Budapesti Hírlap, 1930. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-02 / 27. szám

1930. február 2. vasárnap B.H. T­ÁRSASÁG Széchenyi-hár 0 óra este. A máskor csendes Mária Valéria­­i utcán egyik autó a másik után gördül végig. A Hungária kapuja előtt kígyózik a hosszú autó­kor. Az ívlámpák sárga fényében felcsillognak a fekete cilinderek, mindenféle színű bundák. A kiváncsiak tömege nézi az autókaraván felvonulá­sát, a Széchenyi-bál vendégeinek érkezését. A­­szálló kapuja ragyog a világosságtól, a fénytől. A körforgó ajtón belépő vendégek a kis hall­ban díszbe öltözött hajdúk sorfala között jutnak el a ruhatárig. A más bálokon szinte elkerülhe­tetlen tumultuózus jeleneteknek itten híre­­hamva sincsen, mindenki néhány perc alatt be­jut a garderob­ba, hogy azután a dohányzó­­szalonon keresztül bejusson a báltermekbe. Jól­lehet még csak 9 óra múlt néhány perccel és a bál kezdetét 10 órára jelezte a meghívó, mégis, máris tarka kép bontakozik ki a nézők szeme előtt. Az idei divat legragyogóbb kreációi, pá­rizsi modellek, csodálatosan szép fejdíszek, és a régi családi relikviák. Az egyre növekvő vendég­sereg a nagy estélyi ruhás hölgyek és frakkba öltözött urak lassan elárasztják az összes terme­ket. A vendégek sorában már láthatók a Szé­­chenyi-család tagjai, a kormány tagjai, azután lassanként­ gyülekezni kezd a diplomáciai kar. A bál rendezősége fél 10 után néhány perccel fog­lalta el helyét. .Pontban fél 11­­ órakor, érkezik meg családjával Széchenyi Emil gróf, az idei Széchenyi-bál díszelnöke, akit a hall­ban Máj­­ráth­ József gróf bálelnök, Bézay Jenő ügyvezető­­elnök és Acsay László, az Országos Széchenyi­­Szövetség elnöke fogadnak, majd Strammer Er­vin főpálcás vezetésével a menet a fehérterembe vonul. A menet előtt halad két hajdú, kezükben hatalmas ezüst kandeláberekkel, a Széchenyi­­család két gyönyörű családi kincsével. A fehér­­terem ajtajában Schandl Károly, a bál tb. el­nöke üdvözli a magas vendégeket. A fenségek n­em jöhettek el a bálra, mert Emma királyi hercegnő halála hirtelen gyászba borította a kir. hercegi családokat. Amint a pálcás urak négyszögben felsorakoz­nak, az első táncosok: Széchenyi Magdolna grófnő­­—ifj. Majláth József gróf, Apponyi Mária Gabriella grófnő—Bézay Jenő, Zsitvay Kató— Apponyi Géza gróf, Csávossy Ella bárónő— Acsay László, Álgya Marianne—Teleki József gróf, Magyar Elli,Müller Tibor. Badics Béla rázendít a Széchenyi-bál hagyo­mányos f „Birka búza, ritka árpa, ritka rozs“ eredeti csárdásra. A csárdás hangjai a nyitott teremajtón át végigzendülnek a többi termeken is és amint Badics bandája újabb tánczenébe i kezd, már nemcsak a fehérteremben, hanem az­­étteremben és­­a Grill-teremben is táncolni kez­denek. Míg a fiatalok jókedvvel táncolnak, addig­­a félhomályos állólámpákkal világított hall­ban kialakulnak­­a beszélgető csoportok. A Grill hall­jában ott látjuk a fiatal