Budapesti Hírlap, 1930. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)
1930-09-02 / 198. szám
Budapest, 1930 . évfolyam 198. szám Kedd, szeptember 21 fogtalanik mindennap JUSKO kivételével. El5- fietéal árak: égi héja 4 pengi, negyedév«« 10 pengő 80 fillér. — A külföldön ezeknek az összegeknek « kétszerese az előfizetési dí]Hírlap Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC fizetimart Saég és Hazóhivatali VIII. kerület, József-körút 5. Telefonszám : József 444—Öttől József 444—09-ig. Levélcím: Budapest, 4L Postafiók S3.—Kiadja: Budapesti Hírlap B.-T. A felelősség " Rendkívüli izgalmakat élt át ma a főváros közönsége. A szociáldemokrata párt és a szocialista szakszervezetek hatósági tilalom ellenére az utcára vezényelték a maguk tömegeit, melyeknek egy része azután haladék és habozás nélkül rombolni és fosztogatni kezdett, provokálta, majd pedig egyenesen megtámadta a kirendelt karhatalmat. Az eredmény: bevert ablakok sora, kirabolt üzletek, dúlás, rombolás, sok sebesült és egy halott; — ez utóbbi a tüntetők golyójának az áldozata. Az előzmények ismeretesek. A szocialisták kiadták a jelszót, hogy a munkanélküliség kérdését ki kell vinni az utcára és országszerte tüntető népgyűléseket kell rendezni. Ennek a manővernek a rosszhiszeműsége mindenki előtt nyilvánvaló volt,, mert hiszen senki nem hiheti, még csak, elképzelni sem tudja, hogy az ilyen gyű,léseknek és demonstrációknak még oly, nagy sorával is bármit megoldani lehetne., Különösen pedig nem lehet előbbre vinni a munkanélküliség megoldását, melynek szörnyetegével ezideig hiába birkózik Európának ésAmerikának valamennyi kormánya, társadalma és gazdasági élete. Itt nem használnak a marsírozó tömegek, nem használ a terror, a vörös lobogó, a kalapácsos plakát és a forradalmi uszítás, mert minden megmozdulás, mely izgalmat kelt és a nyugtalanságot növeli, egyben fokozza a bajt és a gazdasági élet gyökérletét támadja meg. Ami pedig ezen túl van, a pusztító kórságnak minden ország speciális viszonyaihoz mért helyi kezelése, ez olyan gondja a kormánynak és minden felelős tényezőnek, amely egy percre sem kerül le a napirendről és éppen a legutóbbi minisztertanács elhatározása mutatják, hogy, ami ezen a ponton a magunk szegénységétől telik, azt megtesszük. Mindezek a meggondolások oly elemiek és nyilvánvalók, hogy további bizonyításra nem szorulnak, mégis azt gondoljuk, hogy a hatóságokat nem ezek a szempontok vezették akkor, amikor a népgyűlések és felvonulások megtartására az engedélyt megtagadták. Tisztán a közrendészet és a közbiztonság szempontjai voltak azok, amelyek tekintetbe jöhettek annak a kérdésnek az elbírálásánál, vajjon megengedhető-e az, hogy országszerte szabad teret biztosítsanak az izgatásnak, akkor, amikor a mindnyájunk által fájdalmasan átérzett nyomorúság erre oly fogékonnyá teszi a kedélyeket, hogy tömegszenvedélyeket gyújtsanak föl és olyan indulatokat oldjanak le láncaikról, amelyeken aztán semmiféle pártvezetőség, vagy szakszervezet többé nem tud úrrá lenni. Ilyen időkben ezerszeres gondosság és óvatosság a kötelessége azoknak,akik felelnek ennek az országnak a biztosságáért, ennek a társadalomnak a nyugalmáért, különösen, amikor minden szemforgató szocialista tagadás ellenére is kétségtelen, hogy a gyújtogatók itt járnak közöttünk, hogy Moszkva ügynökei egyre nagyobb rajokban lepik el az országot és készülnek arra, hogy újból felidézzék 1919 márciusának vészes és véres történelmi gyalázatát. Ezzel szemben mi értéke van annak, haa szocialista pártvezérek a rendért és biztosságért felajánlották a maguk felelősségét, holott a saját pártjukat és szervezeteiket sem