Budapesti Hírlap, 1928. április (48. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-15 / 86. szám

3 nem botortalanította el, a jövő és a tudo­mány mártírjai egymásután vágtak neki az Óceánnak. De ettől kezdve kikerülhetetlen balszerencse üldözte a próbálkozásukat. Mac­Intosh kapitány odaveszett Grayson asszony­nyal, Wilson unokahugával együtt, és Hinch­­life kapitányt az angol lord unokahúgával együtt elnyelte a hullámsír. A magyar Risz­­tics János szintén megpróbálkozott, de az Atlanti-óceán keleti partjain dühöngő szél­vész visszaverte gépét a „Bremen“-nel együtt, amely szintén nekivágott már egyszer az óceán átrepülésinek. Akár Amerikából indultak, akár Európá­ból, az Óceán minden esetben rengeteg áldo­zatot követelt. De Amerika felől mégis sike­rült megküzdeni az elemekkel, ami annak is tulajdonítható, hogy a Golf-áramlatnak meg­felelően, az Óceán fölött dühöngő viharok Európa felé rohannak és így némi szeren­cse esetén az erős hátszél még elő is segít­heti a vállalkozást. Európa felől azonban mind ezideig senkinek sem sikerült az ang­­lia—newyorki egyenesben átrepülni az óceánt. A németeké a dicsőség, hogy ezt a lehetet­lennek látszó és a technika mai­ állása mel­lett valóban hőstettnek nevezhető vállalkozást véghezvitték. Az Óceánt innen is, onnan is átrepülték. Most már nem marad más hátra, mint nyo­mdába lépni az első hősöknek, akik megmu­tatták az utat. A Bremen hősies útjáról a következő ere­deti táviratok számolnak be: Az első rádiógramm London, ápr. 14. (A Budapesti Hírlap távirata.) (Feladták középeurópai számítás szerint reggel négy órakor.) A quebeci-i partvidéken húzódik a Straits of Belle Isle tengerszoros és itt a parton van a pointamouri rádióállomás. A point­ amouri rádió­ leadó tisztviselői közlik, hogy a Bremen, Labrador közelében, a rádió­­centráletől tíz mérföldnyire, Greenly Island szigetén leszállott. A repülőgép képtelen volt megküzdeni a heves délnyugati szelekkel és az orkánszerű viharokkal. A hírt megerősítik London, ápr. 14. (A Budapesti Hírlap távirata.) (Feladták középeurópai számítás szerint reggel öt óra­kor.) A torontói szikratáviróállomás megerő­síti a Bremen greenly-islandi leszállásának hírét. E­szerint a gép amerikai időszámítás szerint, pénteken a késő délutáni órákban ért földet az elhagyatott szigeten. A pilóták kénytelenek voltak kényszerleszállást végre­hajtani, amikor is a gép jelentékenyen meg­sérült. A repülőgép három utasának azon­ban semmi baja nem történt, valamennyien jól érzik magukat. Budapesti Bihiap 1928 április II. (88. pl) Hühnefeld báró is jelentkezik Newyork, ápr. 14. (A Budapesti Hírlap tudósítójának táv­irata.) A kanadai kormány hivatalos közle­ményt röpített világgá a rádió útján és ez a hivatalos közlés mindenben megerősíti azokat a péntek esti híreket, amelyek szerint a Bre­men Labrador keleti partvidékén szerencsé­sen földet ért. Ezt a jelentést egyébként a newyorki lapok Kanadában lévő munkatár­sai is egyöntetűen megerősítik. A híradások­ból kétségtelen, hogy a Brement a kelet­­aemrikai partvidékeken dühöngő borzalmas vihar és forgószél kényszerítette leszállásra. A Bremen leszállásáról szóló hírek való­diságát végleg tisztázta a repülőgép egyik utasának, s egyben tulajdonosának, Hühne­feld bárónak szikratávirata, amelyet a point­amouri rádióállomáson adott fel. Ez a rádió­­gramm a Norddeutscher Lloyd közvetítésével a //wr/.­er.s-művekhez volt adresszálva, tar­talma pedig a következő: „Szerencsésen megérkeztünk Greenly Isl­undra, ahol benzinhiány és az útközben dühöngő erős ellenszél miatt kénytelenek voltunk a legnagyobb hóviharban leszál­­lani.