Budapesti Hírlap, 1930. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)

1930-09-05 / 201. szám

r 1930. szeptember 5, péntek B. H. Tisza István gróf a színpadon Reinhardt első újdonsága: „1914“ emberke, Szögyény­ M­adrich mulatott volna­­színpadi másán, de minderről a színház nem tehet. Elég, ha elsőrendű színészekkel tölti meg a színpadot... A Deutsches Theater nyilvánvaló nagy fá­radozása azonban hiábavaló volt. A­ második előadáson már félig üres volt a színház. A közönség tehát nem talál gyönyörűséget a puszta kortörténetben. A közönségnek dráma, játssza, Hötzendorf is valószín­űtlenül apró . BERLIN, szept. 3.­­ (A Budapesti Hírlap munkatársától) A Deutsches Theater pontosan szeptember első napján megkezdte új szezonját. Bernhardt egy állítólagos új emberrel jött, akiről eddig mit sem hallott a drámai világ. Georg Wilhelm­­Mutternek hívják az új szerzőt és darabjának rövid, sokatmondó címe: „1911“. A reklám úgy hirdette, hogy a színpadon megörökítve fogjuk látni és hallani, hopp szü­letett meg a világháború. Szerepelni fognak az új darabban az összes államférfiak, diplo­maták és katonák, akik tettekkel tényezők voltak a letűnt világban. Az új szerzőről azon­ban állhatatosan hallgatott a különben bő­beszédű színházi iroda, kiki gondolhatta, amit akart,­­ ami meg is történt. Csakhamar ki­sütötték, hogy az új darab tartalma és Emil Ludwig hasonló című könyve között nincs semmi különbség. Tehát Georg Wilhelm Mül­ler voltaképpen Emil Ludwig álneve. Emil Ludwig ha nem is nagyon határozottan, de valahogy tiltakozott az összecserélés ellen és félő, hogy a bemutató után tiltakozását fenn fogja tartani... Tehát 1914-ben vagyunk, részben Potsdam­­ban, Berlinben és Bécsben, részben pedig Pá­rizsban és az orosz táborkar közepén, a bábon, kitörése előtt, 1914 augusztusában. Aki még nem tudja, hogy hogyan történt, most meg­tanulhatja. Láthatja és hallhatja, mint dol­goztak katonák és diplomaták vállvetve és egymás ellen, intrikák közepette, besúgók ■után indulva, nyilatkozatokat félreértve és félremagyarázva inkább a háborúért, mint a ’békéért. Csodálatosan csak ketten vannak, akik ha más-más nézőpontból is, de mindig csak né­pük érdekében a háborút ellenzik, Bécsben:­­Tisza István gróf és Párizsban: Jaurés. így kerül Tisza István gróf a második nagy felvo­nás homlokterébe, Berchtold gróffal szemben, aki egy közös miniszteri tanácskozáson a híres háborús jegyzéket akarja elfogadtatni tár­saival. Tisza István gróf vehemens fellépése a min­denáron háborút akarók ellen, történeti tény, de még kevesen tudják és a Deutsches Theater nézőterén szenzációt keltett, amikor nemzete nevében a magyar miniszterelnök tiltakozott az éles jegyzék, a háborúra való készülődés ellen. A színpadon Paul Henckels Tisza István gróf, ő igyekszik Tiszát úgy alakítani, ahogyan hallott és olvasott róla, nem jól, de nem is rosszul; többet alig lehet követelni tőle. A másik nagy békebarát is meleg tapsokat ka­pott, Jaurès meggyőzően szónokolt a kis pá­rizsi kávéházban a béke mellett és tragikus ha­lála a másik kiemelkedő­ pontja a drámának. ] Más azután nincs is benne. Kr­asz­­no­je Szelóban látjuk, mint próbálja­­S­asanov a végzetet visszatartani, de haszta­lan, mert a gsenge cár tehetetlen a katonai párttal szemben, a mozgósítás elrendelését szinte kicsikarják az uralkodótól, aki a másik pillanatban már megbánja tettét és mindent vissza akar vonni, de akkor már késő. Az utolsó berlini felvonásban Betlmanm-Hollweg szinte egyedül, elszigetelve áll a mindenható vezérkarral szemben. Moltk­e mosolyog rajta, az angol követ szemébe mondja, hogy a belga semlegesség megsértése háborús ok lesz nem­zete előtt és minden egyesül a háborús lázban, amikor a császári palota erkélyéről kihirdetik ja,­mozgósítást. A közönség azonban némán vett tudomást a végső fordulatról. A német sajtó azt kérdi, várjon mire jó