Budapesti Hírlap, 1930. május (50. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-18 / 112. szám

'­9., május 18, vasárnap B.H. A csúnya lány a Fővárosi Művész Színházban Kedden, május 20-án és a következő na­pokon este 8 órakor a Fővárosi Művész Színház ismét műsorára tűzte a szezon legnagyobb sikerű operettjét, A CSÚNYA LÁNYI, Himnuszra, amelyet Bura Károly vezényel. A programm törzse következik ezután: ma­gyar nótákat játszik a hatalmas cigány­banda, amelyet mindig más és más primás vezényel. A dalokat Hagy Izabella, Kőszegi Teréz, Cseléttyi József és Varga Imre ének­lik. Ausztria, Svájc idegenforgalmi irodái az idegenek egész csoportjait hozzák e napra Budapestre s a svájci konzul már bejelen­tette, hogy Bernből 180 dalárdista utassal különvonat indul az FTC-pályán lezajló monstre-hangversenyre. * (Cserkészleények díszelőadása.) A Magyar Cserkészleány Szövetség tíz éves fennállása alkalmából vasárnap délelőtt 11 órakor az „UFA“ mozgószínházban (Teréz­ körút) jubi­láns díszelőadást rendez, amelyen a többi műsorszám közt vitéz József Ferenc királyi herceg költeményeit fogják szavalni a cser­készleányok. I premier ragyogó szereposztásában. Biller Irén, Kabos Gyula, Szilágyi Mar­­esa, Delly, Gázon, Horváthy Elvira, Radó, Szendrey, Heltay, Rubinyi. Elővételi díj nincs. Fővárosi Művész Színház * (Nagyváry Váry Ilona) a kiváló opera­énekesnő növendékei: Kovács Manci, Weisz Er­zsébet, Bánig Lili május 22-én tartják hangver­senyüket (7. 09). Közreműködnek még: Bajor Ilonka, V. Ernyey Rózsa, Szilágyi Teréz, Mur­­gács Kálmán, Fraub Vilmos. Jegyek a portás­nál. Kísér: Herz dr. * (Bécsiek Budapesten.) A Burgszínház ma, szombat este befejezte kétnapos ven­dégjátékát. „A mai leányok“ (Mädel von heute) című úgynevezett vígjátékot mutat­ták be. A darab, amely „Miss Lilian“ né­ven került színre a Belvárosi Színházban, rövid, de dicstelen szereplés után a fele­dés homályába merült. Hogy a Bury szí­nészei miért akarták ezt a levitézlet d­a­rabot ráerőszakolni a pesti közönségre, talány marad előttünk. Általában, ha már Bécs meg-megtisztel bennünket látogatá­saival, kívánatos lenne, hogy ne mérjen bennünket balkáni mértékkel, mert ha a közönség estélyi ruhában megy el a szín­házba, joggal elvárhatja, hogy a színészek is viszonozzák ezt a figyelmet és ne ura­­ságoktól levetett ósdi darabokban produ­kálják magukat, hanem adják széles mű­soruk legjavát, legfrissebb terméseit. A perdülő összejáték, a színészek igyekezete sem változtat ezen a kellemetlen, de kény­szerű megállapításon. * (Rákóczi dobogók az­„ezer cigány ma­gyar nótaünnepén“.) Május 29-én délután fél öt órakor az FTC-pályán, mint már meg­írtuk, monstre magyar nótaünnepet rendez­nek a cigányzenészek Radics Béla síremléké­nek javára. Száz fővárosi cigánybanda ezer cigánya készülődik a magyar nóta propa­­gandanapjára, amely már külsőségeiben is impozáns látványosságnak ígérkezik. Az épü­letből a pályára vezető alagúton vonul ki a térre a cigányok menete. Elől Rákóczi-k­ora­­beli ruhába öltözött hajdúk, régi magyar Rákóczi-lobogókkal, utánuk száz, magyar ruhába öltözött leány viszi a bandák dm­­tábláit Majd tárogatósok állanak föl a pá­lyán, akik korhű jelmezben Rákóczi keser­gőjét járják el. Ezután kobzosok csapata kí­séri az emelvényre S. Fáy Szerénát, a Nem­zeti Színház örökös tagját, aki „Mi a magyar dal“ címmel prológot mond. A prológ utolsó szavaira ezer cigány vonója zendít rá a „RECIVA“ Beketow Cirkusz Variété Viszonliszet. Telefont Aut. 183—SS. Este 8 órakor és délután 4 órakor A 4 GERARD Táncoló medvék lő bohóc és auguszt és a nagy májusi műsor