“ A Bremen leszállásának drámai részletei Berlin, ápr. 14. (A Budapesti Hírlap tudósítójának tele­fonjelentése.) A Norddeutscher Lloydon ke­resztül most érkeztek meg a Bremen leszál­lásának drámai részleteiről szóló autentikus híradások. A legkülönbözőbb amerikai rádió­­állomások egybehangzó jelentéséből most már kétségtelenül megállapítható, hogy az Atlanti óceán északnyugati partvidékén dühöngő ha­talmas viharok eltérítették úíjából a Bre­­ment, amely tervbe vett útirányától közel négyszáz mértföldnyire északnyugatra, a Greenly Island nevű kis szigeten kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani. Tekintve, hogy a leszállás helye körülbelül tíz mértföld­nyire esik a legközelebbi rádióállomástól, a leszállás pontos körülményeit mindezideig nem sikerült tökéletesen tisztázni. Tény az, hogy Greenly Island szigete aligha alkalmas a leszállásra, tekintve, hogy a kis terjedelmű szárazföldön hetven-nyolcvan láb magas dom­bok emelkednek. Az egész sziget sziklás vidék, amelyen nincs a leszálló repülőgép kifutásá­hoz elegendő hely. Ily módon minden való­színűség amellett szól, hogy a Bremen a szi­get közelében a befagyott tengerre szállt le. A leszállás pontos helye az északi szélesség 52. és a nyugati hosszúság 57. foka által meg­határozott földrajzi pont. Ez a sziget, amely csak a legprecízebb térképeken van feltün­tetve, a labradori kontinens és az újfunlandi szigetek között húzódó Belle Isle tengerszo­ros újfundlandi oldalán van. A leszállás amerikai időszámítás szerint pénteken délután öt és hét óra között, közép­­európai időszámítás szerint körülbelül éjfél után történt meg. — Hol kaphatunk élelmet és szállást ! A falu lakossága természetesen azonnal kutyaszánokat kerített, ezekkel vitték be a bátor pilótákat a greenley izlandi kis halász­­faluba, amelynek legjobb házában, a világító­­torony őrének lakásában helyezték el őket. Az egész falu lakossága odasereglett a vi­lágítótorony őrének háza köré és naphosszat leste a pilótákat. Ezek azonban, miután ét­keztek és közölték a falubeli lakosokkal, hogy milyen értelmű rádiógrammokat közvetíttes­­senek a világba, nyugovóra tértek, rövidesen egészséges mély álomba merültek. A falu értelmisége egyébként kiment a jégtorlaszok közé zárt repülőgéphez, ahol megállapították, hogy a gép meglehetősen je­lentékeny sérüléseket szenvedett, így a többi között eltört a futószerkezete, azonkívül a propellerje. Ily módon nem valósí­nű, hogy a teljesen primitív halászfaluban sikerül helyreállítani a gépet. Felmerült tehát az a terv, hogy jégtörő hajóval közelítik meg Greenly Islandot is . Brement szétszedett állapotban szállítják Newyorkba. Nem lehet star­­tolni a szigetről A pilóták alighanem a Bremen testvér gé­pén, a Junkers C. 38. jelzésű utasszállító gé­pen fognak Newyorkba repülni. A C. 38, egyébként állítólag április 14-én már el is indult Newyorkból Melchior pilóta vezetésé­vel, hogy elhozza Kohl kapitányt, Hühnefeld bárót és Fritzmauricet, a Bremen ír szár­mazású utasát. Egész valószínűtlen, hogy startolni lehes­sen a sziklás talajon, de a startra ugyancsak alkalmatlan a szigetet környékező jégtenger, amelynek egyenetlensége okozta minden bi­zonnyal a gép futószerkezetének és propel­lerjének eltörését. Ebben az évszakban a jég meglehetősen erős és elbírja azokat a teherautókat is, ame­lyek a québeci parttól a két mértföldnyire lévő posta- és távíróállomásig közlekednek rendszeresen. Így tehát a szétszedett Brement teherautón­­ viszik a partig. A sziget tech­nikai felszerelése semmi szín alatt nem al­kalmas a Bremen kijavítására, miután a nyolcszáz méter hosszú, rendkívül keskeny területen, amely a kanadai kormány madár­védelmi területe, a kis primitív halászfalun kívül egyéb nyoma az emberi kultúrának nincs. Bizonyos azonban az, hogy addig, amíg a szigeten tartózkodnak, a pilóták semmiben nem szenvednek szükséget, bőséges élelme­zést találhatnak, annál inkább is, miután a St.