Budapesti Hírlap, 1930. május (50. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-18 / 112. szám
'9., május 18, vasárnap B.H. A csúnya lány a Fővárosi Művész Színházban Kedden, május 20-án és a következő napokon este 8 órakor a Fővárosi Művész Színház ismét műsorára tűzte a szezon legnagyobb sikerű operettjét, A CSÚNYA LÁNYI, Himnuszra, amelyet Bura Károly vezényel. A programm törzse következik ezután: magyar nótákat játszik a hatalmas cigánybanda, amelyet mindig más és más primás vezényel. A dalokat Hagy Izabella, Kőszegi Teréz, Cseléttyi József és Varga Imre éneklik. Ausztria, Svájc idegenforgalmi irodái az idegenek egész csoportjait hozzák e napra Budapestre s a svájci konzul már bejelentette, hogy Bernből 180 dalárdista utassal különvonat indul az FTC-pályán lezajló monstre-hangversenyre. * (Cserkészleények díszelőadása.) A Magyar Cserkészleány Szövetség tíz éves fennállása alkalmából vasárnap délelőtt 11 órakor az „UFA“ mozgószínházban (Teréz körút) jubiláns díszelőadást rendez, amelyen a többi műsorszám közt vitéz József Ferenc királyi herceg költeményeit fogják szavalni a cserkészleányok. I premier ragyogó szereposztásában. Biller Irén, Kabos Gyula, Szilágyi Maresa, Delly, Gázon, Horváthy Elvira, Radó, Szendrey, Heltay, Rubinyi. Elővételi díj nincs. Fővárosi Művész Színház * (Nagyváry Váry Ilona) a kiváló operaénekesnő növendékei: Kovács Manci, Weisz Erzsébet, Bánig Lili május 22-én tartják hangversenyüket (7. 09). Közreműködnek még: Bajor Ilonka, V. Ernyey Rózsa, Szilágyi Teréz, Murgács Kálmán, Fraub Vilmos. Jegyek a portásnál. Kísér: Herz dr. * (Bécsiek Budapesten.) A Burgszínház ma, szombat este befejezte kétnapos vendégjátékát. „A mai leányok“ (Mädel von heute) című úgynevezett vígjátékot mutatták be. A darab, amely „Miss Lilian“ néven került színre a Belvárosi Színházban, rövid, de dicstelen szereplés után a feledés homályába merült. Hogy a Bury színészei miért akarták ezt a levitézlet darabot ráerőszakolni a pesti közönségre, talány marad előttünk. Általában, ha már Bécs meg-megtisztel bennünket látogatásaival, kívánatos lenne, hogy ne mérjen bennünket balkáni mértékkel, mert ha a közönség estélyi ruhában megy el a színházba, joggal elvárhatja, hogy a színészek is viszonozzák ezt a figyelmet és ne uraságoktól levetett ósdi darabokban produkálják magukat, hanem adják széles műsoruk legjavát, legfrissebb terméseit. A perdülő összejáték, a színészek igyekezete sem változtat ezen a kellemetlen, de kényszerű megállapításon. * (Rákóczi dobogók az„ezer cigány magyar nótaünnepén“.) Május 29-én délután fél öt órakor az FTC-pályán, mint már megírtuk, monstre magyar nótaünnepet rendeznek a cigányzenészek Radics Béla síremlékének javára. Száz fővárosi cigánybanda ezer cigánya készülődik a magyar nóta propagandanapjára, amely már külsőségeiben is impozáns látványosságnak ígérkezik. Az épületből a pályára vezető alagúton vonul ki a térre a cigányok menete. Elől Rákóczi-korabeli ruhába öltözött hajdúk, régi magyar Rákóczi-lobogókkal, utánuk száz, magyar ruhába öltözött leány viszi a bandák dmtábláit Majd tárogatósok állanak föl a pályán, akik korhű jelmezben Rákóczi kesergőjét járják el. Ezután kobzosok csapata kíséri az emelvényre S. Fáy Szerénát, a Nemzeti Színház örökös tagját, aki „Mi a magyar dal“ címmel prológot mond. A prológ utolsó szavaira ezer cigány vonója zendít rá a „RECIVA“ Beketow Cirkusz Variété Viszonliszet. Telefont Aut. 183—SS. Este 8 órakor és délután 4 órakor A 4 GERARD Táncoló medvék lő bohóc és auguszt és a nagy májusi műsor