tudták megvédeni attól, hogy azokban a kommunisták és szocialista szélsőségek el ne uralkodjanak. Ők, bölcs taktikával, lavírozhatnak a maguk szélsőségei, enyhepirosés vadító vörös színárnyalatai, szocialistaortodoxiája és neológiája között, azoknakazonban, akiknek az ország sorsa a kezében van, a saját felelősségükre kell cselekedniök és nem azokéra, akik válságos időben megmutatták már, hogy mi várható aző politikai ítélőképességétől, férfias helytállásától és hazafias lelkiismeretétől. Ezekről az erényekről tettek bizonyságot most is, amikor a hatósági tilalom ellenére a tömegeket mégis az utcára lázították, amikor sajtójukban, az emigrációban még jobban megedzett stílussal napokon át folytatták a legvéresebb izgatást és uszítást és a „békés“ tüntető sétára olyan tömeghangulatot korbácsoltak föl, amely mellett csoda lett volna, ha a mai gyászos következmények elmaradnak. És mégcsakaz a mentségük sincs meg, hogy valóban a tömegnyomorúság hatott a szívükre, mert abban a pillanatban, mihelyt kétségtelenné vált, hogy a népgyűlési bejelentéseket a hatóságok nem veszik tudomásul, levetették az álarcot és nyíltan hirdették, hogy ami nem is volt kétséges, az egész akciót nem szánták egyébnek, mint politikai erőpróbának. Nem munkanélküli tüntetésnek, ami céltalan, hanem erőszakos párturalmi kísérletnek, nem gazdasági demonstrációnak, hanemforradalmi megmozdulásnak a törvényes renddel és a törvényes hatalommal szemben. Előre tudjuk összes frázisaikat, összes hamis vádjaikat, amelyekkel meg fogják kísérelni, hogy a felelősséget a történtekért magukról elhárítsák, ez azonban nem fog sikerülni. A felvonulás után nyomban megindult rombolás és fosztogatás ellenük bizonyít és ellenük bizonyít az az elszánt, támadó magatartás, melyet a tömeg egy része a fegyveres erőnek csodálatos higgadtságával és türelmével szemben tanúsított. És a felelősség alól az sem mentesíti a pártvezéreket, hogy valójában csúfosan megbuktak, hogy napfényre került egész tehetetlenségük, hogy maguk voltak kénytelenek ennek a fegyveres erőnek a segítségét kérni a magukénak vallott tömeggel szemben és hogy az egyik pártvezér a saját testén volt kénytelen kipróbálni tekintélyének és a tömegekre való befolyásának súlyát és mértékét. A mai nap eseményei mély fájdalommal töltenek el, nemcsak az ártatlan áldozatokért, hanem azért is, mert bizonyára nem váltak javára az országnak. Mi rettenetes mélységekből küzködtünk föl, véres áldozatokkal, roppant erőfeszítéssel, sok szenvedésen és nyomorúságon át, de a nemzet, a társadalom mindeddig bámulatos kitartással és fegyelmezettséggel hordta sorsának keresztjét, mert érezte, hogy ez a fegyelem, ez a rendületlen kitartás az egyetlen életlehetőség a számunkra, egyetlen járható útja a megerősödésnek, egyetlen biztosítéka a jövőnek. A nyugalomnak és konszolidációnak ezen a szilárd alapján épült föl a külföld bizalma irántunk, ebből hajtott ki nevünknek, súlyúnknak, nemzeti tekintélyünknek terebélyesedő fája, ettől várjuk és reméljük, hogy az elsők között leszünk az államok sorában, melyeknek sikerülni fog legyőzni a korszak válságát és katasztrófáját. Miközben zajlott és forrongott Európának számos más állama, metropolisok voltak véres csaták színhelyei, mi gyűjtöttük erőnket és közös, nagy gondolatok és törekvések jegyében folytattuk nemzetépítő munkánkat. Ezeknek a törekvéseinknek, e nemzedék örök történelmi érdemének tiszta tükörlapján ejtett foltot ez a mai nap, melynek eseményeit oktalan, hatalmi tébolyukban elvakult és hibbant lelkiismeretű emberek idézték föl. Ám a nélkül nem múlt el, hogy hasznos tanulságait itt ne hagyta volna. Az egyik: a törvényes