Budapesti Hírlap, 1930. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)

1930-09-02 / 198. szám

Budapest, 1930 . évfolyam 198. szám Kedd, szeptember 2­1 fogtalanik mindennap JUSKO kivételével. El5- fi­etéal árak: égi héja 4 pengi, negyedév«« 10 pengő 80 fillér. — A külföldön ezeknek az összegeknek « kétsze­rese az előfizetési dí]Hírlap Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC fizetimart Saég és Hazó­­hivatali VIII. kerület, József-körút 5. Telefon­­szám : József 444—Öt­től József 444—09-ig. Levélcím: Budapest, 4L Postafiók S3.—Kiadja: Budapesti Hírlap B.-T. A felelősség " Rendkívüli izgalmakat élt át ma a fő­város közönsége. A szociáldemokrata párt és a szocialista szakszervezetek hatósági tilalom ellenére az utcára vezényelték a maguk tömegeit, melyeknek egy része az­után haladék és habozás nélkül rombolni és fosztogatni kezdett, provokálta, majd pedig egyenesen megtámadta a kirendelt karhatalmat. Az eredmény: bevert abla­kok sora, kirabolt üzletek, dúlás, rombo­lás, sok sebesült és egy halott; — ez utóbbi a tüntetők golyójának az áldozata. Az előzmények ismeretesek. A szocialis­ták kiadták a jelszót, hogy a munkanélkü­liség kérdését ki kell vinni az utcára és országszerte tüntető népgyűléseket kell rendezni. Ennek a manővernek a rosszhi­szeműsége mindenki előtt nyilvánvaló vol­t,, mert hiszen senki nem hiheti, még csak, elképzelni sem tudja, hogy az ilyen gyű­,­léseknek és demonstrációknak még oly, nagy sorával is bármit megoldani lehetne., Különösen pedig nem lehet előbbre vinni a munkanélküliség megoldását, melynek szörnyetegével ezideig hiába birkózik Európának és­­Amerikának valamennyi kormánya, társadalma és gazdasági élete. Itt nem használnak a marsírozó tömegek, nem használ a terror, a vörös lobogó, a ka­lapácsos plakát és a forradalmi uszítás, mert minden megmozdulás, mely izgalmat kelt és a nyugtalanságot növeli, egyben fokozza a bajt és a gazdasági élet gyökér­letét támadja meg. Ami pedig ezen túl van, a pusztító kórságnak minden ország spe­ciális viszonyaihoz mért helyi kezelése, ez olyan gondja a kormánynak és minden­ felelős tényezőnek, amely egy percre sem kerül le a napirendről és éppen a leg­utóbbi minisztertanács elhatározása mu­tatják, hogy, ami ezen a ponton a magunk szegénységétől telik, azt megtesszük. Mindezek a meggondolások oly elemiek és nyilvánvalók, hogy további bizonyításra nem szorulnak, mégis azt gondoljuk, hogy a hatóságokat nem ezek a szempontok ve­zették akkor, amikor a népgyűlések és fel­vonulások megtartására az engedélyt megtagadták. Tisztán a közrendészet és a közbiztonság szempontjai voltak azok, ame­­lyek tekintetbe jöhettek annak a kérdés­nek az elbírálásánál, vajjon megenged­hető-e az, hogy országszerte szabad teret biztosítsanak az izgatásnak, akkor, amikor a mindnyájunk által fájdalmasan átér­­zett nyomorúság erre oly fogékonnyá teszi a kedélyeket, hogy tömegszenvedélyeket gyújtsanak föl és olyan indulatokat old­janak le láncaikról, amelyeken aztán sem­miféle pártvezetőség, vagy szakszervezet többé nem tud úrrá lenni. Ilyen időkben ezerszeres gondosság és óvatosság a köte­lessége azoknak,­­akik felelnek ennek az or­szágnak a biztosságáért, ennek a társada­lomnak a nyugalmáért, különösen, amikor minden szemforgató szocialista tagadás ellenére is kétségtelen, hogy a gyújtoga­tók itt járnak közöttünk, hogy Moszkva ügynökei egyre nagyobb rajokban lepik el az országot és készülnek arra, hogy új­ból felidézzék 1919 márciusának vészes és véres történelmi gyalázatát. Ezzel szem­ben mi értéke van annak, ha­­a szocialista pártvezérek a rendért és biztosságért fel­ajánlották a maguk felelősségét, holott a saját pártjukat és szervezeteiket sem tud­ták megvédeni attól, hogy azokban a kom­munisták és szocialista szélsőségek el ne uralkodjanak. Ők, bölcs taktikával, laví­rozhatnak a maguk szélsőségei, enyhepiros­­és vadító vörös színárnyalatai, szocialista­­ortodoxiája és neológiája között, azoknak­­azonban, akiknek az ország sorsa a kezé­ben van, a saját felelősségükre kell csele­­kedniök és nem azokéra, akik válságos idő­ben megmutatták már, hogy mi várható az­­ő politikai ítélőképességétől, férfias helyt­állásától és hazafias lelkiismeretétől.