Budapesti Hírlap, 1930. május (50. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-01 / 98. szám

WtA RMBIÖWIELLEKLETI Budapest, 1930 L­ évfolyam 98. szám Csütörtök, május 1 Budapesti Hírlap IMMiaki tgyhín ItpaagO, megyndúm K potg« 80 im. KfflflSdro u etSaMtte MtsxeoM. IFal»16s axark.utS: PUEAHYI MIXTtoS Szépirodalmi főmunkatársi HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC hintáit TBX, karOM, JaiMi-kSrút 5. Telefon* utat t Jiiul ttt-Ot­­un j£mf 40—oa­ie* [^]Uml Budapast, 4. PnUtkac 55. — Éledjen Bndspsed­ Btal« B.-V Amiből kevesebb több volna Az állami költségvetés parlamenti vi­tája tudvalévően kiváltságos elbánásban részesül a házszabályokban, aminek leg­jobb bizonysága az, hogy egyedül ennél nem lehet eltérni a tárgytól, míg minden más vitában lehet, csupán nem szabad. A költségvetési vitába beletartozik minden, ami bármi vonatkozásba is hozható az ál­lam életével,­­ ám éppen a vitának ez a kiváltságos szabadsága jogosít föl arra, hogy a képviselő urak megnyilatkozásait, valamint az egész budgettárgyalást ne mennyisége, hanem minősége szerint mér­jük, nő a szónokok száma, hanem a beszé­dek súlya, tartalma, igazsága szerint. Tör­ténelembe hanyatlott régi jóidőinkben megengedhettük magunknak, hogy ba­bérral övezzük az obstrukciós rekorderek erejtékező homlokát, akik síppal, dobbal,­ereplővel tizenhat órát is kihúztak egy­folytában, ma azonban nem gondolnánk, hogy az országnak öröme tennék az ilyen mutatványokban, erőműtani és hangdina­mikai szempontból, bármily megbecsülen­­­dők volnának is egyébként azok. Mindezt nem azért mondjuk, mintha az 1930—31. évi költségvetés tegnap meg­indult parlamenti vitája ellen általános­ságban máris kifogások merülhetnének föl. Szónoki mesterműveket nem várunk, de valójában nem is fontos, hogy ilyenek elhangozzanak. A kor szelleme a retorikai csodáknál jobban kedvez a hűvös szak­szerűségnek, a tárgyismeretnek, az ország helyzete pedig elsősorban a jóhiszeműsé­get,, a tárgyilagos igazságra való törekvést követeli meg. Nem­ tartjuk főbenjáró baj­nak azt sem, ha azokon a padokon, ahon­nan a kormányzati tevékenység bírálatát várjuk, némiképpen el is vetik a sulykot, ha olyan vétkeket és eltévelyedéseket varr­nak is a kormány nyakába, amikben ár­tatlan, olyan helyzetekért és eseménye­kért teszik felelőssé, amiknek felidézésé­ben nem vett részt. A kormány dolga, hogy védekezzék és magyarázatot adjon, sőt néha egyenesen hasznos, ha abba a helyzetbe kerül, hogy olyan téves hiedel­mekről kell nyilatkoznia, amelyek külön­ben meggyökereznének és megmérgeznék a köztudatot. Ezt a szolgálatot teljesítette ma a Ház­ban Bethlen István gróf miniszterelnök azzal a rövid felszólalásával, amellyel Gaál Gas­tonnak nagyobb terjedelmű be­szédére válaszolt. Gaál Gastont felesleges volna bemutatni arról az oldaláról, hogy minden politikai ténykedésében abszolút jóhiszeműség és tárgyilagosságra való tö­rekvés vezeti, de bemutatni talán arról az oldaláról sem kell, hogy impulzív érzé­kenysége gyakran megakadályozza abban, hogy ez a nemes törekvése mindenkor ér­vényesüljön is. Vele körülbelül úgy van az ember, hogy elgondolásaiban, megnyi­latkozásaiban szívesen kísérjük el fele­­úton, hogy azután az út másik felén el­váljunk tőle, illetve, hogy ő hagyjon az útfélen bennünket. Egy megfordított me­tafizikus, akinek rendszerint jók, okosak, szépek, megnyerők és hasznot ígérők az el­indulásai, a konklúziói azonban, ahová rendszerint lelkességének és fanatizmusá­nak szárnyán jut el, nem egyszer ijesztők. Ki ne tudná vele együtt, hogy sok, sőt an­nál is több a köztisztviselő. De ki merné vele együtt oly