Eszterházy Pál herce­­get és Eszterházy Bernadette hercegnőt több arisztokrata társaságában, nem messze tőlük fog­lalnak helyet Széchenyi László gróf és családja az angol és francia diplomaták körében. Zsitvay Tibor és Sztranyavszk­y Sándorokat az ország­­gyűlési képviselők veszik körül, külön társaságot alkotnak Majláth Erzsébet grófnő, Sstankovszky Pál és felesége, idősb. Majláth József gróf, In­­key Pál báró és Pálné, leányai Klára és Mária, Csák­y Kálmán gróf. A háziasszonyok emelvényén látjuk Schandl Károlyné körül a politikai élet vezető férfiait Bükinek István, Orffy Imrét, Erődy Harrach Tihamért, a diplomaták közül Behidi török követet nejével, Dievad Osman kö­­v­etségi attasé kíséretében, Tziracopoulos görög követet és nejét, a francia követség részéről Brillat des Murges és Berrenschmidt attasékat nejeikkel, valamint a többi követség számos tag­ját.A bálbizottság nem hiába követett el mindent, hogy a vendégek a legjobban érezzék magukat és úgy mulassanak, ahogy még egy bálon sem. Amikor ezeket a sorokat írjuk, javában folyik a tánc, emelkedik a jókedv, a Széchenyi-bálon fél 2 órakor kezdődik meg a szupé, amely 3 óráig tart és amelynek az érdekessége, hogy a délután folyamáig 942 személy jelentette be résztvételét asztalfoglalás útján. Asszonyok: Apponyi Károlyné grófné, Algya Sándorné, Barla-Szabó József­né, kálnoki Bedő Sándorné, Bessenyey Ferencné, Chernél — Biefel — Róza bárónő, Eckensberger Kanderné, Eródy- Harrach Tihamérné, Geleta Elemérné, Grecsák Richárdné, Grundt Béláné, Gyürky Lászlóné grófné, Herbster Henrikné, Hutyra Ferencné, Kóczán Lászlóné, Konkoly-Thege Gyuláné, Kon­koly-Thege Kálmánná, Kovács Miklósné, Köl­csey Sándorné, Maaszburg Kornélné báróné, Ma­gyar Károlyné, Miarschall Feerncné, Mayer Ká­rolyné, Nedeczky-Griebsch Viktorné, Nedeczky Ferencné, Öllé Vilmosné, Örffy Imréné, Örley Györgyné, Papp-Bagány Lászlóné, Böck Istvánné, Schandl Károlyné, Széchenyi Emilné grófné, Szüllő Árpádné, Takách-Tolvay Józsefné grófné, Titsch Gyuláné, Tóht Béláné, Tömöry Jenőné, Wattay-Pelbár Dezső ié, Zsitvay Tiborné, Szűcs Elemérné, Spett Ferencné, Tolnay Lajosné, Péchy Henrikné, Titsch Gyuláné, Navratil De­­zsőné, Gh­illányi Miklósné, Inkey Pálné báróné, Szitankovánszky Pálné, Rajnay Gáborné, Kapri­­nay Endréné, Szandtner Béláé, Hazslinszky Hu­­góné, Mesterházy Ernőné, Bézier Kornélné, Péchy Elemérné, Schandl Lászlóné, Okolicsányi Pálné, Dulcz Antalné, Magyar Jenőné, Kovács Lászlóné, Bausch Aladárné, Karlovits Béláné, siklódi Szász Béláné, Köm­endy­ Imréné, Badzéy Lászlóné, Bigler Andrásné Somogyi Zsigmondné, Buday Barnáné, Berdenich Györgyné, Nagy Ist­vánné, Dengl Jánosné, Szalay Sándorné, Nierttt Dezsőné, Hanser­­Károlyné, Hochstädter Gott­­friedné, Szabó Jánosné, Hazslinszky Lászlóné, Sóváry Béláné, Szarvasy Dezsőné, Baranyi Ti­borné, Gáspár Sándorné, Frenreisz Ferencné, Él­tes Mátyásné, Molnár