Budapesti Hírlap, 1928. július (48. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-01 / 147. szám

Megjelenik UI 13 kivételével mindennap, Kim»U*i iraki Ej, hónapra 4 pangó, negyedévre 10 pangó 00 Hnér. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vaaárnapon 40 Groachan, Egy*» szám Ars 14 Hllír, ünnepnapon 24 fillír, vasárnapon 30 fillér. Kallóidra aa alSimnatés fcetsnaraaa, Birdatéaakat Budapaafan falraas minden hirdetőiroda.­ ­­ Budapest, 1928. XLVIII. évfolyam, 147. számi Vasárnap, július 1. Budapesti Hírlap Főszerkesztő: Csajjihay Ferenc. Szerkesztőség:i VII. kerület, József-keret I. Igazgatóság és kiadóhivatal­­ VIII., József-körút 3, szász. Telefonszán­ok : J. 300-43, J. 300-93, J. 300-03, J. 323-84. Levélcím : Budapest 4, Postafiók 55. Irredenta Losoncon a csehek sorra börtönzik be a magyar nemzeti munkáspárt vezetőit. Magyarországi ember a cseh határon alig mer átmenni, mert okiral-ok nélkül kém­gyanússá válik és fogságba kerül. Mindez állítólag azért történik, mert a losonci magyarok és a Felvidékre utazók irre­denta mozgalmakat készítenek elő. A kis­­antant konferenciáin, sajtójában és ál­­lamférfiainak nyilatkozataiban telekür­­töli a világot, hogy Magyarország hábo­rúra készül és K­elet-Európa békéjét ve­szélyezteti. Pedig Isten látja lelkünket, hogy nem csinálunk irredentát, hacsak a szívünk mélyén égő fájdalmat nem nevezik an­nak. Nem csinálunk irredentát három ok­ból. Először okosságból. A trianoni béke­kötést követő első esztendők elkeseredésé­ben nem egy lelkes magyar társaság kö­vetett el irredenta címén meggondolat­lanságot, amelynek káros következmé­nyeit csak a magyarság és Magyarország érezte. Amikor ezeknek a lelkes hévvel fűtött, de kellő higgadtság híján való vál­lalkozásoknak céltalan és káros voltát az ország észrevette, minden okos ember összefogott Magyarországon, hogy lesze­relje az efféle bajhozó mozgalmat. Cse­hek, románok és szerbek még mindig el­múlt időknek ezekre a szórványos esemé­nyeire hivatkoznak, pedig Magyarország többet tett ezeknek az akcióknak a lesze­relésére, mint amennyit a szomszéd álla­mok örökös kémfogdosásaikkal és kiókum­­lált gyanúokok alapján való letartóztatá­saikkal ezen a téren tenni tudnak. Nem csinálunk irredentát azért sem, mert az utóbbi években magunknak is elég volt a bajunk és lesz is még előre­láthatólag jó néhány esztendeig. Ország­világ tudja, hogy mekkora megerőltetés­sel tudtuk rendbeszedni anyagi ügyeinket és m­ennyi nehéz gazdasági feladat meg­oldása előtt áll még ma is a magyarok csonka országa. Gondterhelt emberben nem szokott megérlelődni támadó szán­dék. Mi sem gondolunk támadásra a szom­széd államokkal szemben. Azonban ne gondolják, hogy gondjaink rájuk nézve biztosságot jelentenek, mert az elkesere­dést ki nem élhetik belőlünk. Európa béké­jét ennek az elkeseredésnek a megszünte­tésével tudnák ők is legjobban szolgálni, ha gondjainkon velünk együtt segíteni igye­keznének és nem arra törekednének, hogy minden alkalommal és minden módon hozzáadjanak súlyukhoz valamit. A harmadik ok, amiért nem csinálunk irredentát, hogy nincs is szükség rá. Az irredenta szó vissza nem adott területet jelent. Ezek a vissza nem adott területek pedig ott vannak boldog, boldogtalan szeme előtt, észrevették őket világszerte és nem kell hozzá külön akció Csonka- Magyarország részéről, külön erőlködés elkeseredett magyarok energiájából, hogy ezek a visszaadatlan területek otthon és a külföldön vakító fénnyel sugározzák min­denek szemébe a magyar igazságtalan­ságot. A csehszlovák köztársaság most hajtja végre közigazgatásának reformját. Az or­szágot tartományokra osztják bé. Ez az intézkedés első pillanatra decentralizáció­nak látszik és azt a benyomást kelti, hogy új autonómiák születésével jár. Tényleg éppen ennek az ellenkezője történik. A Felvidékre és az Erdős-Kárpátok földjére a tartományi kormányzat összpontosítást jelent, mert