Budapesti Hírlap, 1930. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)
1930-09-05 / 201. szám
r 1930. szeptember 5, péntek B. H. Tisza István gróf a színpadon Reinhardt első újdonsága: „1914“ emberke, Szögyény Madrich mulatott volnaszínpadi másán, de minderről a színház nem tehet. Elég, ha elsőrendű színészekkel tölti meg a színpadot... A Deutsches Theater nyilvánvaló nagy fáradozása azonban hiábavaló volt. A második előadáson már félig üres volt a színház. A közönség tehát nem talál gyönyörűséget a puszta kortörténetben. A közönségnek dráma, játssza, Hötzendorf is valószínűtlenül apró . BERLIN, szept. 3. (A Budapesti Hírlap munkatársától) A Deutsches Theater pontosan szeptember első napján megkezdte új szezonját. Bernhardt egy állítólagos új emberrel jött, akiről eddig mit sem hallott a drámai világ. Georg WilhelmMutternek hívják az új szerzőt és darabjának rövid, sokatmondó címe: „1911“. A reklám úgy hirdette, hogy a színpadon megörökítve fogjuk látni és hallani, hopp született meg a világháború. Szerepelni fognak az új darabban az összes államférfiak, diplomaták és katonák, akik tettekkel tényezők voltak a letűnt világban. Az új szerzőről azonban állhatatosan hallgatott a különben bőbeszédű színházi iroda, kiki gondolhatta, amit akart, ami meg is történt. Csakhamar kisütötték, hogy az új darab tartalma és Emil Ludwig hasonló című könyve között nincs semmi különbség. Tehát Georg Wilhelm Müller voltaképpen Emil Ludwig álneve. Emil Ludwig ha nem is nagyon határozottan, de valahogy tiltakozott az összecserélés ellen és félő, hogy a bemutató után tiltakozását fenn fogja tartani... Tehát 1914-ben vagyunk, részben Potsdamban, Berlinben és Bécsben, részben pedig Párizsban és az orosz táborkar közepén, a bábon, kitörése előtt, 1914 augusztusában. Aki még nem tudja, hogy hogyan történt, most megtanulhatja. Láthatja és hallhatja, mint dolgoztak katonák és diplomaták vállvetve és egymás ellen, intrikák közepette, besúgók ■után indulva, nyilatkozatokat félreértve és félremagyarázva inkább a háborúért, mint a ’békéért. Csodálatosan csak ketten vannak, akik ha más-más nézőpontból is, de mindig csak népük érdekében a háborút ellenzik, Bécsben:Tisza István gróf és Párizsban: Jaurés. így kerül Tisza István gróf a második nagy felvonás homlokterébe, Berchtold gróffal szemben, aki egy közös miniszteri tanácskozáson a híres háborús jegyzéket akarja elfogadtatni társaival. Tisza István gróf vehemens fellépése a mindenáron háborút akarók ellen, történeti tény, de még kevesen tudják és a Deutsches Theater nézőterén szenzációt keltett, amikor nemzete nevében a magyar miniszterelnök tiltakozott az éles jegyzék, a háborúra való készülődés ellen. A színpadon Paul Henckels Tisza István gróf, ő igyekszik Tiszát úgy alakítani, ahogyan hallott és olvasott róla, nem jól, de nem is rosszul; többet alig lehet követelni tőle. A másik nagy békebarát is meleg tapsokat kapott, Jaurès meggyőzően szónokolt a kis párizsi kávéházban a béke mellett és tragikus halála a másik kiemelkedő pontja a drámának. ] Más azután nincs is benne. Krasznoje Szelóban látjuk, mint próbáljaSasanov a végzetet visszatartani, de hasztalan, mert a gsenge cár tehetetlen a katonai párttal szemben, a mozgósítás elrendelését szinte kicsikarják az uralkodótól, aki a másik pillanatban már megbánja tettét és mindent vissza akar vonni, de akkor már késő. Az utolsó berlini felvonásban Betlmanm-Hollweg szinte egyedül, elszigetelve áll a mindenható vezérkarral szemben. Moltke mosolyog rajta, az angol követ szemébe mondja, hogy a belga semlegesség megsértése háborús ok lesz nemzete előtt és minden egyesül a háborús lázban, amikor a császári palota erkélyéről kihirdetik ja,mozgósítást. A közönség azonban némán vett tudomást a végső fordulatról. A német sajtó azt kérdi, várjon mire