Budapesti Hírlap, 1928. augusztus (48. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-02 / 174. szám

10 Budapesti Hírlap 1928 augusztus 2. (174. 8»J ' — (Üj kutatások a vitamin-tartalmú táp­szerek körül.) Párizsból táviratozzék: A Paris Midi jelentése szerint a párizsi or­vosakadémia tegnapi ülésén három fiatal tudós jelentést lett a vitamintartalmú flip- szerekre vonatkozó kutatásairól. E kutatá­sok szerint igen sok olyan anyagban, ame­lyet vitamintartalma miatt az angol kór .gyógyítására használlak, köztük főképpen a csukamájolajban előforduló vitaminok­nak kétharmadrésze teljesen hatástalan az angolkór ellen. — (A Júniusi Bajtársak ünnepük Peré- nyi Zsigmond bárót.) Az 1919 Júniusi Baj- társak Szövetsége évi szokásos emlékva- csoráját augusztus 4-én, szombaton 8 óra­kor tartja a Bristol-szálló különtermében. Az emlékbeszédet Perényi-serleggel kezé­ben Altenburger Gyula dr. mondja. A va­csora keretében adják át Percnyi Zsig- morid bárónak a szövetség arany jelvényét. A rendezés megkönnyítése végett kérik a meghívottakat, hogy a vacsorán való rész­vételüket a délelőtti órákban legkésőbb augusztus 3-ig jelentsék be a szövetségnél, (V., Mérleg-utca 2., telefon: Aut. 812—66 és 812—68). Megjelenés utcai öltözetben. Ugyancsak augusztus 4-én, szombaton reg­gel fél 10 órakor a *gyíijtőfogház kápolná­jában tartandó szentmisére és az emlék­vacsorára a bajtársakat és családtagjaikat tisztelettel meghívja a Júniusi Bajtársak Szövetségének igazgatósága. — (Nő a londoni munkanélküliek száma.) Londonból jelentik: A munkanél­küliek szánva július 27-én 1,272.900 volt, tehát 35.465-tel több, mint az előző héten és 225.998-cal több, mint az elmúlt év ha­sonló időszakában. — (Működik a Mayon tűzhányó.) New- yorkból jelentik: Manillai jelentések sze­rint, a Mayon vulkán tevékenysége egyre fokozódik. A vulkán kráteréből állandóan ömlik a forró láva, amely már eddig is óriási területeket arasztól!) el. A Fiilüp- szigetek gabona- és rizstermése nagyrészt teljesen elpusztult. Visegrádi Kirándulóhelyek ii ~ ~ Mátyás király vendéglő Visegrfid, (tulajdonos P&pp József). Kitűnő magyar konyha! Árnyékos, pormentes kert­helyiség! Elsőrangú italok! Olcnö penr.lft! 5 perc a hajóállomástól! Fröhlich József vendéglője és penziója Visegrrád, Mátyás-forrás mellett. A nagy hajóállomástól 17 perc! Napi teljes ellátás a legolcsóbb polgári Arak mellett. ETlsó- rangú magyar konyha! Teljéin pormentes, ózondús levegőjű hely árnyas, gyönyörű erdőben. Papp Ferenc DUNÁKÉRT vendéglője VisegrAd, a nagy hajóállomás mellett Gyö­nyörű kilátás n Dunára! Teljesen pormentes levegő! Dreher-sör állandó friss csapolása. Kitűnő fajborok! Elsőrendű magyar konyha! Étkezés minden Időben. KAréhAzi Italok. Szolid Arak. Naponta Lakatos Lajos és Lulu muzsikál. Papk-penasiő VlsegrAd. Teljesen pormentes helyen, a Puna partján, a hajóállomástól egy perc. Elsőrangú ellátás, naponta négyszeri étkezéssel, szobával 7 pengő. Tlsegrád legszebb, pormentes kirándulóhelye az eredeti Mátyás-forrás nagyvendéglö Elsőrangú magyar konyha. Kitűnő fajborok! Dreher-sör! Naponta cigányiene! Egyesü­letek és nagyobb kirándulótársaságok jutányo­Visegrádi strand für db VisejsrAd egyetlen szolid dunai fürdője! Gyönyörű fekvés. Kitűnő levegő. Csónakok ál­landóan olcsón bérelhetők. Pestkörnyék leic- olcsűbb strandfürdője. Tulajdonos Kiss László. Laczuska Titusz vendéglője N6gr44v«rőcéa a v&sntállomástól 2 