kérlelhetetlen hidegvérű­­séggel ajánlani, hogy habozás nélkül csap­junk el belőlük jó néhány ezret, ma, ami­kor a gazdasági életnek nincs egyetlen olyan ága, ahol elhelyezkedhetnének. Senki nem tagadja, hogy a háború utáni moralitás megromlott légkörében megra­gadt a korrupció és a hivatali visszaélés­nek is sok, azelőtt ismeretlen, fajtája. De ki merne és ki tartaná helyesnek ezért Gaál Gastonnal osztozni azokban a végle­tes konzekvenciákban, amelyeket ő most már az egész tisztviselői karra levon, te­kintet nélkül a jó, a megbízható, becsüle­tes, érdemes és nélkülöző tisztviselőknek kétségtelenül és hasonlíthatatlanul na­gyobb számára. Hasonlóképpen nem ellenőrizte Gaál Gaston reális valóságát gazdasági jel­legű fejtegetéseinek sem és ezzel adott al­kalmat a miniszterelnöknek arra, hogy­­néhány közkeletű tévedést eloszlasson. Mindenesetre hatásos elképzelés például az, hogy az önálló vámrendszert tisztán Fenyő Miksáék kedvéért csináltuk meg, van ebben az elképzelésben valami detek­­tívromantika, mely a legkevésbbé várt pillanatban kiemeli a tettest a háttérből. Kevésbbé romantikus, de azért merjük mondani, hogy megkapóbb viszont Beth­len István beállítása, amely szerint, visz­­szanyerve állami önállóságunkat, ennek kezdeti korszakában igenis örömmel ele­venítettük föl azoknak a hosszú harcok­nak a reminiszcenciáit, elképzeléseit és várakozásait, amelyeket valamikor az ön­álló vámterületért folytattunk és ame­lyekben épp úgy benne volt Bethlen Ist­ván, benne volt a Budapesti Hírlap, benne az ország közönsége és benne volt, nem utolsó sorban — Gaál Gaston. A bűn nem az, hogy ezeket a régi lángokat en­gedtük felcsapni, hanem az volna, ha mai nehézségeinket látva, nem igyekeznénk re­videálni magunkat. Már­pedig, hogy ez megtörténik, arra az első lépést éppen a miniszterelnök tette meg. Nem volt kevésbbé üdvös dolog rámu­tatni egy másik dologra, ami szintén kezd feledésbe menni, ez pedig az, hogy csak­ugyan Európában mi voltunk az első or­szág, mely a háború után a gazdasági for­galom kötöttségét megszüntette. Mi vol­tunk tehát az elsők, akik okos előrelátás­sal ráléptünk arra az útra, melyet azóta a többi állam is követ és amelynek további kiépítésétől függ a földrész boldogulása és rendbeszedődése. A múlt bolygatásá­nak, a politikai régészkedésnek sok ér­telme nincs, de néha hasznos, már csak azért is, hogy ne magunk semmisítsük meg a saját érdemeinket. Végül még egyet. Gaál Gastonnak esz­ménye a közéleti tisztaság, — de kié nem? Amit ma is követelt, a képviselői össze­férhetetlenség szigorú keresztülvitele olyan kívánalom, mely mindannyiunkban él és melynek a közhangulat ma a legna­gyobb mértékben kedvez. Súlyt helyezünk rá, hogy amikor gazdasági nyomorúsá­gunk közepette mindent a kormánytól várnak és ennek folytán a kormány ha­talma kiterjedtebb, még fokozottabb mér­tékben érvényesüljön a törvényhozás tag­jának tőle való függetlensége. „Ki kel­l őket ragadni oly magánérdekkörökből, — mint egyik neves közjogászunk mondja, — el kell szakítani olyan összeköttetésektől, melyek reá nyomást képesek gyakorolni oly célból, hogy az állami hatalomban való részesedésüket privát hasznukra ér­vényesítsék, vagy csak látszatot, feltevést is nyújtsanak erre.