Délután félhelyárak bekövetkezett siketsége miatt, 28 évi szolgálat után, már 1769-ben kellett megválnia. Losontzi lelkes, tanítványai jólétét fáradhatatlanul munkáló, pedagógiai érzéssel gazdagon megáldott, tiszta életű, szigorú erkölcsű, vallásos érzéstől mélyen áthatott férfi volt, aki, bár magának is egy iskolára való gyermekei voltak, tizenheten, mégis mindig tartott és nevelt a házánál több idegen árva gyermeket is. A körösiek büszkék voltak reá, mert az ő iskolájuk volt az első, melyet külföldi egyetemen képesített és ennélfogva azon kor gyakorlata szerint a„clarissimus“ jelzővel ékesített tanár igazgatott. 1769-ben április 15-én tartotta Losontzi Utolsó „examentjét“ és ekkor adta át az intézet vezetését Halász Józsefnek, a dunamelléki egyházkerület későbbi szuperintendensének. Hivatalban való működése idején több munkája jelent meg nyomtatásban: 1746-ban Pozsonyban a ,Geographia“, ezt követően 1754-ben Pozsonyban „adott ki valami szép énekeket a maga nevét elhallgatván“. Losontzinak ez Utóbbi könyve a keresztény vallás „fundamentumos ágazatait“ foglalja énekbe: egy mélységesen hivő léleknek magas szárnyalásé, áhítatot keltő, lelket megkapó megnyilatkozásai. Tartalom és forma tekintetében egyaránt szinte befejezett tökéletességű, gyönyörű vallásos himnuszok ezek, egy hivatott költő fenkölt gondolkozásának fölemelő alkotásai. Loeontzi a XVIII. század egyik legnagyobb egyházi énekköltője. Mély hit, nemes érzés, emelkedetten fenkolt gondolatok teszik Losovitzi munkáját a református egyházi költészet egyik dicsőséges büszkeségévé. Az „Arlis poeticáé“ címen jelent meg 1768-ban egy másik munkája. Ezt követte 1773-ban az iskolai használatra írt, igen nagy nevezetességre jutott „őszent históriának summája“ című bibliai és egyháztörténeti kátéja. Írt egy magyarnyelvű „Halotti Énekes könyv“-et is, mely református eklézsiákban egy évszázadnál tovább használtatott; sőt „még katholikus oskola-mesterek kezeiben is sürgött-forgott". Kéziratban hátrahagyott munkái sokáig voltak használatban még halála után is; sőt, egyesek kiszoríttatván a forgalomból, későbben — mint minden versenyen felül állók — használatuk újból elrendeltetett; így 1792-ben, tehát 12 esztendővel Losontzi halála után, a „Polemica és Dogmatica Theologica“ is. A máskülönben vasegészségű, erőteljes ember, midőn a végzet a siketséggel oly súlyosan meglátogatta, hogy az aktív iskolai szolgálattól visszalépni volt kénytelen, a munkában keresett vigasztalást. Megírta, a közre való kihatásában a legnagyobb horderejű munkáját: a „Hármas Kis Tükör“-t, azt „a könyvecskét, mely Magyarországnak és Erdélyországnak földét, polgári állapotját és históriáját gyengéd elmékhez alkalmaztatott módon a nemes tanulóknak sommásan előadja és kimutatja a tanulók nagyobb előmételekre.“ — A munka 1770-ben adatott ki, még pedig a korábban megjelent „Szent História“-nak egy úabb kiadásához „hozzáragasztva“. A Hármas Kis Tükör hatása és sikere páratlanul áll és példátlan az egész világ tankönyvirodalmában. Ez a könyv megjelenésétől fogva egy teljes évszázadon keresztül versenyen kívül álló kizárólagos tankönyve volt a magyarországi és az erdélyi iskoláknak. 