Budapesti Hírlap, 1928. augusztus (48. évfolyam, 173-197. szám)
1928-08-01 / 173. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elsőse mai árak: egy hónapra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschhen. Egyesszám ára 16 fillér, ünnepnapon 24 fillér, vasárnapon 30 fillér. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdető iroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Ara 16 frnisv Budapest, 1928. XLVIII. évfolyam, 173. szám. Szerda, augusztus 1. Budapesti Hírlap Szerkesztőcég: VIIl. kerület, József-körút 5. Nyugati ág és kiadóhivatal, VIII., József-körút 5. szám. Telefonszámok: J. 444-04, J. 444-05, J. 444-06, J. 444-07, J.444 — 08, J.444—09. Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55. Egy rózsaszál Nem arról a rózsaszálról akarunk ma írni, amelyik a János vitézben bűvölt el bennünket, még csak arról a sárga rózsáról sem, amelyik egy másik bűbájos mesében, Jókai Sárga rózsájában tragédiát kerít kedves illata köré s arról a harmadik Rózsáról sem szövünk meséket, aki ötven éven át középpontja volt a haldokló s már régen szerencsésen meg is halt alföldi betyárromantikának. A rózsa, amiről írunk, üzleti rózsa, kincse a magyar földnek s nem a harmatos Juliska hókebelén illatozik, hanem exportot, valutát javít. Senki ne hördüljön fel, hogy a finom és elragadó poézis hamvából szinte brutális átmenettel elérkeztünk ahhoz a rózsához, amely — amint az mai lapunkban külön cikkben olvasható — néhány százezer szegedi rózsafán nem azért díszült, hogy vasárnap reggel ott terjesszen lenge illatmámort a székesegyház boltívei alatt, hanem azért, hogy az ezernyi rózsáskosár drága tartalmával a szegedi hűtőházba, onnan a repülőgépbe s onnan pár óra múltán Berlin, München, Párizs báltermeibe, szerelmes menyasszonyainak kezébe, ragyogó étkezőtermek fehérbe öltözött asztalaira kerüljön. Megdörzsöljük a szemünket, ébren vagyunk-e, vagy álmodunk. Hát lehetséges ez, hogy Magyarországon ilyesmi történjék, hogy a rózsa miriádja ne menjen veszendőbe, hogy Szeged Shiráz legyen?... S eszünkbe, jut, ez a magyar fajta okos vezetés, bölcs irányítás mellett mi mindenre képes. Amikor a kecskeméti aszszonyság Stockholmban személyesen tájékozódik a gyümölcselhelyező lehetőségekről, akkor ne mondja senki, hogy a magyarban nincs elég élelmesség. Csak fel kell előtte gyújtani egy pillanatra a lámpát s az utat meg kell világítani, akkor megy előre a jó úton. Valamikor Kállay Béni a faekét úgy akarta kiszorítani Boszniából, hogy a bűnös bosnyákokat börtön helyett arra ítéltette az osztrák kádival, hogy egy esztendeig ■ vasekével szántsanak. Rövidesen egész Bosznia feleszméli, hogy a vaseke mélyebben szánt s a termés nagyobb lesz. Azóta senki sem szánt többé ott faekével. Az ósdinak, apai gazdasági eszközeitől megszabadulni nem tudónak csúfolt magyar földmíves nem szorul Kállay Béni receptjére, neki csak be kell bizonyítani, hogy haszna van valaminek, csak rendszert, kell vele tartatni s épp úgy felismeri a kereskedési lehetőségeket, mint a dán vagy a svájci földmíves. Rózsa azonban nemcsak Szegeden terem. Ma olvastunk egy összeállítást, mennyi új forróvizes gyógyforrás tör fel innen is, onnan is az Alföldön, amelyet paripának fogni be a közgazdaság szekerébe, termelőeszközzé, kinccsé átváltoztatni, van-e ennél ma okosabb feladat? Járkálván, kelvén csak nemrégiben Bécs városában, itt is, ott is utcasarkokon valami kis sárga gyümölcsöt láttunk, bulgáriai barack. S néhány