az ilyen darab. A közönség kioktatására? És kitanítani próbálja a színigazgatókat első­sorban Reinhardot, hogy a párbeszédekbe írt történelem még nem dráma, még nem színda­rab. Még az sem érdekes, h­a a szereplők az ismert történeti kijelentéseket megismétlik. V­égül az egész úgy fest, mint egy megeleve­nedett panoptikum, életrekelnek a viaszfigu­rák, elmondják, ami egykor a nagy pillana­tokban ajkukon lebegett, azután elvonulnak és vissza­állnak mozdulatlanul régi helyükre. A panoptikum azonban valamivel különb, mert ott a figurák valóban élethűek, míg a színpadon lehetetlen csupa olyan színészt fel­léptetni, aki nemcsak művész, hanem terme­tére nézve is hasonlít a történeti szereplőhöz, akit ábrázol. Például az óriás termetű Beth­­m­ami-Hollwegot egy kistermetű színész vagy vígjáték kell, nem pedig egy háborús­­ képesköyv, amely nem mond többet, mint bármely tárgyilagos leírás. Amikor Tisza István gróf beszélt, fölragyogtak az arcok. Jaurés szónoklata is tapsvihart aratott, kü­lönben pedig kellemetlen unalom terjedt el a színházban, a készülő világtragédia bántó sejtelmei nem zavartak senkit, három nem­zet csillogó formaruhái nem izgatták a lel­keket, sőt az átvonuló katonai zenekarok ál­landó lármája sem keltett hatást. Akár Emil Ludwig írta az új darabot, akár más, ez a szerző félreértette közönségét és korát. Az új nemzedék a világháborút a régi korszak befejezésének tekinti, az ő szemében az újabb kor az összeomlással, a békeszerződésekkel kezdődött. És ennek az új korszaka még nem akadt eddig drámaírója . . .­ ­. Der Friedrich Hát szabad ezt a Tabánt bántani? Pláne olyan gorombán, csákánnyal és ásóval. Nincs annyi pénz és­­fantázia, amellyel mégegyszer meg lehetne csinálni például azt a kis vendég­lőt fenn egészen, a Hadnagy­ utca magasán. A Brandits József­­vendéglőjét, amely az utcá­ról nézve egy­­magas, sárga fal, de ha bemegy a kiskapun, egy virágos udvarba jutsz, ame­lyet felfutós­­zöld rács dekorál, zöld ajtók, zöld ablakok, a háttérben zöldkeretes üveg­táblák mögött söntés, s az egész fölött csak Budán termő méla hangulat,­­amelyben szende szerelmek sóhaja és­­a horkolás leng, amikor a spisz a söröskorsója mellett elalszik. — Jó kis hely — mondta kedvtelve egy sor, amikor a kerthelyiségbe beléptem.­­ Úgy látszik, rajtam kívül ő volt az egyet­len, aki ma először járt itt, mert a többiek valamennyien jó ismerősök­­voltak. Tudták, hogy mikor van friss csapolás és hogy a ka­dart milyen vízzel kell inni Branditsnál. Ma azonban­­az ital csak mellékkörülmény volt, mert a hadnagy utcai vendéglő politikai szín­térré változott, sőt csepp hijja, hogy nem vonta magára az egész ország figyelmét,­­amint ezt későbben megtudtuk. Ám nyolc-tíz nap múlva nem kerüli el ezt a Borsot az ország, legfeljebb egy másik tabáni kocsmára kell majd figyelnie. De ne vágjunk elébe», a fejlemé­nyeknek. .­­ . " Foglaljunk csak helyet a kerthelyiségben, amelyben ezúttal csak néhány asztal volt megterítve, mert a fák alá széksorokat állí­tottak fel. A székek előtt zöld posztóval be­borított­ asztal jelezte a helyzet komolyságát, az ünneplés hangulatot pedig a színes lam­pionok és papírgirlandok s mindenekfelett egy bekeretezett rajz, amely Friedrich Ist­vánt ábrázolta. Gombostűvel a kiskapura erősített cédula különben mindent elárult. A Friedrich-párt I. kerületi szervezete tar­totta itt gyűlését, a szónokok listáján azzal az ígérettel, hogy Friedrich István, a kerület országgyűlési képviselője beszélni fog. Fél nyolckor már elfoglalta a széksorokat a közönség, amelyet zöldszalagos rendezőség tartott volna féken, ha nagyobb számban tört volna be a kis vendéglői kertbe. Erre azonban nem volt szükség, nem sokan jelentek meg, de akik ott voltak, olyan melegen köszöntötték egymást, ahogy ez egy ilyen kedves, zöld­kocsma összeszokott vendégeihez illik. A kert felett, mintha a hosszú sárga