Budapesti Hírlap, 1929. március (49. évfolyam, 50–73. szám)

1929-03-31 / 73. szám

Szövetkezeti pincegazdálkodás Több pinceszövetkezet működött már ná­lunk. De mind megbukott. Mert legtöbbször hitelben szerzett tőkével vásárolták a borokat. Viselték a pincekezelés, az egyenlősítés költ­ségeit s az értékesítés kockázatát. Egyszóval, megfelelő tőke, kereskedelmi összeköttetések és szakképzettség nélkül kereskedőkül dolgoz­tak. A termelők szövetkezeteinek nem ez a feladata. Hanem az, hogy nagyobb tömegű, a borvidék jellegét viselő egy-két borfélesé­get, úgynevezett típusborokat állítanak elő. Ezeket azután a borkereskedelemnek — a már kész bel- és külföldi szervezettel bíró cégek­nek — kell megvásárolni és forgalomba hozni. A kereskedelem nem bírja el az egyenlősítő, típusalkotó pincérkedés költségeit, a terme­lők szövetkezete pedig a kereskedelmi készség hiányát és a kereskedelmi kockázatot. A he­lyes munkamegosztás tehát az, hogy a terme­lők a szövetkezetek útján adjanak piacképes borkészleteket, a kereskedők pedig gondolja­nak a bel- és külföldi értékesítésről. Ez a földművelési kormány elgondolása is azoknak a pinceszövetkezeteknek életrehívásánál, ame­lyek megalakításával a borértékesítésre szánt beruházási hitel terhére most foglalkozik. Ezek a szövetkezetek tehát termelő szövetke­zetek lesznek. De olyan termelők, amelyek a kereskedelemnek a piacképesség minden attribútumával bíró anyagot szolgáltatnak. Tehát közvetve az értékesítés céljait is szol­gálják. Az új rendszerű, szőlő- és borgazdasági szövetkezetek sikeres működésének két anyagi alapfeltétele van. Az egyik, a modern must­­préselés meg pincegazdasági borkezelés kö­vetelményeinek megfelelő helyiség és eszköz­fölszerelés; a másik a szövetkezeti kezelésbe adott termékre, olcsó előlegadási képesség. Az első feltétel jelentékeny szövetkezeti részjegy­tőkét igényel. A második valamely alkalmas, olcsó hitelt nyújtó pénzintézetbe kapcsolódást. Ami a részjegytőkét illeti, a szőlősgazdák mai viszonyai közepette, nem igen lehet tő­lük többre számítani kisbirtoknál holdanként 50, nagybirtoknál, progresszív megállapítás esetén is, legföljebb 100 pengőnél. Ezzel a körülménnyel, úgy tudjuk, számolt a föld­művelésügyi miniszter is és az üzletrész tőke felét, a­ 200.000 pengőt véve alapul — az állam terhére kíván jegyezni. Sőt tovább is szándékozik menni, a legalább 5—10.000 hl. bor kezelésére s egy-két típusú bort előállító szövetkezetek támogatásában. Tudniillik 50— 100.000 pengőig menő támogatást ad, kamat­­talan kölcsön alakjában, amely a berendezésre fordítandó és tizenkét év alatt visszafize­tendő. Ez a támogatási mód teljesen megfelel a beruházási hitel természetének. Az üzletrész tudniillik normális körülmények között, mér­sékelt kamatot hoz. A kölcsön pedig vissza­térül. Az előlegnyújtás már nem lehet a szövet­kezet dolga. Az új szövetkezeti törvény sze­rint ennek különben is csak egy hivatott szerve lehet: az Országos Központi Hitelszö­vetkezet, melynek közrehatása nélkül gazda­sági szövetkezeti alakulás és működés törvé­nyileg eltiltatott. Ez a hitelezés, a kamatterhet illetőleg, elsősorban nem a hitelpiaci viszo­nyokhoz, de a termelés érdekeihez kell hogy igazodjék. Az említett altruista hitelintézet ezt a követelményt másféle hitelügyleteinél is szem előtt tartja. Tehát