Budapesti Hírlap, 1929. január (49. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

k dr. Wander féle SVOMál.l­iNE erőt ad, fo­kozza a szervezet ellenállóképességét az élet megpróbáltatásaival szemben, megedzi a szer­vezetet a mindennapi élet izgalmainak köny­­nyebb elviselésére és tartalék energiát, tarta­lék tápanyagot halmoz fel a szervezetben. Aki a létért való nehéz küzdelemben helyt akar állni, a mindennapi reggeli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál OVOMALTINE-t tegyen Ara a doboz nagysága szerint 5, 2-80 és 1­50 pengő. Mintát és ismertetést ingyen küld a kh­. Wil, der gyógyszer- és tápszergyár rt., Budapest, 100. postafiók. X., Keresztúri­ út 30. Budapesti Hírlap 1929 január 1. 11. sz.) A lillafüredi vadászat Sztranyavszky Sándor államtitkár — Lillafüred jövőjét öt A karácsony és újév közti csöndesebb na­pokban kétnapos vadászatot rendeztek Lilla­füreden, a Bükk-hegység erdős oldalán. A vendégek, akiknek sorában ott volt Bethlen István gróf miniszterelnök is, túlnyomóan bu­dapesti lakosok; nagy meglepetés volt szá­mukra a Mátra-vidék téli fehérségben pom­pázó képe, az érintetlen havas táj kristályo­san tiszta és éles levegőjével, miután a fő­várost ködben, sárban, pocsolyában hagyták el A vadászat mind a két napon délelőtt 9 órától a délutáni szürkületig tartott. Az ered­mény: négy vaddisznó, ebből Bethlen István ejtett el kettőt egy szép duplalövéssel, a har­madikat Szűcs András lőtte le, a negyediket Almás­i László. — A vadászat, — mondja Sztranyavszky Sándor államtitkár — kellemes és vidám volt, mint mindig, amikor olyan emberek vesznek benne részt, akik szeretik a természetet és fel­üdülnek, ha közel jutnak hozzá. A társaság természetesen megnézte a fürdő­telep építkezését is. Erről Sztranyavszky ál­lamtitkár a következőket mondta munkatár­­srunknak: — Én harmincadikén reggel érkeztem Lil­lafüredre, ott találtam már Bethlen István grófot, Mayer Jánost, Almásy­ Lászlót, Tas­­nády Szüts Andrást, Kállay Tamást, Mikszáth Kálmán és Zsoldos főispánokat, Takáts Gézát, Pfeifer és Grabovszky miniszteri tanácsoso­kat, több urat a miskolci erdőigazgatóságtól, Pávai­ Vajna geológust. Ezeknek egy része a vadászaton vesz részt, mások az építkezés kö­rül voltak elfoglalva. — A Bükk vidéke, mint mindig, most is mély hatást tett rám, mert hiszen egyedül álló pontja, a Tátra elveszítése után, csonka orszá­gunknak, Lillafüred a téli sport számára is ideális hely. Ma, amikor Budapestet köd és sár borítja, Lillafüreden a legcsodálatosabb téli táj fogadott bennünket. Tiszta, szűzi hó födte az utakat, a hegyeket, az erdőségeket, Lillafüred tehát télen-nyáron egyaránt alkal­mas a pihenésre, üdülésre és szórakozásra és ezért teljességgel megokoltnak találom a kor­mány intézkedését, hogy választása erre a vi­dékre esett. Lillafürednek fekvése, klímája, de a tervek és maga az építkezés is megfelel­nek annak a célnak, hogy olyan magaslati üdülőhely létesüljön itt, mely nem marad mö­götte a külföldi elsőrangú üdülőhelyeknek. Én remélem, hogy a magyar társadalom méltá­nyolni fogja a Bükk szépségeit, megszereti és fel fogja karolni Lillafüredet. Az építkezések­nél fontos, hogy minden tekintetben megfelel­jenek a modern igényeknek és a