­­Thoms-beli Job Brothers nagykereskedő­cégnek kitűnően felszerelt fiókállomása van Greenly Islandon. a r­ ­ég ragyogását papi szemeken. — Ki ez! — mutattam egy képre beszél­gető mondatok közepén. — Ki ez? •— Püspök. Egy régi püspök fiam. — És ez! — mutattam tovább. — Ez is. Mindegyik az. — Hát ez mind. Csak a Pali bácsi nem! Apám zavartan köhécselt. Ő mosolyogva megveregette arcomat.­ —­­ Talán így kevés vagyok neked ! Ugye kevés! Most már tudom, hogy lelkem mélyén én is, mint a többi ember, bíbort terítettem eléje és hermelint borítottam szerény papi ruhája fölé. Mert olyan volt az ő feje, mint embercsontokba és vonalakba vésett fönség, csillogó ősz haja alatt magas lelket nyitó hom­lok, kék szemében könyörületes mosoly, de hajlott orrának nemes vonala körül és ösz­­szecsukott keskeny ajka között fejedelmek szigora. Egyszer egy idegen hölgy érkezett a vá­rosba s ott látta őt kiskertes házak előtt, a mint a tavasz nyíló rügyeit nézegette. Valami feléje vonzotta, valami tisztelet és alázat, mely áldást akar. Kiszállott autójából és fé­lénken közeledett hozzá: — Méltóságos püspök úr... Mintha akkor ajka szélén fájóvá vált volna a mosoly. — Asszonyom, én csak plébános vagyok. Ennek a városnak prépost-plébánosa. A tornyokban zúgtak a harangok déli Angelusra, a hegyek felől szent ének kórusát sodorta a szél: ecce sacerdos magnus s ő mélyen lehajtott fejjel lépegetett vissza a sárgafalú parókia bástyakapujába. Egy este nagyon szomorúan tért haza az apám. — Pali beteg — mondotta anyámnak — a szívével van baja. — Az Istenért! — És világért se Kína orvost. Anyám sóhajtozott. — Mak­acs, makacs. Egész életében ilyen volt. Atyám legyintett a kezével. — Ha nem ilyen, már rég püspök volna. Én akkor már vonalas irkával cseréltem fel a palatáblát. Vasárnaponként piros­­nadrágos magyar ruhába öltöztem és sarkan­­tyús lakkcsizma nyikorgott lábamon. Tetszett, hogy mindenki engem nézett az utcán. Több­nyire apámmal mentem. Nem szerettem a gyerekeket s úgy véltem férfi vagyok már magam is. Gulliver meséknél jobban érde­kelt a nagyok dolga... Ha majd engem is megkínálnak feketére szívott tajtékpipával... Akkor majd hátradőlök a fotel sarkában és beszélgetni kezdek, mint a nagyok. Minden­féle érdekes dologról. Bánffy Dezsőről, Széll Kálmánról, 48-ról, 67-ről... Beszélgetni, be­szélgetni! Nagy, nagy beszélgetésdit játszani Pali bácsival. És azt se tudom, hogyan, egyszer csak be­kanyarodtam a parókia kapuján. Egy dél­előtt én magam. Csak beszélgetni, egy kicsit elbeszélgetni Pali bácsival, aki szegény beteg, talán fekszik is s a betegek örülnek, ha be­szélgetnek velük. Mosolyogva tűnődtem, hogyan is kezdjem szépen, férfiasan, talán mint az apám: „Tu­dod kérlek Palikám”. Pali bácsi az íróasztalnál ült, s úgy nézett rám, mintha nem is látna. Valahová, nagyon messzire nézett a fejem fölött. Én még tovább mosolyogtam s már mon­dani kezdtem volna: csak beszélgetni jöttem, kicsit elbeszélgetni Pali bácsival. — Na mi az gyerek! — kérdezte akkor , s a hangja nagyon szigorú volt. Mintha nagyot pottyantam volna. A szám megremegett és síróssá ferdült. Üvölteni sze­rettem volna, hisz én csak beszélgetni akar­tam. — Üzenetet hoztál! — sürgetett tovább. — Igenis — mondottam lázadozva, hogy hát én csak üzenettel jöhetek ide, amikor be­szélgetni akarok. — Hát csak mondd kis­fiam hamar, ha­mar — és ceruzája két gyors ütemmel m­eg­­koppant az asztalon. Nagyot nyeltem. — Hogy tessék ma eljönni hozzánk ebédre. — Ebédre, ma? — csodálkozott Pali bácsi a naptárban lapozva, hogy hátha egy elfele­dett születésnap volna csakugyan esedékes! — Igenis — feleltem már folyékonyan és sok más vendég is lesz nálunk. — Hát