kétségtelenül ragasz­kodni fog hozzá a borhitelnél is, ahol tőkéjé­nek rövid időn belül való visszatérítése bizto­sítva van. A fedezet pedig, mivel az előleg az érték 60 százalékánál túl nem mehet, teljes­nek tekintendő. A szövetkezeti üzletvitelnél főfontosságú: a szövetkezet terményátvevő és értékmegállapító szervének szakszerű működése. Ez a szerv — nevezzük szüreti bizottságnak, vagy másként — veszi át a szőlőt, a mustot, vagy a bort. Mustot beszolgáltatni csak azok lehetnek jogo­sultak, akiknek megfelelő szüretelési helyisége és berendezése van; bort csak azoktól lehet el­fogadni, akiknek tiszta hordóik, jó pincéik vannak és akik a 1­4 borkezelést garantálni tudják. A bizottságnak kell megszabni a ter­mények beszolgáltatásának idejét és sorrend­jét, korábbi bejelentés alapján a szőlőre (p. augusztus 25-ig) és mustot illetően (p. szept. 10.). Meg kell tagadnia egyes, a borvidék jel­legének meg nem felelő, továbbá a nem tel­jesen ép, érett és kellően szét nem választott szőlő-, illetve mustszállítmányok átvételét. Megszabnia, ahol lehetséges, az egyes szőlő­fajták szétválasztását. Meg kell szabnia az el­fogadható minőség alsó határát. Visszautasí­tania a rosszul és tisztátalanul kezelt must vagy bor átvételét. Megállapítania az átvett borok értékalapját. Erre nézve a miniszteri terv 10 Malligand-fokot vesz föl. Még pedig úgy, hogy 9—10 Malligand-foknál pl. 10 hektoliter 10 Malligand-fokos bor 10.000 Mal­­ligand-fokot ad. A 12 fokosnál jobb minő­ségű bornál minőségi többlet jön hozzá, — tehát p. a 12.000 foknyi összeg után még 1 fok, összesen 1000 fok, — ami együtt 13.000 fokot tesz ki. A szállítmányok végleges értéke csak akkor szabható meg, amikor a borárak m­ár kialakultak, vagyis körülbelül november Üregén. és pedig a mennyiség, minőség és cukortartalom szerint osztályozva, a piaci árakhoz alkalmazkodva. Ez az ár lesz a tag követelése a szövetkezettel szemben s egyúttal a 60 százalékos előleg hitelalapja. A befolyó vételárak bizonyos százalékát tartalékolni cél­szerű, sőt szükséges. Nyilvánvaló, hogy ennek a bizottságnak a szakszerű, feltétlen megbízhatóságú, minden­féle számbajöhető szempontot figyelembe vevő működésén fordul meg a szóban levő szövetkezetek boldogulása. A nagytömegű típusborok előállítása körülbelül biztosított­nak látszik. Hogy azonban az egyes tagok is meg legyenek a szövetkezeti üzemmel elé­gedve, azt az átvevő szerv arravalóságának kell biztosítania. Célszerű lesz arról is gon­doskodni, hogy az átvevő bizottságban egy érdektelen szakember is benne legyen. A termelők, az állam és az Országos Köz­ponti Hitelszövetkezet összefogása minden­esetre hamarosan nagyot lendíthet szőlőgaz­dasági és borértékesítési dolgaink jobbra ala­kulásában. A szövetkezeti üzemvezetés rész­leteit a gyakorlati tapasztalat a tervezettől eltérően is alakíthatja. A fő dolog az, hogy borgazdaságunknak új iránya és korszaka minél előbb meginduljon. Négy hatalmas ér­dek követeli ezt: a termelőké, a kereskedők és a fogyasztóké és az államé. Ez utóbbinak erős támogatását különben az is megokolja, hogy egy hatalmas adóbevételi forrásnak megmentéséről van szó. Harc­os­ alumíniumért A világ alumíniumi termelését jelenleg két kartel tartja kezében: az Amerikai Alumi­nium Részvénytársaság és az Európai Alumí­nium Kartel. A két kartel legutóbbi