71 legitim és csaknem ugyanannyi illegitim (elplagizált és utánnyomott) kiadásban millió és millió gyermeknek szolgált országszerte az elemi és a középiskolákban népszerű tankönyvéül. Azon kor iskolai és pedagógiai gyakorlatának megfelelően a tanítás anyag kérdések és feleletek formájában van feldolgozva, a történeti és a földrajzi kisebb egységeknek a lényege pedig 4—8 soros versekben van összefoglalva. A Hármas Kis Tükör egy kerek évszázadon keresztül volt használatban, mert jóllehet a Bach-Thien korszakban, 1854-ben a helytartó tanács „az ország polgári állapotrára vonatkozó — alkotmánytani — rész miatt az iskolai használatból kitiltotta, az iskolák titokban mégis használták, olyannyira, hogy 1868-ban is jelent még meg belőle öt új, de ekkor már csakugyan utolsó kiadás. A Hármas Kis Tükör mint tankönyv is kiváló alkotás volt. Losontzi könyve sokoldalú és mélyen járó tudással, széleskörű búvárlattal és lelkiismeretesen fáradságos utánjárással szerzett adatgyűjtésnek az eredménye. Losontzi könyvének földrajzi része az érdekesnél érdekesebb adatoknak szinte kimeríthetetlenül gazdag tárháza, mely a politikai, természettani és csillagászati, földrajzi anyag ismertetése mellett, feltűnő behatóan tárgyalja a gazdasági viszonyokat is. A történeti részt perzselőn izzó magyar fajszeretet, lángoló hazafiúi érzés és szinte meghatóan erős nemzeti öntudatosság jellemzi, emellett tudományos érték nézőpontjából is olyan kiváló munka, hogy Vas Gereben, Tóth Béla és Jókai Mór elismerése mellett, Arany János is, a „naiv eposz“-ról írt örökbecsű tanulmányának bevezető részében az Attila-mondát illetően, mint értékes kútforrása mutat reá. De Losontzi érdeme nem könyvének fentebb vázolt leváló kvalitásaitól veszi eredetét. Neki sokkal mélyebben gyökerező érdemei vannak. A Hármas Kis Tükör hatása egy új honfoglalási munka volt, mely ennek a könyvnek az iskolákban egy évszázadon át tartott egyeduralma alatt dicsőséges befejezést nyert. Losontzi fellépéséig minden rangú és rendű iskoláinkat, társadalmi és közéletünket a latin nyelv béklyói nyűgözték. Az úgynevezett jótársaságban, még az aszszonynép is latinul beszélt. A latin nyelvnek ezt az elnemzetietlenítő varázslatát Losontzi törte meg. Hogy Magyarország a múlt század közepén már magyar volt, az Losontzi elvitázhatatlan érdeme és a Hármas Kis Tükör hatásának áldásos eredménye. Ha csendben, zajtalanul, de áldásos eredménnyel járó értékelése iránt fogékonyabb érzékkel bírnánk, akkor ma országunk szép fővárosának egyik legszebb tere Losontzi szobrával ékeskednek; a Magyar Tudományos Akadémia falait fedik Bessenyei György, Kazinczy Ferenc és Szarvas Gábor képei mellett Lossontzi István képmása is díszítené. De így, Losontzi hamvaihoz sem zarándokolhat el ke-.ügyeletén leróni az örök hálára elkötelezett ivadék, mert sírjának a nagykőrösi temetőben — érthetetlen módon — nyoma veszett. Nagy jövője csak annak a népnek lehet, amely „a régi fénynél gyújtván új szövetneket“, híven őrzi és ápolja letűnt nagyjai emlékezetét. Ezen a téren megengedhetetlenül nagy hátralékai vannak Nagykörösnek, de a nemzet összességének is. Sietve kezdjük meg tehát ezeknek a becsületbeli adósságoknak a lerovását. A méltányosság követeli, hogy Nagykörös az ott élt nagyjainknak pantheonja legyen. Kezdjük meg időrendben a legrégibbnél: Emléket Losontzi Hányoki Istvánnak! „Ő megérdemelte a borostyánt“, mi pedig ne feledjük az intelmet, hogy „az örökké zöld koszorút nagy fiainak homlokára csak az a nemzet teheti fel, mely arra maga is méltónak mutatta magát.