Budapesti Hírlap, 1931. január (51. évfolyam, 1–25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
1931. JANUÁR, CSÜTÖRTÖK B* H* Ijjessztendő írta Studay Hanna Elmúlt az év, elfogyott, mint a hold, amely telt zsemlyeként jelentkezik és lesz belőle sovány kifli, majd egy karaj kenyérhéj. De ne búsuljunk, hogy vége van, mert csak most kezdődik. Az idő és a remény kifogyhatatlan, ha rosszul sikerült a frigyünk az elmúlt esztendővel, jön a másik és kezdhetjük vele újból. Semmi sem veszett el, míg magunk el nem vesztünk. Adj hálát a Teremtenek, míg egészséged van, mert ez az élet, minden egyéb csak esemény. Vedd azt, hogy nagyszerű színpad tárul fel előtted; nem az a fontos, hogy melyik sorban ülsz, hanem hogy látsz és hallasz-e, jók-e a szemeid és a füleid. Az élet is éppen így az ép szervezet birtoka. Ha kedvvel bírja erőnk a munkát, ha jólesik a pihenés, a falat, a tűzhely melege, a dal, a hallomás és az olvasmány, együtt van jóformán minden, ami az életből a miénk lehet; a többi csak képzelődés, ami inkább terhel és zaklat, semmint boldogít. Adjon hát az Isten nekünk egészséget; ez az izom, amellyel mindenki ki bírja markolni az életből a maga adagját; hanem ezt csak akkor tudjuk meg, amikor kezünk ügyében az alkalom sokféle üstöke, de gyenge a marok. — Szép dolog a filozófia — mondja megannyi rosszul járt —, de mit kezdjünk az egészségünkkel és az erőnkkel, ha nincs munka és kereset és honnan vegyük a jó kedvünket, ha pompásan működő gyomrunk üres és még a testünknek is adósai maradunk az elemi szükségletekkel? ! Hát ez a kifogás csakugyan komoly, hála azonban a Gondviselésnek, nem tudunk rá esetet, hogy Magyarországon az elmúlt nehéz esztendőben valaki éhen halt volna. Nyomor volt, az igaz, de az emberszeretet igyekezett azt enyhíteni, nem súlyosbította tehát a nyomorúságot az elhagyatottság vigasztalan érzése, ami pedig a külföldre szakadt, szenvedő magyaroknak zord társuk szokott lenni. Még mindig azok jártak jobban, akik a kis anyaországban helyezkedhettek el. Panaszos küzdelmünk volt a munkátlansággal, hanem mi ez a gazdag és hatalmas külföldi államok bajához képest, amelyeket gerinctöréssel fenyeget a munkanélküliek terhe! Biztosnak vélt egzisztenciákat semmisített meg a gazdasági válság, temérdek birtokos van összeomlóban, azonban ha szétnézünk, azt látjuk, hogy egyes jól járt államokban még rombolóbb volt a gazdasági szerencsétlenségek sortüze. Amerika felszívta a félvilág aranyát és ott a bukások utáni arányokban zajlottak le. Volt olyan nap, amikor harminc bankja megbukott, volt olyan év, amikor egyetlen államában több, mint ezer falusi templomot zártak be, mert a lakosság tönkrement, elszéledt. Nálunk ugyanekkor az iskolák és a templomok szaporodtak. Ismerek nem egy szorgalmas birtokost, akit a gazdasági válság rajtaütése megingatott. Egyik régi ismerősömnek mintegy háromszáz hold földje volt. Többsször jártam a házánál, úgy dolgozott hajnaltól alkonyatig, mint az utolsó bérese. Ha podlutka-leves, meg tészta került az asztalára, az már ünnep volt. Most birtoka egy kis részétől kénytelen volt megválni és emiatt a bánat összeroskasztotta az életkedvét. Pedig valójában nem változott az életmódja semmit sem; most is annyit dolgozik, mint eddig és azt eszi, amit eddig -— egyedül az illúzió-vesszteség sújtotta, hogy vagy 50 holddal kisebb gazda lett. Számtalan ilyen esetben az valójában nem történt standard bukás, inkább csak képzeleti sebek támadtak. Vonjuk le az illúziókban szenvedett veszteséget a súlyos szerencsétlenségekből és máris kevesebb a baj. Vonjuk le ebből is a nagyobb bajtól való pánikszerű félelmet és mindjárt nem lesz okunk a kétségbeesésre. A magyar élet ma sem az utolsó. Ahhozképest, hogy milyen mélyre buktunkháború után, jobb volt a mi gondviselésünk, mint más népeké. Mindamellett mentsen meg bennünket jó sorsunk, több ilyen nehéz esztendő megpróbáltatásaitól. Mert méltán mondhatná az a gazda barátom, akiről előbb beszéltem, hogyha minden évben elvesztene ötvenholdnyi illúziót, hamarosan elfogyna utolsó talpalatnyi földje is és mi várna akkor reá! De szerencsére nemcsak a magyar gazda mondja azt, hogy így nem mehet tovább, hanem több százmillió ember. Ami nekünk fáj, az fáj a fél világnak. A mai gazdasági válság világprobléma, ne vitatkozzunk rajta, hány százalék erejéig; én azt hiszem, hogy egészen az. Közvetlenebbül érvényesül most, mint valaha, az emberiség sorsközösségének törvénye. A világháború után egyes helyeken vértolulások, más helyeken vérpangások keletkeztek; itt belebuktak a szegénységbe, ott belebuktak a gazdagságba. És a gazdasági vérkeringés zavarainak az egész világ betege lett. Mindenki sürgeti immár, hogy csináljunk rendet, mert így vesztünkbe megyünk. Rendet, de hogyan? Nemzetközi összefogást emlegetnek, lehet, hogy ez is meglesz, de ennek a most dúló gazdasági viharnak mégis csak az olcsó pénz lesz a szivárványa. És ennek jönni kell, mert helyenként a tőke túlságosan felduzzadt, annak muszáj kiömleni szélesebb területekre, hogy haszonra találjon. A mi kamataink a lejtő alján vannak, azért ide el kell jutnia a tőke bővebb vizének, ami olcsóbbodást hoz, ez pedig felszabadulást jelent. Hogyan tovább? Volna egy mentő eszme. Pihentessük egy ideig a gépeket, amelyek rengeteg munkáskezet tesznek feleslegessé és az áruk elfogyaszthatatlan feleslegét termelik. Ha a gép nem versenyez az emberrel, nincs túlszaporulat és nincs túltermelés, ezzel kiesik a világválság kígyójának mind a két méregfoga. Csakhogy az ember egyetlen órára sem hagyja el a haladás útját, bárhova vezessen is az. De hiába is mondanánk le mi bármely előnyről. Amerika, a világválság legfőbb ludasa, pillatnyi megállás nélkül terjeszti és fokozza a termelést. Szinte úgy rémlik, hogy nincs védelem ellene, pedig van. Európán áll, hogy az olcsón termelő tengerentúli államok elé korlátokat állítson és elsősorban az európai államoknak biztosítsa Európa ellátását. Európa az európaiaké! Mihelyt ezt az elvet keresztülviszik, elmúlik a túltermelés veszedelme és összeüthetjük a bokáinkat. És bizonyára kiépítjük ezt a védelmet, mert a szükség olyan nagy úr, hogy még arra is rábír, ami természetes és észszerű. Ne féljünk, nem fogunk beleesni a gazdasági semmibe. És a revízió? Ezt a kérdést sem a háború fogja kiegyengetni, bánom a háborútól való félelem. A békeparancs idején macska állott az oroszlánnal szemben; csodádé, ha rá sem hederítettek, míg ilyen volt az erőarány! Igazságról beszélni erő nélkül a fantaszták önbíztatása. Hanem hát az oroszlán azóta soványodott, a macskából pedig pár duc lett. Az erőarányok kezdenek kiegyenlítődni. Nem vagyunk már messze attól, hogy az elégedetlen államok szövetsége is megszerzi az oroszlán izmait és akkor majd nem rimánkodni fogunk az egek felé terjesztett karokkal, hanem tárgyalni, mint egyenlő felek. A revízió a nemzetközi erők csoportosulásának kérdése, tehát diplomáciai munka. Csak folyjon a munka úgy, mint eddig és ágyúszó nélkül is hamarosan zöldasztalhoz kerülünk. Feladatunk egyénileg dolgozni és bízni. Sohasem volt és sohasem lesz a jövőnek jobb biztosítéka, mint a szorgalom és a kitartás. Az embert úgy alkotta meg a teremtő, hogy megadta neki a világuralmi képességeket s aztán a nyakába dobta a kantárszárat, hogy kormányozza magát. De lelkébe véste a jó törvényeit is és jaj annak, aki törvényt szeg, mert megveri érte az élet vagy önmagát, vagy ivadékait. A végén pedig annak lesz becsülete és diadala, aki törvényt tart. Ami jól az átmeneti zavarok elragadtak, azt az erkölcsös munka és a szívós szorgalom útján mind újból meg lehet találni. Tartsunk ki ezen az úton és bízzunk a boldogabb új esztendőben. Apponyi a revízióról, az olasz-magyar békepolitikáról, a francia barátságról és az osztrák tárgyalásokról Apponyi Albert grófnak mindig van mondanivalója, szavára egyformán figyel a politikus és az ország közvéleménye, akár belpolitikáról van szó, akár külpolitikai kérdésekről nyilatkozik. A új esztendő alkalmából felkerestük és nyilatkozatot kértünk Apponyi Albertől, arra hivatkozva, hogy a magyar külpolitika most lezáruló esztendeje eseményekben és sikerekben gazdag volt, külpolitikánk vonalvezetése a velünk barátságban élő nemzeteket szorosabb szálakkal fűzte hozzánk. Apponyi Albert ma is égjük legtöbbet dolgozó politikusunk. Reggel hétkor kel és a politikai, társadalmi kötelezettségeken kívül, az írás, az olvasás az, aminek él. Dolgozószobája mellett a hallban könyvespolc. Szemünkbe ötlik Andrássy Gyula grófnak két munkája: A világháború problémái és Drei Reden über ausnürtige Politik, majd ugyanott Andrássynak angol nyelven megjelent könyve Magyarországról. A Larousse kiadásban megjelent Histoire de la Pologne, alatta Keyselting: Has Spektrum Europas. De a francia, német és angol könyvek egész tömege, vallásos, utazási könyvek, köztük a nemrégiben használt egyiptomi Beadeker. Dolgozószobájában hatalmas íróasztal tele folyóirattal, az aznapi postával, az írómappa előtt a felesége, unokái fényképe. A dolgozószoba széles ablakain vakítóan csillog be reggeli napsütésben a kis palota udvaráról a hó, és ebben az éles megvilágításban imponálóan hat a csodálatosan aktív és nagy kora ellenére is mozgékony és energikus Apponyi Albert. Egyiptomi útja előtt fáradt volt, ma rugalmas, jókedvű. Szelleme, tudása egész lényéből sugárzik, hangja ma is zengő bariton, bár vesztett ércességéből. Amint felemelkedik helyéről, szinte érezni lehet, hogy nemcsak fizikailag magaslik ki szikár termete, jellegzetes arcéla a környezetből, de hogy fölötte áll élettapasztalatával, emberi bölcsességével sok hétköznapi dolgon. A lassan haladó és fejlődő új lelki irányzatról, a revízióról Előnek arra kértük meg, hogy tekintse át és vázolja a magyar külpolitika útját, a más államokhoz való viszonyunknak külpolitikai megerősödésünknek és a revízió eszméjének fejlődését attól az időponttól kezdve, amikor ő a magyar állam népszövetségi munkájába bekapcsolódott. — Ezt a kérdést én úgy fogom fel — kezdte Apponyi Albert, — hogy a világpolitikai áramlatokmiképpen alakultak ki kedvezőbben, vagy kedvezőtlenül Magyarországra nézve. Mindent tekintetbe véve, nem lehet kedvezőtlen választ adni, mert tagadhatatlan tény, hogy az országnak tekintélye kifelé emmelkedett és hogy emelkedőben vannak a művelt nemzetek köztudatában azok az eszmeirányzatok, amelyek a mi végső céljainknak megfelelnek. Mindig általánosabbá válik ugyanis az a meggyőződés, mely különösen a világgazdaság kaotikus állapota érlel, hogy az egész párizsi békemű és annak keretében természetesen a trianoni békeszerződés is, gyökereiben el van hibázva, ahonnan azután logikailag csak egy lépés vezet annak megállapítására, hogy tehát azt revideálni kell. Az eszmék fejlődésének tagadhatatlanul ez az iránya, aminek megállapítása minket megóvhat a csüggedéstől, de viszont a túlhajtott reménykedéstől is meg kell, hogy óvjon az a második megállapítás, hogy a közfelfogásnak ez az átalakulása, természetszerűleg lassan halad és hogy annak teoretikus megállapításaitól könnyen felfogható lélektani okokból még ! hosszú útom a megfelelő cselekvésig. A Genti működésem során igen jó alkalmam nyílik ezt a lelki processzust, amely a művelt világ gondolkozásában lefolyik, lassú haladásában észlelnem. Gyakorlatilag ez ott eddig csak annyit eredményezett, hogy szabadabban lehet szólni idáig tiltott gondolatokról, hogy a revíziót nevén lehetett megnevezni közfelháborodás előidézése nélkül, és hogy nagyobb a hajlandóság a magánbeszélgetésekben való szintenizálásra, mint amilyen eddig volt. Nekem és Magyarország képviselőjének, bárki is legyen az, természetesen alkalmazkodnunk kell eszmei világunk térfoglalásának e lassú tempójához, amely a hazai közvélemény bizalmatlanságának roszszul esik, sőt mindazok előtt, akik nem sajátították el a politikának azt a legnehezebb követelményét, hogy mások gondolatvilágába behelyezkedni tudjanak, szinte érthetetlennek látszik. De nekünk, akik benne vagyunk a nemzetközi akcióban, rendkívül óvatosan kell lábat láb elé tenni, mert a még teljesen meg nem ért új lelki irányzat egyszerre visszacsaphat a régi mederbe, ha azt idő előtt akarják megnyilatkozásra kényszeríteni. Ha ma felvetnék a kérdést, hogy: igen, vagy nem, még mindig dörgő nem volna a válasz. Holnap ez már másképp lehet. Az olasz-magyar békepolitika Itt megkértük Apponyi Albertet, hogyaz olasz barátság mértékéről, ennek gyakorlati bizonyítékairól, továbbá a miniszterelnöknek a többi államnál lefolytatott tárgyalásairól is nyilatkozzék. — Azok a körülmények, — folytatta Apponyi Albert — amelyek ezt a föntebb említett, lassan kialakuló kedvezőbb helyzetet előidézték, sokfélék. Alapul szolgál az általános gazdasági rosszullét, amely minden okoskodásnál erőteljesebben érezteti az emberekkel, hogy itt valami nincs rendben, de nagyban hozzájárul az a körülmény, hogy külpolitikai izoláltságunk szünet élben van és itt ismét első helyen áll az a támasz, amelyet Olaszország barátságában bírunk. Senki sem gyanúsíthatja ezt a barátságot háborús célokkal. Amint maga Olaszország, nemzeti méltósága megóvásában mutatott minden intranzigenciája mellett is, határozottan békepolitikát csinál, úgy nekünk is legfőbb érdekünk, hogy ez a békepolitika sikeres legyen és minden bonyodalmat kikerülhessen. Keresnünk kell Franciaország barátságát — így példának okáért azok az utolsó hírek, melyek szerint alapos kilátás van arra, hogy Olaszország és Franciaország közt létrejön a flottaegyezmény, általános megnyugvást keltettek, miután mi sem áll a közfelfogástól távolabb, mint as