ülésén közös megegyezéssel elhatározta, hogy a világ al­umi­ni­u­mt­er­m­elését a jelenlegi évi 200.000 tonnáról 500.000 tonnára fogja emelni. Az európai kartelnek négy tagja van és pedig: Németország, Franciaország, Norvégia és Anglia. A fennálló kartelszerződés nem olyan természetű, amely ne engedne tagjai­nak bizonyos szabad mozgást és amely ki­zárná új tag felvételét. De nézzük először magát a fémet, hogy mi a múltja és mi lehet a jövője. Mikor az alumíniumot ezelőtt körülbelül egy évszázaddal felfedezték, az még több, mint ötven­ évig gyakorlati célokra használ­hatatlan maradt, mert előállítása olyan költ­séges volt, hogy alkalmazása nem volt gazda­ságos. Csa­k hosszas kísérletek után 1896-ban sikerült elektromos után a bauxit kőzetből (nevét a franciaországi­ Baux falu után kapta) olcsón és gazdaságosam előállítani. Hogy ezután az aluminium milyen fényes pályát futott be, azt legjobban a fém ára tükrözi vissza. 1850-ben egy kilogramm ára még 1460 pengőbe került, 1887-ben már csak 78 pengőbe, 1897-ben valamivel többe, mint 7 pengőbe és 1911-ben már csak 1 pengő 60 fillérbe. Jelenleg újra megdrágult és mintegy 2 pengő 90 fillér az ára. Azokra a célokra, amelyekre az alumíniu­mot használják, azelőtt csak egy fémet tudtak használni: az ónt, mert ez a fém szintén nem rozsdásodik és az emberi szervezetre sem vált ki mérgező vegyületeket. Az ón talán a legrégibb fémek egyike. Korban vetekszik az ólommal, cinkkel és valószínűleg a rézzel is. Bár a hosszú évezre­deken keresztül az emberiség hozzászokott az ón használatához, mégis az aluminiumnak rövid pár évtized elég volt arra, hogy az ón­nak hatalmas versenytársává váljék és annak használatát némely téren teljesen kiszorítsa, — mint például az autó- és a repülőgépek gyártásánál — más helyt pedig jelentéke­nyen korlátozza — mint a tartályok és a kannák előállításánál. Németországban és az északi országokban az alumínium úgyszólván teljesen kiszorította az ónt a kunyhaedények­­nél, főként annál a jó tulajdonságánál fogva, hogy igen gyorsan melegszik. Ezelőtt Amerika egymaga átlag három kilogramm ónt használt fel egy-egy automobil gyártásánál és mivel évente több, mint kétmillió autót állított elő, e tételnél évi ónfogyaszása 60.000 mázsát tett. Jelenleg úgyszólván kizárólag alumíniumot használ ón helyett. Ugyanígy van a repülő­gép gyártásánál is. Hasonlóképp alumíniu­mot használ ón helyet az európai autó- és repülőgépipar. Az alumínium ötvözete is kezd mind na­gyobb tért hódítani. Mivel épp úgy nem rozs­dásodik és nem mérgező, mint az ón, azért nemcsak konyhaedényeknél, hanem a gyógy­szerészeti, vegyi, élelmezési iparban is telje­sen bevált. A csokoládét alumínium lapba göngyölik, a kondenzált tejet nyomható alu­minium tubusba teszik. Húskonzervek, vaj, pasztörizált tej, ételolajak stb­. számára alu­­miniumdobozokat használnak. A hadsereg edényeinél pedig a könnyűsége és elpusztít­hatatlansága miatt hódította el a területet az ■óntól. Az aluminium ötvözete is erős. Teljesen be­vált omnibuszok, közúti és más vasúti kocsik, repülőgépek építésénél, sőt legújabban gőz­gépek és más erőgépek hajtókarja gyanánt is a legnagyobb sikerrel próbálták ki. De a vele végzett kísérletek során az is beigazoló­dott, hogy az elektromos áramot talán még más fémnél is jobban vezeti s ezért már ká­belek