kilométerrel odébb van, a mi áldott országunk, hol a világ legízesebb barackja terem, ahol a kecskeméti, a Gellérthegyi, a nagymarosi barack mellett, ami mind hajón mehet fel Bécsországba, nem volna szabad Bécsben egy szem idegen baracknak sem elfogynia. Megy is oda barack innen is, de nem elég s csengő aranyhegyeket lehetne felhalmozni csak abból a barackból, ami Magyarországon fotyadékba megy. Exportot akarsz javítani s nem kapós a magyar gabona? Hiszen itt van a magyar szilva, a szóló szőlő, a mosolygó alma, a csengő barack, amit csak patyolatfinomsággal be kellene kosarakba csomagolni, dalos leányok bevarrnák s úgy, ahogy Bécsben láttuk a hitvány kis bulgáriai barackot, lenge papíröltözékeken át kellene juttatni okosan, körültekintően a határon. Folytassuk tovább? Ma egy okos városatya itt Budapesten arról beszélt, hogy talán a városi nagy fürdők szenét, drága külföldi fekete gyémántját lehetne a budapesti hévforrások fehér gyémántjával pótolni, küldjenek ki tudósokat a dolog tanulmányozására. Az idea elröppent, lesz-e foganatja? Ha ilyen forrásai Berlinnek volnának, mi volna már akkor? S a sokat ócsárolt Talbot-műveknél reájöttek a hazai szén missziójára s hogy a költségvetést nem mázsás szónoklatokkal kell megjavítani, hanem minden hazai termelési módozatnak, elhanyagolt értéknek, kincseket érő hulladéknak gazdaságos kiaknázásával. A levegőből a világháborús szorultságban salétromot termelő német példáját kellene itthon is követnünk. Mennyi patak s folyó, ér és világfolyam hasítja a földünket s unikum a káposztáskert, ami van, jórészt bulgár kézben. Most eszmélnek városaink, hogy a hazai villamos energiákkal, vizek erejével, gépek dohogásával kiküszöbölhető a drága külföldi szén. S egy olyan országban, ahol acélgyárak redukálják a munkaidőt, idegen tollal írunk, ahol kender hullámzik mindenfelé, idegenből hozatunk kenderárút, banánt és narancsot eszünk s márciusban Magyarországon már csak kanadai almát lehet enni s trágyának használja félország tavasszal az almát, holott el lehetne rakni s akkor tavasszal nem Kanada, hanem Magyarország költségvetése javulna meg. A szegedi rózsáról a genezis őserejű hőskölteményét kellene megírni, a magyar föld népének nagyszerű vállalkozó szellemét kellene rímekbe szedni s a kalendátriumnak első lapjára azt kellene írni, rózsából is lehet aranyat csinálni s még fennebb azt kellene írni, ne várj jó népem mindent a kormánytól, segíts magadon, az Isten is megsegít. Az okosak pedig nézzenek körül az országban, nincs-e még valahol szegedi rózsa vagy más efféle, amiből ebben az élhetetlennek csúfolt, de tulajdonképpen csak okos irányításra váró országban irányát lehet kicsiholni. Van itt heverő, kiaknázatlan efféle kincs még éppen elég. A baj csak az, amit Falstaff mond, hogy az okosság az utcán kiabál és senki sem hallgat reá. Anglia tengeren, Franciaország szárazon szabadon fegyverkezhet A francia vezérkar biztosítékot kapott, hogy Anglia Franciaország oldalán fog Németország ellen harcolni PÁRIZS, júl. 31. A s latin Chamberliinnate a franciaangol flottaépítési kompromisszumról az alsóházban ttt kijelentéseiről ezt írja: Nem téves az a feltevés, hogy Franciaország és Anglia között megegyezés jött létre abban az irányban, hogy az angol admiralitás szabad kezet kap doktrínáinak alkalmazására, másrészt a francia hadseregnek jogában van fegyverkezését saját tetszése szerint szabályozni. Az a tény, hogy Franciaország és Anglia megegyeztek, épp az