pero. k környék legolcsóbb és legelismertebb magyar ' konyhája. Peetkörnyék lea**cbb. legolcsóbb é* legpormen­tesebb kirándulóhelye: a Zöld-féle nagyvendéglo és penzió DöraUs, a hajóállomással szemben, amely gyö­nyörű fekvésével, remek kilátásával, ózondús levegőjével, kitűnő magyar konyhájával, tisz­tán kezelt italaival, közkedveltségnek örvend. Penzió négyszeri hűséges étkezéssel egészsé- nes. tiszta szobával hat pensgő. Fedett teke­pálya és állandó kitűnő cigányzene. Szolid családi árak. Községi vendéglő Visegrád Tulajdonos: Kiss Balázs. A propellerálloraÁstól egy perc! Kitűnő magyar konyha. Elsőrangú - italok. Dreber-sör ál­landó fr^ss csapolása Társaskirándulásokat ju­tányosán vállalok. Pormentes keilhclyiséa. Kitűnő cigá dizene. — (Harry Liedtke húga megraőrgezte magát.) Berlinből táviratozzak: A Lokal­anzeiger königsbergi jelentése szerint Uarrg Liedtke, az ismert filmszínész húga tegnap délelőtt világítógázzal megmérgezte magát. Az élesztési kísérletek nem jártak eredménnyel s a fiatal leány rövidesen meghalt. A rendőrhatóságok véleménye szerint az öngyilkosság oka az volt, hogy Liedtke kisasszony főbérlőjc felmondotta a leánynak az albérleti szobát. A leánynak augusztus 1-én kellett volna kiköltöznie. — (Milyen legyen táplálkozásunk nyá­ron?) A táplálkozás és klíma között igen szoros összefüggés van. A tropikus vidéke­ken kevesebb, vagy semmi állati zsírt nem fogyasztanak, ezzel ellentétben az északi, hideg égöv alatt főképpen állati zsír teszi ki a táplálkozás legnagyobb részéi. A nyári meleg nálunk is befolyásolja az ét­rendet. A higiénikus életmódot folytatók kevesebb húst, több főzeléket, gyümölcsöt, sajtot, vajat, tejes ételeket fogyasztanak. A nyári étrendnek azonban olyannak kell lennie, hogy az üdülésre, pihenésre szo­ruló szervezet a csökkent hústáplálkozás mellett is megkapja azt a tápértéktöbble­tet, amelyre az elfáradt, többé-kevésbé le­romlott szervezetnek szüksége van. Ezt a célt leginkább azzál érjük el, ha a reggeli és Uzsonnatejhez 2—3 kávéskanálnyi Ovo- maltinet teszünk. Ez a kellemes ízű, köny- nyen emészthető, természetes erősítő táp­szer a legalkalmasabb arra, bogy a szer­vezetet erősítse, tartalékenergia gyűjtésére alkalmassá tegye. Az Ovomaltinet nem szabad főzni, hanem egyszerűen a betálalt meleg tejbe behinteni és mindenkinek saját ízlése szerint fél—1 kockacukorral meg­édesíteni. — (Súlyos autóösszeütközés az Okto­gon-téren.) Szerdán este hét órakor az Ok­togon-téren két taxiautó összeütközött egy­mással. Braks Ferenc 33 éves boltiszolga, aki az Ó-utca 41. számú házban lakik, a két autó közé került és súlyos zúzódásokat szen­vedett. A mentők a boltiszolgát súlyos álla­potban szállították be a Kun-utcai kórházba. Az egeik autóban, amely Bp. 16—752. rend­számjelzésű, Bródy Jénő 40 éves kereskedő utazott, a másik autóban Schulz Gusztáv, 47 éves írótollgyáros ült. Bródy is, Schulz is megsérültek. Schulz Gusztávot a mentők be- üötözése után a lakására szállították. Bródy Jenőt a mentők a Park-szanatóriumba vit­ték, A rendőrség megindította a nyomozást, hogy a szerencsétlenségért kit terhel felelős­ség. . j — (Az angol diákok nagy hadgyakor­j lata.) Londonból jelentik: Ma kezdődik az angol középiskolai diákok szokásos nyári nagy hadgyakorlata, amelyet a tanulóifjúság katonai kiképzése végett az iskolai tisztképző tanfolyamok évenként rendezni szoktak. A gya­korlatok színhelye Tideworth katonai