nem önkormányzati többle­tet ad a csehek elnyomó abszolutizmusá­val szemben, hanem megszünteti az évszá­zados vármegyei autonómiát. Érzik, hogy az ősi magyar önkormány­zat széles érvényesülési lehetőségei a Fel­vidék lakosságában élő centripetális erő­ket támasztják alá. Ezért helyettesítik olyan tartományi szervezettel, melyben Prágából kinevezett kormányzók a nagy­­közönség komoly közreműködése nélkül abszolút módon rendelkeznek a régi Ma­gyarország ősi vármegyéinek önkormány­zati joghoz szokott közönségével. A régi Magyarországon soha senkinek nem ju­tott eszébe, hogy efféle centralizációt je­lentő tartományi kormányzatokat létesít­sen. A megyei autonómia Magyarorszá­gon sohasem volt veszély az országra nézve és bár néha majdnem a szuvereni­­tás közjogi tartalmat jelentő bőségéig duzzadt, a régi ország lelki egységét nem tudta kikezdeni. A csehek tartományi centralizmussal kísérleteznek, a román csendőrrel vereti szét a gyulafehérvári gyűlést, Szerbiában parlamenti gyilkos­ságokkal igyekeznek a kisebbséget állam­hűségre bírni, mindezt megtudja és látja a világ és nehéz lesz vele elhitetni, hogy azt az irredentát, amely ezekben a külső megjelenési formákban jelentkezik, a ma­gyarok csinálják és nem a dolgok termé­szetes rendjéből következik. Csodaragasztószerekről szoktak szólani néha nagyhangú hirdetések. Csodaragasz­tóról, amely mindent megragaszt, követ az üveghez, papírt a porcellánhoz, fát a fémhez. Ezek a csoda­ragasztószerek va­lóban néhány rövid órára össze is szokták fogni azt, amit velük összeenyveztek, másnapra azonban az általuk összefogott tákolmány széjjel esik. A trianoni béke is ilyen csoda­ragasztóval akar összeeny­vezni egymáshoz nem tartozó heterogén elemeket. Ha százszor esik­zelik is össze Trianon csodaragasztó pépjével a szom­széd államok alkotóelemeit, másnapra is­mét széjjel fognak esni. K0B02. A reményteljes régi időkben Magyar házaknál volt gyerek bőven. Gyerek s pohár — két törékeny holmi, Sokból lehet csak sokat pótolni. Sok gyerekéből úrnak, parasztnak Vagyonosodtak a megmaradtak. De amint elkapta nagy módjuk őket, Szülések fogytak, igények nőttek. Lassanként rendszer lett a két gyermek, Aztán az estyke hamar itt termett, S ha később megjött megint a gólya S rászállt a házra, elűztek róla. Hogy ma,id bölcsődalt csak varjú károg, Mit bántak egykés szülői párok! Cifrálkodásra s italra telt még, S mindez csak rontá a nép jó lelkét. Megnyílt a templom minden vasárnap S abba a párok díszesen jártak. Ragyogó oltár, feszengő zsoltár Volt még, de gyermek — az alig volt már. Sírás ott ritkán zavart, már rendet, Kacaj is ritkán vert fel ott csendet, S a papnak, hogy a lármást dorgálja . Hrgatrióba vol, csak­­alkalma a rája.­­ Pedig a minden életnek atyja, A sírt is csak a bölcsőért adja — S fia, ki minket bűnből kiváltott, Mint gyermek látta meg e világot. Képzelhető-e üdv gyermek nélkül, Kiben az élet s halál kibékül? — Hiába jólét, oltár és zsoltár, Hol gyerek nem kell, a hit halott már. Ott már nem kérdik, hogy a bölcsőnek Alvóiban mily titkok rejtőznek, Mely kicsi szívek s parányi elmék Rejtik jövendőnk csoda rejtelmét. Mily nagy áldások és mily nagy átkok, Minőket még a világ se látott, S mily szent örömnek vagy pokolkínnak Alvó csírái, akik ott ringnak? Tán ezt a kérdést is felvetették Míg sok gyerek volt s nem voltak egykék, De már az egyke bölcsője m­ellett Csak a föld kérdés szülő-kebelnek. Nagy vihar kellett, nagy balszerencse, Hogy ezt­ a romlást elsöpörhesse: Talpra magyar!... Védd ősi hazádat! A földi pokol mind ellened lázadt. S íme, a végső veszedelemben A magyar úgy küzd, hogy soha szebben; Mint a tigris dúl minden határon S­­jut egy­ magyarra ellenség három. Mind hősök voltak egykék s nem­ egykék, A ránktörőket űzték és verték, De vérük elfolyt, karjuk elfáradt És az ellenség mégis beáradt. A hős ha él még e csonka honban, Hol annyi fájó gyász és nyomor