­­ Ezekről az erényekről tettek bizonysá­got most is, amikor a hatósági tilalom el­lenére a tömegeket mégis az utcára lází­­tották, amikor sajtójukban, az emigráció­ban még jobban megedzett stílussal napo­kon át folytatták a legvéresebb izgatást és uszítást és a „békés“ tüntető sétára olyan tömeghangulatot korbácsoltak föl, amely mellett csoda lett volna, ha a mai gyá­­­szos következmények elmaradnak. És még­­csak­­az a mentségük sincs meg, hogy való­ban a tömegnyomorúság hatott a szívükre, mert abban a pillanatban, mihelyt kétség­telenné vált, hogy a nép­gyűlési bejelenté­seket a hatóságok nem veszik tudomásul, levetették az álarcot és nyíltan hirdették, hogy ami nem is volt kétséges, az egész akciót nem szánták egyébnek, mint politi­­­kai erőpróbának. Nem munkanélküli tün­tetésnek, ami céltalan, hanem erőszakos párturalmi kísérletnek, nem gazdasági demonstrációnak, hanem­­forradalmi meg­mozdulásnak a törvényes renddel és a tör­vényes hatalommal szemben. Előre tudjuk összes frázisaikat, összes hamis vádjaikat, amelyekkel meg fogják kísérelni, hogy a felelősséget a történte­kért magukról elhárítsák,­­ ez azonban nem fog sikerülni. A felvonulás után nyomban megindult rombolás és fosztoga­tás ellenük bizonyít és ellenük bizonyít az az elszánt, támadó magatartás, melyet a tömeg egy része a fegyveres erőnek csodá­latos higgadtságával és türelmével szem­ben tanúsított. És a felelősség alól az sem mentesíti a pártvezéreket, hogy valójában csúfosan megbuktak, hogy napfényre ke­rült egész tehetetlenségük, hogy maguk voltak kénytelenek ennek a fegyveres erő­nek a segítségét kérni a magukénak vallott tömeggel szemben és hogy az egyik párt­vezér a saját testén volt kénytelen kipró­bálni tekintélyének és a tömegekre való befolyásának súlyát és mértékét. A mai nap eseményei mély fájdalom­mal töltenek el, nemcsak az ártatlan áldo­zatokért, hanem azért is, mert bizonyára nem váltak javára az országnak. Mi rette­netes mélységekből küzködtünk föl, véres áldozatokkal, roppant erőfeszítéssel, sok szenvedésen és nyomorúságon át, de a nem­zet, a társadalom mindeddig bámulatos kitartással és fegyelmezettséggel hordta sorsának keresztjét, mert érezte, hogy ez a fegyelem, ez a rendületlen kitartás az egyetlen életlehetőség a számunkra, egyet­len járható útja a megerősödésnek, egyet­len biztosítéka a jövőnek. A nyugalomnak és konszolidációnak ezen a szilárd alapján épült föl a külföld bizalma irántunk, eb­ből hajtott ki nevünknek, súlyúnknak, nemzeti tekintélyünknek terebélyesedő fája, ettől várjuk és reméljük, hogy az elsők között leszünk az államok sorában, melyeknek sikerülni fog legyőzni a kor­szak válságát és katasztrófáját. Miközben zajlott és forrongott Európának számos más állama, metropolisok voltak véres csa­ták színhelyei, mi gyűjtöttük erőnket és közös, nagy gondolatok és törekvések je­gyében folytattuk nemzet­építő munkán­kat. Ezeknek a törekvéseinknek, e nemze­dék örök történelmi érdemének tiszta tü­körlapján ejtett foltot ez a mai nap, mely­nek eseményeit oktalan, hatalmi tébolyuk­ban elvakult és hibbant lelkiismeretű em­berek idézték föl. Ám a nélkül nem múlt el, hogy hasznos tanulságait itt ne hagyta volna. Az egyik:­­ a törvényes hatalomnak nemcsak szilárd és rendíthetetlen helyt­állása, hanem előrelátó okossága is, a való helyzetet mérlegelő józansága, mely mind­annyiunkat megnyugvással és a biztonság érzésével tölthet el. Az a magatartás, me­lyet a fegyveres hatalom az utolsó szál rendőrig tanúsított, példás türelme, óva­tossága és kíméletessége mellett is abszo­lút bizonyítéka megfertőzetlen szellemé­nek, fegyelmének és kötelességtudásának, de annak is, hogy feladatával és tenniva­lóival teljesen tisztában van. Épp ezért, bármely más esetben is rábízhatjuk annak a megítélését is, hogy mikor és milyen mértékben tartja készenlétben a maga erejét, mert hiszen intézkedései a polgár­ság megóvására és az ország biztonsága érdekében történnek. Másik tanulságképpen pedig hasznos, ha a polgári osztályok e mai példán is okulva, illúzióktól mentesen és politikai szirénhangoktól meg nem tévesztve, bele­néznek a helyzet igazi képébe, mely ko­rántsem oly vidám és napfényes még, hogy most már bármiféle kalandos kísér­leteknek és politikai duhajkodásoknak, végzetes kockázatok nélkül, teret enged­hetnénk. Súlyos veszedelmek felhőfoszlá­nyai kavarognak világszerte és ettől a mi kicsiny egünk sem mentes. Nincs itt az ideje sem a félmegoldásoknak, sem a fél­megegyezéseknek; — akinek van veszíteni valója, aki konszolidált állami lét keretei közt akar élni, aki tart arra, hogy az or­szág megmaradjon, megerősödjék és célja, felé menjen, annak magában föl kell vet­nie a vagy — vagy kérdését. Ennek a pol­gárságnak hittel, bizalommal és öntudato­san kell járnia a rendnek, fegyelemnek, összefogásnak és nemzeti megerősödésnek most már tízesztendős, áldozatos útján és éles ítélettel kell megismernie a határt, amelyen túl, mint lát­juk, nyomban a fosztogatás, a rablás, az anarkia kezdődik. Rombolás és fosztogatás a szocialisták „békés“ tüntetésén A tüntetők számos esetben provokálták a rendőrség beavatkozását — Egy halottja és nyolcvankét sebe­­sültje van a tüntetésnek — A „békés tüntetők“ meg­támadták Peyer Károlyt, a tüntető séta tervezőjét Sztranyavszky államtitkár nyilatkozata a felelősség kérdésére Szombaton mondotta ki az utolsó szót­­a szeptember elsejére tervezett szociáldemok­rata tüntetés ügyében a belügyminiszter, mi­kor jóváhagyta a főkapitány végzését, amely nem engedte meg a munkásság utcai tünte­tését. Komoly megfontolás után hozták ezt a végzést, mert — mint jelentettük — a rendőrségnek értesülése volt arról, hogy szél­sőséges elemek, a kommunisták hajtogatá­sára rendzavarásra akarják felhasználni a tüntetést. A szociáldemokrata párt vezetői közül azok, akik a tüntetés szervezését vál­lalták, a hatóságok minden tilalmával és a várható eseményekkel dacolva kijelentették, hogy mégis megtartják a tüntetést. Mindössze annyit változtattak tervükön, hogy nem cso­portos felvonulás, hanem úgynevezett néma séta formájában megtartandó tüntetésre hív­ták föl a munkásságot. A munkásság ki is ment az utcára, ahová a vezetői küldték, de a hétfői nap eseményei bebizonyították, hogy hiábavaló volt a szociáldemokrata párt ve­zetőinek kérkedése, de hiábavaló volt min­den megnyugtató nyilatkozata is, a vezetők elvesztették uralmukat a tömeg fölött és az utcára hajszolt munkások kiprovokálták a rendőrség közbelépését. A rendőrség mind­végig a legnagyobb tapintattal, higgadtság­gal és nyugalommal nézte a fejleményeket és kizárólm a felelőtlen tömeg magatartása hívta ki azokat az intézkedéseket, amelyek azután odáig vezettek, hogy a ren­dőrség sok esetben kénytelen volt gyalogos- és l­ovasaj­tókkal szétszórni a tüntetőidet. De nemcsak a rendőrség közbelépését provokálták ki, ha­nem a nagy garral békésnek hirdetett tün­tetés résztvevői csoportosan