Délután félhelyárak bekövetkezett siketsége miatt, 28 évi szolgálat után, már 1769-ben kellett megválnia. Losontzi lelkes, tanítványai jólétét fáradha­tatlanul munkáló, pedagógiai érzéssel gazda­gon megáldott, tiszta életű, szigorú erkölcsű, vallásos érzéstől mélyen áthatott férfi volt, aki, bár magának is egy iskolára való gyermekei voltak, tizenheten, mégis mindig tartott és ne­velt a házánál több idegen árva gyermeket is. A körösiek büszkék voltak reá, mert az ő isko­lájuk volt az első, melyet külföldi egyetemen képesített és ennélfogva azon kor gyakorlata szerint a­„clarissimus“ jelzővel ékesített tanár igazgatott. 1769-ben április 15-én tartotta Losontzi Utolsó „examentjét“ és ekkor adta át az intézet vezetését Halász Józsefnek, a dunamelléki egy­házkerület későbbi szuperintendensének. Hiva­talban való működése idején több munkája je­lent meg nyomtatásban: 1746-ban Pozsonyban a ,­Geographia“, ezt követően 1754-ben Po­zsonyban „adott ki valami szép énekeket a maga nevét elhallgatván“. Losontzinak ez Utóbbi könyve a keresztény vallás „fundamen­­tumos ágazatait“ foglalja énekbe: egy mélysé­gesen hivő léleknek magas szárnyalásé, áhíta­tot keltő, lelket megkapó megnyilatkozásai. Tartalom és forma tekintetében egyaránt szinte befejezett tökéletességű, gyönyörű val­lásos himnuszok ezek, egy hivatott költő fen­­költ gondolkozásának fölemelő alkotásai. Lo­­eontzi a XVIII. század egyik legnagyobb egy­házi énekköltője. Mély hit, nemes érzés, emel­kedetten fenkolt gondolatok teszik Losovitzi munkáját a református egyházi költészet egyik dicsőséges büszkeségévé. Az „Arlis poeticáé“ címen jelent meg 1768-ban­ egy másik mun­kája. E­zt követte 1773-ban az iskolai haszná­latra írt, igen nagy nevezetességre jutott „őszent históriának summája“ című bibliai és egyháztörténeti kátéja. Írt egy magyarnyelvű „Halotti Énekes könyv“-et is, mely református eklézsiákban egy évszázadnál tovább használ­tatott; sőt „még katholikus oskola-mesterek kezeiben is sürgött-forgott". Kéziratban hátra­hagyott munkái sokáig voltak használatban még halála után is; sőt, egyesek kiszoríttatván a forgalomból, későbben — mint minden ver­senyen felül állók — használatuk újból elren­deltetett; így 1792-ben, tehát 12 esztendővel Losontzi halála után, a „Polemica és Dogma­­tica Theologica“ is. A máskülönben vasegészségű, erőteljes em­ber, midőn a végzet a siketséggel oly súlyosan meglátogatta, hogy az aktív iskolai szolgá­lattól visszalépni volt kénytelen, a munká­ban keresett vigasztalást. Megírta, a közre való kihatásában a legnagyobb horderejű mun­káját: a „Hármas Kis Tükör“-t, azt „a könyvecskét, mely Magyarországnak és Er­­délyországnak földét, polgári állapotját és históriáját gyengéd elmékhez alkalmaztatott módon a nemes tanulóknak sommásan elő­adja és kimutatja a tanulók nagyobb elő­­mételekre.“ — A munka 1770-ben adatott ki, még pedig a korábban megjelent „Szent História“-nak egy úabb kiadásához „hozzá­­ragasztva“. A Hármas Kis Tükör hatása és sikere pá­ratlanul áll és példátlan az egész világ tan­könyvirodalmában. Ez a könyv megjelenésé­től fogva egy teljes évszázadon keresztül versenyen kívül álló kizárólagos tankönyve volt a magyarországi és az erdélyi iskolák­nak. 71 legitim és csaknem ugyanannyi ille­gitim (elplagizált és utánnyomott) kiadás­ban millió és millió gyermeknek szolgált or­szágszerte az elemi és a középiskolákban népszerű tankönyvéül. Azon kor iskolai és pedagógiai gyakorlatának megfelelően a taní­­tás anyag kérdések és feleletek formájában van feldolgozva, a történeti és a földrajzi kisebb egységeknek a lényege pedig 