akkor csak mondd meg — és rosz­­szalás csengett ki a hangjából — mondd meg, hogy ott leszek. Aznap nagytakarítás volt nálunk. A sza­lonbútorokat az előszobába tolták s hatalmas porfelhők emelkedtek fel kopogó nádvesszők alól. Egyszer csak ő állt meg az ajtóban, ki­fulladt lélekzettel. Aranyláncon lógó kereszt­jét türelmetlenül forgatta ujjai körül. A cselédek abbahagyták a kopogást és ijedt vigyázva álltak leeresztett nádvesszőkkel. Anyám is előkerült. — Szent Isten, Palikám! Minek is köszön­hetjük a­ váratlan szerencsét? Ő fáradt mosollyal körülnézett, mintha ke­resett volna valakit. Én a folyosó sötét végé­ben lapultam egy fotel széles háta mögött. — Erre jártam és gondoltam, megnézlek titeket. Ezt ugye jól kiválasztottam?’ Aztán sokáig nem láttam. Már nem sétálgatott reggeli verőfényben a parókia előtt. Az emberek aggódva néztek fel becsukott ablakaira és suttogva mondták: — Szegény nagyságos úr. Ősz feje mozdulatlanul feküdt magasra ve­tett párnákon. Néha felnyitota szemét s a parketten elnyúló napfoltokat nézte, aztán fullasztó köhögés csavarta meg tüdejét, a sze­met megint lehúnyta fáradtan s hosszú könny­sáv csörgött végig az arcán. Ilyenkor a kedves nővér halkan felállt, vizespoharat illesztett aj­kához, s mintha a lázt figyelné, puha kézzel homlokára simította tenyerét. — Így, ez jó lesz. Majd minden jó lesz — mondotta, mintha suhogó rémeket akarna hangjával elriasztani. Ő meg mintha értette volna, elmosolyodott. — Én nem félek, kedves nővér. Az orvos már csak a vállát vonogatta kint az előszobában. Vergődik a gépmadár A borzalmas hóviharral küzdő gépmadár vergődését érthető izgalommal szemlélte a kis szigeten lévő falu lakossága, amely, amikor végre sikerült a kényszerleszállás, valósággal megrohamozta a pilótákat. Az elemekkel való harcban nagymértékben kimerült repülők első szava ez volt: A Bremen utasait úgy fogadják Newyorkban, mint Lindberghet Newyork, ápr. 14. (Wolff.) Lindbergh óceáni repülése óta egyetlen esemény sem keltett olyan általá­nos érdeklődést, csodálatot és olyan óriási örömujjongást, mint a Bremen teljesítmé­nye. A reggeli lapok oldalakat töltöttek meg a repü­lőútról szóló hírekkel és hang­súlyozzák, milyen megkönnyebbülést éreztek valamennyien, amikor az aggódás órái után megjött a hír a repülők földreszálásáról. Ámbár a dolog természeténél fogva nem lehet kiszámítani, melyik napon érkeznek Newyorkba a Bremen hősei. Newyorkban buzgón folynak az előkészületek. A repülő­ket olyan fogadtatásban akarják részesíteni, amely semmiben sem áll Lindberghn­ek new­yorki fogadtatása mögött. A beavatott helyekről érkezett közlések szerint feltehető, hogy a Bremen utasai a Greenley-lágetem, ámbár ott még mindent jég borít és mindössze 12 ember lakik a szigeten, elszállásolás és élelmezés szempont­jából nem fognak semmit nélkülözni. Junkers kisasszony kijelentette, hogy ké­réssel fordul az amerikai kormányhoz, küld­jön segélyhajót a szigetre.­­Az Associated Press többek nyilatkozatát közli a Bremen óceáni repüléséről. Többek között a hadügyminisztérium egyik vezető­titkára, Davison is nyilatkozott, aki hang­súlyozta, hogy Amerika lelkes fogadtatást készít elő a repülők tiszteletére. Byrd őrnagy szintén méltatta az óceáni repülők teljesítményét. A közönség hihetetlen érdeklődnének il­lusztrálására a Newyork Times közli, hogy nem kevesebb mint 11.623 telefonérdeklődésre kellett tegnap válaszolnia. A mitchelfieldi repülőteret pedig éjszaka is mintegy 20.000 ember állta körül. Az üdvözlő táviratok Ottawa, ápr. 14. (Wolff.) Amikor a Bremen Greenly­ Islandba való megérkezésének híre eljutott Ottawába, a kanadai alsóház félbeszakította tanácskozásait, hogy az erre vonatkozó je­lentést meghallgassa. A Ház nagy lelkese­

Next