Budapesti Hírlap, 1929. június(49. évfolyam, 121–145. szám)

1929-06-05 / 124. szám

8Serib, 1926 Jtm­ius 8. (124. sz.)Bolokfeld Huan Mil I ..................................... Halmi Bódog: Molnár Ferenc az író és az ember — Tanulmány. — A magyar irodalom reprezentánsai között "Molnár Ferenc egyike azoknak, aki a világ­­népszerűség kirakatában előkelő helyet foglal el Kritikusai mindenfelől megalkuvással, a technikai művészet túlbecsülésével és laza er­kölccsel vádolják. Ezek a vádak azért érik, mert a ma közönségének kedvéért számtalan esetben lemondott az írói hivatás horizontá­lis képességeiről, mosolyogva nyúlt bele a publikum lelkébe és a jókedvű varázsló őszin­teségével, egy groteszk mozdulat kíséretében, mutatta fel a benne rejlő ürességet, a fonák­ságokat és gyengeségeket. Pedig éppen ezért mondhatjuk el, hogy Molnár Ferenc a ma társadalmának kiváló írója. Kitűnően ismeri embereit, a művész biztosságával mindig úgy állítja fel a görbe tükröt, hogy bizony a publikum állandóan magát látja benne. A sok ellentmondó kritikában jól esik ol­vasni Halmi Bódog könyvét, aki (furcsán fog hangzani) objektív szubjektivitással írt tanulmányt Molnár Ferencről. A könyv objektív, mert a komoly, világ­­irodalmat ismerő ember igazságos mértéké­vel méri le a kiváló író minden munkáját, találóan mutat rá jelességeire és feltárja gyengéit is, szubjektív, mert minden során, még a szigorú, bíráló sorokon is átsugárzik a rajongás és a szeretet. Halmi Bódog olyan tanulmányt írt, ami elgondolásban és hangban új a magyar essay­­irodalomban. Nem üt ki belőle a kritikus szá­raz hangja, előadása színes és meleg, a ge­rince ugyan nem egészen tömör és precíz, de vonalvezetése biztos és szórakoztató. Úgy érezzük, hogy Halmi Bódog nem is sunyira essay-t írt, mint inkább portrét raj­zolt. A portré sikerült. b. gy. ■filmszínházak MŰSORA Belvik­oai Mozgó (Irányi­ u. 21. Tel.: Automata 83­—29.): A milliomos fia (dráma 7 felv.). Fősz.: Maria Alba. — A végzetes randevú (nagyvilági történet 6 felv.). Fősz.: Olive Borden. — Pom­padour nyakéke (grand guignol 6 felv.). Fősz.: Bessie Love. — Előadások kezdete: hétköz­nap (piros terem) 5, negyed 8 és fél 10 óra­kor, f­öld terem 8 órakor, vasár- és ünnepnap (píron terem­) 3. 5, negyed 8 és fél 10 órakor, föld terem 4. 6 és 8 órakor. Corvin Színház (Tel.: Aut- 889-88 és Aut. 895-84). Orloto. Fősz.: Petrovics Svetislav. — Sivatag árvája. Fősz.: Bánky Vilma és Ronald Colman. — Hiradók. — Előadások kezdete: mindennap negyed 6, fél 8 és háromnegyed 10 órakor. fecesi (VI.