Budapesti Hírlap, 1928. július (48. évfolyam, 147-172. szám)
1928-07-08 / 153. szám
P1923 Juttas S. (IM. a.) : Budapesti Huur AZ AUTÓ ÉS A KÚRIA Egy budapesti gyári részvénytársaság autója halálra gázolt egy fővárosi tisztviselőt. Ez már régebben történt. A királyi Kúria mostanában foglalkozott a tragikus esettel és tetőn a címem, hogy az autó veszélyes üzemnek van minősítve és ezért fennáll a tulajdonos teljes felelőssége, megállapított a részvénytársaság kártérítési kötelezettségét. A részvénytársaság tartásdíj fejében az elhalt tisztviselő egész fizetésének, lakásbérének, rendkívüli munkadíjának, családi pótlékának és magánjövedelmének kétötödrészét tartozik fizetni az özvegynek, egyötödrészét pedig az árváknak. Az asszony élete fogytáig, a gyermekek nagykorúságuk napjáig követelhetik a tartásdíjat. Azt is kimondta az ítélet, hogy teljesen közömbös, váljon a baleset előidézésénél közreműködötte az áldozat hibája is — mentő körülmény csak az lenne, ha az elhalt gondatlansága egyedül okozta volna a balesetet, de ennek a körülménynek a bizonyítása az alperes autótulajdonos dolga! — úgyszintén az is közömbös, hogy a soffőr a kritikus időben fekete fuvart végzett-e, azaz a gazda tudta nélkül és tilalma ellenére használta-e a gépkocsit. Ezt olvasva, eszembe jut, hogy a királyi Kúria nagyméltóságú elnökének is van gépkocsija. Már most képzeljük el, hogy az elnök jár szolgálatában nem a mostani kiváló és teljesen megbízható soffőr, hanem valami könytörelmű legény állana. Képzeljük el, hogy a gépkocsivezető éjnek idején egyszer kiszöktetné a gépkocsit a garázsból — amire volt Inár eset — és fekete fuvarokat keresve, cirkálna a városban. Képzeljük el továbbá, hogy a soffőr felöntene a garatra — amire szintén volt már példa — és őrülten vágtatva,így utcasarkon elgázolna egy embert. Képzeljük el végül, hogy az elgázolt ember Budapest egyik legnagyobb pénzintézetének vezérigazgatója volna. A mélyen sújtott család természetesen kártérítést követel és a bíróság — az immár kialakult joggyakorlat szerint — elmarasztalja a nagyméltóságát a megboldogult vezérigazgató teljes fizetésének, rendkívüli munkadíjának és magánjövedelmének háromötödrészében, ami teamn laikus fölbecsülésem szerint évi jó egyszáz milliárd papírkoronára rúgna. Az ítélet igazságos voltához szó sem férhet, főnagyméltósága kártérítéssel tartozik, mivel mint autótulajdonos veszélyes üzemet folytatni,közutakon a vontatás céljaira az általánosszabálytól eltérően nem állati erőt, hanem géperőt alkalmazván.“ Az ítélet igazságos, de talán nem vétek a magyar bíróságnak tartozó tisztelet ellen, ha kijelentem, hogy én az adott esetben mélyen sajnálnám alperes úr őnagyméltóságát, aki kénytelen lenne egy egész életre szóló súlyos anyagi terheket vállalni csak azért, mivel az autóját nem tarthatja az első emeleti lakásán és mivel nem tud belelátni a két heti felmondásra fogadott soffőrje lelkébe. Ha valaki azt kérdezné tőlem, miként lehet az ilyen veszedelem ellen védekezni, én csak egy módszert tudnék: az imádságot. Imádkozkozzanak az autótulajdonosok, hogy a jó Isten óvja meg őket hasonló szerencsétlenségtől. A kir. Kúria ítéletéhez nem férhet szó, azonban a jogszabályokról, amelyekre az ítélet támaszkodik, lehet beszélni A jogszabálynak, amely veszedelmes üzemnek minősíti az autót, bizonyára van az egyes balesetek fölé emelkedő magasabb erkölcsi célzata is. Nem célja a bíróságnak, hogy az állati erő által vontatott járóművek javára megállítsa hódító útjában a gépkocsit, mert hiszen ez annyi volna, mint útjában megállítani a kulturális haladást. Az állati erők különben is elvesztették már a csatét és a veszélyes üzemet megállapító jogszabály megokolása kissé megkésett, mert hiszen Budapest utcáin ma már nem a lovas kocsi, hanem a gépjárómű használata felel meg az általános szokásnak. Az autóbalesetekkel szemben a törvény célja a gyalogjáró közönség megvédése. Ezt a célt két módon szolgálhatja: a balesetek által sújtott emberek kártalanítása és a balesetek