Budapesti Hírlap, 1931. január (51. évfolyam, 1–25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

MA RÁD­ÓMELLÉKLET Budapest, 1931 . SZÁM ÁRA 16 FILLÉR II. évfolyam 1. szám Csütörtök, január 1 mtnrtsznip kdttS «vetel«T92. E5- eietés] irat: egy hón 4 penge, negy ed éne 10 tengi 80 fillén — A MlfaidSn ereknek m •ősegeknek e kétax» HM V t!6ficeté«i dyBudapesti Hírlap Szépirodalmi fömunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC EieTkssztSsdg te kledA* hk­atd­: VIII. kertle­, Jdisef-kdrtt v Teiefuo­­•Zim: Jiztel 414—04- IM Jízsel 40—08-ig, Levéltára: Bsdepest, 4. Poeteflek Eö.— Klkdjee Bndsptt'í Ek­k­p R.-X Kit köszöntsü­nk ? írta Herczeg Ferenc Tizenkét kondulás: az idő kapuja nyí­lik. Hogy mit hoz nekünk a jövő, nem tud­juk , mi azonban egy gondolattal az agyunkban, egy vággyal a szívünkben lépjük át az új esztendő küszöbét: ember­hez méltó életet kívánunk minden magyar­nak, békét, megértést minden szomszé­dunknak. Jól tudjuk és ma már azok is sejtik, akik süketeknek és vakoknak teszik magu­kat : ha a világ ki akar lábalni a sötétség­ből és nyomorúságból, amely elnyeléssel fenyegeti, akkor az emberiségnek meg kell békülnie önmagával, az erőszak bálványá­nak trónjára megint az igazság istenét kell ültetnie. Arra pedig csak egy mód van: fel kell oldani a vasláncokat, amelyeket Európa egyik fele rárakott a másikra. Re­vízió! A revízió útban van. Hiába mozdulnak ellene a győztes oroszlánok, hiába cincog­­nak a lakmározó patkányok, útban van, meg is fog érkezni. Akik tegnap még el akarták intézni egy megvető kézlegyintés­sel, azok ma már érzik, hogy elemi erejű jelenséggel állanak szemben. Hiába erősek a nagyok és hiába furfangosak a kicsinyek, hiába sorakoznak a tankok és hiába har­sogja és fuvolázza annyi hang az örök sö­tétség dicséretét: mégis derül az éjszaka, oszladozik a homály, tüzesedik az égbolt alja. Mert nincs földi hatalom, amely visz­­szza tudná szorítani az ébredő reggelt az éjszakába. Az emberiség újból meg fogja tanulni a régi leckét, amelyet annyiszor elfelejtett már: ha ütt az óra, akkor az igazság lehe­lete porrá vállasztja a kősziklákat. Az óra üt. A revizió gondolata befész­kelte magát az agyvelőkbe. Nem halad, amíg az ember is megáll a haladás útján, de amint egy lépést előre tesz, szükségkép­pen előre viszi a revízió gondolatát is. Nevezetes és tanulságos látvány, az igaz­ság hogyan fogja diadalszekere elé azokat az erőket, amelyek ellene törnek. Íme Briand, a legbölcsebb és legnemesebb ál­lamférfi, az európai unió ötletével akarja elnémítani a béke rabszolgáinak panaszko­dását és alig hogy kiejti a szót, százszoros visszhang harsogja feléje a revíziót Az elmúlt esztendőben senki sem adott a re­vízió gondolatának akkora lendületet, mint Briand. A revízió halad, megállítani senki sem tudja, de ha van még előrelátás és lelkiis­meret az európai államférfiakban, akkor az arra való, hogy vértelenné és megnyug­tatóvá tegye az elkerülhetetlen fejlődést. A hódító utat, amelyet a gondolat már eddig megtett, írótollak egyengették. A magyar ember, aki a revízióért harcol, ősei becsületéért és utódai boldogságáért küzd, ő tehát­ csak kötelességét végzi, de a külföldi író, alá a revízió szolgálatában az igazság égi tüzébe mártja tollát, az em­beriség ideális érdekeit szolgálja, ő a szentlélek igaz lovagja. Újév napján gondoljunk hálás szívvel az igazság külföldi előharcosaira. He­gyen-völgyön túl, óceánokon túl, bárhol legyenek is,­ érezzék a magyar szívekből feléjük áradó forró hullámokat. Lord Rothermere, Lord Buckmaster, Mr. Birkhill és Mr. Birmingham, Lord Carson, Sir Robert Donald, Sir Robert Go­­wer, Mr. Keynes, Lord Newton, Mr. Out­­waite, Lord Parmoor, Lord Phalimore, Mr. Powell, Lord Sydenham, Mr. Ward Price és Mr. John E. Wrench, a Nagy­­britannia méltó fiai, egy fényes angol­szász intellektuális sereg vezérei. Giacomo Bascape, Beneivenga, Sergio de Cesare, Gino Cucchetti, Monti della Corte, O. A. Ferrario, E. Fossati, Rodolfo Mosea, Amaleo Mussolini, G. Nicoletti, Leo Pollini, G. M. Sangiorgi, A.­do Ste­­fani, Attilio Tamaro, Franco Vellani Dionisi, Nicola Zanichelli és J. Zingarelli, — olasz testvéreink, szívük­ben, közös sza­badságharcok emléke és a kultúremberiség fejlett fel­ismerete és Abbé Bergey, Aldo Danii, Charles Da­­niélou, Pierre Delattre, André Delperth­, Jean Destieux, E. Doumergue, Francois et René Dupuis, A. Ebray, F. de Gerande, A. de Lapradelle, Paul et Jean Lebourg, Victor Margueritte, De Monzie, Charles Tisseyres és Louis Villát. — a legigazibb franciák, fiai annak a nagy nemzetnek, amely kitalálta az emberi jogokat és am­elynek vére fellázad, ha zsarnokságot lát. William E. Borah, Louis C. Comnisli, Mr. Coruis, Frank Harris és­ a kanadai Watson Kirkconnnell, — bennük­ Amerika nagyszerű szabadság- és emberszeretete 6. De bőven rászolgáltak minden kultúr­­ember hálájára a toll német, holland, nor­vég hősei: R. Brunet, Alexander Mirov­­sky, Dr. J. Poltera, F. Riemer, L. Steiner, A. G. Albing, Freis Freisland és végül két fényes szláv intellektus: Dvortsák Győző és Dr. Jehlicska Ferenc, akik jó szlovákok és bátor férfiak módjára helyt mernek ál­lam az igazság mellett akkor is, ha ezzel hitet tesznek az ezeréves magyar testvéri­ség mellett. ők és mindazok, akik tollal és szóval küzdenek az igazságért: az emberi műve­lődés nemes gárdájának hőse. Dicsőséges boldogság ragyogjon a homlokukon, né­pünk szeretete kövesse őket éltük útján, győzelem virágozza fel íróasztalukat! Fény a sötétben írta Kozma Andor Nyári bőséges éjszaka volt. A Rend szerkesztőségében villanyvilágítás. Az egyik íróasztalnál izmos termetű, közöm­bös arcú, deresedő férfi dolgozott kézira­tán. Homlokán idült a verejték, mialatt vezércikké halmozta a polgári rend szük­séges voltának bizonyítékait. Viszont er­kölcsi felháborodással támadta a szociális forradalmárokat, akik hazaellenes propa­gandájukkal a veszedelmes tömegerőket egyenesen a proletárforradalomba hajtják. Ugyanez a kiváló rendpárti újságíró tegnapelőtt még a Szocialista című napi közlönyben hirdette az idejemúlt, végkép rohadt polgári rendnek kommunista erő­szakkal leendő elpusztítását. Hiszen őneki nagyon mindegy akármi rendszer! A közügyekben mindenki gaz­ember is, tisztességes is. Elvégre az em­bernek meg kell élni valamiből. Ez a fő szempont, amelyből nemcsak egy irányba kell nézni. Az ép szem nemcsak egyfelé tekint. Forgatni kell azt arra, amerre a mindennapi kenyeret felfedezheti. Ez volt a középkori zsoldosok szempontja is, akik hősiesen verekedtek és vérettek el bármi ügyért és ügy ellen, a szerint, amint megfizették vagy nem fizették őket. A Rend névtelen dolgozótársa meg­izzadt ilyetén bölcselgése közben. Ing­ujjra vetkőzött, kigombolta minden ki­­gombolhatóját s hosszú kortyokat húzott a behütött söröskorsóból, mely előtte állt. Aztán megint csak írt és írt tovább, — kitűnően és tökéletes cinizmussal. Amint cikkével csakugyan elkészült, ruházatát rendbeh­­ozta, gombjait begombolta, s min­den rendje ellenére is rendetlenül kilépett az ajtón és tovaindult valahová. Indultában megtapintotta zsebét. El­mosolyodott, mert hiszen abban száz pengő rejtőzik. Természetesen előleg, a Rend hasábjai részére írt és írandó társa­dalommentő cikkeire. A szerkesztő ugyan uzsorás, őt is kiszipolyozza majd utóbb, azután kidobja. Ezzel számolni kell eleve, de most ez még csak a jövő zenéje. Vala­kit a szerkesztőnek mégis meg kell mindig fizetnie. Most éppen ő az a valaki, így ez az ügy egyelőre jól van elintézve, s ő nyugodtan indulhat éji sétára. Tekintettel az utcák gyönge világítá­sára, megtapogatta zsebét. Abban tárcá­ját is megérezte. Elmosolyodott, tudva, hogy még abban ott a kerek száz pengő lapul szép csendesen, a Rend kiadója ke­gyéből. Az ugyan rideg kapitalista és éhezteti munkásait, de a dolgukhoz értő­ket csak akkor rúgja ki, amikor már te­hetségüket kizsarolta. A lármák mégis csak meg kell naponként jelenni és az ebből húzza bőséges jövedelmét. Ezért, noha nagyon szomorú dolog ez neki, szel­lemi munkásait, gyöngén ugyan, de mégis csak fizeti. A névtelen újságíró kilép a kapun és tovább megy a nappali bőségtől még most is süppfidékesre lágyult aszfalton. A házfalak még most is áraszt­ják a déli nap tűző melegét. — Te bitang, te, kenyerem tolvaja, te elvkufár! .— harsog fülébe, amint az utcasarkon befordul. Hamarosan azt érzi, hogy amivel őt püfölik, valami züllött esernyőféle lehet. Erős markával ügyesen ragadja meg ezt. Aztán a kezet, mely ezt forgatta, végül a torkát annak, aki őt püf­ölte. — Szegény ördög!... Te vagy az, Csúcsai?... Meg vagy bolondulva? — Ezt halkan mondja, lök egyet rajta és Csúcsai a lámpa világosságába lódul. — Úgy van, megbolondultam, mert el­raboltad tőlem az utolsó falat kenyeremet is. Ha te nem kaparítod kezedbe az én vezércikk-író munkámat, az a gyalázatos uzsorás kiadó nem csapott volna el en­gem. Szerencséd, hogy nincs pénzem re­volverre! Ha lett volna, úgy ledurranta­­nálak, mint valami veszett kutyát. __ Barom! Akkor is inkább a kiadót durranthatnád agyon. Mi, fenét veszkődöl velem? Mi bajod van? Nem én tehetek arról, hogy részeges disznó vagy, a kiadó pedig a te piócád. — Az bizony pióca, de mégis csak azért, rúgott ki, mert te kellettél neki. Tudja, milyen baromi munka­terhet bírsz meg. Ha te nem hódolsz be lapjához, elég lett volna neki az én piszmogásom is. Aztán ez a nyomorult, visszapöndörí­­tett gyönge támadó, néhány úrfélét lát közelegni. Erre ordítani kezd torka­­szakadtig: — Rabló, zsivány, bitang gazember ■ Az urak szemtanúi voltak, hogy én őt megpofoztam. Ekkor ezt meg is próbálta, de a név­telen hamarosan lefogta kezét. A kör­és­ül­­gyűlt férfiak megütköztek a támadó bágyadt kísérletein. Persze azért, mert ez volt a sokkal gyöngébb a­ kettő közül. — Mégis csak orcátlanság — kiáltoz­tak — minket kipécézni tanultul! Verje csak az úr jól pofon ezt a pipogyá­t. Hi­szen ön a sokkal markosabb! — Kérem, tartsák meg az urak szíves jótanácsaikat, — válaszolt a névtelen. — Ha én az én író kollégámmal, szinte saját testvéremmel, összeverekszem, az csak a­ magam dolga. Úgy végzek vele, ahogy nekem tetszik. Kotródjanak! — Ejha, ez aztán az igazi slaibler népség! — botránkozott a megvert féltől tanúságra odagyűjtött sokadalom. —­ Szép kollegiális színdarabot rendeznek itt a nyílt utcán, s amikor tisztes polgárok összecsődülnek rikoltásaikra, még nekik áll feljebb! Ezután a sok szó már mit sem ért. Hir­telen parázs Verekedés kerekedett a név­telen újságíró és az odacsődültek között. Csúcsai úgy elszaladt, mint a nyúl, hanem a névtelen rendületlenül harcolt a nagy, túlerővel. Kemény ütlegeket kapott, de még keményebbeket adott. Végre elő­került valahonnan egy derék rendőr, szét­választotta a verekedőket s felírta vala­­mennyiök nevét zsebkönyvecskéjébe. E közben a felírással elfoglalt rendőr feje felett és háta mögött cserélték ki név­jegyeiket a névtelen újságíró­k az oda- Rothermere lord újévi üzenete: Az új évtized tanúja lesz a magyar igazság elismerésének „Hosszú idővel az évtized lejárta előtt, Magyarország vissza­kapja három és félmillió idegen uralom alatt szenvedő fiát, azzal a területtel együtt, amelyet benépesítenek" Rot­ormere - lord"- felkérte a Magyar Rövi- Ligát, hogy következő üzenetet tölmá­­lego!ja a'm­agyar nemzetnek: A Magyar Nemzethez! Rothermere lord újévi üzenete LONDON, 1931 január 1. Szomorúsággal és csalódással teljes év zárult le Magyarország számára a tegnapi napon. Ez volt a Trianoni Évtized. Ma új és vidámabb korszak kezdődik: a Remény Évtizede. Az egyes nemzetekre,é épúgy mint a­ fér­fiakra és­ asszonyokra, a Soré a szenvedés­ből aránytalanul súlyos terhet mért." Leg­alább egy üdvös ellenhatása azonban van ennek a csapásnak is: önállóságra neve­, bátorságra ösztönöz és megedzi a türel­met. Ezek azok a tulajdonságok, amelyeket a magyar faj elődeitől örökölt. A­­mai nemzedék teljesen méltónak bizonyult a nemzet e nagy tradícióira. Felszegett fej­jel állja a súlyos megpróbáltatást, ame­

Next