Budapesti Hírlap, 1930. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)

1930-09-02 / 198. szám

2 hogy ne csoportosuljanak és ne ácsorogjanak, mert a közlekedést nem szabad megakasztani. Az első provokálás A rendőrségnek ez a tapintatos fellépéseazonban néhány esetben nem ért célt a napok óta tudatosan izgatott tömeggel szemben. Itt is, ott is sértő megjegyzések repültek a rendőrök felé. Pontosan tíz óra tizenöt perc volt, tókor a Baross utca és Mária Terézia tér sarkánál körülbelül nyolcszáz főnyi munkás verődött össze. Ezek elálltak a gyalogjáról és nemmozdultak. A nyolcadik kerületi kapitányságáról rendőrosztag vonult ki. A rendőrök megjelenésére a tömega mellékutcákba húzódott. Ugyanakkor azonban a József körútra érkeztek a csepeli és pesterzsébeti gyárak munkában A munkások most már mit sem törődve arendőrök figyelmeztetésével, egyre sűrűbb csoportokba verődve, haladtak tovább. A tömegegészen a Dohány utca és Erzsébet körút sarkáig jutott el. Itt megállt a tömeg és nem mozdult a gyalogjáróról. A rendőrök oszlásra szólították a munkásokat, akik azonban nem mozdultak. Végül is ismételt felszólítás után a karhatalom parancsnoka utasítást adott, hogy oszlassák fel a tömeget. A gyalogos rendőrök pár perc alatt végre is hajtották az utasítást. Az Erzsébet körúton szétszórt tömeg újabb csoportokkal megerősödve, megint összeverődött a Király utcánál. Itt már olyan sűrű s tömött sorokban álltak a gyalogjárón, hogy a közlekedés teljesen megakadt. Kiabálások is hangzottak el és a környékbeli kereskedők ijedten húzták le üzletük redőnyeit. A Király utca sarkán is többször felszólították a tömeget az oszlásra. A felszólítás azonban eredménytelen maradt, mire az első oszlatást most már itt újabb követte. A gyalogos rendőrök nem bizonyultak elegendőnek és ezért a lovasrendőrök is fölnyomultak a gyalogjáróra és rövidesen szét is szórták az öszszeverődött csoportokat. Közben még néhány helyen, az Erzsébetkörút mellékutcáiban, valamint a Király utca környékén kisebb-nagyobb hangoskodó csoportokat kellett szétkergetni a rendőröknek. Ez alatt Újpest és a Váci út irányából a Berlini téren és Teréz körúton át egyre tartott a munkásság felvonulása, ami minden incidens nélkül zajlott le. B. H 1930. szeptember 2. keS. A vezetők elvesztik uralmukat a tömeg fölött Féltizenkettőkor érkezett a tömeg eleje a Városligetbe. Az először érkezett emberek leültek a zenepavillon előtti széksorokba és rövidesen sűrű tömeg feketéllett a gyermekjátszótéren. Az itt parancsnokló rendőrtisztek nyomban a tömeg közé siettek, magukhoz szólították a szociáldemokrata rendezőket és figyelmeztették őket a szakszervezetek vezetőinek arra az ígéretére, hogy a munkások nem fognak a Városligetben csoportosulni, hanem békésen tovább mennek. Néhány rendező távozásra is szólította a munkásokat, de rövidesen kiderült, hogy a vezetők teljesen elvesztették uralmukat a munkások fölött. Kisebb csoportok fogadtak csak szót a rendezőknek, a többiek azonban ott maradtak a játszótéren, sőt most már helyenkint hangos és zajos botrányokat, rendeztek. Körülbelül öt-hatszáz főnyi fiatal suhanó verődött össze itt egy csoportba és zajosan lármásan tüntetett. Előbb csak munkát, kenyeret követelt, de később néhányan valóságos lazító beszédeket mondottak a polgárság, a kormány és a rendőrség ellen. A rendőrök előbb szép szóval igyekeztek kiterelni a játszótérről a tömeget, de amikor a jóakarat hiábavalónak bizonyult, a parancsnokuk parancsot adott az oszlatásra. A gyalogos rendőrök kordont alkotva igyekeztek eltávolítani a lármázó csoportokat az Iparcsarnok mellől. A Stefánia-útig rendben is ment a dolog, itt azonban a suhantok csoportja szembefordult a rendőrökkel