­ Teréz­ körút 28. Jegyrendelő telefon: Automata 213—43 és Automata 259—52.) — Az elmúlt szezon két világfilmje egy műsorban! Csak ma — egy napig! Korda Sándor világhírű rendezésében: A sárga liliom. Fősz.: Bill­le Dove, Clive Brook, Huszár Pufy, Pártos Gusztáv és Mindsszenthy Tibor. — Janninge legnagyobb ala­kítása: Oroszország. Fősz.: Florence Victor és Lewis Stone. — Híradó. — Előadások kezdete: 4, 6, 8 és 10 órakor. Jorum Filmszínház (Kossuth Lajos­ utca 18. Telefon: Automata &95—43 (* Automata 897—07). Személyzeti jutalomjátékok. Csütörtökön: A Visz­tula hajósa: Huszárcsiny. — Pénteken: Nász a viharban: Csingisz khán. — Szombaton. Június 1-én: Kohn és Kelly Párizsban: Svengáli. — Vasárnap: Charley, a közvitéz: A nevető ember. — Előadások kezdete: hétköznap negyed 8 és fél 10 órakor, vasár- és ünnepnap 6. 8 és 10 órakor. 9éiaefTil­or Filmszí­nháls (Tel.*. J. 346—44). Kisértetek vonata (filmjáték 10 felv.). Fősz.: Hilda Jannings. — Bukott angyal (amerikai történet 7 felv.). Fősz.: Marlon Nixon. — Az utolsó round (dráma 10 felv.). — Hiradók. — Előadások kezdete: hé­tköznap 5, 7 és 9 óra­kor, vasár- és ünnepnap 3 órától folyatóla­­gosak. Kamara Mozgó IVII., Dohány­ utca 42. Telefon: József 440—27.): Hiradók. — Seniorita. Fősz.: Bebe Daniels. — Szerelem (Elisabeth Bergner világfilmje). — Előadások kezdete: hétköznap 6. 8 és 10 órakor, vasár- és ünnepnap 4. 6. 8 és 10 órakor. Nyuszat-mozgró (Teréz-körút. Tel.: Aut. 271—62.). Sólyomfészek (dráma 9 felv.). Fősz.: Milton Lilis és Dorris Kenyon. — Az ördöngös Lóri (vígjáték 7 felv.). Fősz.: Laura la Plante. — Inferno (amerikai történet 8 felv.). Fősz­.: Mary Astor és Loly Huckens. — Előadá­sok kezdete: hétköznap fél 4. fél 6 három­negyed 8 és háromnegyed 10 órakor. vasár­­ég ünnepnap 3. háromnegyed 5. fél 7. negyed 9 és 10 órakor. Omnia (József­ körút 81. Telefon: József 801—25). Lyon Lea (Bródy Sándor színműve 10 fejezet­ben). Fősz.: Ivan Mosjoukine és Mary Philbin. — A sátán pilótája (­Universal bravúrfilm 6 felv.). — A tettes nyomában (kanadai történet 6 felv.). — Hiradók. — Előadások kezdete: hét­köznap fél 7 és négyéé 10 órakor; vasár- és ünnepnap fél 5, 7 és fél 10 órakor. Orion-üem­ház,­­IV. Eskü-út 1. Teh­én: Auto­mata 831—02. — Jegyelővétel d. e. 31—1 óráig.’ • Repriz: Atlantis (Pierre Benoit regénye filmen 2 rész 12 fejezetben). Első rész: A rémület $ országa. Második rész: A sivatag királynője. —­ Dodo, az utolsó mohikán (amerikai burleozk­­▼ígjáték 6 felv.)) — Híradó. — Előadások kez­dete: mindennap 5. negyed 8 és fél 10 órakor. Palace Filmszínház (Erzsébet-körút 8., New­­york-palotával szemben. Telefon: József 365-23.). Norma (Dumas leghíresebb regénye filmen 8 felv.) Fősz.: Norma Talmadge. — Felhőkarcoló (7 felv.). Fősz.: William Boyd. — Kohn és Kelly Párizsban (kacagtató vígjáték 8 felv.). Fősz.: Kohn és Kelly. — Előadások kezdete: fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Radins-Mozi (Nagymező­ u. 22—24. Jegyrendelő­telefon: Automata 220—98 és Automata 292—50.): Karenina Anna (Tolsztoj regényének filmválto­zata). Fősz.: Greta Garbo és John Gilbert. — Vörös párduc. Fősz.: Tim MacCoy. — Hősök napja (felvételek az elesett hősök emlékének leleplezéséről). — Magyar és Paramount Hiradó. — Előadások kezdete: hétköznap 6, 8 és 10 óra­kor; szombaton 4, 6 és 8 órakor; vasárnap 4, 6, 8 és 10 órakor. Itoval-Apolló (Tel.: 1. 