fal tetején ül­tek volna, — de valójában az oldalt elhúzódó kis emeletes ház folyosója volt ez — a szom­szédok, nyilván a vendéglős közeli ismerősei foglaltak helyet s ebből a tabáni loggiából mos­olyogva szemlélték a mindjobban kiala­kuló politikai eseményt Bólogatva fogadták a székeken helyet foglaló hölgyek köszönté­sét, főképpen a hölgyekét, mert ők voltak a gyűlésen többségben. Nagyobbára mamák és nagymamák, akik közül csak kettő hozta el a leányát. Minek a gyerekeknek a politika, pláne olyan tüzes politika, amit a Friedrich hoz mindig magával. A Friedrich. Mindenütt az ő neve az ajka­kon. A tabáni mamák szeme ifjú tűzben ra­gyogott, amikor emlegették. De ott, az egyik kivételes asztalnál, ahol irigyelt emberek nem csak szárazon gyülekeztek, ott is róla folyt a szó. Gyönyörű, pirosra szítt arcú öregurak itták ott a sört, demokratikus egyetértésben egy levélhordóval, aki egyébként külön dísze volt az egész kerthelyiségnek. A legnagyobb levélhordó, akit valaha láttunk, nagyobb, mint Hindenburg, Friedrich, — hallatszott egyre a lelkes csa­ládi körben, s miközben már a zöld asztalhoz ültek a vezérek és szónokok, a másik asztal­nál, a fehérnél, rátette a kezét a szomszédja vállára a legporosabb képű öregúr. — Der Friedrich kommt nicht? — kérdezte súgva, de mégis hangosan. — E­r wird schon kommen, — súgta a fü­­lébe a szomszédja. — Was? — kérdezte az öreg úr, aki­t nem jól hallott, de a választ már nem várta be, mert figyelmét l­ekötötték az események. A zöld asztal főhelyén vállott­­az elnök, Nagy István fővárosi bizottsági tag és meg­nyitotta az ülést. i Csak néhány tüzes szóval, a végén kijelentve, hogy a kormány megér­demli, hogy­ tíz év után eltűnjön. A­­hölgyek­­zajosan helyeseltek, s éljent elő­legeztek az első szónoknak, a fiatal Müller Gyula kereskedőnek, aki melegen­­üdvözölte a megjelenteket. — Itt van mindenki, •— mondotta, — aki Magyarország szebb jövőjét várja. Ezután­­egy bibliai idézetbe kezdett, de meg­szakították. — Éljen Weiss Konrád — hangzott a kert­ben, s­­a későn érkező­bb Weiss Konrád is leült a zöld asztalhoz. • Most már elmondhatta Miller Gyula a bib­liai idézetet, amely Belkazár királyról szólt, ■aki nem törődött az ország népével, csak az ■adót srófolta, a­­saját luxusára. De kározták a börtönből Dániel prófétát, niki megfejtette a rejtelmes jelet: Mene telket ufiarsin. Ural­mad megméretett, könnyűnek találtatott és el­ítéltetett,­­ — Ma kilenc Belkazár van ebben az or­szágban, — folytatta emelkedett hangon a szónok — és egy Dániel — Friedrich István. Urak, menő mene­tekel ufarsin, mondja Friedrich István. — Éljen Friedrich István Dániel! — kiál­tották lobogva a hölgyek, majd hallgatták, amint Müller Gyula a kultúráról beszélt. — Mindenünket elzálogosítottuk, — mon­dotta azután — de van Lillafüredünk és hal­biológiai intézetünk, holott Hollandia, amely a heringet milliószámra exportálja, nem kí­váncsi a heringek szerelmi életére... A ma­gyar nemzet organizál — fejezte be beszé­dét — s egy feltámadás van csak, Friedrich István és pártjának győzelme. Az öregúr­ia harsány Friedrich-szóra ismét felütötte a fejét, de megnyugtatták: — Sei aber still, er kommt gleich! Nikelszky Zoltán, a XIV. kerület párt­elnöke volt a következő szónok, aki a vidéken, többek között Dorozsmán tett tapasztalatai­ról számolt be: a gazdák bajáról, a bédettáról, az adóteherről, kijelentve, hogy ennek a hely­zetnek meg kell változnia s kenyérhez kell jutnia annak is, aki a katedrán, vagy a hi­vatalban dolgozik. — Majd ha elmegy a Kuna Pé! — kiáltotta valaki közbe. — Az nem oka a bajoknak, az jó ember — felelte a szónok. A szónok ezután megköszönte a közbe­szólást, mert módja van rámutatni, hogy a képviselőket nem választják, hanem kineve­zik. Ezzel szemben Friedrich István két hó­nap alatt megcsinálta a titkos és nőkre is ki­terjedő választójogot. — Éljen, éljen! — kiáltották