Budapesti Hírlap, 1929. november (49. évfolyam, 249–273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

ma RÁDIÓ-MELLÉKLEt Ára 24 fillér Budapest, 1929 XLIX. évfolyam, 249. szám Péntek, november 1 Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szépirodalmi főmunkatárs: Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Előfizetési árak: VUL kérőjét, József-körút 5. szám Egy hónapra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 HU. Külföldre az előfizetés kétszerese. Herczeg Ferenc Csajthay Ferenc Telefonszámi 1. 444-04-től 444-09-ig Levélcím: Budapest 4, Postafiók 55 Tiszaji IST­VÁN GRÓF azzal, h­ogy elenezte a háborút, jogcímet fiagyott nekünk a revízióra Klebelsberg Kunó gróf nagyszabású emlékbeszédében új és meglepő történelmi adatokkal világítolta meg Tisza István egyéniségét, politikáját és tragikumát A közönség, hölgyek és férfiak, a legnemesebb magyar kultusz ápolói, elfogódottan és ünneplő lé­lekkel lépték át ma délután az egykori nemzeti mun­kapárt, a mai Tisza István Társaskör küszöbét és foglaltak helyet a történelmi falak között, ahol a ma­gyar közelmúlt dicsőségében fenséges és válságaiban oly tragikus napjai lezajlottak. Ez a közönség nem ismeretlen itten, azzal az elborulással, mely ma meg­üli kinn a természetet és itt benn a szíveket — látja viszont a meghitt termeket, egykor oly sok aggoda­lomnak és bizakodásnak színhelyét és szinte agnosz­­kálni véli lábanyomait annak, aki itt hordta némán roppant felelősségének súlyát és megrágalmazott igazságának tudatát. Ma volt az évfordulója Tisza István mártírhalálának. A Tisza István Társaskör és Emlékbizottság ün­nepe egyszerűségében is, emelkedett komolyságával és szinte magasztos tónusával méltó volt ahhoz a kultuszhoz, amelynek közvetlen ápolása a gondjára van bízva és amely örök értéke, ki nem apadó erő­forrása marad a nemzetnek. Klebelsberg Kunó gróf emlékbeszéde magában is kiváló alkotás, nagyívű lendületével, politikai okfejtésével, újszerű adatainak meglepő bőségével és nemes szubjektivitásával pedig egyik értéke marad a Tisza István történelmi irodal­mának. Az ünnepet Beöthy László rövid megnyitója ve­zette be. Tömör, plasztikus veretű szavak, melyek néhány sorban állami és társadalmi korszakok tör­ténelmi ívelését fogják össze. A régi romokon új élet támad, az élet, átváltozásaiban: örök, így fog új életre kelni Tisza István szelleme is, hogy átvegye a vezetést a magyar lelkeken. Egyéniségéből és sorsunk kényszerűségéből folyt, — mondotta Beöthy — hogy a vihar, miután meghajlítani nem tudta, derékban törte ketté. Klebelsberg gróf emlékbeszédének rendkívüli ha­tása volt. Ezt a beszédet nem mondhatta el más, csak aki oly soká és oly közvetlenül élt Tisza István mel­lett, részese volt bizalmának és államférfiúi munká­­­jának. Der Staatssekretär des Grafen Tisza, — Kle­belsberg grófnak ez volt a neve Bécsben a háború alatt, ahol Tisza kívánságára sokszor jelentős meg­bízatásokat kellett elvégeznie. Rendkívüli hatása volt, amikor Klebelsberg szinte megjelenítette a halott ve­zért, kinyújtott kézzel rámutatott a terem egyes ré­szeire: itt állott, itt biztatta, bátorította híveit — és az ünnep közönsége tudta, hogy ez a kinyújtott kéz volt az, amely 1918 október 31-én, a Roheim-villá­­ban, Tisza Istvánt — a koporsóba helyezte. — Kinn az őszi eső verte az ablakot és Klebelsberg gróf ki­nyújtott kézzel, döbbenetes csendben állott... Az emlékbeszéd gondolatmenetével, az ünnep­isíméi tartalmával mai vezető cikkünk foglalkozik. Ahogy az emlékbeszéd felvázolta Ferenc Ferdinánd fenyegető, sötét árnyképét a magyar horizontra, az események vészes