Budapesti Hírlap, 1929. augusztus (49. évfolyam, 172–196. szám)
1929-08-01 / 172. szám
Ára 16 fillér Budapest, 1929. XLIX. évfolyam, 172. szám. Csütörtök, augusztus 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap Elffistléi áraki Egy hónapra 4 pegfi, negyedévre 10 pengi 80 fillér. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Grouphen, vasárnapon 40 Groschen. Egyesszán ára 16 fillér, ünnnepnapon 24 UXlér, vasárnapon 90 fillér. KfilfSIdmas elötixeté. kéUzaroae. Hirdetéseket Budapesten fehresn minden hirdetSiroda* Szerkesztőségi VXII. kéréséi, Jóssef-kSrnt 5. szám. Főmrkesztő Igazgatóság és kiadóhivatal, VUL, József-kSrnt 5. nim. Csakthay Ferenc# Telefonszántok:J. 444—04, J. 444—05, J. 444—04, J- 44— 07, X444—08, J.444—09. Livélelmi Budapest 4, Postafiók 55. A cserbenhagyott munkásság Bizonyosan fúrták-faragták már a második Internacionále végrehajtóbizottságának meghozandó határozatát, amikor Herczeg Ferenc megírta a magyar munkássághoz intézett szózatát és megállapította, hogy a trianoni set, amelyből elfolyik a magyarság vére, a munkásságnak is fáj. Aligha Bauer Ottóra és Kunfi Zsigmondra gondolt, akik a zürichi határozatot előkészítették, hanem a magyar munkásságra, akik közül eddig százötvenezernél többen csatlakoztak a Revíziós Ligához. Ezek érzik a trianoni sebet és ezek vele vérzenek, vele haldoklanak a trianoni sebbel. De joggal írhatta le Herczeg Ferenc ezt a megállapítást már csak azért is, mert nem kételkedhetett a magyarországi szociáldemokrata párt néhány napos rezoluciójának őszinteségében, amellyel lekötötte magát a revízió gondolata mellé. „Tudatában vagyunk — határozták el akkor — annak is, hogy a hatalmas szocialista Internacionále tagjai gyanánt kötelességünk ennek erejét is megnyerni és harcba vinni.“ Alkalom is kínálkozott erre hamarosan és a „hatalmas szocialista Internacionále“ hajlandónak is nyilatkozott erejét harcba vinni a magyar kormány ellen. A revízió, az igazság, a népek önrendelkezési joga, másodrendű, mellékmondatszerű, feltételekhez kötött szerepet játszik csak a zürichi határozatban. „A magyar nép éppen úgy számíthat az Internacionále támogatására az önrendelkezési jogért folytatott harcában, mint minden más nép“ — mondották ki. A támogatást azonban feltételekhez kötik, olyan feltételekhez, amelyek a magyar belső politikát érintik. Ezt a feltételekhez kötést nem tudjuk megérteni mi, de éppen így nem érti majd meg a magyar munkásság, amely már tudja, hogy legelsősorban ő érte fo-Mms TIH——olyik a revíziós harc, és amely legtöbbet szenved a trianoni igazságtalanság miatt. Ez a magyar munkásság, a Ligához csatlakozott százötvenezrek, meg valószínűleg a többiek is, akiknek jól felfogott érdekéből született meg a szociáldemokratapárt határozata, nem értheti meg, hogy mi köze van a revíziónak az ország kormányzásának mineműségéhez. A revízió revízió marad, Trianon Trianon marad, ha bármilyen rezsim uralkodik is Magyarországon, a történelem legnagyobb igazságtalansága ellen minden pártnak és minden magyar kormányhatalomnak küzdenie kell a munkásság, a polgárság, az ország élete, léte érdekében. A második Internacionále végrehajtóbizottsága bizonyára tudomást sem vett volna az olyan igazságtalanságról, amely ellen csak a magyar kormány, csak a magyar polgárság tiltakozott volna. Ha azonban foglalkozniok kellett a kérdéssel, ha határozatot kellett hozniok, akkor bizonyára a magyar munkásság jajszavát hallották meg. És ha mégis feltételekkel hajlandók csak támogatni a magyar nép igazságos harcát, akkor legelsősorban az igazságot, a népek önrendelkezési jogát és a magyar munkásságot hagyták cserben. Cserben hagyták azonkívül a békét, Európa nyugalmát, amelynek érdekeit — úgy látszik — a budapesti utcaseprő, aki lelkesen csatlakozik a revíziós mozgalomhoz, aki fájdalmas garasait áldozza a szent célra, jobban ismeri, mint a második Internacionále európai látókörű urai. Sovány táviratok adják csak hírül a magyar munkásság cserbenhagyásának száraz tényét. Ma még nem tudjuk tehát, mi történt tulajdonképpen? Sejteni azonban sejtjük, hogy honnan fúj a szél. Hajlottunk a bécsi emigránsok vasárnapi gyűléséről, amelynek hangját bizonyára jól adta vissza a zürichi ülésen