Budapesti Hírlap, 1928. december (48. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-01 / 273. szám

e­­­k A bécsi akt­kiállítás írta Ybl Ervin A Képzőművészeti Társulatnak a városli­geti Műcsarnokban néhány évvel ezelőtt rende­­zett aktikiállítása sikeréről, úgy látszik, a közeli külföld is értesült. Nyilvánvalóan ennek ha­tása alatt jött létre az idei ősszel a bécsi Se­­cessióban a nemzetközi aktkiállítás. Méltó foly­tatása ez az osztrák egyesület nagyjelentőségű retrospektív kiállításainak, amelyekkel néi­­den év őszén szokott kedveskedni a bécsi mű­­­értő közönségnek, így bemutatta a bécsi ma­gántulajdonban lévő régi, olasz műkincseket, majd utóbb a múlt századi francia és német mesterek válogatott munkáiból rendezett egy­­egy tárlatot, tavaly ősszel pedig az angol fes­tészet fejlődését szemléltette rendkívül hatásos kiállításban. . .. A mostani aktkiállításnál nem a történeti fejlődés szempontja volt az irányadó, ezúttal azt akarták demonstrálni, hogy a különböző nemzetek legkiválóbb modern festői miként értelmezik festőileg a meztelen emberi testet, minden idők legnagyszerűbb művészi témáját. A Secessio szűk helyiségei különben sem let­tek volna elegendőek nagyobb arányú, retros­pektív anyag kiállítására. Meg kellett eléged­niük azzal, hogy csak a jelen mestereit vonul­tassák föl. Viszont a helyiség korlátoltsága arra késztette a rendezőséget, hogy mennél jobban megválogassa az anyagot és hogy csak igazán számottevő, vagy legalább is jellemző munkákat szerepeltessen, így is néhány jelen­téktelen festmény csúszott be az egyébként nagyon érdekes együttesbe. Az osztrákokon kívül magyar, német, francia, olasz, svájci, svéd, belga, cseh és orosz művészek munkái láthatók a kiállításon, túlnyomórészben élőké, de azoknak a nevesebb elhunytaknak műveit is bemutatták, kiknek stílusa még a mai irá­nyokhoz számítható. Az egész kiállításon végigvonul a festői na­turalizmustól való eltávolodás vágya. Szinte mindegyik kép kompozíció, jelentsen az többé vagy kevésbbé szabadabb eltávolodást a ter­mészettől, vagy a valóságnak a látszatnál is pontosabb megfogalmazását. Hiszen az akt­­festés vagy mintázás még a naturalizmus vi­rágzása idején is legtöbbször megtartott vala­mit a komponálásból. Ezen a téren, ha a mű­vész túlságosan ragaszkodik a természethez, igen könnyen az ízléstelenségbe téved. Itt a fölfogásnak mindig emelkedettnek kell lenni, még ha a részletekben, az idomok formálásá­ban, a hús és a bőr megfestésében a művész a legnagyobb realizmusra törekszik is. Érez­­nünk kell a beállításban, az alkotás szellemé­ben, hogy a ruhátlan test — még ha az való­­szerű, természetes témával kapcsolatos is — mint artisztikus probléma érdekelte a művészt. "Az aktnál alig van értékesebb témája a művé­szetnek, nemcsak a legtökéletesebb fizikai szép­ségeket fejezhetjük ki bennük, hanem a legna­­gyobbszerű indulatokat, a legfenségesebb és legmélyebb érzelmeket is. Az érzések akkor szólnak hozzánk legvilágosabban és legtelje­sebben, ha láthatjuk, hogy mint hullámzanak végig az egész testen, ha az izmok, az inak összerándulásában, feszültségében is visszatük­röződik a lélek állapota, vágya, öröme, bánata, heroizmusa. Csak az emberi test által lesz a benső külsőleg is érthetővé, széppé. A lélek és a test egymást átható együttesének kifejezésé­ben emelkedh­etik legmagasabbra a művész, ebben válhatik legtöbbetmondóvá és legszebbé az ábrázolás. A mai művészet ismét hajlamos arra, hogy az emberi test idomait, vonalait a valóság­tól elvonatkoztatott művészi harmóniák, vagy mélyebb lelki emócióik kifejezőjévé avassa. A naturalizmus hétköznapiságával szemben most ünnepiesebb hangulat veszi körül az aktot. A legegyszerűbb állapot vagy