“ Mint a miniszterelnök is kijelentette, ebben a követelésben mindnyájan egyek vagyunk, érvényesítsék azt akár a mos­tani összeférhetetlenségi törvény, akár új törvény alapján. Gaál Gaston igazságaihoz visszatérve, nincs azoknak más baja, minthogy kissé sokan vannak. Az óvatos mérséklet ebben, nem árt,­­ mert éppen ez az, amiből a­ kevesebb gyakran több volna. A belügyminiszter a vörös hujtogatás ellen „Vörös május helyett — véres május* — A szocialis­ták felelőssége — Az utcán a karhatalom lesz az úr Bethlen István gróf a vámtarifa revíziójáról, a mezőgaz­dasági kivitelről és a képviselői összeférhetetlenségről A képviselőház mai ülésének két ki­emelkedő mozzanata keltett élénk figyel­met. Az egyik Bethlen István gróf minisz­terelnök felszólalása volt, amellyel Gaal Gast­ónnak válaszolt. Ezzel lapunk vezető cikkében foglalkozunk. A másik, érdeklő­dést keltő eseménye Scitovszky Béla bel­ügyminiszter rövid beszéde volt, amelyre a szocialisták lapjának egy ma reggeli felhívása adott okot és alkalmat. A szo­cialisták, bár tudják, hogy a kormány semmiféle május elseji felvonulást, vagy gyülekezést nem enged meg és minden ilyen kísérletet meg fog akadályozni, mégis felhívták a munkásságot arra, hogy rendezzen „tüntető sétákat.“ A szocialisták épp oly jól tudják, mint a hatóságok, hogy már napok óta féktelen izgatás folyik, melynek az a célja, hogy zavart keltsen és esetleg tömegeket hozzon összeütközésbe a karhatalommal. Cédulá­kat osztogattak, amelyeken vörös májust és egyben véres májust ígérnek és hirdet­nek. A szocialisták részéről nagy lelkiis­meretlenségre vall, hogy ilyen körülmé­nyek között még szítják az izgalmat és tömegeket akarnak az utcára vezényelni, noha tapasztalásból is ismerik a kockáza­tot, amivel ez jár. Nagyon helyesen és a polgárság megnyugtatására cselekedett a belügyminiszter, amikor egyrészt kijelen­tette, hogy minden rendzavarást a leg­­energikusabban meg fog akadályozni, más­részt a szocialistákra hárította a felelőssé­get azért, ha felhívásuk és izgatásuk nem várt következményekkel járna. A költségvetés vitájában ma Gaal Gastonon kívül még Láng Boldizsár, Krüger Aladár, Gáspá­rdy Elemér, Já­­nossy Gábor, Gyulay Gábor és Kacsán Károly vett részt. Érdeklődést keltett Gáspárdy Elemér beszéde, aki ismét a­ fővárosi üzemek kérdésével foglalkozott és egyszakaszos törvényt sürgetett, mely­l­lyel a mammutfizetéseket tartalmazó szer­ződéseket meg lehessen semmisíteni Az ülés végén, egy interpellációra vá­laszolva Mayer János földművelésügyi mi­niszter nyilatkozott a mezőgazdasági és földmunkások helyzetéről. Bejelentette,, hogy a tavaszi munka megkezdésével a munkanélküliség általában csökkent, egyébként­ a kormány többszázezer pengőt juttatott a vízi társulatoknak, hogy a munkát szintén megindíthassák. Közölte továbbá a miniszter, hogy a mezőgazda­sági munkásaik öregségi és rokkantsági biztosításáról szóló törvény­javasat elké­szült. Az ülés lefolyása Az ülés megnyitása után Wekerle San­­d­or pénzügyminiszter beterjesztette az egyes törvényhatósági joggal felruházott városok rendkívüli hasadómente­sségéről szóló jelenté­­sét, amelyet kiadtak a pénzügyi bizottságnak. A költségvetés általános vitájában Krü­ger Aladár a munkanélküliség kérdéséről szólott. A felső­ és alsó rétegekben talál két megoldási módozatot. A felső rétegekben munkanélküli segélyt látunk, mikor egyes Ára­m G­illér részvénytársaságoknál egyebek titkos alapok­ból részesülnek butilfalt legitim jövedelmekben. Ezek megadóztatásához senki sem mert eddig hozzányúlni, pedig a statisztika szerint itt igen nagy értékekről van szó.