megkísérelték a rombolást­­és a fosztogatást és csak a ható­ságok erélyes közbelépésén múlt, hogy ezek az események komolyabb méreteket nem öltöttek. Budapest izgalmas szeptember elsejének eseményeiről alábbi részletes tudósításunk számol be: Készenlétben a karhatalom A vasárnapra virradó éjszaka közölték a szociáldemokrata párt vezetői Sipőcz polgár­­mesterrel, hogy minden intő figyelmeztetés el­lenére hétfőn megtartják a felvonulást. A rendőrség erre most már minden előkészületet megtett, hogy biztosítsa a főváros békéjét, rendjét és nyugalmát. Elsősorban is intézkedés történt, hogy a rendőrséget karhatalmi szervekkel erősítsé­k meg, így nagyobb számú csendőrosztagot hoz­tak vidékről Budapestre és ezt a Budapesten szolgálatot teljesítő csendőrcsapatokkal együtt készenlétbe helyezték. Ugyancsak készenlétbe állították a budapesti katonaságot is. Hétfőn reggel hét órára teljes permanenciát rendelt el a főkapitány. Ettől a perctől kezdve talpon állt Budapest egész rendőrsége. A hétfőre virradó éjszakán már észlelhetni voltak a tüntetés előjelei. Késő este és az éj­szakai órákban a város egész területén röp­­iratokat osztogattak a kommunisták. Ezekben a röpiratokban arra bujtogatták a munkássá­got, hogy ne néma tüntetést tartson, hanem harcias tüntetést. Ezenkívül munkanélküli se­gélyt követeltek a munkátlanok számára. A lazító tartalmú röpiratokból nagy menys­éyiséget foglalt le a rendőrség, azonkívül szá­­mos röpiratterjesztőt állítottak elő a főkapi­tányságra. Ilyen előzmények után virradt Budapestre szeptember 1-je reggele. A szociáldemokratáknak az volt a tervük, hogy a munkásságot négy főútvonalon vonul­­tatják föl a városban: a pesterzsébeti és cse­peli munkásokat a Soroksári-úton, Nagykör­úton, Oktogonon, Andrássy-úton keresztül irá­nyították az Iparcsarnok melletti játszótérre. A kőbányaiakat a Népszínház-utcán, Rákóczi- úton, az újpestieket a Váci-úton, Berlini-téren, Nagykörúton és Oktogonon át ugyanoda. Ezenkívül a kisüzemi munkásoknak a város különböző pontjairól a mellékutcákon át kel­lett az Oktogonon és Andrássy­ úton át az Ipar­­csarnokhoz vonulni. . . • Reggel nyolc óra tájban jelentek meg az első rendőrcsapatok az utcákon. Nagyobb­­számú csapat helyezkedett el azokon az út­vonalakon, ahol a tüntetést várták, az újpesti gyárak környékén, a külvárosokban, azonkívül ugyancsak­­rendőrosztagok álltak a forgalmas gócpontokon, a Berlini­ téren, az Oktogonon, a Rákóczi-út és Nagykörút keresztezésénél, vala­mint a­ Városligetben. Délelőtt tíz óráig a rendes megszokott képét mutatta a város. Tíz óra tájban kezdett meg­élénkülni a gyárak környéke és a különféle szakszervezetek és munkásszervezetek tájéka. A tömeg ekkor még szórványosan, de máris nagyobb csoportokban megkezdte a tüntető sétát. Egy ideig semmi zavar sem volt. A mun­kások, mint ezt­­a vezetőik megígérték, eleinte kisebb csoportokban szótlanul sétáltak végig a gyalogjárón. Később ez a séta lassan már cso­portosulássá fajult. Bezegh-Huszágh­ Miklós főkapitány és Andréka Károly helyettes főkapitány kü­lön­­kü­lön autóikon bejárták az egész, várost, hogy közvetlenül szerezzenek benyomást a helyzet­ről. A főkapitány és a helyettese mindenütt figyelmeztették a rendőrcsapatok vezetőit, hogy a legnagyobb tapintattal, de természe­­tesen a kellő eréllyel járjanak el, hogy minden tekintetben megóvják a rendet és békét. A rendőrség híven tartotta is magát ehhez az utasításhoz. A rendőrtisztek és a legénység a legnagyobb tapintattal viselkedett.­­ Mikor már a gyalogjárókon sétáló munkáscsoportok száma egyre nagyobb lett és lassan-lassan, kü­lönösen a Körúton megakasztották a forgal­mat, a rendőrök udvariasan fölszólították őket. Ára 16 fillér

Next