Budapesti Hírlap, 1929. március (49. évfolyam, 50–73. szám)
1929-03-14 / 61. szám
1929 március 14. (61. sz.) IhroAfOTiRim.fr • Bélrenyheség, a máj és az epeutak bántalmai, elzsirosodás és köszvény, gyomor- és bélhurut, a vastagbérlal kezdődő megbetegedés, aranyeres bajok esetén a természetes „Ferenc József“ keserűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a hasiszervek pangását. Sok éve kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a bélműködést kitűnően szabályozza. Kaphat gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Károly Ién kanonok, a hírneves fizikus meghalt Nagyváradról ,távirat jelenti, hogy Károly Irén dr. jászóvári premontrei kanonok, egyetemi magántanár március 13-án hosszas betegség után Nagyváradon meghalt. Az ország határain túl ismert nevű természettudós halála széles rétegekben kelt őszinte részvétet, különösen a fizika tudományos művelői körében. Göncön született 1854-ben, Kassán végzett középiskolái után a jászó-premontrei rendbe lépett. Előbb Innsbruckban végezte el a teológiát, majd a nagyváradi főgimnáziumhoz kerülve tanárnak, egyre jobban a természettani tanulmányok felé fordult, melyeknek utóbb kiváló tanára lett. A nagy eredménnyel végzett középiskolai tanítás mellett fáradhatatlanul és állandóan végezte tudományos kutatásait, melyek nevét csakhamar ismertté tették. Érdeklődése főként az elektromos rezgések felé irányult. Már jóval Marconi előtt, 1894-ben sikerült neki elektromos szikrával drót nélkül kisebb távolságra jeleket küldeni. Kísérleteinek sok csodálója akadt, így az akkoriban Nagyváradon látogató Agliardi Antal bécsi pápai nuncius is. Sajnos, nem tudni mi okból — e kísérleteinek eredményét nem közölte a tudományos világgal, így elesett a felfedezés dicsőségétől, de érdeme megmaradt. Az elektromos rezgések természetéről és terjedelméről 1898-tól 1905-ig tizenkét tanulmányban foglalkozott, alyek hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg és általános elismerést váltottak ki. Szóban és írásban sokat fáradozott Nagyvárad fejlesztése érdekében. Neki köszönhető a villamostelep s a vízmű létesítése. Érdemei elismeréséül a városi törvényhatósági bizottság tagjává választották. Tudományos érdemeiért az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat alelnökének választotta meg 1902-ben, 1906-ban pedig a kolozsvári egyetemen az „elektromos rezgések“ tanának magántanárává nevezték ki. Adományával 1916-ban megalapította a róla elnevezett fizikai tanulóversenyeket, amelyeket Budapesten ma is megtartanak. Ugyanezen évben a Szent István Akadémia tagjai sorába választotta. A tanügy és tudományos élet terén szerzett érdemeiért a királyi kegy 1918-ban a vaskoronarenddel tüntette ki. Halála nagy veszteség a magyar tudományos életnek, rendjének és különösen a nagyváradi magyarságnak, hol olyan nagy tekintélynek örvendett, hogy közérdekű fellépését még a román uralom képviselői is respektálták. Temetése március 5-én délelőtt lesz a nagyváradi premontrei templomból. « » . (Az olasz közoktatásügyi miniszter rendelete a tanítónők és iskoláslányok viseletéről.) Rómából jelentik: A közoktatásügyi miniszter körlevélben figyelmezteti az illetékes hatóságokat, hogy a tanítónők és a iskolásleányok öltözködésére vonatkozó előírásokat pontosan be kell tartani. E rendelkezések kimondják, hogy a tanítónőknek és a leányoknak térden alul érő szoknyát kell viselniük, a felsőruhának nyakig zártnak kell lennie, az ujjaknak pedig csuklóig kell érniök. A tanítónők és a felsőbb osztályú leányok ruhájának sötét színűnek kell lennie. A közoktatásügyi miniszter megköveteli, hogy az iskolai elöljárói e rendelkezések végrehajtásáról jelentést tegyenek. (A Megszállás Alatt Rabságot Szenvedettek Szövetsége) mint a Júniusi Bajtársak Szövetségének szakosztálya, március 24-én délelőtt 10 órakor a TESz V., Mérleg utca 2. félemeleti helyiségében évi beszámoló ülést tart, melyre tagjait ez úton is meghívja az elnökség. (A Wesselényi Vívó Club serleg-vacsorája. A Wesselényi Vívó Club szerdán este az Országos Kaszinóban tartotta meg szokásos emlékvacsoráját a budapesti árvíz évfordulójával kapcsolatosan. Ezzel az alkalommal a Wesselényi-serleggel kezében Bottlik István báró országgyűlési képviselő, a klub elnöke mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszédben Bottlik István példaképül állította a mai magyar nemzedék elé Wesselényit, aki a hazafias erényekben típusa volt az igaz magyarnak. ,,Wesselényi Miklós szelleme legyen velünk — mondotta a báró — és vezessen az új magyar utakon, amelyek szakadékosak, rögösek, fárasztóak, de amelyeknek végén ott ragyog a magyar feltámadás“. * Újra tárgyalják Halsmann Fülöp perét BÉCS, márc. 13. (A Budapesti