hatalomnak nemcsak szilárd és rendíthetetlen helytállása, hanem előrelátó okossága is, a való helyzetet mérlegelő józansága, mely mindannyiunkat megnyugvással és a biztonság érzésével tölthet el. Az a magatartás, melyet a fegyveres hatalom az utolsó szál rendőrig tanúsított, példás türelme, óvatossága és kíméletessége mellett is abszolút bizonyítéka megfertőzetlen szellemének, fegyelmének és kötelességtudásának, de annak is, hogy feladatával és tennivalóival teljesen tisztában van. Épp ezért, bármely más esetben is rábízhatjuk annak a megítélését is, hogy mikor és milyen mértékben tartja készenlétben a maga erejét, mert hiszen intézkedései a polgárság megóvására és az ország biztonsága érdekében történnek. Másik tanulságképpen pedig hasznos, ha a polgári osztályok e mai példán is okulva, illúzióktól mentesen és politikai szirénhangoktól meg nem tévesztve, belenéznek a helyzet igazi képébe, mely korántsem oly vidám és napfényes még, hogy most már bármiféle kalandos kísérleteknek és politikai duhajkodásoknak, végzetes kockázatok nélkül, teret engedhetnénk. Súlyos veszedelmek felhőfoszlányai kavarognak világszerte és ettől a mi kicsiny egünk sem mentes. Nincs itt az ideje sem a félmegoldásoknak, sem a félmegegyezéseknek; — akinek van veszíteni valója, aki konszolidált állami lét keretei közt akar élni, aki tart arra, hogy az ország megmaradjon, megerősödjék és célja, felé menjen, annak magában föl kell vetnie a vagy — vagy kérdését. Ennek a polgárságnak hittel, bizalommal és öntudatosan kell járnia a rendnek, fegyelemnek, összefogásnak és nemzeti megerősödésnek most már tízesztendős, áldozatos útján és éles ítélettel kell megismernie a határt, amelyen túl, mint látjuk, nyomban a fosztogatás, a rablás, az anarkia kezdődik. Rombolás és fosztogatás a szocialisták „békés“ tüntetésén A tüntetők számos esetben provokálták a rendőrség beavatkozását — Egy halottja és nyolcvankét sebesültje van a tüntetésnek — A „békés tüntetők“ megtámadták Peyer Károlyt, a tüntető séta tervezőjét Sztranyavszky államtitkár nyilatkozata a felelősség kérdésére Szombaton mondotta ki az utolsó szóta szeptember elsejére tervezett szociáldemokrata tüntetés ügyében a belügyminiszter, mikor jóváhagyta a főkapitány végzését, amely nem engedte meg a munkásság utcai tüntetését. Komoly megfontolás után hozták ezt a végzést, mert — mint jelentettük — a rendőrségnek értesülése volt arról, hogy szélsőséges elemek, a kommunisták hajtogatására rendzavarásra akarják felhasználni a tüntetést. A szociáldemokrata párt vezetői közül azok, akik a tüntetés szervezését vállalták, a hatóságok minden tilalmával és a várható eseményekkel dacolva kijelentették, hogy mégis megtartják a tüntetést. Mindössze annyit változtattak tervükön, hogy nem csoportos felvonulás, hanem úgynevezett néma séta formájában megtartandó tüntetésre hívták föl a munkásságot. A munkásság ki is ment az utcára, ahová a vezetői küldték, de a hétfői nap eseményei bebizonyították, hogy hiábavaló volt a szociáldemokrata párt vezetőinek kérkedése, de hiábavaló volt minden megnyugtató nyilatkozata is, a vezetők elvesztették uralmukat a tömeg fölött és az utcára hajszolt munkások kiprovokálták a rendőrség közbelépését. A rendőrség mindvégig a legnagyobb tapintattal, higgadtsággal és nyugalommal nézte a fejleményeket és kizárólm a felelőtlen tömeg magatartása hívta ki azokat az intézkedéseket, amelyek azután odáig vezettek, hogy a rendőrség sok esetben kénytelen volt gyalogos- és lovasajtókkal szétszórni a tüntetőidet. De nemcsak a rendőrség közbelépését provokálták ki, hanem a nagy garral békésnek hirdetett tüntetés résztvevői csoportosan