Budapesti Hírlap, 1929. december (49. évfolyam, 274–296. szám)

1929-12-01 / 274. szám

Ára 30 fillér Vasárnap, december 1 Budapest, 1929 XLIX. évfolyam, 274. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap Előfizetési árak] Egy hónapra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fül. Külföldre az előfizetés kétszerese. Szépirodalmi főmunkatár: Herczeg Ferenc Főszerkesztői Csajthay Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal, VTIL kerület, József­ körút 5. szán­ Telefonjáéin * 1. 444 —04-től 444— 09-ig Levélcím: Budapest 4, Postafiók SS t .11 k­.. » A vándor ácslegény írta ZILAHY LAJOS * Március vagy április volt, mikor egy reggel kü­lönös levelet hozott a posta. Arra bizonyosan emléke­zem, hogy akkor kezdett tavaszodni. Paraszti írás volt a csenevész kis borítékon, a paraszti írásnak az a formája, amelyben egy-egy szóban feleslegesen nagyok, máshol pedig érthetetlenül kicsik a betűk, mintha közben a pennának minduntalan elfogyott volna az önbizalma az írástudományt illetőleg. A betűk így is ellepték az egész borítékot és megkapasz­kodtak a szélén, mint az indák, sőt egy kérését a má­sik oldalra is átmentek, hogy le ne csússzanak a pa­pirosról. Nem tagadom, a saját közismertségembe vetett hitem erősen megingott, mikor elolvastam a címzést, mert ez állott a borítékon: „T.­ez­­zib­allaji Urnák bejben.“ . A levélíró személyesen hozta el a levelet és kint várt az ajtóban, amiből anyagi helyzetére vonatko­zóan tüstént rosszindulatú következtetéseket vontam le, mert, aki elkutyagol a város másik végére, hogy a nyolcfilléres postabélyeget megspórolja, annál igen nagy bajok vannak a pénztárca körül. Ezt már ta­pasztalatból tudom. A le­vélnek így hangzott a megszólítása: „Kezit­­csókolom nacságos úr“ és ekként folytatódott: „indí­tom levelemet a nacságos úrhoz, mivel hogy’ az a kis Ház...“ Itt meg kell állnom egy pillanatra. A kis ház, sőt a kis Ház egy viharvert kecskeól volt, félig a földbe építve fent a hegytetőn, olyan siralmas állapotban, hogy már a kecskék sem voltak hajlandók belemenni és csak a vándor ácslegény képzelete tisztelte meg azzal, hogy háznak szólítsa. Én benéztem egyszer ebbe a kecskeólba: félig tele volt mindenféle trágyával, egy rozsdás lavór, egy törött székláb és Isten tudja honnan, néhány kiégett villanykörte csutkája volt belehajítva. Tenyérnyi varangyosbékák ugráltak szét, mikor odamentem és egyetlen ablakán, amelyen persze nem volt üveg, ha­talmas fekete macska ugrott ki. Hát szóval az én ácslegényem arra kért, hogy ezt a „házat“ engedjem át neki ideiglenes lakás céljaira, mivelhogy ez időszerint munka nélkül van és meg­tudta, hogy az a lélek ott fenn a budai hegytetőn az enyém. Kiüzentem neki, hogy elfoglalhatja a lakást. Rucza Jánosnak hívták az ácslegényt. Két hét múlva fenn jártam a hegyen és meg­lepetten láttam, hogy Rucza János ezt az Istentől és kecskéktől elhagyott ólat milyen szépen kitatarozta magának. Ajtót és ablakot szerkesztett az ólra, az ajtót hulladékfából ácsolta össze, az ablaktábat pe­dig, az a gyanúm, valahonnan leemelte, amikor szel­lőztettek. Valamelyik épülő ház meszesgödréből egy kis meszet szerzett és kívül-belül csinosan kimeszelte a házacskát, amelyet ezek után magam sem mertem kecskeólnnak tekinteni, bár az egész épület csak akkora volt, hogy a válláig ért az embernek, ha mel­léje állott. Belülről szépen kitakarította és körülötte is el­egyengette a földet. Mindenféle deszkákból asztalt, széket­ és ágyat szegezett össze magának. Olyan nagy munkában volt, hogy észre sem v­ett, csak amikor megszólítottam. • - ■, r-jL — Na, Rucza, hát halad a munka? — "tessék csak rombizni! mondta igen nagy önbizalommal. Törődött embernek látszott ez a Rucza,János. Kenetlen csizmáján egyiken sem volt már sarok a sok vándorlástól, a nadrágja is olyan volt, mintha a kutyák szájából került volna vissza. — Mondja, Rucza, — kérdem tőle — mennyi pénze van magának úgy összevissza?, —■ i»' • Elneveti magát: a/*-«** ■— Nincs nekem pénzem, kérem, nem is láttam olyat hónapok óta! — Hát akkor miből pipál? Hiszen ott a pipa a szájában! — Ez csak olyan hideg pipa. Nem dohány van ebbe, csak bagó. Itt kaptam a napszámosoktól, akik csatornáznak. Egy kis csend. — Hol ebédelt máma?