Budapesti Hírlap, 1929. március (49. évfolyam, 50–73. szám)

1929-03-01 / 50. szám

1­ 4 Az Automobil Club közgyűlése­ ­ Olyan fűtött hangulatú 63 népes évi rendes közgyűlése, mint aminő a mai volt, a K. M. A. C. történetében még nem esett példa. Ugyanis a volt vezértitkár körül egy magát „sportemberek pártijának nevező tömörülés támadt, amely reformok igérésével szerette volna a klub vezetését magához ragadni. Erre a­ kgsabb alkalom a mai közgyűlésen kínál­kozott s erőteljes propaganda révén az ellen­­­zéki csoport nagyon is bízott győzelmében. Éppen a heves agitáció okozta, hogy a köz­gyűlés már eleve rendkívül népesnek ígérke­zett, amiért is a klub vezetősége a nagy tö­megek befogadására alkalmatlan klubhelyisé­gek helyett a Hungária-szálló úgynevezett „fehér termáit tűzte ki a választási küzde­lem színteréül. Ez az intézkedés helyénvalónak is bizo­nyult, mert bizony a tagok közül még itt is vagy­ százan künn rekedtek. Csodálatos, hogy ennek ellenére a Szilágyi Lajos orsz. képvi­selő vezetésével felvonult ellenzék éppen eme helyiségváltozás miatt jelentette be a köz­gyűlés hozandó határozatai ellen az óvását, amit azután a régi pártnak túlnyomó többség­ben jelenlévő tagjai nyomban az ellenzék gyengeségének tulajdonítottak és a választást már eleve eldöntöttnek tekintették. A közgyűlést egyébként Andrássy Sándor gróf elnök nyitotta meg. Miután az évi je­lentést és a zárószámadást a közgyűlés tudo­másul vette, a vezetőségnek adandó felmentés kapcsán Szilágyi Lajos orsz. képviselő a Sportemberek pártjának megbízásából nem­csak az óvást jelentette be, hanem hivatkozva tapasztalataira, azt ajánlotta,, hogy a jövő trágy feladatainak érdekében a két tábor bé­ka­ jön ki egymással s az új vezetőség tekin­tetében még az utolsó pillanatban közösen ál­lapodjanak meg. Tiltakozott az ellen, hogy itt a nagy­közönség számára csemegéül szolgáló izgalmakat kívánnak p­rovokálni. Szilágyi Lajos orsz. képviselő felszólalása kapcsán Landauer Edward dr.-ral összetűzése támadt, amelynek, úgy látszik, még folytatása lesz.­­Ezután a több mint félezer főből álló ikormány­­párt nyolc szavazat ellenében a régi vezetőségnek a fölmentvényt megadta. Irpgos Miksa gróf és Farkas Elemér orsz. képviselő hozzászólásai után a közgyűlés el­­határozta az alapszabályok bizonyos kismér­tékű megváltoztatását, majd Andrássy Sán­dor gróf felkérte Schimanek Emil műegye­temi tanárt, mint elnököt és Kienast Ferenc konzult, mint alelnököt a választások lebo­nyolítására. Ezeket öt szavazatszedő bizott­­ság előtt kellett lefolytatni s még így is órá­­gik tartott, amíg végre az eredményt a régi vezetőség híveinek lelkes és viharos tünte­tése között kihirdethették. Elnök: Andrássy Sándor gróf. Másodel­nök: Belitska Sándor. Alelnökök: Bláthy Ottó Titusz dr. Pa­llavicini György őrgróf, Schimanek Emil. Választmányi tagok: Balázs Béla Hugó, Bárány Ervin, id. Csonka Já­nos, Cziráky József gróf, Dani Nándor, Delmár Tivadar, Delmár Walter, Dessewffy Aurél gróf, Dunckel Károly, Fabinyi Tiha­mér dr., Frey Ede, Gschwindt Ernő, Hetecs Sándor, Horovitz György dr. ifj. Horthy E­tván, Horvátovich Ferenc, Jakab Tivadar, Jalsoviczky Sándor, Káldi Jenő, Károlyi Viktor gróf, Kienast Ferenc, Kirschner Béla, id. Krisztinkovich Béla, Köpesdy Ele­mér, Landauer Edward dr., La­uber Dezső, I­encz Albin, Lingel János, Neuhold Kornél, Juk­et-Bihara Jenő báró, Quittner Ervin, Rei­man Gyula, Röck Béla, Röck István, Scheuer Róbert, Sissovics József, Schmalz József, Schmidt Gyula dr., Stéger György dr. Szabó Lajos min. tanácsos, Szilárd