419—02 és J 429—46.) Ma este ünnepi műsor! Porzsolt Kálmán film­­szkeccse: Ha megfujják a trombitát (két színpadi és 2 filmrészben). — Vitéz Mándoky Sándor ezredes-lelkész ünnepi beszéde. — Me­mento. — Hiszekegy. — Hiradó. — Leszállított helyárak. — Előadások­­ kezdete: hétköznap 6, 8 és 10 órakor; vasár- és ünnepnap 4. 6, 8 és 10 órakor. Tamara Parkmorge (Múzeum-körút 2. 1. 174-90.). Megnyitó műsor május 30-tól: A vihar árvái (dráma 8 felv.). Fősz.: Xenia Desny és Olga Csehova. — Ember, kutya és a végzet (modern mese 7 felv.). Fősz.: Vera Reynold­ és Kenneth Thomson. — Magyar és Világhiradó. — Foly­tatólagos előadások kezdete 8 és 10 órakor. Ufo-Filmszínház (VI., Teréz-körút 60. Tele­fon: Lipót 921—82 és Lipót 921—83). Pém­tár­­nyitás délelőtt 11 órától 1 óráig, délután előadás előtt egy órával. — Magyar Híradó. — UFA Világhíradó. —­­A névtelen hősi emlékmű felavatásának teljes filmfelvétele. — Szövetsége­sek (Harsányi Zsolt tréfája). Játsszák Ujváry Lajos és Faragó Ödön. — Bakák a gránicon (katonadalok). — Világháború (eredeti felvéte­lek a nagy küzdelemről). — Akom tanár orgona­­hangversenye (Stephanides Károly dirigál). — Előadások kezdete: hétköznap fél 6, fél 8 és fél 10 órakor, vasár- és ünnepnap 4. 6. 8 és 10 órakor. — Jegyrendelés céljára a telefon egész nap szolgálatot tart­­ták filmgyártásuk továbbfejlesztését. A film­gyár az egyiptomi pénzpiachoz fordult támo­gatásért, amely ötszázezer angol fontot rög­tön folyósított is a filmgyár részére. Az egyip­tomi filmpiac évről-évre fejlődik, az amerikai filmgyárak is egymásután létesítenek fióko­kat Kairóban és Alexandriában is. Eddig több mint tíz amerikai filmszínházat építet­tek, hogy az angolokat kiszorítsák az egyip­tomi filmpiacról. * (Színpadi rendezők előnyben.) Holly­­woodból jelentik, hogy a Metró-filmgyár most készülő beszélőfilmjeihez Newyork­­ból elsőrangú színpadi rendezőket szer­ződtetett, úgy mint Bertram Harrisont, Edgar Max Gregort és Hassar Shortyt, Newyork legnépszerűbb színpadi rendező­jét. Úgy látszik Amerikában is megnyílt a színészek, színpadi rendezők részére az eddig elzárt filmterület. A sokezer néma filmszínészt és sokszáz rendezőt most gyors egymásutánban bocsátják el az ame­rikaiak. Ugyanez a sors vár a filmdarab­­írókra is. Eddig csak Belasconak, a neves színpadi szerzőnek és a magyar Vajda Er­nőnek hosszabbították meg a szerződését újabb öt évre. * (Filmélet Brazíliában, Egyiptomban.) Brazíliának harmincegymillió lakosa van s ebben a nagy országban kétezer mozgókép­­színház játszik. Természetes, hogy közelségé­nél fogva az USA uralja a brazíliai film­piacot, hiszen minden amerikai számottevő filmvállalatnak van Rio de Janeiróban fiókja. Újabban a németek is terjeszkedni kezdenek és Uránia néven német filmvállalat alakul Rióban, amely kizárólag német filmeket hoz forgalomba és bizonyos mértékben veszélyez­teti az északamerikai