­­— Az Eszter-utcában. — mondja olyan hangon, mintha azt mondaná, hogy a Duna-palotában ebédelt. __ Kinél? — Valami igazgató. Az öreg szakácsnő adott egy kis maradékot, mert felsepertem az udvart. Nézem Ruczát, ahogy dolgozgat. Ahogy, tesz-vesz a „ház“ körül. Olyan negyvenéves formájú ember lehet, nagy, bozontos szemöldökkel és akkora lehajló bajusszal, hogy alig látszik ki alóla az a kis pipa. Mielőtt elmentem, adtam neki egy pengőt, bár később nyugtalanított a dolog, hogy háziúri minősé­­gem nem azzal kezdődik, hogy a lakó fizet nekem, hanem én fizetek a lakónak. Pár hét múlva megint arra jártam. Azóta kikelt a fűmag, amit Rucza János elvetett, szép kis pázsit zöldellett a ház előtt, egy-két bokor muskátlival. Sőt néhány öles területen valami kis gazdasági kert is keletkezett, hagymával, kalarádéval, káposztával, ku­koricával. Rucza­­ művelés alá vette a földbirtokomat, a­nél­kül, hogy tőlem engedélyt kért volna. De nem szól­tam neki semmit, gondoltam, ennek úgyis mindennek vége lesz, ha megkezdődik az építkezés. Akkor Rucza­­majd valamelyik másik üres telken elölről kezdi az egészet. Megint elmúlik vagy tíz nap, hát uramfia, mit látok, amikor kimegyek! Füstöl a kémény és valami jó zsírszag terjeng a levegőben. Egy rozsdás kályha. SBCKBCMV Világosság és lojalitás­ ­ Világosság és lojalitás jellemzi Olaszország po­litikáját Magyarország iránt és Magyarország felelős politikáját Olaszországgal szemben. Ezt állapította meg Olaszországnak Magyarországtól majdnem hat­évi sikerteljes működés után búcsúzó követe, Durini di Monza gróf és ugyanígy hangzik az olasz kor­mányhoz közelálló Giornale d Italia főszerkesztőjé­nek, Virginio Gaydának megállapítása, a két ország barátságáról. Alig két­ évvel ezelőtt Magyarország szinte teljes politikai izoláltságban dolgozott azon, hogy a tíz esz­tendő, óta reánehezedő nyomást kissé enyhítse, hogy valahonnan levegőhöz jusson. És ekkor az új Európa legnagyobb államférfia, Benito Mussolini kezét nyúj­totta feléje, mert felismerte, hogy az európai békét, amelyet mindenkinek érdeke szilárd alapokra fek­tetni, csak úgy lehet fenntartani, ápolni és fejlesz­teni, ha Magyarország ennek a stabilitásnak fenn­tartó elemévé válik és nem marad továbbra is áldo­zata az erőszak békéjének. A Dacét ennél a gesztus­nál és ebben a politikai elgondolásában nem kizá­rólag az a rokonszenv vezette, amelyet ez a teljes és tökéletes férfi már kormányra jutása előtt érzett a fér­fias magyar nemzet iránt. Történelmi fejlődésünk és elhivatottságunk ismeretében az ő szeme meglátta azt a helyet, amelyet Magyarország ma is hivatott betölteni és felismerni azt a veszélyt, amely abból származhatik, ha a magyar nemzet képviselte dina­mikus erőt, állandóan visszaszorítják és nem igye-­­keznek konstruktíve hasznosan felhasználni. Öt, aki nemzete nagyságának messzelátó és öntudatos ko­vácsa, de az európai civilizációnak is céltudatos híve, nem egyedül Itália érdeke, hanem Európa bé­kéjének szolgálata vezette akkor, amikor elhatározta, hogy az olasz-magyar barátságot politikai realitássá teszi, mert Magyarország jobb jelent és jobb jövőt érdemel. Az olasz politikának, amióta Benito Mussolini nyomta rá államférfiúi lángeszének bélyegét, alap­vető tétele, hogy Olaszország, mint nagyhatalom, a saját útjait járja és érdekeinek irányítását követi, a múltban kötött és lejárt szövetségi szerződésekre való tekintet nélkül. Amikor egy-egy kérdésben az olasz birodalom érdekei régi szövetségeseivel azonosak, úgy mindig újból létre is jön az együttműködés azzal a bizalommal és melegséggel, amely a régi barátsá­gokat jellemzi. De az elmúlt megkötöttségek nem befolyásolhatják a királyság világpolitikájának kifej­lődését. A politikai függetlenség