“ KI KÖNYVEK Esterházy Miklós nádor iratai ,Hasznos olykor-olykor a múltba is visszatekintenünk.. Ezzel a gyűjtőcímmel nagyszabású történelmi vállalkozás indult meg, mely hivatva van közkinccsé tenni a Kemény János erdélyi fejedelemtől is kora egyik legnagyobb magyarjának nevezett Esterházy Miklós nádor életére és közéleti tevékenységére vonatkozó történelmi értékkel bíró forrásanyagot. A gondolat Esterházy Pál hercegtől származik, aki ezzel nagy őse emlékének akart méltóképpen áldozni. „Úgy érzem, — írja a herceg a kötet elé szánt bevezető sorokban, hogy a szebb és boldogabbb magyar jövőért folytatott szívós erőfeszítéseink közben tanulságos és hasznos olykor-olykor a múltba is visszatekintenünk, ahonnan sok reményt keltő biztatás, követésre intő példa, állhatatos és tervszerű munkára serkentő figyelmeztetés szól hozzánk.“ Mi, akik ezt a hatalmas kötetet nagy érdeklődéssel és okusal forgattuk, úgy hisszük, hogy a nagy nádornak tudományos célokért lelkesülő késői utóda szerencsés érzékkel találta meg azt az utat, melyet követve az Esterházycsalád első nagy és történelmi jelentőségű egyéniségét új megvilágításba helyezheti, céljainak és törekvéseinek kellő megismertetéséhez s történeti jelentőségének megítéléséhez biztos alapot nyújthat. A herceg nagyjelentőségű elhatározását a magyar történetírók őszinte hálával és örömmel üdvözlik, mert a most megjelent kötet nagybecsű anyagának áttekintése után kétségtelen, hogy ez a vállalkozás történelmi ismereteinknek jelentős gazdagodását jelenti, régóta elevenen érzett hiányt pótol és mindenesetre alkalmul és ösztönül fog szolgálni arra, hogy a történetírók figyelme újból e mozgalmas és fölötte tanulságos korszak és vezető egyéniségei felé forduljon. Az első kötet Esterházy Miklós nádori kormányzattörténeti jelentőségű iratainak egy részét adja, mely az 1642-iki meghiúsult országgyűlés előzményeit és a nádornak ezen országgyűlés összehívása érdekében folytatott fáradozásait ismerteti. Az anyagot a hercegi család levéltárnoka Hajnal István gyűjtötte össze, ő látta el kitűnő bevezetéssel is, melyet azonban szerényen csak „e tudományos munka kísérleti stádiumának és nem végleges feldolgozásnak akar tekinteni. Mi azonban, a szerző ezen kijelentésével ellentétben azt hisszük, hogy a bevezető tanulmány egy magasabb szempontok szerint igazodó, fegyelmezett agyú történetíró tárgyszeretettel és mégis tárgyilagosan megírt értékes munkája, melynek megállapításait a történetírás minden valószínűség szerint magáévá fogja tenni. A tudományos eszményekért lelkesülő fiatal főúr és a kitűnő szaktudós ezen együttes vállalkozásának folytatása elé nagy várakozással tekintünk. A programm változatos anyagot ígér. A kilátásba helyezett kötetek kétségkívül betöltik azt a hézagot, melyet a XVII-ik századi magyar történelem éppen Esterházy Miklós nádor korszakára vonatkozólag eddig is fájdalmasan észlelt. Megélhetést biztosító csinos lízszer-csemege-üzlet olcsó berendezéssel, kis tőkebefektetéssel, családi ok miatt átadó. Rökk Szilárd u. 25. Az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről Zeller Árpád könyve. Különös, de mégis úgy van, hogy az összeférhetlenségről, mely alkotmányosságunk viszszaállítása, 1867 óta oly gyakran vált a parlamentáris élet tengelyévé, közjogi irodalmunkban alig találunk munkát, amely ezzel kizárólagosan, behatóan és politikamentesen foglalkozna. Egy-két, inkább politikai brossúraszámba menő, pártállás szerint igazodó, erősen egyéni bélyeget magán viselő művecske, ennyi az egész. Ennek folytán mindenkinek, aki közviszonyaink, különösen parlamentáris életünk iránt érdeklődéssel viseltetik, örömmel kell üdvözölnie ezt a munkát, amelyet Zeller Árpád, a képviselőház elnöki irodájának főigazgatója az összeférhetetlenségi ügyeknek évtizedeken át az összeférhetetlenségi bizottságok mellett szakreferense, gyűjtője és nyilvántartója oly páratlan szorgalommal