és olyan fenyegető magatartást tanúsított, hogy megint a lovasrendőröknek kellett közbelépni. Ekkor azután sikerült a tömeget kiszorítani az Iparcsarnok és a játszótér környékéről. A rendőrök előtt szaladó emberek beugráltak a virágágyakba, letaposták a pázsitot és hangosan kiabálva, fenyegetőzve vonultak a Vilma királynő-út torkolata felé. Bicskával, széndarabokkal a rendőrök ellen Itt azután már kiprovokálták a rendőrség első erélyesebb közbelépését. A Vilma királynőútnál, a Kertmozi mellett várakozott egy szénnel megrakodott teherkocsi. A tüntetők megroldítták a kocsit, teletömték a zsebüket széndarabokkal, amelyeket a rendőrség elleni harcra akartak felhasználni és leszedték a kocsiról a szeneslapátokat is. Öklök, botok emelkedtek a levegőbe és a suhancok kezében a bicskák is megvitzottak. A rendőrség most már nem elégedhetett meg az egyszerű felszólítással, hanem a lovasrendőrök kardot rántva, nyomultak a gyalogjárót és az úttestet ellepő tömeg felé, amely a rendőrök közeledtére gyorsan szétfutott. A rendőrök ezután körülfogták a szeneskocsi támadóit. Visszarakatták velük az ellopott szénét és a lapátokat. Alig telt el negyedóra, újabb incidensek játszódtak le az Andrássy-úton. A Vilma -királynő-útnál szétszórt tömeg ugyanis egyesült az Andrássy-uton a Városliget felé, haladó tömeggel és egymásután történtek olyan jelenetek, amelyeket a rendőrség nem tűrhetett el közbelépés nélkül. Az Andrássy-útnak az Aréna-út és Oktogon közötti szakaszán a rendőrtisztviselők kénytelenek, voltak több esetben is elrendelni a tüntetők szétoszlatásét. A Szív-utca és Andrássy-út keresztezésénél teljesített szolgálatot Miskolczy Ernő rendőrkapitány. Az egyik vszlatásnál atömegből Egyszer egy... Irta Zádor Tamás " Szürkén, ködösen világosodott. Szent Mihály napja köszöntött a király városára. Kürt Kvalt és Esztergom várának hidját lebocsátották. Zörögtek a láncok, nyekeregtek a kerekek , az otromba nagykapu is feltárult.. A várőrség legényei közül néhány álmosszemű fickó előkerült. Unottan, utálkozva néztek a ködös virradatba és a lomhán hömpölygő, szennyes nagy folyóra támaszkodó város girbe-görbe utait, kémlelték. — Gyün-e még nagy úr? . .. Megkésett ispán messzi megyékből?... Avagy meggyűtt már mind Szent Mihály napjára a király városába országos gyűlésben; így tűnődtek a legények szótlanul, hang nélkül. Egymásra vajmi ritkán pillantottak. De felkiált az egyik, a csupaszszájú fickó és lefelé, a vár alá mutat : — Ahun gyim még egy! Az utolsó daru! Ha jól lát a szemem, Tamás ispán uram kocog utolsónak legényeivel a messzi Erdélyországból!... " Kürt rivált újra. Szava messzehangzott és a várkapu aljában fegyverbe sorakozott az őrség. Tamás ispán pedig ugyanekkor kíséretével elérte Esztergom hidját. Palló dobbanta lópatak alatt és a várba bevonult a nagy úr, aki messzi megyéből az országos gyűlésre Utolsónak érkezett. A várudvar megtelt a lovas legényekkel és Tamás ispánt a nyeregből annak rendje, módja szerint lesegítették. I. még nagyobb úrnak, a királynak belső ispánjai, Márk és Benedek siettek elő a vendég fogadására. Majd a tisztes öreg, Achilles ispán is előkerült nemsokára. Körülfogták az erdélyit és mind a három ispánnak volt valami sietős mindanivalója. Márk ispán kezdte és Tamásnak suttyomban odasugta: — Résen légy ... Okos légy’... Kevés mondókák lészen a termésről, meg a megyék ügyes bajos dolgáról. A gyűlés ezen a nevezetes Szent Mihály napján nem az ország, de Kálmán király bajával bíbelődhetik majd. ^r.É£fceai.