jó az ilyen darab. A közönség kioktatására? És kitanítani próbálja a színigazgatókat elsősorban Reinhardot, hogy a párbeszédekbe írt történelem még nem dráma, még nem színdarab. Még az sem érdekes, ha a szereplők az ismert történeti kijelentéseket megismétlik. Végül az egész úgy fest, mint egy megelevenedett panoptikum, életrekelnek a viaszfigurák, elmondják, ami egykor a nagy pillanatokban ajkukon lebegett, azután elvonulnak és visszaállnak mozdulatlanul régi helyükre. A panoptikum azonban valamivel különb, mert ott a figurák valóban élethűek, míg a színpadon lehetetlen csupa olyan színészt felléptetni, aki nemcsak művész, hanem termetére nézve is hasonlít a történeti szereplőhöz, akit ábrázol. Például az óriás termetű Bethmami-Hollwegot egy kistermetű színész vagy vígjáték kell, nem pedig egy háborús képesköyv, amely nem mond többet, mint bármely tárgyilagos leírás. Amikor Tisza István gróf beszélt, fölragyogtak az arcok. Jaurés szónoklata is tapsvihart aratott, különben pedig kellemetlen unalom terjedt el a színházban, a készülő világtragédia bántó sejtelmei nem zavartak senkit, három nemzet csillogó formaruhái nem izgatták a lelkeket, sőt az átvonuló katonai zenekarok állandó lármája sem keltett hatást. Akár Emil Ludwig írta az új darabot, akár más, ez a szerző félreértette közönségét és korát. Az új nemzedék a világháborút a régi korszak befejezésének tekinti, az ő szemében az újabb kor az összeomlással, a békeszerződésekkel kezdődött. És ennek az új korszaka még nem akadt eddig drámaírója . . . . Der Friedrich Hát szabad ezt a Tabánt bántani? Pláne olyan gorombán, csákánnyal és ásóval. Nincs annyi pénz ésfantázia, amellyel mégegyszer meg lehetne csinálni például azt a kis vendéglőt fenn egészen, a Hadnagy utca magasán. A Brandits Józsefvendéglőjét, amely az utcáról nézve egymagas, sárga fal, de ha bemegy a kiskapun, egy virágos udvarba jutsz, amelyet felfutószöld rács dekorál, zöld ajtók, zöld ablakok, a háttérben zöldkeretes üvegtáblák mögött söntés, s az egész fölött csak Budán termő méla hangulat,amelyben szende szerelmek sóhaja ésa horkolás leng, amikor a spisz a söröskorsója mellett elalszik. — Jó kis hely — mondta kedvtelve egy sor, amikor a kerthelyiségbe beléptem. Úgy látszik, rajtam kívül ő volt az egyetlen, aki ma először járt itt, mert a többiek valamennyien jó ismerősökvoltak. Tudták, hogy mikor van friss csapolás és hogy a kadart milyen vízzel kell inni Branditsnál. Ma azonbanaz ital csak mellékkörülmény volt, mert a hadnagy utcai vendéglő politikai színtérré változott, sőt csepp hijja, hogy nem vonta magára az egész ország figyelmét,amint ezt későbben megtudtuk. Ám nyolc-tíz nap múlva nem kerüli el ezt a Borsot az ország, legfeljebb egy másik tabáni kocsmára kell majd figyelnie. De ne vágjunk elébe», a fejleményeknek. . . " Foglaljunk csak helyet a kerthelyiségben, amelyben ezúttal csak néhány asztal volt megterítve, mert a fák alá széksorokat állítottak fel. A székek előtt zöld posztóval beborított asztal jelezte a helyzet komolyságát, az ünneplés hangulatot pedig a színes lampionok és papírgirlandok s mindenekfelett egy bekeretezett rajz, amely Friedrich Istvánt ábrázolta. Gombostűvel a kiskapura erősített cédula különben mindent elárult. A Friedrich-párt I. kerületi szervezete tartotta itt gyűlését, a szónokok listáján azzal az ígérettel, hogy Friedrich István, a kerület országgyűlési képviselője beszélni fog. Fél nyolckor már elfoglalta a széksorokat a közönség, amelyet zöldszalagos rendezőség tartott volna féken, ha nagyobb számban tört volna be a kis vendéglői kertbe. Erre azonban nem volt szükség, nem sokan jelentek meg, de akik ott voltak, olyan melegen köszöntötték egymást, ahogy ez egy ilyen kedves, zöldkocsma összeszokott vendégeihez illik. A kert felett, mintha a hosszú sárga fal tetején