Tiborné, Wieser Vilmosné, Meixner Lászlóné, Paluzsa Lászlóné, Mentusz Lászlóné, Bomeiser Lászlóné, Simkó Károlyné, Debreczenyi Istvánné, Debreczenyi Miklósné, Szeleczky Ivánné, Simonyi Ivánné, Hiverth De­zsőné, Schidella Istvánné, Becske Kálmánné, Matolcsy Kálmánné, Daday Andrásné, Karsay Győzőné, Mészáros Sándorné, Pilen Károlyné, Ráday Gyuláné, Barthalos Zoltánné, Ullmann Károlyné, Gönye Rezsőné, Kalla Róbertné, Mül­ler Arthurné, D­eák Ferencné, Pintér Viktorné, Dömötör Istvánná, Klucsik Jenőné, Müller Lászlóné, Burján Imréné, Dénes Istvánné, Bo­­gyák Ernőné, Szemző Károlyné, Papp Kál­mánné, Sieberth Gyuláné, Györgyi Tiborné, Né­meth Gézáné, Puck Andorné, Báthor Istvánné, Hintz Walterné, Kurtz Henrikné, Göttb­e Fri­­gyesné, Pflum Györgyné, Dégel Sándorné, Kó­­kay Rezsőné, Pfefferle Vilmosné (Mannheim), Henze Lászlóné, Koresák Ferencné, Czékuss Mik­lósné, lovag Kempsky Lénárdné, Martsekényi, Ottmárné, Mauthner Alfrédné, Szőke Endréné, Müller Félixn­é, Krepuska­ Gézáné, ifj. Krepuska Gézáné, Tölgyes Istvánné, Bíró Árpádné, Becze Imréné. Leányok: Széchenyi Kornélia és Alice grófnő, Csávossy Lea bárónő, Majláth Erzsébet grófnő, Magyar Elli, Böck Erzsébet, Hutyra Magda, Haggenmacher Margit, Tóth Elle, Széchenyi Mag­dolna grófnő, Zsitvay Kató, Walla Edith, Walla Klári, Apponyi Mária Gabriella grófnő, Álgya Marianne, Miskolczy Zsuzsánna, Miskolczy Bor­bála, Eszterházy Bernadette hercegnő, Besse­­nyey Erzsébet, Inkey Klára bárónő, Inkey Mária bárónő, Éicsey Klára, Posch Lívia, Posch Klára, Koós Mária, Szemző Karola­, Szemző Stefánia, Szandtner Judith, Szüllő Mária, Titsch Márta, Csernovits Judith, Örley Erzsébet, Péchy Thea, Péchy Edua, Mesterházy Nelli, Ábrányi Ad­rienne, Eckenberger Mária Violette, Eckenberger Nóra­, Milos Mária, Haidecker Mária, Haidecker Ella, Tömöry Erzsébet, Krepuska Kató, Péchy Fruzsina, Hammelsberg Valéria, Hazslinszky Margit, Csajthay Erzsi, Horváth Margit, Mészá­ros Klári, Kovács Margit, ötömösi Magyar Ma­rianne, ötömösi Magyar Emme, Bánó Ica, Bausch Edit, Körmendy Ilonka, Csonka Rozette, Kova­­csics Izabella, Baross Kata, Nedeczky Franciska, Mezőssy Márta, Dulcz Pálma, Szabó Erzsike, Körmendy Ilonka, Bigler Baby, Badzég Iluska, Buday Panni, Zauser Ilus, Dengl Pim­pi és Mica, Nierttt Alice, Nanser Manci, Sóváry Bözsi és Mária, Szarvasy Manyi, Baranyi Éva, Gáspár Lili, Frenreisz Zsófi, Éltes Ildikó, Wieser Magda, Gh­illányi Cica, Erdélyi Ila, Ragályi Bódi, Deb­reczenyi Ilona, Szeleczky Éva, Simonyi Teréz, Bárdossy Lola, Müller Józsa, Hosszú Manci, Schidella Stefánia, Geszty Lili és Ulli, Dókus Piriké, W­olleri­ch Olga, Adantek Mária, Boda Nelly, Ajtay Erzsébet, Bádai Zsóka, Pilen Va­léria, Kammer Ágnes és Éva, Ullmann Gréti, Kalla Edit, Hangos Marianne, Petrisz Baba, Vermes Sári, Papp Ibolya, Németh Flóra, Pröhle Hilda, Vasdényey Sári és Anna, Puck Baba, Vattay-Pelbárt Irén, Hintz Hilda, Kurtz­ Erzsi, Kaprinay Judit, Pflum Teréz, Henze Gabriella, Czékuss Jolán, Martsekényi Ibolya, Mauthner Mária, Kortsák Márta, Szőke Bda, Ladniczky Éva, Kóczán Margit, Jaxley Klári, Becze Anci, Magyar Baba, Csikvándy Muci. Izzadás, bőrkeményedés, égő érzések, kipállás, bokák duzzadása. MA ESTE VEGYEN EGY JÓ MELEG LÁB­­FÜRDŐT, MELYBEN ELŐZŐLEG NÉHÁNY DEKA SZEMT­RÓKUS LÁBSÓT FELOLD. Az így keletkezett oxigénes tejszerű víz egy csa­pásra elmulasztja a láb összes bántál­mait. A Szent Itúkus ábsószürditól lábai valósággal újjászületnek annyira, hogy járkálhat egész nap, táncolhat egész éjjel, szaladgá­lat egész délután dolgai ut­a a leg­­csekélyebb fáradtságérzet nélkül. Egy nagy cso­mag Szent Rókus lábló ára 1 , 28 fillér. Kapható mindenütt Ha valahol nem volna, beszerezhető Szent Rókus gyógy­szertár, Budapest, VII., Rákóczi­ út 70. Ludovikás­ bál A Ludovika Akadémia ezidei bálja február 1-én folyt le fényes keretek között. Katonai főiskolánk 1930-ban ünnepli ősi épülete alap­kőletételének századik évfordulóját. Ezt a ne­vezetes alkalmat a bál rendezői felhasználták arra, hogy a bálmegnyitóval nyelte módon hódoljanak az alapító ősök emlékének és az akadémia dicső múltjának. A báli ünnepség fényét emelte a kormányzó és feleségének megjelenése. A kormányzót vitéz Szinay Béla tábornok, az akadémia parancsnoka fogadta lisztjei élén. A rendező akadémikusok csokrot és díszes táncrendet nyújtottak át a főm­éltó­­ságú asszonynak, azután az akadémikusok sorfala között felvonultak a fényes díszterem­be. A színpadon elősugárzott a hű élőképben ábrázolt Ludovika-szobor. Utána jelmezes to­­borzó következett, végül a Ludovika történeti korszakainak megszemélyesítői táncra kérték Ferjentsik Ottónét, vitéz Isévy Kálmánnét, vitéz Scheimer Odillónét, Denk Gusztávnét, vitéz Szinay Bélánét, Ghyczy Józsefnét és Vincze Andrásnét. Ezzel a vitézi csárdás zené­jére megkezdődött a bál, amely magyaros jó­kedvben a reggeli órákig tartott. Megjelentek a következő előkelőségek: Fer­jentsik Ottó gyalogsági tábornok, sepsiszéki és nagyborosnyói Bartha Lajos ny. altábor­nagy, vitéz Sch­önner Odilló altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka, székely­­udvarhelyi Ágotha Árpád altábornagy, pávai vitéz Mátyás Sándor altábornagy, kistoronyi Benk Gusztáv, Nagyszombathy Miksa, vitéz Ujfalussy Gábor, vitéz Havassy Jenő és Heré­­­nyi János tábornok feleségével, Haász István tábori püspök, vitéz Bartha Károly okszt. ez­redes, Oxilia ezredes olasz, Jougrt alezredes francia katonai attasé, Andrássy Géza gróf, Bezegh-Huszágh főkapitány és sokan mások. A díszteremben vitéz Szinay­ Béláné, a Ludo­vika Akadémia parancsnokának felesége volt a háziasszony, a Szent László-teremben Para­­vicini Jenőné, a Szent Borbála-teremben pedig Czékus Zoltánná ezredesné.. A bál fáradhatatlan rendezője az 1. század tisztjeivel és akadémikusaival egyetemben Markóczy János őrnagy