4—8 so­ros versekben van összefoglalva. A Hármas Kis Tükör egy kerek évszáza­don keresztül volt használatban, mert jól­lehet a Bach-Thien korszakban, 1854-ben a helytartó tanács „az ország polgári álla­­potrár­a vonatkozó — alkotmánytani — rész miatt az iskolai használatból kitiltotta, az iskolák titokban mégis használták, oly­annyira, hogy 1868-ban is jelent még meg belőle öt új, de ekkor már csakugyan utolsó kiadás. A Hármas Kis Tükör mint tankönyv is kiváló alkotás volt. Losontzi könyve sok­oldalú és mélyen járó tudással, széleskörű búvárlattal és lelkiismeretesen fáradságos utánjárással szerzett adatgyűjtésnek az ered­ménye. Losontzi könyvének földrajzi része az érdekesnél érdekesebb adatoknak szinte kimeríthetetlenül gazdag tárháza, mely a po­litikai, természet­tani és csillagászati, föld­rajzi anyag ismertetése mellett, feltűnő be­hatóan tárgyalja a gazdasági viszonyokat is. A történeti részt perzselőn izzó magyar faj­szeretet, lángoló hazafiúi érzés és szinte meghatóan erős nemzeti öntudatosság jel­lemzi, emellett tudományos érték nézőpont­jából is olyan kiváló munka, hogy Vas Ge­reben, Tóth Béla és Jókai Mór elismerése mellett, Arany János is, a „naiv eposz“-ról írt örökbecsű tanulmányának bevezető részé­ben az Attila-mondát illetően, mint értékes kútforrása mutat reá. De Losontzi érdeme nem könyvének fen­tebb vázolt leváló kvalitásaitól veszi erede­tét. Neki sokkal mélyebben gyökerező érde­mei vannak. A Hármas Kis Tükör hatása egy új honfoglalási munka volt, mely ennek a könyvnek az iskolákban egy évszázadon át tartott egyeduralma alatt dicsőséges befeje­zést nyert­. Losontzi fellépéséig minden rangú és rendű iskoláinkat, társadalmi és közéletünket a latin nyelv béklyói nyűgözték. Az úgynevezett jótársaságban, még az asz­­szony­nép is latinul beszélt. A latin nyelv­nek ezt az elnemzetietlenítő varázslatát Losontzi törte meg. Hogy Magyarország a múlt század köze­pén már magyar volt, az Losontzi elvitáz­hat­atlan érdeme és a Hármas Kis Tük­ör hatásának áldásos eredménye. Ha csendben, zajtalanul, de áldásos eredménnyel járó ér­tékelése iránt fogékonyabb érzékkel bír­nánk, akkor ma országunk szép fővárosának egyik legszebb tere Losontzi szobrával ékes­kednek; a Magyar Tudományos Akadémia falait fedik Bessenyei György, Kazinczy Fe­renc és Szarvas Gábor képei mellett Los­­sontzi István képmása is díszítené. De így, Losontzi hamvaihoz sem zarándokolhat el ke-.ü­gyeletén leróni az örök hálára elkötelezett ivadék, mert sírjának a nagykőrösi temető­ben — érthetetlen módon — nyoma veszett. Nagy jövője csak annak a népnek lehet, amely „a régi fénynél gyújtván új szövetne­­ket“, híven őrzi és ápolja letűnt nagyjai emlékezetét. Ezen a téren megengedhetetle­nül nagy hátralékai vannak Nagykörösnek, de a nemzet összességének is. Sietve kezdjük meg tehát ezeknek a becsületbeli adósságok­nak a lerovását. A méltányosság követeli, hogy Nagykörös az ott élt nagyjainknak pantheonja legyen. Kezdjük meg időrend­ben a legrégibbnél: Emléket Losontzi Há­ny­oki Istvánnak! „Ő megérdemelte a bo­rostyánt“, mi pedig ne feledjük az intelmet, hogy „az örökké zöld koszorút nagy fiainak homlokára csak az a nemzet teheti fel, mely arra maga is méltónak mutatta magát.