van, Maga is csonkán, bénán, vakultan, Jövő reményt ma lát-e a múltban? Hol még van egyke, az is szerencse, De mennyi háznál nincs egyetlen se! Hazánk jövője kire van bízva? A sok vesztett részt ki vívja vissza? Magyar kell ahhoz, magyar temérdek, Ki sokat termel s kevésből él meg S a szűk jelennel mitsem törődve, Dolgozva számít dicsőbb jövőre. És kell még sok-sok ép magyar gyermek, Bátor anyák hit ölében termett, Kik létért küzdnek, de sírba­ térnek Hitével sok szép jövő-reménynek. Kellene mindez, — ám itt a kétség: Lenne-e ehhez kenyér-elégség?... Rég, míg nagy földön kenyér sok termett, Bizonnyal bűn volt a kevés gyermek. Bűnnek már ezt sem mondhatom én ma, Mert nem az, csak nagy kenyér-probléma, De nagy problémát megold nagy munka. Bízzuk ezt sávos­sá fajunkra! JOUVENEL SZENÁTOR a békepaktumról és a Népszövetségről írta Ottlik György PÁRIZS, jún. 29. A tegnapi szavazás az elzászi képviselők szabadonbocsátása tárgyában és a mai inter­­pellációs vita a kormány általános politiká­járól megmutatták, hogy kormányválságra nem kerül sor s ha Poincaré többségének ál­landó megszervezésére nem is határozza el magát, nagy tekintélye időközönkénti fenye­getésekkel áthidalja a nehézségeket. Késő őszig tehát úgy látszik nyugalom lesz s akkor is úgy hiszik, előbb a költségvetést fogja a miniszterelnök keresztülerőszakolni és csak januárban kerülhet majd a sor a válság ki­éleződésére. A nagy politikai vitában a kül­politikai kérdésekre alig került sor, azokat inkább a szenátus külügyi bizottságában és folyosói beszélgetésekben tárgyalták. A nagy szkepszis ellenére, amellyel a há­ború elítélésére irányuló amerikai akció a reális szellemű franciáknál általában találko­zik, a politikusokt mégis erősen foglalkoz­tatta a Kellogg-féle legutolsó jegyzék, melyet az amerikai nagykövet június 23-án nyújtott át a Quai d’Orsayn a Briand tavalyi első javaslata átnyújtásának évfordulóján. A jegy­zék a hivatalos köröket megelégedéssel töl­tötte el, mert hiszen a francia fenntartások nagy részére jegyzék adja meg a további tár­gyalásokra megfelelő választ, egyet pedig maga a szerződéstervezet honorál teljes mér­tékben: a bevezetés — „preamble" — szerint „az a hatalom, amely nemzeti érdekei védel­mére ezután is háborúhoz folyamodnék" nem részesednék továbbra is a szerződés előnyeiben. A jogos önvédelemre, előbbi általános szerződési kötelezettségekre vonatkozóan — mint például a Népszövetségi Egyezségok­mány és a lokarnói szerződés, sőt a Francián­ország által kötött semlegességi szerződése i­s a jegyzék kielégítő interpretációval szol­gál, hiszen éppen e felfogás eredményeként ezt a jegyzéket nemcsak a brit dominionok­­nak, Írországnak és Indiának küldték meg, hanem Belgiumnak, Csehors­zágnak és Len­gyelországnak is, akik mind lokornói szer­ződő felek. A megállapítandó interpretációt pedig majd a további tárgyalások során fog­ják formába önteni. De senki sem kételke­dik most már benne, sem amerikai részről, sem francia politikusok közül, hogy a tár­gyalásokat sikerrel fogják lerázni. Megoszlik azonban a vélemény a dolog­ért Módos magyarhoz megtér a gólya, Ring a sok bölcső, ha anya óvja, Múlt ködbe vész az egyke emléke — S nagy lesz a nemzet s szent lesz a béke. Szarvasvadászat írta (hg) Tisztelt olvasóim közül a vadász urakat arra kérem, ne olvassák el ezt a cikkemet! • Reggel feljött az erdész a várba és jelen­tette, hogy fehér szarvast láttak a vadas­kertben. Engem nagyon föllelkesített a hír. — Brávó! Nagyszerű! — Egy cseppet sem nagyszerű, — torkolt le a háziasszony. — Azt a dögöt meg kell lőni. — Dögöt? Engedjen meg, Hunor és Mo­gor térdre ereszkedtek a fehér szarvasgím előtt. — Azok nem tudták, hogy az albínó dege­­nerált állat. Ha nem pusztítjuk el idejében, akkor csúffá teszi a szarvasállományunkat. Jól van, megint tanultam valamit! Délután valamennyien fölkapaszkodtunk a sárga stájerra és három fertály óra múlva

Next