filmvállalatok érdekeit. Brazília természeti szépségeinél fogva nagyon alkalmas filmfelvételek készítésére, amit a kormány és egyes pénzügyi érdekeltségek is felismertek, meg is indították a próbafilm­gyártást és tizenhárom filmet készítettek, ame­lyek közül három nagy sikerrel futott nem­csak Amerikában, hanem Európában is. ★ Egyiptomban, amely mindig kedvenc fel­vételi helye volt a filmrendezőknek, m­ost fel­lendült a hazai filmgyártás is. A közelmúlt­ban megalakult Kairóban egy filmgyár, amely kísérletképpen három filmet állított elő. A filmeknek olyan sikerük volt, hogy elhatároz­ i » p A SZÍNHÁZAK heti műsora M. kir. Opera£ Nemzeti (3, VfS) I Bérlet­i Kamara 11/, 4, 3/,8) x Vig Magyar (3, 8) Városi (3, V,8) ea Király (3, a/18) Fiv. Operett (Vj 4, 8) Belvárosi (Vj 4, 8) U­ Színház (1/,4, 8) Andrássy úti (4, 9) Royal Orfeum (Vj 4, 1/,9, Szerda Trubadúr-Awindsori víg asz.d38A dől. n. leánya-Az Ördög Veté­ytársak Zsidónő-Diákszerelem A pók­-Nagy cipőb. fcisfiu Szőke Szakáll Csütörtök Pillangók­is assz. F 29 A tábornok-Nem élh. muzs. n-Topáz Vetélytár­sak Cornevillei kar.­Diákszerelem A pók­-Nagy cipőb. kisfiú Szőke Szakáll­ Péntek Aida-Lear király A 39 A nagymama K30 Liliom Ve­tély­társak Fidelio A251 Diákszerelem A p­ók­-Nagy cipőb. tishu Szőke Szakáll Szombat Walkür C 30 A velencei kalmár­--A Volga-bár Vetélytársak Cornevillei har.­r Diákszerelem A pók­-Nagy cipőb. kisfiú Szőke Szakáll — -------Denevér-Gyurkovicz fiuk­--Nagy ap. kis híc Szőke Szakáll Vasárnap este A sevillai borbélyB 29A windsori vig­asz.K39­— A Volga-bár Vetélytár­sak Cigánybáró~ Diákszerelem 1 A pók­-Nagy cip. kis hu Szőke Szakáll T­ANÍTÁS és TANULÁS A középiskolai tanárok közgyűlése után. Az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny legújabb száma beszámol a közép­iskolai tanárok 63. közgyűléséről. Ezen a köz­gyűlésen tudvalévően Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter is megjelent és lel­kes beszédet intézett a tanársághoz. A köz­gyűlést megelőzően a­ tanárság körében elke­seredett hangulat volt a középiskolai tanárok anyagi helyzetének sivársága miatt. A Köz­löny most megállapítja, hogy a tanárság bi­zakodik, mert a helyzet javításáról tárgyalá­sok folynak. Ezekről a tárgyalásokról Kornis Gyula államtitkár a közgyűlésen szólott is és a tanárság hiszi, hogy ezek a tárgyalások meghozzák régen várt gyümölcsüket. „Kle­belsberg Kunó grófnak és Kornis Gyula ál­lamtitkárnak a közgyűlésen elhangzott nyi­latkozatai a jobb jövő biztos zálogai“ — mondja a Tanáregyesületi Közlöny. Ebben a számban egyébként még Lengyel Miklós dr. intéz lelkes felhívást a tanári özvegyek és árvák érdekében. A zempléni tanítók közgyűlése. A Zemp­léni Általános Tanító Egyesület évi közgyű­lése nagy érdeklődés mellett folyt le Sátor­aljaújhelyen Molnár Gyula sátoraljaújhelyi állami elemi iskolai igazgató elnöklésével. A kultuszminisztérium képviseletében Petreczky Jenő kir. tanfelügyelő