gyártására is használják. Az aluminiumnak még további előnyeit és hasznát is felsorolhatnánk, de elég annyit megjegyezni, hogy az aluminium nem csak azzal vált nagy hasznára az emberiségnek, hogy annyi célra felhasználható, hanem azzal is óriási szolgálatot tett, hogy az ónt helyette­síteni tudja. A szakértők szerint ugyanis, ha aluminiumtermelés nem lenne, akkor az ón ára tonnánként legalább 28.000 pengőbe ke­rülne, míg ma csak 8960 pengő. Mert a civili­záció emelkedésével az ón használata is ro­hamosan emelkedett, míg 1913-ban a világ ón­fogyasztása 89.510 tonna volt, addig 1927-ben már 118.343 tonna. Érdekes itt megjegyezni, hogy a fogyasztás kétharmad része Ameri­kára esik. A legfőbb kérdés az aluminiumtermelésnél csak az, hogy vájjon állanak-e elég erős bauxit telepek a világfogyasztás rendelkezé­sére. Itt kapcsolódik azután Magyarország is bele a kérdésbe. Hazánk bauxit telepei elég erőseknek ígér­keznek. A Statisztikai Hivatal adatai szerint, amíg 1925-ben­ még csak alig egypár vagon bauxitot vittünk ki Németországba, inkább csak próbaképpen, addig 1927-ben 22.800 va­gon bauxitot szállítottunk Németországba több mint négymillió pengő értékben. Magyarországnak úgyszólván semmi fémje nincs. Most, hogy a természet kincset adott nekünk a bauxitban, nagy érdeke lenne az or­szágnak, ha mi is megvethetnők az alumínium­­termelés alapját, vagy önálló tagként az euró­pai alumínium kerteibe belépnénk. A nyugati hatalmas államok sorában gazdasági vonatko­zásokkal együtt politikai súlyunk is nőne. Idehaza pedig egy sereg munkáskéznek ad­nánk kenyeret. Az aluminium termelésénél az elektromos energia játssza a fősszerepet. A Z­­ac­k-folyó további villamosításával, a Tolbot-centrále ki­építésével mi is olcsó villámáramot tudnánk a vízből és a barna szenünkből előállítani. Az aluminiumkartel számítása szerint, ha a ter­melést évi 500.000 tonnára emelnék, az alu­mínium termelési költségei is nagyban csök­kennének és tonnánként az előállítási költség legfeljebb csa­k 1764 pengőt tenne. Ezt az 1764 pengős árat a mai villámának mellett kalkulálta a kartel, de tekintve, hogy a villám­­áram előállításának költségei világszerte csök­kenést mutatnak és ez a kartel számítását még kedvezőbbé, az alumíniumot pedig még elter­jedtebbé fogja tenni A jelenkor fémje tehát még mindig igen nagy karrier előtt áll. Hgképpen a magyar bauxittelepek is igen nagy nemzeti kincset je­lentenek. Sajgó Jenő dr. — A nemzetközi gabonapiac. A behoza­talra szoruló államok az új gazdasági évben eddig 165.8 millió mázsa búzát importáltak, holott az előző gazdasági évben importjuk csak 137.5 millió mázsát tett. Érdekes, hogy a jobb európai gabonatermés ellenére a tenge­rentúli gabonát­ exportáló államok részesedési aránya Európa gabonaellátásában most na­gyobb, mint a múlt gazdasági esztendőben volt. A részesedési arány emelkedése pontosan tizenhat százalékos. Egyébként Európa 125,1 millió mázsa búzát importált az új gazdasági évben, vagyis 8,7 millió mázsával többet, mint a tavaly. Európa tengeri behozatala azonban 1928 április 1. óta csak 80.9 millió mázsát tett, holott a megelőző gazdasági évben 89.5 millió mázsa volt. Érdekes, hogy bár az európai ten­­geri termés kisebb volt, mint az előző gazdasági évben, a tengeri import mégsem emelkedett, hanem apadt. Az európai államok