Hírlap távirata.) A legfelsőbb törvényszék délután egy órakor hirdette ki ítéletét Halsmann Fülöp gyilkossági bíróperében. A legfelsőbb bíróság helyt adott a védelem semmiségi panaszának és megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, amelyben az apagyilkossággal vádolt Halsmann Fülöpöt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A legfelsőbb bíróság utasította az ítéletben a törvényszéket, hogy tűzzön ki új elsőfokú tárgyalást az ügyben, amelyet ismét az innsbrucki esküdtszék előtt fognak megtartani. Halsmann Fülöpöt, mint ismeretes, bizonyítékok nélkül, csupán következtetések alapján ítélték el. („Természetes gyógymód“, amely öl.) Berlinből jelentik: Egy rejtélyesnek látszó haláleset ráterelte a rendőrség figyelmét egy szekta működésére, amely a természetes gyógymódot hirdeti és tagjainak megtiltja, hogy betegség esetén orvost hívjanak, avagy gyógyszert szedjenek. Egy 45 éves asszony, aki a szekta tagja volt, vérmérgezésben meghalt. A boncolás megállapította, hogy az asszony azért halt meg, mert a szekta tagjai nem engedték meg, hogy orvost hívjanak. A szektának egyébként mindössze 5 tagja van és egy 45 éves, Oroszországból bevándorolt Kunkel nevű ember vezetése alatt működik. — (Lepke, pille, pillangó.) Alig van az állatvilágnak még egy olyan tagja — írja Béke Ödön a Magyar Nyelvőr legújabb számában — melyet a nép annyi becéző névvel emlegetne, mint a pillangót. Lepke, lependék, lepentyű, lepe, lepencs, pille, pillák* pillancs, pillangó, lövöldék, lőding az ismertebb és kevésbbé ismert nevek. A lepke nevet azelőtt finnugor szókkal azonosították, pedig a magyarban is meg lehet találni eredetét. A pillangó ugyanis eredetileg azt jelentette pislogó, pislogó, s a pille ennek alapigéjéből képezett igenév pilló, pile helyett, mint a szülő helyett van szülő, s a szempilla is voltaképpen pislogó-t, pislogó -t jelent. Mármost a lepe is ilyen igenév, s a népnyelv valóban használja a lepe szót „szem" jelentésben. A lepke a lepe kicsinyítő képzős alakja, a képző előtt t. i. a végső magánhangzó elveszik, mint pl. a mekkora —a mekkorka, Ilona — Ilonka, Bóra — Dorka szókban. A pillangó még sok mindent jelent a népnyelvben. Így pl. azt a kerek réz-, ezüst- vagy gyöngyházlapocskát, amilyenekkel a menyecskék és leányok fejkötőjüket és cipellőjüket díszítik. A pillangó-fű rezgő fő. A lependék, lepentyú is igéből való névszóképzés, mint növendék, fogantyú. A lövöldék a lövöldöz ige származéka, s a régi nyelvben repülőt, üstököst jelentett. Nem kell leveleivel éjjel a pályaudvarra fáradnia. Budapesten a posta éjjel 1 órakor is kiüríti az Andrássy-út 49„ Vilmos császár-út 11., Fő-utca 6., Apponyi tér 6„ Rákóczi-út 1., Erzsébet körút 2„ Szent Gellért-tér 4., Clark Ádám-tér 2„ Döbremei-tér 4„ Fővámtér 7. számú házakon lévő levélszekrényeket 11 Hogyan halt meg a ARADI VÉRTANÚ A halálos ítélet záradéka: Eredet jegyzőkönyvek a hadbírósági tárgyalásokról; az ítéletek fényképmásolatai; eredeti okmányok és levelek facsimilében Az eddig soha nyilvánosságra nem került titkos levéltári akták közlését március 11-én kezdi a , A _ OWussAG — (A legfelsőbb törvényszék döntése Vörösmarty Margit gyilkosság! ügyében.) Brünnböl jelentik: Hivatalosan jelentik: A Michalko és Klepetár semmiség! panaszainak ügyében történt döntés kihirdetése után a legfelsőbb törvényszék tanácsa zárt tanácskozást tartott a büntetés kiszabásának mértéke felől, s a büntetőtörvénykönyv 52. szakaszára való hivatkozással Klepetár életfogytiglani fegyházbüntetését 15 évi fegyházra vltoztatta. A határozatot közölték Kossiczky dr.-ral, a Klepetár védőjével, valamint a prágai kerületi bírósággal, mint büntetőbírósággal. A Lidove Noviny értesülése szerint Klepetár, ha jól viseli magát, a vizsgálati fogság beszámításával a büntetés további törvényes leszállításában részesülhet, s esetleg már nyolc év múlva elhagyhatja a fegyházat. (A budapesti balneológiai kongreszszus előkészítése.) Az Országos Balneologiai Egyesület Vámossy Zoltán dr. egyetemi tanár elnöklésével kedden este az Orvos- Egyesület székházában ülést tartott. Dalmady Zoltán dr. egyetemi tanár, főtitkár, jelentést terjesztett elő a XXXIV. balneologiai kongresszus előkészítő munkálatairól. A kongreszszus és a közgyűlés április 12-én, 13-án és 14-én lesz. Az első tudományos ülést a Szent Gellért gyógyfürdő tízéves jubileumára való tekintettel a fürdő dísztermében tartják és ugyanott lesz a tisztújító közgyűlés is. A kongresszus második ülése az Orvos-Egyesület Szentkirályi utcai székházának Semmelweistermében folyik le. A kongresszusra máris számos előadást jelentettek be és a balneológiai pályázatok eredményét is a kongresszus üléseinek egyikén fogják kihirdetni