kényelem szempontjainak. Vétek lenne most már taka­rékoskodni a berendezéssel, mert ezzel k­ockáz­­tatnánk az eddig befektetett összegeket. Kü­lönösen fontosnak tartanám, hogy mire a Palota-szállót átadják a forgalomnak, akkorra nyissák meg a Bükk­ön átvezető eger-lillafü­redi utat is, mert Lillafüred nem startolhatna szerencsésen, ha az út elkészítését későbbre halasztanák. Maradandó hatással lesz úgy a belföldi, mint a külföldi automobilistákra, ha majd szép, jó karban tartott, vadregényes úton juthatnak el Lillafüredre, amint hogy e nél­kül nem is valószínű, hogy elmenjenek oda. — Szerintem tehát a legnagyobb mérték­ben megokolt a bizakodó várakozás, mely Lil­lafüred megnyitásához fűződik , megokolat­­lan az a pesszimizmus, amellyel más oldalról kísérik ennek a szép üdülőhelynek a fejlesz­tését. Ezt a pesszimizmust nem is magyaráz­hatom mással, mint a magyar ember természe­tével, amely eleve lekritizál mindent, ami terv, vagy alkotás, a­helyett, hogy örülnénk a ter­vező- és alkotóképesség minden megnyilatko­zásának, ami ebben a kis országban még meg­maradt.­­ Nem­ tartom szerencsésnek azt a vitát sem, mely a lillafüredi mélyfúrás körül indult meg, sőt a lesújtó kritika akko­r sem volna helyénvaló, ha már befejezett tényekkel álla­nánk is szemben. Azon az állásponton vagyok ugyanis, hogy tervezés, alkotás közben érheti csalódás az embert, mert hiszen ettől csak em­berfeletti lények volnának mentesek. Még óvatosabbnak kellene azonban lennie a kriti­kának akkor, amikor, — mint ebben az eset­ben is, — végképpen kialakult helyzetet még az új esztendő hajnalán. Megrázkódásokkal és gazdasági krízisekkel ítélt 6­ év után ne csüggedjünk el, ne veszítsük el életkedvünket. Az élet legsúlyosabb válságain is átsegít a jó egészség, munkakedv és munkabírás. Ezeknek az alapfeltétele pedig az, hogy a rendes táplálékon felül jól emészthető, kelle­mes izű erősítő tápszert vegyünk magunkhoz, amely fokozott munkateljesítmény elvégzé­sét, az idegek megfeszített izgalmának elvise­lését lehetővé teszi Ilyen természetes erősítő tápszer az OVOMALTINE, amely magában foglalja a maláta, friss tej, tojás és a legfino­mabb hollandi kakaó legnemesebb tápanya­gait és vitaminjeit­­/ ÓVOM AI.TINE, de csakis !­ nem látunk és így esetleg a legnagyobb káro­sodással járhatna az, ha a tervezőt, az alko­tót elkedvetlenítenék, vagy elgáncsolják. Lilla­füreden máris van bőséges víz, mely az egész szállót és a létesítendő fürdőt el tudja látni. Ennek a hőfoka 25 fok­­., most azért fúrnak tovább, mert szakembereknek az a véleménye, hogy esetleg melegebb, talán értékes alkotó­részeket is tartalmazó vízre bukkanhatnak. — A nagyszálló nyersen készen áll, műkö­dőben van már hűtő- és világítókészüléke és vízvezetéke. A szobák belső berendezése most folyik. — Nekem az az impresszióm, hogy Lilla­füredet nem lehet egy lekicsinylő gesztussal, vagy tájékozatlan kritikával elintézni. Igenis, nagy bőségben rendelkezik olyan föltételek­kel, melyek azzal biztatnak, hogy a hozzá­­fű­ződő legszebb várakozások is teljesedni fognak, szerepét és aki a sajtót­­bántja és nem érti, vele szemben rideg és elzárkózott vagy esetleg szeges korbácsot vesz kezébe, az nem tud fel­emelkedni arra a magaslatra, amelyen meg­látná, hogy a sajtó termérdek széttagoltságá­ban, tarkaságában tulajdonképpen e nagy és elengedhetetlen értéknek megteremtésére hiva­tott. Meg kell tehát becsülni. „Atra cura" — De ha ez így van, — és most megint a társadalom felé beszélek, — akkor a társada­lomnak valóban meg k­ell értenie, hogy a leg­elsőrangú munkának munkásait, a sajtó mun­kásait, meg kell szabadítani az atra curától s olyan helyzetet kell teremtenie, hogy a sajtó embere, a tollnak férfia, egyedül üljön saját szellemi nyergében és ne legye­n ott mögötte az atra cura, mert ketten ülvén a nyeregben, természetesen nem tud szárnyalni. Ezért fog­tunk össze valamennyien, hogy az újságíró rendnek nyugdíj­egyesül­etét a társadalom se­gítségével is rendbe hozzuk. Ez a munka még nincs elvégezve. A magyar sajtó, amelyet hárfához hasonlítottam, a nemzet kezében van. Ez a hárfa szélesen húrozott, de kell,­­ hogy az elpattant, a gyűrűkbe sodródott hú­rok róla eltávolíttassanak. Kell, hogy gyen­géd simogató kéz kisimítsa s elhelyezze őket az élet nyugodt révébe. A társadalomnak meg kell ezt érteni. S én, amikor itt állok előtte­tek, s az egész magyar társadalom előtt, kap­tákban állok kalaplevéve és meghajtom fejem egy nagy névnek, nagy tradíciónak nemes örököse, a fiatal Eszterházy Pál herceg pél­dája előtt. Vass József a sajtó fontosságáról — a nemzeti öntudat kiépítésében A Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjin­tézete, valamennyi újságíró-intézménnyel együtt, vasárnap délben testületileg tisztelgett a Nyugdíjintézet elnökénél, Botas József dr. népjóléti és munkaügyi miniszternél és az év­forduló alkalmából a magyar újságírók újévi üdvözletét tolmácsolta. A minisztert, aki Dréhl Imre államtitkár jelenlétében fogadta a küldöttséget minisztériumában, Salusinszky Imre szerkesztő köszöntötte. Azt hangoztatta, hogy az újságírórend jó szívvel hozza el jó­kívánságait annak az előkelő férfinak, aki bő­titkárnak, jéges kézzel ajándékoz az újságíróknak. Szo­katlan jelenség ez, mert az újságíró legtöbb­ször a hálátlanságot látja. Ezután az újságíró hivatásáról és felelősségéről szólott, nehéz, fárasztó munkájáról, amely megköveteli, hogy az újságírót az anyagi gondoktól mentesít­sék. Köszönetet mondott a népjóléti minisz­ternek, hogy a társadalom figyelmét felhívta az újságírók támogatására é­s maga is jelentő­sen támogatja. Végül az újságírók háláját és legjobb kívánságait tolmácsolta a miniszter­nek, valamint a jelenlévő Dréhl Imre állam­ I­­ Vass miniszter a társadalom feladatairól és a sajtóról Hosszantartó viharos taps és lelkes ünnep­lés követte az üdvözlő szavakat, majd Füss József dr. népjóléti és munkaügyi miniszter válaszolt a következőképpen: — A sajtó fontosságát — mondotta a többi között a miniszter — Szent Ágoston maga is említette már, d­e nem erről kívánok szólani tulajdonképpen, hanem inkább a társadalom­ról, vonatkozásban a sajtó munkásainak lelké­vel és a sajtó munkájával. A társadalom élete nálunk Magyarországon, valahogyan még nem tudott kifejlődni, a társadalom specifikus ön­tudata nem virágzott még ki oly mértékben, mint nyugaton más régebbi kultúrával ren­delkező államokban. Pedig a társadalomnak sokkal nagyobb a fontossága, mint az az első pillanatra látható volna. A társadalomnak vissza kell foglalnia olyan tevékenységi tere­ket, amelyek eddig vagy gondozatlanok voltak, vagy amelyeket törvényhozók vagy kormány­tényezők vettek saját munkaterületü­k közé. Amikor nálunk arról van szó, — természetesen nem akarok politizálni, — hogy a kormány ha­talma túlteng, hogy mindenhatósága annyira megy, hogy a függő egyéniségek száma szinte ijesztően szaporodik, akkor magyarázatként szembeállítom ezzel azt a másik tényt, hogy a magyar társadalom nem ébredvén fel saját rendkívüli nagy feladatának öntudatára, s nem végezvén el ezeket a feladatokat, természe­tes, hogy a gondoskodó kormánynak nem sza­bad ölhetett kézzel néznie azt, hogy ezek a fontos munkaterületek gondozatlanul marad­janak. Ha a magyar társadalomnak volna annyi öntudata, mint például a „Vereins­meierei“ okán sokszor gúnyolt német társada­lomnak van, akkor a kormányhatalomnak túl­­tengéséről ilyen értelemben nem kellene panasz­kodni és a magyar társadalom által oldatná­nak meg olyan feladatok, amelyek eddig vagy nem helyesen, vagy nem a maguk helyén, vagy egyáltalában nem oldattak meg. A nemzeti öntudat kiépítése — A társadalom öntudatát azonban, amely latens módon megvan, csak az a baj, hogy rej­tett, fel kell ébreszteni. Már most ki legyen ennek felharsonázója? Itt kapcsolódom a sajtó munkájához, mert sem a templomi szószék, sem az egyetemi katedra, se­m a parlament ma­gas mivolta nem alkalmas arra, hogy a társa­­dalomban az öntudatot eme helyes irányban fel tudja ébreszteni. Egyetlenegy eszköz van erre, s ez a sajtó.­­ A sajtárnak tehát ez az ijesztően vagy­­ fontossága vaan a nemzeti öntudat kiépítésé-­­­ben. Mindenekelőtt egy dolog kell, hogy ki­épüljön a társadalom lelkében, mint az ön­tudat első fundamentuma, a nemzeti egyetértés és együttérzés, hogy ebből azután a nemzeti egység gondolata fel tudjon épülni és meg tudjon erősödni. Egyetérezni! Valamelyik ka­rácsonyi cikkemben írtam, hogy a revízió gon­dolatán kívül talán egyetlen téren sincs meg a nemzetben az egyetértés és az egyetakarás. Itt látom a magyar sajtónak rendkívül nagy MA NEM HÚZUNK MA MI IS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK OUTMANN J. Ét TÍA Budapest, Rákóczi-út 16 Spiritus vivus — Egyesületünk elmúlt éve gazdag volt az eseményekben, mindezeket az eseményeket mellőzöm, hiszen a sajtó számot adott róla, de szeretném kiemelni az intézmény életében azt a spiritus vivust, melynek szélvészét ér­zem az intézményben és az újságíró rend lel­kében. Az újságíró rend is hibás volt az előző években abban, hogy nem karolta föl saját intézményét úgy, mint kellett volna, de ime a spiritus vivus, az élő szellem szélvésze meg­fogta valamennyiünk Lelkét nemcsak a fővá­rosban, de a vidéken is szeretetnek és a ragaszkodásnak ez a szélvésze a legjelentő­sebb momentum az intézmény életében. Er­nek eredménye volt az is, hogy a kormányzó úr efőméltóssága fogadta intézményünk küldött­ségét, kinyújtotta acélos jobbját a magyar sajtó felé és mondott felejthetetlen szavakat, amelyek rajta keresztül a nemzet lelkéből zúgtak a magyar sajtó felé. — Az érdeklődésnek ezt a szélvészét, amely megvan az újságíró rendben intézménye iránt, köszöntöm és kívánom, hogy az a maga len-

Next