is a bécsi emigránsok tolmácsa. Ez a hang pedig olyan, amely rikoltana akkor is, ha Magyarországon MacDonald kormányozna, mert az angol miniszterelnök a pártérdekek elé merészkedik helyezni az ország érdekeit és nyíltan hadat mer üzenni a bolsevistáknak. Az Internacionále gyötrelmes, katasztrofális rövidlátással a bécsi emigránsokat nézte a magyar népnek, a magyar munkásságnak. Annak a magyar munkásságnak, amely eltántoríthatatlan a revízió lobogójától, eltántoríthatatlan az igazságért, Európa békéjéért, a népek önrendelkezési jogáért folytatott küzdelemtől. Ha Zürichben elértek valamit, akkor az az, hogy a cserben hagyott munkásság még nagyobb tömegben csatlakozik majd ahhoz a táborhoz, amely feltételek nélkül küzd az ország jobb jövőjéért. Ahhoz a táborhoz, amelyről megírta Herczeg Ferenc, hogy „büszke örömmel és testvéri szeretettel tekint a magyar munkásokra, akikben az eljövendő szabad és gazdag Új-Magyarország nemes harcosait látja.“ A templomfestő írta Büky György A kis falu templomának áhitatos csendjébe emeletmagas építőállvány tolakodott bele és magával hozta a nagyvárosok utcai képét és zűrzavarát. A szelíd és nemes gondolatok hajlékában mennyezetig ágaskodtak a fenyőoszlopok és durva vonalakban hasogatták össze a megszentelt levegőt a hevenyészett deszkajáratok. És mégis az építőmunkának ez a nagy garral felépített csontváza beleolvadt a misztikus homályba,és engedelmes polcaivá változott a templomi csendnek. Nem dübörgött rajta lárma, nem dongott a kalapács és nem töltötte meg poros hézagait a dolgos emberhangyák kiáltozása. Balázs Bálint az állványok legtetején állott s a mennyezet körképén dolgozott. Nagy, szárnyas angyalokat festett, kezükben virágfüzérrel vagy trombitával. Egy-egy jól sikerült ecsetfonás után megrázta fekete sörényű fejét és messzire hajolva munkájától szemhunyorítva nézte a hatást. Lelkesedéssel dolgozott. Szerette ezt a munkát. Kényelmesebb lett volna ugyan pompásan berendezett műteremben gazdag emberek és szép asszonyok arcképét festeni, de hát ő fiatal volt, izmos volt és nem ijedt meg a testi munkától, különösen ha olyan tekintélyes jövedelemnek nézhetett eléje, mint amilyet ennek a kis templomnak a kifestésével keres. Özv. Darvassy báróné nem alkudozott. Balázs Bálint megnevezte az összeget, egy fejbiccentés s a dolog rendben volt. Ehhez járult még a váratlan kedvezmény, hogy egész idő alatt a kastély szívesen látott vendége. Ez a nyár Jásony pompásan ütött be. Maga a vidék is gyönyörű hatalmas hegyeivel és kitűnő folyóvízével. Valósággal nyaralás az ő számára. Mégis csak szereti őt az Isten, talán mert olyan színes lélekkel festi ki a templomait. Kicsorduló jókedvében vidám füttyszóba kezdett bele és úgy folytatta a munkát. Egyszerre csak alulról mély, zengő hang röppen fel hozzá tréfásan: — Ejnye, ejnye, piktor amice, már megint füttyszót hallok az én csendes, kis templomomban? Nem elég, hogy kilakoltatta Isten házából annak öreg, alázatos szolgáját, még profanizálja is azt? A felelet harsányan, tele torokból érkezett: —Bocsánat, főtisztelendő uram, jobban megy így a munka, hamarább készen lesz! — Nono, kár a dologgal annyira sietni. Gondoljon arra fiatalember, hogy elveszítem a sakkpartneremet, ha elkészül és újra egyedül gubbaszthatok ebben az isten háta mögötti faluban. Márpedig úgy megszoktam a maga fütyörésztét, hogy — Isten bocsá’ — még a templomból is hiányozni fog. Ne siessen hát annyira a dologgal. Balázs Bálint messzire kihajolt az állványról. — Csakhogy az idő pénz ám, főtisztelendő uram , nekem nem fizetnek többet, ha tovább dolgozom! — Jó jó. Már megint az a csúnya anyagiasság! Inkább tudja mit? Közel már úgyis a sötétedés ideje, jöjjön le egy-két partira. — Még egy pár vonást szeretnék meghúzni, •azután lemegyek. Állítsa fel addig a sakktáblát, főtisztelendő uram. Azzal mohón esett neki a munkának és az öreg pap még ki se csoszogott a templomból, már újra felharsant vidám füttye a boltivak alatt. Az agg plébános fejcsóválva tűnt az ajtóban.