tábor lesz. A diákok körülbelül két hétig" katonatisz­tek és altisztek közvetlen parancsnoksága alatt állnak. A hadgyakorlatokat a sand- hursti katonai akadémia helyettes parancsnoka, Howard ezredes fogja vezetni az akadémiai tisztek segítségével, míg az akadémia növen­dékeinek egyik csoportja mintazászlóaljként fog a gyakorlatokon segédkezni. A diákok megismerkednek az összes fegyvernemekkel és az újabb fegyvertipusokkal, beleértve a legújabb rendszerű gépfegyvereket, tábori ágyúkat és mozsarakat is. Végül egy repülőraj bombatámadásokat fog bemutatni. Csütörtökön a rádióban Krotschak Richard és Schulhof Ottó bécsi művészek hangversenye — (Egy gramm rádium — 80 kilogram­mos csomagolásban.) Belgrádból jelentik: Kalanovics dr., a népegészségügyi minisz­térium egyik nagyrangú hivatalnoka, teg­nap este Joachimstalból egy gramm rá­diummal ideérkezett. A rádiumot, amely 3 millió dinárba került, 80 kilogramm súlyú csomagolásban hozták Csehország­ból; az állami kórházakban fogják felhasz­nálni. — (Gsabacsüd újjáépítése.) Szarvasról jelentik: A minisztertanács legutóbb meg­szavazta a Csabacsüd nagyközség újjáépí­tésére szükséges költségeket. Kétszázhét egyforma házat építenek most a nagyköz­ségben, amelyet tulajdonosaik ősszel vesz­nek át. A házak árát huszonöt év alatt törlesztik a tulajdonosok évi négy száza­lékos kamat fizetése mellett. — (Sikkasztás miatt letartóztatták egy belga nagybank igazgatóját.) Brüsszelből jelentik: A rendőrség tegnap őrizetbe vette a Comptoir Général des Fonds Publiques egyik igazgatóját, Borsut-1, aki ellen az a vád menüit fel, hogy különböző bűnös manipulációkkal súlyosan megkárosította a bankot. Egyes verziók szerint Borsut több mint húszmillió frankot sikkasztott. — (Londonban öngyilkos lett egy buda­pesti úriasszony.) Londonból jelentik: A londoni Green Park Hotelben az elmúlt éjszaka agyonlőtte magát egy Kellman Márta nevű budapesti úriasszony. Az ön­gyilkos hölgy leánya, aki ugyanebben a szállóban lakik, nem volt jelen a tragikus eseménynél. Az öngyilkosság oka isme­retlen. — (A magyar szafoadevezősök mentő­háza.) A Magyar Szabadevezősök Egyesü­lete részéről vitéz Csécsi-Sagy Imre altá­bornagy Újpest város magisztrátusának és az elnöki tanács tagjainak jelenlétében telte le meleg szavak kíséretében a Ma­gyar Szabadevezősök Egyesülete dunai mentőházának alapkövét. Beszédében utalt a mentőszolgálat nagy jelentőségére a vizi- turistáskodás szempontjából. Miután vitéz Csécsi-Nagy Imre megköszönte Újpest vá­rosának) hogy a dunai mentőház területét áldozatkészségével a nemes cél érdekében átengedte, a vaskazettába zárt emlék-alap­követ ünnepélyesen befalazták. lless Pál dr. polgármesterhelyettes ígéretet tett, hogy Újpest város a Magyar Szabadevező­sök Egyesületét nemes munkájában min­dig támogatni fogja. — (Herriot a kölni sajtókiállításon.) Pá­rizsból jelentik: Herriot közoktatásügyi mi­niszter ma délelőtt kabinetfőnöke, Bollaert kíséretében elutazott Párizsból, hogy Köln­ben megtekintse a nemzetközi sajtókiáUi- tást. A pályaudvaron Hoesch német nagy­követ üdvözölte indulása előtt. — (Szent Ignác-napja a jezsuitáknál.) A Jézustársaság budapesti templomában hagyo­mányos fénnyel ünnepelték meg kedden a rend nagy alapítójának, loyolai Szent Ignác- nak ünnepét. Délelőtt 9 órakor P. Polgár Endre jézustársasági atya, a rend ujmisése. mutatta be első szentmiseáldozatát, rendtár­sainak segédletével. Mise alatt P. Bangha Béla S. J., budapesti házfönök mondotta az ünnepi szentbeszédet, mise után pedig az újmisés celebráns első áldásban részesítette a lomploiiiba/n megjelent nagyszámú hivókö- zönséget. A rend ünnepe este 7 órakor ünnepi litániával ért véget, amelyet Orsenigo Cesare c. érsek, apostoli nuncius végzett nagy segéd­lettel. 