volt. A Ludovika­­szobor élőképét a bálos Jekelfalussy Izabella, vitéz Haller Alfréd gróf és Jankovich Lőrinc akadémikusok alakították. A következő hölgyek neveit sikerült feljegyez­nünk : Asszonyok: Ludvig Györgyné, giczi és ablancz­­kürthi Ghyczy Józsefné, Vincze Adrásné, vitéz Nagy Gézáné, Lenkei Gézáné, vitéz Ghalanthay- Glock Tivadarné, Szannecker Sándorné, Marcin­­falvi Benda Gyuláné, Aurnay Antalné,­ Sashalomi Hager Ottóné, Friedrich Alfrédné, Schuller Fri­gyesné, szentpéteri és isztebnei Dávid Józsefné, Kogutowicz Lajosné, vitéz Asztalossy Aladárné, Balázs Béláné, Pernegg Kálmánné, kumwerthi Kapaics Dezsőné, vitéz Heim Gézáné dr.-né, vitéz­­Vizy Antalné, Depóid Miklósné, Markóczy Já­nosné, Scholcz Imréné, Darvas Istvánné, Dezséri Bac­ó Lászlóné, Prechlich Jánosné, Tolnai De­zsőné, Major Sándorné dr.né, Kamilli Frigyesné, Szeibert Ferencné, Eperjesy Gézáné, Kabács Ist­vánné, Reich Egonné, Medits, Gyuláné, Kövér Ákosné, Bitai Istvánné, Szűcs Istvánné, Mo-Staupt Károlyné, Noel Ödönné, Szombathy Pálné, vitéz Záray Emilné, gyergyócsomafalvi Kókay Imréné, Ilaszala Teofilné, Kukits Lászlóné, Kat­­tauer Rezsőné, Bábái Bay Miklósné, Fruttinger Jánosné, Nagy Józsa Kálmánné, Grafi Frigyesné, toldalagi Nyárdy Ödönné, puji vitéz Pay Jenőné, vitéz Uhlyárik Jenőné dr.né, vitéz Rózsás Jó­­zsefné,Maár Gyuláné, vitéz Balsay Lászlóné dr.­né, Somlyódy Sándorné, Hódy Gyuláné, Almay Béláné, Linhardt Ernőné, Marcell Béláné, Papp Bertalanná dr.-né, dalnoki Veress Jenőné, Vörös­­marth­y Dénesné, Gaál Istvánné, Tsehurl Al­frédné, Weiterschütz Sándorné, Nathera Gyuláné, Németh Jánosné, Gergely Ernőné dr.-né, Ugrik Kálmánné dr.-né, Bizony Edéné, Vajghel Jánosné, özv. nemesszegi Nemesszeghy Lászlóné, özv. Metzger Györgyné, broczkói Móga Viktorné, Hunffel Gyuláné, Takáts Józsefné, Dénes Mik­­sáné, Szaltzer Sándorné, maroscsögedi Príps­ Ala­­josné, Ferko Edéné, vitéz Zalay Józsefné, árkosi Benkő Jánosné, özv. Szauter Józsefné, bessenyői és velkei Skublícs Rafaelné, Szacsvay Andorné dr.-né, Walser Jánosné, Kőszeghi Winkler Gyu­láné, vitéz Szécsy Imréné , Szabó Ernőné, Fiala Oszkárné, Filleg Róbertné dr.-né, Zakariás La­josné dr.-né, Metzger Györgyné, Hathalmi Hal­­may Gyuláné, Blaskovits Jánosné, özv. Saághy K. Aurélné, Broglie Józsefné, vitéz Török Kál­mánné, Dohesek Lajosné dr.-né, özv. Csáfordi- Pottyondy Tihamérné, Falyth Gáspárné, Kal­már Istvánné, vitéz Szakonyi Lajosné, Zvarinyi Andorné dr.-né, Serédy Kálmánné, Friek Józsefné, vitéz Pongrácz-Bartha Edéné, özv. Deésy Jó­zsefné, Rozgonyi Jenőné, Gontovai Pfalz Ru­­dolfné, Honti Rezsőné dr.-né, Felsőlövi Szarka Ernőné, Tóth Lászlón®, T. Szeidl Károlyné, Cse­­ley Jánosné, vitéz Sárosy Szolka Gyuláné, özv. lovag Trautmann Egonné, vitéz Vajtay Ottóné, vitéz Davor Ferencné, Segesdy Ferencné dr.-né, Beiter Ágostné, Kuncz Jenőné, Tény Tivadarné dr.