közül min­dig az előző gazdasági évhez viszonyítva, Né­metország gabonaimportja 10.8 millióról 8 millióra, Belgiumé 8 millióról 6.2 millióra, Dániáé pedig 4.1 millióról 1 millió mázsára csökkent az új gazdasági évben. Ezzel szem­ben Olaszország behozatala 3.9 millióról 7.1 millióra és Franciaországé 3.9 millióról 5.4 mil­lió mázsára növekedett. A Magpiac. A Magyar Mezőgazdák Szövet­kezete vetőmagosztálya jelenti: Az árak a világ­piachoz igazodva a hét elején ellanyhultak, ké­sőbb emelkedő irányzatot vettek. Arai — már­cius 28-án — száz kg­ kint budapesti paritásban minőség szerint: Bab fehér 110—12,, tarka 72 —78, baltacinmag 58—62, Viktória borsé­ja 45—55, Ha 40—45, birköny tavaszi 41—42, csillagfürt 25—27, fehérhere 160—180, kender­mag 48—52, köles, vörös 32—35, szürke 30— 34, tarka 30—32, lenmag 45—50, lóheremag arankatartalom és minőség szerint 160—180, lucernamag arankatartalom és minőség szerint 140—165, mák étkezési célokra 118—120, mu­harmag 78—80, mustármag 54—60, nyúlsza­­pukamag 140—150, pohánkamag 24—26 pengő. — Hangya. A szövetkezetek kitűnő lapjá­nak a Hangyának legújabb száma a húsvéti ün­nepekre való tekintettel most jelent meg gazdag tartalommal. Bevezető cikkét Zichy Aladár gróf írta. Cikket írtat még Mayer János fölömiv** lési miniszter, Klebelsberg Kunő kultuszminisz­ter, Buday Barna, Nagy Emil, Marsehall Fe­renc, Mutschenbacher Emil dr., Serbán Iván, Balogh Elemér, Bege Károly, Meskó Pál, if­j. . Leopold Lajos és mások. Érdekes riportok, szak­­közlemények, képek stb. teszik teljessé a lapot. — Apponyi a kézműiparról. Az Orszá­­gos Kézműves Testület hivatalos lapjának, a „Magyar Iparosinak húsvéti száma Ap­ponyi Albert grófnak a kézművesiparról szóló vezércikkét közli, mely megállapítja, hogy a nemzet boldogulásának nyitja, hogy min­denki a maga dolgát jól végezze. „Egy jól el­készített cipő, vagy asztal, vagy lakat, vagy akármi többet használ a hazának, mint egy­pár üres szónoklat“ — írja Apponyi, aki rendületlenül bízik a kézműipar hivatásában a tömegtermelés mellett is és szuggesztív erejű cikkében hangsúlyozza a kézműipar ál­lami támogatásának szükségességét. A lap közli Hadik János grófnak az OKT legutóbbi választmányi ülésén tartott elnöki megnyitó beszédét is, mely állást foglal a kézművesipar aktuális kérdéseiben, a közszállítási szabály­zat ki nem elégítő tervezete ellen, kifejezést ad az iparosság panaszainak a Társadalombiz­tosító Intézet működésével szemben, végül kö­veteli a kartelek túlkapásainak megszünteté­sét. Ismerteti a lap Szabóky államtitkár elő­adását az állami beruházásokról és Szél Jenő tanulmányát a takarékosság és a munkanél­küliség kérdéséről. — Agrár­hírszolgálat. A mezőgazdasági ex­­port ügyeivel foglalkozó Mezőgazdasági Ter­mény és Termékforgalmi Intézet a kivitellel foglalkozó körök tájékoztatására rendszeres közlemények kiadását is munkakörébe ik­­tatta. A hírszolgálati feladat ellátására hiva­tot közleményeknek eddig két száma jelent meg változatos és gazdag­­­ártalommal. Rész­letes beszámolót nyújtanak a gabonaneműek és takarm­ánycikkek világpiaci helyzetéről, közli a különféle fontosabb piacok árjegyzé­­seit, a gabonszállításo­k világstatisztikáját, végül pedig a kivitel szempontjából fontos összes agrárcikkeinkre vonatkozó külföldi piaci híreket. — Borpiac. (A Magyar Mezőgazdák