cselek­vés ábrázolásában is önálló szépségre való törekvés nyilvánul és ez motiválja a legva­dabb természetátírásokat is. A legkülön­bözőbb módon akarnak az emberi testről új képet adni, de szinte mindegyik kerüli a valóság prózáját. A naturalisztikus szellemű festmények már elavultaknak tűnnek föl e társaságban. Izgatóan érdekes a Secessió termeiben a különböző nemzetek mestereinek eltérő irá­nyait, kvalitásait egymáshoz mérni. * Mi ma­gyarok büszkék lehetünk, mert festőink ki­tűnően szerepelnek a kiállításon. A rende­zőség meg is becsülte a magyar alkotásokat, mert mindegyiknek méltó helyet biztosított. Festőink mellett szobrászaink is szóhoz ju­tottak a tárlaton. Az előbbiek kétségkívül érdekesebbek, de kvalitás tekintetében szob­rászaink is elsőrangút nyújtanak. Számunkra csupa ismerős festmény és szobor, de az osz­trákoknak mind igazi meglepetés. Néhai Fe­­renczy Károly, Csók István, Vaszary János, Hatvany Ferenc báró, Márffy Ödön, Maty­­tyasovszky-Zsolnay László, a fiatalabbak kö­zül pedig Szőnyi István, néhai Korb Erzsé­bet, Patkó Károly és Vöglein István hatal­mas vásznaival, vagy egy-két kisebb tanul­mányával találkozhatunk. Szinte mindegyik elsőrangú, múzeális becsű munka. Kitűnően bizonyítják művészeink kultúráját és ízlését is, mely az aktfestés terén, mint e kiállítá­son is láthatjuk, a német mesterek legjobb­jait is nem egyszer cserbenhagyja. E mel­lett a fiatalok, elsősorban Szőnyi, Korb Er­­zsébet és Patkó Károly hatalmas kompozí­ciói arról is tanúskodnak, hogy a kiváló ma­gyar naturalista iskolák után a fiataloknak egy újabb iskolája létezik, amelyet robusz­tus erejénél, a színek intenzitásának és a formák plasztikájának egyensúlyánál fogva külön, egyéni hely illeti meg az újabb nem­zetközi irányok zavaros tömegeiben. Szob­rászaink nyelve nemzetközibb, de Pásztor János és kisfalusi Stróbl Zsigmond kis már­ványaktjai szintén díszére válnak a magyar művészek szereplésének. A katalógusban még Szentgyörgyi István és Medgyessy Ferenc munkái is szerepelnek, de ezeket nem talál­tuk meg a kiállított darabok között. Igen jelentékeny az olasz Oppi Ubaldonak öt festményből álló sorozata. A népszerű olasz mester egyik képét reprodukálták a kiállítás plakátján is. Oppi az éles formahangsúlyo­zásból­­mindinkább áttér most a festőibb in­terpretálásra a­nélkül azonban, hogy a plasz­tika éreztetéséről lemondana. Míg azelőtt a quatrocento mesterei, vagy még inkább a XVI. századi olasz manieristák stílusára em­lékeztetett modora, most munkái a Cinquecento velencei festő­ héroszainak alkotásait juttat­ják eszünkbe. A szín ezúttal is másodrendű nála, a barna galléria tónus árnyalataival dolgozik, ezzel érzékelteti a test plasztikáját adó sötétebb és világosabb felületeket. Re­méljük, hogy Oppi művészetét a közeljövőben, Budapesten rendezendő kiállításon is élvezni fogjuk. A néhai nagyhírű svéd Anders Zorn mű­vészetét csak egy álló akt képviseli elég jó. Művészete, technikai tökéletessége mellett is, kissé prózaian hat a nagy természet­átírások közt. Érdekesebb ennél honfitársá­nak, David Wallinnak piktúrája, amelyet a svédeknek reprezentatív kiállításán Budapes­ Budapest, 1928 XLVIII. évfolyam, 273. szám Ára 16 fillér. Szombat, december 1.f Megjelenik hétfő kivételével mindennap EMfieettes áraki­gl, hónapra 4 pangó, nagyedérra 10 pangó 80 HUG,. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschen. Egyes szám ára 16 fillér, ünnepnapon 24 fillér, vasárnapon 30 fillér. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. S­erkentőn­yi Vill. kerület, József-köret I. szám. igazgatóság és kiadóhivatalt VIL, József-körút 5. szám Telefonszámok: J. 444 -04, J. 444-05, J. 444-06, J. 444-07, J.444 -08, J. 444—09. Levélcím: Budapest 4, Postafiók­­. Fajvédelem és népművelés A fajvédelem jelszava körül már évek óta folyik a harc, hol ellanyhuló, hol is­mét erősebben fellobbanó tűzzel. Ebben a küzdelemben sok ellentétes argumen­tum fegyverét mérték már össze, de a leg­ellentétesebb nézetek is megegyeznek ab­ban, hogy a legjobb fajvédelem a ma­gyar nép egészségügyi, gazdasági, szo­ciális és kulturális színvonalának az emelése. Ezzel a közfelfogással szállott szembe egyik egyetemi tanárunk néhány nappal ezelőtt tartott debreceni előadá­sában. Ellentétben, azzal a reformterve­zettel, amely az elemi iskolai oktatást nyolc évre akarja felemelni, azt java­solja, hogy az eddigi tanulmányi időt három évre kell leszállítani. Azzal érvel, hogy a falusi gyermeknek tízéves korá­ban már dolgoznia kell. * De vájjon a magyar népnek csak az a hivatása, hogy zsenge gyermekkorától késő öregségéig szünet nélkül robotoljon? Gyermekségét sohase derítse fel az az öröm, amely az új ismeretekből buzog elő és sohase mosolyogjon rá a jó köny­vekből a szebb és tökéletesebb élet képe? Sivár és szomorú volna­­ a magyar nép élete, ha ilyen szellemi szegénységben kellene tengődnie, pedig ha gyermekko­rában erre a szomorú életútra lép, nem is fog sohasem letérni róla, amíg a bozó­tos, elhanyagolt falusi temetőbe a végső pihenés meg nem érkezik. Tudatlanságá­ban sohasem fogja azt a vágyat érezni, hogy egyhangú, örömtelen életét válto­zatosabbá, házatájékát otthonosabbá, de­rűsebbé, faluját virágzóbbá és szebbé tegye. Háromévi iskolázás után a kuruzs­­lók, javasasszonyok, demagógok és a­­ korcsmázó pajtások lesznek a további is­kolamesterei. Nemes és tiszteletreméltó az a küzdel­mes munka, amellyel a magyar nép ke­nyerét a földből előteremti, de mennyi­vel eredményesebb ez a verítékes küzde­lem, ha a testi munkának a tudás is se­gítségére jön. Három évi népoktatás pe­dig nem tudja a tudásnak a kapuját megnyitni, ennyi idő talán elégséges a betűvetés nemi elsajátítására, de nagyon is kevés ahhoz, hogy a falusi tanulók jól megtanuljanak olvasni s meg is szeressék a könyvet. Ilyen rendszer mellett érin­tetlenül fognak állani a népkönyvtárak s a földművelők számára még olyan nép­szerűen megírt gazdasági könyveket is ellepi a por a polcokon, senki sem fog hoz­zájuk nyúlni. Az az idő, amelyet a tanu­lás idejéből hozzáadnak a dolog idejéhez, a munka minőségében nem többletet, ha­nem hiányt fog jelenteni s a végső gazda­sági mérleg nagy deficittel fog végződni. Népünk még rászorul arra, hogy szel­lemi színvonalát emeljük. A népoktatás idejét nem kell megrövidíteni, hanem meghosszabbítani, nemcsak azért, hogy a nép fiaiból jó földműveseket neveljünk, hanem azért is, hogy jó állampolgárokká váljanak. Széchenyi annak idején a Hitel­ben­ a nemesség megnemesítését sürgette. A 48-iki törvények a népet jogokban a nemesség mellé emelték s az újkori de­mokrácia még jobban hangsúlyozza a nép politikai jelentőségét. Tehát a népet is meg kell nemesíteni, hogy csakugyan méltó leszen arra a szerepre, amelyet neki az elmélet előlegezett. Furcsa volna, ha, amikor a népet jogokban folytonosan tovább nemesítjük, ugyanakkor szellemi jobbágyságba taszítanék vissza. Csak a hazafiságban megerősödött, földszeretet­­ben, vallásosságban és erkölcsi érzületé­ben konzervatív, de a munkájában, mű­velődésben haladásra hajlamos nép lehet az állam épületének szilárd alapja. A nyolcosztályú népiskolára vár az a feladat, hogy a falut minden irányban kiművelje. A nép eleinte nehezen fog vele megbarátkozni, mint minden újítás­sal, de, ha majd látja fiainak előmenete­lét, nem fogja hánytorgatni a munkaidő­ből elvett éveket. Kezdetben a leventein­tézménynek is nagy ellenzéke volt s ma azok is, akik