megelőzése által. A kártalanításról, tudjuk, teljes mértékben gondoskodik a bírói gyakorlat. Hogy azonban több vagy kevesebb gázolás történik-e, az nem függ a tulajdonostól, aki száz eset közül kilencvenben laikus az autótechnika terén és maga is védtelenül ki van szolgáltatva a saját veszélyes üzemének, hanem függ attól a szakértőtől, aki a kormánykerék mellett ül és a kocsit néhanapján nekiszalasztja a járókelőknek. Hiszen a soffőr ma is elég nagy büntetőjogi rizikót visel, általában azonban a törvény nem bünteti őt ott, akkor és úgy, ahogyan ez a siker érdekében szükséges volna. Ha valóban csökkenteni akarják a gázolások számarányát, akkor tessék oly jogszabályt alkotni, hogy minden soffőr, aki valakit halálra gázol, — meg abban az esetben is, ha a szerencsétlenségnek egyedül az áldozat volt az okozója, a gázolás pillanatától fogva rögtön, örök időkre és visszavonhatatlanul elveszti a hajtási jogosítványát. Ez mindenesetre szigorú rendszabály lenne, de semmivel sem szigorúbb annál az állás- tees vonalakkal bújt el a ruha kivágásában. Jani úr egy pincér kíséretében megjelent az asztaluknál és barátságosan kezet fogott velük. — Kávét, vagy teát parancsolnak? — kér-dezte tőlük, miközben nadrágzsebéből előrántotta a szalvétát és megszokott mozdulattal letörölte előttük az asztalt A fiú nem mert rögtön nyilatkozni. Az ismeretlen helyiség ismeretlen árai ránehezedtek a képzeletére. Bár tudta, hogy ők most vendégek, mégis szorongató bizonytalanságot érzett, mert alig volt nála valami pénz. — Teát — lehelte Eszter, több előkelőséget érezve a szóban. — Kávét — mondta a fiú, hogy ebből a bizonytalanságból megmentse az önállóságát. Jani úr átnyújtotta parancsait a mellette álló pincérnek, rendkívül fontoskodva, tekintetével és arckifejezésével éreztetve főnöki hatalmát. — Egy teát a kisasszonynak, egy kávét a nagyságos úrnak ... Ez a szó: „a nagyságos úrnak“, amelyben nem volt semmi gúny, amely valahogy hozzátartozott a Jani úr külön világának és ennek a helyiségnek a varázsához, mint a forróság öntötte el Istvánt. E pillanatban ő maga is elhitte ezt a valószínűtlen szót, hiszen itt minden olyan álomszerű volt. Jani úr elrepült mellőlük. Nemsokára megjelent az asztaluknál a szivarom. Letett két gyűrűs szivart és tíz cigarettát István elé. — A főúr küldi, — szólt és eltűnt a sorA zene dübörgött. István rágyújtott az egyik szivarra. Eszter álmélkodva jártatta tekintetét az asztalokon, közben szórakozottan kavarta a teáját, valamely szokatlan előkelőség hatásától megragadva. Az igazi meglepetésük csak ezután következett. Megjelent egy pincér ezüstvederrel és pezsgőt bontott. Istvánt ugyanaz a forróság öntötte el, mint az előbb, mikor Jani úr azt mondta a pincérnek: „egy kávét a nagyságos úrnak...“ Még sohasem ivott pezsgőt, óvatosan kezdték kóstolgatni. Inkább a tudat íze okozott nekik gyönyört, hogy pezsgőt isznak. Közben titokban egymásra néztek és mosolyogtak. Foguk közt engedték ki a szénsavat, mert nem kavarták ki a pezsgőt. A zene dübörgött és kábított. Eszter, amint körülhordozta boldogságtól mámoros tekintetét a helyiségben, az oszlop mellett mindig ott látta Jani urat, aki különös és jelentős tekintettel nézett rá. Akárhányszor nézett oda, mindig találkozott a szeme a Jani úr furcsa tekintetével, amely mintha mondani akart volna neki valamit. István mindebből semmit sem vett észre. Agyarán a papírszipkában füstölgő szivarral, szemében a kávéház vakító fényével, fülében az esős, idegen dallamú muzsikával, fejében a pezsgő okozta szédüléssel, lelkében a szerelemmel, a vasárnappal és a szokatlan megtiszteltetéssel, valami valószínűtlen boldogság mámorát érezte maga körül. Nem tudta, hogy már el van veszve. 