★ Özv. Darvassy báróné leánya Katóka, amikor hazaérkezett a külföldi nevelőintézetből, ajkbiggyesztve vette tudomásul, hogy kastélyukban lakik a templomfestő. — Úriembernek látszik — szólt hozzá édesanyja. — A plébános meg agyba-főbe dicséri. Légy kedves hozzá leányom. Katóka arra gondolt, hogy vége a fesztelen szabadságnak. Az idegen férfi szeme előtt nem járhat úgy a kertben, ahogy szokott. Nem fürödhet meg a kert alatt a folyóban, amikor akar, vigyáznia kell a magatartására, a modorára, az öltözködésére. Eleinte tehát, amikor észrevette,hogy a festő kerüli a vele való találkozást és semmiféle szempontból sincs útjában, hálás volt neki. Később azonban már bosszantotta ez a nagy tartózkodás és kíváncsian ravaszkodta ki ő maga többször a találkozást. Balázs Bálint nem vett tudomást a közeledésről. Zavartalan jókedvvel dolgozott tovább a templomon és elfogulatlanul magyarázgatta tervét, vagy annak részleteit, ha Kataka kíváncsian be-bekukkant hozzá, hogy megnézze a munkáját. A bárólány már nagyon haragos volt rá és nevetségessé szerette volna tenni. Ezért tehát egy vasárnapi ebéd után tenniszezni hívta, azt hitte, hogy csúfosan elveri rajta a port. A festő elfogadta a meghívást és bebizonyította, hogy kitűnő játékos. Egészen könnyen verte lángolóarcú partnerét, így történt az úszással is. Kataka kitűnő úszó volt és egy délután versenyt provokált ki kettőjük között. Biztosra vette győzelmét, hiszen tudtával a festő még egyszer sem fürdött a folyóban, talán úszni sem tud. Amikor azután fürdődresszében maga előtt látta a férfi edzett atléta-alakját és naptól lesült barna bőrét, csodálkozva nézett rá és egy kicsit meghökkent. Ezt a versenyt is Balázs Bálint nyerte, mégpedig olyan fölénnyel, hogy Katóka csaknem toporzékolva állott eléje: — Mondja, tulajdonképpeni hol és mikor treníroz maga? A férfi szeme kacagott, amikor fellelt: — Minden hajnalban, itt a folyóban. — Lovagolni is tud? — Ha el nem felejtettem még, tudok. Másnap reggel lóra ültek és Balázs Bálint nagyszerűen ülte meg a lovat. S amikor a báróleány neki eresztette a kantárt a mezőn és vágtatva rohant bele a messzibe, ő is vele tartott és hajszálnyira se maradt el mögötte. A leány haragja fokozódott. Hosszú ideig feléje se nézett a férfinek. Egyedül mászta meg a hegyeket, egyedül fürdött és amikor egyszer az utcán az öreg pappal találkozott, szemrehányóan lépett eléje. — Főtisztelendő urat olyan ritkán látjuk. Hol maradnak a naponkinti látogatások? A plébános elvörösödve mentegetőzött, hogy így-úgy, ő már öreg ember és nem akar terhére lenni a fiatal bárónőnek. Az azonban átlátott a szitány nekitámadt: — Bizonyosan minden este azzal a festővel van együtt. — Mi tűrés-tagadás, törődnöm kelll szegénnyel. Mégis csak a mi templomunkat festi szépre, hát nem akarom, hogy halálra unja magát nálunk. Katóka belenézett a plébános mosolygós szemébe. — úgy veszem észre, hogy ezek az esték igen kedvére vannak a plébános úrnak. Briand három hónapi fegyvernyugvást kért bemutatkozó beszédében 11— 11 „Olyan súlyos felelősséggel álltunk szemben, amelynél súlyosabb még egyetlen Kormányra sem nehezedett a háború befejezése óta** A kamara 325 szavazattal 136 ellenében bizalmat szavazott a kormánynak PÁRIZS, júl. 31. Briand miniszterelnök, a tizennyolcszoros miniszter és tízszeres miniszterelnök, ma délután három órakor mutatkozott be tizenegyedik kormányával a parlamentben, amelyet elnöki dekrétummal rendkívüli ülésre hívtak össze. A kormány tagjai ma délelőtt az Elyséepalotában Doumergue köztársasági elnök elnökletével kormánytanácsot tartottak. A kormánytanácson Briand miniszterelnök bemutatta a kormánynyilatkozat végleges szövegét, amelyet egyhangúlag jóváhagytak. A belügyminiszter tájékoztatta kollégáit azokról az intézkedésekről, amelyeket a kommunisták tüntetéseinek elhárítása céljából elrendeltek. A parlamentáris helyzet a délelőtt folyamán annyiban tisztázódott, hogy a radikális frakció 42 szavazattal 34 ellenében úgy határozott, hogy a kormánynyilatkozatot követő szavazásban tartózkodni fog a szavazástól. A párthatározat kimondotta, hogy a szavazattól való tartózkodást a pártfegyelem kérdésének tekinti. A kormány levelet intézett Poincaréhoz, amelyben a kormány tagjai rendkívül meleg hangon biztosították a volt miniszterelnököt ragaszkodásukról. A levélre Poincaré igen szívélyes hangon válaszolt, sajnálkozását fejezte ki, hogy betegsége miatt nem működ