ősszel összeülő előkészítő leszerelő konferenciára való tekintettel kölcsönösen megkönnyíti a más hatalmaknak teendő javaslatokat, valamint Amerikának a flottakérdésben való kielégítését. Ebben az egyezményben mindenesetre csak azt a kívánságot szabad meglátni, hogy meg akarják könnyíteni a Népszövetség által megkezdett általános munkát (?), amelynek számára a Kellogg-féle háborúellenes egyezmény aláírása Párizsban kedvező atmoszférát teremtene. Az Evening Standard szerint az angol-francia kompromisszumú tengeri leszerelés kérdé . Kötél Ferenc megmenekül Itt a Babay József Dunántúlon, az én szívem térképe szerint azon a szélességi és hosszúsági fokon, ahol a legmelegebb érzések találkoznak, régi vásáros iparosok építettek egy városkát. Kőházakkal szegélyezték az utakat s a városka közepébe fenyő-, dip-, illar- és gesztenyefaerdőt ültettek. Később, Kupalcsek úr, a kertész, Domby bíró úr tanácsai szerint sétautakat huzatott az erdőcskén keresztül-kasul, az utak szélére padokat cövekeltetett, minden díszítés nélkül valót. Félév múlva sehol a világon nem lehetett látni díszesebb ülőalkalmatosságokat, mint az Erzsébet királynéparkban, mert a csendesszerelmű ifjúság ezer és ezer szívet faragott a padok támlájába. Némelyik szíven tőr szaladt át, ám ha párosával mélyültek a szívek a vastag tölgyfadeszkába, akkor apró lánc fűzte őket egybe. Egy-egy pár betű előhírnöke volt az anyakönyvi bejegyzésnek. De a G. H.—B. Á. és egy nagy kereszt már annyit jelentett a hátuk fölé vésett, tőrrel átdöfött szívvel, hogy Gundy Hilda és Borsos Ákos szerelme meghalt 1913 .július 13-án ... Viszont két lánccal egymás mellé vésett szív E és S betűkkel, nem kisebb fogadalmat, mint: Együtt a Sírig... A kisváros szerelmének egész története felkerült a padok gyalult hátára, pedig soha senkit nem lehetett rajtakapni, hogy faragcsált volna. Nyári estéken, mikor meghitt holdfény hullatta hajnalig tartó ezüst- fátyolzáporát a parkra, előkerültek a notórius bicskák. Nem azért, mert Somogy földjéből nőtt fel a kisváros és azért sem, mintha Somogyban bicska nélkül még békés holdfényben sem járhatnának, csupán, hogy egyegy szív, vagy egy lobogó fáklya bevésődjék valamelyik padba. Nem lehetett a kísértésnek ellentállni. A parkba lehallatszott Müntz kisasszony érzelmes hangversenye. Müntz kisasszony emeletes házban lakott és úgy érezte, hogy a nyitott ablakon át üzenetet küldhet az ó-zongorával Bregenz vidékére, hol szelleme és sírbavivő bánata a Bodoni tó egyik vorarlbergi hajójának egyenruhájában igazgatja a kormánylapátot... A park keleti otdaláról viszont harmóniumjáték hallatszott élbehajlás idején. A szőkehajú tanítókisaszszony játszott két hangon érzelmes dalokat, melyek rendszerint áhítatos egyházi énekekkel fejeződtek be. Esti imádságok voltak ezek. De nem maradt el Szilágyi borbély segédjének tremolás éneke sem, mely a szomszédos Kossuth-szobor lépcsőjéből indult el esti útra, és sokat beszélt Bercsényiről, Rákócziról, no meg Tyukody pajtásról, ki különb legény volt Kuczug Balázsnál. .. Igaz, Szilágyi borbélyék segédje sohasem árulta el késői áriáiban, hogy Tyukody pajtás várjon mért lehetett különb legény Kuczug Balázsnál ... A Veiszek kávéháza a park sarkán átvállott, onnét meg cigányzene rezgett az iharfa-lombokra. Ugye, nem csoda, ha holdfény és ennyi muzsika ölelésében megszülettek a titkos faragványok s a park padjaiba a Szív öröknaiv ábécéjét vesegették egyre-másra a szerelem normáliskolásai. Úgy