szárnyalását, a monarchia halál­tusáját, abból megdöbbentő erővel hangzott ki a sors kerekének dübörgése és lépett elő Tisza István gránit­­alakja... — Az ünnep díszes közönsége, a két beszéd hatása alatt annak a mélységes átérzésével távozott, mit jelent Tisza István emléke a magyar jövőnek, az ő igazsága — a magyar igazságnak. Emlékünnep a Tisza-Körben A Tisza István Társaskör és a Tisza István Emlék­bizottság a körnek Károly­ körúti helyiségében este hat órakor tartotta meg emlékünnepét. Tisza István gróf halálának évfordulóján politikai, társadalmi életünk számos előkelősége jelent meg. Ott volt: Wlassics Gyula báró, a felsőház elnöke, Zsitvay Tibor igazságügymi­niszter, Scitovszky Béla belügyminiszter, Szurmay Sán­dor, Hazay Samu báró, Rakovszky Iván, Skerlecz Iván báró, Kálmán Gusztáv, Vojnich Sándor báró, Szinyei- Merse István, Vay László gróf, Nagy Pál, Ravasz László, Ripka Ferenc, Jánky Kocsárd, Soós Károly, Pe­­rényi Zsigmond báró, Teleki József gróf, Kaas Albert báró, Lukács György, Pogány Frigyes, Farkas Elemér, Nadányi Emil dr., Tors Tibor, Mándy Sámuel, Zelovits Kornél, Söpkéz Sándor, Maróthy-Fürst László, Biró Pál, Chorin Ferenc, Magyary Zoltán, Andréka Károly, Petry Pál, Hegedűs Pál, Grósz Emil, Jeszenszky Sán­dor, Wolffner András báró, Ullmann György báró. ­ Tisza István emléke Október 31-ike hazánkban nemcsak Minden­szentek ünnepének és halottak napjának előestéje, de évfordulója történelmünk egyik legszomorúbb nap­jának is. Tizenegy esztendeje zúgott fel a főváros utcáin az októberi forradalom, hogy végigseperve az országon, megfossza azt el­lentállóképességétől és beledöntse a legsúlyosabb kataklizmák egyikébe, amelyből mind a mai napig nem volt még tökéletes feltámadás. Ennek a napnak mártírja volt Tisza István. Úgy pusztult el, mint a magyar nemzeti el­szántság és nyugalmas harcikészség megszemélyesí­tője, aki együtt hull el azokkal az eszmékkel, ame­lyeket egy életen keresztül képviselt. Ezen a napon a Tisza István Társaskör évről­­évre gyászünnepet rendez. Úgy érezzük, hogy a ke­gyeletnek ez a szomorú aktusa nemcsak Tisza Ist­vánnak és az ő tragédiájának szól, de gyászünnepe annak a szomorú októberi drámának is, amelyben az ország összeomlása vette kezdetét. A Tisza István emlékét őrző társaskör termében ilyenkor megjelen­nek sokan olyanok is, akik ameddig élt, nem tartoz­tak táborához, eszméinek talán ellenzéke is voltak. Most jelenlétükkel kifejezésre juttatják, hogy Tisza István mártírhalálával egyidőben pusztult el a nem­zet is s az ő halála nemcsak volt párthiveinek gyásza, de az egész nemzeté. A mai emlékünnepen Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter mondott emlékbeszédet. Előadása gondolatokban bővelkedő, okfejtésben gazdag törté­nelmi tanulmány volt, amely nemcsak Tisza István egyéniségét és életét állította hallgatósága elé, de rá­vetítve az immár történelemmé vált események su­gárkévéjét, Tisza István tevékenységének történelmi horderejét is élénk világításba helyezte. Klebelsberg Kunó gróf Tisza életének esemé­nyeit két csoportba osztotta. Beszélt azokról a küz­delmeiről, amelyek ma már elmúlt problémáknak szóltak, és beszélt azokról a cselekedeteiről, amelyek most is tovább élnek és a mai korban is befolyást gyakorolnak közéletünkre. A történelemre tartoznak Tisza Istvánnak azok a küzdelmei, amelyek a paritásos dualizmus fenn­tartásának szóltak. Nem közjogi formákért való harc volt ez, hanem a nemzet jövendő boldogulásának ér­demi tartalmáért való munka. Tisza István tudta, hogy Ferenc József halálával hazánknak a nemzet­közi életben elfoglalt helyzete kockára