megkísérelték a rombolástés a fosztogatást és csak a hatóságok erélyes közbelépésén múlt, hogy ezek az események komolyabb méreteket nem öltöttek. Budapest izgalmas szeptember elsejének eseményeiről alábbi részletes tudósításunk számol be: Készenlétben a karhatalom A vasárnapra virradó éjszaka közölték a szociáldemokrata párt vezetői Sipőcz polgármesterrel, hogy minden intő figyelmeztetés ellenére hétfőn megtartják a felvonulást. A rendőrség erre most már minden előkészületet megtett, hogy biztosítsa a főváros békéjét, rendjét és nyugalmát. Elsősorban is intézkedés történt, hogy a rendőrséget karhatalmi szervekkel erősítsék meg, így nagyobb számú csendőrosztagot hoztak vidékről Budapestre és ezt a Budapesten szolgálatot teljesítő csendőrcsapatokkal együtt készenlétbe helyezték. Ugyancsak készenlétbe állították a budapesti katonaságot is. Hétfőn reggel hét órára teljes permanenciát rendelt el a főkapitány. Ettől a perctől kezdve talpon állt Budapest egész rendőrsége. A hétfőre virradó éjszakán már észlelhetni voltak a tüntetés előjelei. Késő este és az éjszakai órákban a város egész területén röpiratokat osztogattak a kommunisták. Ezekben a röpiratokban arra bujtogatták a munkásságot, hogy ne néma tüntetést tartson, hanem harcias tüntetést. Ezenkívül munkanélküli segélyt követeltek a munkátlanok számára. A lazító tartalmú röpiratokból nagy menyséyiséget foglalt le a rendőrség, azonkívül számos röpiratterjesztőt állítottak elő a főkapitányságra. Ilyen előzmények után virradt Budapestre szeptember 1-je reggele. A szociáldemokratáknak az volt a tervük, hogy a munkásságot négy főútvonalon vonultatják föl a városban: a pesterzsébeti és csepeli munkásokat a Soroksári-úton, Nagykörúton, Oktogonon, Andrássy-úton keresztül irányították az Iparcsarnok melletti játszótérre. A kőbányaiakat a Népszínház-utcán, Rákóczi- úton, az újpestieket a Váci-úton, Berlini-téren, Nagykörúton és Oktogonon át ugyanoda. Ezenkívül a kisüzemi munkásoknak a város különböző pontjairól a mellékutcákon át kellett az Oktogonon és Andrássy úton át az Iparcsarnokhoz vonulni. . . • Reggel nyolc óra tájban jelentek meg az első rendőrcsapatok az utcákon. Nagyobbszámú csapat helyezkedett el azokon az útvonalakon, ahol a tüntetést várták, az újpesti gyárak környékén, a külvárosokban, azonkívül ugyancsakrendőrosztagok álltak a forgalmas gócpontokon, a Berlini téren, az Oktogonon, a Rákóczi-út és Nagykörút keresztezésénél, valamint a Városligetben. Délelőtt tíz óráig a rendes megszokott képét mutatta a város. Tíz óra tájban kezdett megélénkülni a gyárak környéke és a különféle szakszervezetek és munkásszervezetek tájéka. A tömeg ekkor még szórványosan, de máris nagyobb csoportokban megkezdte a tüntető sétát. Egy ideig semmi zavar sem volt. A munkások, mint ezta vezetőik megígérték, eleinte kisebb csoportokban szótlanul sétáltak végig a gyalogjárón. Később ez a séta lassan már csoportosulássá fajult. Bezegh-Huszágh Miklós főkapitány és Andréka Károly helyettes főkapitány különkülön autóikon bejárták az egész, várost, hogy közvetlenül szerezzenek benyomást a helyzetről. A főkapitány és a helyettese mindenütt figyelmeztették a rendőrcsapatok vezetőit, hogy a legnagyobb tapintattal, de természetesen a kellő eréllyel járjanak el, hogy minden tekintetben megóvják a rendet és békét. A rendőrség híven tartotta is magát ehhez az utasításhoz. A rendőrtisztek és a legénység a legnagyobb tapintattal viselkedett. Mikor már a gyalogjárókon sétáló munkáscsoportok száma egyre nagyobb lett és lassan-lassan, különösen a Körúton megakasztották a forgalmat, a rendőrök udvariasan fölszólították őket. Ára 16 fillér