“ KI KÖNYVEK Esterházy Miklós nádor iratai ,Hasznos olykor-olykor a múltba is visszatekintenünk.. Ezzel a gyűjtőcímmel nagyszabású törté­nelmi vállalkozás indult meg, mely hivatva van közkinccsé tenni a Kemény János erdé­lyi fejedelemtől is kora egyik legnagyobb magyarjának nevezett Esterházy Miklós ná­dor életére és közéleti tevékenységére vonat­kozó történelmi értékkel bíró forrásanyagot. A gondolat Esterházy Pál hercegtől szár­mazik, aki ezzel nagy őse emlékének akart méltóképpen áldozni. „Úgy érzem, — írja a herceg a kötet elé szánt bevezető sorokban,­­ hogy a szebb és boldogabbb magyar jö­vőért folytatott szívós erőfeszítéseink köz­ben tanulságos és hasznos olykor-olykor a múltba is visszatekintenünk, ahonnan sok reményt keltő biztatás, követésre intő példa, állhatatos és tervszerű munkára serkentő figyelmeztetés szól hozzánk.“ Mi, akik ezt a hatalmas kötetet nagy érdeklődéssel és oku­­sal forgattuk, úgy h­isszük, hogy a nagy nádornak tudományos célokért lelkesülő ké­sői utóda szerencsés érzékkel találta meg azt az utat, melyet követve az Esterházy­­család első nagy és történelmi jelentőségű egyéniségét új megvilágításba helyezheti, céljainak és törekvéseinek kellő megismerte­téséhez s történeti jelentőségének megítélésé­hez biztos alapot nyújthat. A herceg nagyjelentőségű elhatározását a magyar történetírók őszinte hálával és örömmel üdvözlik, mert a most megjelent kötet nagybecsű anyagának áttekintése után kétségtelen, hogy ez a vállalkozás történelmi ismereteinknek jelentős gazdagodását jelenti, régóta elevenen érzett hiányt pótol és min­denesetre alkalmul és ösztönül fog szolgálni arra, hogy a történetírók figyelme újból e mozgalmas és fölötte tanulságos korszak és vezető egyéniségei felé forduljon. Az első kötet Esterházy Miklós nádor­i kormányzattörténeti jelentőségű iratainak egy részét adja, mely az 1642-iki meghiúsult or­szággyűlés előzményeit és a nádornak ezen országgyűlés összehívása érdekében folyta­tott fáradozásait ismerteti. Az anyagot a hercegi család levéltárnoka Hajnal István gyűjtötte össze, ő látta el kitűnő bevezetés­sel is, melyet azonban szerényen csak „e tu­dományos munka kísérleti stádiumának é­s nem végleges feldolgozásnak akar tekinteni. Mi azonban, a szerző ezen kijelentésével el­lentétben azt hisszük, hogy a bevezető tanul­mány egy magasabb szempontok szerint iga­zodó, fegyelmezett agyú történetíró tárgy­szeretettel és mégis tárgyilagosan megírt ér­tékes munkája, melynek megállapításait a történetírás minden valószínűség szerint ma­gáévá fogja tenni. A tudományos eszményekért lelkesülő fia­tal főúr és a kitűnő szaktudós ezen együttes vállalkozásának folytatása elé nagy várako­zással tekintünk. A programm változatos anyagot ígér. A kilátásba helyezett kötetek kétségkívül betöltik azt a hézagot, melyet a XVII-ik századi magyar történelem éppen Esterházy Miklós nádor korszakára vonat­kozólag eddig is fájdalmasan észlelt. Megélhetést biztosító csinos lízszer-csemege-üzlet olcsó berendezéssel, kis tőkebefektetéssel, családi ok miatt átadó. Rökk Szilárd­ u. 25. Az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről Zeller Árpád könyve. Különös, de mégis úgy van, hogy az össze­­férhetlenségről, mely alkotmányosságunk visz­­szaállítása, 1867 óta oly gyakran vált a parlamentáris élet tengelyévé, közjogi irodal­munkban alig találunk munkát, amely ezzel ki­zárólagosan, behatóan és politikamentesen fog­lalkozna. Egy-két, inkább politikai brossúra­­számba menő, pártállás szerint igazodó, erő­sen egyéni bélyeget magán viselő művecske, ennyi az egész. Ennek folytán mindenkinek, aki közviszo­nyaink, különösen parlamentáris életünk iránt érdeklődéssel viseltetik, örömmel kell üdvözöl­nie ezt a munkát, amelyet Zeller Árpád, a kép­viselőház elnöki irodájának főigazgatója az összeférhetetlenségi ügyeknek évtizedeken át az összeférhetetlenségi bizottságok mellett szakreferense, gyűjtője és nyilvántartója oly páratlan szorgalommal összegyűjtött, megírt