összegyűjtött, megírt és most nyilvánosságra bocsát. A könyvet különösen becsessé teszi az a gazdag történeti anyag, amelyet az összeférhetetlenségi törvények, különböző javaslatok parlamenti és bizottsági vitáiból bemutat és az egyes összeférhetlenségi eseteknek, az összeférhetlenségi joggyakorlatnak — amennyiben ilyenről egyáltalán beszélhetünk — gondos összeállítása. Mivel az összeférhetlenségi kérdés szabályozása — úgy látszik, periodikusan — vissza-visszatér s mivel a jelenlegi igazságügyi kormányos foglalkoztatja az összeférhetlenségi törvény revíziója, mivel a képviselőházban a legutóbbi időben feltűnően kívánták mindkét oldalról az összeférhetlenségi jognak újabb szabályozását s így előreláthatólag ez a fontos közjogi kérdés a törvényhozás előtt nemsokára tárgyalás alá kerül, nyilvánvaló, hogy Zeller Árpád munkája mindezeknél fogva becsében csak nyer, mert a legnagyobb mértékben időszerűnek is látszik. Nem érdekes-e pl. megtudni belőle, hogy aki a kormány által kinevezett bíráknak is megadta volna a képviselővé való választható jogát, szóval a képviselői és a bírói foglalkozás között való összeférhetőséget, az nem kisebb ember volt, mint Deák Ferenc. Ellenben aki azt mondta: „Tisztában kell lenni, hogy aki bíró, az egy parlament küzdelmében és politikai küzdelmekben helyesen részt nem vehet“, — az pedig nem volt más, mint Tisza Kálmán. Tudjuk, hogy Deák akkor a kormánypárton volt, Tisza Kálmán pedig az ellenzéken. Ha van kérdés, amelyet át és átitat a politika és a pártállás, akkor — bizonyára — az összeférhetlenségi az. Ezért olyan nehéz annak kielégítő szabályozása és még sokkal nehezebb az összeférhetlenségi jog rendelkezéseinek gyakorlati megvalósítása, vagyis az összeférhetlenségi eljárás teljesen kielégítő megoldása. Szerzőnk erről munkálja második részében külön szól, amivel nyilvánvalóan jelezni akarjuk az eljárási résznek különös fontosságát. És igaza van. Nemcsak a parlamentáris, hanem a rendes bíróságok, az általános igazságszolgáltatás életéből is jól tudjuk, hogy az anyagi jogszabályokkal legalább is egyenlő értékű, ha ugyan fölötte nem állanak, az eljárási szabályok. Tanulatlan, befolyásolható bíró, vagy a legjobb bíró is, akinek kezét megköti az alakiság, vagy a hosszadalmasság, a legkiválóbb törvénykönyv hatását alkalmas teljesen lerontani. Zeller érdemes munkájából arra a belátásra jutunk, hogy mindazt, ami jó az összeférhetlenségi törvényben, a feje tetejére állítja a jelenlegi összeférhetlenségi eljárás. Súlyos mulasztása a magyar törvényhozásnak, hogy a mai napig sem talált időt a főrendiház, ma már felsőház tagjai összeférhetienségi ügyeinek szabályozására. Az 1901. évi XXIV. t.-c. 29. §-a is csak ígéret maradt. Hogyan lehet a második kamara tagjainak többet elnézni, mint az elsőnek? Vájjon nem kötelessége-e a törvényhozásnak, hogy az előkelőbb, a közéleti tisztaságra kényesebb törvényhozási tagoknak összeférhetlenségi eseteit legalább is olyan gonddal szabályozza, mint a népképviseleti képviselőket. És mennyire áll ez inkább felsőházunk megalkotása óta, amely a régi főrendiház összetételében oly lényeges eltolódásokat vitt végbe és amelyben az érdekképviseleteknek is oly jelentős térfoglalást engedett. Zeller Árpád munkája kitűnő szolgálatot fog tenni történeti anyaga s a gyakorlati esetekből vett becses szemelvényei folytán az öszszeférhetlenségi novella és eljárás új szabályozása alkalmával. (D. I ) Abházia legszebb fekvésű penziója * Kitűnő konyha, mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás A magyarok találkozóhelye