egykor a legjobban hangos­kodtak ellene, büszkék arra, hogy levente­fiaik vannak. Ehhez a népoktatási re­formhoz fűzött reményeket csak akkor követheti csalódás, ha holmi kvalifikációs jogok az új iskolát elvonják eredeti hi­vatásától. Nem szabad megismétlődnie a szakiskolák alapításakor elkövetett hibá­nak. Ha ezeknek perii adták volna meg a tisztviselői pályákra kvalifikálás jogát, akkor talán kevesebb volna a szakisko­lánk, de végzett növendékeik nem a hiva­talokat ostromolnák meg, hanem mind­nyájan a kereskedelmi és ipari pályákon, helyezkednének el. Az új népiskola adjon tudást, műveltséget és különösen neve­lést, de ne képesítsen semmiféle állás­ra sem. Ne csábítsa a városba, hogy ott el­­proletárosítsa, a földművesek gyermekeit, hanem neveljen olyan nemzedéket, amely a falun és a faluért akar tanulni, dol­gozni és élni. • ­• A közigazgatás újjászervezése írta Kábel László Scitovszky belügyminiszter reform­javasla­tának legfontosabb része az, amely a törvény­hatósági bizottság hatáskörét szabja meg. Az ellentétes felfogások e kérdés körül készülnek megütközni egymással. A törvényhatósági bi­zottság határozó joga ugyanis jóval szűkebb­­körű lesz, mint eddig volt. Csak a legfonto­sabb ügyeik kerülnek eléje, a kisebb jelentősé­­gűekben a kisgyűlés dönt. Sokan látják ebben az önkormányzat sérel­mét, pedig csak helyes munkamegosztásról van szó. A törvényb­u­tóság közgyűlése nem lehet apró-cseprő ügyek elintézési fóruma, már csak népes volta miatt sem. De az igazgatás gyor­sabb ütemének is akadálya a törvényhatósági bizottság, amelyet évenként legföljebb négyszer hívnak össze. Hónapokig kell tehát az ügye­ket hevertetni, míg a közgyűlés elé kerül­hetnek. A törvényhatósági közgyűlés hatáskörében marad továbbra is a politikai, a levelezési, a felírási jog, a közigazgatási bírósági panasz­jog, a fegyelmi jogkör, a szabályrendelet al­kotásának joga, a területi változások, a fő­­ispáni beiktatás, az alispán felfüggesztése, a szervezeti ügyek, a tisztviselők és különféle bizottságokba a házok megválasztása, a költ­ségvetés, számadás. Ide tartoznak az adásvé­teli és egyéb anyagi természetű ügyek, har­mincezer pengő értékhatáron felül. A többi, tehát a fellebbezett ügyek is, mind a kisgyűlés elé kerülnek. A minisztert tehermentesítő szándék vezeti, mikor megapasztja a törvényhatósági bizott­ság munkakörét Ez pedig mindenképp meg­okolt; a bizottság már csak azért sem telje­sítheti feladatát, mert 400—600 ügy is sze­repel nem ritkán tárgysorán. Ekkora mun­kahalmazban pedig szó sem lehet alaposság­ról. Legalább egy hétig kellene a bizottság tagjait együtt tartani, hogy az ügyeket ér­demlegesen megtárgyalhassák. Erre pedig a bizottság tagjai nem kaphatók. Olaszországban a megyei bizottság évenként augusztusban kezdi meg rendes ülésszakát, melynek tartama az 1889. évi Legge comma­­nale e provinciale szerint egy hónap. Ott te­hát valóban beható munkát végez a bizottság. Nálunk azonban ilyen feltételek közt alig akadna bizottsági tag. Hogy az ügyek elintézése mégse nyúljon a végtelenségbe, azért látszik célszerűnek, hogy a kisebb jelentőségű ügyek a kisgyűlés elé tartozzanak. A kisgyűlés veszi tehát át a közgyűlés hatáskörének egy részét. A kisgyűlés a vármegyékben 12—24 tagból fog állani. Semmi esetre sem lehet a tagok száma nagyobb a törvényhatósági bizottság taglétszámának tíz százalékánál. E tagok öt­hatod részét a törvényhatósági bizottság vá­lasztja a maga testületéből, egyhatodát pedig a főispán nevezei ki ugyancsak a törvényha­tóság tagjaiból. Szolgálatban lévő köztisztvi­selő megválasztható a kisgyűlés tagjává, de a főispán kinevezettjei közt nem foglalhat helyet. Akik a javaslatban minden áron hibát ke-

Next