villanyfogyasztása. A Budapesti Kávésipartestület küldöttsége tisztelgett ma Mészáros Győző ipartestületi elnök vezetésével Borvendég Ferenc tanácsosnál, a világítási ügyosztág vezetőjénél. A küldöttség elpanaszolta, hogy a villamosáramnak új tarifája semmi hasznot nem jelent a kávésoknak, pedig ők az üzemnek legnagyobb fogyasztói. Kérték a tanácsost, hogy az ügyosztály a tarifa megállapításánál az ő érdekeiket is vegye figyelembe. Borvendég Ferenc tanácsos kijelentette, hogy a kávésok kívánságát jóindulattal fogja tanulmányozni.