is megjelent. A tárgy­­sorozat keretében Tardyné Früchtl Irén to­kaji római katolikus tanítónő és Kántor Mi­hály református tanító tartottak előadást a családi nevelés fontosságáról, illetve a tanítói munka védelméről. A sátoraljaújhelyi hegyek közt Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter által a zempléni és abaúji tanítóság üdülő­telepéül megvásárolt Kovács-major belső fel­szerelésének kiegészítésére évi hat pengő fe­jenkénti hozzájárulást szavazott meg a köz­gyűlés, majd az adminisztratív ügyek letár­­gyalása után Rákos István székesfővárosi iskolaigazgatót, az Országos Tanító Szövetség elnökét a Zempléni Tanító Egyesület tiszte­leti tagjául választották meg. Laky Dániel és Vargha Gyula emléke­zete. A budapesti református gimnázium diákszövetségének választmánya Vámossy Zoltán dr. egyetemi orvostanár, majd Ravasz Árpád főigazgató elnöklésével ülést tartott. Megjelentek: Csia Sándor dr. MÁV. igazgató­főorvos, Csűrös István lelkésztanár, Nilsen Rezső dr. MOKTÁR igazgató, Szászy Lajos kormányfőtanácsos, Teleki Béla gróf és mások. Az elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a 84 éves korában elhunyt mistali Laky Dániel volt gimnáziumi tanárról és református lel­készről, továbbá a diákszövetség illusztris volt alapító tagjáról és társelnökéről Vargha Gyu­láról. A választmány emléküket jegyzőkönyv­ben megörökítette. A diákszövetség tagjai június 5-én, szerdán este fél nyolc órakor a dohány utcai Posch-vendéglőben társas össze­jövetelt tartanak. Lavasz Árpád és Kiss Sándor javaslatára a választmány a beérkezett pályamunkák közöl a következőket jutalmazta és dicsérte meg: „A csepeli kikötő leírása és kereskedelmi jelentő­sége“ című dolgozatért Samu Zoltán VTII. o. t. 30 pengő (Szlovák Pál dr. főjegyző adománya), „Az elektroncső és gyakorlati alkalmazása“ Izsák Olivér VTI o. t. 30 pengő, Tóth Gábor VIII. o. t. dicséret, „Szenczi Molnár Albert életrajza és jellemzése“ Lippner Tivadar Vili. o. t. 40 pengő, Jakus Gábor VT. o. t. dicséret, „Arany epikai társadalmának erkölcsi világa“ Kovács Endre 30 pengő, Barrtalits Endre dicsé­ret, „Tolstoj Leó gróf, Háború és Béke“ című művének történet­szemlélete, Alossy László Vili. o. t. 30 pengő, Haraszthy Gyula I. éves bölcsész­­hallgató, dicséret. A pály­adíjakat a budapesti református gimnázium tanévzáró ünnepén, jú­nius 17-én, hétfőn osztják ki. Újabban alapító tagokul beléptek Lengyel Zsolt dr. ny. h. állam­titkár, Miklós Tibor főkonzul és Mura-Mészáros Dénes du főorvos. A KANSz Országos Tanítói Szakcsoportja június 5-én délután 3 órakor a Tanítók­ Szö­­vetség házában (Magyar­ utca 38.) választ­mányi ülést tart, melyre a tagoknak és a tantestületek képviselőinek okvetetlen meg­jelenését kéri az elnökség. A választmányi ülés után igazgatói értekezlet lesz. A Néptanítók Lapja 21—22. számának a vezércikkét „A nemzet közkincse“ cím alatt Körösi Henrik felelős szerkesztő írta. A második cikk Földes