vonalán elindulva az ő zsenije felismerte, hogy minél jobban támogat­ják a Magyarországot körülvevő kishatalmak cso­portját és politikáját Magyarország ellen, annál ne­hezebb a békés közeledést létrehozni és annál na­gyobb az európai béke megzavarásának veszélye. Amikor tehát Mussolini elhatározta magát Magyar­­ország támogatására és szerződést kötött a magyar nemzettel, akkor Európa nyugalmának tett szolgá­latot, mert napról-napra bebizonyította azóta is, hogy azok, akik a kisantantot szinte tűzön-vizen át támogatják, csak a tüzet élesztik, amely Közép- Európa úgy is ingó békeépületét lángra lobbanthatja. Ebből az elgondolásból kiindulva, Olaszország politikája Magyarország irányában, amint ezt Gajda rendkívül érdekes cikkében plasztikusan megálla­pítja, . ..folytatólagos, egyvonalú, változatlan és mindig tevékenyen barátságos“ volt. A magyar­román agrárper minden, sokszor kínos fázisában, amely a népszövetségi Tanács előtt folyt le, Olasz­ország híven Magyarország oldalán állott. „Mussolini szavát adta és amire Musolini a szavát adja, azt be is tartja“ -­­ nyidotta 0­­­ % -szal búcsúzó képviselője, és a magyar nemzet egyhangúan tehet hitet ennek a kijelentésnek a valódisága és remény­tadó ereje mel­lett. Hogy a védelmi harcot, amit Párizsban folytat­tunk az úgynevezett keleti jóvátétel kérdésében, siker­rel tudtuk állni, azt annak a barátságos és meleg támogatásnak köszönhetjük, amellyel Olaszország nehéz körülmények között mellénk állott és nem en­gedte, hogy jogainkat elsüllyesszék. De még ennél is értékesebb a nagytekintélyű, félhivatalos orgánum­­nakk a kijelentése, hogy a végküzdelemben Hágában Olaszország támogatni fog bennünket. Egy percig sem kételkedtünk abban, hogy Itália sohasem csatlakoznék egy Magyarország ellen inté­zett demarshoz. De jól esik", ha autoritatív helyről — úgy, hogy mindenütt meghallják — szintén kétséget nem törően megállapítják ezt. Hiszen a kis­antant egyik fő célja fondorlatos tervével az volt, hogy Ma­gyarország és Olaszország közé éket verjen be. A hágai tárgyalások, ahol Titulescu szinte észrevétle­nül helyezte el a Magyarország ellen alkalmazandó, anyagi Archimedesi csavar eszközeit, megadták erre a lehetőséget. Ezt a számítást döntötte össze a Duce éleslátása és gránitszilárdsága. Mussolini elgondolása az európai politika és az olasz politika jövőjéről monumentálisan egyszerű és ahogy ezt Durini gróf megállapítja, nem ötletszerű, hanem „az utai évekkel előre meg vannak rajzolva“. A magyarbarátság ennek a politikának az egyik pillére. Magyarország támogatása pedig az európai székének ad tartós alapot. Ezt a politikát tehát intri­kával, ügyes tervekkel megzavarni nem lehet. A Duce minden sötétséget bevilágító éles szeme az ilyen mes­terkedéseket felfedi és egy kézmozdulattal félrelöki. Reméljük, hogy a többi nagyhatalom is osztozkodni fog ebben az éleslátásban és a kis­antant veszélyes játékát, legalább is a hágai játszmában nem fogja többet vakon követni. Mussolini a napokban egy beszédében kijelen­tette, hogy ő és kormánya nem szeretik a tömjéne­­zést; a fasiszta politika férfiassága nem tűri ezt. Ami­kor a magyar nemzet háláját egyszerű keresetlen szavakba akarjuk öltöztetni és azzal a melegséggel kifejezni, amely minden magyar ember szívében él, h­igyje el nekünk az olasz nemzet és higyye el nekünk az ő nagy vezére, hogy nem tömjénezünk, csak köte­lességet teljesítünk, amikor a nagy barát kezét meg­szorítjuk, s­őt tiszteletünkről, bizalmunkról, szerete­­tünkről és hálánkról biztosítjuk. Egy évszázados ma­kulátlan barátság betetőzése ez a politika. De a ba­ráti hála soha senkihez sem köthet erősebb kötelé­kekkel, mint ahhoz, aki akkor fordult felénk, amikor egyedül és elhagyottak voltunk az erőszak túlerejével szemben. Hisszük és valljuk, hogy a magyar nemzet hálája és a két nemzet barátsága tartós és maradandó értékeket fog teremni nemcsak mindkettőnk, hanem az európai civilizáció számára is. ----------BanaBHaBOMBHOHi

Next