kerül és jö­vőbe látó tekintetével állapította meg, hogy az általa védelmezett államjogi forma megszűnése az or­szágra tragédiát jelent. Az azóta bekövetkezett ese­mények gyászosan igazolták látnoki álláspontját. Ma ugyancsak a történelem perspektíváján ke­resztül látjuk Tisza Istvánnak a parlamentarizmus sértetlenségéért folytatott önfeláldozó és heroikus küzdelmeit. Itt sem külső formákért küzdött, de erősnek és egységesnek akarta látni nemzetét, hogy a jövendő ködében kibontakozó veszedelmes táma­dások erőt ne vehessenek rajta. Ezért szállt síkra minden rendbontás ellen, ezért félt a nemzet erejét elforgácsoló erők korlátlan felszabadításától. A for­radalom és az utána következő események aggodal­mainak szintén gyászos bizonyítékot szolgáltattak. A mai kor eseményeire is mélységes hatást gyakorol Tisza Istvánnak a háború megakadályo­zására irányuló akciója, ő tudta, hogy hazájának a béke munkájára van szükség. És tudta, hogy nemzetünkn­ek a háborúban nincs mit nyernie, de mindent elveszíthet. Józan és a dolgok lényegét meglátó ít­élőképességével ezért félt a háborútól, és ezért tett meg mindent annak megakadályozására. Hogy helyén maradt, csak azért tette, mert tudta, hogy az események folyását úgysem tudja feltartóz­tatni, de a háború nehéz napjaiban az ő energiájára, becsületességére és önfeláldozó munkaerejére a vi­lágháború zivatarába sodródott nemzetünknek szük­sége van. Fellépése azonban mentesíti a nemzetet a háború felelőssége alól. A Tisza István élete munkájából még ma is milli"bécsben lévő erők között sorolta fel Klebelsberg gróf azt a nemes bátorságot is, amellyel minden­nek összeomlása után férfias nyugalommal várta a halált. Példát adott ezzel, — abban a korban, amely­ben annyian elhagyták veszéllyel körülvett pozíció­jukat, — arra, hogy politikai küzdelmekben, ami­kor a nemzet létérdekeiről van szó, nem szabad meghátrálni, de állni kell a végső konzekvenciá­kat is. Mi úgy érezzük, hogy Tisza István nagysága egyformán nyilatkozik meg azokban a harcokban, amelyek ma a történelemre tartoznak és azok­ban is, amelyeknek közvetlen hatását még ma is látjuk. A dualizmusért folytatott küzdelme emlékez­tető lehet ma is, hogy nemzetközi helyzetünket bölcs önmérséklettel kell megítélni, a cselekvésben azon­ban kitartónak és állhatatosnak kell lenni. A belső rend fentartásáért való síkraszállása számunkra ma is például szolgálhat, mert változott viszonyok között is tragikus lehet az országra, ha erőt vesz rajtunk a rendbontás. A háború megakadályozására kifej­tett működése pedig erős fegyver a mai generáció kezében azok ellen, akik a háborús uszítót illető megtorlással akarják illetni a nemzetet. Klebelsberg gróf ezt a gondolatot úgy fejezte ki, hogy a Tisza háborúellenes fellépésére vonatkozó okmányok nyil­­vánosságrahozatalából a trianoni ítélet ténymegál­lapításainak hamis volta tűnik ki. A hamis tényekre alapított ítélet pedig minden jogszerető ember előtt revízióra szorul. Halálának példájával minden időkre belevéste a nemzet emlékezetébe a küzdelem során mutatott erő, az ideális eszmékért folyó harcban szükséges elszánt akarat dicsőséges voltát, amely őt halála után legnagyobbjaink közé emelte és amelyért a nemzet örök hálája és hervadhatatlan tisztelete jár neki. A forradalom kitörésének évfordulóján meg­emlékezvén Tisza Istvánról, élete folyásának és halálának tanulságai tanítanak meg bennünket arra, hogy meggondolatlanul lángra gyújtott szenve­délyek csak pusztítást okozhatnak, nemzeti értéke­ket azonban csak a lelkek megbékélése és az ország ügyéért való törvényes és elszánt küzdelem hoz­hat létre.

Next