erre a szíven­­talált hölgyek. — De nem panaszkodni jöttünk ide, — foly­tatta a szónok, — hanem bízni a jobb jövőben. Ha majd választunk, tudni fogjuk, — én nem mondom meg, — de tudni fogjuk, hogy kire szavazzunk. Egy ember van még mindig, aki felé vággyal néz a nemzet: Friedrich István. Két hónap alatt többet tett, mint negyven­­nyolc óta Magyarország összes miniszterelnö­kei együttvéve. — Igaz! Úgy van! — harsogott a kerthelyi­ségben. Csapó Ferenc, a XII. kerület pártelnöke állott fel ezután. — Mit látunk, — mondta, — egy hatalmi mámorban fetrengő uralmat, amely a véres verítékkel kipréselt filléreket elkölti, s mit lá­tunk a másik oldalon: pártvezéreket, akik a kloákából kihozzák a csőcseléket az utcára s más érdekük nincsen, mint hogy fölvegyék a fizetésüket. S mi van még ezenkívül? Egy kis csoport, amely tíz tagból áll. Ezek nem gyűj­tenek vagyont, csak önzetlenül dolgoznak. Friedrich István körül tömörülnek s büszke vagyok, hogy én is köztük vagyok. Az elnök szólt ezután. Fölkérem, — mondta — Bencse testvérünket, aki az An­gyalföldről jött, ahol a vasgyárban munkás, hogy beszédét tartsa meg. Bencze azok nevében hozott üdvözletei, akik a szociáldemokrata párt tagjai voltak, de ma a Friedrich-párt tagjai. Mert ő az egyetlen, aki segít. — A gyárak — úgymond — zárva van­nak. Ha kegyelmes urunk megmaradt volna, ez nem következik be, mert ő mint iparos, szakember, és tudja, mit kell csinálni. Most Weiss Konrád emelkedett szólásra. — Én, mint Friedrich István helyettese be­szélek — kezdte. — Was sagt er? — kérdezte a pirosképű öregúr. — Still! Er ist Friedrichs Stellverträter! — Na! Was hab iehgsagt? Der Friedrich! kommt nicht! — A hűvös idő és a szél miatt az orvosok nem engedték ide Friedrich Istvánt. — mondta Weiss Konrád. — De nyolc-tíz nap múlva el fogja mondani véleményét, mert az egész or­szág arra figyel, mi az ő véleménye. A választásról beszélt ezután, kijelentve, hogy a budapesti választástól nagyon sok függ. A szavazók arra adnak feleletet, ki vezesse az országot, Bethlen István-e, vagy, Friedrich István. — Csak Friedrich! — kiáltozták mindezt oldalról tapsolva. — A tapsokból és a közbeszólásokból lá­tom a közhangulatot — állapította meg meg­elégedetten a szónok.­­— S ezt látom minden körzetemben. Friedrich azonban csak akkor mutathatja meg, hogy mit akar, ha egyedül vezeti pártját és nem kénytelen csatlakozni senkihez... Még egyszer üdvözlöm a megje­lenteket Friedrich István nevében — fejeztei be beszédét. — Majd ha ő eljön, olyanokat mond, amit én nem mondhatok, mert nem véd a mentelmi jog. Olyat mond, amit senki, se ember, se lap nem mondhat meg. — Ez az! — szólt közbe egy mély hang. — Ő az igaz ember, — kontrázott ezúttal egy szoprán. Nagy István elnök szólalt fel még egyszer arról, hogy mi a teendő, hogy melyik párthoz kell csatlakozni. Feltette a kérdést, kormány-, párthoz-e, a keresztény községi párthoz-e, a­ demokratákhoz, a szociáldemokratákhoz, vagy, kommunistákhoz csatlakozzanak. — Borzadok a kommunizmustól, — mondta" sápadtan, egy hölgy, s a jelenlévők valamennyi csatlakozást kizártnak minősítették. — Hát akkor hová lehet menni? — kérdezte az elnök. — A Friedrich-pártba!­­— zúgta a­ kert­helyiség és a szaletli.­­ Ezzel az elnök bezárta az ülést, s elvonul­tak a rendőrök. Mert voltak rendőrök is né­gyen a Brandits-féle vendéglőben, ahova ezért a szeptemberi estén, —­ amint a helyetted mondta, — csepp híjjá, hogy nem figyelt az egész ország szeme. Ha Friedrich István is eljön. De nem jött el. — Ich hab gesagt. .Mein Spuri lügt nie, mondta a pirosképű öregúr távozóban. Losonczy Zoltán 7 Balatonalmádiban a legszebb helyen, a Balatonhoz egész közel 250—300 öl nagyságú villatelkek 5 évi részletfizetésre olcsón eladók Szövetkezet, Teréz-ksrót 4L tel.: 141—89 A Központi Tejcsarnok fiókfizieteiben a tej és tejtermékek ára olcsóbb lett

Next