*«_ — Úgy tegyél öcsém, mintha a király beesőnek, Álmosnak dolgáról mitsem tudnál! A bölcs tanáccsal Benedek ispán szolgált a későn érkezettnek a nyirkos folyosóban, ahogy befelé haladtak. A fordulónál az öreg Achilles ispán lépett az erdélyi nagy úr mellé és könyörögve súgta: — Tamás fiam, ha ismered az Istent, legyen gondod rám, meg a János fiamra. Tamás ispán körül forgott a világ. Úgy mondta, hogy érti a figyelmeztető szót, az okos tanácsot, pedig nem értett semmit. A hosszú úton, amíg Erdély szívéből az ország szívébe átnyargalt, hallott már egyet-mást a szembejövőktől, Szent Mihály múlt évi napján járt utoljára a király városában és azóta bizony nagyot fordulhatott kerekein a világ, úgy van az ember mindennel, mint az égen lángoló nappal. Múlt Szent Mihály napján csudaszépen kelt a nap Esztergom felett és az özvegyen maradt király fényes nászt ült fiatal új feleséggel. Csupa boldogság volt minden és teljes az öröm, hogy a királyi öccs, az izgága Álmos sem bontotta a rendet. És aztán mi mindent is hallott a hosszú úton a szembejövőktől? Az egyik azt mondta, a jó Álmos urammal ismét baj volt. A király életére tört, de idejében leálcázták és a királyi testvérek Dömösön ismét megbékéltek. A másik kósza hír pedig arról mesélt, hogy a királyférjnek a régi házban nem jól megy a sora az új feleség mellett. — Jó, jó... — mondta Tamás ispán az öreg Achillesnek, mikor a vár nagytermébe beértek. — Gondom lesz mindenre, amiről futtában szóltatok. De előre is csak amondó vagyok, új Szent Mihály napját nem látom olyan sötétnek, ahogy ti gondoljátok. Szürke a fény? Ködös a világosság? Hát uram Isten, így is csak megleszünk valahogy. A király bölcs, Kálmán untalan a könyveket bújja, hát ő majd csak megtalálja orvosságát a rossz öcsnek, meg a nyugtalan asszonynak. Mit tesz ez a néhány apró-cseprő emberbaj, a bölcs király keresztény lelkünk legnagyobb gondját már levette. Nem kell hánynunk a keresztet. Nincsenek boszorkányok, ne is keressétek! A Juráig mondta és el az igazság. Az óriás várterem lassan megtelt az ország gyűlésibe sereglett ispánjaival és nemsokára megjött a király. Gyenge hajtása volt Árpád törzsének és az új Szent Mihály ködös napján túlontúl sápadt. Beteges színe, fátyolos szeme megdöbbenést és részvétet keltett. Hangja is halk volt, erőtlen , színtelen, ahogy a tengerig megnövelt országa nagyjai előtt a maga baját és keresztény lelke kínzó mardosását feltárta: — Nagy jó uraim! Boldog volt a ház, amelyben utolszor láttuk egymást, de a boldogság azóta szétfoszlott és a király nyavalyája az ország baja fölé növekedett. Nem is a szívem baja nagyobb, de a lelkem nem lel azóta nyugodalmat, mióta megbizonyosodtam, hogy az öcsém és a hitvesem méltatlanokká lettek az én szerelmemre. Nem egy, két dolog a kettő és Álmos öcsém, meg a hitvesem dolga között senki se keressen közös históriát. Csak a haj szakadt rám egyszerre. Álmos dolgát magam is eligazítom valahogy, de az asszony sorsa felett csak az ország dönthet. Én keresztény vagyok, én nem taszíthatom el az asszonyt, akinek hűséget esküdtem. De a rossz asszony a háznál nemcsak az én bajom, az ország is a kárát vallja. Nagy jó uraiméknak kell hát meghányi, vetni a királyasszony dolgát és én keresztényi alázattal fejet hajtok a bölcs ítélet előtt. Az éj vigasztalan, szürke maradt. A köd se szakadt el és Szent Mihály napjának fájó világosságára így következett el a rejtelmes sötétség. Már kigyultak a fáklyák és az ország ispánjai a visszavonult király mögött még mindig tanácskoztak. Bent a nagyteremben Tamás ispán előtt is feltárult az egész valóság. A király asszonya a múlt évi nász után lassan hálót szőtt. Úgy ült a hálóban, mint áldozatra éhes pók a tisztátlan szobasarokban. Áldozata a király volt, fejedelmi préda, akit meg kellett menteni a végső pillanatban. — Nincsenek boszorkányok ... — mormolta maga elé Tamás ispán és elképedve hallotta, hogy a