00BÓ ALBERT kolozsvári ékszerész IV., Muzeum-körút 43, összes áruit, üzlet­áthelyezés miatt mélyen leszállított árban árusítja. — (Házasság.) Koday Gini és Laurisin La­jos, a m. kir. Operaház magánénekesé házas­ságot kötöttek. Borsai Szüllő Árpád eljegyezte kenesei Ke- nessey Pongrác nevelt leányát, Margilot. — (Nemzetközi konferencia a többnejű- ség ellen.) A minap Párizsban a házasság védelmére alakult szövetség kiváló politi­kusok, lelkészek, írók és orvosok részvéte­lével gyűlést tartott, amelyen hosszas vita után úgy határoztak, hogy a többnejűség leküzdésére nemzetközi konferenciát hív­nak egybe. Az egyesület ezt a nemzetközi konferenciát a francia kormány égisze alatt akarja megtartani és azt kéri, hogy a kor­mány hívja meg az egyes államok ^legá­tusait. A mozgalomnak biztos eredménye az lesz, hogy a konferenciát a jövő évben megtartják. Ezt az eredményt az egyesülés élén álló politikusok biztosítják, akiknek sorában Herriot és Doumergue áll Támo­gatja a mozgalmat a francia klérus is, amelynek vezetője, Dubois, Párizs herceg­érseke, aki ugyancsak tagja az egyesülés­nek. Egészen más kérdés az, hogy a nem­zetközi konferencia összehívásán kívül produkálhal-e a mozgalom különösebb eredményeket, mert azok az államok, ahol a többnejűség dívik, máris ráléptek arra az útra, amely az egynejüség felé vezet. Mint ismeretes, Törökországban már be­fejeződött a harc a többnejűség ellen, Ma­rokkóban már hónapok óta erős a mozga­lom az egyinejűség elérésére és Afganisz­tánban az Európát minapában beutazott Amanullah király kijelentette, hogy a többe nejűséget törvényes úton kívánja megszün­tetni. Azok a népek pedig, amelyeknek vezetői ebben az irányban nem mutatnak érdeklődést, pontosabban Afrika fekete né­pei, ugyancsak keveset törődnek majd a párizsi nemzetközi konferencia határozatai­val. Azok bizony azontúl is bőkezűen osz­togatják a tökötöket a fekete hajadonok- nak, ha ugyan van főkötöjük. Cián-nai irt poloskát Klr&Iy-u. 16 Matteine I— 861-83 CUBA MAGYARJAI lapot indítottak Cuba híres és exotikus szigetére vándorolt magyarságnak alig öt-hat éves múltja van, Fiatal emigráció, mely most ver gyökereket és alig sarjadt ki a gazdag tengertől ostromolt szigeten első fája — már is siet lapot alapí­tani, hogy megvédje nyelvét, egységessé tégy« esoportnyi életét és kiadja a Cubai Magyar Hirlap-cA. Június 30-án jelent meg a lap első száma, amerikai méretekben, izzó hazaszeretet­től írottan minden sora. Habanában, a sziget fővárosában adják ki az amerikai partokhoz közel élő magyar­ság első napilapját. Mintegy félmillió lelket számol ez az exotikus, óriásforgalmú város, melynek utcáit épp úgy járják írek, skandi­návok, görögök, franciák, mint magyarok. Minthogy a várost körülvevő óriás földek földművelésre és állattenyésztésre igen alkal­masak, az ide vándorolt magyarság ma már elhelyezkedett, bár eleinte semmivel sem vívott kevesebb harcot egyéni pozíciójáért', mint, mondjuk, a Brazíliába vándorolt ma­gyarság. ./ A habanai hatóságok, készségesen támogat­ták az első magyar cubai lap megindítását. Nem csodálni