Borér­­tékesítő osztályának jelentése): Az üzlet élén­­kebb. A téli fagykárok miatt a termelők tartóz­kodó álláspontot foglalnak és csak magasabb árak mellett hajlandók eladni. A borárak a kö­vetkezők: parasztáru 9—10 százalékig 2.40 pen­­­gőtől felfelé. A jobb uradalmi tételekért 11 szá­zalékos 3—3.20 pengőt, a 12 százalékos és ennél magasabb fokú zöld-fehér áruért 3.50, egész 4 pengőt fizetnek. A fenti árak hektoliter és Mal­ii gandf­okon­ként, részben fejtve, részben seprő­vel értendők a­ termelőhely. Magpiac, (mire. 30.) (Mauthner Ödön mag­­termelő és magkereskedelmi r.-t. heti jelen­­lése.) Az enyhe időjárás által a forgalom az egész vonalon a legélénkebb. A nagy érdek­­lődés után feltehető, hogy az idény a húsvéti ünnepek után is nagy mértékben folytatódni fog. Noha március végén vagyunk, mégis lóheremagnak volt e héten a legnagyobb ke­reslete, de ez a meglévő belföldi készletekből változatlan árak mellett kielégíthető volt. Lucernamag csendesebb, mint az előző héten. A külföld érdeklődése láthatólag megcsappant és bár a belföldi kereslet változatlan maradt, mégis némi árcsökkenés volt észlelhető. Muharmag és köles ára változatlan. A nagy­szabású kereslet, mint ezen magfélénél isme­retes, csak ezentúl fog beállni. Ezzel szemben tavaszi bükkönyt a legsürgősebben keresnek, a helyi készletek nagyon leapadtak, az irány­­zat még az eddiginél is szilárdabb. Takarmány­­répamagvak jegyzései külföldön tovább emel­­kedtek. A Magyar Magkereskedők Országos Egyesü­­letének hivatalos jegyzései 100 kilónkint,­ nyersárúért, budapesti paritásban: lóheremag 150—160, lucernamag 140—160, nyúlszapuka 130—145, baltacím 58—62, tavaszi bükköny 41—42, vörös köles 32—34, fehér csillagfürt 24—26, napraforgó, fehér 50—52, vegyes 27— 28, Viktória borsó 40—50 pengő. — Nem enyhült a fizetésképtelenségi válság. A Magyar Tudakozódó Egylet ma felterjesztette a kereskedelemügyi miniszté­riumhoz az első negyedév fizetésképtelenségei­ről szóló jelentését. A beszámoló szerint már­ciusban (zárójelben az 1928. év ugyanezen­­időszakának megfelelő adatai) 129 csődön­­kívüli kényszeregyesség (125), 37 csőd (38), vagyis összesen 166 bírói fizetésképtelenség (163) történt, ami bár csekély eltolódással­­(+ 1,84 százalék) egyezik a tavalyi március adataival, a megelőző februárhoz képest azon­ban csődökben 48, kényszeregyezségekben 16,21, a válságok együttes összegében pedig 22,05 százalékos emelkedéssel jelzi a rossz tél szezon fogyasztói és hitelválságának kiszéle­sedését. Az első évnegyedben 390 csődönkívüli kényszeregyezség (345), 98 csőd (109), össze­sen tehát 488 bírói fizetésképtelenség (454) volt, ami a múlt évhez képest, bár csődökben 10.09 százalékos csökkenést jelent, azonban csődönkívüli kényszeregyezségekben 13.04 és a válságok együttes összegében 7.48 százalék emelkedést mutat. Hajdú Miklós dr. vezér­­igazgató negyedévi beszámolója a hiteltuda­kozódás kármegelőző hitelvédelmének tapasz­talatai alapján megállapítja, hogy az év első negyedében az elmúlt esztendő október—de­cemberi időszakával szemben 40,2 százalékkal emelkedett a bírói fizetésképtelenségek eetad­nék száma, amiben kétségkívül része van az abnormis téli időjárásnak, de minden egyébé­től eltekintve, szomorú visszahatása a ma­gángazdaság életlehetőségeit megnehezítő sú­­lyos közterheknek is.

Next