és most nyilvánosságra bocsát. A könyvet különö­sen becsessé teszi az a gazdag történeti anyag, amelyet az összeférhetetlenségi törvények, kü­lönböző javaslatok parlamenti és bizottsági vi­táiból bemutat és az egyes összeférhetlenségi eseteknek, az összeférhetlenségi joggyakorlat­nak — amennyiben ilyenről egyáltalán beszél­hetünk — gondos összeállítása. Mivel az össze­férhetlenségi kérdés szabályozása — úgy lát­szik, periodikusan — vissza-visszatér s mivel a jelenlegi igazságügyi kormányos foglalkoz­tatja az összeférhetlenségi törvény revíziója, mivel a képviselőházban a legutóbbi időben fel­tűnően kívánták mindkét oldalról az összefér­hetlenségi jognak újabb szabályozását s így előreláthatólag ez a fontos közjogi kérdés a törvényhozás előtt nemsokára tárgyalás alá kerül, nyilvánvaló, hogy Zeller Árpád mun­kája mindezeknél fogva becsében csak nyer, mert a legnagyobb mértékben időszerűnek is látszik. Nem érdekes-e pl. megtudni belőle, hogy aki a kormány által kinevezett bíráknak is meg­adta volna a képviselővé való választható­ jo­gát, szóval a képviselői és a bírói foglalkozás között való összeférhetőséget, az nem kisebb ember volt, mint­­ Deák Ferenc. Ellenben aki azt mondta: „Tisztában kell lenni, hogy aki bíró, az egy parlament küzdelmében és politi­kai küzdelmekben helyesen részt nem vehet“, — az pedig nem volt más, mint Tisza Kálmán. Tudjuk, hogy Deák akkor a kormánypárton volt, Tisza Kálmán pedig az ellenzéken. Ha van kérdés, amelyet át és átitat a politika és a pártállás, akkor — bizonyára — az összefér­hetlenségi az. Ezért olyan nehéz annak kielé­gítő szabályozása és még sokkal nehezebb az összeférhetlenségi jog rendelkezéseinek gya­korlati megvalósítása, vagyis az összeférhet­lenségi eljárás teljesen kielégítő megoldása. Szerzőnk erről munkálja második részében külön szól, amivel nyilvánvalóan jelezni akarju­k az eljárási résznek különös fontosságát. És igaza van. Nemcsak a parlamentáris, hanem a rendes bíróságok, az általános igazságszolgál­tatás életéből is jól tudjuk, hogy az anyagi jog­szabályokkal legalább is egyenlő értékű, ha ugyan fölötte nem állanak, az eljárási szabá­lyok. Tanulatlan, befolyásolható bíró, vagy a legjobb bíró is, akinek kezét megköti az alaki­ság, vagy a hosszadalmasság,­­ a legkiválóbb törvénykönyv hatását alkalmas teljesen leron­tani. Zeller érdemes munkájából arra a belá­tásra jutunk, hogy mindazt, ami jó az össze­férhetlenségi törvényben, a feje tetejére ál­lítja a jelenlegi összeférhetlenségi eljárás. Súlyos mulasztása a magyar törvényhozás­nak, hogy a mai napig sem talált időt a fő­rendiház, ma már felsőház tagjai összeférhet­ienségi ügyeinek szabályozására. Az 1901. évi XXIV. t.-c. 29. §-a is csak ígéret maradt. Ho­gyan lehet a második kamara tagjainak többet elnézni, mint az elsőnek? Vájjon nem köteles­sége-e a törvényhozásnak, hogy az előkelőbb, a közéleti tisztaságra kényesebb törvényhozási tagoknak összeférhetlenségi eseteit legalább is olyan gonddal szabályozza, mint a népképvi­seleti képviselőket. És mennyire áll ez inkább felsőházunk megalkotása óta, amely a régi fő­rendiház összetételében oly lényeges eltolódá­sokat vitt végbe és amelyben az érdekképvise­leteknek is oly jelentős térfoglalást engedett. Zeller Árpád munkája kitűnő szolgálatot fog tenni történeti anyaga s a gyakorlati ese­tekből vett becses szemelvényei folytán az ösz­­szeférhetlenségi novella és eljárás új szabá­lyozása alkalmával. (D. I ) Abházia legszebb fekvésű penziója * Kitűnő konyha, mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás A magyarok találkozóhelye

Next