hirlett, Kötél Ferenc, Kammerék kékfestősegédje a legszebb jeleket faragja ... Elnek a hírnek volt is némi alapja. Kötél Ferenc évek óta festegette, áztatta, mintázta a kékvászonra kerülő köröket, pipitéreket, szegélyeket, nem csoda hát, ha egy-egy paloda vésett szív köré olyan töviskoszorút, vagy rózsafüzért tudott faragni, melyet bármely tulipánosláda megirigyelhetett volna ... Domby bíró úr is jól tudta, hogy Kammerék kékfestősegédje még a fák kérgébe is belevési érzelmei ábrázolását, de nem szólt soha. Haragudott ugyan, ki is doboltatta, hogy akit egyszer „a zöld és fanövényzet megbecsmérlésén érnek“, az számoljon a törvény lesújtó erejével. De Kötél Ferencet sohasem lehetett tetten érni. És Kötél Ferencre talán sírja behantolásáig sem hozott volna bajt bicskavésős művészete, ha egy tavaszi napon rá nem nehezedik az Isten szempillájával simogatott kisvárosra egy olyan veszedelem, mely vörös talárt öltött magára . .. Szegény Kötél Ferencet ezekben a hónapokban olthatatlan szerelem gyötörte. S minthogy a kékrefestést ha nem is a vásznon, de a „testvérek“ bőrén amúgyis elvégezték a karabineres vörösfiúk, Kötél Ferencnek nem sok munkája akadt Kammeréknél. Bőven volt hát ideje élni a szerelemnek, amelynek minél jobban élünk, annál kevesebb marad az életünkből ... Kötél Ferenc egy esős délelőtt meglátott egy leányt. A leány idegen volt s alig pár napot töltött a városkában. Együtt lakott az orosz büntetőkülönítmény parancsnokával. Hosszú bőrkabátját derékszíj simította derekára, sapkát viselt és láncon vezette fehér agarát. Kötél Ferenc szerint olyan szép volt, hogy egyetlen csókjáért odaadta volnamindazt a kanavásznat, melyet hat év alatt festett össze Kammeréknál. A vászon azonban másé volt, viszont a csókot sohasem kapta meg, így hát nem csoda, ha sápadt sorvadás szállott az arcára és éjszakákon át bolyongott a parancsnok rekvirált lakása előtt. Az ablakok alatt, melyek a parkra néztek, mély megalázottságban álldogáltak régi gesztenyefák. Egyik éjszakán, bizonyosan péntek éjjel lehetett, Kötél Ferencnek zsebébe mélyült a keze. Előhúzta mindenttudó acélpengés kiskését és elhatározta, hogy örök jellel temeti el a szerelmet, mely amúgy is a reménytelenség jegyében fogant... Nem akart mást, csak régi, ismert, könnyen értelmezhető ábrát odavésni, mely a kor irányához híven valóban internationális értelmű ... Egy sávét, melyet átdöf a tőr... Hátha kitekint a bőrkabátos kisasszony, akinek Kötél Ferenc elképzelése szerint olyan volt a szája, mintha két piros, vékony újhold borult volna egymásra, — s ha kitekint, talán észreveszi a szívet. Dolgozott a kis kés, a szív és tőr határvonalából vigyázva fejtette ki a nedves kérget, gonddal faragta körül a fa könnyében megázott széleket és alávéste nevének kezdőbetűit: K ... F ... És ígygondolkodott: — Ó, szépséges és karcsú idegen, ki vékonyláncon vezeted nyurga agaradat, bizonyosan azért, hogy egy burzsuj meg ne simogathassa, mert íme, a te kezed által kormányozott kutyaelőkelőség ma már ugyancsak elvtárs és küzd az ebvilág felszabadításáért, ó, bőrkabátos kisasszony, ha megpillantaná a szabadszerelem irigyelt órái után lila udvarba mélyült szemed ez átszűrt szívet, — gondolj egy szegény és elhagyatott kékfestősegédre, ki Ugyan ezerörömest festené át ezt a vörös világot tiszta és tündöklő fehérre, de szívének parancsolni nem tud, mert szíve belezuhant abba a szakszervezetbe, melyben érzések a népbiztosok ... Mikor a harmadik gyászos mondatnál tar