­­ A háború utáni időkben, rendkívül emel­­­kedett a bankok érdekkörébe került kereske­delmi vállalatok száma. Ez mind ugyanannyi önálló egzisztencia megszűnését jelenti. Meg­­csökkent vagyonnal kiterjeszkedett vállalatok működnek ma és ez lehetővé teszi azt, hogy, csak a vezérigazgatóknak, csak a vezetőknek legyen nagy jövedelmük, de nem törődnek a­ részvényesekkel. Helyesli a pénzügyminiszter­nek a kis pénzintézetek egyesítésére vonat­kozó tervét. Felvetették a vita során azt a­ gondolatot, hogy új földbirtokreform kellene. Ezzel szemben rámutat arra, hogy még a régi enncs befejezve. Örömmel üdvözli a pénzügy­­miniszternek azt a tervét, hogy az eladóso­dott birtokosokon úgy kíván segíteni, hogy a birtok egy részét megvásárolná földbirtok­politikai célokra. A parcellázással kapcsolatban meg kell oldani a telepítés kérdését is. Ugyanitt ren­dezni kellene a tanyakérdést. A tanyákat ön­álló községekké kell fejleszteni, azaira meg is van a mód. — Ez az ország nem engedheti meg magá­nak azt a fényűzést, hogy mard­emélküti se­gélyeket osztogasson, viszont kötelessége elő­keríteni a munkaalkalmakat. A költségvetést elfogadja. (Élénk helyeslégs és taps có jobb­oldalon és a középén Gaal Gaszton beszéde Gaal Gaston szólalt fel ezután általános érdeklődéstől kísérve. Azzal kezdi beszédét, hogy a jelenlegi házszabályok miatt a költ­ségvetést magát nem bírálja. Mert­­— úgy­mond — nem tartom magamhoz és az ügy komolyságához méltónak, hogy okfejtésem kellős közepén a házszabályok belém fojtsák a szót. Mindenekelőtt figyelmébe ajánlom a kor­mánynak a régi és új nyugdíjasok között való borzalmas igazság­t­ad­asság okát. Az új tiszt­viselői kar, amely sokkal könnyebben emelke­dett a hivatali ranglétrán, előnyben van a régi nyugdíjasokkal szemben. Öreg tábornokok, akik végigszolgálták a háborút is, kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a fiatalok. Ugyanez a helyzet a civil nyugdíjasokra nézve is. (He­lyeslés a Ház mindez­ oldalán.) — Segíteni kell a falusi lelkészek és taní­tók megélhetésén is. A 25—30 hold föld jö­vedelméből, amelyből a parasztok sem tudnak megélni, a lelkészek, tanítók nyomorognak. Felhívja a pénzügyminiszter figyelmét arra az igazságtalanságra, amely a postai személy­zettel történik. A legutóbbi státusrendezésnél bizonyos percentuális arányban állapította meg a kormány a postatisztviselők magasabb rangfokozatba való előrejutását. Azóta a lét­szám emelkedett, viszont a rangemelés lehe­tőségét és a magasabb osztályba való emel­kedés lehetőségét a régi státus alapjaiói szab­ják meg, úgy, hogy a megállapított százalék száma tulajdonképpen a jelenlegi státust te­kintve, sokkal kisebbek, mint a státusründezés alkalm­ával, 1925-benn volt. Meg van győződve arról, hogy ezt a kérdést több kiadás nélkül meg lehet oldani. A postatisztviselőknek az üzemi pótlékuk évente hat, hat és félmillió pengőre rúg. Ebből az üzemi pótlékból le­hetne kihasítani azt az összeget, amely erre a percent felem­elésre szükséges s ami mindössze százötvenezer pengőt jelent. Ezután beterjeszti határozati javaslatait,­ mely szerint az ezután benyújtandó költség­­vetésekben minden minisztérium külön-kü­lön részletes kimutatást adjon az úgynevezett do­logi kiadásokról, tehát a bel- és külföldi ki­küldetések költségeiről, a hivatalos ankét­­díjakról, a kiszállási költségekről, a napi­díjakról, autóköltségekről, anyagbeszerzések­ről, hogy a Házridk módja lagyen a dologi kiadások fölött is kritikát gyakorolni. Kéri továbbá, hogy a kormány évről-évre a költség­vetésben név szerinti kimutatást adjon arra, hogy az államvasutak és a posk­a milyetn ala­kulatoknak milyen refakciólkat adnak és mi­lyen összeget tesznek ki ezek. Utasítsa továbbá a Ház a kormányt annak kimutatására, hogy milyen alakulatokkal és milyen tárgyban van az álla­mnak szerződése és milyen összegekre rúg az államnak ezekből származó jövedelme.A tárcánkint mutassa ki a kormány, hány úgy­nevezett tisztviselői jóléti intézményt tart fenn, mi ezeknek az évi költsége és honnan.

Next