való, hisz itt is szinte törvény­szerűen igazolódott: a magyar nemzet fiai sok idegen ország szabadságharcának áldoz­ták életüket. Türr István tábornok emlékét Olaszország ápolja, ezernyi magyar beván­dorolt fogott fegyvert Amerika felszabadu­lásáért. Ki gondolná, hogy Cuba szabadság- küzdelmének egyik legendás alakja magyar katonatiszt volt, Prágay, kit a szabadságért küzdő csapatok vezérré választottak s kit 1851-ben Narciso Loyrez tábornokkal együtt le is fejeztettek a spanyolok Habana fő-- terén. A szigetet 1910-ben úgyszólván tönkre­tette az orkán. De azóta , valósággal újjá­épült. Soknyelvű sajtója, élénk ipara és ke­reskedelme virágzó állammá varázsolták. A Cubai Magyar Hírlapot Halmos György és Szöllősi István indították meg. Első ve­zető cikkét Himler Márton írta, kinek heti­lapja nagy tekintélyre tett szert az egész amerikai magyarság körében, s ki megala­pította a magyarokat istápoló Himlerville• telepet is.­Számos rovat számol be eleven tollal a gazdag és népes sziget mindennapi életéről, Megkapó, erőteljes zsurnalisztikával írott cikkei, magyarországi s az amerikai magyar­ságról írott tudósításai mellett kultúr- és iro­dalmi rovatában mindjárt az első számban közli Ady Endrének Vér és arany című ver­sét — spanyol fordításban. Megértéssel és szeretettel köszöntjük a távolban élő sziget nemzeti érzésű magyar­ságának új napilapját, mely, remélhetőleg, mindvégig puritán lélekkel fogja szolgálni a godolatot — hogy a magyar szónak az egész világon megdönthetetlen pillérei legyenek. — (Üj építkezések.) A magánépítési bizott­ság Czéh István műszaki főtanácsos elnöklésével a következő építési engedélyeket adta ki: Maj- láth József grófnak a Keleti Károly-utcában három 4 emeletes ház építésére, Adler Fábiánnak az Egressi-úton földszintes ház építésére, Schind­ler Tibornak az Orbánhegyi-úton családi ház építésére, Komáromi Bélánénak a Szépvölgyi- utca 49. szám alatt családi ház építésére, a Phönix- és Turul Biztosító Társaságnak a Tátra- utcában hatemeletes bérházcsoport építkezésére, özv. Hajnal Károlynénak a Galagonya-utca 2. sz. alatt földszintes ház építésére, Weszely Ödönnek a Csurgói-úton földszintes ház építésére, Barla Gézának a Fehérvári-útón fölszintes ház építé­sére, Dévay Vilmosnak a Kápy-utcában családi ház építésére, Bállá Lászlónénak a Testvérhe­gyen földszintes ház építésére, Varga Jánosnak a Zugló-utcában családi ház építésére, Viliói Já­nosnak a Csurgói-úton családi ház építésére, Dióssy Lászlónénak a Nyitra-utcában családi ház építésére, Pataky Mártonnak az Apaffy-utcábau családi ház építésére, a Horizont Építkezési Rt.- nak a Gróf Zichy Géza-utcában kétemeletes bér­villa építésére, Győré Sándornak az Alkér-utcá- ban földszintes ház építésére, Stadtmüller Györgynek a Hévizi-út 10. szám platt családi ház építésére, Hajdúk Félixnek a Tétényi-úton föld­szintes ház építésére, Schultz Jánosnak a Reiter Ferenc-utcában családi ház építésére, Kovácsié» Tamásnak a Péterhegyen földszintes ház építé­sére, a Hungária Fürdő Rt.-nak a Dohány-utca 44. szám alatt hatemeletes bérház építésére, Tég­lás Júliának a Sirály-utcában családi ház épí­tésére, Rákos Józsefnek az Abonyi-utcában négy- emeletes ház építésére. Kiadott ezenkívül a bi­zottság engedélyt az Első Magyar Biztosító Tár­saságnak arra, hogy a Vígadó-tér 1. szám alatti nemrég leégett házára emeletet éjűtsea.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék