Budapesti Hírlap, 1929. február (49. évfolyam, 27–49. szám)

1929-02-01 / 27. szám

Ára. 16 fillér Mn RÁDIÓ- MELLÉK Budapest 1929. XLIX. évfolyam 27. szám. Péntek, február 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfö UtIUUtcI mindennap SnaidUci AmIii r­tf Aznapra 4 p*ag4, M^cdim 14 aaa|^ M Ausztriában ff pá'dány Ara hétköznap 30 Graad­aa, raaannapoe 40 Gr«|d­Mb KfzM n­áai ára 16 fillárf iaaapaapoa 24 Ullár. vaairupoa 30 lillé*. h­ausidr« ms «lSusaUa kétszer«*«. Alsáeténeket Badapester fehress alaibs kirde Vireaa. Pfaeerkeeßtfe Csajtkay Ferenc. SnerkeestOedgi VDu kerület, JAsseUkBrat * ni Igazgatóság Be kiadóhivatalt VIEL, JBssel­kBrat * TelefonsnBmokt X 444- 04, X 444-CS, X 444 06, X 444-07, X 444 CS. J. 444— 09. Lerdl­tani Budapeet 4, PostaHAk SS, A Tnalink­íi InU Immit teljes névsora a 3. oldalon Egységesítő s­ény uralom A súlyos európai problémák a belgrádi abszolút uralom proklamálásával szapo­rodtak és mérgesedtek. A Zsifkovics tá­bornok nevét viselő kormány katonai jel­legét nem enyhítik a polgári miniszterek. Programmjának megnyugtató fogadko­zásait lerontja a két fő célkitűzése: a nemzeti egység megalkotása és a törvé­nyek egységesítése. Csak játék a szavak­kal, hogy a hivatalos nyilatkozatok egy­­szer-másszor állami egységet mondanak a nemzeti egység helyett , a törvények egyenlősítését, az egységesítés helyett. Sándor király, a párizsi Matin, Sauer­­weinjának adott interjúban királysága egységéről beszél. Hogy azonban ez az egység is csak azt jelenti, mint a másik kettő, bizonyítja a királynak az a meg­jegyzése, hogy az abszolút uralmat azért proklamálta, mert a parlamenti pártok kijelentették, hogy sohasem fognak a horvátok javaslatai alapján tárgyalá­sokba bocsátkozni. Ez ugyanis kétségtele­nül megokolhatta a vidordáni, különben is erőszakosan keresztülhajtott alkotmány eltörlését, de semmiképpen sem szüntette meg­ a balkáni szerbség meg a horvátok közötti súlyos ellentéteket és — mint az azóta történtek mutatják, — nem enyhí­tette a horvátok állapotát. Sőt az újabb állam­biztossági törvény oktrojálásával még súlyosbította. Mert hiszen az összes pártok és nemzetiségek között csak a hor­vátok s az újabb jelek szerint a bosnyák muzulmánok törekvései ütköznek a nem­zet, vagy hát az állam, illetve királyság egységébe. A történelemben szinte páratlan, ki­rályi interjú­­ nyilván a francia nyil­vánosságnak szól. Ez az egyedül fontos az újdonsült jugoszláv államalkotásra nézve. Túl is megy erősen a Zsifkovics eddigi nyilatkozatain, mert hiszen de­centralizációt emleget. Nem valószínű, hogy ez területi autonómiákig terveztet­nék. Mindenesetre csak addig mehet, amíg a királynak hű szerbjei megengedik, akiknek belső világát maga Zsifkovics tábornok testesíti meg. Nincs helyén, hogy akár e tekintetben, akár másban, ta­lálgatásokba bocsátkozzunk. Egészen tár­gyilagosan, csak az állami egység és a törvényegyesítés problémáira akarunk rávilágítani. Az állami egységre való tekintettel, mindenek­előtt a SHS királyság lakói­nak összetételét kell futólag átpillanta­­nunk. Az 1920. évi — közismerten hamis — népszámlálás adatait valóknak vesz­­szük. A nem egészen tizenkétmillió la­kosból 5.8 millió balkáni elem. Vagyis pravoszláv szerb, bosnyák és török mo­hamedán, albán, román és a többi. A la­kosság többsége, vagyis kereken 6.2 mil­lió katolikus és kis részben protestáns, horvát, szlovén, magyar és német. Tehát az uralkodó, balkán-bizánci elem a kisebb­ség. Az alávetett, éppenséggel nem „sze­líden elnyomott“, nyugati lelkivilágú elem: a többség. Ez még gyarapszik, ha a Bácska és Bánát szerbjeinek egy részét, meglehetős jogosultsággal, nem tekintjük balkáninak. A szerbek csak Szerbiában i­s Montenegróban alkotják a többséget. (4,1 millióból 3.2 millió, illetve 192.000- ből 175.000.) Bosznia-Hercegovinában, ha a mohamedánokat külön számítjuk, a szerbek és horvátok száma jóformán egyenlő. A hivatalos statisztika a bosnyák mohamedánokat, a bogumil hitről muzul­mánná lett horvát feudális nemesség utódait, szerbeknek számítja, vagyis 583.000-el szaporítja a szerbeket. Hor­­vát-Szlavónországban a hivatalos statisz­tika 2.034.000 serbo-kroat-ot mutat ki; ebben a szerbség csak a 659.000 pravo­szláv lehet, vagyis a 2,6 millió lakosság­nak valamivel több mint huszonöt száza­léka. A szlovén területen nagy kisebbség­ben van a szerbség és még inkább a Bács­kában és Bánátban. Semmiféle mestersé­ges, dobrovolvác és hivatalnok telepítés, magyar és német pusztítás nem tudta a szerb többséget megteremteni. A Bánát 583.000 lakosából csak 242.000 a serbo­­kroat, 24.000 más szláv. A többi magyar és német, (102.000 és 138.000). A Bács­kában és Baranyában a 798.900 lakosból csak 167.000 a pravoszláv szerb, magyar 280.000, német 190.000. Ezek, a névegy­­elemzés alapján készült hivatalos statisz­tika adatai. Az államegységesítésnek tehát először össze kell hoznia a két ellentétes világnéz­etet : a nyugatit, vagyis rómait és a bal­kánit, vagyis bizáncit. Másodszor bele kell gyűrnie a mindenképpen félbalkáni államrendbe a nyelvileg, fajilag és műve­­lődésileg az állam jellegétől rettentően eltérő magyarokat, horvátokat, némete­ket. Harmadszor, el kell tölteni ezt a te­rületileg, lelkileg, gazdaságilag és műve­­lődésileg erősen tagolt lakosságot azzal az elhatározással, hogy életét, vérét adja a Karagyorgyevics dinasztiáért, meg az új hazáért. Az abszolút uralom mindezt rövid idő alatt akarja megcsinálni. Ez az idő, ha azt tekintjük, hogy a nemzetek történe­tében egy-két évszázad nem számít, való­sággal rövid lehet. A bizánci császárok­nak a maguk, Jugoszláviához hasonló államát, tényleg századokig sikerült fönntartani. Mindaddig tudniillik, míg kellemetlen szomszédokat nem kaptak,­­­a velencéseket, meg a törököket. Manap­ság Sándor basileus és Zsifkovics despota egész sor törökkel, meg velencéssel van szomszédságban. Most lássuk a törvények egyenlősí­tését. A szerb-horvát-szlovén királyság a kö­vetkező jogterületekből áll. Az első Szer­bia, némileg modernizálódott törvényei­vel, igazságszolgáltatásával és közigazga­tásával. Erős, külön nemzeti különállás­sal, melyet az uralkodó szerb nemzeti egy­ház tett nagyerejűvé és teljessé. A máso­dik Bosznia-Hercegovina, a maga már szintén vérébe szívott török-osztrák köz­szervezetével. A harmadik a szlovén föld és Dalmácia, tisztán osztrák tartományi szervezettel, bíráskodással és közigazga­tással. A negyedik Horvát-Szlavonország, a maga autonóm, magyar-osztrák, tehát nyugati szellemű, fejlett jogszolgáltatá­sával és közigazgatásával. Az ötödik, a volt magyar vármegyék területe, történel­mileg fejlett jogszolgáltatással és közigaz­gatással. A kisebb bolgár és macedón jog­területeket nem is számítjuk. Eddig eze­ken a területeken, alapelemeiben megma­radt a jogszolgáltatás és közigazgatás régibb, megszokott anyaga. Tessék már most elképzelni, micsoda sok nyomorúság és elnyomás származik abból, ha balkáni szellemben alkotják meg az egyenlő törvényeket, az európai életrendű és szellemű lakosságra,­­vagy megfordítva! És micsoda boldogtalan ál­lapot következik el mindenféle lakására az új államnak, ha a törvényegységesí­tés valami középutat igyekszik találni! Sok mindent el lehet képzelni a népek türelméről a hatalmi, erőszakos elnyo­mással szemben. De annyit, ami az ilyen állapot tartósságához szükséges, talán még­sem. Bismarck azt mondta, hogy az államo­kat vérrel és vassal alkotják meg. De bi­zonyára nem az alattvalók vérét, nem az alattvalókra rakott bilincseket értette. Ez az utóbbi, travesztált módszer Zsifkovics úr föladatául jutott. Mert hiszen kétség­telen, hogy nekifekszik az állam- és tör­vényegységesítésnek. Mint jó katona, igyekszik végrehajtani a parancsot, mint jó szerb, igyekszik nemzetét szolgálni. És meg fogja próbálni katonailag megvaló­sítani azt, amit a politikusok, a nemzeti parlament nem tudtak. Hallatlan dolog az után a nagy háború után, amit az antant a népek fölszabadít­­ásáért vívott. Annyi sokat hangoztat­­ták ezt háborús célul Sauerwein úrék, hogy már szinte kezdtük elhinni. Várjon hihetjük-e ezután is! Megvan Jugoszlávia meggyógyításának a természetes módja. Például a reál­i­­san nem annektálható, Balkánon kívüli területek visszabocsátása. De ezt nem en­gedik a párizsi hatalmak. Azután ott lenne a balkáni területek federalizálása is. Ezt az államszervezetet olyan sokszor ajánlották Párizsból — Magyarországnak. Jugoszláviával szemben nem érvényesí­tik a jó tanácsot. Bizonyára azért nem, mert az efféle tanácsot csak ellenségnek lehet adni. Jó barátnak nem. És bizo­nyára azért választotta Belgrád, a fede­­ralizálást nekünk oly sokszor tanácsoló Belgrád is, inkább a katonai, erőszakkal egységesítő diktatúrát, semmint a hor­­vátoktól követelt szövetségi államot. A balkáni Svájcot. ­ Ha a törvényhatósági választásoknál beválik a titkosság, akkor eljöhet az ideje, hogy a parlamenti vá­lasztójog terén is megvalósuljon — ^O—­­ ■ BETHLEN ISTVÁN — A KÖZIGAZGATÁSI REFORMJAVASLATRÓL A képviselőház bizottsága ma általá­nosságban megvitatta a közigazgatási re­formjavaslatot. A vita kétségtelenül ala­pos volt és kiterjedt úgyszólván mind­azokra a szempontokra, amelyekből a tör­vényjavaslat bírálható. A vita végén fel­szólalt Bethlen István gróf miniszterelnök, aki azonban nem csupán az elhangzott észrevételekre reflektált. Ennél jelenté­kenyen messzebb ment a miniszterelnök, mert azt az egységes politikai elgondolást világította meg, amelyből ez a törvényja­vaslat is fakadt. Kettős politikai célt követ a javaslat a miniszterelnök előadása szerint. Az egyik az, hogy korszerű és modern alapokra helyezze a törvényhatósági bizottságok összetételét, melyek már több, mint tíz éve ülnek együtt és korszakos időket él­tek át, a­nélkül, hogy módjukban lett volna az élet gyökeres változásához al­kalmazkodni. A változással való reális számolásnak a jele az, hogy a törvényha­tósági bizottságokat, összeállításukban, összhangba kellett hozni „az általános és titkos választójog kérdésével és korával“, ám oly módon, hogy a múltban bevált eszközök megtartásával ellensúlyozzuk en­nek a választói rendszernek a hátrányait. Kijelentette a miniszterelnök, hogy pártja végeredményben a titkos választói jog elvi alapján áll és idők folyamán est­i programmal végre is fogja hajtani. A közigazgatási reformjavaslat módot ad arra, hogy a titkos választás alkalmazását már most a törvényhatóságokban kipró­báljuk és azudán átvigyük a parlamenti választások területére is, ha a törvényha­tósági életben bevált.­­ A javaslat ren­deltetésének olyan megvilágítása ez, amellyel eddig nem találkoztunk és amely kétségtelenül megelégedéssel és bizalom­mal fogja eltölteni a valósággal számoló józan és meggondolt haladás híveit. A másik politikai szempont, amit a tör­vényjavaslat követ, fejtette ki a minisz­terelnök az, hogy a vármegyei életet tel­jes összhangba kellett hozni a felelős par­lamenti kormányzat elvével, amely össz­hangot, eddig hiányok és disszonanciák zavarták. És itt válaszolt a miniszterelnök azoknak, akik — nevezetes, hogy éppen a demokraták! — a vármegyék ellenállás jogát reklamálják és akarják régi érintet­lenségében meghagyni, mintha ma is azok­kal a tényezőkkel kellene számolni, akik­kel szemben ez a jog évszázadokon át megőrizte életteljességét. A miniszterel­nök rámutatott arra, hogy „nem a vár­megyét temetjük, — mint a baloldali szónok mondta, — hanem azt, hogy ok­talanul és céltalanul lehessen ellenállást kifejteni.“ — A miniszterelnök, mint­ mindenki, aki a közvéleményt nemcsak arra valónak tartja, hogy azt időnkint felzaklassák és falnak vezessék, bízik

Next