ültek volna, — de valójában az oldalt elhúzódó kis emeletes ház folyosója volt ez — a szomszédok, nyilván a vendéglős közeli ismerősei foglaltak helyet s ebből a tabáni loggiából mosolyogva szemlélték a mindjobban kialakuló politikai eseményt Bólogatva fogadták a székeken helyet foglaló hölgyek köszöntését, főképpen a hölgyekét, mert ők voltak a gyűlésen többségben. Nagyobbára mamák és nagymamák, akik közül csak kettő hozta el a leányát. Minek a gyerekeknek a politika, pláne olyan tüzes politika, amit a Friedrich hoz mindig magával. A Friedrich. Mindenütt az ő neve az ajkakon. A tabáni mamák szeme ifjú tűzben ragyogott, amikor emlegették. De ott, az egyik kivételes asztalnál, ahol irigyelt emberek nem csak szárazon gyülekeztek, ott is róla folyt a szó. Gyönyörű, pirosra szítt arcú öregurak itták ott a sört, demokratikus egyetértésben egy levélhordóval, aki egyébként külön dísze volt az egész kerthelyiségnek. A legnagyobb levélhordó, akit valaha láttunk, nagyobb, mint Hindenburg, Friedrich, — hallatszott egyre a lelkes családi körben, s miközben már a zöld asztalhoz ültek a vezérek és szónokok, a másik asztalnál, a fehérnél, rátette a kezét a szomszédja vállára a legporosabb képű öregúr. — Der Friedrich kommt nicht? — kérdezte súgva, de mégis hangosan. — Er wird schon kommen, — súgta a fülébe a szomszédja. — Was? — kérdezte az öreg úr, akit nem jól hallott, de a választ már nem várta be, mert figyelmét lekötötték az események. A zöld asztal főhelyén vállottaz elnök, Nagy István fővárosi bizottsági tag és megnyitotta az ülést. i Csak néhány tüzes szóval, a végén kijelentve, hogy a kormány megérdemli, hogy tíz év után eltűnjön. Ahölgyekzajosan helyeseltek, s éljent előlegeztek az első szónoknak, a fiatal Müller Gyula kereskedőnek, aki melegenüdvözölte a megjelenteket. — Itt van mindenki, •— mondotta, — aki Magyarország szebb jövőjét várja. Ezutánegy bibliai idézetbe kezdett, de megszakították. — Éljen Weiss Konrád — hangzott a kertben, sa későn érkezőbb Weiss Konrád is leült a zöld asztalhoz. • Most már elmondhatta Miller Gyula a bibliai idézetet, amely Belkazár királyról szólt, ■aki nem törődött az ország népével, csak az ■adót srófolta, asaját luxusára. De kározták a börtönből Dániel prófétát, niki megfejtette a rejtelmes jelet: Mene telket ufiarsin. Uralmad megméretett, könnyűnek találtatott és elítéltetett, — Ma kilenc Belkazár van ebben az országban, — folytatta emelkedett hangon a szónok — és egy Dániel — Friedrich István. Urak, menő menetekel ufarsin, mondja Friedrich István. — Éljen Friedrich István Dániel! — kiáltották lobogva a hölgyek, majd hallgatták, amint Müller Gyula a kultúráról beszélt. — Mindenünket elzálogosítottuk, — mondotta azután — de van Lillafüredünk és halbiológiai intézetünk, holott Hollandia, amely a heringet milliószámra exportálja, nem kíváncsi a heringek szerelmi életére... A magyar nemzet organizál — fejezte be beszédét — s egy feltámadás van csak, Friedrich István és pártjának győzelme. Az öregúria harsány Friedrich-szóra ismét felütötte a fejét, de megnyugtatták: — Sei aber still, er kommt gleich! Nikelszky Zoltán, a XIV. kerület pártelnöke volt a következő szónok, aki a vidéken, többek között Dorozsmán tett tapasztalatairól számolt be: a gazdák bajáról, a bédettáról, az adóteherről, kijelentve, hogy ennek a helyzetnek meg kell változnia s kenyérhez kell jutnia annak is, aki a katedrán, vagy a hivatalban dolgozik. — Majd ha elmegy a Kuna Pé! — kiáltotta valaki közbe. — Az nem oka a bajoknak, az jó ember — felelte a szónok. A szónok ezután megköszönte a közbeszólást, mert módja van rámutatni, hogy a képviselőket nem választják, hanem kinevezik. Ezzel szemben Friedrich István két hónap alatt megcsinálta a titkos és nőkre is kiterjedő választójogot. — Éljen, éljen! — kiáltották erre