Béla, Teleky János gróf, Tors Tibor, Vay László gróf, Vay Miklós báró, Vermes Gyula dr., Vida Jenő, , Weiss Alfonz báró, Wolfner András báró, Wolfner László. Választmányi pót­tagok: vitéz Antal János, Bosnyák Iván, Cukor Kálmán, Mocskonyi Ervin, Szmik Viktor, vitéz Térffy Gyula dr. Számvizs­gáló bizottsági tagok: Leitner Jenő, Reiman Andor dr., Szigeti Andor. Számvizsgáló bi­zottsági póttag: Jakabfy Sándor. Miután a régi s most újból megválasztott lehetőség semmiféle üdvös reformtól el nem zárkózik, a keletkezett ellentétek most már bizonyára elsimulnak s véget érnek a klub­nak válságos napjai is. Erre pedig igen nagy szükség van, mert a klub éppen most igen nagy­ és fontos feladatok megoldása előtt, áll. LEG­KIVA­LÓ­BB HIXOSKGtl amerikai autoolaj, benzin, autó* zsir, gépolajok, kenőanyagok - Cndape»., Vl­., Rózsa­mű­* 2V. Kényelmes házhoz szAHItt*só« fizetési feltételek mellett Megrendelési telefonszám J 363— Bmupfsn Rtcup 192$ moréim 1. (50. ts.j LINDBERGH első repülőbalesete Menyasszonya is vele volt NEW YORK, febr. 28.­­ (A Budapesti Hírlap távirata.) Lindbergh, ezredes és meny­asszonya — mexikói jelenté­sek szerint — tegnap majdnem súlyos repülő­­szerencsétlenségnek estek áldozatul. Lindbergh rávette menyasszonyát, hogy jöjjön vele rö­vid sétarepülésre. A leszállásnál a repülési­gép akadályba ütközött s a talpállványzat egyik kereke eltörött. A repülőgép féloldalra billent, Lindberghnek azonban sikerült a gé­pet tovább vinni, noha a repülőgép ekkor már csak egy kereken szaladt. Szerencsétlen­ségre közben a légcsavar is defektust kapott, úgy, hogy a repülőg­ép felborult. Lindbergh repülőbalesete alkalmával ki­ficamította a jobb vállát. Az orvos, miután 3. ficamodást helyrehozta, elrendelte Lindbergh­nek, hogy feküdjék ágyba.. Miss Morrow, Lindbergh menyasszonya, nem sebesült meg. Lindberghnek ez volt az első balesete. A hadügyminiszter utasítására a mexikói tisztek elkobozták a hírlapírók és filmfényké­­pészek ama képeit, amelyeket Lindbergh bal­­esetéről felvettek; a kliséket összetörték. ­ Az áldásos fagyhullám Csökkent az árvízet szedetem A Meteorológiai Intézet jelenti február 28-án este 10 órakor. Az időjárási helyzet annyiban változott, hogy a nagy légnyomás terjedelemben még növekedett, maximuma Anglia és a Csatorna felett van. A kis légnyomás vala­mivel délebbre húzódott; minimuma Dél- Olaszország felett ismerhető fel. Az Alpok és a Kárpátok vonulata mentén, nemkü­lönben Felő-Olaszországban és az Adria keleti partjain a légnyomási különbségek igen nagyok, minek folytán e tájakon vi­haros északias szelek fújnak. A Balkán felső részén általánosba havazik. A legna­gyobb hideg — Északkelet-Európától elte­kintve — Lengyelországban van (— 15 fok körül). Hazánkban az esti órákban az ország nagyobb részében viharos északi szél fút, am­ely helyenként a havat is feltépi. A hő­mérséklet északkelet felől süllyed, Debre­cenben este — 10 fok. Időjelzés: A szelek gyengülése, erős éj­jel lehűlés és túlnyomóan derült idő vár­ható.* A­­fagyhullámoktól a közönség immár ugyancsak előre fázik és fél, mert hát volt is elég alkalma szomorú tapasztalatokra. A mostani újabb fagyhullámot azonban min­denkinek hozsannával kell üdvözölnie s a hi­deggel járó apróbb kellemetlenségeket szíves örömmel tűrnie. Ugyanis ez a hideg teszi le­hetővé az eddig megolvadt hótömegeik vizé­nek levezetését s ennek révén csökkenik most az árvízveszedelem is. Ez már azért is szükséges volt, mert a tegnapi országos nagy csapadék a helyzetet meglehetősen súlyosbí­totta. A hideget egy­ északról betört