8 A LEGJOBB TÁPLÁLÉK, AZ ÉRETT NYUGATINDIAI BANÁN ISMÉT OldÓBB LETT! pontnál, amelyet a törvény az autótulajdonossal szemben elfoglal. (A tulajdonos vagyonjogi felelőssége azért érintetlenül fennmaradhatna.) Tehát statáriumot a gázolókra. Végre is emberek életéről van szó és azok védelmében nem szabad visszariadni a radikális eszközöktől sem. Különösen akkor nem, ha biztos, hogy csak ez a módszer, egyedül csak ez tudná óriás módon megjavítani az autóbalesetek statisztikáját. Igaz, igen sok balesetnek nem a soffőr ügyetlensége vagy gondatlansága, hanem a szerencsétlen véletlenek kombinációja az oka. A közbiztosság szempontjából azonban nagyon kívánatos, hogy éppen az ilyen szerencsétlenkezű embert egyszers mindenkorra leszállítsák az autóról és más életpályára tereljék. Ha pedig az ő ügyetlensége, szélessége vagy gyorshajtási mániája okozta a bajt, akkor pláne kívánatos, hogy rögtön és példaadó módon ártalmatlanná tegyék. DOBOS Risztics János újra leverte a tartamrepülés világrekordját 65 óra 31 percet töltött a levegőben . Ideje 7 órával jobb Del Prete kétheti rekordjánál 8100 kilométert repült DESSAU, júl. 7. Risztics és Zimmermann pilóták 65 óra 31 perces szakadatlan repülés után este kevéssel féltíz óra után leszálltak Dessauban. A repülőtéren óriási tömeg gyűlt össze és viharos ovázióban részesítette a repülőket. A gép, amely ugyanolyan típusú, mint a Bremen, 4000 kilogramm súlyú és ebből 3600 kilogramm a benzin és olajkészletre esik. A hatvanöt és félórás repüléssel a pilóták hét órával múlták fölül az olasz Ferrarin és Del Preto pilóták által felállított világrekordot. I—WHIH1—Il Risztics János, a dessaui Junkers-művek magyar pilótája társával együtt csütürtökön reggel négy órakor emelkedett a levegőbe, hogy megkísérelje mégegyszer azt, ami egyszer már sikerült, a repülés időtartam világrekordjának megdöntését. Kísérletét, amint a fenti távirat bizonyítja, nagyszerű siker koronázta. Az eredmény még azoknak a teljesítményeknek a viszonylatában is kimagasló, amelyekkel az eddigi világrekordokat elérték és a repülőtechnika óriási lerületéről ad számot. Mióta a világ közvéleménye élénkebb figyelemmel kíséri az aviatika teljesítményeit, Chamberlin és Acosta volt az első, aki az időtartamrepülés terén ötven órán felüli eredményt ért el. Ezután történt Chamberlin és Levine emlékezetes óceánrepülése, amely egyúttal a tartamrepülés rekordját is megjavította, majd Risztics következett, körülbelül két héttel ezelőtt Del Preto és Ferrari olasz repülők, akik a minap brazíliai útjukban a távolsági világrekordot megdöntötték, repültek ötvennnyolc óra és harminchat percet leszállás nélkül. Risztics János tehát új nagy dicsőséget szerzett a magyar névnek és ismételten bebizonyította, hogy a magyar tehetség, rátermettség és tettrekészség adott viszonyok és kedvező anyagi felételek között méltán felveheti a versenyt az aviatika terén is a nagy nemzetek fiainak tehetségével és bátorságával. Dessau örömmámor*6an BERLIN, júl. 7. Risztics és Zimmermann rekordrepüléséről a lapok a következőket jelentik: Amikor az olasz világrekordot egy órával túlhaladták, a repülés ideje 59 és fél óra volt. Viharzó ujjongás közben vonták fel a birodalmi lobogót, az anhalti lobogót és a Junkers házilobogót annak jeléül, hogy a világrekordot ismét németek tartják. Óriási transzparensekkel állandóan közölték a repülőkkel a rekord állását. Amikor az eddigi rekordot megdöntötték, óriási betűkkel ezt vetítették feléjük: „Weltrekord! Bravo!“ A repülőgép meglehetősen mélyen leszállt a térség fölé, hogy így fogadja a feléje zúgó ünneplést. A startházban folyton-folyvást szaporodtak a virágok és a babérkoszorúk, amelyeket a két repülőnek küldöttek. Az emberek szakadatlan sorokban hömpölyögtek ki a repülőtérre. Repülésük második éjszakáján Risztics és Zimmermann a dessaui repülőtér fölött keringtek, ahol messze világító transzparensekkel percről-percre tudatták velük repülésük idejét. Nappal ismét Dessautól Lipcséig és visszarepültek. 8100 kilométer* DESSAU, júl. 7. (Wolff.) Risztics és Zimmermann repülők, akik 65 órán és 31 percen át voltak a levegőben, e rekord tartama alatt 8100 kilométernyi utat tettek meg. Ha attól tart, hogy távirata címzett elutazása miatt esetleg nem kézbesíthető, feladásánál kösse ki a távirata utánküldését.