király asszonyát hűtlenségen érték. — Nincsenek ... ne is keressetek ... — folytatta az ispán emlékező gondolatját és ekkor hallotta, hogy a király a bűnnel Achilles ispán János fiát vádolja. Most már mindent értett* de mégis úgy, érezte, hogy hiába áll külön Álmos herceg dolga, végső eredményében mégis majd csak összefügg az asszony-* históriával. Ha rászakadna a baj, ha a büntető kéz rásujtana, mégis csak a hűtlen asszony lesz oka mindennek, mert a bölcslátást, a nyugodt megfontolást a király lelkében az aszonyi cédaság dönti halomba. Az éjszaka más felére fordult. Esztergom várában senki sem aludt. Kapualjban a fáklyafény az őrség legényeire esett. A folyosókon udvari emberek járkáltak, suttogtak lázas buzgalommal. A király termében is fáklya égett és a királyasszony ágyasházában mécs pislákolt. Mi lesz? — tükrözték a kínzó gondolatot a szenvedő emberarcok és a nagy teremben az országos gyűlésben az ispánok meghozták a döntést. — A királynak el kell válni asszonyától.. . — rohant át Esztergom várán a futótűz és a király ágyasházában felcsuklott az asszonyi zokogás: — Száműzetés... Csufondáros jószág az élet. Az új nap, az ősz könnyű szelid napja, rózsásan köszöntött a király városára. Fellángolt az égi aranycsoda és megfürdött a nagy folyó habjaiban. Hangos volt a vár, készülődtek a nagyurak, szedelőzködtek a legények és elsőnek az vágtatott ki a hídon, aki utolsónak érkezett. Tamás ispán szállt az új hajnalon először nyeregbe és mintha ördög űzné, mint a szélroham, vágtatott el erdélyi legényeivel. Nyugodalma a gyűlésben maradt és napkeltekor már nem volt maradása. A városvégről még visszanézett az elmaradó várra és nyugtalan lélekkel, keresztényi irtózással, keserűen úgy kötekedett a néma világgal: — Nagykirály ... bölcs király, Könyves Kálmán! Hát nincsenek boszorkányok?! Ne iá keressétek?! Messze hallatszott a felzaklatott enber fájó nevetése és szemében ült minden gondolatra. ■ :— Nincsenek... nincsenek, nem is kell keresni, megjön az magától. Egyszer egy mindnyájunknak. vfilaki hátulról megközelítette és öklével a fejére sújtott. A durván inzultált rendőrkapi- I Megtámadják Peyer Károlyt és Kiár Zoltánt Fél egy órára már annyira elfajult a helyzet, hogy a Városligetben az Aréna út és Andrássy út keresztezésénél a tömeg már valóságos támadásokat intézett a rendőrök ellen. Ebben az időben két teherautón csendőrök érkeztek a Városligetbe a rendőri karhatalom megerősítésére. A tüntetők kövekkel dobálták meg a csendőröket, mire lovasrendőrök szétkergették őket. Az ekkor keletkezett tumultusban a tüntetők megtámadták Klár Zoltán dr. törvényhatósági bizottsági tagot és súlyosan megsebesítették. Klár Zoltán dr. autóján jelent meg a tömegben. Mikor a rendőrség az egyik hangoskodó csoportot szét akarta oszlatni, Klár Zoltán odalépett a karhatalom parancsnokához és kérte, hogy ne küldjön lovasrendőröket a tömeg szétoszlatására, mert azok egyszerű felszólításra is eltávoznak. A rendőrfőtisztviselő eleget is tett ennek a kívánságnak, Kiár Zoltán pedig vállalkozott, hogy majd ő szép szóval elküldi a tüntetőket. Autójával közéjük hajtott, fölállt a kocsiban és fölkérte őket, hogy távozzanak. A tüntetőknek azonban eszeágában sem volt a szófogadás. Ahelyett, hogy elindultak volna, hangosan kiabálni kezdtek, lehurrogták Kiárt, egyikük megközelítette kocsiját, lecsavarta hátulról a benzineső kupakját és égő gyújtót dugott a csőbe. A következő pillanatban a kocsi hatalmas lángokkal égni kezdett, Kiár Zoltán dr. kiugrott az autóból, amelyet a tömeg fölborított, magát Kiár Zoltánt pedig súlyosan összeverték, úgy hogy a fején repesztett sebek keletkeztek. A rendőrség azonnal szétoszlatta a tömeget, Kiár Zoltánt pedig