légnyomási maximumnak köszönhetjük, amelynek hatása alatt nálunk reggel néhol tízfokos fagypont alatti hőmérsékletek is előfordultak. Német­országban s a többi északi államokban azon­ban húszfokos hidegeket is észleltek. Nálunk a fagy­hullám első következménye az volt, hogy a járdák járhatatlanokká vál­tak, mert a házmesterek azzal érvelnek, hogy ők annak közeledtét nem sejtették s nem gyűjtöttek elég hamut és salakot a felhin­­tésre. Hasonló a helyzet Pozsonyban is, ahol azonban az utcai közlekedés is megbénult a­ síkos utak miatt. Bécsben, viszont a tehervo­­natoknak a pályaudvaroktól való indításánál támadtak "n­agy zavarok, m­elyek­üti 'egész' forgalmat befolyásolják. A jégpáncéllal be­vont síneken a szerelvények megcsúsztak. A bécsi meteorológiai intézet szerint a fagyhullám dél felé tart s valóban ma reg­gelre már az egyébként enyhébb vidékek, mint Páris, Belgrád is hideget jelentenek. Az árvízveszedelem Tekintve, hogy a fagyhullámmal bőséges havazás is járt, így hazánkon kívül, különö­sen Németországban, Ausztriában és Cseh­szlovákiában a vízáradatok újabb tápot nyertek. Mivel azonban a fagy — különösen a magasabb fekvésű helyeken­­— a további olvadást megakadályozta, a Felső-Rajnának Konstanc—Busei és Strassburg közötti sza­kaszán a zajló jégnek most bőségesen van ideje az eltakarodásra. A Duna osztrák szakaszán ismét jégtor­lódás állott b­e. A jégtorlasz az Aggsbauhnál támadt csatornát megint elzárta, más helye­ken azonban új csatornák támadtak. A víz színe lassan emelkedik. Ez a helyzet Pozsony­ban is. Nálunk a Duna Újvidéken árad. A jég az egész szakaszon áll, torlódás azonban még sehol sincsen, mert hiszen ez csak akkor ke­letkezhetik, ha a jégzajlás egyszer megindul. Duzzasztó hatást a jég még csak Dunaföld­­vár körül okoz. Egyébként a jégpáncél vas­tagsága úgy a Dunán, mint a Tiszán csök­kent s amint újból fölmelegszik, a zajlás in­dulása rögtön megindul. Baj van Zágráb körül a Szávával, ahol a jégtorlaszok a fo­lyót úgy megduzzasztották, hogy immár ka­tonaság robbantja a jeget. A robbantások már a Vaskapunál is folynak, de kevés tech­nikai felkészültséggel. Robbantó anyagok hiányában a munkákat ma abbahagyták! Felelőtlen híresztelések Egyik fővárosi napilap február 28-iki szá­mában közlemény jelent meg, támadó éllel a földmívelésügyi minisztérium ellen, amelyben kifogásolja a lap, hogy érdeklődésére az egyes ügyosztályok nem szolgáltak az árvíz­veszedelemről külön felvilágosítással. Hivatalos részről megállapították, hogy a sajtóban a Vízrajzi Intézet napi jelentései­nek és az egyes hatóságoknál, valamint a földmívelésügyi minisztérium előcsarnokában is kifüggesztett vízjárási térképek szemléltető adatainak figyelmen kívül hagyásával, téves tudósítások látnak napvilágot, amelyek a nagyközönség körében ok nélkül nyugtalan­ságot keltenek. Az ilyen közlések rendsze­rint kellőképpen nem ellenőrzött forrásból, vagy a hírlapok munkatársainak egyes szak­­közegektől futólagos beszélgetés révén szer­zett és félreértett értesüléseiből származnak. Ezért alkalmasabb a nyilvánosság szempont­jából interjúk és szóbeli felvilágosítások­ he­lyett a vízügyi mérnöki szolgálatnak a Ma­gyar Távirati Iroda útján naponkint déli 1 órakor közzétett hivatalos jelentése, amely éppen azt a célt szolgálja, hogy a felelőtlen árvíz-híresztelésekkel szemben a közönséget hiteles helyzetképpel tájékoztassák. A földmívelésügyi minszter kör­rendelete Tekintettel az idei hosszantartó és abnor­­mis hideg időjárásra, minek következtében a folyók jégpáncélja a szokottnál sokkal erő­sebb — a Dunán átlag 35—40 centiméter, a Tiszán átlag 40—60 centiméter vastag — úgy, hogy a jégzajlás bekövetkeztével vesze­delmes jégtorlódások és ezek folytán nagy vízszínemelkedések állhatnak elő, a földmíve­lésügyi miniszter körrendeletben felhívja az árvízmentesítő és belvízszabályozó társulato­kat, hogy a szokottnál is fokozottabb figye­lemmel kísérjék a jég és árvíz minden moz­zanatát és tegyenek meg minden óvóintézke­dést az esetleges veszedelmek­­elhárítására, így például: a védőtöltések ismert gyengébb pontjaira szállítsanak ki előre védőanyagot, az esetleg hiányzó védőeszközöket szerezzék be,­­a segéd­áttérőket­­idejekorán rendeljék ki stb. Az idő és a vasúti forgalom Az esti órákban vett értesülés szerint a He­gy­eshalom—Zurány (Zurndorf) állomások között osztrák területen fennálló nagyméretű hóakadályok miatt a 27-én éjjel 23 óra 30 perckor Budapestről Bécsbe indított 10. számú gyorsvonat az esti órákban még Zurány előtt a nyílt vonalon el van akadva. Kiszabadítá­sára irányuló intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A 28-án reggel Győrből indított 840. és 842. sz. személyvonatok, valamint a Bu­dapestről reggel indult 2. sz. bécsi ,gyors és a 12. számú személyvonat még Hegyeshalmon állanak. Minthogy az osztrák vasút egyelőre semmiféle vonatot nem vett át, ezért ma dél­után 13 óra 15 perckor esedékessé vált 4. számú bécsi gyorsvonatot Budapestről nem indították­. A fil­­szájka gyorvonatot pedig 16 óra 25 perckor csak Hegyeshalomig indítot­ták. A MÁV vonalain Győr—Szombathely kö­zött a­­forgalmat, ugyancsak­ hóakadályok miatt korlátolt mértékben tartotta fenn. A he­­gyeshalom-porpác-oroszvári és a pápa-bán­­hida-csornai, végül a zalabér-sárvár-visi vona­lakon a hófúvásban elakadt vonatok miatt a forgalom ez idő szerint szünetel. A hóakadá­lyok elhárításán mindenütt erősen dolgoznak. A munkálatokat azonban megnehezíti az el­múlt éjfél óta tartó erős szélvihar, amely a február 27-én esett friss havat, továbbá a már részben összefagyott, de újból feltépett régi havat is erősen hordja. Ez ter­mészetesen nagymértékben hátráltatja a mun­kálatok véghezvitelét. Az esti 10. számú gyorsvonat, amelynek 23 óra 30 perckor kellett volna indulnia Bécs felé, nem közlekedik, mivel az osztrákok nem vesznek át semmiféle vonatot. • A Duna—Száva—Adria Vasútnál hófúvá­sok miatt a Nagykanizsa—Ágfalva ország­­határi vonalán Szombathely és Sopron között a személyszállító vonatok csak hóeke előre­­küldésével közlekedtek, aminek következtében a személyszállító vonatok fél órától három óráig terjedő késést szenvedtek, így a bécs— nagykanizsa—zágrábi gyorsvonat három órát késett. A Székesfehérvár—komáromi vonalon a Komáromból 12 óra 15 perckor elindult 713. számú vonat Ászár és Kisbér állomások kö­zött a hóban elakadt. A vonatot a folyton tartó orkánszerű vihar miatt nem tudják ki­szabadítani s ezért az utasokat a közel levő Kisbér állomásra szánakon viszik el s ott a készenváró különvonatba fognak átszállani, amely őket Székesfehérvárra szállítja. Ennek következtében ma Kisbér és Komárom között a 226. és 715. számú vonatok elmaradtak. A gyár—Sopron—eberfurti vasút Valamennyi pályáján a forgalom a dühöngő hóvihar miatt teljesen szünetel. Celldömölk és Pomogy között helyenkint kétméteres hótömegek lepik el a vasutat. A hóekék éjjel is dolgoznak. A Madártani Intézet és a vadállatok A Budapesti Madártani Intézet a csendőr­ség közbenjárását vette igénybe, hogy az el­gyöngült és befogott vadludakat lábukon meggyű­rűzhesse s így vándorlásaik révén megállapíthassa vonulási útjukat. Ilyen kí­sérletek ugy­anis éppen vadludakkal eddig még nem történtek s így ezeknek nagy a je­lentőségük. Egyébként Szakályhőgyészben, a­hol ezeket a kísérleket most először kezdik meg,, a csendőrjárőr egy teljesen elgyengült szarvasbikát talált. Az állatorvosi kezelés sem menthette meg az életnek. A szép tizen­­nyolcas bikának szokatlanul dús szőrméje és teljesen üres gyomra mutatja a legjobban ennek a télnek szigorúságát és az állatok szenvedéseit. A szarvas hetek óta nem evett rendesen. A pusztító lavinák Ausztriában a Lech völgyében az utóbbi napok olvadásai következtében a magas hegy­­oldalakról lezúdúló lavinák egyre-másra áldo­­zatokat követelnek. Tegnap egy kis leány veszett oda s egy másik csak annak köszön­heti megmenekülését, hogy az utolsó pillanat­­ban sikerült egy erős fatörzsbe kapasz­kodnia. Az időjárás mesterséges irányítása Robert Brown amerikai oceanográfus égjük túj munkájában azt állítja, hogy az időjárást­ egy évre előre meg lehet állapítani, sőt mes­terségesen irányítani. Szerinte az időjárás" szabálytalanságának a sarkokról áramló óriási jégmennyiség az oka, így a Déli Jeges-ten­gerről jövő jég kelti Argentínában, Dél-Afri­kában és Ausztráliában a szárazságot. A mo­dern technika aránylag csekély költséggé­ óriási jéghegyeket szakíthat le a sarkvidékek­ről oly­an időben, amidőn a heves napsütés azokat felolvaszthatja és így azután a ben­nük rejlő energiát felhasználhatják. Hasonló­képpen egy jégtörőkből álló flotta az Északi Jeges-tengeren mozgásba hozhat egy nagy jég­tömeget, amelyet azután a Golf-áram olvasz­tana el Ml­yen kemény volt az idei tél Robert Brownak ez az eszméje nem új,­­de technikai tekintetben is ma még kivihetetlen, mert itt olyan jégtömegek megmozdításáról van szó, a­minekről fogalmat sem alkotha­tunk magunknak. Pedig az időjárás szabályo­záséra ugyancsak nagy szükségünk volna, hogy elkerülhessük az olyan rendellenessége­ket, mint az idei tél, amely­nek ritka szigorú­ságáról a prágai meteorológiai intézetnek az 1929. évi februári hőmérsékleti viszonyokról készített kimutatása ad képet. Ebből kitűnik, hogy Prágában februárban a középhőmérsék­let minus 10,6 fok volt. Ilyenformán 1929. február hónapja 1775 óta — idáig nyúlnak vissza a hőmérsékletmérések, — a leghidegebb február volt. 1775 óta azonban ez a február hónap, a téli hónapok hidegsége tekintetében, általában véve a második helyen áll. Ami Prága téli hőmérsékletét illeti, a korábbi te­lekről egészen 1775-ig terjedően készített át­tekintés igazolja, hogy az egész 154 éves idő­szak alatt mindössze négyszer vett, éppen olyan, vagy még szigorúbb hideg. A mostani rendkívül abnormális hőmérsékleti viszonyok­­­ra élesen rávilágít az összehasonlítás, amelyből kitűnik, hogy a februári hőmérséklet körül­belül a moszkvai vágy­ a haparandai normális januári hőmérsékletnek felel meg, vagy pedig a januári hőmérsékletnek, szabad levegőn, 2400 méter magasságban. . . ­ Árverési hirdetmény Késedelmes adósok terhére és veszélyére 5 drb kerékpár 4­ 200 drb ercreklyc elvfimolott, továbbá 23 bain olvrtmnolut­ík­ 2071 és fél kilogramm testílilro végűl 1 Islda elvilm­olatlan fakeret, .... a K.­t. 306. §-a alapján, az Árverési Csarnok kÖzbenJÍHtév©. március hó 2-án. Szombaton délelőtt fél 10 órakor, a Duna­ Raktárházak R.-T. IX* Timót-utca 1. ev. alatti telepén a legtöbbet ígérő* nek azonnali készpénzfizetés mellett, el fog ár­­vereztetni. A vételi árverési illeték és forgalmi adó vevő* terhelik Az áruk fentnevezett helyei­t márc­us 2-án délelőtt 8—­10 óráig megtekinthetők.

Next