Ferenc gyömrői ref. tanítónak „Tud-e a népiskola jó könyvre nevelni J­efana első díjjal kitüntetett pályamunkája. Törzs László dr. gimnáziumi tanár ebben a számban fejezi be a német kísérleti iskolákról és iskolaügyi kísérle­tekről szóló szakszerű ismertetését. Igen érdekes Körösi Ferencnek a rajztanítás felépítéséről szóló közleménye. Az angol tanügyi lapok nyo­mán tájékoztató cikket közöl ez a szám a neve­lési kérdéseknek az angol választási küzdelembe való bevonásáról. Dömeg Imréné rajzokkal il­lusztrált számtantanítási tervezetet mutat be. A felsoroltakon kívül még sok értékes cikk és rovat gazdagítja e kitűnően szerkesztett tanügyi szak­lap tartalmát. Makói Mezőgazdasági Részvénytársaság Mérleg- és veszteség-nyereségszámla 1928 december 31-én. Mérlegszámla 1928 december hó 31-én. Vagyon: Návay Lajos és Tamás 286.520 P. Bérbeadók által megtérítendő épitk. 21.270 P. 1924. évi építkezés 12.500.31 P. Épitkezés 1925-ben 20.086.66 P. Intézői lak 20.000 P. Tatarozás jellegét meghaladó épít­kezés 24.800 P. Élő és holt felszerelés 371.154.03 P. Termény és készlet 192.525.80 P. Pénztári készlet 1225.99 P. Egyenleg (veszteség) 4373.51 P. összesen 954.456.30 P. Teher: Alaptőke 180.000 P. Nyugdíj­alap 2240 P. Tőketartalék 75.969.84 P. Értékcsökke­nési taralékalap 244.245.40 P. Folyószámla 312.078.66 P. Bérbeadóknak visszaadandó elő­re holt felsze­relés 139.922.40 P. Összesen 954.456.30 P. Makói Mezőgazdasági Részvénytársaság. Az Igazgatóság: Wolfinger Alajos s. k. elnök. Dr. Dózsa Imre s. k. alelnök. Hervay István s. k.. Dr. Hári Géza s. k.. Wolfinaer Frigyes s. k.. Urbanics Kálmán s. k.. Szurday Géza s. k. Dr. Reimann Ernő s. k ..Rejtő Ármin s. k.. Dr. Wolfinaer Andor s. k. Jelen mérlegszámot megvizsgáltuk és rendben találtuk. A felügyelő-bizottság: Biró Artúr s. k. Óvári László s. k.. Vajda Jenő s. k.. Dr. Bedlus Jenő s. k.. Brunner Imre s. k. Veszteség- és nyereségszámla 1928 december hó 31-én. Veszteségek: Tűzbiztosítás 2743.94 P. Tiszti­­fizetés 25.577.08 P. Bankkamat és jutalék 41.508.15 P. Haszonbér 94.258.55 P Napszámbér 31.361.30 P. Élő és holt felszerelés 1068.14 P. Anyag és üzem­vitel 95.828.48 P. Adó 3536.78 P. Jégbiztosítás 4383.17 P. Cselédbér és konvenció 91.610.17 P. Kőszén 21.176.76 P. Értékcsökkenési tartalékalap 14.698.68 P. 1927-ről áthozott veszteség 27.370.11 P. Összesen 455.121.31 P. Nyereségek: Haszonbérlők 43.771.62 P. Termény és készlet 406.976.18 P. Egyenleg (veszte­ség) 4373.51 P. összesen 455.121.31 P. Makói Mező­gazdasági Részvénytársaság. Wolfinger Alajos s. k. elnök. Dr. Dózsa Imre s. k. alelnök. Hervay István s. k.. Dr. Háry Géza s. k.. Wolfinaer Fri­gyes s. k.. Urbanics Kálmán s. k.. Szurday Géza s. k.. Dr. Reimann Ernő s. k.. Rejtő Ármin s. k.. Dr. Wolfinaer Andor s. k. Megvizsgálta és rend­ben találta a felügyelő-bizottság: Biró Artúr s. k.. Óvári László s. k.. Vajda Jenő s. k..­­dr. Belluz Jenő a. k.. Bru­ner Imre a. k.

Next