-né, Ágoston Béláné, Erdélyi Tiborné, Teleki- Kollmann Emilné Koltay Ferencné, Schmalz Jó­zsefnél Kern elemérné, vitéz Helényi Jánosné, vitéz Rábay Ferencné, vitéz Hegyessy Gézáné, Kerese Tiborné, Lukavszky Kornélné, Doris Heinrich Jánosné, Szinyei Gézáné dr.-né, Lech­­ner Lorándné, Polech Jánosné, Zamban Alajos­­né, Szabó Istvánné, Mátray Sándorné, Kubinyi Lászlóné,, Gagyky Dénesné dr.-né, Brandstetter F. Józsefné, Fuchs Jánosné, Hámory Mihályné, Tóth Lajosné dr.-né, Nelky Elekné dr.-né,­ özv. Frideczky Barnáné, Temalgo Józsefné, özv. Farbaky Gyuláné, Haberschnig Romeóné, Alt­­falvi Györffy Gáborné, Ilyés és Galaczi Buda Istvánné dr.-né, Broglie Józsefné, Fiala Osz­kárné, Molnár Kálmánné, özv. Weiszpek Ká­rolyné, Kovács Károlyné, Tarnóy Istvánné, Szánthó Jenőné, Moldoványi Gusztávné dr.-né, Kolmer Zsigmondné, Rózsa Istvánné, Szabó Már­tonné dr.-né, Kanász Jenőné dr.-né, özv. Kru­­chió Dávidné, Lukács Béláné, Szabó Béláné, Bittersfeldi Ker­big Miklósné, vitéz Skublics Vi­k­­torné, Tanay Emilné, Pacséri Bezsnyi Aurélné, Asztalovszky Lajosné, Neszt Gyuláné, Muh­oray Kornélné dr.-né, vitéz Szatmáry Lajosné, Son­koly Istvánné, özv. Beringer Károlyné, Hadhera Gyuláné, Lénárt Sándorné, Takáts­ Zoltánné dr.-né, vitéz Fraknóváry Gézáné, özv. Boldogh Kálmánné, Kiss Ernőné dr.-né, vitéz Eger El­vinné, vitéz Deák Lajosné, Várallyai Szathmáry Kálmánná,­ Wahlmann Lüders Károlyné, Golo­­day Kornélné, Vreede Janné, Mihalik Dzseőné dr.-né, Alexis Györgyné dr.-né, Kelemen Béláné, Bátor Pálné, Bozó Istvánné, Brükler Arturné, Sziklay Józsefné, Verzár Istvánné dr.-né (Nagy­várad), Cserkovits Károlyné, Alsó-eöri Zoltánné, Kopeczky Józsefné, Vámo­s Hugóné, vitéz Elekes Ferencné, Lehotz Gézáné, Mátéffy Árpádné, Niedermann Béláné, Tragor Ignácné dr.-né, özv. Szemere Dezsőné, özv. Falvay Jenőné, Ambrus Henrikné, özv­. Szigethy Kálmánné,­ özv. Polgár Gyuláné, Schiffer Ferencné dr.-né, Preisinger Józsefné, Katzer Ödönné, Dietz Jánosné, Ba­­loghy Györgyné dr.-né, Borzsovai és Tiszakorody Kóródy Lajosné, Horák Vilmosné, Bricher Kál­mánné, Bagamáry Józsefné, Kenéz Sándorné, Fehér Józsefné, Beleznay Andorné dr.-né, Belez­­nay Mórné, Beleznay Beleznay Károlyné, Lukáts Károlyné, Szabó Gyuláné, Dudás Gyuláné,­­özv. Costi Jánosné, László Albertné dr.-né, Dras­­kóczy Farkas L. Gyuláné, Werner Sándorné, Di­­lindi Seide Richárdné, Kollár Gyuláné, Tessnagy Bozó Józsefné, Sárik Gyuláné, Budinszky Sán­dorné, Herberger Lajosné, Soós Jánosné, Balássy Andrásné, Badacsonyi Mihályné dr.-né, Puky Edéné, Derzsi és Beszterczebányai özv. Sátory Lászlóné, Binzberger Gyuláné, Jekelfalussy Pálné, vitéz Csatáry Józsefné. Leányok: Németh Judit, Gergely Klári, Vaj­­gel Alicike, de fiaiké Müller Ágosta és Friderika, akáts Sárika és Krizsike, Baisz Sárika,­­ Kraltic Baby, Hauffel Edit, Maroscsügedi Papp Bahír, Metzl Margit, Major Viliké, Árkosi Benkö Má­ria, Jeseheta Bözsike, Miklós Irke, bessenyői és velikei Skublícs Felicitás, Fiala Bözsi, Szabó Kató, Kőszeghi Winkler Baby, Walser Mici,­Mo­­csáry Anna, Blaskovits Marianne, Osváth Klá­rika, Szemere Edit, Dohcsek Sári és Nelli, Szik­­lay Etelka, Breghe Irén, Szini Szigethy Mária, Saághy E. Babi, Csáforodi Pottyondy Zsoci, Tatyth­ Edit, Behem­i Ica, Zvarinyi Cica, Hal­m­­ár Edit, Szakony Sarolta, Scheldt Sárika, Wer­ner Anikó, Draskóczi Brezovszky Baba, László Lívia, Corti Valéria, Kupka Gizikó, Kirchlech­­ner Gabi, Simon Lisetta, Fraknóváry Mária,­­Takáts Éva, Lénárt Ágnes, Scheibner­­Baby,­­■Neszt Edit,­­Szatmáry Baba, Eczsny Hedvig, Szkublics Erika, Bittersfeldi Kreybig Mária, Szabó Ica, Lukács Magda, Kruchió Pönci, Szabó­ Etelka, Gruber Mária dr., Kolener Baby, Hoff­­bauer Adél, Moldoványi Ica, Kirchlechner Gab­riella, Szánth­ó Klára, Káplány Dórika, Dereáné Valika, Kovács Klára, Bajtsán Hana, Weiszpek Szuczi Molnár Klára és Lili, Altfalvi Györffy Irénke, Frick Manyi, Serédy Sári, Tóth Kató, Dérer Duci, Farbaky Baby, Bamerschig Gilda­ és Dália, Ternajgó Irén, Nelky Zayda, Frideczky Fella, Tornyai Ilonka, Szinyei Baba, Farkas­falvi Mauks Mária, Lukavszky Gitta, Rábay Kató, Vécsey Irén,­ Teleki Kolhmann Pipi Györgyi, Téry Willy, Segesdy Erzsébet, Fiallai Döry Zsuzsi, sashalmi Hager Edit és Mária, Honti Ilonka, szentkirályszabadjai Ughely Irén, Simon Manci, garamszegi Géczy Anci és Magda, Nuszbek Mária, gontovai Pfalz Margit és Buckó, Honti Ilonka, Zöld Blanka, Hámory Vilma, Pongrác-Barta Lonci, Decsy Bözsi, Rozgonyi­ Mária és Sárika, Pavlicsek Lili, Fuchs Gizi, Gagyhy Éva,­­Szabó Ilonka és Panni, Rigó Magda, Bozó Edit, Simaházi Tóth Alice, Verzála Györgyike, Minnigero.de. Hanna bárónő, alsó­­eöri Cretticr Hana, Kopeczky Ila, Szölössy Éva, Makay Magdolna, Scholtz Pipi, Mátéffy Margit, Mladinszky Magda, Orbán Rózsi, Mihalik Alice, Vreede Annie, Tesmagy Bozó Mari, Budinszky Piri és Panni, Golodai-Koppal Ilse, Wahlmann­ Lüders Mária, váraljai Szathmáry Baby és Piri, Fem­el Joli, Brück Edit, Wilhelms Rózsika, Szi­gethy Emmi, Ambrus I. Ilma, Falvay Klára, Sze­mere Hilda és Eszter, Tragor Margarette, Nie­­dermann Kató és Judit, Tartsay Ilona, Belez­­nai Beleznay , Ica, Csik Stefánia, Fehér Macó, Kenéz Gabriella, Pöttschauer Gréta, Bagar­ély Ágnes, Madarász Muci, Csepreghy Emília, bor­zsovai és tiszakóródi Kóródy Rózsa, Mosánszky »9 Szőnyegek: olcsó leltári árusítása! Valódi perzsaszőnyegek, magyar perzsák, Argaman, Axminster, Velour, Bükié és futósző­nyegek, Makett dívány- és asztalterítők, Torontáli , Kilim szőnyegek Polgár Hugó és Emil V. Gróf Tisza István­ u. 18. (Sas-u. sarok)­ A fűteritők, függönyök raktár miatt most olcsón beszerezhetők. Teljes függönykészlet mely egy darab fehér Et­min-függönyből „ „ 3­ részes m­űvész-függönyből 150 cm hosszúrezett függönytartófelszerelésből áll Löwy Arthur kézimunka üzleteiben ________Vl­. Kira­y­ utca II. és V.. Lipót-fe­rat 25. 1­7 p

Next