a szíventalált hölgyek. — De nem panaszkodni jöttünk ide, — folytatta a szónok, — hanem bízni a jobb jövőben. Ha majd választunk, tudni fogjuk, — én nem mondom meg, — de tudni fogjuk, hogy kire szavazzunk. Egy ember van még mindig, aki felé vággyal néz a nemzet: Friedrich István. Két hónap alatt többet tett, mint negyvennyolc óta Magyarország összes miniszterelnökei együttvéve. — Igaz! Úgy van! — harsogott a kerthelyiségben. Csapó Ferenc, a XII. kerület pártelnöke állott fel ezután. — Mit látunk, — mondta, — egy hatalmi mámorban fetrengő uralmat, amely a véres verítékkel kipréselt filléreket elkölti, s mit látunk a másik oldalon: pártvezéreket, akik a kloákából kihozzák a csőcseléket az utcára s más érdekük nincsen, mint hogy fölvegyék a fizetésüket. S mi van még ezenkívül? Egy kis csoport, amely tíz tagból áll. Ezek nem gyűjtenek vagyont, csak önzetlenül dolgoznak. Friedrich István körül tömörülnek s büszke vagyok, hogy én is köztük vagyok. Az elnök szólt ezután. Fölkérem, — mondta — Bencse testvérünket, aki az Angyalföldről jött, ahol a vasgyárban munkás, hogy beszédét tartsa meg. Bencze azok nevében hozott üdvözletei, akik a szociáldemokrata párt tagjai voltak, de ma a Friedrich-párt tagjai. Mert ő az egyetlen, aki segít. — A gyárak — úgymond — zárva vannak. Ha kegyelmes urunk megmaradt volna, ez nem következik be, mert ő mint iparos, szakember, és tudja, mit kell csinálni. Most Weiss Konrád emelkedett szólásra. — Én, mint Friedrich István helyettese beszélek — kezdte. — Was sagt er? — kérdezte a pirosképű öregúr. — Still! Er ist Friedrichs Stellverträter! — Na! Was hab iehgsagt? Der Friedrich! kommt nicht! — A hűvös idő és a szél miatt az orvosok nem engedték ide Friedrich Istvánt. — mondta Weiss Konrád. — De nyolc-tíz nap múlva el fogja mondani véleményét, mert az egész ország arra figyel, mi az ő véleménye. A választásról beszélt ezután, kijelentve, hogy a budapesti választástól nagyon sok függ. A szavazók arra adnak feleletet, ki vezesse az országot, Bethlen István-e, vagy, Friedrich István. — Csak Friedrich! — kiáltozták mindezt oldalról tapsolva. — A tapsokból és a közbeszólásokból látom a közhangulatot — állapította meg megelégedetten a szónok.— S ezt látom minden körzetemben. Friedrich azonban csak akkor mutathatja meg, hogy mit akar, ha egyedül vezeti pártját és nem kénytelen csatlakozni senkihez... Még egyszer üdvözlöm a megjelenteket Friedrich István nevében — fejeztei be beszédét. — Majd ha ő eljön, olyanokat mond, amit én nem mondhatok, mert nem véd a mentelmi jog. Olyat mond, amit senki, se ember, se lap nem mondhat meg. — Ez az! — szólt közbe egy mély hang. — Ő az igaz ember, — kontrázott ezúttal egy szoprán. Nagy István elnök szólalt fel még egyszer arról, hogy mi a teendő, hogy melyik párthoz kell csatlakozni. Feltette a kérdést, kormány-, párthoz-e, a keresztény községi párthoz-e, a demokratákhoz, a szociáldemokratákhoz, vagy, kommunistákhoz csatlakozzanak. — Borzadok a kommunizmustól, — mondta" sápadtan, egy hölgy, s a jelenlévők valamennyi csatlakozást kizártnak minősítették. — Hát akkor hová lehet menni? — kérdezte az elnök. — A Friedrich-pártba!— zúgta a kerthelyiség és a szaletli. Ezzel az elnök bezárta az ülést, s elvonultak a rendőrök. Mert voltak rendőrök is négyen a Brandits-féle vendéglőben, ahova ezért a szeptemberi estén, — amint a helyetted mondta, — csepp híjjá, hogy nem figyelt az egész ország szeme. Ha Friedrich István is eljön. De nem jött el. — Ich hab gesagt. .Mein Spuri lügt nie, mondta a pirosképű öregúr távozóban. Losonczy Zoltán 7 Balatonalmádiban a legszebb helyen, a Balatonhoz egész közel 250—300 öl nagyságú villatelkek 5 évi részletfizetésre olcsón eladók Szövetkezet, Teréz-ksrót 4L tel.: 141—89 A Központi Tejcsarnok fiókfizieteiben a tej és tejtermékek ára olcsóbb lett