a mentők a közeli Park-szanatóriumba kísérték, ahol ápolás alá vették. Hasonló sorsra jutott Peyer Károly szociáldemokrata országgyűlési képviselő is. Peyer Károly, aki a legfőbb irányítója volt a békésnek jelzett tüntetésnek, a Városligetben járt és több helyen oszlásra és békés elvonulásra szólította a munkásokat. Körútja során belekerült egy nagyobbára fiatalemberekből állócsoportba, amelynek tagjai megtámadták. Gúnyos felkiáltások hangzottak el, majd a következő pillanatban a fiatalemberek rávetették magukat Peyer Károlyra és közülök többen inzultálták a szocialista képviselőt. Peyer Károly csak a közbelépő rendőrök segítségével tudott kivergődni a „békés“ tüntetők' soraiból ” “ " esetben meg is támadta a rendőröket a tömeg. Fél egy óra után pár perccel a körút irányából befordult az Andrássy-útra a rendőrtartalék két páncélos gépkocsija. A páncélos gépkocsikat nemsokára nyomon követte egy lovascsendőr-osztag. A rendőrségi páncélautók végighaladtak az Andrássy-úton és egészen az Aréna-útig mentek, ahol a Milleniumioszlop tájékán álltak meg. Ugyanebben az irányban vonultak a lovascsendőrök is. A helyzet ekkor már kritikusnak látszott. A tömeg ugyanis nem elégedett meg a rendőrök provokálásával és megtámadásával, hanem veszedelembe kerültek azok is, akik valamilyen ügyes-bajos dolguk miatt akartak a Városliget környékére jutni, vagy a Városligetből igyekeztek a város felé. Az izgága tüntetők megtámadták ezeket a járókelőket, közülük többet inzultáltak, megállították az arra haladó autókat és kényszerítették az utasokat, hogy száljanak ki. Egy 1-es jelzésű autóbuszt is megtámadtak, amely utasokkal megrakva indult az Aréna úttól a város felé. Valóságos kőzáport zúdítottak az autóbuszra, amelynek ablakai csörömpölve összetörtek. A bezúzott ablak üvegszilánkjaitól az utasok közül két nő és egy férfi könynyebben megsebesült. Megtámadtak a Köröndnél egy 46-os villamost is, de itt sebesülés szerencsére nem történt. Rombolnak a tüntetők Ezalatt egyre jobban kiéleződött a helyzet. A Városligetben már rombolni is kezdett a fékevesztett tömeg. Legelőször a Weingruberféle fővárosi pavilion esett áldozatul. A tüntetők berohantak a pavilion terraszára, összezúzták a márványasztalokat, széttörték a székeket, úgy, hogy a terrasz pár pillanat múlva a pusztulás képét mutatta. A Városliget más helyen is botrányokat rendezett és számtalan lány el akarta fogni a tüntetőt, aki a nagy tumultusban megszökött. A tüntetők lelőttek egy munkást A tüntetés egyik legdurvább és még a Hasonló tüntetéseknél is példátlanul álló jelenete szintén a Városliget környékén játszódott le. A mentők tizenegy autóval vonultak ki. Az összes mentőorovosok talpon voltak és a saját épségükkel mit sem törődve, a legnagyobb tumultusoknál is ott voltak, hogy segítséget nyújtsanak a sebesülteknek. A tüntetők odáig ragadtatták magukat, hogy az egyik mentőautót is megtámadták és azok közül, akik békés tüntetést ígértek, senki sen volt jelen, hogy megállítsa ezt a barbár támadást. A Városligetben lejátszódott események odáig fajultak, hogy a tömeg ismételt támadásai következtében egymásután sebesültek meg a rendőrök, Máté György főtörzsőrmester karján boxérüléstől eredő súlyos sérülést és a fején ökölcsapástól származó sérülést szenvedett. Horváth III. Gyula lovasrendőr lovát elgáncsolták, a ló a földre zuhant és maga alá temette gazdáját, aki könnyebben megsebesült. Tamássi Vince lovasrendőrt kővel dobálták meg. A rendőr a fején sebesült meg és agyrázkódást szenvedett. Csehi Pál rendőrőrmestert a tömeg elsodorta, elesett és jobblábát két helyen eltörte, Pécsi István rendőrőrmesternek bottal ütöttek a térdére, úgy hogy a térdizülete megsérült. Horváth 36.